Somogyi Néplap, 1973. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-28 / 23. szám
I Labdarúgás jégpályán Bizonyos, hogy szán-, sí-, vagy esetleg korcsolyaversenyt inkább lehetett volna rendezni, mint labdarugó mérkőzést tegnap délután Kaposváron, a Vasas edzőpályáján. Amikor azonban az év- első nyilvános mérkőzésén felhangzott Horváth László játékvezető kezdést jelző sípszava, a melegíN y ugat- M agyar ország asztal ite n i sz- baj n o kság A Munkácsy Mihály Gimnáziumiban és a Krénusz János . Általános Iskolában megkezdődött Nyugat-Magyanország 1973. évi egyéni és páros asztalitenisz bajnoksága. A felsorakozott versenyzőket a Somogy megyei Asztalitenisz Szakszövetség nevében Andro- sics Imre, a Magyar Asztalitenisz Szövetség nevében pedig Füredi Zoltán köszöntötte. Aztán a 28 férfi és 19 női páros megkezdte a küzdelmeket. Az egynemű párosok számadatai mutatják, hogy a vidékbajnokság éLőcsa.tározásán a nevezettnél kevesebb induló állt rajthoz, viszont minden számottevő dunántúli asztali - teniszező megjelent. A párosok küzdelmei általában a várakozásnak megfelelő eredményekkel indultak. Az első igazi meglepetést az jelentette, amikor a férfiaknál a szombathelyi Böő, Varga pár legyőzte az esélyesek közé sorolt Péter, Szálinger kaposvári kettőst A másik ágon viszont fiatalos lendülettel tört előre a már «eltemetett«. Balázs, Ivusza kaposvári bajnok- pár. A szombati napon a küzdelmeket az elődöntőknél befejezték. A mai döntőt a férfiaknál a Balázs, Ivusza kettős játssza a pécsi Balázs, Hauser pár ellenében. Eldőlt már a harmadik helyek sorsa. Bronzérmet a Böő, Varga és a pécsi Arató, dr. Horváth szerezte meg. A Krénuszban meg sem állt az elődöntőig a nagy esélyes Csík, Gáspár szombathelyi páf. A mi lányaink közül a Boldizsár, dr. Harkányi kettős ver eked te be magát a döntőbe. A női párosok harmadik helyezettje a Horváthné, Váradi, illetve a Hartainé, Raffai páros lett Lapzártakor még a férfi és a női egyes mérkőzéseit játszották, aztán következtek a vegyes párosok. Ma a tervezett nyolc óra helyett kilenc óraikor folytatódnak a küzdelmek már csak a Munkácsy Mihály Gimnázium tornatermében. tőbe öltözött pécsi és vári játékosok a labdát indították el kétszer 45 perces útjára; azaz .kétszáz didergő néző előtt futballmérkőzés következett. — ................ A z NB I-es Pécsi Dózsa csapata a tatai alapozás után sorozatban játssza mérkőzéseit. Amikor a szombati találkozó megkezdődött, hamarosan kitűnt, hogy a pécsi csapat jobb erőben van, még az irreális talajhoz is jobban tud alkalmazkodni. Ennek ellenére jó félórái váratott magára az idei első gól. Az ügyes kaposvári kapus, Rácz, a legnehezebb lövéseket is hárítani tudta. A 32. percben azonban Máté betalált. a híilóba. Ebben a játékrészben még egyszer ugyancsak ő zörgette meg a hazai hálót, s lett 2:0. Szünet után ’ a - kaposváriak hat ui játékossal vonultak ki. Czibulka Mifyßly:_dr^ a pécsi edző, csak Kövest, cserélte le -Tüskével,-A -második -félidőben sem változott nagyon a kép, noha ekkor már néhányszor szóhoz jutottak a kaposváriak is. Rappot, a pécsi kapust azonban nem állították megoldhatatlan feladat elé. Nem sokkal a befejezés előtt Dalra, ill Zombori góljaival megszületett a végeredmény. Pécsi Dózsa—K. Vasas 4:0 (2:0) Az NB I-es csapat az alábbi összeállításban szerepelt: Rapp — Hernádi, Kocsis, Kincses I., Kincses II. — Tóth I., Rónai, Köves (Tüske) — Máté, Daka, Zombori. Űj rend a labdarúgó MNK* ban Hogyan született a malom forgás ? Elmondja a búcsúzó Almássy Zsuzsi Ü:j szervezeti formában bonyolítja a Magyar Labdarúgó Szövetség a Magyar Népköz- társasági Kupa küzdelmeit. Az átállást szükségessé tette, hogy korábban tavasztól őszig folytak a kupamérkőzések, most ezek is az őszi-tavaszi bajnoki rendhez igazodnak. A közelmúltban - a Somogy megyei Labdarúgó Szövetség elnöksége is tárgyalta az MNK megyei programját Egyetértett azzal, hogy a legkisebb egyesületeknek is módot kell biztosítani, hogy bekapcsolódjanak az MNK-ba. Az új helyzet azonban mégis bizonyos korlátokat szab. A kupaküzti elmek őszi folytatásában ugyanis már csak hétközi mérkőzésekről lehet szó. A legkisebb egyesületeknél súlyos, vagy megoldhatatlan problémát jelent egy olyan hétközi meccs, amikor a csapatnak esetleg vidékre, kell utaznia. Mindezek figyelembevételével úgy döntött az SLSZ elnöksége, hogy a járásokban megkezdhetik az 1973/74. évi MNK selejtező zeramel mérkőzéseket. Ezek ..befejeztével egy-egy csapat, maradhat állva. A járási MNK győztes- - gsúzsi nek van indulási joga a megyei folytatásban. A Nemzeti Bajnokságban, valamint a megyei I. osztályban szereplő csapatok indulása kötelező. Áz SLSZ elnöksége a megyei labdarúgó-szövetség titkárságát kérte föl, hogy dolgozza ki az MNK somogyi menetrendjét, s azt mihamarabb juttassa el valamennyi érdekelt csapathoz. A SOMOGY MEGYEI TANÁCSI MAGAS- ÉS MÉLYÉPÍTŐ VALLALAT Somogy megye területén levló munkahelyeire föiwe énitőgép-szerelakeí, villanyszer élőkét elektroműszerészeket, építőipari konnyugépkez élőkét, továbbá * B-—302, T—174 típusú kotrógépre, statikus és vibrációs úthengerre, földnyeső és földtoló gépekre Jogosítvánnyal rendelkező nehézgépkezelőket Fölvesz rövidesen elkészülő TMK- és lakatosüzemébe géplakatosokat motorszerelőket, építőgép-szerelőket, 'etlakatosokat, lánghegesztőket is. Almássy Zsuzsi lelép a jégről. A magyar műkorcsolyasport «üdvöskéje«, aki 1964-től három olimpián, 15 világ- és Eu- rópa-bajnokságpn szerepelt ezüst- és bronzérmet, értékes helyezéseké:: gyűjtött, befejezte pályafutását. Hosszú évek téli estéin a televíziókészülékek előtt százezrek szurkoltak érte, aggódtak, hogy sikerüljön a dupla Axel ugrása is — s csak akkor nyugodtak meg, amikor a világon egyedüli malomforgassa.. zárta produkcióját. Malomfor.gás? Egyedüli? — Miért? — Még kezdő versenyző voltam, amikor egy záró piruettnél megbillentem, és egyik ke- a jeget súroltam — .emlékezett vissza a malonafor- gás »születésére« Almássy De hogy ez ne legyen feltűnő és ne büntessenek a pontozók, rögtönözve még kétszer megismételtem a mozdulatot Neon is vették észre, sőt olyan jő. sikerült, hogy azután rendszeresen gyakoroltam és egyetlen műsoromból sem hiányzott Szegényebb lesz a házai mű- korcsolyasport, amelynek pe- ; dig a múltbím mindig akadtak í kimagasló egyéniségei, hiszem eddig 12 világ- és 9 Burópa- hajnoki can megszerzése sike- ! rüli. Még a múlt század végén, az 1895-iben Budapesten rendezett Európa-bajnokságon Föld- ! váry Tibor győzelme volt az első, s azután az 1908-as vi- : lágtoajnokságotn — Troppau- : ben ■—Kronberger Lili új kor- ! szakot nyitott Egymásután I négy éviben hozta haza az aranyérmet, s őt Méray-Hor- váth Opika követte három elsőséggel, 1914-ig bezárva. A párosokban a Rotter—Szollás kettős négyszer lett első, s az ötödik győzelmet 1949-ben Párizsban a Kékessy—Király duó aratta. Földváry Tibor 1895-ös EB- győzelme után több évtized telt. el, amíg ismét első helyre kerülték a magyar sportolók, mégpedig 1930-ban Becsben, az Orgonista—Szalay-páros. Utoljára 1955-foen Budapesten a Nagy testvérpár lett Európa- bajnok. Az említett világ- és Buró- pa-bajnoki címeken kívül ezeken a versenyeken a magyarok még 39 dobogós helyezést értek eL, ami bizonyítja, hogy a sportágnak sikerekben, eredményekben gazdag a múltja Most már csak az a kérdés, hogy milyen,lesz a jövője? — Búcsúm nem jelenti azt, hogy teljesen megválók a jégtől — mondta Almássy Zsuzsi. — Nagyon sok ügyes mozgású gyereket látok a pályákon, szívesén foglalkozom velük, s talán: egyszer az én ta- nítványaiimibal lesznek bajnokok. MAI £ #ftUSO Kotláit most tisztítfassa! 6 nap glatt elkészítjük. Patyolat vállalat gépga zdá.lkodási osztályán; (10354) A KAPOSVÁRI RUHAGYÁR belső ellenőri munkakor betöltésére keres közgazdasági technikumi érettségivel és mérlegképes könyvelői képesítéssel rendelkező munkaerőt. Erkölcsi bizonyítvány és kézzel írott önéletrajz szükséges. I Jelentkezés a szamélyzetí osztályom 0.53748) ROZS á KI Bokor-, futó-, babsráagák, a világ legszebb fajtagvűl- teménye. Díszcserjék, sze- gélynövények, japán dísz- almák, dissszilvák. Dupla virágú nemes orgonák, fcuják, kúszófenyők. Gladiolus-, amarillys-, taba- rózsahagyr.i ák. A vidéki megrendeléseket postai szállítással pontosan teljesítjük KER-fE díjmentes, színes, nagy ÁRJEGYZÉKÜNKET. SZÁLKÁI DÍSZFAISKOLA, Budapest, VL» Népköztársaság útja 5. " (10^4) CSmv GERGELY SZÍNHÁZ: TAKTtrFFÉ, W órakor: (Erkel- bérlet). IS órakor: Ktsz-ek bérlet. VílROS CSILLAG: Matiné; Fél 11 órakor: CSODALATOS MALOM." S, 5 és 7 órakor: A FEKETE FARMER. Szfaes, szinkronizált angol film, iá éven felülieknek. <L 23-<g.) SZABAD IFJÚSÁG: 4, 6 és 8 órakor: A JÖV0 EMIKKEL Színes NSZK film. <L 28-ig.) LATINCA FILMSZÍNHÁZ: Fél 6 órakor: A LÁTNOK ASZ- SZONY. Színes kubai film. 14 éven felülieknek. RÁKÓCZI MOZI: Du. 4 órakor: NYITLAK A RUHATÁRBAN. Színes magyar film- vlgjáték. 14 éven felülieknek. MÁJUS L FILMSZÍNHÁZ, SIÖFOK: De. 10 órakor matiné: A BALKEZES ŰJONC. 5 és 7 órakor: A NAGY ZSÁKMÁNY. Színes, szinkronizált francia-—olasz filmvígjáték. Fölemelt helyárraL TELEVÍZIÓ Budapest 9.20—10.00: Iskolatlevízió. 10.00: A" Tenkes kapitánya. 10.25: Alpesi Világ Kupa műlesikló-verseny. 11.40: Játsszunk bábszínházát! 12.10: Jalna templomok Indiában. 12.25—13.40: Alpesi Világ Kupa mü- lesiklóverseny. 14.58: Műsorismertetés. 15.00: Pedagógusok fóruma. 15.35: Egy éj Velencében. 15.55: Petőfi Sándor szavalóverseny. 18.15: Mézga Aladár különös kalandjai. 13.45: Esti mese. 19.00: Hét. 20.00: Hírek. 20.05: René Costy műsora. 20.30: Jean-Marc, avagy a házas- élet EL rész. 22.05: Hirek. Jugoszláv tv 9 25: A melográf útján. Népi muzsika. 9.40: Földművelőknek. 10.30: Eles szeműek. Gyermekadás, 11.00: Civil kutya élményei. Filmsorozat gyermekeknek. 11.30: A 30 betű művelete. 12.00: Egy jogász naplójából. 14.00: Birkózó Európa Kupa. 14.45: Műlesiklás, férfiak. 16.00: Ökölvívás. 19.25: Peyton kisváros. 20.35: Teherautósok. 21.30- A jugoszláv dzsessz ma 21.45: Sportszemle. 22.35: Hét tv-nap. Osztrák tv 10.25: Közvetítés Kltzb uh élből : Férfi Slalomvereny. 16.30: Kicsinyek műsora. 17.30: Bélyeggyűjtők műsora. 17.S5: Jó .éjszakát, -gyereke^ 18.30 : A tengerek titkai, 19.30, Tv-Wradó. 19.40: Sporthírek, 20.15: CsehovIvanov. Dráma. 22 00; Sporthírek. Tv-hlradó. KOSSUTH RADIO 6.00: Hírek. 640—7.25- Múzeum’ híradó. 7.28: Nagy családok.' 7.58: Hallgatóink figyelmébe! 8.00: Hírek. 8.05: Ot kontinens hét napja, 8.20: Miniszínház. 9.02:’ Szivárvány. ,10.25; Reklám. 10.30: Vasárnapi koktél. 12.00: Hírek. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. ,13.04: Tiszta szívvel. 13 14- Lemezmúzeum. 14.40- Pillantás a nagyvilágba. 15.00: Hírek. 15.08: Látogatás Benjamin Lászlónál. 16.05: A vasárnap sportja. 16.38: Tudósaink íói-uma. 16.58: Hallgatóink tízeimébe! 17.00: Hírek. 17.05: Faluról falunak — muzsikával, 17.05: Pákolltz István versel. 18.05: Bach: IV. brandenburgi verseny. 13.23: A swingle Sengers új arca. 1 18.58: Hallgatóink figyelmébe. 19.00: j Hírek. 19.10: öt perc sport. 19.15:' Csák végnapjai. Dráma. 21.15: Az ÄHaml Népi Együttes műsorából. 22.00: Hírek. 22.10: Sporthírek. 2245: Beszélgetés Kurtág György nyolc zongorád ra’oj áról. 23.04— 0.25: Zenés játékokból. PETŐFI RÁDIÓ 6,58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: A református egyház félórája, 7.S0: Robert Köbler Bach-mű- veket orgonák 8.00: Mit hallunk” 8.30: Zenei anyanyelvűnk. 8.40: A Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumának fúvószenekara játszik. 8 13 Szívesén hallgattuk. 9.30: A »Nyitnikék* postája. 10.00; Bevezetés a Pető« rádió februári Sztr- vinszkij-efklusához. 10.44: Pesti házak titkai. 1144: Széli György veZényeL 12-52: Citromka és a három Slűga manó. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Táskarádió. 15.00: Mit üzen a Rádió? 15.35: A népdalelőadás mesterei 16.00: Hírek. 16.05: A KISZ Művész- együttes központ! énekkarának és Veszprém város vegyes karának hangversenye. 17.50: Peter Nero zongorázik 13,00: Hírek. 18.05: Ot perc sport. 18.10: Elő szó. 18.38: Lortzmg: Cár és ács. 21.25: D&i inokrstlkü« legendák., SL»: Saó= ; listaparádé. 2S.0o: Hírek. 13.10: Zenekari muzsika- 24.00—048; Hírek. . URH 8.00. Hirek 8 OS Műsorismertetés. 8.09' A hugenották, 9.00: Szimfonikus zene. 10.00: Oj zenei újság, 10.35: Üj lemezeinkből 11.10: Színűbe. 12:00: Hírek. 12.10; Művészlemezek. 13.20: A dzsessz kedvelőinek. 13.43: Az Eterna Hanglemezgyár Beethoven-összkiadásá- ból. 14.25: Ajánlat 1975-fe. 14.40 Mozart-művek. 16.00: Hírek. 16.05 Hallgatóink......figyelmébe ! ' 16 07 Bánk bán. 17.01; Vörös nyakken- dós konferencia zánkán. 17.34 Magyar Simplicissimus — török Eulenspiegel. 18.00: Hírek. 18 05 Sebestyén János csembalóestje. 19.35: Csak fiataloknak! 21.05: Két Liszt-kórusmű. 21.22: Szimfónikus zene. 23.00—23.10: HírekHOLNAPI jpjF j o A# CSIKY GERGELY SZlNHÄZ; 19 órakar Zalaegerszegen: TAB» TUFFE. VÖRÖS CSILLAG^ 5 és 7 órakor: A FÉLBESZAKADT VALLATÁS. Színes Jugoszláv film. 14 éven felülieknek. (L 31-ig-) SZABAD IFJÚSÁG? 4 és 7 órakor: MENEKÜLÉS. I—IX Bulgakov műveinek motívumaiból kés2üit színes, szinkronizált szovjet film. 14 éven felülieknek. (L 31-ig.) MÁJUS L FILMSZÍNHÁZ, SlOFOK; 7 órakor: HÖKLRALYN.O. Színes szovjet film. TELEVÍZIÓ Jugoszláv tv 16.45: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Bábjáték. 18.00: Tv-óvoda. 18.30: Az ön tanácsadója. 19.00: Zeriei-szorakoztató adás fiataloknak. 19.45: Rajzfilm. 20.30: Arcképek: Voja Dimitrijevic. 21.00: Balettest. 22.20: a kultúra akcióban. Osztrák tv 18.00: Telefest. 18,23: Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: Stan és Pan. Film. 19.00: Osztrák képek, 19.30: Tv- liíradó. 20.06: Sporthírek. 20.13: Emberek a Shiloh tanyán. 21-20: Hétfői telesport. 22.20: Tv-hirado. KOSSUTH RADIO 4.25— 7.59: Jó reggelt! 8,00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8,11: Budapest és a vidék kulturális programjából- 8.15: Mit üzen a Rádió? 8.50: Kacsai Zsigmond népdalokat énekel, Pribojszky Mátyás citerá- zik. 9.06: Egy jenki Artur király udvarában- 9.26: Rádióbörze. 9.30: A hét zeneműve. 10-00: Hírék. 10.05: Iskolaráchp. 10.30: Zenekari muzsika, 11.34: .Gyémájntptsc 12.00: Déli krónika. . 12.20 Ki. nyer ma ? 12:30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Fehér Sándor népi zenekara játszik. Bajházy Árpád énekek 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05? Édes anyanyelvűnk. 14.10: Polkák- 14.22t Hajdú Mihály: Hegedű-zongoraszonáta. 14.40: Vénasszonyok nyara. 15.00: Hírek. 15-10: Iskolarádíó- 15. 50: Mihály András—-Raics István: ig7i — kantáta. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16-05: Nők — fegyverben, 16.25.: Nóták. 17.00: Hírek. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17=20: A hét rádióhallgatója- 17.40; Kérdőjelek a közművelődésben.- 18.03: Egy rádiós naplójából, 18.58; Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika, 19.30: Az a szép. fényes nap. Hangjáték. 21.30; Míkrolánc. 22.00: Hírek. 22.20? Farkas Ferenci Tisza partján. 22.30: Ami tudósításaimból kimaradt. 22.50: Muszorgszkij- művek. 23.30—<L25: Daljátékokból. PETŐFI RADIO 4.25— 7-59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora, '8,00: Hírek. k05- A pikk dáma. 9.00: Hírek. 9.03 Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Babai Gyula népi zenekara játszik. 12.20: Zenekari muzsika. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig. 18.00: Hírek. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Ha még nem tudná ... 18.50? Közkívánatra ’ 19.49? Reklám, 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00; Esti krónika II 20.25: Üj könyvek- 30,28: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik, Madarász Katalin énekel, 2109? Válasszon sanzont:' 21,40: Szvjatoszlav ’Richter zongoraestje. 22.36; Könnyűzene Gyulai Gaál Ferenc szerzeményeiből. 23.00: Hírek. 23,J5: Ewa Demarczyk és a Níemen Enigmatic együttes műsorából. 23.30: A hét zeneműve. 24-00—0-10: Hírek. URH IS. 00; Hírek. 18.05: Bkölarádió. 18.25: Huszonöt perc beat. 18-30: Századunk zenéjéből, 19-21: a kelet zenéjéből- 19-36: A Magyar'Állami Hangversenyzenekar hangversenye 21*40" A dzsessz kedvelőinek 22,10: A bolygó hollandi.. 23.00—23.20? Hírek, 1 1 K'lafcßfeakeäeitsil • Vállalat FÖLVESZ FeivásáríávezeMH nzmaS! jogtanácsost BELÉPÉSSEL és gyakorlott ZAMÁRDI KÖZSÉGBE gépírót felveszünk Ajánlatot ■.Kiskereskedelmi Jelentkezés: VállalatSIÖFOKI ÁFÉSZ, lengére a leadÖ1-« Siófok, Hálmá" Imre sSáay A ácsa?) ' tűm»