Somogyi Néplap, 1972. november (28. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-09 / 264. szám

\ IJjpe stl bravúr a BEK-ben Kiesett a Ferencváros és a Honvéd Kedden és szerdán folyta­tódtak a nniezetközi kupaküz- delmek Europas zerte. Ebben a fordulóban három fronton volt képviselve a magyar labdarú­gás. A legnagyobb figyelem az Ű. Dóma—Celtic páros via­dal második mérkőzését kí­sérte. (Ismeretes, hogy az új­pestiek két héttel korábban minimális vereséget szenved­tek Glasgowban.) A skótok nem kis bizako­dással várták 'a visszavágót, Benéek azonban a tegnap esti mérkőzés első 20 percében szertefoszlatták a vendégek minden reményét. Régen nem játszott ilyen jól magyar csa­pat. 3:0 arányban nyertek a lila-fehérek a visszavágón, s ez az eredmény önmagáért beszél. A folytatásban tehát az új­pesti csapat várja a következő ellenfelet a BEK-ben. A Megyeri úton aratott Új­pesti sikereket — sajnos — nem követték a többiek. Bp. Honvéd már kedden csak 1:0 arányban tudott győzni a bol­gár ellenfelével szemben. A 0:3 után ez kevésnek bizo­nyult. Nem volt alaptalan a Fra­dival kapcsolatos aggódás. A ferencvárosiak nem tudtak megbirkózni Prágában a ke­mény ellenféllel, aztán sok ba­juk volt a játékvezetővel is. A végén három gól különb­séggel nyert a Sparta és ezzel a Ferencváros is kiesett. Nem maradt más vigaszunk, mint az, hogy a legrangosabb kupá­ban, a BEK-ben áll a magyar bajnok, s a tegnapihoz hason­ló játékkal az Újpest akár előbbre is kerülhet a ranglét­rán. A Kupa Szerda magyar vo­natkozású eredményei: Ű. Dózsa—Celtic 3:0 (3:0) Sparta Prága—Ferencváros 4:1 (2:1) Bp. Honvéd—Beroe Sztara Zagora 1:0 (1:0) As MTK as élen Salgótarján—Komlói Bányász Az NB I állását 3:1 (0:0) 1. MTK 8 4 4 — 14:8 12 2. Vasas 8 5 1 2 17:9 11 Salgótarján, 4000 néző. Ve­3. FTC 8 5 1 2 18:11 11 zette: Müncz. G.: Horváth(3), 4* Honvéd 8 4 3 1 13:16 11 illetve Horváth. 5. Ü. Dózsa 8 5 — 3 15:7 10 6. Rába ETO 8 5 — 3 18:15 10 Videoton—Pécs 1:1 (0:0) 7. Csepel 8 2 5 1 14:11 9 3. Tatabánya 8 3 3 2 10:10 9 Pécs, 3000 néző. Vezette: 9. Videoton 8 3 2 3 13:12 I Emsberger. G.: Karsai, illet­10. ZTE 8 3 1 4 9:8 7 ve Rónai 11. SaigótarJ. 8 3 — 3 14:16 6 12. Egyetértés 8 2 2 4 8:17 6 Diósgyőr—ZTE 1:0 (0:0) 13. Kofnló 8 1 3 4 7:15 5 14. SZEOL 8 1 3 4 8:17 5 Diósgyőr, 4000 néző. Vezet­15. Diósgyőr 8 1 2 5 5:12 4 te: Katona. G.: Fekete. 1«. P. Dózsa 8­4 4 3:12 4 Egyre kisebb a Táncsics-kosarasok reménye Kettős fordu­lót bonyolítot­tak le a kosár­labda NB I-es bajnokságában. Ez a két mér­kőzés, úgy vél­jük, döntő sza- ' kaszt jelentett a Táncsics ko­sárlabda-csapa­ta számára. A vasárnapi so­rozatban a ka­posváriak majdnem vas­kos meglepe­tést szereztek. Rendkívül szo­ros mérkőaé- sn négy pont ülönbs éggel apott ki a áncsics a anz-MA VÁG­ÓI Budapes­ti. őszi leg- job játékát /új tóttá ezen találkozón a aposvéri csapat, amely os, ezzel el is lőtte puskapo­it. Másnap Kaposváron a Va­sas Izzó elleni mérkőzésen ,ig kisebb különbséggel — it ponttal — ismét kikapott, inthogy az eddigi sereghaj- i Szeged viszont legyőzte a T.AFC-ot(!), így a K. Táncsics i bajnoki táblázat utolsó he­rére csúszott vissza. Most már "■ondhatjuk, alig van reménye ; bentmaradásra. Az őszi ' ínyben a csapat még egyet- > í mérkőzést sem tudott nyer­— wed­Sopron—Oroszlány 77:65 (32:32) Hétfői forduló: BSE—Csőszerelő 69:60 (33:28) Ganz-MÁVAG—Sopron 66:65 (38:24) Csepel—Kecskemét 86:73 (35:43) SZEOL—MAFC 79:74 (42:39)! Videoton—Baja 76:69 (42:35)1 Bp. Honvéd—Oroszlány 103:81 (51:31) Támad a Táncsics a V. Izzó ellen mónytelcnül. saj­Vasárnapi forduló: i.nz-MAVAG—K. Táncsics :81 (37:36) Kun Béla tér. Vezette: Dá­kéi, Újvári. Ld.: Galamb (20), 'zalai (17), Oszlás f 16), Szirá- vi (10), illetve Pakot (22), "sapó (20), Krajnik (12), Hirt 11). repel—MAFC (85:67 (30:25)1 ’Tja—Bp, Honvéd 74:73 7:39)1 7E—Kecskemét 86:82 (40:42) deoton—Csőszerelő 76:62 0:28) ■asas Izzó—SVFOT s3:75 f 9 *“» . " • \ Vasas Izzó—K. Táncsics 61:59 (32:24) Kaposvár, 200 néző. Vezet­te: Szittya, Szamosi. Ld.: Sza­bó (18), Orbán (18), Török (10), illetve Pakot (13), Vojt- kó (13), Hirt (13). A kosárlabda NB I állása: 1. Csepel 22 20 2 1835:1362 42 2. Bp. Honvéd 22 18 4 1906:1548 40 3. Sopron 22 15 7 1829:1647 37 4. MAFC 22 14 8 1517:1443 36 6. Baja 22 14 0 1669:1545 36 22 14 8 1538:1515 36 6. Ganz-MAVAO 7. BSE 22 13 9 1587:1487 35 8. Kecskemét 22 12 10 1566:1523 34 9. V. izzó 22 9 13 1398:1496 31 10. Videoton 22 7 15 1446:1526 29 11. Oroszlány 22 6 16 1607:1782 28 12. Szeged 22 4 18 1592:1892 26 13. Csőszerelő 22 4 18 1487:1667 26 14. K. Táncsics 22 4 18 135?dM8 SS A Táncsics után a Rákóczi is győzőit ND1B Eredmények: Miskolc—Vár­palota 1:0, Oroszlány—Békés­csaba 2:1, Kecskemét—Pénz­ügyőr 0:0, Dorog—Debrecen 2:0, Eger—Szolnok 1:0, MÁV DAC—Volán 1:0. Az NB I B állása: 1. Haladás 13 6 5 2 27:15 17 2. Szolnok 13 8 1 4 25:13 17 3. MÁV DAC 13 7 3 3 18:12 17 4. Pénzügyőr 13 6 5 2 18:14 17 5. Dunaújv. 13 6 4 3 13:10 IC 6. Bp. Spartac. 13 6 4 3 22:18 16 7. Dorog 13 6 3 4 26:18 15 8. Ganz-MÁVAG 13 5 4 4 21:15 14 9. Kecskemét 13 4 6 3 15:13 14 10. Békéscsaba 13 5 3 5 14:14 13 11. Eger 13 3 6 4 15:19 12 12. Miskolc 13 4 4 5 11:19 12 13. Oroszlány 13 4 3 6 16:14 11 14. Szekszárd 13 3 4 6 18:28 10 15. Debrecen 1.1 3 3 7 10:17 1 16. Várpalota 13 3 3 7 9:16 9 17. Volán 13 3 3 7 13:22 9 16. BKV Előre 13 1 4 8 7:26 6 Ritkán adódik, hogy az NB II Nyugati csoportjában sze­replő két somogyi csapat egy­szerre nyerni tud. A mostani sort a Táncsics kezdte, amely nemcsak bizakodással utazott Szombathelyre, hanem — mint arról már beszámoltunk — le is győzte a Savaria Cipőgyár csapatát. A K. Rákóczi sem akart elmaradni, itthon nyert az idei bajnokság talán leg­színvonalasabb mérkőzésén a Fűzfő ellenében. A kettős győ­zelemmel a kaposvári csapa­tok megszilárdították helyüket a bajnoki táblázat közepén. K. Rákóczi — F űz fő 3:2 (2:0) Kaposvár, 1200 néző. V,: Csernefalvy. K. Rákóczi: Hegedűs — Balogh, Horváth I., Németh, Bözsöny (Szötlösl), Ball, Pintér, Kovács (Horváth II.), Savanyó, Duschák, Laczkovics. Edző: Váradi rajos. Fűzfő: Marcsik (Takács) — Búza, László, Bajor, Takács I., Fehér, Bogát! (Molnár), Saller, Zaharo- vtcs, Balatoni, Tóth I. Edző: Gal- góczi Ottó. Lendületesen, jól kezdett a Rákóczi. A 3. percben Duschák fejese alig szállt mellé. A má­sik oldalon Tóth I. óriási hely­zetben hibázott. Azután Pintér labdáját — amely már átszállt a kapus fölött, a befutó Búza a gólvonalon mentette. A 16. percben hazai gólnak tapsol­hattak a szurkolók. Laezkot'ics —Savanyú volt a labda útja, az utóbbi a kapu elé ívelt, Ko- vdcs tovább fejelte a labdát Duscháknak, aki szorongatott helyzetben fejjel továbbított a hálóba. 1:0. Kapkodni kezdett a vendégek védelme, egy ízben ismét a gólvonalon mentett a fűzfői középhátvéd. A másik oldalon Hegedűs bravúros vé­déssel tisztázott egy nehéz helyzetet, A 40. percben újabb gólt ért el a Rákóczi. Az előre- húzódó Németh 35 méterről váratlanul megcélozta a kaput, s labdája védhetetlenül vágó­dott a bal felső sarokba. 2:0. Szünet után a várt hazai ro­ham helyett a vendégek kezd­tek jobban, s most Búza 28 méteres lövése nyomán akadt meg a labda a bal felső sarok­ban. 2:1. A Rákóczi rákapcsolt. Záporoztak a lövések a fűzfői kapura. A következő gól azon­ban a 65. percig váratott ma­gára. Ekkor Laczkovlcs jó lab­dával ugratta ki Kovácsot, aki megvárta, amíg kimozdult a fűzfői kapus, azután mellette a hálóba lőtte a harmadik ka­posvári gólt. 3:1. Ezt követ' a Rákóczi lefékezett, s e • meg is adta az árát. A 83. ben formás fűzfői tárnádé gén Fehér fejjel küldte e dát Hegedűs hálójába. Még egy gólszerzési all nyílt a kaposváriak előtt, lősi egyedül állt a ka szemben, de négy méter: lé lőtt. Rikán látott, élvezetes, mérkőzést hozott a két c: találkozója. Szünet előtt igenként remekül fulbal a Rákóczi, szünet Után fi tck a vendégek is, a kap riak megérdemelt győ: azonban egy pillanatig ; forgott veszélyben. Jók: logh, Németh, Pintér, ill. za, László, Balatoni. További eredmények a f gáti csoportban: Olajbátiy“ KOMÉP 4:,0 Győri Dózsa- csi Bányász 0:0, Bakony gyész—Győri Elektromos 1 Pécsi Ércbányász—Körm 4:0, Pápa—Zalaegerszeg 1:0. Az NB n Nyugati csoport áll.'. NB ///... NB III... A Lábod kettős veresége DÉLNYUGATI CSOPORT K. Vasas — P. Helyiipar 4:2 (2:0) Pécs, 100 néző. V.: Baráth. K. Vasas: Rácz — Ma tán, Pata­ki, Marosi, Máll, Túli, Várvölgyi, Molnár, Burcsa, Herbei, FÍUOp. Ed- i ző: Csanda István. Pécs: tanító- i vtcs — Bogdán, Szálát, Bukszái-, Kollár, Harsányt, Radó, Móricz ; dr. (Kovács dr.), Vlucr.c, Jankó, Tassi. Edző: Márfi Mihály. 7. perc: Herbei labdáját Bur­csa 10 méterről vágta a háló­ba. 1:0. 12. perc: Vágvölgyi lövését Jankovics kiütötte, s Burcsa 20 méterről a léc alá bombázott. 2:0. 60. perc: Egy Fülöptől ka­pott labdával Vágvölgyi nyar­galt el és gólt lőtt. 3:0. 65. perc: Rácz rosszul sike­rült kirúgását Radó elcsípte, és az üres kapuba lőtt. 3:1. 70. perc: Vincze 11-esét Rácz kivédte. 74. perc: Vágvölgyi labdáját. Fülöp a bal sarokba bombázta. 4:1. 86. perc: A kaposvári véde­lem zavarát kihasználva Vin­cze állította be a végered­ményt. 4:2. Változatos, jó iramú mérkő­zés volt, amelyen végig a Va­sas irányította a játékot. A ka­posvári csapat idei legjobb tel­jesítményével megérdemelten nyert. Jó az egész kaposvári j csapat, különösen Pataki, Vág­völgyi, Burcsa és Molnár. A hazaiaknál Harsányi és Vincze jeleskedett. Volán 12 SC—Lábod 4:0 (2:0) Lábod, 100 néző. V.: Varga. A lábodi csapat a következő összeállításban szerepelt: Mo­hácsi — Németh, Filiszár, Tá­las, Fülöp, Szekeres, Csabi, Do­rogi, Kozma, Horváth, Luczek. A vendégek viszonylag köny- nyen szerezték meg győzelmü­ket. G.: Telek (3), Csór. Fornádi MEDOSZ— Lábod 3:2 (2:2) Lábod, 100 néző. V.: Luczek. December 10-röl november 7-re előrehozta a Fornád el­leni mérkőzését a Lábod. Ezen a találkozón is klütk''tött az L. MEDOSZ minden gyengéje, Szünet után egy balszerencsés körülmények között kapott gól jelentette a vereséget. G.: Mol­nár (3), ill. Luczek (2). További eredmények a dél­nyugati csoportban: Mezőfalva —Mohács 1:1, Vasasi Bányász —Szekszárdi Vasas 2:0, Pc si BTC—Paks 2:0, Steinmetz SE —Máza-Szászvár 0:1, Fornádi MEDOSZ—Pécsi Porcelán 3:1. ÉSZAKNYUGATI CSOPORT Siófok — Almásfüzitő 1:1 (1:1) Siófok, 200 néző. V.: Győré. siófoki szauer — Rlcól. szilá­gyi, Horváth II.. Bujtor, Meggyes, Erdei, Jolmhn (Kátal), Drúlh, Hor­váth I. (Vas), Soós. Edző: P»pp Gyula. Almásfüzitő: Dó zl — it.ik- lár I., Simon, Háklár H. (Molnár), Paulik, Mátrai, varga, Fekete, Nagy, Bognár, Lázár, Edző: Róza János. 3. perc: Szögletet rúgtak a siófokiak, s a beugró Soós kö­zelről a hálóba lőtt. 1:0. 32. perc: 22 méterről rúgtak szabadot a vendégek. Varga J csavart labdája utat talált a hosszú sarokba. 1:1. A gyors vezető gól után bi­zony kevesen számítottak arra Siófokon, hogy a végén a dön­tetlenért is nagyon meg kell izzadnia a hazai csapatunk. A második félidőre elfáradt az S Bányász. Jók: Bujtor. Erdei Johann, ill. Dóczi, Simon, Bog­nár. További eredmények az északnyugati csoportban: MD- FÉM Hubertus—Rákóczi SF, 2:3. Budai NASE—Fertőd 0:1, Petőházi Kinizsi—MOTIM TE 3:0, Bábolna—Soproni VSE 3:2, Soproni Textiles—Tokod 1:0, Komárom—Sárisáp 4:3, KÖFEM—Vértes SC 3:4. 1. Gy. Dózsa 12 7 8 2 22:: 2. Nagykanizsa 12 7 2 3 23: 3. PVSK 12 6 4 2 13. 4. Székesfehérvár t2 7 2 3 )? 5. Fű E VŐ 12 7 1 4 3’ 6. K. Táncsics 12 6 2 4 2: ' t. p. Bányász 12 5 .1 4 .1 7 ; 8. R. Rákóczi 12 5 2 3 !\ Bakony V. 12 3 2 3 10.' ‘Oy. Eleiül*. 12 3 4 3 11. Könnend 12 4 2 6 12. P. Encbány. Ü 4 1 T ) ­13. SaV&Ha 12 3 3 6 1 : 14. ^ána 12 3 3 Ó 1 15. KOMÉP ta 4 — 3 16. z. Dózsa 12 2 2 3 Ü: — Nag,v részvét mellet' sérték utolsó iHji'-a te Kaposváron a 67 éves 1 ben elhunyt Temesi Lf/ aki több mint három éve den át jelentős szerepet \ lalt a Somogy megyei s,: mozgalomban. Országosan mert volt mint labdarúgó tékvezefcő is. A megyei T3 alvadójaként vonult nyv lomba. Több éven kérész lapunk tudósítójaként is n ködött. Nincs telitalálat a totón A totó 13-1-1 találati)* sr vényei x, l, l( 1, 1, x.l 2, ? s. x, 1, 1, + X. 13+1 és találatos szelvény nem v A 12 tolálatos szelvé;-.. egyenként 27 512, u lt*c. 733, a lü-esek 118 forintot i zetnek. A marcali csapatok a megyei bajnokság élén Nagymányok— Nagyatád 1:1 (0:0) Nagymányok, 100 néző. V.: í Hődör. Nagymányok: Szulics — Biró L, Halász, Nádast, Lcmle, Guth, Pa­taki, Sárközi, Biró H. (Antal), Tóth, Bauer. Edző: Kozma József. Nagyatád: Koviii — Gelencsér, Kömpf, Deák, Oláh, Nezdui, Tor­ma, Lehár, Bazsó, Deák L. (Fe­hér), Nagy. Edző: Selmeczi István. 60. perc: Szögletet rúgtak a hazaiak, Deák G. felszabadító rúgása Bíró II-ről a nagyatádi hálóba pattant. 1:0. 70. perc: Korszerű nagyatádi támadás végén Lebár ügyesen tisztára játszotta magát és védhetetlen lövéssel kiegyenlí­tett. 1:1. A mérkőzés krónikájához tartozik meg, hogy az egyéb­ként elég erélytelen játékve­zető Bíró I-et és Nezdeit ki­állította. Egyébként a nagyatá­diak bátor támadójátéka meg­lepte a hazai csapatot, s a mérkőzés nagyobbik részében ac N. Kinizsi irányított. A csa­patot dicséri, hogy a balszeren­csésen bekapott gól után újí­tani és egyenlíteni tudott. A látottak alapján az sem lett volna meglepetés, ha Nagyatád két ponttal tér haza. Jók: Tóth, Halász, Guth, ül. Kömpf, Ba­zsó, habár. Dupláztak a megyei labdarú­gó-bajnokság csapatai, novem­ber 5-én és 7-én is bajnoki fordulóra került sor. A kettős akadályt a két marcali csapat vette a legsikeresebben. A Vö­rös Meteor — kiheverve a ka- polyi kudarcot — mindkét mérkőzését megnyerte. A La- tinca nemcsak hazai pályán, hanem Babócsán is győzött, sőt ez utóbbi helyen nyert köny- nyebben. Minthogy az ellenlá­basok sorra pontot, sőt ponto­kat vesztettek, fgy a két mar­cali együttes elhúzott. NOVEMBER 5-1 FORDULÓ: M. Latinca—Babócsa 10:2 (2:0) Babócsa, 50 néző. V.: Schádl. G.: Farkas (4), Albu (2), Kollár (2), Varga, Simon, ill. Hajdú, Orsós. Somogytarnóca—Taszár 0:0 Somogytarnóca, 100 néző. V.: Tóth II. L. Balatonfenyves—N. Somogyi SE 2:0 (2:0) Balatonfenyves, 250 néző. V.: Kornai. G.: Lipők, Papp. Lengyeltóti—K. Vasutas 2:2 (0:2) Lengyeltóti, 100 néző. V.: Nagy M. G.: Hollósi, Schmida, ill. Takács, Zslgral. Karúd—Csokonyavisonta 1:0 (1:0) Csokonyavisonta, 100 néző. V- FensrueeL G+ Kavccziri. Barcs—Kapoly 1:0 (0:0) Barcs, 300 néző. V.: Bálint. G.: Gyergyák. Marcali VM-—Balatonboglár 3:1 (1:1) Marcali, 100 néző. Vezette Schrantz. G.: Szita, Izsák, Kusz, ill. Hock. K. Rákóczi 11.—Fonyód 4:0 (1:0) K. Táncsics II.—Csurgó 6:1 (3:0) NOVEMBER 7-1 FORDULÓ: Marcali VM—Babócsa 3:2 (2:0) Marcali, 100 néző. G.: Dunk­ler, Ható, Kusz, ill. Hajdú (11- esből), Kimpf. Taszár—Balatonfenyves 1:0 (0:0) Taszár, 100 néző. V,: Ihász. G.: Rónai (11-esből). Somogyi BSE—Csokonya­visonta 3:1 (1:0) Nagyatád, 50 néző. V.: Csi- zi (szükség játékvezető). G.: Ilics, Szabó, Sípos, ill. Varga. Balatonboglár—Barcs 3:0 (1:0) Balatonboglár, 120 néző. V.: Műdig, G.: Kalász, Huszti, Kadlicskó. Kofád—Csurgó 5:1 (3:1) Karád, 200 néző. V.: Zsalakó. G.: Csordás (2), Kaveczki, Le­pénye, Mód (öngól), 111. Gergő­ik*. Fonyód—Somogytarnóca 5:2 (1:1) Fonyód, 100 néző. V.: Vég . G.: Bogdán, Nagy, Tamás. Bognár (11-esből), Tamás, HL Mohácsi. M. Latinca—K. Vasutas 2:1 (1:0) Kaposvár, 100 néző. V.: Bu- zsáki. G.: Kollár (2), ill. Tör­zsök. K. Táncsics 11.—Lengyeltóti 4:0 (2:0) Kapoly—K. Rákóczi II. 6:4 (3:1) A megyei labdarugó-bajnokság ál­lása a 13. forduló után: 1. Marcali VM 13 9 3 1 34:19 21 2. M. Latinca 13 9 2 2 44:12 20 3. Barcs 13 7 3 3 24:14 17 4. K. Vasutas 13 6 4 3 28:18 16 5. Kapoly 12 7 1 4 33:14 15 6. Tas2ár 12 5 9 2 21:12 15 7. Karsd 12 5 4 3 18:14 14 8. b.-boglár 13 7 — 6 27:27 14 9. csurgó 12 5 1 6 24:31 13 10. B.-fenyves 12 4 4 4 16:17 12 11. Fonyód 12 4 2 6 20:21 10 12. N. Somogyi 12 4 2 6 24:44 lú 13. L.-tóti 12 3 2 7 20:27 8 14. S.-tárnóca 12 3 2 7 18:31 8 is. Babócsa 13 — $ 8 15:41 5 1«. Cs.-visonta IS — S 10 16:38 2 K. Táncsics II. 14 12 1 — 57 :ló 27 K. Rákóczi 11. is » — 4 IS:» M

Next

/
Oldalképek
Tartalom