Somogyi Néplap, 1972. december (28. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-10 / 291. szám

— Halló!... Nem tudom, fő SB&mot hivtam-e,

— HMXyea ügyben?

««- A hirdetés miaitt. „

— Azt twKwn ... Bár pem tudom — a nő hangján bizonytalanság érződött —, ha tadja a telefonszámot, nyilván beszélt már a aagyné- némmeL Ö sajnos nincs itthon.

— A nagynénje? — lepődik meg a férfi — Megmondana, hány éves a nagynénje?

A nő nevet egy picit, de azért komoly a hangja. Tiszta, szép női hang, inkább alt, mint szoprán.

— A nagynéném ötvenkilenc éves.

— Akkor mégsem róla van szó — könnyebbül meg a férfi.

— Ki mondta, hogy róla.? De ő tud felvilágosítást adni.

— Mégis csak maga az! — rikolt közbe örömmel a másik. — Ne haragudjon, de én már kezdettől fogva tudtam, hogy maga az.

— És ha igen? — Kihívás van a nő hangjában, de sokkal fcőbb bizonytalanság.

— örülök neki — mondja derűsen a férfi, és rágyújt A telefonban jól hallani az öngyújtó kattanásának finom zaját. — Ugye, mégis csak ránk tartozik a dolog. Akarom mondani, a felekre... Hiszen érti.

— Ériem — habozik a nő.

— Viszont maga is megértheti, zavarba hoz ez a beszélgetés. Meglehetősen furcsa helyzet . _

— Miért lenne furcsa, csókolom a kezét?

— Maga az, hogy hirdetést adtunk feL Ha tőlem függött volna, azahirdeljós soha nem jelenik meg. Aztán ez a telefon... El sem hiszem, hogy nem a nagynéném szabadítot- ta •rám magát is.

— Biztosíthatom, bogy té- ved. Csakugyan nem beszéltem a nagynéniével.

— Mindegy. Nekem akkor is kínos. Persze, végül beleegyeztem a dolgokba, így hát nem szólhatok semmit

— Akkor most nyugodtan beszélgethetünk — örül a férfi. — Természetesen, ha maga nem zárkózik el.

— Igazság szerint nem lenne szabad. Ez így, telefonon, egyszerűen zsákbamacska. Az ember elhallgatja a legfontosabbat Ne sértődjön meg,

— Ugyan! Mit hallgatna el?

— méltatlankodik erre a férfi.

— Szabályos adásvételi szerződésről van szó, csakhogy nem én vagyok a gazda. Én csak az adásvétel tárgya vagyok. Ne szóljon közbe, úgyis hiába! Ezután mondom a még szörnyűbbeket. Nem a rabszolga választ, hanem ót választják. Ő legföljebb igyekszik rejtegetni fogyatékosságát, hátha jobb gazdára talál.---- Igazságtalan! Halálosan igazságtalan önmagához és hozzám is. — A férfi őszintén méltatlankodott. — A mai modem korban annyi minden előfordul. Hol vagyunk már a rabszolgaságtól! Az ember egy személyben rabszolga és rabszolgatartó... Meri magányos! Ez a mi bajunk. Jaj, bocsásson meg, hogy így belelendültem ... És a maga nevében is nyilatkoztam.

— Lehet, hogy igaza van.

— Az a gyanúm, hogy maga túl* szerény.

— Az en helyemben maga is az lenne.

— Bevallom, időnként nekem is vannak, s voltak gátlásaim. De látja, én is erre a

— maga szerint — zsákbamacskára vetemedtem Mi rossz van abban, hogy így próbálok társat keresni? Ügy ériem, egy életre ...

— Ezt most miért mondja?

— Hogy ne legyenek rossz gondolatai.

— Nem erre értettem. Azt miért mondta, hogy '»egy életre»-.?

— Nem is tudom — hökkent meg a férfi. — Azt hiszem, csakugyan fölösleges volt. Nines szükségünk frázisokra Igaza van: csak őszintén szabad beszélnünk egymással.

A nő hallgat

A férfi a készülékbe haliózott, mert azt lütte, megszakadt az összeköttetés. Végül

megszólalt a nő nagyon közeli a hangja:

— Ezért mondtam, hogy a nagynenemre volna szükség. Ő megmondhatná azt, amit én nem merek. De talán — dönt hirtelen — mégis megmondom.

— Várjon! — kiált a férfi. — Bocsásson meg, ha tűi hangos voltam. Szeretném, ha nem mondaná ki, amit már majdnem kimondott.

— Természetesen csak az

első benyomásokra gondolok. Tudja, milyen fontos az? Ha az első benyomást, teszem fel, a bicegésemről nyeri, talán sose hallja meg, mi van bennem, akármilyen szépen mondom is . el. Látszatra önző vagyok, hogy meg akarom fordítani a sorrendet, de higgye el: magának is jobb így.

— Talán igaza van — gondolkodik el a nő. Aztán fölCSONTOS GÁBOR:

Néha röpis az ember

— Honnan tudja, hogy mit akartam mondani?

A nő hangja ismét bizonytalan és szorongó volt

— Nem tudom. Legföljebb sejtem. önmagáról akart mondani valamit

— Ügy van. De mire gondolt?

— Nem akarom megbántani, de csak arra gondolhattam, hogy el akart ijeszteni. Ó, meg ne sértődjön!

— Nem, dehogy! Eltalálta.

— A nő hangjában több a meglepődés, mint a szégyenkezés. A férfi folytatja:

— Magának fölösleges bármit is mondania. Én ugyanis tudom ... Tudom, hogy mi a helyzet.

— Ügy érti, ismer engem?

— csuklik el a nő hangja.

— Igen. Épp ezért előnyben vagyok.

— A nevemet is tudja?

— Természetesen. Ismerem magát sőt maga is engem.

— Nem mutatkozna be... esetleg?

— Attól tartok — habozik most meg a férfi —, hogy a nevem nem mondana magának semmit

— Lehet, hogy mégsem ismerem?

— Az a valószínűbb, hogy nem emlékszik rám. A bemutatkozást a legszívesebben el- halasztanám. Maradjon meg az illúziója, hogy csak egy hang vagyok... egyelőre. Remélem. nem ellenszenves hang.

— Nem. Egy csöppet sem.

— Ennek örülök. így, látja, megismerhet anélkül, hogy tudná, milyen is vagyok külső mivoltomban.

— Gondolja, így könnyebben magába szerethetek? — gúnyolódik a nő, de nem bántóan, inkább kacéran. A férfi is könnyedén hazardíro- zik:

— Ha már kimondta, bevallom: ebben reménykedem.

— Maga szerint telefonon meg lehet ismerni valakit?

nevet — Viszont ha maga Ismer engem és mégis felhívott, ez jelent valamit. Tetszem talán magának? Tudomást szerzett a hirdetésről, ki tudja, honnan, ráadásul kd- szimatolta a telefonszámot és most udvarol... A végén még szerelmet vall itt nekem.

— Istenemre, provokál! — nevet a férfi. — De örülök, hogy így beszél. És hát igazság szerint eltalálta: régesrég imádom magát. így, ahogy mondom, ezzel a divatjamúlt kifej ezésseL

— És miért nem mondta eddig? — évődik felszabadultan a nő. — A nagynéném megspórolhatta volna a hirdetést.

— Maga gúnyolódik velem?

— Baj? Vagyis hogy nincs rá okom? Ha maga látná azokat a leveleket! Mert a nagy- nénémnek az a mániája, hogy nekem kell rájuk válaszolnom. Hogy miket kell írnom magamról! Persze diktálás után. »Zenekedvelő, művelt, szőke, gödrös állú- képzelheti! Aztán: »elmellőzhető testi hibával-«, »ok nélkül, kérem, ne zavarjon-«, »legyen megértő és tapintatos-«! Mint valami ügynök, de legalább is lellti klinika. Apropó! — emeli fel a hangját. — Maga milyennek talál: tényleg mellőzhető a testi hibám?

— Engedje meg, hogy nevessek! Egyszerűen nevethet- nékem van. Mi feltűnőt találhat egyik tojás a másikon?

— Tényleg? Maga is?

— Naná!

Apró szünet, aztán a nő óvatosan újra megkérdezi:

— Tényleg? — S vár. De mivel a férfi csak igenei, meg is mondja, hogy mit szeretne. — Megismételné azt, hogy »naná-“?

— Hogyan? —. csodálkozik a férfi, majd mentegetőzik. — Buta szokás, hogy mindenre ezt mondom. Amolyan hülye beszédfordulat.

— Most már tudom — koty- tyantja el a nő. És mindjárt

fecsegni kezd, mert nem

akarja még elárulni a sejtését. — Olyan szépnek és tökéletesnek képzelem magam, mióta lánykérő levelekre válaszolok, mint egy színésznő. S hogy miket álmodok! Világhírű zongoraművésznő vagyok, meg úszóbajnoknő; és .. Ne nevessen ki, gyakran azt álmodom, hogy tudok repülni. Ha kedvem tartja, röpdö- sök egy kicsit. Mit szól hozzá? Maga nem tud röpdösni?

A férfi mintha csuklana hirtelen. Fátyolos hangon vá- 'aszol:

— Imádom!

— Tessék? — képed el a nő.

— Elnézést kérek Mondtam valamit, amit túl korainak tarthat. De azért, amit az előbb mondott, meg tudnám csókolni.

— Hogy érti ezt? — Már nem annyira csodálkozó, mint inkább sürgetően kiváncsi a nő hangja.

— Amikor azt említette, hogy röpdösni szokott, én abban a piUanatban leborultam maga előtt. Én ébren is úgy érzem, hogy tudok repülni. Néha már őrültnek bélyegzem magam, ha azt veszem észre, hogy a semmibe bámulok, és közben röpdösök. Siklok, jobban mondva. A lépcsőn példán! úgy siklóm le, mintha sítalpon kanyarognék az Alpokban. A talpamat bizonyos szöbben tartom, és egy pillanat alatt lesiklok az ötödikről. Mint egy gyorsított felvétel. Nem kell felkunyerálni

FA „É KSZE R"

Farkas Ernő faragása.

(A kadarkúti id. Kapóit.emlékkiállitás anyagából.)

a liftet.

A nő felszabadultan kacag.

— Mit nevet? — hökken meg a férfi.

— Elárulta magát. Most már tudom, amit csak sejtettem... Mondja, miért telefonon hívott? Nem lett volna egyszerűbb, ha lejön egy emeletet és becsönget?

MAKAY IDA:

Kérdés, éjszaka

Majd megjelensz-e álmon innen ifi, fiflderengsz-e a vágyalatti mélyből? Lesz-e erőm, hogy lényeged kivéssem a mozdulatlan-törnbű szenvedésből?

kis szünet után

nagyot sóhajt a férfi, hogy megúszta a bemutatkozást. Hevesen magyarázná kezd:

— Látja, itt élünk pár méterre egymástól, évekig. Mnt két tojás a szatyorban ... bocsánat a triviális hasonlatért! És ez kell hozzá, ez a hülye hirdetés, hogy szóljunk egymáshoz ...

— Naná! — A nő még most is ezt a szót ízlelgeti. — Hányszor hallom ezt a nanát! A lichthófon át hallom, amikor az anyjával vitatkozik a konyhában. Onnan ismerem a hangját is. Persze, egy kicsit

Lesz-e igém, hogy szólhassak véled, vagy így maradsz már örökre bezárva a filtó meg a tagadó szavaknak irgalmatlan-szép halott nyelvtanába’

Fejem fölül, ha elforog az eg már, teremthetek-e arcodból napot, adsz-e majd törvényt, mint a barbár földnek a csillagpercre járó évszakok?

Ha megidéz az óra, az utolsó, ha bűneimet már nincs hová rejtsem, leszel-e akkor kegyéleim, feloldó, a legutolsó mentség magam elten?

Szirmai Endre:

MEGFEHÉRSZIK

torzít a lichthóf.

— Mondja — vág közbe a férfi —, megmutatná azokat a leveleket?

A nő cinkos hangon azonnal válaszol:

— Jöjjön!

— Repülök.

— Mint egy gyorsított felvétel. — S amikor leteszi a kagylót, felpattan vidáman. — Néha röpdös az ember...

Átbuknak rajtam mind a fények, felmorzsolnak a rozsdás zajok, veszejtö vágyak hívnak vissza, és elszabadult mániátok; tüzes viharral permisei a szél, izzó parazsat vág szememnek, tan hwnyasnyi pihenést iger a csönd az ájult szerelemnek; messze a rétek gyöngy-ködén túl a tiszta fény még legelészik, dong a duruzsoló darázsraj, s a hajam lassan megfehérszik.

Modern lapterjesztés

A

z idősebbek még bizonyára emlékeznék arra az időre, amikor az újságárusok holmi trükökkel próbálták eladni a lapokat. Nap nap után szenzáció kellett. »Véres dráma a Dob utcában-»— kürtölte a rikkancs. — »Földarabolta szomszédját egv kispesti hentes»- — folytatta.

Az emberek csak az ilyen és ehhez hasonló drámákért, gyilkosságokért, bankrablásokért nyúltak a bukszájukba. Megvették az újságolt, hazamentek, és keresték benne, hogy mit is csinált az a hentes ott Kispesten? Előfordult, hogy a véres drámát nem találták a lapban; volt valami verekedés Kispesten, de a hentes csak fölpofozta, es nem földarabolta szomszédját. Kacsa volt az egész, ügyes trükk . . . De másnap az újságolvasó megint beugrott egy másik “szenzációnak»-. Hiszen leleményes, csalafinta és főleg jó torkú rikkancsokban. nem volt hiány.

A kapitalista, világra jellemző szédítés. A vevők becsapása ma mar természetesen ismeretlen. Az újságot

kedvelők népes tábora akkor is megveszi az öt érdeklő lapot, ha nem handabandával erőszakolják -rá... Sajtóterjesztőink megfcomolyodtak, megcsendesedtek. Zárkózott világukban, kis házacskáikban úgy őrizgetik az újságok sokaságai, hogy a vásárlónak szánté fáj a szíve megzavarni a hírlapárus idilli magányát.

Lassan rátérünk az önkiszolgálás módszerére is.

Ügy látszott, hogy ezt a harmóniát nem is zavarja meg semmi. Ám közbeszólt, fiatalságunk lendülete és formabontó kedve.

Nyilván mindenkinek föltűnt, hogy egy ideje nemcsak a megszokott helyeken kaphatók a hetilapok. Ifjú leánykák, fiatalemberek hónuk alatt óles ujsagcsomokical vándorolnak a város különböző pontjai félé. Föltűnnek eszpresszókban, kávéházak- ban, stadionokban. Jólnevel- tek. kedvesek, szolidak. Középiskolásaink. egyetemistáink vékonypénzű rétege ' áldozza idejét s energiáját arra, hogy időben es kényelmesen hozzájuthasson az olvaso a kedvenc lapjához.

Sőt, akadnak olyan fiatal amatőr lapterjesztők is, akik a veszélyt is vállalják azért, hogy minél több újságot eladjanak. Hlyen az a farmer- nadrágos, kedves mosolyai, szőke kislány is, aka naponta a Lánchíd pesti hídfőjénél a csúcsforgalomban a gépkocsik között árusít. Négy ólától hatig dolgozik. A kocsik lassan haladnak előre, a kislány behajol a kocsik ablakán, es komoly kedvességgel suttog is valamit. Az autósok — hálából a mosolyért a kislány ügyességéért — vevőkké válnak ... Nem könnyű dolog a kocsik között elsikla- ru az újsaghalmazzal. Ám a kislány akrobata ügyességgel műveli ezt. Az a titokzatos, kedves mosoly pedig egy pillanata sem hervad le arcáról. Kifejezetten sikere van. Sokan autósaink közül az ő kedvéért lassítanak, sokan pedig megállnák a járókelők kozott is, csodálni merészségét, ügyességét.

Jómagam arra voltam kiváncsi, vajon mit suttoghat eladás közben. Így magam is arra vettem az utamat más-, nap. A kislány pedig ezúttal is titokzatos és kedves volt.

— Tessék megvenni az újságot! Rendkívül fontos hírek!!

— mondotta. Nem voltam rest, megkérdeztem, hogy mi az a rendkívül fontos hír, amelyre felhívta figyelmemet, ö még nyájasabban válaszolt:

— Ma is rengeteg hír található a lapban. Mindenki azt olvassa el belőle, amelyik neki tetsző. Rendkívüli fontos szamomra az eiadas. Mielőbb tül keü adnom ezen a köte- gen. A másik sarkon az évfolyamtársam árusít. Versenyben vagyunk ...

Megköszöntem, hogy kereskedelmi életébe is beavatott. ő szántén megköszönte, bog;/ vevője lettem. Szívesen félretesz szamomra holnap is egy példányt, hiszen hótnap is

rengeteg mást olvashatok a lapban, és az eladás holnap is fontos lesz -számára. Talán még fontosabb, mint ma.

A rövid beszélgetés meggyőzött arról, hogy fiataljaink élelmessége, talpraesettsége, kereskedelmi érzéke kifogástalan. Amit a kislány mondott lapterjesztés közben az nem tartalmaz hamisságot. Nem kell túl sok irodalmi érzék ahhoz, hogy az ember megértse: fontosnak tartja a vevőkkel való jó kapcsolatot.

N

ehéz szívvel gondoltam arra,; hogy aznap még a közértben és a háztartási boltban is dolgom alvad. — De jó lenne — ábrándoztam —, ha ott is olyan mosolyogva fogadnának, ahogyan ez a kislány köszöntötte vevőit! Milyen jő lenne, ha a másik sarkpn levő üzlettel ők is versenyben állnának.

Hogy az eiadas, ezekben az üzletekben is rendkívüli fontos esemény legyen? — Erre nem is merek már gondolni. Ne legyen ‘ telhetetlen a vásárló!

Aöai Pál