Somogyi Néplap, 1972. október (28. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-14 / 243. szám

NB III... NB III... A Bi Vasas szombaton a tavalyi Tolna megyei bajnokot, a Fornádi MEDOSZ-t fogadja. Fornád éppen a múlt vasárnap győzte le a ml múlt évi megyei baj­nokcsapatunkat, a Nagyatádi Kinizsit. A K. Vasas jelenlegi formája nem megnyugtató, igaz, a hazai pálya mellette szól. A Nagyatádi Kinizsi aligha számíthat nagy néző­seregre, hisz csaknem a vá­logatott mérkőzéssel egy idő­ben játszik. Reméljük, hogy a csapat egyre inkább megszok­ja a Nemzeti Bajnokság lég­körét. A Steinmetz. SE ellen nem esélytelen a csapat. A Lábodi MEDOSZ a Máza-Szászvár ellenében küzd vasárnap délelőtt Szász­váron. A papírforma a hazaiak győzelmét ígéri. Lábod ebben a bajnokságban idegen pályán még nem tudta megismételni tavalyi sorozatát, amikor rend­re pontokat gyűjtött. ,A Siófoki Bányász a múlt vasárnap bebizonyítot­ta, hogy jobb csapat, mint je­lenlegi helyezése mutatja. Most annak igazolására lenne szük­ség, hogy idegenben is képes pontot szerezni, főleg a köze­pes képességű ellenfelekkel szemben (ilyennek számit a móri csapat). Finálé Sopronban Az osztrákok elleni vasárna­pi VB-selejtező mérkőzésre készülő magyar labdarúgó­válogatott keret pénteken be­fejezte soproni programját. Délelőtt a terveknek megfele­lően kiránduláson vettek részt a játékosok, kellemes sétát tettek, délután pedig még egy edzést tartott számukra Illovszky Rudolf szövetségi ka * pitány. A 70 perces erőnléti mozgá6 után taktikai gyakor­latok következtek, majd vi­dám játékkal ért véget a mű­sor. Mindenki egészséges és bizakodó hangulatban várja a nagy találkozót. A válogatott ma 9,30 órakor ül társasgépkocsiba és utazik át Sopronból Bécsbe. Délután a Práter stadionban edzés lesz. A szövetségi kapitány közölte, a már Ismertetett összeállítás­ban nincs változás. SAKKOLIMPIA Ezüstérmet szerzett a magyar íéríicsapat Pénteken délelőtt befejezték a férfi bajnokság függő-játsz­máit A Magyarország—NSZK mérkőzésen Portisch játszmá­ja döntetlen eredménnyel ért véget, Csőm vereséget szenve­dett, s így 2:2 lett a végered­mény. A román—szovjet talál­kozón Tál remizett és így vég­eredményben a magyar válo­gatott mindössze 1,5 ponttal mrult a második helyre. Részletes eredmények: DÁNIA—SVÁJC 1,5:2,5 JUGOSZLÁVIA—SVÉD­ORSZÁG 2,5:1,5 EGYESÜLT ÁLLAMOK— LENGYELORSZÁG 3:1 Bronzérmes A nők versenyében a Ma­gyarország—Szovjetunió ta­lálkozón az első táblán Ivánka remizett, s másodikon Verőd vereséget szenvedett, s így 1,5:1,5 arányban győzött a szovjet válogatott. A román válogatott is nyolc pontot szerzett s azzal előzte meg a magyar válogatottat, hogy győztes mérkőzésein több pontot szerzett s az egymás közti találkozón legyőzte Ivánkáékat. ROMÁNIA—SZOVJET­UNIÓ 1:3 MAGYARORSZÁG—NSZK 2:2 Végeredmény: Olimpiai bajnok: Szovjet­unió 42 pont, 2. Magyarország 40.5 pont, 3, Jugoszlávia 38 pont, 4. Csehszlovákia 35,5 pont, 5. NSZK 35 pont, 6. Bul­gária 32 pont, 7. Románia 31,5 pont, 8. Hollandia és Egyesült Államok 29 pont, 10. NDK 27,5 pont, 11. Spanyolország 28 pont, 12. Lengyelország 24,5 pont, 13, Dánia 23 pont, 14. Argentina és Svédország 22,5 pont, 16. £?vájc 21.5 pont. a női csapat Eredmények: MAGYARORSZÁG— SZOVJETUNIÓ 0,5:1,5 CSEHSZLOVÁKIA— BULGÁRIA 1:1 NSZK—ROMÁNIA 0:2 Olimpiai bajnok: Szovjet­unió 11,5 pont, 2. Románia 8 pont, 3. Magyarország 8 pont. 4. Bulgária 7,5 pont; 5. Cseh­szlovákia 7 pont, 6. NSZK 5,5 pont, 7. NDK 4,5 pont, 8. Ang­lia 4 pont. JUHlS Bt éti Kétrészes női szövetruha 580 Ft helyett 458 Ft Nagykanizsa télikabát 1250 Ft helyett 730 Ft Nagykamisz öltöny 720 Ft helyett 480 Ft Női félcipő 210 Ft helyett 107 Ft Fiú téli bokacipő 228 Ft helyett 146 Ft Ady End — •• • • - Matt Kapi jj.íA Aí Orl Olcsóbbnál is olcsóbb! aJfinlaSunk: Trevira férfi öltöny- szövet 318 Ft helyett 207 Ft TerUsztcr öltönyszövet 280 Ft helyett 228 Ft Műszál szövet 276 Ft helyett 166 Ft Gyapjú zsorzsett 310 Ft helyett 210 Ft te Szintetikus import női pulóver ® 210 Ft helyett 176 Ft Ady Endre u, 1. szám alatt j CSii lOT BSLTJAIBflü! Hazai pályán játszik a Táncsics, Tatabányán a Rákóczi A válogatott mérkőzés ár­nyékában szerényen húzódnak meg a hét vége hazai labda­rúgó-eseményei. Jó pár mér­kőzést már szombaton leját­szanak. Ahol gondolnak a szurkolókra, ott nem az oszt­rák-magyar válogatott mécs­eséi egy időpontban rendezik a mérkőzést. (Sajnos, Somogy­bán néhány helyen nem gon­doltak erre a sportköri veze­tők.) A TÁNCSICS SE a cseri pálya hármas bajnoki mérkőzésének fő számát szol­gáltatja a Zalaegerszegi Dózsa elleni mérkőzéssel. Jutási Róbert edző úgy mondta, hogy Székesfehérvá­ron a vártnál jobban játszott a csapat. A heti felkészülés azonban nem volt zavartalan. Éppen ezért nem is tudott ösz- szeállítást mondani. Kérdőjel, hogy Glázer, aki a napokban eltávozik, játszik-e még va­sárnap vagy sem? Az bizo­nyos, hogy Angyal újra helyet kap a támadósorban. — A hazai pálya mellettünk szól. Bízom benne, hogy az együttes még jobban fog fut­ballozni, mint Fehérváron, ez elég lenne a győzelemhez — mondotta Jutási Róbert. A K. RÁKÓCZI háza táján sokat vitatott téma volt a múlt vasárnapi döntet­len. Azt elismerik, hogy jó csa­pat a Győri Elektromos, Itthon j azonban nyerni kellett volna, A héten Zalaegerszegen az NB I-es ZTE ellen játszott előkészületi meccset a Rá­kóczi. Váradi Lajos edző úgy mondta, hogy sem a ZTE, sem a Rákóczi • nem erőlködött, Mindkét csapat óvatosan ját­szott. A 6:1 mutatja, hogy a Zalaegerszeg mennyivel jobb csapat. — A fiúk körében nagy a fogadozás, hogy a Gy. Elekt­romos ellen elvesztett egy pon­tot most insszaszerzi a csapat. Persze az is igaz, hogy itthon lényegesen könnyebben lehe­tett volna egy további pont birtokába jutni, mint a KO- MÉP ellenében a tatabányai oroszlánbarlangban — mond­ta Váradi edző, Kosőrlabdo ÜflfiS III 1. p-treb. 2. Pécsi Postás 3. Bátassék 4. Komló s. K. Gazdász 6. szekszárd Szigetvár 8. P. Műszaki Főiskola 9. Dombóvár 10. Bonyhád U. K. vasutas 12. Marcali is. siótok 14. Mohács 18 18 — 1444 :1011 36 17 14 3 1210:922 31 7 1041:903 27 8 1032:1068 20 8 996:970 96 9 848:772 23 9 839:0S2 23 17 10 17 9 17 9 17 8 n a 8 922:975 24 10 1001:1120 24 10 1313:1287 24 8 999:920 24 10 934:1040 22 13 935:1180 22 18 826:1037 18 Holczreiter és Földi a súlyemelő örökranglista élén Búcsúznak a súlyemelők a régi, megszokott világcsúcsoktól, ered­ményektől. Nyomás nélkül meg­változik minden. OJ, a korábbiak­nál lényegesen szerényebb ered­ményeket lehet majd feljegyezni. A kilenc súlycsoport örökrang- listáján a legjobb tíz — összesen tehát 9o — emelője közé 17 ország sportolói Jutottak: a Szovjetunió a 90-ből 45 helyet foglalt le. közép- és nehézsúlyban a legjobb tíz kö­zé a szovjet súlyemelőkön kívül csak 3-3 más nemzetiségű ver senyző került be. Magyarország Holczreiter, Szűcs, Földi, Benedek és Bagócs révén öt sportolóval képviselteti magát. Sportműsor SZOMBAT: Kézilabda: B.-szemes—Nagyatád (ko­rábban elmaradt mér,), Bala- tonszemes, 16 óra. Fonyód— Nagyatád, Fonyód, gimn. pá­lya, 13 óra. Labdarúgás: NB III: K. Vasas—Fornádi MEDOSZ, Kaposvár, Vasas pálya, 14 óra, (Ignácz). VASÁRNAP: Teke: Összevont1 megyei CSB: K. Volán—K. Vasutas, Kapos­vár, Volán-pálya, 8 óra, (Lá- donyl). K. Közút—Pécsi Vo­lán, Kaposvár, Közút-pálya, 8.30 óra, (Körtési). K. Sparta­cus—Dombóvári Szövetkezet, Kaposvár, Spartacus-pálya, 9‘ óra, (Horváthné). Röplabda: NB II: K. Dózsa—Keszthelyi Haladás, Kaposvár, Dózsa- pálya, 11 óra. K. Vasas Izzó- Pécsi VM (női), Kaposvár, Dó­Bádogos, villanyszerelő, szobalestő- mázolő munkákat rövid batáridőre vállalunk Cím: Vegyesipari Szövetkezet, Iregszemcse, TeL: 3«. (9867, zsa-pálya, 10 óra. K. Ruhagyár —Bakony Vegyész, (női), Ka­posvár, Krénusz Ált. Isk., 11 óra. Labdarúgás: NB II: K. Táncsics SE—Za­laegerszegi Dózsa, Kaposvár, Vasutas-pálya, 13 óra, (Vecse- ra). KOMÉP—Kaposvári Rá­kóczi, Tatabánya, 10.30 óra, (Szamosvölgyi). NB III: Nagyatádi Kinizsi —Steinmetz SE, Nagyatád, 14.30 óra, (Andorka). Vértes SC—Siófoki Bányász, Mór, 10 óra, (Bognár). Máza—Szászvár Bányász—Lábodi MEDOSZ, Szászvár, 10 óra, (Kozma). Megyei bajnokság: I. osztály: Kapoly—Babócsa. Kap»y, 13 óra, (Tóth Gy.). Fonyód—B.-boglár, Fonyód, (Szöllősi). Taszár—Marcali VM, Taszár, 10.30 óra, (Mó­ricz). Nagyatádi Somogyi— Barcs, Nagyatád, 10 óra, (Per- ger II.). Karád—K. Rákóczi II., Karád, 12.30 óra, (Horváth S.). K. Táncsics II.—Somogy - tarnóca, Kaposvár, Vasutas­pálya, 10 óra, (Schrantz). K. Vasutas—B.-fenyves, Kapos­vár, Vasutas-pálya, 10.45 óra, (Lábas). M. Latinca—Csoko- nyavisonta, Marcali, 10.30 ó., (Ignáczy), Lengyeltóti—Csur­gó, Lengyeltóti, 14.30 óra, (Pesti). IÍ. osztály: Balatonlelle— Siófok II. (Bozsik), Táska— Gölle (Tóth II.). Kéthply—Tap- sony (Mayer), Ordacsehi— Szentgáloskér (Csapó). Siófoki MEDOSZ—B.-földvár (Keresz­tes). Somogyvár—K. V. Lobo­gó (Zsalakó). Balatonkereeztúr —K. Vasas II. (Mátés). Tab— B.-szentgyörgy (Antal). Kutas —Felaőbogát (Réti). Böhönye —Kadarkút (Németh V.), Nagybajom—Bolhás (Kornál), Mesztegnyő—Toponár (Hor­váth I. László), Vése—K. Gaz- dász (Fellegi). Somogysárd— Lakócsa (Bózsa). Asztalitenisz: Megyei II—III. osztályú egyéni bajnokság. A férfiak versenye a Berzsenyi Dániel Alt. Iskolában, a nőké a Kré­nusz Általános Iskola torna­termében kezdődik egyaránt 9, > órakor. QKTÓB6" 14 SZOMBAT Helén Milyen .esz az -dijtris A várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő, elsősorban az északi, északkeleti megyékben kevés helyen futó esővel, sátorral. Hajnalban és reggel néhány helyen köd. Mérsékelt, napközben megélénkülő északnyugati-északi szél, A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 16-20 fok között lesz. 0 lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a Fehérgyarmaton megtartott 41. heti lottósorsoláson a kö­vetkező számokat húzták ki: IS, 44, 49, 54, 52. — Emlékbizottság alakult a magyar könyvkiadás 500. évfordulójának megünneplé­sére. A bizottság tegnap Ilku Pál elnökletével megtartotta alakuló ülését, s megvitatta az ünnepségsorozat tervét, A javaslatok között szerepelnek kiállítások, kiadványok, tu­dományos ülések, rádió-tele­vízió műsorok. — Vietnami küldöttség ér­kezett az országgyűlés meg­hívására hazánkba, Tran Din Trinek, a VDK nemzet- gyűlése állandó bizottsága tagjának vezetésével. A taná­csok tevékenységét is tanul­mányozzák. — Elutazott Budapestről tegnap a francia kis- és kö­zépipar képviselőinek kül­döttsége. A 10 tagú delegáció azzal a céllal járt hazánkban, hogy fölvegye a kapcsolatot a magyar kisipari termelő- szövetkezetekkel. — Amerikai piackutató küldöttség járt Magyarorszá­gon. Európai kőrútjuk során néhány napot Budapesten töltöttek, hogy megismerked­jenek a magyar autószerviz­fölszerelések gyártásának helyzetével. — Befejeződött a katona- film-fesztivál Wroclawban. A Varsói Szerződés országai 7. nemzetközi filmszemléjé­nek döntőjében közel 90 film közül a nagydíjat »A fér­fiasság iskolája-“ c. szovjet film kapta. A magyar filmek két első és egy 2. díjat sze­reztek. — Mégi napoztak is tegnap a bátrabhak a Balaton-par- ton. A kellemes napsütéses időben ugyanis megnőtt a ki­rándulók száma, s nagyobb volt a korábbinál a hajók és J kompok forgalma is. — Most 33 százalékkal több olajat fűtöttünk el, mint egy évvel ezelőtt — ezt állapítot­ta meg az ÁFOR fölmérése októberről. Az ÁFOR-nak az idén egyébként 300 000-rel több kályha üzemanyagáról kell gondoskodnia, mint ta­valy, s így már összesen más­félmillió kályha melegéért felelős. — Lezuhant egy egymoto­ros repülőgép Nyugat-Bor- neón. A legénység három tagja s egy helyi törzs velük utazó főnöke és leánya életü­ket vesztették. Nyolc órán át egy csomagtartóban Nyolc órát töltött mozdu­latlanul egy Cadillac cso­magtartójában Gerald Lazar New York-i üzletember, akit csütörtökön két férfi a nyílt utcán elrabolt. Nexusokkal az elrablás utáp telefonon érte­sítették Lazar bátyját, és Utasították, hogy 50 ezer dol­lárt vigyen a Commodore Hotel előcsarnokába. De hiá­ba várakozott, senki sem jött a pénzért. Ekkor újabb értesítést kapott, hogy hol találhatja meg elrabolt test­vérét. Az egyik New York-i temető közelében parkoló autó csomagtartójában sér- j tétlenül találták meg az if­júbbik Lázárt. 145 évve. eze ön. 1827. oUlóhor 14-én született iíleliy Mihály Icslöuiílveaz, gra­fikus, a XIX. század egyik je­lentős magyar Illusztrátora; 79 éves korában, 1303-ban halt míg Szentpéterváron. Pesten és Dicsben, jdnevü mestereknél tanult raj sülni. Húszéves kőrú­téi — néhány évi párizsi és rö­vid hasai megszakítással — ha­láláig Oroszországban élt és dol­gozó t. Első oroszországi tnrtőz- kodása az 1848 és 1874 közötti Időszakra esik; ezután öt évig Párizsban élt, majd rövid ideig Magyarországon, Eúesbon és Velencében. Ezután Ismét via*- szr.tért Oroszországba, ahol a cár udvari testűjeként ezernyi virtuöz rajzot készített az ud­vari élet eseményeiről. Művészi hivatását azonban elsősorban nem ebben a munkában, hanem szabadelvű eszmét szolgálatá­ban találta meg: a haladás, az embert szabadságjogok melletti kiállásként és mindenfajta el­nyomatás és üldözés ellen szét emelve, festette, illetve rajzol­ta böleselkedö, erkölcsi és poli- ttkai célzatú képeit, a semmi­féle stílusirányzathoz nem so­rolható művész fölényes bizton­ságú és könnyedségű, ritka kifejező erejű rajztudással al­kotott, Illusztráló művészete vált elsősorban maradandó je- lentősé"űvé. Victor Hugo, Gau­tier. ifj. Dumas, Lermontov, Puskin, Rusztaveli, Gogol, Goethe, Byron műveihez ké­szült rajzai mellett a magyar irodalom — Madách, Arany, Petőfi — remekelnek Illuszt­rálásában érte el művészete tetőpontját. — »Hóautót« fejlesztettek ki a Szovjetunió távol-keleti részein történő felhasználás­ra. A jármű motorkerékpár­ra emlékeztet, s első kerék­ként sítalpakkal rendelkezik. A hátsó részén párhuzamo­san két légcsavar működik. — Két újabb márványbá­nyát nyitott a bakonykoppá­nyi termelőszövetkezet Fe­hér, sárga, zöld és májszínű márványt szállítanak az or­szág különböző tájaira, s a hulladékból naponta mintegy 40 000 mozai'klapot állítanak elő. — Hatvan ország ezerféle pénzét gyűjtötte össze egy horvátklmlei tsz-raktáros öt­éves szorgalmas munkával, s így ritka szépségű és értékű pénzgyűjteménnyel büszkél­kedhet — Tenyészkutvaszemlét és »B« minősítésű törzskönyve­zést tart holnap délelőtt a cseri parkban a Ebtenyésztők Országos Egyesületének ka­posvári szervezete. Még Ba­ranyából és Tolnából is vár­nak érdeklődőket. — Kigyulladt egy pajta tegnap hajnalban Nemesdé- den, a Deák Ferenc utca 15. szóm alatt. Elégett 150 mázsa rétiszéna. A tűz keletkezésé­nek oka nem ismeretes; a kárt 27 ezer forintra becsü­lik. — Űj kísérleti Diesel-mo­tort vizsgálnak az Iowa ál­lambeli Des Moines-ben. Ez a motor a hagyományosnál 75 százalékkal kevesebb moz­gó alkatrészből készült, ke­vésbé szennyezi a levegőt, kisebb zajjal működik, vi­szont többe kerül. — Erős földrengést észlel­tek csütörtökön este an Alaszkától nyugatra fekvő Fox-szigeteken a kaliforniai Berkeley-egyetem földren­gésjelző intézetének műsze­rei. A földrengés a Richter- skála szerint 5,3 erősségű volt — Tűzpárbaj zajlott le csütörtökön egy New York-i szállodában, a kábítószer- csempészek és a szövetségi kábítószerhivatal ügynökei között. Két csempész és két ügynök meghat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom