Somogyi Néplap, 1972. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-06 / 263. szám
Szafunbáj Eralíev:* MÉQ EQYSZER A meséket, hol lövészárkot ástunk, az utakat, hol vízzel telt a rög. A dünákat Kelet- s Dél- Európa * Oroszország síkjai között, a nagy és kis folyókat, a Dnycpr és a Sztri fényvölgyeit, hol sik és táv a láthatárra dőlve íi horizonttól felénk közelít, barátaimat, üvegszép- szemekkel az öröklét háromszögébe zárva látnom kell, látnom még az egyszer, szivemmel ismét megérinteni, emlékin újra valamit kiásni, látni, morzsolni és megérteni! Ott mentünk egyszer feladatra — az ég ezer darabra csattant, * ment irgalmas volt az az akna, vér ét sér közt én megmaradtam. Maradiam én, de e pokolban a kis noteszom elveszett, benne a versek kusza sorban, egyszóval: sorsok, emberek. Azóta rám törnek az esték, a próba kínja testemen: sikerülne e füzetecskét meglelni ott? Igen, vagy nem? Fordította: Havas Ervin Kirgiz költő Vlagyimir Cibin:* HÖZAPOR Ahol a szarvasagancsok cári koronák, ahol elsistereg a hó, amikor az izzó szántalp belevág, és a megolvadt hóban szélviharok csukafarka csobban — kicsiny koromban ott a förgeteg-anyácska ringatott, medve volt másik anyám, szelíd nyálát csurgatta rám, fölöttem a kékség, körhinta-szédületé ben ezüst tobozok: csillagok csüggtck az égen, ás éjjel olyan fagyok ropogták, hogy jégcsapokból nagy harcsabajsza nőtt- a holdnak. Arasznyi koromban télen fürdettek patak jegébe vágott pipáló lékben, életre vert a nyírfaseprú, aztán a gőz! — Ettől, kölyök, ha megélsz, nagyra nősz! Ha nagyra nősz, a fagy pőrén se bír veled, a nyírfaseprő vágtára fogja véredet! — Muromec lesz belőled! S a hátam csattogott. Az ablaktábla résén unatkozó kis téli csillagok, és szúrós fehér prémbe bújt a hold, a szél-csiszolt havon kék hasú förgeteg loholt. Erdőszéli fürdöházák füstje göndörül, porhavat csap fel a szél szántalpak mögül, szántalpak csikorognak, kasban lányok zsinatolnak, ágaskodnak, hegyre érnek, fehér csillagokat tépnek. Megégetik ujjúkat. juj! — fujdogálják, csillaglépö kezüket nekem szánják. Rab Zsuzsa fordítása *) Szibériai származású moszkvai költő. Mi újság a szovjet irodalomban? Magyar írók orosz nyelven — Új művek áradata TAL, AN NEM SZERÉNT- TELENSEG, ha magyar újdonsággal kezdem ezt a krónikát. Az egyik legtekintélyesebb moszkvai folyóirat, a Novij Mir is méltatta az eseményt: Németh László regényének, a Gyásznak a kiadását. Ez az első Németh-re- gény, amelyet oroszul is kiadtak, és a kritikus, Andrej Turkov szerint »keserű sorsról tudósít Németh László, és olyan gyönyörűen, becsülettel és szívből tudósít erről a sorsról, hogy az orosz olvasók most már érdeklődéssel várják ennek a szerzőnek minden újabb könyvét...« Irodalmunk kitűnő ismerője és áldozatkész fordítója, Jelena Malihina tolmácsolta a regényt, és az ő nevéhez fűződik a magyar kultúra egyik másik kimagasló teljesítményének orosz megjelentetése is: Illyés Gyula Petőfi-köny- ve ugyancsak mostanában jelent meg a moszkvai könyvesboltokban. Petőfi régi ismerőse az orosz olvasóknak: a forradalmi demokraták már a múlt század ötvenes éveinek végén tolmácsolták egy-egy költeményét, az első kötetet pedig maga Anatolij Lunacsarszkij, a szovjet állam első művelődésügyi népbiztosa állította össze és fordította le. Azóta a szovjet költészet legkitűnőbbjei fogtak össze Petőfi minél méltóbb orosz megszólaltatásáért. Sikerrel! Illyés könyvével viszont hiteles útikalauzt is .kapnak az oroszul olvasók a nagy költő megismeréséhez. HADD HANGSÚLYOZZAM ismételten: nem szerénytelenség ezekkel a magyar érdekű hírekkel kezdeni egy szovjet irodalmi krónikát. Azért sem, mert bármely szocialista nemzet hasonló felsorolással kezdhetne egy ilyen beszámolót, és azért sem, mert ennek az irodalomnak lényegéhez tartozik internacionalizmusa. Már az első írókongresszuson, 1934- ben kimondotta Gorkij, hogy a szovjet irodalom sok nemzetiségű irodalom, tehát az oroszok mellett — velük egyenlő jogon — az üzbégek, az ukránok, az észtek vesznek részt ebben az alkotó folyamatban. összesen hetvenkét nemzetiség képviselői. És internacionalista ez az irodalom azért is, mert folytonosan törekszik arra, hogy a világirodalom jeles eredményeivel szinkronban legyen: mégpedig nem csupán az úgynevezett »-nagy népek-“ irodalmával, hanem a kisebb lélekszámú, az elszigeteltebb nyelvű nemzetek kultúráját is közvetítik. Ezzel ez utóbbiak számára mintegy kaput is nyitva a világirodalom befogadási lehetőségei felé. Lássuk azonban, hogy a magyar újdonságok mellett miféle hazai könyvekkel ismerkedhet meg az oroszul olvasó! A hatalmas termésből roppant nehéz a válogatás, hiszen az ú.i könyveli áradata meilett figveíemmel kell kísérni a több tucatnyi 15— 20 íves irodalmi folyóirat termését is. Most ezért csupán olyan . neveket említenék, amelyek a magyar olvasó számára jól ismertek. Például Konsztan- tyin Szimoríovét. A -VÁRJ REAM...« költője, a Nappalok és éjszakák. az Élők és holtak, a Katonának nem születünk, az Utolsó nyár írója új kisregén vt tett. közzé, amehmek a címe: Húsz nap, háború nélkül A regény cselekménye egyszerű: Lopatin őrnagy, a hadsereg napilapjának, . a Krasznaja Zvézdának a hadi- tudósítója 1943 elején húsz nap szabadságot kap. Lopatin a háború kitörése óta állandóan a fronton tartózkodott, átélte a visszavonulás rettenetes napjait, hónapjait, ott volt a sztálingrádi ütközetben. Váratlan ajándék számára a húsz nap szabadság, amely egyúttal azt is jelenti: húsz nap élet — a halál minden perces fenyegetése nélkül. Taskentba utazik, mert egy, Sztálingrádról szóló film forgatásánál kell tanácsadóként közreműködnie. Szimonov, aki eddigi regényeiben főleg a frontok életét mutatta be, most a hátország hősies, áldozatokkal telített hétköznapjait örökíti meg. Ismerős témát elevenít meg a hetvenöt éves örökifjú, Valentyin Katajev is új regényében, amelynek címe: a Széttört élet avagy Oberon varázskürtje. A regény önéletrajzi ihletésű, s voltaképpen asszociációk laza szövedéke. A gyermek és a gimnazista Katajev életéről rajzol képet. Ez az a kor. amelyet egy másik — immár , klasszikus — Katajev-re- gényből, a Távolban egy fehér vitorla oldalairól is ismerünk. A század első évei, az első orosz forradalom napjai elevenednek meg egy kisfiúra történő visszaemlékezés tükrében. Széles körben emlékeztek meg Szovjetunió-szerte a kitűnő kazah író, Muhtar Aue- zov születésének hetvenötö- dík évfordulójáról. Auezov immár tíz esztendeje halott, de műveinek olvasottsága egy csöppet sem csökkent, a kirgiz irodalmon belüli történeti értéke pedig vitathatatlan. S ennek kisugárzása érzékelhető a szovjet irodalmak nagyobb családjában is. A magyar olvasók — Rab Zsuzsa nagyszerű tolmácsolásában — történelmi regényét' ismerik, A költő útját, amely az első kazah költő, Aonj Kunanba- jev életét1 és harcait örökítette meg. Egy elbeszélése is megjelent: A szürke farkas, a Nagyvilág hasábjain (196L 3. szám), ez pedig a kazah sztyeppék vad életének romantikáját kegyetlen, nyers színekkel ábrázolta. A mostani évforduló ürügyén egyebek között a világhírű kirgiz művész, Csingiz Ajtmatov méltatta Auezov munkásságát. Kiemelte azt a nehézséget, hogy milyen roppant erőfeszítés szükségeltetik egy írástudatlan nép írott irodalmának megteremtéséhez Ajtmatov nyilván önnön tapasztalatairól is szól: ötven esztendő alatt a kirgiz és a kazah irodalom olyan utat járt be, amelyet más, szerencsésebb népek kultúrája évszázadok alatt tehetett meg. ENNEK A HIRTELEN növekedésnek — fejtegeti Ajtmatov — vannak nyilvánvaló hátrányai is, de az olyan művészek életműve, mint amilyen Auezov is, a szocialista, a szovjet fejlődés előnyeit bizonyítják. Auezov egy nép legősibb műveltségi rétegeit azonnal a XX. század legforradalmibb eszményeihez kötötte. Életművének kivételes jelentőségét ez is megadja. És egyben a szovjet urodalom egyik jellemző tulajdonságát is példázza. Hosszan sorolhatnám még az újdonságokat... A kitűnő poéta, a nálunk is kedvelt Andrej Voznyeszenszkij új verseskönyvvel jelenkezett, Jevtusenko amerikai és vietnami élményei nyomán írott verseit közli különböző folyóiratokban. A lényeg azonban az, hogy a szovjet irodalom egészséges szellemiségben. új, kitűnő alkotásokkal köszönti ezt az ötvenötödik november hetedikét is. E. Fehér Pál Gyűlölet — az emberekért Platón Voronyko:* RIASZT ENGEM Riaszt engem a lakások magánya, hol a redőny a fényt karóba vonja... Riadó-jellel lelkemet bejárja Garda Lorca sorsa. A vers — csillagkép. Repülés az égi mezőkön, a néma sírok fölött. a Fallange míg üvöltve öeszetépi a dal vá&anát, a selymes örömöt. . Addig a száj a harci kürtöt fújja, az éji őrjáraton menni kell, míg le nem számolunk tisztitva-sújtva a szmog fojtó, barna füstjeivel! Utána majd — a szobákban ha. a fényt már kioltják — elsiratcm szegény García Lorcát.------:----|------- Fordította; Havas Erid" U krán költő. Oroszországban, abban az országban, ahol a »lélekmen- tés* általános módszere a feltétlen szenvedés, én egyetlen emberrel sem találkoztam, egyetlen olyat sem ismerek, aki annyira mély ésany- nyira erős gyűlöletet, utálatot és megvetést érzett volna az emberek szerencsétlensége, bánata, szenvedése iránt, mint Lenin ... Az én szememben Leninben épp az az érzése jelenti kivételes nagyságát: hogy engesztelhetetlenül, olthatatla- nul gyűlölte az emberek bajait, lángolóan hitte, hogy a balszerencse nem » lét kikü- szöbölhetetlen alapja, hanem olyan nyavalya, amelyet az emberek kötelesek és képesek eltávolítani magukból. Minden, ami rendkívüli, megzavarja az embereket abban, hogy úgy éljenek, ahogy ők akarják. Az emberek egyáltalán nem a társadalmi szó kasok gyökeres megváltoztatását, hanem csak azok kibővítését kívánják, ha ugyan kívánják. A többség tulajdonképpeni sóhaja és jajszava ez: »Ne zavarjatok min két abban, hogy a megszokott módon éljünk.-“ Lenin volt az, aki úgy megzavarta az embereket megszokott életükben, ahogyan azt előtte senki sem tudta megtenni. (Gorkij: Leninről) Stotz Mihály: Plakát terv. Lenin, Október, forradalom »A forradalomban — ha tetszik, ha nem — ütni kell. Könnyű annak, aki — mint a rossz orvos — elfásul a sok haláltól, és érzéketlen lesz a szenvedésre ...« Lenin a »pokolian nehéz« utat választotta, kínlódva, Gorkij szép képével: »lelkét a szárnya alá rejtve* is vállalta, hogy üssön, amikor erre volt szükség. S épp kínlódásé volt a biztosíték, hogy nem ütött fölöslegesen. Politikus volt hetedíziglen, aki egész életét, minden érzelmét a politikai harc törvényszerűségeinek rendelte alá. Csakhogy a politika számára mást jelentett, mint amit a közfelfogás e fogalomként számon tart: nemcsak taktikát és stratégiát, hanem elmélet és gyakorlat olyan egybeolvadását, amire aligha volt példa a történelemben. A marxistákat az is megkülönbözteti minden más kor forradalmáraitól, hogy a leggyakorlatibb vezetőben is ott lappang a filozófus. Ideologikus korunk sajátossága, hogy igazán jő politika nincs tudatos világnézet nélkül, s a marxizmus alapja, hogy elmélet és gyakorlat, világkép és politika, filozófia és forradal- miság nem választható szét benne. A történelem egyik legritkább — ma még szinte utópisztikus — jelensége, amikor a két legellentétesebb alaptípus, a gondolkodó és a cselekvő ember, a legmagasabb szinten egyetlen személyben egyesül. A cselekvő és a gondolkodó Lenint nem lehet szétválasztani; életművét, a forradalmat, aligha valósíthatta volna meg roppant elméleti tudása és biztonsága nélkül. S ugyanakkor »politi- kussága* óvta meg, hogy belemerevedjék az elméletbe; a marxizmusnak 6 a »lelkét* értette meg, hogy nem befejezett tanítás, hanem olyan gondolati rendszer, mely állandóan tovább építhető: amikor a létről gondolkodott, nemcsak A természet dialektikájából indult ki, hanem a modem fizikából is, amikor a kapitalizmus törvényeit vizsgálta, nemcsak A tólcéből tanult, hanem a legújabb társadalmi adatokból és statisztikákból is. Marx próféciája saját tanításáról benne testet öltött: a lenini út a valósággá változott filozófia. Gywrkó László Konsztantyin Qvecskm: A REQ I DAL A z októberi ünnepre Sze- vasztyjan nagyapó vendégeket hívott. Tőle jobbra Akim ült, a felderítő osztag volt parancsnoka, balján pedig Szavelij, a partizánbrigád komisszárja. Az öregek iszogattak, és mint ahogy ez ilyenkor szokott: visszaemlékeztek a fiatal éveikre, tűzben-harcban eltelt ifjúságukra. Aztán így szólt Akim: — Rajta, Szevasztyjan, kezdd cl a mi dalunkat! Hiszen neked gyönyörű hangod volt, Szevasztyjan tagadóan intett : — Nem megr már, testvér. Reszket a hangom. Hanem inkább idehívom Igort, az unokámat. Vendégségbe jött « városból. Énekkari tag, koncerteken is énekel; neki aztán van hangja... Igor, gyere csak be! Az unoka átjött a szomszéd szobából, Ott állt ullages öltönyben. divatos nyakkendővel. Magas volt, s kék szemű. — Igor — kérte a nagyapja —, énekelni szeretnénk. Kezdd már el, hogy »Völgyvidéken és hegygerincen át...« Majd mi aztán folytatjuk. — »Völgyvidéken és hegygerincen át?* — mosolygott Igor. — Régi nóta az már, nagyapa. Elénekelek inkább egy másikat. — S fölszegte a fejét és rázendített: Találkozóra ha vár a kedves. Siess hozzá, siess, siess ... Kellemes hangja volt, szívhez szóló. Tudott vele bánni. A z öreg partizánok szótlanul hallgatták, s bólogattak őfiz fejükkel. Akim csendesen mosolygott magában, Szevasztyjev meg gyönyörködött az unokájában, — Remek hangod van — mondta. Akim. , — De azért mégií segíti nekünk énekelni! Vagy énekelj el valami mást. amit az ifjúság énékéi mostanában — kérte Ssaveiij, ■ser isonban nea énekelt többet, visszament a másik szobába. Az asztalnál hallgattak a* öregek. Aztán Szavelij ránézett társaira és elkezdte: vöi^yvidéken és hegygerincen ái. tér előre a hadsereg .. . A hangja recsegő volt, rekedtes. De a dal mégis zengett, és felröppent az ünnepi asztal fölé. Akim és Szevasztyjan is bekapcsolódott: A fehérek partvidékét. Hogy csatában nyerje meg. A szomszéd szobában Igor fölkelt a díványról és behajtotta az ajtót Zavarta az ének. De itt a szobában lobogtak a harcban edzett szavak: vörös zászló leng. Lengeti » »váj. A csaták bíbor hajnalán ■ •. Szevasztyjan lehunyt szemmel énekelt, arra emlékezett hogyan, égették föl a fehérek szülőfaluját. Ivanovkát, és hogyan lőtték agyon a lakosokat Akkor halt meg a felesége, Lukért*. VftLasji esődm folytán megmenekült az öt éves Matvejka, Igor apja. És amikor ismét visszafoglalták a falut, csak üszkös romokat talált... Ment a hda brigádok été® Sok amuri partizán . Akim — tenyerébe hajtva az arcát — arra emlékezett, hogyan bukott le a lóról, amikor egy kardcsapastól megsebesült. Még szerencse, hogy a társai időben megtalálták másképp elvérzett volna, A szakáll alatt most már alig lehet észrevenni a fittétől az álláig húzódó mély sebhelyet. Es a Csendes-óceánnál véget értek a csaták. S zavelij énekelt, kihúzva magát. Komisszár volt, és most ismét előtte vonultak a seregek az ellenség állásai eilen ... Énekeltek, és egyáltalán nem vették észre .hogy a másik szobából kijött Igor, nekidőtt az ajtófélf á n.ak, és nézte, nézte az. őre: partizánokat Énekeltek, é egyáltalán nem hallottál hogy reszkető öreges hang jukba beleolvadt egy fiatal hang is. ZStelSfeéaé Wsrtfeg" Marci» fordítás«