Somogyi Néplap, 1973. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-17 / 13. szám

Kétéves a bőhönyei Diófa

Követendő

üzletpolitika

Megnyitáskor ott voltam a böhönyei áfész Diófa vendéglőjében. A járás és a község jelenlevő vezetői azt kérték a szövetkezettől és a vendéglátóipari dolgozóktól: ne engedjék, hogy az új étterem talponállóvá zülljön, s a részeg emberek duhajkodásáról váljon ismertté.

Többször is jártam azóta az új kisvendéglőben, napközben és este, s azt tapasztaltam, hogy a Diófa dolgozói következetesen teljesítik ezt a kívánságot. S ezt láttam akkor is, amikor a megnyitás kétéves évfordulóját ünnepelték.

Szabó György, az áfész elnöke így fogalmazta meg állasfoglalásukat:

— Fontosnak tartjuk, hogy a forgalom egyre emelkedjen, de ne a színvonal rovására. A község lakóinak régi kívánságát teljesítettük az étterem megnyitásával, ezért ragaszkodunk ahhoz, hogy a Diófában minden böhönyei megtalálhassa a kulturált szórakozás föltételeit, s ne kelljen bosz- szankodniuk a részeg emberek hangoskodása miatt.

Érdemes végiglapozni a Diófa vendégkönyvét. Ebből kitűnik, hogy az étterem nemcsak a helybeliek, hanem az átutazó s az itt ©bédlő-vacsorázó vendégek tetszését is megnyerte: »-Kellemes, hangulatos helyet fedeztünk fel a Diófában. — Ritka aZ ilyen vendéglátó- egység, ahol hasonló udvariasságot tapasztalni. — Az ételek minősége kifogástalan. — Továbbra is ilyen színvonalat kérünk.-«

Szovjet és francia, nyugatnémet és olasz vendégek, illetve budapestiek és miskolciak elismerő, köszönő sorait olvashatjuk — a községben lakókén kívül — s ezek a dicséretek egyaránt szólnak Szabó Ottóné vezetőnek, Németh Jánosné szakácsnőnek, és a többi itt dolgozónak is.

— Forgalmunk havonta 120 j —150 ezer forint átlagosan, j Lehetne ugyan ennél jóval j több is, ha kiszolgálnánk az ittas embereket. De szem előtt tartjuk, amit nyitáskor kértek tőlünk, azt,' hogy kulturált étterembe térhessenek be a vendégek — mondja Szabó Ottó- | né, aki férjével együtt vezeti ezt az egységet.

Megnyitás óta a Diófában húsz magyamóta- és táncdal- est volt. Zárszámadáskor ittrendeli meg a vacsorát a helyi tsz, sőt innen kérik a környező termelőszövetkezetek is. (A tavalyi zárszámadáskor pél- i dául 1600 adag vacsorát készí- ' tettek a Diófában.) S egyre több azoknak a száma, akik naponta rendszeresen itt ' étkeznek, a citromos sertésszeletnek és a babgulyásnak ugyanis messze környéken híre van.

A böhönyei áfész Diófa kisvendéglője a megnyitás óta nem változott. Jó lenne ezt tapasztalni másutt is.

S hogy a jövőben is megfeleljenek a vendégek igényei- j nek, a Diófa dolgozói tavaly j szocialista brigádot alakítot- ! tak. Céljuk az udvarias, kultu- ; rált vendéglátás, i Sz. L.

Tálalják a citromos szeletet.

Üzemszervezésről, szövetkezeti szervek munkájáról

Szaktanfolyam tsz-vezetőknek Csurgón

(Tudósítónktól.)

A nagyatádi járási párt-vb 1971-ben megvizsgálta, hogy a gazdasági vezetők hogyan felelnek meg a politikai és szakmai követelményeknek. A testület feladattervet fogadott el a legfontosabb teendőkről, s ennek nyomán a járás községeinek gazdasági egységeiben több intézkedés is történt. A csurgói Zrínyi Tsz ennek szellemében szervezte meg tavaly ősszel a szövetkezeti vezetők — az első számú vezetők, telep- és brigádvezetők — szakmai és politikai képzését. Nemes István, a járási pártbiKaposfői

(Tudósítónktól.)

Jó kezeikben van a felvásárlás a kaposfői áfész-nál. Ezt bizonyítja, hogy tavaly csaknem kétszer annyi terméket vásároltak föl, mint korábban.

— Nem tófiehkedűnk — mondta Vörös Sárodor, a terület gazdája —.hanem igyekszünk tenni is valamit az eredményekért.

Néhány akciójuk valóban megyei érdeklődésre tartott

számot

AZ ELSŐ NAPOSCttrBEszallítmany

Még az ősszel fölmérték a hozzájuk tartozó községekben és településeken a naposcsibe ránti igényt S két gazdasággal kötöttek megállapodást, hogy Sex-Sal-Link és Hampshire fajtát hozatnak. A megrendelt 50 ezer naposbaromfi- ból 5000 a kacsa, 500 a liba, a többi naposcsibe. Az első naposcsibe-szállítmányt, 1000-et, január 11-én már át is adtak a tenyésztőknek Februárban még 15 ezer érkezik, s a szállítás — a lakosság kívánsága szerint — később is folyamatos lesz.

KÉT ÉV ALATT

900 DARAB TENYÉSZNYÜL

Tavaly a kaposfői körzetből

3,5 vagon — összesen 14 000 darab — házinyulat vettek meg a területükön működő három szakcsoport tagjaitól.

1973-ban újabb szakcsoporttal erősödnek '(most szervezik), és várható, hogy az idén 18 ezer házinyulat szállítanak. A tenyésztés jobbá tétele érdekében tavaly 400 törzsállattal segítették a tenyésztőket, s az idén is hozatnak 500 tenyész- nyulat. A szövetkezet száz forinttal járul hozzá egy-egy te- nyésznyúl megvásárlásához

FÓLIÁS ZÖLDSÉGTERMELÉS

Kapotton és Kiskorpádon 12 olyan kisgazdaság van, ahol megteremtették a fóliás pri- mörzöldség-termelés feltételeit. Most tömörítik a gazdákat j

szakcsoportba. A szövetkezet adja kölcsön a termelőknék a fóliák vázszerkezetét, s már kidolgozták a termelési technológiát is. Az első lépcsőben salátát és hónaposretket, a másodikban paprikát és paradicsomot, a harmadik részletben tetszés szerinti zöldárut termelnék majd. S természetesen a talajerő-utánpótlást sem hanyagolják eL

800 MEGGYFACSEMETE

Sok a szórvány gyümölcsös a szövetkezethez tartozó hegyközségekben, például Olajhegyen, Szendi-hegyen, Zsippón, Lipótfán és Bányán. Kedvező Időjárás esetén itt 8 vagon meggyet is fölvásárolták már. A múlt ősszel 800 érdi bőven termő meggycsemetét hozatott az áfész, ez a vidék ugyanis meggytermelésre nagyon alkalmas. Néhány év múlva, ha termőre fordulnak ezek a meggyfák, a jelenleginél jóval

többet vásárolhatnak majd föl e fontos gyümölcsből is.

SZAKIRODALOM A- TERMELŐKNEK

A MÉSZÖV áfész-titkársága szakirodalommal is ellátja a termelőket, tenyésztőket. Például megkapták már az új zöldségfajtákkal kapcsolatos termelési anyagot, a bogyós- gyümölcsökről, s a kisgazdaságokban fólia alatti zöldségtermelésről szóló kiadványt, illetve a házikertek talajának trágyázásával kapcsolatos útmutatót, a libák hizlalásával foglalkozó szakkönyvet Jár a tenyésztőknek a kaposfői körzetbe 50 Baromfitenyésztő szaklap, és sokan olvassák a Kertészet és szőlészet című kiadványt Ezenkívül több szakelőadást is tartanak a télen körzetükben — a kisgazdaságok termélésénék és a kisállattenyésztés fejlesztésé- i nék érdekében.

zottság munkatársa arról tájékoztatott, hogy a tsz-vezetők körültekintően, az igényeknek megfelelően állították össze a tanfolyam tematikáját

Kasza Márton főagronómus elmondta, hogy a tizenkét előadásból álló sorozat novemberben kezdődött, és kéthetenként kerül sor a foglalkozásokra. (Eddig ötöt tartottak.) Érdemes az előadások témái és előadói közül néhányat külön is megemlíteni. A tsz-ek helye és szerepe a népgazdaságban, a gazdaságpolitikai célok megvalósításában címmel dr. Vörös Miklós egyetemi tanszékvezető tartott előadást. A növényvédelem helyzetéről, feladatairól dr. Fülöp Mihály, a megyei növényvédő állomás igazgatója beszélt. Nemes István a mezőgazdaság fejlesztésének járási irányelveit ismertette. A tsz- vezetők üzem- és munkaszervezési feladatairól pedig dr. Bélák Sándor egyetemi rektor tart előadást. Szó esik még a szarvasmarha-tenyésztés fejlesztéséről, a szakosított sertéstelepek gazdaságos üzemeltetéséről, a szocialista munka- verseny-mozgalom szerepéről és fejlesztésének feladatairól, valamint a tsz-tagok és választott szerveik helyéről, szerepéről a szövetkezet életében. Megvitatják a hallgatók a Központi Bizottság 1972 novemberi határozatából adódó teendőket is.

A csurgói tsz vezetői lehetővé tették, hogy a náluk szervezett szaktanfolyamon a környékbeli — berzencei, iharos- berényi, inkei, porrogszentki- rályi, gyékényes!, somogybük- kosdi és zákányi — tsz-ek vezetői is részt vegyenek. így 36— 40 mezőgazdasági vezető tanul a csurgói téli tanfolyamon.

Űj mérőterem a szakmunkásképzőben

Az év elején adták át az 503. számú Szakmunkásképző Intézetben az űj mórőtermet. A műszaki berendezése mintegy százötvenezer forintba került; a szerelést Matus Tibornak, a mérőterem vezetőjének irányításával az intézet diákjai végezték — társadalmi munkában. Ebben a helyiségben gyakorolhatják a tanulók a mechanikai es villamossági méréseket

Kötődés

I

ípusesetek. »Mi fűz engem hozzád?« — töpreng a kiábrándult szerelmes. »És mi közöm az egészhez?« — kérdezi felháborodva a felelősség alól rendre kibúvó. »Miért szeretek itt élni? Nem is tudom...« — ebrmhsedik-a váratlan kérdésre egy ifjú, és »Hogy miért ragaszkodom hozzád?« — kérdezi az asszony férjéhez simulva, s a mozdulattal is kifejezi kötődését. A magyar nyelvben különösen nagy szerepe van a hangsúlynak. Kérdezni úgy is lehet, hogy rögtön megérzem: aiz illető teljesen tanácstalan; meg úgy is, hogy azonnal tudom: tökéletesen tisztában van a válasszal, kérdése csak véleményét erősíti. Persze akadnak közbülső esetek is. Beszéljünk hát egy kicsit a kötődésről. Az egyénéről és a kisebb közösségéről. E kötődést dicsérni és hiányolni nincs élég helyem ...

Talán megsejtették már: arról lesz szó, amit pluszként adunk egymásnak, önmagunknak, a társadalomnak. Arról a kötőanyagról, amely közelebb hozhat bennünket egymáshoz, a társadalomhoz. Azokról az eszközökről, amelyek elősegíthetik, de el is torzíthatják kötődésünket. »Műhelytitkot« árulok él, ha elmondom: jegyzeteimben először azt a címet, adtam mai találkozásunkhoz, hogy »Kié a teher?«. Elvetettem, mert szó sincs teherről, csak vállalásról, a kötődés megnyilvánulásairól. De az izgatott, hogy kik, a társadalom melyik osztálya, rétege vállal többet a pluszból, s ha ezt teszi, akkor miért. Jobban kötődik céljainkhoz? Azt hiszem, ez az igazság. De miért nem kötődnek jobban a többiek? Hisz személyes érdekük fűződik hozzá. Érdemes beszéind erről. Mert úgy érzem: akinek kevesebb van, az mindig többet ad.

És a munkás adja a legtöbbet, önmagát adja.

A számok néha félrevezetik az embert. Nem azok a számok, amiket először följegyeztam magamnak. A statisztikákból ugyanis kiderült; Somogy megyében 170 224 a jövedelemmel rendelkező, aktív kereső. A mezőgazdaságban 40 565 a fizikai, 1785 a szellemi dolgozó. Az iparban és más területen 83 746 a fizikai munkás és 32 434 az irányító műszaki és szakalkalmazott, valamint irodai dolgozó. Az arány-mérleg tehát kétségkívül a kétkezi munkások félé billen, ez természetes. Mégis gyanítom: nem helyes, ha csak hozzájuk fordulunk, ha csak tőlük kérjük a pluszt, akár vízműről, óvodáról, ligetről, parkról vagy játszótérről van szó.

E megállapításnál máris hallom a »felhördülök« karát: »Hogyhogy csak hozzájuk? És mi, az értelmiség, a műszakiak, az irodisták, mi nem teszünk, nem adunk semmit?«. Dehogynem. Csak a módszerről, a kötődés mértékéről, a társadalmi akciók hatásáról próbálunk szót váltani

Az élőbb vádoltam a számokat. Azt mondtam: néha félrevezetik az embert. íme. Elkértem a Kaposvári Városi Tanácstól az 1972. évi adatokat Kiderült, hogy a megyeszékhely óvodaakciójára 499 098 forintot fizettek be a szocialista brigádok. (Ebből 350 944 forintot a húskombinátból!) Nagyszerű eredmény! Kétkezi munkájuk gyümölcsét ajánlották föl az emberek, s ez kifejezi érzelmi kötődésüket is. A legtöbbet adták, amit ők adhattak. Furcsállhatják, nem bánom: ez az eredmény elhomályosítja a többet. A brigádon kívüliek ugyanis 666 217 forintot fizették be. Elismerés érte. Nem tudom, kik adták. Mennyi ez utóbbiból a vállalati pénz — amely persze érint minden dolgozót —, de mégsem ők, mégsem önmaguk munkájával, közvetlen szándékával léptek a közös ügy szolgálatába. A pénz érték, a számok néha félrevezetik az embert. Tessék összeadni a feniti számokat, ösz- szesen 1165 315 forint jött össze. Az óvoda legalább két és fél millióba kerül! Ne higgyék, hogy ezzel lebecsülöm a társadalmi megmozdulást, ellenkezőleg. Csak azt bizonyítom, hogy mellette még jócskán ki kell nyifcani a közös pénztárcát.

S

ha igaz, most jutattam él mondanivalóm lényegéhez. Meggyőződésem, hogy a társadalmi megmozdulások, a felajánlások valódi értelme nem a pénz és nem is a munka közvetlen értéke, amely különböző létesítményekben ölthet testet, hanem a személyes kötődés szocialista céljainkhoz, a tevékenység eredményéhez. Hogy magaménak erezzem, amiért dolgozom, hogy ne legyintsek az óvodára, ha már nincs óvodás korú gyermekem, hogy ne csak önmagámnak, hanem másoknak is akarjak örömet, boldogulást teremteni két kezem munkájával vagy szellemi fölikészültsé- gemnmel, képessógedmméL

Kérdezhetik, hogy miért állítom szembe a kétkezi munkát a pénzben: felajánlással, hiszen ez utóbbi a gazdaságosabb. Tudom. Rég bebizonyították már, hogy olcsóbb az árokásó gépet működtetni, mint harminc kubikost. De most nem általában beszélek a munkáról, nem a termelékenység latolgatása a célom. Gondoljanak két általános alanyra. Az egyik — mondjuk — egy munkásnő a húskombinátban, a másik mérnök valamelyik tervező vállalatunknál. A munkásnő tudja, hogy melyik napon és mennyit tesz a társadalom asztalára, mert aznapi keresetét ajánlotta. A mérnök benyúl a szivarzsebébe, elővesz egy százast, odaadja, mert ha a főnők kettőt adott, akkor tőle ennvi is elég. Az előbbi érzelmileg kötődik a célhoz, az utóbbi könnyedén adta, és nem a legtöbbet, amit tóié — szellemiekben — elvárhatnánk. Talán nem is tudja, hogy mire adta. Érzelmileg közömbös, legföljebb annyit szűrhet le: én se maradhatok ki a »szórásból«. Tudom, azt vágják most a fejemhez, túlságosan leegyszerűsítem a dolgot, igazuk is van. De csak azért teszem, hogy jobban megértsük egymást Nem akarok ezzel éket verni a fizikai és szellemi munkás közé. Ellenkezőleg. Azt szeretném bizonyítani: kimek-kinek adottságai és képességei szerint kellene — ellenszolgáltatás nélkül — többet adnia, s ez nemcsak rajta múlik.

Ismerek egy lakatost, aki hulladékból hintákat, játszótéri felszereléseket csinál szabad idejében. És látom szombat délutánonként a játszótéren. Nem a hintákban, hanem a gyerekekben gyönyörködik, akik az ő keze munkája nyomán játszhatnak önfeledten. Van-e ennél nagyobb öröm? Vagy képzeljék él a különbséget két ember között. Az egyik adott száz forintot a Csert park építésére, a másik elültetett ott tíz fát vagy bokrot. Az utóbbit vonzza, hívogatja a park, látni akarja, ahogy fölcseperedik a kis csemete, ahogy árnyékot adó lombkoronája kifejlődik. Évekig odajár majd, és nézi, szemével simogatja az alatta pihenő embereket. És mennyivel szegényebb maradt a másik. Melyik fában, útiban, téglában vagy játékban keresse száz forintját?

A

zt hiszem, mindenkinek meg kellene keresni azt a tevékenységi formát, amelyhez a legjobban ért, $ amellyel önmagából a legtöbbet adhatja pluszként a társadalomnak. Hogy jobban kötődjék hozzá, hogy magáénak vallja, és büszke lehessen alkotására. »Az értelmes társadalmi cél megfogalmazása nagyon nehéz« — mondta az egyik városi vezető. Igaza van. De hiszem, hogy van erőnk hozzá, s nem az egyéntől várjuk. Tőle önmagát kell kérnünk, alkotó készségét kötelezettségein túl is, hisz a cselekvés az, ami által érzelmileg és értelmileg is kötődhetünk valamihez. Talán nem tévedek, ha azzal zárom e gondolatsort, hogy a többet-cselekvés az egymásra rakott téglákat összetartó, a hézagokat is kitöltő legszilárdabb kötőanyag.

Jávort Btis