Somogyi Néplap, 1973. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-23 / 69. szám
További két kaposvári ökölvívó indulhat a vidékbajnokságon A területi bajnokság győz- I országos vidékbajnokság dön» tesei már korábban kivívták a fjében. Lévai, Maronics és jogot, hogy ott lehessenek az ' _ , . _ ......... J Sásván mellett most u.tasbb két versenyző váltotta meg a belépőjegyét a vidék bajnokságra. Székesfehérváron rendezték a minősítő versenyt, amelyen papírsúlyban Katona Béla mindhárom ellenfelét fölényesen legyőzte, könnyűsúlyban Irakéi Tibor a második helyen végzett, s a döntőbe került. Tóth József és Tóth Imre nem jutott tovább. Jól szerepelnek a K. Rákóczi asztaliteniszezői az PiB 111-ban Megkezdődtek a csapatküz- delmek az asztalitenisz NB III osztályban is. Ebben a mezőnyben a kaposvári színeket továbbra is a K. Rákóczi és a K_ V. Lobogó csapata képviseli. A kaposváriak mellett a Komlói Bányász, a Magyar Posztó, a Pécsi BTC, a Bp. Művész, a Mohács, a Bomy- hád, a Tolnai V. Lobogó és a Vasasi Bányász va» a csoportban. Az idénjmyitó fordulók azt mutatják, hogy a Kaposvári Rákóczi csapata megerősödött. Már három mérkőzést nyert a Rákóczi együttese, és ezzel a csoport élén álL Alaposan meggyengült viszont a Kaposvári Textiles. Itt az idősebb versenyzők helyébe lépő fiatalok nem tudják pótolni Forrót vagy Molnárt K. Rákóczi—Bonyhádi Vasas 10:6 Gy.: Dómján, Puska, Szálai 3—3, Kovács, ill. Háhn 3, Szúnyog 3. K. Rákóczi—K. V. Lobogó 13:3 Gy.: Puska 4, Rák, Dómján, Szálai 3—3, ilL Műdig 2, Ba- 5 logh. Szertefoszlott remények Nagy nemzetközi mérkőzésen kicsi a Megyeri úti stadion — ezt mutatta szerdán este a különben remek újpesti pálya. A legnagyobb gondban a vidékről érkezők voltak, akik gépkocsival vagy autóbusszal jóformán a Megyeri úti stadion közelébe sem tudnak eljutni. Nagyon hiányzik ma már a magyar pályák környékéről a megfelelő parkolóhely. A hivatalos nézőszám harmincezer volt Űj pesten. De ki tudná megállapítani, hogy valójában hányán is szorongtak a zöld gyepet övező beton karéj ban. Az bizonyos, hogy 60k száz ember szorongatta kezében a nem i6 olcsó ülőhelyjegyet, azután állóhely is alig jutott neki. A stadionnal és a rendezéssel kapcsolatos problémákat szívesen felejtették volna a nézők, akik közül sokan több száz kilométerről utaztak Budapestre, hogy lássák az olasz bajnokcsapatot, a Juventust, nem lett volna szabad kiesni a BEK-ből. A közönség mellett azonban elkapta a hév a rádióriportért, aki újabb gólokat szeretett volna látni. Nem tudná, hogy az újpesti edzőt nem hozta-e tűsbe a 2:0? Mindenesetre Kovács Imre hagyta, hogy a Dózsa továbbra is támadjon. A legfőbb baj talán ott történt, hogy maguk Bencék sem ismerték határt, s mintha valami olyasmi lett volna úrrá, hogy »most tönkreverjük a Juventust«. Ennek adta meg az árát a magyar bajnok, ezért távozott szomorúan a stadionból 30 ezer néző. A történteket elemezve fölvetődik a kérdés: nem túl fiatal az Ü. Dózsa védelme, amely végső fokon a szerdai mérkőzés kudarcát előidézte? Nem szabad vádolni Kelért, Harsányit, Horváthot, de mégis az történt, hogy a rutinos olaszok »megetették« a pillanatnyilag vezéregyéniség nélküli újpesti »ifi« védelmet. Ezzel kapcsolatban támad egy K. Rákóczi—Mohács 14:3 Gy.: Puska, Bérdi 4—4, Rák, Dómján 3—3, ill. Bubreg 2. PBTC—K. V. Lobogó 11:5. Ismét kikapott a K. Spartacus A Dózsa második gólja. Itt még mindenki azt hitle, hogy biztos a továbbjutás: Tóth lövése védhetetlenül vágódott a Juventus kapujának bal felső sarkába. Nehezen lendülnek bele az összevont megyei teke csapat- bajnokság somogyi csapatai. AH ez a megállapítás elsősorban a K. Spartacusra, amely újabb vereséget szenvedett. K. Volán—Mohácsi Farost 7:1 (2625:2285) Ld.: Peltzer 488, Bocskor 440, UL Predács 415, Gulyás 393. K. Fáklya—Szekszárdi Szöv. 6:2 (2562:2422) Ld.: Hideg 442, Szakály 440, ill. Szabó 417, Radó 413. K. Vasas—K. Közút 6:2 (2342:2264) Ld.: Horváth 411, Szigeti 404, ill. Gogef 394, Mettner 394. Komló—K. Spartacus 6:2 (2421:2355) Ld.: Adravecz 429, Czukor 42«, ill. Hász 412, Kiss L. 400. Továbbjutott a K. Táncsics labdarúgó-csapata Az országos középiskolás labdarúgó-bajnokság döntőjébe jutásért korábban Kaposváron mérkőzött a K. Táncsics Gimn. és a Szekszárdi Mezőgazdasági Szakközépiskola csapata. A kaposvári mérkőzésen a Táncsics-diákok ellen 1:1 arányú döntetlent ért el a vendégcsapat. E héten játszották a találkozó visszavágóját Szekszárdon. E mérkőzésen a Táncsics kellemes meglepetéssel szolgált Biztosan nyert és továbbjutott a középiskolás bajnokságban. Táncsics Gitnn.—Szegszárdi MG Szakközépiskola 4:0 (1:0) Szekszárd, 400 néző. V.: Schneider. Az átszervezett kaposvári csapat az alábbi összeállításban szerepelt: Szekeres — Zelend, FucskÁr, Belányi, Kücher — Ludwig, Borbély, Lukács — Balogh, Kiss, Sós (Pável).v G.: Lukács, Ludwig, Kiss, Balogh. A Táncsics ezzel a legjobb tizenkét csapat közé jutott. no és hogy segítsék kiszurkolni a győzelmet az Ú. Dózsának. Az ezzel kapcsolatos terveknek azonban csak az egyik fele vált valóra. Láttuk a »Juve«-t. Bemutatta a profi labdarúgás igen sok erényét. Elsősorban azt, hogy miként lehet kiharcolná a továbbjutást vesztett pozícióból is. Mert a torinói 0:0 nem volt nyerő állás. Hát még, amikor Bene meg Tóth András két remekbe szabott gólja alig negyedóra alatt úgy alakította a mérkőzést, hogy azt hittük, itt mi már nem veszthetünk. Ami a 13. percben hihetetlennek tűnt, az a következő órában szomorú valósággá változott. Érdemes elgondolkozni rajta, hogy vajon miért? Nem rossz csapat az Üjpest. Nem felejtettek el a magyar ! játékosok futballozni. Számos | tanújelét láttuk ennek Torinó- I ban és most Budapesten is. Taktikai téren azonban ez alkalommal alulmaradt a ma- I gyár bajnokcsapat. 2:0-ról másik gondolat is. Mi már a harminchoz közeledő labdarúgót öregnek tartjuk. Az olaszoknál a harmincasok a fiatalokat megszégyenítő gyorsasággal rohanják végig a kilencven percet. Kilencven perc! Amikor II- lovszky Rudolf szövetségi kapitány a télen Kaposváron járt és a somogyi labdarúgószakemberek a magyar' válogatott néhány mérkőzését hozták fel példaként (többek között a bécsi 2:2-t), a szövetségi kapitány tiltakozott, hogy nálunk erőnléti fogyatékosságok lennének. Most az Ü. Dózsánál mégis ilyet véltünk fölfedezni. Magyarán: harminc perc után »kipukkadt« a csapat. Az bizonyos, hogy a Juventus helyett a Real Madrid, a Derby County és az Ajax társaságában ott lehetne az Újpesti Dózsa is, ha valóban sikerült volna a magyar labdarúgás legnagyobb hibáit a kluboknál, vagy ha úgy tetszik, a válogatottnál is kijavítaná. K. S. Befejeződtek a spartakiádok a déli járásokban Barcson is, Nagyatádon is egyaránt alapce szervező munka előzte meg az idei falusi téli spartakiádoikat. Tatán ennek is eredménye, hogy Barcson, ahol korábban döcögött a spartakiád gépezete, az öee- ,szesítéekor 627 falusi sportolót vettek számba. A községi versenyeket hat körzeti döntő köNAGYATÁDI JÁRÁS: Asztalitenisz: Férfi egyes: 1. Molnár (Lá- bod), 2. Pánovics (Segesd), 3. Horváth (Porrogszentkirály). Férfi páros: 1. Kovács, Horváth (Parrogsizentlcirály), 2. Pánovics, Szabó (Segesd), 3. Molnár, Lieber (Lábod). Férficsapat: 1. Csurgó, 2. Somogy saob, 3. Tanany. Női egyéni: 1. Pápa CS-zenta), 2. Echricz (Csurgó), 3. Hu- szics (Szenta). Női csapat: 1. Szenta. BARCSI JÁRÁS: Asztalitenisz: — Felvételt hirdet a Magyar Testnevelési Főiskola az edzői szak nappali tagozatára. Érettségizett, élvonalbeli sportolók jelentkezhetnek, akik 25. életévüket még nem töltötték be, és legalább I. osztályú minősítéssel rendelkeznek. A tagozaton atlétika, labdarúgás és úszás sportágakban indul képzés. (A fölvett hallgatók nem kötelesek a TFSE-ben sportolni.) Részletes felvételi tájékoztató a tanulmányi osztályon kapható; a jelentkezési anyagokat május 2-ig lehet a főiskola tanulmányi osztályára leadni. vette, azután előbb a saikkio- zók, majd aiz asztali teniszezők vívták járási csatájukat. Gáspár István, az MTS Barcsi Járási Tanácsának elnöke elégedetten nyilatkozott a spar- taikiádokrőL, de úgy mondta, hogy még jobban sikerültek volna a versenyek, ha nincae- i nak gondok a fölszereléssel. Ennek hiánya hátráltaijei a rendszeres járási bajnokság beindulását a téli sportágakban; mondotta. A nagyatádi járásban négy körzeti döntő uitán vehette* részt a legjobbak a járási versenyen. A déli járások spartakáádján a győzelmet és a helyezésieket az alábbiak «zereonbók »•*. Férficsapat: 1. Porrogszentkirály, 2. Lábod, 3. Segesd. Női egyes; 1. Ritupemé (Porrogszentkirály), 2. Zsig- mond (Lábod), 3. Patty (Segesd). Női páros: 1. Ritupemé, Kovács (Ponrogszentkirály), 2. Patty, Horváth (Segesd), 3. Herbai, Zsigmond (Lábod). Női csapat: 1. Porrogszent- király, 2. Segesd, 3. Lábod. Vegyes páros: 1. Horváth, Kovács (Ponrogszenülárály), 2. Lieber, Herbai (Lábod), 3. Molnár, Zsdgsnand (Lábod). Sakk: Férfi egyéni: 1. Rajna (fha- roáberény), 2. Tamás (Iharos), X Erdős (Somogyszob). Férfi egyes: 1. Szalotai (Barcs), 2. Ferkó (Darány), 3. Kappant (Danány). Férfi páros: 1. Kappant, Ferkó (Darány), 2. Szalontai, Péter (Barcs), 3. Horváth, Vida (Darány). Férficsapat: 1. Darány, 2. Rinyaújlak, 3. Lakócsa. _ Női egyes: 1. Száll ős (Csoko- nyavisonta), 2. Gelencsérné (Barcs). Vegyespáros: 1. Szökős, Zákány! (Csökönyavisonta). Sakk: Férfi egyéni: 1. Vidák (Bol- hó), 2. Deák (Cáakonyavison- ta), 3. ifj. Leutz (Barcs). Férficsapat: 1. Barcs, 2. Boltié, 3. Istvánéi. MÁRCIUS 23 PÉNTEK Emőke Milyen lesz az időjárás? A várható Időjárás ma estig: Időnként megnövekvő felhőzet, eső nélkül. Gyenge, a nappal] órákban egy kissé megélénkülő, változó irányú szék A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 12—15 fok között lesz. A távolabbi kilátások (keddig): Kevés felhő, száraz idő, erős nappali fölmelegedés. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 1 és plusz 5 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet IS—IS fok között lesz. — Nem nevodrül, hanem szellemed rül címmel vitaestet rendeznek hétfőn a La- tinca Sándor Megyei Művelődési Központban Petőfi költészetének értelmezéséről. Vitaindítót tart és a beszélgetést vezeti: Dr. Bécsy Tamás kandidátus, a Pécsi Tanárképző Főiskola docense. — *9 brigád versenyzett 1972-ben a szocialista brigád címért a Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárában. 48 tett eleget a követelményeknek; további 2 brigád ezüst-, 13 pedig bronzfokozatot ért el. — Somogyi fotósok sikere a Távol-Keleten. A Japánban az idén megrendezett 33. nemzetközi fotószalon Nagy László egy, Gyeftyás László két képét mutatja be; Csonka Béla egyik képét pedig a kínai nemzetközi fotókiállítás. — Jól sikerült véradónapot tartottak Kőröshegyen. A község önkéntes véradói 49 liter vért adtak a siófoki kórház vérellátásához. 80 évvel ezelőtt, 1895. március 23-án született Vecsey Ferenc világhírű hegedűművész, és zeneszerző, aki fiatalon, 42 éves korában halt meg Rómában. Tanulmányait atyjánál, Vecsey Lajosnál kezdte. Később Hubay Jenőnél, majd Berlinben F. Joachtmnál tanult, s alig volt lt esztendős, amikor Berlinben hangversenydobogóra lépett. Igára csodagyerek volt, aki szinte gyermekfővel beutazta már as egész világot. Ismételten bejárta az Egyesült Államok nagyvárosait, hangversenyt adott Kelet-Ázsiában és Budapesten is kezdettől fogva a közönség ünnepelt kedvence volt. A magyar hegedűművészet kiváló, legnépszerűbb **világmár- kái« közé tartozott, aki elsősorban ragyogó stílusú, virtuóz és a legfinomabb árnyalatokig kidolgozott előadókészségével hódította meg mindenütt közönségét. Zeneszerzői tevékenységet is folytatott; kisebb szalonkompozíciókkal és mesteri szólódarabokkal (Valse Trieste stb.) tette emlékezetessé nevét ezen a területen is. — Két sxerálláaos tűzoltó- ! szertárt épít a nagyberki tanács. Az új létesítményiben helyet kap egy oktatóterem és raktárhelyiség is. 200 ezer j forintot fordítanak az építkezésire, és május végére tervezik az átadást — A világ legkisebb emberét a 34 éves Mészáros Mihályt szerződtette a világ legnagyobb cirkusza, a Bar- | | mim and Beiley. A 84 centiméter »magas« férfi már a jövő héten föllép New Yorkban. — 22,7 napnak megfelelő nyereségrészesedést osztotI tak a Nagyatádi Konzerv- ; gyárban Az üzemben eltöl- I tött évek alapján a törzsgárda tagoki-ak: átlag 25 napi nyereség jutott. Gázkitörés flbony határában Abony határában, a Nagy- alföldű Kutató- és Feltáróüzem 1. számú fúrási pontján nagy küzdelmet vívnák az olajbányászok egy intenzív gázkiáramlás elfojtásán. Március 19-én ugyanis nagy erejű, 117 atmoszféra nyomású kevert gáz jelentkezését észlelték 2326 méteres mélységből. A gáz olyan erővel tört utat a felszínre, hogy az iszapot és a fúrólyukbán levő termelő csöveket a felszínre dobta. Nagy erőfeszítések árán sikerült lezárni a berendezéseket, tegnap pedig nagy fajsúlyú speciális iszapot készítettek elő a kitörés elfojtására. — 1250 forintot ajánlott föl a Bőripari Ktsz Latinca Sándor és Április 4. brigádja. a »Szocialista brigádok az óvodáért« mozgalom javára. — Gépesítik a dohánytermesztést. Az idén 124 millió forint értékű gépet vásárolhatnak a termelők; egyebek között 50 kombájnt, 58 dohányfűző és -varrógépet hoz forgalomba a kereskedelem. A korszerűsítést a Dohányipari Tröszt 22 millió forinttal segíti. — Bankrablást kísérelt meg hétfőn egy 78 éves asszony az amerikai Utah állambeli Provo városában. Az idős hölgy pulóverje alól — mint később kiderült — játékpisztolyt rántott elő, és 1500 dollárt vett át a pénztárostól. A legközelebbi sarkon azonban a rendőrség letartóztatta. — Négy búvár merült alá tegnap az angliai wakofeldi bánya tárnáit elöntő szeny- nyes, jeges vízben, hogy eljusson a hét bennrekedt bányászhoz. Csupán 40 métert tudtak előrehaladni, márpedig a mentőket és a bányászokat mintegy 250 méter választja el egymástól. — Kigyulladt és elégett tegnap kora délután Kaposváron a Körtönye hegy 23. sz. alatt egy négy és félszer két és fél méteres nyúlhaz és tyúkól. A tűzben több állat elpusztult. A becsült kár 2 ezer forint. — Totórekord. Egy brazíliai fogadó telitalálatos szelvényével minden eddigi nyereményrekordot megdöntött: 2,2 millió dollár üti a markát. fl MÁV közleménye A MÁV Pécsi Vasútigazgatósá- ga értesíti a t. utazóközönséget, hogy pályafelújítási munkák miatt március 26-tól 30-ig, valamint április hó 2-án, 3-án, 5-én, 6-án, 9-én, 10-én és 11-én Kurd— Szakály—Hogy ész—Keszőhideg- kút—Gyönk vasútállomások között vágányzár miatt vonatpótló autóbuszok szállítják a Budapest Déli pu. és Pécs között közlekedő 1912. sz., valamint a Pécs— Bp. Déli pu. között közlekedő 1915. sz. személyvonat utasait Kurd és Keszőhidegkút—Gyönk vasútállomások között. Tigrispárbaj a tajgán? Súlyos sebektől elvérzett tigrist találtak a napokban a szovjet távol-keleti Primőrje vidéken. A vadszakértők szerint a hatalmas erejű tigrissel egy másik usszuri tigris végzett. A tajgai dráma, legtitokzatosabb mozzanata — amelynek megfejtésével a tudósok és a vadgazdasági szakemberek egyelőre adósak —, hogy a zoológiái szakirodalom egyetlen olyan esetet sem ismer, amikor tigris tigrist támadott volna meg. A vonatpótló járatokon a MÁV díjszabása alapján váltott menetjegyek érvényesek, s ezeket a MÁV személypénztárai adják kL Az együttes elhelyezést, valamint a poggyász és expressz- áru fuvarozását e járatok nem vállalják. — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti a lakosságot és a közü- leteket, hogy 1973. március 28-án de. 7.30-tól du. 15.30-ig a Berzsenyi utcában a Vöröskereszttől a József A. utcáig, a Kanizsai utcában a 34. számig, a Füredi utcában a 61. számig, a Rózsa F. utcában, valamint a Petőfi utcában áramszünet lesz. (10717)