Somogyi Néplap, 1972. október (28. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-05 / 235. szám
Játszótér drótok között Háromszor jártam az Április 4. közben, s mindig szomorú szívvel indultam vissza. Egy ismerősöm azért keresett meg, mert nemrégiben a kaposvári játszóterek hiányáról fogalmaztam meg sok családanya gondját és véleményét. — Mit szólsz hozzá, hogy itt meg éppen elkerítik a játszótér felét! — cipelt magával engem és a fotós kollégámat. Szomorú környezetben verték le éppen a cövekeket. Egy fiatalasszony karján pici babával nézte a két férfit, amint hidegen tettek-vettek a ház mellett. Gyerekraj ült a pádon, amelynek évek óta csak támlája van — a kutya sem törődik a rendbehozatalával —, s onnan figyelte az eseményeket — A fűben hömbölögnek ezek a csöppségek... — szakadt fel keserűen a fiatalasz- szonyból. — Nem vetett fű ez, hanem dudva. A másik ház elé nem mehetnek, mert állítólag tönkreteszik a pázsitot. — Ki ez a két mester? — kérdeztem meg az elkerítést figyelő másik asszonytól. — Azt mondják, hogy az Ingatlankezelő Vállalat emberei... Nem voltam biztos az értesülés biztosságában, ezért megkérdeztem az egyik munkást, honnan jöttek, és ki bízta meg ókét a játszótér elkerítésével. — A parképítőktől — hangzott az elutasító és kurta válasz. Kétkedve méregettem őket, de egyelőre nem tudtam megcáfolni állításukat. Ahogy ott tébláboltunk a ház sarkánál, előkerült egy kék pulóveres őszülő férfi. A véleménye: — Engem nem érdekel... nincs gyerekem — mondta először, majd amikor egy kicsit fölmelegedett, megtoldotta azzal, hogy a földszinti lakók szenvednek a legtöbbet a zsivaj, a hancúrozás miatt. A pad bezzeg négy éve rossz. nyugodtan, aztán egyre idegesebb légkörben folyt a tárgyalás. Cser.iésné azt erősítgette, hogy ez a terület játszótér, Si- posné pedig arra hivatkozott, hogy ez a terület a gázbevezetés előtt park volt, s most ezt szeretné helyreállítatni. A többi lakó is megígérte a segítséget, de amikor meg kellene fogni a munka végét, bizony egyedül maradnak. — S ki adott engedélyt? — Dr. Fiedler Ferencné, a városi tanács építési osztályvezető-helyettese szóban hozzájárult az elkerítéshez ... Ebben kételkedünk. Tovább vitázunk. Egyre több érv kerül elő. ő és a férje sokat tett a köz 1. és 2. számú házának gyerekeiért. Elintézték, hogy kaput nyissanak a közt és az ifjúsági házat elválasztó kerítésen,- s most ott, az udvaron focizhatnak a srácok. Homokozót csináltattak a játszótérre, azt azonban nem hajlandók elviselni, hogy nem a házban Panasz nyomán a társasházépítkezés — mellett A régi ház nem érdekes? Kerítik a játszóteret. A két munkás félrevezető tájékoztatása miatt több mint } egy hét kiesett az ügy földerí- 5 tésében. Ugyanis jól sejtettem, j hogy nem mondtak igazat. ; Amíg ezt megtudtuk, sok em- « berrel kellett beszélnem és ta- S nácskoznom. Cserjés Miklósné, a városi j tanács költségvetési üzemének | kertészmérnöke sietett a segít- ! ségemre, együtt néztük meg az | elkerített játszóteret. — Ez így teljesen szabálytalan ... a kisgyermekek keresztüleshetnek a kifeszített dróton. Mivel mindenki azt mondta, hogy dr. Sipos István és felesége kért engedélyt a játszótér elkerítésére, elsősorban őket kerestük. Cserjésné kézitáskájában volt az a levél, amelyet Siposné írt a költség- vetési üzemnek, kérve, hogy állítsák helyre a ház előtti kerítést, mert a gázcsőfektetés és egyéb miatt a hajdan védett területen most motorok és { gépkocsik parkolnak. Ezt a i munkát a költségvetési üzem | készséggel elvégezte, arra ♦ azonban nem gondoltak, hogy f a játszótérnek tartott terület i egy részéről is szó van még * ezenfelül. Dr. Sipos Istvánná munka- f helyén, a Kaposvári Építőipari Ktsz Ady Endre utcai irodájában kerestük meg. Először lakó gyerekek a földszinti lakásuk ablaka alatt kiabáljanak. Mert nem igazság (s ebben egyetértettünk), hogy van, ahol rá se léphetnek a fűre a gyerekek, máshol pedig bárki hancúrozhat. Sajnos, ez a gond nem kerülhetett demokratikus fórum elé, ugyanis a lakóbizottság nem hívta össze a szülőket, nem egyezhettek meg abban, milyen rend szerint játsszanak, a kicsik és a nagyok. Más választás aztán nem volt, mint az elkerítés. Hátha a parkosítás, a virágok elriasztják a gyerekeket. — S ki volt a két munkás? — A ktsz dolgozói... mondta az asszony, s nagyon csodálkozott, amikor elmondtam a félrevezető válaszukat. Vajon mit ígért dr. Fiedler Ferencné a panaszosnak, aki a már említett levélben is úgy emlegeti a »füvesített« részt, hogy ott a kicsik szoktak játszadozni. Az építési osztályvezető-helyettes szerint nem ezt. Azt ajánlotta, hogy az elkerítés előtt kérjék ki Cserjés Miklósné véleményét. Mindenesetre furcsa ez á huzavona éppen akkor, amikor a városi tanács a játszóterek bővítését határoza el. Siposné azt mondta, hogy elbontja a kerítést — azonban ma is ott van. Vajon más megoldás nincs arra, hogy legalább a kicsik továbbra is jászótér- ként használhassák a kis füves részt? Sokkal több megértésre és az eddiginél jobb kapcsolatra van szükség a lakók között, hogy közösen döntsenek a játszótér rendjéről — de nem elkerítéséről, mert ez a város területe. / Lajos Géza Egy nagyon szép társasház építkezései folynak a Lenin u. 11. szám alatt. A munkákat még a múlt esztendőben elkezdték, és örömmel láttuk, hogy a Batéi TÖVÁL munkásai milyen jó ütemben haladnak a falak felhúzásával. Lassan már az építkezés befeje- j zéséhez közelednek. Más a-helyzet azonban az udvar mélyén. A munkák során rengeteg anyagot kellett odahordani, utat töltöttek föl, hogy a gépkocsik be tudjanak járni az építkezés területére. A nagy hurcolkodásnak pedig a szomszédos ház lakói látják a kárát. Nézzük sorban az eseményeket: Azzal, hogy a salakúttal megemelték a talaj szintjét, a csapadék, a talajvíz a 9. számú ház udvarára folyt. Ugyanakkor az építkezés során felhasznált homokot, sódert úgy ömlesztették a gépkocsikról, hogy a nedves anyagot a szomszédos ház északi falának döntötték. Ennek következtében — minthogy a halmok magasabbak voltak, mint a 9-es számú ház szigetelésének szintje —, a falak átnedvesedtek, és a vakolat bent a lakásban is penészedig a padló korhad. Erről a tulajdonos F áb ián Lászlóné, akinek idős édesanyja, özy. Harságyi Jánosné lakik a ház érintett részében, levélben figyelmeztette a TÖVÁL vezetőit április 24-én. A válasz a társasház intéző bizottságához utasította a panaszost, mondván, hogy ez utóbbiak megbízatása alapján és költségére a kért munkákat megcsinálják. Ebből csak az derül ki, hogy a TÖVÁL elismerte a károkozást, hiszen hajlandó lett volna kijavítani, ha... Közben, július közepén,, beomlott özv. Hárságyi Jánosné udvarán a pince is. Az így keletkezett gödörbe — amelyet fölöttébb veszélyes megközelíteni — azóta 2—3 mázsa szén csurgott az ugyancsak megsérült faházból. A gödör miatt a ház udvari fala is megsüly- lyedt, és a tulajdonosok omlásveszélyesnek minősítik. Ezt egyébként a tavasz óta keletkezett széles repedések is alátámasztják. özv. Hárságyiné elmondta, hogy már az első jelek tapasztalásakor áthívta az építkezés egyik vezetőjét, aki nem tudott mit válaszolni a panaszokra. 1972. augusztus 22-én a közös vállalat tudomásul vette a kárigényt, és egy megállapodás alapján 9000 forint kártérítést ajánlott fel a két károsult tulajdonosnak, özv. Hárságyi Jánosnénak és Hajdú Györgynek. Erre azonban csak az utóbbi tartott igényt, a kárral inkább sújtott özv. Harsá- gyiné az okozott kár megtérítését, az épület károsult részeinek szakszerű helyreállítását kéri, ennél nem többet! Mindebben az egyik bökkenő az, hogy az első felszólítás idején végezve el a munkákat ez a TÖVÁL-nak negyedany- nyi költséget jelentett volna, mint most. Másrészt meg lehetett volna előzni a hosszadalmas levelezést, az utánjárást, az ügyvédi felszólítást, de még a ház falának repedezését, a pince beomlását is. Arról nem is beszélve, hogy — mivel egyre közeledik a havas, csapadékos tél —, nem került volna ekkora bizonytalanságba özv. Hárságyi Jánosné. Az építkezéssel kapcsolatos munkák és a 9-es számú házban keletkezett károk között az összefüggés nehezen lenne tagadható. Ügy tűnik, hogy a károsultak igénye megalapozott és nincs eltúlozva. Egy- egy társasház építése során illene több gondot fordítani a szomszédos kisebb házakra, nagyobb figyelemmel lenni lakóikra. A ház falát meg kellett támasztani, a pince beomlott — mutatja özv. Hárságyi Jánosné. Világrekord-várományos trófea Jól végződött a szarvasbőgés Egy szeptemberi vasárnap délelőtt fülig sáros, de nagyon jókedvű vadásztársaság vo«5 • • Q in it í wi e vO sp 1 8 , a1 j» JL JLJ CL • • :c n* IJ f •—-b \mú H fl gi1 :3 ill II, r, 111 VJ fj JJ 8. — Tettem föl vizet a mosdáshoz — hallom. — A városiak szeretik a langyos vizet. Nyitom a szám, aztán becsukom. Minek őneki tudni, hogy én miféle városi vagyok? Persze, hogy másfél éve katonáskodom, az nem jut az együgyü kis eszibe. — Miska? Alszik még? — kérdem. Megint nevet, de olyan a nevetése, mint a dinnye karéja, igen szépek a fogai. Nagyon szép arcú lány. — Az volna csak szép, hogy féldélig heverjenek. Kimentek a kotuba rókázni. — Micsoda? Hova? — A kotuba. A vizes völgybe, a part mentére. Röhögök magamban. Elég lett volna, ha ide mennek rókázni, a ház mögé, úgyse látja senki. Ha elmentek, elmentek. Lám, engem meg itthagytak a lánnyal kettesben. Nem mondom! Fene nagy a bizalom... Vagy tán próbára akarnak tenni? De ha próbálni akarok, föl Ítéli kelni... — Maga is elkezdhetné a napot, hallja — mondja a lány vígan, s miután még rámvág egyet a szemével, kimegy. Csattog a kis papucs a lábán. Kiugrók. Találok egy feketére vénült topogót, gondolom, az öregé. Kinézek: friss lehet odakünn, gyöngyház színű a levegő, a nap nem süt, de szépen áll minden a világosságban. Az istálló szalmafödelét látni, meg egy galambdúcot. Állok a zöld katonagatyámban, éppen a lavórnak hajolok, s hát bejön a lány. Elég furcsa, nem vagyok én hozzászokva, hogy nő előtt félmeztelenül legyek. Ügy teszek, mintha észre se venném. Azt mondja: — No, de soványka. Még mégis nézett! No, itt valóban mások a szokások. Morgok valamit, és csapkodom a képembe a vizet. — Majd fölhízlalnám én! — hallom. No, ezzel sok mindent jóvá tett. — Ma már nem számít any- nyira, ki mekkora — mondom a törülközőből. — Én például dzsúdóztam, és nálam sokkal nagyobb fiúkat is egy csípődobással ... — Mi a bajt csinált? — Dzsúdó. önvédelmi sport, japán eredetű. Egy-két jó fogással akár egy herkulest is földhöz lehet vágni. Néz, aztán azt mondja: — Valami birkózás? No, jöjjön, aztán ezzel birkózzék! Teli az asztal. Nagy szál kolbászok, s akkora sonka, mint egy kísérőd. Táblákban a szalonna, s most hozza a tűzről a tejet, lábasokban zsír, bögrékben másfajta zsír... Nem igaz, hogy itt mi van! A fél asztalt elfoglalja a kenyér, azt nem enni kellene, hanem megmászni, és a tetejére kitűzni a zászlót. Sóhajtok, mert éhes vagyok, de ettől a bőségtől elmegy a péterkém. A lány magának is önt tejet, aztán kenyeret vágna, de én lovagiasan kiveszem a kezéből. (Vesztemre, soha nem szeltem malomkövet lovassági karddal! Itt minden ilyen nagy.) Eszünk, közben jól megnézem magamnak. Szőkésbarna, a szemöldöke és a pillája sötétebb, a szeme világosabb; a haja kék szalaggal van összefonva hátul, de nagyon ügyesen, a két szalag egymást keresztezgeti. A nyakán a blúz a legfelső gombbal összefogva, a fölött egy vastagabb rékli. De nagyon' feszül, s nem is nagyon nézem. Nem jó az ilyen korán reggel. A keze már este is tetszett: jó erős, de kerek. Gondolom, minden házimunkát ő csinál, de az nem formátlanította el a kezét, mint sok nőnek. / 4. Dumálni kellene, csak vala-; hogy nem tudok belekezdeni,! nem érzem magam biztonságban. Minden más, mint amit: megszoktam Süket alaknak; tarthat. Ülök itt, tömöm a! majmot, s nem szólok egy szótj sem, csak bámészkodom, mint: a moziban. A konyhába belelóg egy nagykemence, a pit-: varból füthetik. Igen fincsi: meleg van. Én a kemencepad-: kán aludtam. No, ilyet is csak: múzeumban látni manapság.: Van itt még az ablaknál egy! asztal, a sarokban — mi más! lehetne — lóca, a fölső éle fa-! rágott, de feketére vénülve;! az ajtó mellett a fán borotva! kés lóg, spárgán egy olcsó ké-! zitükör, s valami sárgás, fura! rongydarab, szalagok lógnak; le róla, s ahogy jobban meg-i nézem: itt görbüljek meg, ha; nem bajuszkötő! Bajuszkötő! — Egyen még! Lihegek, mint a tömött lúd. — Köszönöm, nem megy. — Dehogynem! Nincs olyan megrakott szénásszekér, amire: föl ne férne még egy-két villával! — s lekanyarít egy jó-: kora darab szalonnát (két, napig lehetne aratni rajta). Beleizzadok az evésbe, de! legalább van időm kigondolni, milyen> szöveget válasszak. (Folytatjuk.) nult be a szekszárdi Sió-csárdába, hogy a hajnali erdőjárás okozta gémberedettséget egy kis pálinkával enyhítse. Néhány nappal később Kaposváron, a Kapos szálló előtt tünedeztek föl a jellegzetes vadászegyenruhák. A vadászok ott gyülekeztek a téren és élénk eszmecserét folytattak — föltehetően arról — milyenek az idei szarvasbőgés kilátásai. Persze nemcsak szép agancsú szarvas, szerencse is kell a vadászathoz, és most, hogy az idény lényegében lezárult, lassanként ismertekké válnak az eredmények. A so- mogysimonyi vadásztársaság vendég vadászai például nem panaszkodhatnak. Hét aranyérmes bikát hoztak terítékre, és egy trófea közülük rekordsúlyú, 12,5 kg. Lőttek egy aranyérmest Marcaliban is az egyik vadásztársaság területén, de nem csalódtak a kál- máncsai és a darányi társaság vendégei sem. A legelégedettebben azért valószínűleg az a vadász akasztotta szegre a puskát, aki a Zala megvei Lovásziban új világrekord-várományos — 256 pontos — trófeát szerzett. Lehet, talán éppen azt, amely- lyel a budapesti forgalomban találkoztam. Mintha egy pompás szarvasbika tévedt volna be a Bartók Béla útra. Aztán persze kiderült, a kapitális agancs egy Mercedes tetejére erősítve úszik a járművek fölött, fenségesen hirdetve: gazdája számára jól végződött a szarvasbőgés. R. Zs.
