Somogyi Néplap, 1972. december (28. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-10 / 291. szám
Henrich Heine: H. BART A LAJOS: A gyöngyössolymosi harangozó könyvtára H. Sas Judit közlése az Emberek és könyvek című szociológiai tanulmányában: B. J. Heves megyei lakos, gyöngyössolymosi harangozó ezerkötetes könyvtárral rendelkezik. Mi ebben a különös? B. J. könyvtára falusi viszonylatban egyedülálló könyvgyűjtemény. B. J. Babiczki József. 73 éves. . Gyöngvössolymos háromezer lakosú kisközség Gyöngyöstől 4 kilométerre, a Mátra tövében. Babiczki József a katolikus egyházközség ha- rangozója a templom tövében kis szolgálati lakásban él. Nagy kalapot és szemüveget visel. Leveszi a szemüveget. — Rossz már a szemem. A sok olvasástól megkopott Az asszony zsörtölődik is. — Bánja? — Nem. Megérte. Különös öröm az, ha betűket olvasok és mégis, embereket látok. — Mióta lát embereket, ha betűket olvas? — Régóta, tízéves korom óta. — Hogyan? . — A harmadik elemibe jártam, s megbetegedtem. Hetekig feküdtem; akkor a tanítóm, Kormos Antal, nyugodjon békében, könyveket hozott nekem, hogy a tétlenségben elfoglaljam magam. És akkor, ahogy olvastam, egyszer csak emberek meg tájak mozogtak a szemem előtt. — Mennyi könyvet vitt betegágyához a tanító? — Három könyvet tett az ágyamra: az egyik útleírás volt, a másik egy Jókai-kö- tet, a harmadik egy versiüzet. Mindegyiket sokszor elolvastam, és egyre jobban vágytam az ismeretlen emberek közé, az ismeretlen tájakra. Ha megfáradtam, és i behunytam a szemem, akkor isj láttam őket, és utaztam, a messzi földeken. És vágytam is, hogy igazából utazhassak. — Utazott? — Á! Falusi parasztgyerek hová utazhatott? A könyvek vittek engem. — Az a három? — Az a három csak a kezdet volt Aztán mikor felépültem, hordtam sorra a könyveket az itteni solymosi népkönyvtárból. Egyszerre tízet, tizenkettőt cipeltem, hogy alig bírtam hazáig. — Hány kötet volt akkor a solymosi népkönyvtárban? könyvsátrakhoz, és ott vettem magamnak olcsó, 3—5 krajcáros könyvet. Emlékszem, az egyiknek az volt a címe: A nyúl, a másiknak az volt a címe, hogy Csalóka Mátyás, a harmadiknak meg az, hogy Nyápic. Jót nevettem én azokon a könyveken, és a faluban a könyvek alapján, az olvasott élmények alapján azt a fiút, aki a legjobban futott, elneveztem nyúlnak, volt itt egy igen vékony dongájú gyerek, az lett a nyápic, aztán volt itt egy, aki mindig csereberélt haszonra, az lett a Csalóka Mátyás. — És amikor elérkezett a mezei szezonmunka, a vásári idény után, akkor hogyan jutott idő az olvasásra? — Egy kis könyv mindig a hátsó zsebemben volt Alig vártam mindig az ebédidőt, akkor egysorba magam elé tettem az ételt meg a könyvet és következett az étel a testnek meg a léleknek: egy falat, egy mondat, egy mondat, egy falat e Erősen tűz ,a nap. Kimegyünk a kisudvarra, a harangozó szolgálati háza elé, a templom tövébe. — Korán nősültem, nem bánom. Több mint ötven éve szépen élünk a feleségemmel, a gyerekek is jól felnőttek; két fiú, két lány, de a gondom sok volt mindig, hogy megkeressem a kenyeret nekik, a sok munkára még több jött, és kevés idő maradt olvasásra. És ráadásul még ebből a kevés időből is elvett több mint három évet az első világháború. 38 hónapig voltam oda. Amikor elindultam, gondoltam, nem lesz mód ott olvasásra, nem azért viszik oda az embert, hogy lövészárak helyett könyvek elé, szobába ültessék... De azért én olvastam mégis. A fronton is. — Hogyan jutott az olasz fronton magyar könyvhöz? — Hogyan? Hát, az ám az igazi! Amikor elindultam, egy könyvet vittem magammal, de azt egy év után már ronggyá olvastam. Már nem is tudom hányszor olvastam el. De azt tudom, hogy minden betűjét kívülről tudtam már. Ha nagyon megerőltetem magam, még most is elmondom az egész könyvet. Ha meg az ember kívülről tudja, minek olvassa megint? Mindenkinek más a szenvedélye. Nekem a fronton is az volt, hogy mindég arra gondoltam, honnan szerezhetnék könyvet. Egyszer aztán rábukkantam a könyvforrásra, őrségbe állítottak a század- parancsnokunk, egy magyar főhadnagy, kis szobája elé. Fény jött ki bentről. Benéztem. A főhadnagy az ablaktól nem messze ült, magyar könyvet olvasott. Leguggoltam az ablaknál, hogy ne vegyen észre, és én is olvasni kezdtem azt a könyvet. De fordítva láttam a betűket. Akkor egy éjszaka megtanultam így, fordítva olvasni. De lassan ment, baj volt; míg a főhadnagy egy oldalt elolvasott, én még csak egy mondatnál tartottam. De reggel bemerészkedtem hozzá, és elkunyeráltam tőle a könyvet Míg együtt voltunk, mindig nekem adta a kiolvasott könyveit, s minden héten kapott otthonról újabb és újabb könyveket, így aztán elmondhatom, hogy végül is végigolvastam az első világháborút o A gyöngyössolymosi harangozó szolgálati lakása mellett a kamrában állunk. Nagy kamra. A mennyezet alatt vezeték végén egy villanykörte, odébb rudakon kolbász, szalonna; még odébb cérnára fűzött csere&z- nyepaprika-sor, s kétoldalt a fal mellett két hatalmas, könyvszekrénnyé átalakított volt ruhásszekrény: benne a könyvek, tisztán, szépen sorba rakva. Babiczki József itt tartja ezerkötetes könyvtárát. A kis lakásban nem fér el. A könyvek között értékes sorozatok. A Pallas nagylexikon, Brehmtől az állatok világa (díszkötésben), Magyar- ország vármegyéi és városai tíz kötetben, s Jókai, Szabó Pál, Veres Péter minden könyve. — Most már rendezett a könyvtáram, és válogatott a könyvek sora. Hatvan év telt el, míg idáig jutottam. Egy nincstelen parasztembernek nehez volt ezt összehozni: idő is kevés volt rá, a pénz is kevés volt rá. El kellett csipegetni egy kis időt a munkából, s el kellett csipegetni egy kis pénzt a keresetből. — Hogyan csipegetett időt a munkából? — Az első világháború után, mikor hazajöttem, 1938- ig lóval, kocsival fuvaroztam. Jó ló volt, békés jószág, felrakodás és lerakodás között, amíg mentünk az úton, nem kellett rá figyelni, a gyeplőt csak az ölembe ejtettem, és míg húzott, bandukolva olvesteen... Pontosan 34 éve 1938-ban pedig megpályáztam a gyöngyössolymosi ha- rangozói állást: gondoltam, sokat dolgoztam én már, fáradt is voltam, meg arra is gondoltam, hogy harangozó leszek, a kóngatások között több idő jut olvasásra... Talán azért is lettem harangozó, hogy így legyen. — Hogyan csipegetett a keresetéből pénzt könyvekre? — Hát. fortélya van annak. Tudja, az asszony mindig csak a családra gondol, annak kell a pénz, és igaza van. De nekem is kellett a könyv, és nekem is igazam volt. így aztán, hogy békesség legyen, vele is meg magammal is, a keresetből, amit odaadtam neki, sose kértem vissza, de a keresetből mindig elcsíptem magamnak egy-két könyvre valót. Titokban, persze. És sokáig titokban volt az is, hogy könyvtáram van. Amikor fuvarozni jártam, néha azt mondtam, hogy csak öt fuvar volt máma, pedig hat Volt. A hatodik fuvarpénzt könyvre költöttem, és hogy ne legyen zsörtölődés, a kocsin szalma alá rejtettem, aztán szalmával együtt bevittem a kamrába,. és onnan hordtam egyenként esténként a szobába. Az is megtörtént, hogy postán rendeltem könyvet, és megmondtam a postamesternek, ha megjön az értesítés, hogy itt a könyv, nehogy kézbesítse a feleségemnek, csak nekem szóljon, én majd elintézem... Most meg, mióta a harangozásból élek, most is elcsalok egy-egy harangszót a könyvekre. Hogy megy ez? Ha meghal valaki, annyiszor húsz forintot kell utána fizetni, ahányszor ha- rangoztatnak érte. A fele pénz az enyém, a fele az egyházé. Ha valakiért tízszer harangozta tnak, azt mondom az asszonynak, csak nyolcszor húzattak á megboldogultért, a megmaradt húszasból meg könyvet veszek. — Nagy vita még sosem voit az asszonnyal, amiért a könyv szerelmese? — Nagy vita nem, csak zsörtölődés. Nem is szólhat énrám: nem iszom, nem dohányzóm, megspórolom én a könyvek árát; még borbélyhoz sem járok, magam borotválkozom és minden hónap- ban magam nyiratkozom nullás géppel. Váratlanul a felesége is bejön a kamrába. Egy cseresznyepaprikát szakít az ebédhez, és kicsit hálilgatózik. És zsörtölődve így fejezi be a párbeszédet: — Hát látja, ennek mindene a könyv. Mondtam is a múltkor neki, ha meghal, nem földdel takarjuk be a koporsóját, kivisszük ezt a sok könyvet, s evvel takarjuk tele a sírt. Megtölt az vagy tíz sírt is. Azt mondta: jó, legyen. Ott legalább lesz ideje nyugodtan olvasni. Kong a harang. Dél van. EPI LOQUS Mint földön a búzakalászok, úgy érnek hullámzón az emberi agyban a gondolatok. De a szerelem zsenge képzeted olyanok, mint pajkosan közbevirító kék s piros virágok! Kék s piros virágok! Mint károsat; félredob a mogorva kaszás, megvetőn szétmorzsolnak a cséphadarók, s még a szegény vándor is, kit látvány tok elbájol s felüdít, megrázza fejét s szép dudvának nevez 6 is. De a falusi szúz, a koszorú-fonó, az becsül és gondoz titeket s szép fürtjeit veletek ékesíti, és úgy megy, feldíszítve, a táncba, hol vígan cseng hegedű s fuvola, vagy a csöndes tölgyfa alá, hol a kedves hangja szebben cseng hegedűknél s minden fuvoláknál. Somlyó György fordítása. 175 évvel ezelőtt, 1797. XH. 18-án született a német- éa a világirodalom egyik legnagyobb lírikusa, Henrich Heine. BENCZE JÓZSEF: Ijesztő nagy szél... Ijesztő nagy szél fájdítja a földek lelkét Csatakos a kerék, tengely görbéd, a tél hideg sárfalai fényiének, árva hantok sziporkáznak, mint a csillagok. Lelkem a fáradtak közé hull csitulni... Műtermi tanulmányok, 1971. (Leittier Sándor kiállításának anyagából.) — 120—130. Tízszerre ha- zahordtam mindet. Amikor meg már mindet kiolvastam, venni kezdtem. — Miből? — Anyámtól, apámtól sokszor cukorra kunyeráltam, de cukor helyett olcsó könyvet vettem. Gondolom is mostanában sokszor: mások gyorsan elszopogatták a cukrot, elment az íze, de a könyv neketn megmaradt örökre. — Mennyi iskolát végzett? — Hat elemit. De akkor, 1907-ben még ez is soknak számított. Gyöngyössolymo- son akkor nyolcvanan jártunk iskolába, mégis mindössze csak ketten végeztük el a hat elemit. — Nem akart továbbtanulni? Hogy évekig csak könyveket olvashasson? — Akartam. Mondta is a kántortanító, hogy tovább kellene mennem polgáriba. De hát 'miiből? Apám mellé álltam segíteni. — Mit segített? És az olvasás abbamaradt? — Apám földműves volt, a földeken segítettem mellette. De szerencse, apám mással is foglalkozott: ügyes keze volt, fából vályút, kerékküllőt, kecskelábat, lőcsöt faragott, és amikor a környéken vásárok voltak, odavitte eladni. Szerencsére engem is magával vitt, és ott, a vásárokon mindég kunyeráltam tőle néhány krajcárt, s elmentem a Az emberek a betegséget már komolyan veszik, d« az egészséget még nem-« — olvasom egy újságcikkben, amely riasztó adatokat közöl higiénés állapotunkról. Az emberek nem veszik komolyan az egészséget, vagyis nem vigyáznak rá, hiszen a megbetegedések több mint fele »-a személyi higiénés magatartás elmulasztásából keletkezett« — mondja az újságcikk. Röstellem kimondani, de személyenként évente nyolc és fél kis méretű szappant használunk el, egyet- egyet tehát negyven-negyvenöt napig babusgatunk. Hányszor — és főként hogyan — mosakszunk? Tessék elképzelni! A fogkefefogyasztás kívánatos évi normája két fogkefe volna; évente tizennégy millió fogkefének kellene elfogynia, de csak három és fél millió fogy el (egynegyede a normának), a kívánatos negyvenhat millió tubus fogkrém helyett pedig csak húszmillió, még a fele sem a normának. Hányszor és főként hányán mosunk fogat? Ezt is tessék elképzelni. És még egy adatot: négy-hat forintot költünk egy hónapban személyenként tisztálkodószerekre, alkoholos italokra ugyanennek a tízszeresét. Baj van tehát a testi higiéniával; ám nem az én dolgom, hogy emiatt most dörgedelembe kezdjek. (A dirgeA gondolkodás higiéniája delem egyébként se segít). Inkább eltűnődöm azon, ami az újságcikk olvastán hirtelen ötltött az eszembe: hogyan állhatunk a szellemi higiéniával? A gondolkodás higiéniájával? Vajon komolyan vesszük-e a szellemi egészséget, vigyázunk-e rá, s vajon mekkora része származik bajainknak abból, hogy — az újságcikk megfogalmazásával szólva — elmulasztjuk a szellemi higiénés magatartást? A kérdés első hallásra szel- lemeskedőnek tetszhet. Komolytalannak. Mert: van-e egyáltalán — a testi higiénia efféle tükörképeként — szellemi higiénia? S ha van: mérhető-e állapota? Vannak-e a gondolkodás tisztaságának olyan normái amelyeknek teljesítése a szappan-, a fogkefe- és a fogkrémiogyasz. tás egzaktságával mérhető? Habozás nélkül, a legkomolyabban állítom: igenis, van gondolkodáshigiénia. Állapotának mérhetőségéről már nem merek ugyanilyen határozottsággal beszélni. Hiszen a szellemi állapot jóval nehezebben mérhető a testinél, s másrészt az ilyesmivel foglalkozó tudomány jóval fiatalabb ta. orvostudományáéi. Hanwdrét <éa éppen ezért) nincsenek is idézhető statisztikák arról: mit és mennyit fogyasztunk vagy nem fogyasztunk azért, hogy gondolkodásunkat tisztán tartsuk.' Valamit azért így is tudunk persze. Tudjuk például, hogy a gondolkodáshigiénia ezt jelenti : megóvni magunkat a szellemi restség, az előítéletes véleményalkotás vagy az elhamarkodott általánosítás fertőzéseitől; törekedni a világ megértésére, a tapasztalatokon nyugvó ítéletalkotásra, a tények tiszteletben tartására. Mindez segít megóvni bennünket nemcsak saját, örököltén rossz beidegzettsé- gednk, ösztönindítékaink és önös érdekeink támadásaitól, hanem azoktól a támadásoktól is. amelyek kívülről jönnek. Mert ha van légszennyezés, van gondolatszennyezés is. Ideológiai harcban élünk, s ez még akkor is így lesz, ha a tömeggyilkolás fegyvereit egy szálig sikerül netán a tengerbe süllyeszteni. De tudjuk azt is — noha statisztikai adataink hiányoznak —, hogy gondolkodáshigiéniánk állapota korántsem kielégítő. Tudjuk, hogy örökölt gondolkodásnor- mák nyűgöznek bennünket, amikor a valódi emberi értékek keresése helyett esetlegességek alapján rangsoroljuk egymást Tudjuk, hogy hajlamosak vagyunk újratermelni régi előítéletrendszereket, sőt termelni újakat is, amikor azt ismételgetjük, hogy »pénz beszél, kutya ugat«, hogy »ne szólj szám, nem fáj fejem«. Vagy, hogy »az asszony verve jó«, hogy »az is bolond, aki másokért töri magát«, hogy »a cigányok mind lopnak«, hogy »a gyerek neve: hallgass«, hogy »a mai fiatalok már nem tisztelnek semmit«, hogy »hosszú haj, rövid ész«, hogy »az a fontos: a has tele legyen«, hogy »apámnak jó volt, nekem is jó lesz«, hogy »nem kell nekünk semmi idegen, csak az, ami magyar«. S hogy »nálunk minden rossz, bezzeg külföldön«, vagy hogy »mi közöm nekem az egészhez, a fejesek úgyis azt csinálnak, amit akarnak«. Tudjuk, hogy hajlamosak vagyunk a szellemi restségre is, a prakszis túlbecsülésére, az elmélet lebecsülésére. Hogy készen állunk cscpülni mindent, amit nem értünk, ami idegen, ami új, hogy véletlen adta ízlésünkből normákat gyártunk, s fölényesen lesöpörjük, ami ezektől a normáktól eltér, és még büszkék is vagyunk arra, ha valamit nem értünk: idegen szót, másféle szokást, új elméletet, új verset, új zenét, új szobrot ... És tudunk azért néhány statisztikai adatot is. Tudjuk, hogy népességünk négy-öt százaléka lappangva ugyan, de még mindig analfabéta. Tudjuk, hogy az iskolaköteles korosztályok tíz-tizenöt százaléka nem végzi el az általános iskolát. Tudjuk, hogy a felnőtt lakosság esti iskolákba áramlásának irama lecsökkent. Tudjuk, hogy a fizikai dolgozók közép- és főiskolára jelentkező gyerekeinek száma sem emelkedik. És azt is tudjuk, hogy az ország lakosságának csak körülbelül húsz százaléka olvas rendszeresen könyvet Baj van tehát * szellemi higiéniával is, de emiatt sem kezdek most holmi dörgedelembe. Hiszen jól tudom, hogy a szappanfogyasztás meg a könyvfogyasztás valamiképpen összefügg, s hogy szívós lassúsággal mindkettő emelkedik persze Csak türelem tehát. Bár tudja isten, reklámozhatnánk és árulhatnánk azért vonzóbban is mind a kettőt. Nagyobb becsületet adva nekik. A szappannak is, meg a könyvnek is. Fkragé Tiraw
