Somogyi Néplap, 1972. október (28. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-25 / 252. szám

Egy év után Interjú dr. Egyed Lajossal, az Állategészségügyi Állomás igazgatójával Kitolódott határidők A „Patyolatkulisszái mögött Az ember átadja a cédulát, aztán szorongva lesi: előhoz­zák-e a tiszta ruhát? Meg- újult-e a ballonkabát, a kosz­tüm, kimosták-e az inget, az ágyneműt? Mert ugye az ember számon j tartja: mikorra ígérték. És ha másodszor, sőt gyakran har­madszor is csak »-az ördögnek tartozott egy úttal«, hát fölhá­borodik. És ki a szidalmak célpontja? Természetesen a Patyolat üzleteinek alkalma­zottai. — Miért tolódnak ki a ha­táridők? — Nem tudom — mosolyog restellkedve Pauska Gyuláné, a Kalinyin városrész új Pa­tyolat-üzletének átvevője. — Higgye el, nagyon kínos, ami­kor itt kifakadnak az ügyfe­lek, de hát meg tudom érteni őket. Hogy egy tisztítás késik, az még megmagyarázható va­lahogyan. A mosási határidők eltolódását azonban nem tu­dom megmagyarázni. Most már a balatoni szezonra se hi­vatkozhat az ember. A Patyolat vállalat igazga­tója mégis a balatoni csúcs­forgalomra hivatkozik, illetve arra, hogy a nyári idényre szerződtetett munkások már szeptember elején átszivárog­tak a másik ideiglenes munkát adó üzemhez, a cukorgyárhoz. Ott most kezdődik a szezon, és mindenki igyekezett jó helyet biztosítani magának. Meg az­tán .»kitört« az őszi-téli vegy- tisztítási dömping. Ez is befo­lyásolja a határidőket. A hi­deg idő beálltával mindenki egyszerre és kissé elkésve ka­pott észbe, hogy szükség van a ballonkabátra, kosztümre, át­meneti kabátra. Valóban, az emeleti raktár­ból egymás után ereszkednek le a csúszdán a tisztulásra vá­Fiatalok a Atttóv elején nyúlánk, sötét hajú' fiatalember toppant be a Kapo&mérői Építőipari Szövet­kezet irodájába. — Itt szeretnék dolgozni — mondta Molnár János. Fölvették. Néhány nap múl­va megkérdezte, van-e szocia­lista brigád a szövetkezetben? — Természetesen van... Nem is egy — válaszolt Szé­kely János elnökhelyettes. — Akkor eggyel még több lesz, mert megalakítjuk mi is a brigádot. Állták a szavukat. Bekö Ist­ván, Horváth P. Dezső, Varga Tibor, Kiss Ferenc lépett a brigádba. Molnár Jánost vá­lasztották meg vezetőnek. Fia­talok. Húsz-húszónkét évesek. (Egy van köztük idősebb.) ró holmik. Az egyik műhely­ben három műszakban, éjjel­nappal dübörögnek a vegytisz­tító gépek. Körülöttük mozdul­ni is alig lehet a feltomyozott »szennyesárutól«. Na jó, ezt értjük. A lakosság ossza be a dolgot. Gondoljon nyáron is arra, hogy piszkos a télikabátja. De a mosás...? Mivel lehet magyarázni a mo­sást? — Kétségtelen, hogy nem di­csekedhetünk a határidőkkel — ismerte el az igazgató. — Be kellett hoznunk a balatoni nyár okozta lemaradást. — De hisz az idén nem is volt olyan nagy a nyár! — Az üdülők szempontjából talán nem, a Patyolat szem­pontjából viszont igen. Sőt, rossz idő esetén több az át­utazó vendég, több a szállo­dák szennyese. összefoglalva tehát: a mos- nivaló nem csökkent lényege­sen, a munkaerő viszont igen. — Nem lehetne az idény­munkások közül néhányat ál­landóan foglalkoztatni? — Nem kifizetődő. Mért jön majd a holt szezon, és akkor nem tudunk nekik munkát adni. Hm. Kaposvár északnyugati városrészének Patyolat-üzlete májusban nyűt meg, de azóta még egyetlen egyszer sem si­került időre átadni a ruhát a megrendelőknek. — Tudom, hogy a lakosság nem a magyarázatra kíváncsi, hanem arra, mikor változik a helyzet. Előreláthatóan októ­ber végére utolérjük magun­kat, a jelenlegi két-három he­tes mosási időt novemberben 8—10, esetleg 6—8 napra csök­kentjük — ígérte az igazgató. R. Zs. brigádban Az egy brigádtagra jutó ter­melési értéli meghaladta a 176 ezer forintot. — Minőségi kifogás? — Soha. ök is csatlakoztak a Dolgozz hibátlanul !-mozga- lomhoz — mondja az elnök­helyettes. Jó szellemű, víg kedélyű fiúk. Elhatározták, hogy négy százalékkal növelik a terme­lést. Már megvalósították ezt a feladatot. Kilencven óra tár­sadalmi munkát végeztek a szövetkezet érdekében. Min­den érdekli őket... Járnak színházba is. Kérik, várják a színházjegyeket. Most itt dol­goznak Kaposváron, a mentő- állomás mellett. A második húszlakásois KlSZ-háztömböt építik a húskombinát fiatal­jainak. Éppen tegnap egy éve adtuk hírül lapunk első oldalán, hogy felavatták Kaposváron a me­gyei állategészségügyi állo­mást. Ragyogó napsütés, igazi szép ősz volt akkor, mikor dr. Soós Gábor mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyet­tes átadta rendeltetésének az ország hatodik Uyen jellegű, modern intézményét. »Az ál­lategészségügynek és az állat- tenyésztésnek minden korábbi­nál szorosabban kell összekap­csolódnia, alapvetővé vált a megelőzés, az állathigiénia ma­gasabb szintre való emelése« — többek között ezek is el­hangzottak akkor. Az ünnep után mindig hét­köznapok következnek. De az évfordulók számvetésre kész­tetnek. Tegnap délután lapunk munkatársa amolyan jubileu­mi beszélgetést folytatott dr. Egyed Lajossal, az intézet igazgató jávaL — Az intézmény létreho­zása tulajdonképpen az ered­ményesebb, hatékonyabb ál­lategészségügyi munka fel­tételét teremtette meg. Ho­gyan sikerült ezzel az adott­sággal élni az eltelt egy év során? — Elkészült modem, kor­szerű épületünk, s az első fel­adat az volt, hogy »tartalom­mal töltsük meg« — mondta dr. Egyed Lajos. — Mindenek­előtt ki kellett alakítanunk megfelelő szakapparátusun­kat. Olyan szakállatorvosokra volt szükségünk, akik a megye állategészségügyi feladatait magas szinten el tudják látni. Ma hat szakállatorvos dolgo­zik nálunk, megkívánjuk a szakosított diplomát, s ezt részben már meg is szerezték, részben most szerzik meg munkatársaink. — Valójában ezzel az épü­lettel teremtődött meg a kor­szerű laboratóriumi munka feltétele. — Igen. Ez a terület volt az, ami egyrészt a múlt évben a legtöbb feladatot jelentette, másrészt amire rendkívül nagy szüksége volt a megyé­nek. Egy számot mondok: a három laboratóriumunk egy év alatt több mint kilencven és fél ezer vizsgálatot végzett. Azt hiszem, ez önmagában is beszédes szám, de azért érde­mes néhány gondolattal el­j időzni még itt. A parazitológiai j laboratóriumunk például meg- I vizsgálta a megye egész nagy­üzemi szarvasmarha-állomá­nyának parazitológiai fertő- zöttségét, térképet készítettek erről, s ennek alapján hatá­rozzák meg, hogy hol, milyen megelőző védekezésre van szükség. Ez az első év munká­jához tartozik, de már a jövő feladataira is utal. Ugyanez vonatkozik a szerológiai labort ra is. Az élelmiszerhigiéniai labor egy teljesen új terület volt. Elsősorban a Balaton- parton forgalomba kerülő ál­lati termékek és húskészítmé­nyek ellenőrzése és vizsgálata lett a fő feladata, de emellett itt vizsgáljuk a környék kény­szervágott állatainak húsát és szúrópróbaszerűen a környé­ken forgalomba kerülő állati termékeket. — Állategészségügyi szak- igazgatásról 1967 végétől be­szélhetünk. Akkor négyen, ma negyvenen dolgoznak az állomáson. Ez a szám első hallásra meghökkentő, de ha figyelembe vesszük napjaink állattenyésztési feladatait, nyomban érthetővé válik, hogy a tennivalók, a köve­telmények is legalább meg­tízszereződtek. — Erről igen sokat lehetne beszélni. Az állattenyésztés korszerűsödése, a szakosodás nagy, és az előzőktől eltérő, új­szerű feladatok elé állítja az állategészségügyet. Csak uta­lásként említem, hogy ott va­gyunk minden új szakosított telep betelepítésénél. Ez a munka kezdete, de még ennél is fontosabb a higiéniai köve­telmények, az egészségügyi »törvények« betartása, a »mentesség« biztosítása. A múlt év és a jövő összekap­csolódik. Igen sok és nem egy évre szóló feladatunk van a megye szarvasmarha-tenyész­tési programjával kapcsolat­ban. Csak címszavak szerint mondom: gümőkórmentesítés. borjúelhullás csökkentése stb. Annyi bizonyos, hogy elképzel­hetetlenül nagyot fejlődött a megye állategészségügye a múlt évben, talán egy évtized alatt sem sikerült annyit pro­dukálni, mint most egy év alatt. És ez biztosíték a jövő­re nézve is. Az állomáshoz bevezető 330 méteres út most épül. A kö­vetkező jubileum biztosan újabb eredményeket hoz. Kí­vánjuk! V. M. Traktorosok munkában Domb púpja valahol Baté és Taszár között. Frissbarna szí­nű barázdák. Mintha valaki késsel lehúzta volna a domb zöld »bőrét«. Csak egy keskeny csíkot. Három egyforma piros trak­tor jön fölfelé egymás nyo­mában. Maguk alá gyűrik a dombot. Ekék tükrei süllyed­nek a talajba. Mellettük — mintha nem is tartozna oda — henger halad, simítja a rögö­ket. Kocsis József, Bizderi József és Papp József a Kaposvári Állami Gazdaság traktorosak — A munkánk lényege az, hogy feltörjük a talajt az őszi vetésnek. Négy méter nyolc­van centiméter szélességben születnek Utánunk a barázdák. Százholdas tábla ez. Nézem ezt a három — arcra, alakra, korra különböző —, beszédre egyforma embert. Kocsis Jó­zsef és Bizderi a tapasztaltab­bak. 1951-ben kezdték a trak­toroséletet a gépállomáson. Papp csak huszonnégy éves. — Toponáron születtem. Az­tán elkerültem a Gőrösgali Állami Gazdaságba takarmá- nyosnak. Ott küldtek traktoros iskolába. De olyan sok »válo­gatott« volt ott, hogy nem ke­rültem be a »keretbe«. Nem jutott gép. Feleségemmel, kis­fiámmal Toponárra költöztünk. Kocsis József. korra kell befejezni a vetést. November tizedikét mondják. — De ha az idő olyan, ak­kor még karácsony előtt is szántunk. Ha nincs nagy fagy. Annál könnyebb lesz a ta­vaszban. Ügy érezzük: nem vagyunk megkésve. Vagy csak egy kicsit. Indulnak. »Hegyre föl, völgybe le.« Az átlagsebessé­gük öt kilométer. Figyelem, ahogy a »terepnek fekszenek« a Dutrák. A szakkifejezést tő­lük hallottam. Egymáshoz kö­zel haladnak, így kívánja a munka. Én meg valami szim­bólumot is látok ebben. Gép­közeiben. lélekközelben egy­máshoz. könnyebben feltörik a hegy is. L. f. A kaposvári gazdaságban elő­ször brigádban dolgoztam, így kellett bizalmat szereznem. Si­került. Előbb kisebb traktoron, most meg ezen a Dutrán dol­gozom. Lám, másnak kicsinek tűnő dolgokban rejlik a boldogság! — Fél hatkor indulunk a cseri telepről — mondja Biz­deri József. — Jó félóra, amíg ideérünk. Nyújtott műszakban dolgozunk. Ez azt jelenti, hogy este nyolckor fejezzük be. Mi az »öregek« véleménye erről az őszről? — Nem rossz ősz ez eddig. Ezt már most elmondhatjuk. Az igaz, lazításra nem ad al­kalmat. Ütemet kell tartani. Mi úgy tapasztaljuk, hogy a kukoricatörésnél is tartják az iramot a kollégák. Az is fontos munka most. És számolgatnak. Ezt a száz holdat három nap alatt »megeszik« a gépek, akkor me­hetnek más területre. Szükség van a munkájukra. És azt is számolgatják: körülbelül mi­Biideri József és Fapp Sémát. Kiskapu T öbb mint húsz embert kérdeztem meg: mi jut eszükbe a kiskapuról. Kíváncsiságom nem érte őket váratla­nul. Megvallom, nem csodálkoztam azon, hogy egyi­kük sem említette azt a bizonyos — vasból, drótból vagy lécből készült — kiskapui, amelyik zöldre van festve. Nem támadt föl bennük a gyerekkori kukucskálás emléke, nem jutott eszükbe a nóta, az ifjúkori udvarlás, de még az a szé­les, nagy kapu melletti kicsi sem, amelyik »a gyalogosok közlekedésére szolgál«. Valami igazuk van. Az általuk emlí­tett kiskapu ugyanis valóban nem a gyalogosok céljait szol­gálja, legalábbis abban az értelemben nem, ahogy Kádár elvtárs a gyalogosok pártjára állt többek között a kommur nista újságírók aktíváján. És ebből rögtön kitűnik: általá­ban nem az egyszerűbb, dolgozó emberek, nem a munkások kutatják föl ezeket a kapukat, nem ők libbennek, bújáéi­nak, osonnak át rajta, hanem az agyafúrtabb népség, a ke­rülőkhöz szokott ügyeskedők csoportja, akik veszélyt és koc­kázatot is vállalnak azért, hogy ráleljenek és átférkőzzenek rajta. Mit mondanak az emberek? Érdekes, hogy enyhén gúnyos mosolyt véltem fölfedez­ni a szájuk szögletében, mielőtt megszólaltak volna. S miután megnyugtattam őket, hogy ebből igazán semmi bajuk nem lehet, vallottak. Csak tőmondatokban idézem őket. »Kibúvó a törvény alól«. »A kijátszás lehetősége«. »Sokan csak ebből tudnak élni«. »Kerülő az ügyeskedőknek«. »A törvénytiszte­lők szégyene«. »Sokan megtalálják«. »Ha nem lenne, kita­lálnák«. »Hitelromboló tényező«. »Gazemberek és követőik útja«. »Furfangosok észcsiszolója«. »Anarchia a rendben«. »■Útvesztő a becsületes embereknek«. »Ragály...« Kérem, mentsenek föl az alól, hogy a többit is elmondjam. Ennyi épp elég. S mert Önök is lépten-nyomon találkoznak a kiskaput keresők igyekezetével, gyakran »eredményes« tevékenysé­gükkel, igazán nem tudom, hogy kell-e konkrét esetekkel bi­zonyítanom a fentiek igazát? Annyit már előre tudok: nem biztos, hogy a legnagyobb s a legjellemzőbb eseteket sora­koztatom föl, de hozzászoktak már az együtt gondolkodás ama formájához, hogy ki-ki hozzáteszi majd a maga ta­pasztalatát. Nem azért, hogy bővítsük a kört, inkább azért, hogy együtt és hatásosabban tudjunk ítélni, felháborodni a visszásságok miatt. S hogy megnyugtassam a mindig két­kedőket: őszinte, jóakaratú, segítő szándékkal. Itt van mindjárt a legutóbbi »história«. Nem mintha a szocializmus építésének legfontosabb kérdése lenne, de bi­zonyos berkeket igen intenzíven foglalkoztat a gépkocsi­rendelet. Nézem a feliratos kocsikat. Hát kérem, valami el­lentmondás van a valóság és a látszat között. Eddig ugyanis a jelentésekben azt olvastam, hogy bizony nem állunk a leg­jobban a szolgáltatással. De hogy mennyi »SZOLGÁLTATÁS« feliratú gépkocsink van, az elképesztő. Az új rendelet óta mintha mindenki szolgáltatna. Nem sorolom föl, hiszen a feliratos kocsik ott futkoznak az utcán, láthatják őket. Saj­nálom, hogy a bíróságnak, az ügyészségnek nincs fekete rendszámú kocsija. Bizonyára azt írnák rá, hogy IGAZSÁG­SZOLGÁLTATÁS. Ellenben találkoztam Polski Fiattal, az volt ráírva, hogy ÜZEMELLÁTÁS. Megkérdeztem, hogy ez mit jelent. »Azt, amit ráírtunk. Mivel azonban szenet nem lehet szállítani a Polskival, nekünk meg utazni kell, hát is­tenem. Személyszállításra használjuk.« Ja, hogy ez nem olyan kiskapu, amélyet ügyeskedő egyének kerestek meg? Hogy ezúttal hivatalos szerv kocsijával volt dolgom? Hát igen, elő­fordul még, hogy vizet prédikálunk és bort iszunk. Ámbár lehet, hogy rossz a rendelet. De hát akkor sem ez a meg­oldás. H allottam egy esetet a Balaton partján. Előrebocsátom, nem tudom bizonyítani, mert ez olyan, amit egysze­rűen nem lehet. Ilyenkor szokták azt mondani a tá­jékoztatók: »Ha megírod, letagadom«. Megírom, s hogy ne kelljen letagadni, inkább lemondok a pontos megjelölésről. Egyébként észbontó dolog, kedvem volna hitetlenkedni. Egy házaspár több ingatlannal rendelkezik. A rendelet szerint nem lehetne több, mint egy családi ház meg egy telek vagy /villa. De több van. El kell adni, vagy valamilyen úton meg­szabadulni tőle. Csakhogy van kiskapu. Mi lesz akkor, ha a házaspárt törvényesen elválasztják? Attól még továbbra is élhetnek együtt, ebbe senki se szól bele nálunk. Hogy nagy áldozat ez az ingatlanaikat féltő emberektől? Kibírják. Ügy látszik, megéri nekik. Nem tudok jobb kifejezést: borzasztó dolgok ezek. A törvény »tudorától« kérdeztem: azt mondta, minden törvényt ki lehet játszani. Nem mondom, »megnyugtató«. Persze sok függ attól, hogy észrevesszük-e, s alkalmazzuk-e a rendelkezésünkre álló eszközöket /a kiskaput keresőkkel szemben? Miért lehet minden törvényt kijátszani? Rosszak volná­nak a törvényeink? Csupán megfogalmazáson múlik, hogy úgy értik-e az emberek, ahogy a törvényalkotók gondolták? Szigorúbban kellene fogalmazni? Nem hiszem. Meggyőződésem ugyanis, hogy mindent félre lehet érteni, ha valakinek ez a szándéka, félre lehet magyarázni, ha úgy »kedvezőbb«, ki lehet tekerni, ha vala­kinek ahhoz fűlik a foga. Persze sokszor a rendelkezések idézik elő a kiskapu keresését azáltal, hogy kedvezőtlenebb helyzetbe hoznak kisebb csoportokat. Vagy azért, mert így is akarták, vagy azért, mert előkészítőiknek nem mindenre terjedt ki a figyelmük. Ilyenkor azonban vissza szokták von­ni a rendelkezést, volt már példa rá. Tehát ez sem ok a kiskapu keresésére. Meghökkentő, hogy milyen »ötletesek« az emberek. Az egyik tsz-ben fegyelmi vétség miatt valakinek 200 forinttal csökkentették a fizetését. A következő hónapban azonban föl­emelték az elnökét. Senkinek sem tűnt fel a turpisság. Mi­után az a szabály, hogy az említett — beosztott — vezető az elnök fizetésének nyolcvan százalékát kaphatja, így egy csa­pásra visszanyerte a pénzét. Hát nem határtalan az emberi találékonyság? I lyen kiskapukat találunk. S még veszélyesebbeket is. Higgyék el, nem beszélnék róla, ha nem tapasztal­nám, hogy szaporodik a kiskaput keresők száma. Nem szólok most az adócsalókról, a »bevallásról«, hiszen a szóban is benne van: mindenki annyit vall be, amennyit akar. Nem beszélek a szerzéssel összefüggő »útkeresésről«, a bonyolul­tabb manőverekről, amelyek kidolgozásán hónapokig »dol­goznak« a magukat jóhiszeműnek tartó érdekeltek. Nem nyújtok át Önöknek leltárt a Balaton-parti tapasztalatok­ról, a különböző visszaélések sorozatáról, mert őszintén szól­va nem akarok receptet adni az ügyeskedőknek. Mégis, mit kellene tennünk? Félek, ehhez sem tudok biztosan ható »gyógyszert« ajánlani. Jó volna, ha mindenek­előtt a törvény szakemberei keresnék meg a kiskaput. Azért, bogy fölkészüljenek, hogy felfedezzék a »rendetlenkedöket«. És nem ártana szigorúan felelősségre vonni a rendeletek megkerülőit, kiiá+szőit minden szinten a legkisebb vét­ségből a legnagyobbig. Ez talán kijózanítaná a »kutató szen­vedéllyel« megáldott embereket. Mondják, hogy kiskapu mindig volt, és lesz is. Mégis hiszek abban, hogy előbb-utóbb az igazi kiskapu jut az em­berek eszébe, ha váratlanul rájuk kérdezünk.-látwsH Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom