Somogyi Néplap, 1973. február (29. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-11 / 35. szám

mm. Egyesítik az erüket az aranyhomokon és a Mecsek alján Úttörő­olimpia után laea^sm6t ás ; útfcöir6-ri!tenpiák fcSä veffsienyszaifaasza. A hagyo­mányom sí- és szájnikószámak Zircen rajthoz stólitatták a so­mogyi fiatalokat is. Megyénk színeit ismét a SzentbaMzsi ÁJitaflános iskola tanulói kép­viseltek hast szánkó- és négy sászámtsan. Visi Vilmos, a somogyi spartd.elegaoó vezetője, aki korábban már szép sikereket ért el a szerctitaalázsi fiataüak- kwii, nem mentségként hozta fél a mostoha hóviszorayakait. Braony aiüg-álig tudtak ké­szülni az úttörő-olimpia so­mogyi -veteránjai«. Fehér Edit meg Pető Gyula ugyanis már a harmadik ték olimpián vett részit — Nem számifttaíttmifc jó eredményekre, így az sem ke­serít él. be rmunkét, hogy a ta­valyi 8. hellyel eaemben az idén a megyék közti pontver­senyben a 9. helyen végez­tünk. A nyolcadik helyezett Fejér megyének csak egy arattál volt tobh, minit a mo csapatunknak. A szánkósok versenyében Bán' Hona ezüstérmet ezser- aett, Sípos Erika bronzérmés lett, Varga James 6, Gdlyás Jenő 7. Myazett, A sássámokbaa csafenfim hetvenen álltak cajthoe, így Fehér Edit Ifi. helyezése a bósttortban nem is rassz. ■r- Hiába, nem vagyunk -havas megye» — mondta Vi­si Vilmos, s megjegyezte, hogy a sseratbalazsá úttörők mninden vanatkozásbam jól vizsgáztak a VUL úttórő-oöni- póán. — LoMarégó-ját^vezetó tanfolyam jódul Siófokon február 18-án. A járási lab- damgó-szöveiség e hó 14-ig fogad el jelentkezéseket, A sikeresen vizsgázó hírék már a tavasa ídénybera szerepel­nek. Teresnbajnokság Az Spart szövetkezetek sportbizottsága a jó idő beköszöntőig te- rem-labdarőgóbajinokságot indított. Az első mérkőzések­re ma Taszáipn kerül sor. Eddig őt csapat jelezte indu­lását Kecskeméten a sportban összevonták az erőket- A K. Dózsa," a KI léurmTiril. a K. Volán és a többi kecs­keméti sportkör egybeol­vadt, így született meg a KSC. Alost Pécsen van ala­kulóban egy -szuper csa­pat- ... — Ha mi kapnánk az± a ,tá- mogatast, melyet a Rákóczi, akkor nekünk jobb futballcsa­patunk lenne — hallottunk egy véleményt az SN Kupa nyitá­nyán. amikor az öltözőbe vo­nult a K. Rákóczi és a EL Va­sas együttese. Nem tudni, a Vasas vagy más sportkör tá­borába tartozott-e, aki »iri­gyelte«, hogy. Kaposváron az erők összevonására irányuló kezdeményezés nyomán a lab­darúgásban a K. Rákóczi lett a »kiemelt« együttes. A rövidlá­tó szurkoló ilyenkor hajla­mos föltenni a kérdést, miért éppen az, s máért nem mi? Akik a távlatokat tekintve igyekeznek a legjobb megol­dást megtalálni, azok rendsze­rint félre tudják tenni az egyesületi sovinizmust, s a realitásokat tartják szem előtt. Fentebb dióhéjban elmond­tuk, hogy az aranyhomok vá­rosában olyan nagy múltú egyesületeket is »felszámol­tak«, mint a Kecskeméti Dó­zsa vagy a Fémmunkás. Az erők centralizálását az idők követelték. Ügy mondták, ha lépést akarnak tartani a hoz­zájuk hasonló városokkal, ak­kor valami újat kell kezdemé­nyezniük. A Kecskeméti SC — amely öt sportkör fúziójából született — rövid néhány hó­nap alatt is azt igazolta, hogy érdemes volt az egyesítés útjára lépni. .Máról holnapra ugyan nem lettek NB I-esek az NB, I B-s kecskeméti labdarúgók, az alapokat azonban megte­remtették a labdarúgásban és a többi sportágban is. A KSC NB I-es kosárlabda-csapatai a legjobbaknak is méltó ellen­felei. Erőteljesen fejlődik az úszóélet, s mondhatjuk, vala­mennyi szakosztály. Elsőként az országban épült meg. . a kecskeméti '50 méteres fedett uszoda, vagy legutóbb egy fe­dett sportcsarnok. Hozzánk,, somogyiakhoz, kö­zelebb vannak a szomszédos Pécs sportolói. Lapozgatjuk a Dunántúli Naplót, melynek hasábjain sportvezetők spor­tolók, szurkolók nap mint nap kifejtik véleményükéit, s ezek azt tükrözik, hogy Pécs ima már egy nyelven beszél az egységes, nagy sportkör meg­alakulásával kapcsolatban. A közelmúltban Kaposváron járt a Pécsi Dózsa labdarúgó­csapata, s egyik vezetőjével, Szekeres Ambrussal beszélget­tünk: a várható fúzióról. •— Nem a Dózsa csapatának válsága hozta magával az egyesülés gondolatát. Az, hogy ms a korábbi jó középcsapat helyett most az alsóbb régiók­ban tanyázunk, csak bizonyít­ja, hogy aki nem tud, lépést tartani a fejlődéssel, az lema­rad. Világjelenség, európai je­lenség, de hazai vonatkozásban is úgy van, hogy manapság ki­emelkedő eredményeiket csalt a maximális lehetőségeik megte­remtésével lehet elérni. Ehhez most már a Pécsi Dggßg..:nyúj­totta lehetőségek kevésnek bi­zonyulnak, noha csaknem 'min- den erőnket a labdarúgásra koncentráljuk — mondta Sze­keres Ambrus. Pécsen a »fúztópártiak« azt sürgetik, hogy az erők egye­sítésére inkább rpa van szükség, mint holnap. Még olyan áron is, hogy adja fel az önállóságát elsősorban a Pécsi Dózsa, azután a Pécsi Bányász, a Pécsi Ércbányász, a Pécsi Helyiipar, s talán még mások is. Való igaz, ha az ember be­a- kis-. P. Porcelán meg a P. Steinmetz, otthont adna a ke­vésbé tehetséges sportolóknak is. Az élvonalban azonban nem húznának negy-öt félé. Azzal kezdtük, hogy mi ta­lán más eszközökkel más for­mákkal, már ráléptünk az új útra, melyet az élet követel. Szomszédaink más eszközök­kel kívánják ugyanazt, vagy helyzeti adottságuknál fogva a magasabb célt elemi. Kapos­váron is szóbeszéd tárgya ma­napság a pécsi »szuper klub-, amely ha most létrejön, sok problémát okozhat például a labdarúgó NS II meg NB III Urns*. ... : -.'-í í*», - ■ ' .................... '' — A kecskeméti sportcsarnok Igen rövid idő alatt épölt fel. A sport­csarnok acélvázas, alumínium borítású, könnyűszerkezetes építmény. Lelátóján hatszáz néző foglalhat helyet, de állóhelyekkel kétezer sze­mély befogadására alkalmas. A létesítmény otthont ad a város kosár­labda-, kézi- és röplabda-, birkózó- és cselgáncscsapatainak. A csar­nok légkondicionált — fűthető és hűthető. Az emeleten szertárak, edzőhelyiségek, öltözők és fürdők, valamint az irodák kaptak helyet. A játéktér függönyök segítségével több részre választható, így egy időben három szabályos kosárlabdapálya is kialakítható. A gyors építést a Kecskeméti városi Tanács, az MTS és a városi üzemek tá­mogatása biztosította. letekint mondjuk az Újpest, a Honvéd, a Ferencváros vagy a Csepel és az MTK, a vidéki sportkörök közül a Videoton meg a Tatabányai Bányász költségvetésébe, akkor igazuk van a pécsieknek. Mecsek al­ján csaknem fakarddal vias­kodnak a modern fegyverek i ellenében''. ./ " ,j Kecskeméten már megszüle- j tett a helyiek által leghelye- j sebbnek vélt döntés, a fúzió.! Pécsen jól tudják, hogy egyet­len sportkör nem oldhatja meg egy nagy város minőségi sportjának a problémáját, ezért asm csupán egy egyesü­let vezetőinek vállára rakják a felelősséget. A PVSK, avagy osztályokban is. (Pécsi sport- barátaink most és nem a baj­nokság végén szeretnék köz­ponti egyesületüket új néven megalakítani.) Vannajt, . akik Somogybán a KDSK példáját hozzak fel, mondván, mi már megpróbáltuk ezt, és meg is buktunk vele ,A: megállapítás így .első hallásra -igaz. Ámde az. is bizonyos, hogy ugyan­azon anyagból mást tud for­maim a hozzáértő* és mást egy dilettáns. így van ez a sportéletben iß. Oj szelei: fúj­nak az aranyhomókon, a Me­csek alján, de nemcsak ott. Kovács Sándor műsor Előkészületi labdarúgó- mérkőzések Ű. D62SA— DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ 5:0 (3:0) VIDEOTON— BP. SPARTACUS 6:1 (4íW Székesfehérvár. A gólhelyzetek kialakításá­éban már jeleskedtek a Video­ton csatárai, azok kihasználá­sa azonban még csak résziben sikerült. A SOMOGY MEGYEI grjSraflggagB-, EÁ^ASTÁSS- ' ÉS VEGYIARU VÁLLALAT I HÁLÓZATI ELLENŐRI munkakor hetőlté&ére KERES 'Medert fei,. o/ \ ,w; Szünet után az újpestiek le-- fékeztek, és ekkor a vmtóégék is már inkább esek OiZüűOéág! jáisSsra törekedtek. i TATABÁNYAI BÁNYÁSZ­OROSZLÁNYI BÁNYÁSZ ! 5.-0 (3-0) Ttetatoásse. V ■ ‘ 1 A tatabányai támadók ügye­sen játszattak és jól használ­ták ki az aecezSsézsn védők megingásai* közgazdasági technikumi érettségivel rendelkező férfi sMcnkaerőt. §rJ BalateG-pang lakosok eí&ssteee. Jogi diplomával rendelkező mmskaertS ! 30GTANÄGBQS! munkakor h@tőlté&ém Mindkét munkakör betöltéséhez eráSösa SkssBsáfwány és kézzel írott önéletrajz szükséges. Jelentkezés az ellenőrzési osztály vezetőjénél, illetve a személyzeti vezetőnél. Nizzában lem a sakkolímp ia JSOé júniusában a Nemzet­közi Sakkszövetség 50 éves juüaűeuHsa alkalmából a fran­cia. sakkszövetség rendezi meg fa a sakkobntP'át Nizzáben. 3 A rendezés jogát azért kapta , PrancaaoBSíág, miivel 1934-iben ! Rármstes eiákuit «eg a 1 FIDE. A sakkolimréa védnökségét a francsa államelnök vállalta. A versenysorozatba bekapcso­lódik a Kínai Népköztársaság is. Több rekordot várnak ezen az- olimpiám, így elsősorban a részvevők számát illetően, ' 70—80 nevezésre számítanak, ■ ás a nézőszámban is csúcsot . remélnek, naoonia 2 enar lá- t tog&öfc CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ: TABTUFFE. IS órakor: Gárdo­nyi-bérlet. IS órakor; Katona-bér­let VÖRÖS CSILLAG: Mattoé; De, fél 11 órakor: BO­LONDOS VAKACIÖ. 3 órakor: AZ L SZAMTJ ÜGYNÖK. Színes, szink­ronizéit lengyel film. S és Zónakor: MALOMKŐ. Színes angol film Margaret Drabble regé­nyéből, 14 éven felülieknek. (II. 14-ig.) SZABAD IFJÜHAG: 4, 6 és 8 órakor: FUSS. HOGY UTOLÉRJENEK . .. Színes, zenés magyar fibnvtgjátók. (IL ll-ig.) LATEVCA FILMSZÍNHÁZ: FS 6 órákor: A KEGYELET PILLANATA, Szinkronizál* szov­jet film. RÁKÓCZI MOZI: Du, 4 órakor: TÁMADÁS HEGE- DÜSZÖRA. Szinkronizált szovjet fifem. MÁJUS L FILMSZÍNHÁZ, SIÓFOK: Matiné; De. 10 órakor: LÉGY Jú MINDHALÁLIG. 5 és 7 óraikor: DO BELLIK JÓN! Magyarul beszélő színes, olasz , bűnügyi film vígjáték. TELEVÍZIÓ Budapest: 9.13—0.53: Iskolatele vízió. 9.35: A Tenkes kapitánya. Ifjúsági tévé- fűm-sorozat. 10.25; Játsszunk báb­színházát! 10.15: Az országos asz­talitenisz-bajnokság döntői. 11.23: Műsorismertetés. 14,25: Pedagógu­sok fóruma. 14.55: KekJámmusor. 15.00: Műkorcsolya Europa-bajnok- ság. 16.30: Reklámmüsor. 16.35: Delta. 17.00: Műsorainkat ajánljuk. 17.25: Petőfi Sándor szavalóver- sepy. 18.15: Mézga Aladár különös kalandjai. 18.45: Esti mese. 19.00: A bét. 20.00: Hírek. 20.05: Boldog órák. Tévéjáték. 21.10: Liszt: h-moll szonáta. 21.40: Telesport. 22.45: Hírek. Jugoszláv tv 1 8.35: Vasárnapi magyar nyelvű magazin- 9.25: Népi muzsika. 9.4-7: Földművelőknek. 10.30: Gyermekek — gyermekeknek. 11.00: Civil ku­tya élményei. 1L30: A 30 betű mű­velete. 12.IK): Szakmai képzés. 12.30: A tudás — vagyon. 13.3o: Színház a házban, 14.00: St. Moritz: Síver- senyek. 15.00: Nemzetközi ökölví- vószemie. 18.10. Dokumentumfilm, 18.25;' Peyton kisváros. 20.35: Te­herautósok. 21.30: A íugoszláv 1 dzsessz. 21,45: Sportszemle. 22.33: j Hét tv-nap. 22.55. Köln: Korcsolya J Európa-bajnok^ág. Osztrák tv 12.55: Közvetítés St Moritzból: Sí VB, 16.30: Kicsinyek ráűsora. 17.53: Jó éjszakát, gyerekek! 18.50: A muzsika öröme. 18.30: Ifjúsági kvízmüsor- 19550: Tv-híradó. 19.40: Sporthírek. 20.1S: AMOUREN. Ko­média. 22.05; Sporthírek. Tv-hír­adó. KOSSUTH FADIO 6.00: Hírek. 6.10: Kellemes vasár­napot! 7-25: Múzeumi híradó. 7.28: Hires' helységek. 7.58: Hallgatóink figyelmébe: 8.00: 'Hírék. 8.05": öt kontinens hát napja. 8.20: Népmű­vészek a mikrofon előtt. 8.35: Mo­zart: A-diír szimfónia K- 201. 9.00: A kétszer árva kis ' Gergő. Rádió­játék. 9.50: Szerkesztői üzenetek. 10.00: Hírek 10.03: Bemutatjuk a Magyar Rádió és Televízió gyer- niekkdfusának új .félvétfelét. 10114: Árvák. 10.25: Reklám. 10.30: Va­sárnapi koktéL 12.00: Hírek. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.13: Jó ebéd­hez "szól a nóta. IS.00: Tisztelet az embernek, I3Jó: Aranyhangok. 1-5-00: Hírek 15.08: Híres zenekarok albuma. 15.43; A világirodalom re­meked. 16.49;: H. Casadeus son- gai-áztk. 16^8: Hallgatóink figyel­mébe! 17.00: Hírek. 17.03: Faluról fahmaik — muzsikával. 17.50: Lírai önarckép. 18.05; Népszerű szim­fonikus zene. 18.58: Hallgatóink fi­gyelmébe! 19.00: Hírek, 19.10: öt perc sport 19.15: Gigliola CinquetU és Szécsl Pál énekel 19.31: Zendü­lés a Caine hajón. Bírósági tárgya­lás két részben. 22.00: Hírei? 2240: Sporthírek. 22.13: Lemezmúzeum. 22.59: A víg özvegy. Részletek. 24.00: Hírek. 0.10—0.25: Éji zene PETŐFI BADIÓ A38t Hallgatóink figyelmébe! 7.00: A református egyház félórá­ja, 7.30: Százsdnrk orgonaroűvei- bőL 8.00: Miska bácsi lemezesládá­ja. 8.30: Mit hallunk? 8.50: Szívesen hallgattuk. 10.00: Zenei anyanyel­vűnk. 1040: Magyar múzsa. 11.00: Reiner Frigyes vezényel. 13.40: Közvetítés az országos asztalite- nosz-bajnokság döntőjéröL 12.50: Római kaland- Rádiójáték gyerme­keknek. 13.45: Időjárás- és vízállás­jelentés. 14.00: Táskarádió. 15.00: Mit üzen a Rádió? 15.35: Bach: V brandenburgi verseny. 16.00: Hí rek. 16.05: Speke kapitány halála. 16.20: Eégi magyar táncok- J6.35: A vasárnap sportja. 17.08: Mikro­fon előtt az irodalmi szerkesztő. 17.18. Bartók műveiből 12.00: Hí­rek. !»-<&: öt peso sport 12.10. Ez lúss ez- . 'tárát- .30 esőét fSMre­tSfikt se.«h Hfrsk, sexét O I sport. 20.15: Bigbaad-paréflé. 2LS0 A színházi „koznyélv” és egyén, hang. 21.10: Puccini.:: C-iam : Scliicchi- 22.04: Gencsy Sári és i Kiss Károly nótákat enekeL 22.30 Beat — HelsinkibőL 23.00; Hírek. 23.10: Martin: In Terra Pás: — ora­tórium. 24-00—0.10: Hírek. URH 8,00: Hírek. 8.05: Műsorismezes­tés. 8.09: Siegfried. 9.00: Zenekari muzsika. 9.45: Papír. 10.00: Üj zenei újság. 10.35: Orfeusz az alvilágban- 11.12: A XX. század nagy íröi, 12.00: Hírek. 12.10: Kistetényi Me­linda orgonahangversenye. 13.33: A dzsessz kedvelőinek. 13.50: Mozart- és Haydn-inüvek. 15.11: Özénél 16.00: Hírek. 16.05: Hallgatóink fi­gyelmébe! 16.06: Peter Schreier dalestje. 17.17: Dvorzsák: EX. szüli - fónia. 18.00: Hírek. 18.05: Hernádi Lajos zongoraestje. 19.40: Száza­dunk meuterműveiből. 20.M: Csak fiataloknak! 22.21: Eileen Farrell és Gottlob Frick énekel. 23.00— 23.10: Hírek. HOLNAP! műsor VÖRÖS CSTLLAÖC ; 5 órakor: Az I. SSAMS T5GJ?­NŐK. Színes, szinkronizáil lengyel ! film. 7 órakor: MALOMKŐ Színes an- : goi filip Margaret Drabble regé­nyéből. 14 even ichlhcknek, ÖL 14-ig.) SZABAD IFJÜSAGt 1, 6 és 8 órakor; FORRŰ ÉJSZA­KÁBAN. Magyarul beszeld, bzines amerikai film. ÖL 14-ig.) MÁJUS t. filmszínház, SIÓFOK: 7 órakor: A MAKRANCOS HÖLGY. Shakespeare vigjátékáboi készült, színes olasz—angol—ame­rikai film.. TELEVÍZIÓ # Jugoszláv tv 16.45: Magyar nyelvű adás. 17.(te, Tv-tanácsadó. 17.45: Kis világ. 18.30: Tudományos híradó. 19.15; Népi muzsika. 20.30: Nyitott kép­ernyő. 22.23: Komoly zene« Osztrák tv 18.00: Osztrák városok: Misen- stadt. 18.25: Jó éjszakát, gyerekek: 18.30: Stan és Pan. Film. 19.00; | Osztrák képek. 10=30: Tv-hiradór 20.06; Sporthírek. 20.15; Lmberek a i Shiloh-Lány am 1‘llrnsorozat. 21.20; í Szülők iskolája^ 21.S0: Hétíői te- | lesport. 22^d: Tv-híradó, KOSSUTH RADIO j 4.25—7,59: Jó reggélt! ?06; Hí- ' rek. 8.05: Műsorismertetés, ^ 8.H:. i Budapest és a Vidék-kulturális | programjából. B.15: Mit u/,eb a ; Rádió? 8.50: Show-hajó. 9.06: Indul a bakterház. 9.26; Rádióbörze. 9,30: : A hét zenemüve. 10.00: Hírek. 10,05; Iskolarádió, 1A30: Hándel-müvek. : U-26: Az ónodi patrióta. 12.00; Dé- j li krónika. 1A20: Ki nyer mai ; 12.30: Reklám. 12-35; Tánczenei koktéL 13-20: Verbunkosok, kato­nadalok, 13,501 Válaszolunk hall­gatóinknak. 14.05: Édes anyanyel­vűnk. 14.10: Mendelssohn; W. A-dűr szimfónia. 14.39: Radnai György énekeL 14,42: Balassa Sándor; Xéniák Op. 20. 15<00: Hí­rek. 15.10: Iskolára dió. 15.53: Pe­tőfi-kalendárium, 15J9: Hallgatóink figyelmébe! 18.00; A világgazdaság hírei. 16.05; Zental Anna énekel, 16.19 : Az élő népdal 16.29: Beszél­getés a közérthetőségről. 17.00 Hírek. 17,05: Kolpohttkai figyelő, 17.20: Népdalgyűjtő úton Bartók Béla nyomában, 77.48; Van új a nap alatti 18.01: Húszas stúdió, 19.00: Eső krónika. 19.30; Sporthír- adó. 19.40: A hét rádióhallgatója, 20.00: Árvácska. Rádiójáték. 20.50: Hírek. 20.53: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 2L30: Mikro- lánc. 22.00: Hírek. 22^0; Heinrich Schlusnus Beethoven és Brahms- daloksat énekeL 23.02: Wojciech Kawinska, Tadeusz Nowak, Tade- U£Z Sliwiak és Wislava Szymbors- ka' lengyel költők versei. 23,17: Tánczene őt országból. 24.00: Hí­rek. 6J0—OtS- Pergolesi öperálbóL PETŐFI RÁDIÓ 4.0S—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Nótacsokor. 9.00: Hírek. 9.03: Ezer- egy délelőtt. 10.00: A zene hullám­hosszán. 12.00: Muszorgszkij és Dvorzsák műveibőL 13.00: Hírek 13.03: Mire költik a 6o milliót? 1330: Balettzene operákból. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig. 17.00: Kettesben. 18-00; Hírek. 18.05: Külpolitikai fi­gyelő 18,20: Sietünk minősége. 18.55: Válasszon sanzont! 19 25; Reklám, 19.30; Jó estét, gyerekek! 19.36; A Magyar Állami Hangver­senyzenekar Haydn-hangversenye. 21.25: Űj könyvek. 21.28: szívesen hallgattuk. ___ 22.45: Néptáncok. 2 3.00: Hírek. 23.15; A hét zenemű­ve. 23.45: A győri zeneművészeti szakiskola női kara Bartók-kóru- sokat énekel. 21.00—0.10: Hírek. URH ^ au»: Hírek. 13.03: iskoLarádtó, ! léáffi; Huszonöt perc beat. IS-äßt ! tóagner: Parsifal. Háromfeivcsaaeee L SáSÓ—SSXSf; ■tón».

Next

/
Oldalképek
Tartalom