Somogyi Néplap, 1972. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-19 / 273. szám
Beszédes József, (Kovács József plakettje) Aknai Tamás Rippl-Rónai könyvéről művészek közé állt. 1888-ban O tt gubbasztott a pata a fal mellett, s az öltöző-vetkező asszonyok szeme át-átfutott rajta. — Miért nem indulsz, Teri? Hiszen már elkészültél! Mit töltőd itt az időt? — kérdezte egyikük. Sólyomné fölemelte hervad- tan is csinos kis arcát: — Indulok ... Mindjárt indulok — felelte a rajtakapott szégyenlős mosolyával. De csak ült tovább, a térde mellett fekvő, tenyérrel fölfelé fordított kézzel. Lábánál szorosan, hogy a cipőjén keresztül is érezze, a tömött táska, amelyben holmiját hozta-vitte. — Csak nincs valami baj veled vagy a családdal? — kérdezte Pállikné, akivel már több esztendeje egy műhelyben dolgozott. — Dehogyis .., Hogy lenne? Sólyomné fáradtan, erőtlenül mosolygott. Jobbjával bágyadtan legyintett, hogy megnyugtassa a másik asszonyt. — Talán az urad? Jól benne van a korban, ilyenkor szoktak megbolondulni a férfiak. — Pállikné vádoló hangsúllyal beszélt, és sötéten nézett egy határozott pontra a falon túl. — Hogy a nyavalya essen beléjük! — tette hozzá. — Nincs az én arammal semmi... Sólyomné főisóhajtott. Nincs, igazán nincs vele semmi baj. Hirtelen megrándult a szájaszéle, valami — mintha hirtelen támadt görcs lenne — felszaladt a torkáig, s csak egy hosszú, ziháló lélegzettel oldódott ki. Pállikné erősen ránézett: — Mégis csak mocorog tebenned valami! Valid be, hogy Imre miatt.,. Nincs abban semmi szégyen. — Ugyan már... — Sólyomné megint legyintett kicsi, kidolgozott kezével — Nagyon jó ember az én uram. Alighogy ezt kimondta, a szeme könnyes lett Mereven nézte maga előtt az öltöző cementpadlóját Szemhéján kihűlt az iménti forró nedvesség. — Akkor meg... — PáTBkné lezáró, érezhetően megrovó hangsúllyal ejtette ki k két szót és fölvonta vaskos vállát Sólyomné fölkelt, a tükör előtt eligazította selyemsálját a nyaka körül A sál kellemesen tarka és habos volt, az új őszi-tavaszi kabátjához vette. Megnézte magát, hiúság nélkül, kedvetlenül, azután fogta a táskáját, éa a hosszú gyárudvaron keresztül kiment az utcára. A* kapuval szemközt, a túlsó oldalon ott állt az ura. mint észrevette, megállt, s a szájaszéle ismét megrándult, mintha megbántották volna. Várt, míg az ura igyekvő léptekkel átvágott az úttesten. — Szervusz, lelkem! — köszönt már félúton, a meglepetés hangján, mintha már régen nem látta volna a feleségét. Alacsony, ötvenéves ember volt, régimódi és vidékies rövid, vastag felsőkabátjában, a lapos ellenzős sapkában. Barna szemében, kerek, barna arcán az egész életre kiterjedő, jóindulatú, bizalomteljes mosoly fénylett. Belekarolt a nála is kisebb termetű asszonyba, és járásához igazította a lépteit. — Késtem egy kicsit... de lehet, egy negyedórát is — szólalt meg Sólyomné. Nyújtott hangjában egy csöpp kihívás rezgeti. Ö maga sem észlelte ezt, csak egy kis ütést érzett a gyomrában. — Nem tesz semmit, lelkem, nem gép az ember, hogy rugóra járjon — válaszolt az ura nyugodtan. Az asszony nem nézett rá, mégis tudta, hogy mosolyog. — Én meg éppen ma tovább maradtam benn. A holnapi gépcsere miatt. — Sólyom megszorította karjával az asszony karját — így azcsak összejöttünk. — Siettél te nagyon. Azért értél ide, azért előztél meg — felelte Sólyomné és hosszan sóhajtott. — Nem tagadom — nevetett föl az ura. — Ha már ilyen közel dolgozunk egymáshoz, hát együtt menjünk hazafelé. Bárcsak mindennap így sikerülne. Bár tíz év alatt sokszor' sikerült — Egy kicsit elüldögéltem — szólalt meg most már érezhető ingerültséggel az asz- szony. A tíz év említésére zúgás támadt benne, és ez tovább rezegtette a nyugtalanságát. Leültem a mosdás meg az öltözködés után ... Csak úgy — tette hozzá, s az utolsó két szó megnyomta. —- Hát ha úgy tartotta kedved ... — A férfi jóindulatúan nevetett. Megint lépést váltott, mert a felesége más ritmusban ment mellette. — Vegyünk gyümölcsöt? Almát, körtét? — kérdezte egy kicsit később. Az elébb csak a szavakat fogta fel, mert az asszony hangsúlyának apró változatait elnyelte, közömbösítette a gyanútlan- ság. — Szilvát is lehetne, ha kedved van hozzá. — Vehetünk — felelt az asszony a bánat nehezékével hosszú sóhajában, mint akit arra ítéltek, hogy visszanyomja türelmetlenségét. 0 " kért gyümölcsöt az utcai árusnál. Az ura — régi szokása szerint — addig sem engedte el a karját, amíg kézitáskájából előkotorta kis pénztárcáját és fizetett, csak engedett a mozgásának. Azután odafogta a megtelt szatyrot az ő — szerszámoktól duzzadó — aktatáskája mellé. — Nézd csak, milyen szép nő! — Sólyomné szabad kezével egy rózsaszín arcú, aranyszőke asszonyra mutatott," aki megállt a közelükben. Maga sem tudta, miért hívja föl rá az ura figyelmét. Mintha egy vigyorgó kis ördög piszkálta volna, nem tudott ellenállni ennek az ingernek. NŐI AKT Kiing József szobra (A kaposvári TIT-székházban megrendezett kiállítás fnya- gáWU « *« a —— —-----a-«- ■ iTil.l.n ■ T ejjel winpMPP, wsv, pwvi állú nőre, és jólelkűen elmosolyodott : — Szép, derék asszony csakugyan. De hát az urának szép. Te meg énnekem, anyukám. Sólyomnénak hirtelen elgörbült a szája, mintha a sírás kényszere rántotta volna félre. — Fene a gazemberébe, hát nem megütött az este, mert visszacibáltam az utcáról, mikor a talponállóba akart menni?! — kiabálta másnap reggel keserű haraggal Pállikné az öltözőben. — Eltűrted? — a mellette vetkőző, vaskos asszony megvetően nézett rá. — Énhoz- zám nyúlna csak az uram, tudom, megkapná a magáét! Még egy év múlva is megemlegetné. De te csak itt kiabálsz, otthon meghúzod magad. Szereted, azért tűrsz neki. — Szeretem a bitangot, az már igaz, magam sem tudom, mért — mondta Pállikné sötéten. De a szemében fények gyúltak, s egy rejtett, titkos örömre világította rá. — Igaz, nagyon tud kedveskedni, ha jókedvében van. Talán ezért bocsátók meg neki, ha nem is érdemli meg. — Ha nem is érdemli meg — morogta csak úgy magának a testes asszony. — Az a bajom nekem is, hogy azért a pár kedves szóért, amit nagy- néha odadob ... Sólyomnéba, ahogy hallgatta őket, belevágott valami. Amikor megértette, hogy ez az irigység érzése, egészen el- gyengült. Mi az, mi van vele? Nemrégen kezdődött el ez a furcsaság. Huszonhat évi boldog, zavartalan házasság után. Ez a nyugtalanság. Mintha valami tapadó háló nyűgözné, amitől nem tud szabadulni. Ami egy helyben, egy állapotban, egyforma hőfok alatt tartja ... Nem tudja, mi ez, de. valami .tűrhetetlen "őan benne, mint az olyan álomban, amikor mozdulni próbál, de nem lehet, mert a tagjait lehúzza az ellensúly. De hát mit irigyel voltaképpen? Az ütést, amit Pállikné kapott az urától? Nem, (Szeptember 16. vasárnap.) Tegnap házibulin voltunk Gerenday Bogyóéknál. Ezennel örökös barátnőmmé fogadom a Gerendayt — még azt is megbocsátom neki, hogy a múltkor nem súgott matekból —, mert neki köszönhetem, hogy megismerkedtem Csabával. Nincs szebb férfinév a Csabánál. Hangulatos, romantikus! Csaba egyébként is a zsánerem: szőke, nyurga és 16 éves (azaz 15 múlt néhány nappal), éppen mint én. Nincs gyönyörűbb a diákszerelemnél! Csak az egykorúak tudják igazán megérteni egymást. És egy nő számára nem lehet szebb élethivatás annál, mint egy atlétikai világbajnok hitvesének lenni! (Csaba kitűnően fut,és gerelyhajításban harmadik lett az iskolabajnokságon.) Hétfőn beiratkozom ’’•ülön- tornára és előfizetek a sportújságokra. (Szeptember 23. vasárnap.) Tegnap összejövetel volt abban a pénzügyi hivatalban, ahol Anyuci dolgozik. Egy életre szóló tapasztalattal lettem gazdagabb ezen az estén. Megértettem, hogy az igazi öröm és igazi boldogság nem a lármás, hangos szórakozásokba* található meg. Menynem. De améri mégis... Bképzelte a közelharcot, amiben Erzsi visszatartja az urát a kocsmától. Meg azt a másik küzdelmet, amivel kikényszeríti a kedvességét. Mégis... történik köztük valami. Akárhogy is, de történik. Azt szeretné talán, hogy Imre is igyon? Dehogy is szeretné! És mégis; áthullámzott rajta az elképzelt, feltételezett indulatok hevessége. Ha neki is birkóznia, küzdenie kellene ... El nem használt, jelenlevő erőket érzett magában, amelyek föltolakodtak, viaskodni akartak, s amelyeket le kellett gyűrnie. Neki soha nem kellett lébeszélnie az urát az italról Egy pohár fröccsöt ha felhajtott, a vasárnapi ebéd után. Nem figyelte se nyíltan, se suttyomban a nőket, még azokat se igen vette észre, akik szégyentelenül kellették magukat. Ha neki egyszer is össze kellett volna magát szednie ahhoz, hogy egy másik asszony vonzásából visszahúzza az urát! De nem. Mindig csak azt hallotta: te vagy nekem a legszebb, a legkedvesebb, anyukám! Pedig mi yen forrón zúdult át rajta a féltékenység. Csak attól, hogy elképzelt egy veszélyes helyzetet. Hogy tudott volna kiabálni, veszekedni, küzdeni Imréért, az ő tulajdonáért! Lám, ezek az asszonyok itt körülötte, hogy emelkednek- zuhannak egyik indulatból a másikba, szinte mindennap történik velük valami. C sak ö nem várhat semmit. Semmit, amitől zúghat a vére, a lelke. De most már mindegy. Nincs már reménye arra... Mire is? Hogy valami változás lesz, hogy még nincs vége, hogy még nincs véglegesen elintézve... Micsoda? — Könnyű neked — rezzent föl a Pállikné hangjára. — A kapuban vár rád az urad, karon fog, s úgy megy veled az utcán, mint egy vőlegény. Láttam tegnap is. — Attól még... — a testes asszony legyintett. — Nagyon tudnak a férfiak színlelni. És éppen azok a gazemberek, akik a legjobban értik a hízelkedést. — Az enyém nem olyan... Az enyém Igazán kedves — suttogta Sólyomné. A szeme hirtelen könnyes lett, a hangja panaszosan megrezzent: — Mindig jó ember volt... Most is az. Nagyon, nagyon jó ember ... nyivel szebb ennél kedélyes asztaltársaságban üldögélni, vidám élcelődés és csendes nótázgatás közben, s olyan érdekes, izgalmas fogalmakkal ismerkedni, mint például: adóalap, illetékmentesség, számlalikvidálás. Persze csak akkor, ha ott ül az oldalunkon az eszményi férfi: egy alacsony, barna, érett korú pénzügyi szakember. Agyő, naplóm! Sietek, elcsentem, néhány közgazdasági szakkönyvet Anyucitól, azt akarom olvasgatni... Egyébként Ferenc a legszebb férfinév a világon! (Szeptember 30. vasárnap.) Illetve: Tibor! Csakis Tibor! Tegnap este ismerkedtem meg az Igazival. Apuéknál, a Vegyi Gyár bálján. Mindig ilyenről álmodoztam: 22 éves, koromfekete, középmagas vegyésztechnikus. Ez nagyszerű! A jövő a vegyiparé! Természetesen, én is vegyész leszek, és együtt fogunk kísérletezni Tiborral a hölégálló kencelakk előállításán. Csak tudnám, mi az, hogy hölégálló! Azonnal fel is hívom a különleges tudakozót. (Október 6. vasárnap.) Pályát választottam. Végleg és visszavonhatatlanul: pedagógus leszek. Az a pálya, amelyen olyan kiválóságok A Művészet Kiskönyvtára sorozat 62. köteteként jelent meg Aknai Tamás, a pécsi Janus Pannonius Múzeum fiatal művészettörténésze tollából Rippl-Rónai József kismonográfiája. A szerző pontosan és körültekintően vázolja Rippl-Rónai ifjúságát, neveltetését és elérkezését a művészet kapujába, a müncheni Akadémiára. Rippl számára csak indító, továbblökő impulzusokat adott az Akadémia, nem úgy, mint a Münchenben együtt dolgozó Hollósy-kömek, amelynek tagjai követésre méltó kategóriákat, stílusteremtésükhöz szükséges, szilárd alapokat hoztak magukkal Nagybányára. Rippl »az új művészet születésének első szív- hangjait figyelemmel kísér- te-x —r így .természetes a vonzódása Párizshoz és ottani letelepedése. A fiatal Rippl két éven keresztül Munkácsy mellett dolgozott. Majd meghaladva mestere addigra már lemerevedett és a képkereskedők igényeit kiszolgáló alkotásmódját, az újat akaró működnek, mint Jávorlaky Ádám, az új osztályfőnökünk, minden hivatásnál különb! Valóságos férfiideál: magas termet, kissé hajlott hát. őszülő halánték. És hogy muzsikál az a gyönyörű neve! Tegnap este az iskolabálon ismertem meg közelebbről Táncolt velem egy tangót, s közben az iskolai önkormány zatról beszélgettünk ... Holnap kikölcsönzöm a könyvtárból az egész pedagógiai szakirodalmat! (Október 23.) Tegnap igazi húshagyó kedd volt nálunk. Még a húst is otthagytam a vacsoránál. Apu annyira murizott velem az ellenőrzőm miatt. Az a vén, undok Jávorlaky képes volt be leírni: »Leányuk tanulmányi előmenetele minden tárgyból fokozatosan romlik.« így hát nagyon kell tanulnom, napiócskám. Egy nőnek, aki örökre kiábrándult a férfiakból, sokat kell tudnia ahhoz, hogy egyedül, a férfiak támasza nélkül megálljon az élet viharában! És tanulnom kell azért is, hogy Apunak a kedvében járjak, különben nem enged el jövő szombaton Gerenday ékhoz, házibulira. Pedig úgy tudom, Csaba is ott lesz ... Rádványi Barna lett a »Nabis« (Próféták) művészcsoport tagja. Velük együtt (Sérusier, Maurice Denis, Bonnard, Vuillard, Ran- son, Ibels stb.) szerepel kiállításokon. Hűen mutatja be Aknai Tamás Ripplnek Knowles-hez és Maillolhoz fűződő barátságát is. Az előző irányította festőnk figyelmét az angol Whisler munkáira és ő mutatta be Mail- lolnak is. Rippl és Maillol között tartós, meleg barátság alakult ki. Rippl ösztönzésére hagyott fel Maillol a festéssel és tért át a mintázásra. Kapcsolatuk művészettörténeti jelentőségét jól hangsúlyozza a tanulmány írója. Rippl-Rónai boldog párizsi éveiben (1892—1902) kialakult alkotásmódja »a posi- impresszionizmus dekoratív követelményeihez igazodott« és jelentős műveinek egész sorát alkotta ebben az időben (Kalitkás nő 1892, Öreganyám 1892, öreg hölgy ibolyacsokorral 1895, Bonnard arcképe 1897, Vuillard festő arcképe 1897, Maillol arcképe 1899. stb.). A szerző érzékletesen írja le Rippl kapcsolatát a nyomdászattal, litografáló tevékenységét és vonzódását az »orientális művészetek«-hez. A kismonográfia külön érdeme, hogy kellő objektivitással és körültekintően Ismerteti Rippl iparművészeti tevékenységét, ezt az életművéből oly sokszor kifelejtet területet, »melynek jelen: sége a hétköznapi használ tárgyak esztétikumának újfajta értelmezésében, a művész és mesterember személyének együttértésében van Rippl életútját, hazatelepülését, kaposvári éveit alkotó n* ■ lyájának állomásait, palet jának színesedését továbt is ok-okozati viszonyukban mutatja be a szerző. Túl rövidre sikerült (az arányokat egyébként jól betartó könyvecskében) Rip-V kortárs-írőiról festett port. " nak bemutatása. Elemzésükéi pedig adós marad a sze ző. Ennek ellenére összeségében jól tájékoztatja a könyv az olvasót Rippl-Rónai József munkásságáról, jelentés- életművéről. örvendetes ho zájárulás e kis kötet Ri irodalmunkhoz és nyerae művészettörténeti szakir dalomnak is. Rippl-Rónai szülőváros^ ban, ahol műveinek jelentő; része fogant és ahol emlék őrzik, ápolják, melegen z" juk ezt a könyvet m;* nak, akik munkásságát .. ismerik vagy ezután szere nék megismerni. Sümegi György bihari Klára: Boldogtalanság Sólyom ránézett a nála fél hölgy Maffiájából
