Somogyi Néplap, 1972. október (28. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-22 / 250. szám

Adalékok A lapalapító portréjához A Somogyi Néplap 1972. október 1-i számában Bóra Ferenc tollából megje­lent Roboz Istvánról szóló újságcikket néhány adattal szeretném az alábbiakban kiegészíteni, illetve az ott megjelenteket új megvilágí­tásba helyezni. Elöljáróban — Roboz Ist­ván lapalapítói érdemelnek elismerése mellett — a tör­téneti hűség kedvéért meg kell említeni, hogy a So­mogy című hetilapot maga a szerkesztő tudatosan öreg­bítette. Valóban. 1863. július 1-től a Zala—Somogyi Köz­löny címmel egy havonta háromszor megjelenő he­tilapot szerkesztett Roboz. Az érdektelenség és a szerkesz­tési zavarok miatt megszűnt lap a következő témákat ölel­te fel: »-Ismeretterjesztő lap a szépirodalom, kereskede­lem, ipar, gazdászat, tudo­mány és művészet kóréból.-« Egy év múlva a fentiek mellé már odaírhatta, hogy a »So­mogy megyei Gazdasági Egyesület hivatalos lapja.« Az egyesületben vezető sze­repet játszottak a nagy- éa kö zópbi rtokosok. Roboz két év múlva meg­vált a Zala-Somogyi Köz­lönytől, és 1866. március 6- án indította meg Somogy cí­mű hetilapját. Kellner Béla Somogyi hír­lapok és folyóiratok bibliog­ráfiája című könyvéiben a él. oldalon a következőket írja: »Bár a Somogy 1866. március 6-án első évfolyam első számmal indult, 56 éves ju­bileumát mégis 1913 októbe­rében ünnepelte, «m az el­ső Somogy (?) című lap megalapításának 50. évfor­dulóján. 1867 második évfo­lyama után 1868-ban a lap negyedik évfolyam jelzést ad, 1869. április 19-én pedig a 32. évfolyamáról 33. évfolyamra ugrott« Roboz lapja elsősorban a konzervatív, Deák-párti kö- zépbirtokosoknak a szájíze szerint zzérkesztodött Az £-1913. október 12ri számban így emlékezett vissza. Roboz István, a »kissé« előbbre ho­zott félévszázadra: •A So­mogy néhány év múlva oda jutott, hogy a legszélesebb körökben el volt terjedve. Nagybirtokosok, püspökök, hivatalok, intézetek, egyle­tek, községek stb. ott voltak az előfizetők között, ez pedig új évkor több nagybirtokos, főpap 50-100-500-1000 forint­tal. (így!) Utóbb a gazdasági egylet, több intézetnek hiva­talos lapja lett. s ezek foly­tán egész tömegeket vonzott magához.« Roboz lapjában az első számtói az utolsó, 1916. április 10-én megjelent számig — a dualista rend­szer fenntartása mellett — a forradalmi—társadalmi vál­tozás heves ellenzése olvas­ható. Roboz élete delén többször hivatkozott a szabadságharc alatti tevékenységére, Uletve a Noszlopy melletti titkársá-- gára. A Csánki Dezső szer­kesztésében 1914-ben megje­lent Somogy vármegye mo­nográfiájában a 261. oldalon írja róla, hogy »1848—49-ben Noszlopy Gáspár kormány- biztosnak volt titkára, részt vett a forradalomban...« Mivel Noszlopy Gáspár Ka­posvárt 1849. április 30-ról május 1-re virradóra foglalta el, azonnal szembetűnő a té­vedés! Ezt átvette Hortobá­gyi Ágost a Somogyi Heli­kon 1928-ban megjelent munkájában a 165. oldalon. Valószínű, hogy ezek után került át az adat Bóra Fe­renc cikkébe is. A fenti ál­lítást az élete végéig szelle­mileg friss és matuzsálemi kort megérő Roboz sohasem javította ki. Igaz, az 1913-ban megünnepelt szerkesztő alig hivatkozott már a forradalom alatti tevékenységére. Az 1849-es, a Noszlopy Gáspár kormánybiztos mel­letti titkárkodása pedig a következőkben foglalható össze. Csánki idézett monog­ráfiájának 528—529. oldalán olvasható, hogy Noszlopy- nak fegyveres őrt kellett kül­deni érte, hogy nála megje­lenjen. Hamarosan Robox visszavonult kötcsai birtoká­ra gazdálkodni, ée Stettner István igali szolga bíró mel­lett, Ambrus Mihály után a második esküdt 1849 tava­szán. Az Országot Levéltár Noszlopy-anyagában találha­tó három Roboz-levél Köt­éséről. Az első kettőt Nosz­lopy Antalhoz, Gáspár báty­jához címezte, aki megyei kormányDiztos helyettes volt. A június 18-1 keltezésű le­vélből kitűnt, hogy Roboz igyekezett Noszlopy Gáspárt lebeszélni a képviselőjelölt­ségről és helyette bátyját, Antalt igyekezett rávarrni a föllépésre. A második levél június 26-ról keletkezett, és ezt ír­ta: »Vettem önnek majd­nem hazafiú elkeseredésből irt, lelkes torait futáromtól kedden hajnalban, s tüstént e levél írásához ültem. Nem tudom önnek testvér je mi­kor jövend Pestről, e tekin­tetben felmegyek Szemesre, ha megint el nem hagyand, mint a minap. Meghidje ön, oly mélyen hatott Teám e tette testvériének, ki jobban szeretem őt. mint a telkemet, s kinél hívebb barátot alig találandó Továbbá kitöm a levélből, hogy Noszlopy tud­tán kívül újból Pesten járt Roboz, «... de inkább azt gondolom, hogy megvetve vagyok tőle, kiért mindent tenni el nem mulasztok.« A levél befejező részében ol­vasható először a megyei hi- vatalnokoskodása is. Ebből megtudható, hogy a leváltott Boncztól a kulcsokat nem vette át, mert •múlhatatla­nul haza kellett jönnöm«. A harmadik levele az, me­lyet Noszlopy Gáspárnak Kötéséről július 2-án írt: •Epen most hallom Stett­ner István szolgabíró úrtól, hogy beirt önhöz, miként he­lyettem, ha csakugyan ön magánál akar tartani, es­küdtet nevezzen helyettem. Kérem, s mondani valóm önhöz, szeretett férfiú és kor­mánybiztos úr a minap Len­gyeltótiból éjjelre magához rendelt t másnap Boncz elő- edá a dolgot Akkor ön azt mondá, Pestre menjek vele s fájdalom belőle semmi sem lett, s ott benn sem marad­tam. Írja meg ön szeretett férfiú? Hogy csakugyan mint áll személyem eránt az ügy, hogy akkor intézem napja­im. — fin kész szívvel me­gyek Kapósba, de csak úgy ha ön le end a kormánybiz­tos mint ma már örömmel halottam, s ha helyettem csak tiszteletben esküdtet nevezendő Ezután beszámol arról, hogy Noszlopy érdekében korteskörúton járt, és hogy a nép él-hal érte. Ezért volt tá­vol a járásból. •Idvességnél többet érne csak egy percig is önnel beszélhetnem. Írjon ön, áldom lelkét, hogy hadd lássam önt, ki tiszteletemnek oszlopa s kiért megvágom kezemet, hogy véremet lássa ön.« A lakájos befejezés után hasonló üdvözlő aláírás következett. Az 1849. július 26-án Ka­posvárról visszavonuló Nosz- lopyt ezek után hány napig vagy hétig szolgálhatta mint »titkára« Roboz István, ez a forrásokból nem derült ki. Annyi biztos, hogy Noszlopy követválasztása érdekében Lengyeltótiban és környékén megfordult »... Roboz Ist­ván tartá Noszlopy Gáspár érdemeit elő soroló és aján­ló beszédet« — írja az 1860- az években bátyja a vissza­emlékezésében. Az eredeti kéziratban, mely a Sümegi Kisfaludy Múzeum tulajdo­na, a 180. oldalon olvasható még Roboz neve melett a kö­vetkező megjegyzés: »...ma a somogyi aristokraták nép­szellem rontó, szabadság el­lenes subventionált journa- listája/« Roboz István 1849 július végén nem követte Komá­rom felé Noszlopy seregét. Újból Kötésére ment, majd a császári katonák elől a kör­nyéken bújkált. A következő évben már ismét otthon gaz­dálkodott Később itt érte Hochreiter Ambrus császári megyefőnök meghívása a vármegyei törvényszékhez. Roboz »Bach-huszársága« alatt a ranglépcsőn gyorsan emelkedett Először megyei vizsgálóbíró, majd az ötvenes évek második felében vár­megyei tiszti főügyész. Poli­tikai pályáját — amely logi­kusan kellett, hogy 1848—49- nek hátat fordítson — a Deák-pártban kamatoztatta. 1866-ban megindult lapjában a kiegyezés leghangosabb szószólói között volt. Politi­kai nézete, állásfoglalása — kivéve a gazdasági vonatko- zásúakat — egyre konzerva­tívabb lett A magyar ural­kodó osztály konszolidálódása érdekében tett Irodalmi-köz­életi szerepléséért a király 1879-ben a Ferenc József- rend lovagkeresztjével, majd nyolc év múlva királyi taná­csosi címmel tüntette ki. Roboz István érdekes alakja volt az alkalmazkodni tudó magyar kisnemességnek. Gyors reagálásait és felisme­réseit elsősorban anyagilag kamatoztatta. Ha lapját 1866- tól 1916-ig Valaki végigol­vassa, kialakul a dualizmus idején élő Roboz alakja. Amíg a gazdálkodás moder­nizálásán, a fejlett módsze­reken töpreng és azt népsze­rűsíti, ellenfele a baloldali társadalmi egyleteknek, pár­toknak. Különösen áll ez a korai somogyi munkás- és parasztmozgalmakra. Az ő lapja fújt elsőnek riadót a Kaposvári Általános Mun­kásegylet, majd a későbbi időkben a sztrájkolók ellen. A fenti néhány adalékkal a cikk írója Roboz István alakjához, osztály- és politi­kai állásfoglalásához óhajtott hozzájárulni, illetve a ko­rábban itt megjelenteket ki­egészíteni. Andrássy Antal A vonat megállt, as utasok leszálltak. Harminc éve is megállt a rónát, és két utas szállt le. Az érkező üdülővendégek fiatalok és hangosak. A kéz­fogásuk csattanó, mintha já­ték lenne. Harminc éve a két vendég a déli gyorssal érkezett Cso­magjukat egy fekete kendős lány vitte. Forrón tűzött a nap, s a lány érezte, hogy a kendő alatt összeragad a ha­ja. Az egyik vendég azt mond­ja a másiknak: — Isteni lesz a víz. Az üdülő segédmunkása a csoport mellé tolta a négy­kerekű kiskocsit, fölrakta a csomagokat: bőröndök, fo­nott hálók, az egyikben le­eresztett autógumi. A segédmunkás a csoport­tól távol egy öregasszonyhoz lépett. Az öregasszony kezé­ben új bőrönd, kövérre tö­mött táska. — Felrakom — mondta a segédmunkás, és a csoma­gokért nyúlt Az öregasszony nem nézett rá. — Elbírom — mondta —, nem kell. A segédmunkás megrán­totta a vállát. Visszament a kocsihoz, kötelet feszített a hasa alá, és arra gondolt: »Azt hiszi, hogy borravaló kell.« Az út rövid és kellemes. Az egyik lány — pufók — azt mondta a másiknak: — Ha Juli meglátja, hogy milyen barna leszek, meg­pukkad. A gondnok nézi az öreg­asszonyt s mosolyog: »Két forintért cipekszik a bo­lond ...« Az üdülő előcsarnokában a fiatalok előreengedik az öregasszonyt Az irodába megy. — Tizenhetet — mondja az imok. — Szerencséje van, egyágyas szoba... Erezze jól magát! — Köszönöm — mondja mosolyogva az öregasszony, és átveszi a kulcsot A kul­cson alumínium tábla: »17«. A 17-es szobában harminc éve az egyik vendég lakott A balatoni villa tulajdono­sának unokaöccse. A fekete kendős lány minden reggel felvitte á reggelit X vendég egyszer le akarta fektetni a fekete kendős lányt, erősza­koskodott vele, de a lány el­lenállt ... a z öregasszony kipakol­ta a holmiját, és el­rendezte a szekrény­ben. Aztán az ágy­hoz ment, tenyerével ráne­hezedett. Rugózik — gondol­ta, és ettől jó kedve lett Az ablakhoz lépett... Le­látott a partra. Néhány fiatal már fürdőruhában a víz fe­lé futott, és kiabált: — Víz!... Vízi... Embe­rek, víz! Az öregasszony mosolygott, és arra gondolt: közölték, este ismerkedés lesz. Neki is be kell mutatkoznia. Kezet kell fognia mindegyik flatallaL Mit mond majd? Tóth Anna fonógyári takarítónő. Bemu­tatkozik. Na és? Mit mond ez a pár szó? Nevetséges! Sem­mit. Minek is bemutatkozni? Két hetet úgy is eltölthet az ember, ha csak látásból la­meri a másikat Már a nyolcadik emberrel fogott kezet, és mindannyi­szor elmondta a nevét. A ki­lencedik egy magas, fiatal fiú volt — Kezét csókolom... Nagy János vagyok — mondta. — A néni a legidősebb, üljön az asztalfőre! Csodálkozva nézett. Jólesett a közvetlenség. Amikor a gyárban azt mondták, men­H. Barta Lajos: Lány a kastély' Ml Jen csak üdülni, sosem volt még, jót tesz az, — nem akart Most örül, hogy eljött Vacsora után bort ivott, táncolt Az ágy megvetve várta. Selymes paplan, hófehér le­pedő. Elhatározta: másnap fürödni fog. Igaz, hogy csú­nya, eres a lába, szégyelli, da fürödni fog. H arminc éve két ven­dég és a villatulajdo­nos három napra át­ment Badacsonyba. A fekete kendős lány egyedül maradt Este átjött hozzá a vőlegénye, falubeli paraszt- fiú. A lány felvitte a 17-es szobába, abba, ahol a ven­dég erőszakoskodott, és az övé lett Azon az ágyon lett az övé, ahol a vendég akarta. Az öregasszony a hátára fordult Tenyerét párnának a feje alá tette. É6 arra gon­dolt: elszaladt az élete. Mun­kával. Nem ért rá még gye­reket sem szülni. Jó lenne, ha lenné egy gyereke! Egy, a lenti fiatalok közül. A fiatalok hangja és a mag­netofonzene felhallatszott a klubszobából. Reggel kereszthuzatot csi­nált Kiszellőztetett, beágya­zott, és friss vizet tett a vi­rágtartóba. Miután elvégezte, lement reggelizni. A fiatalok vidáman fogad­ták: — Na, hogy aludt? .., Jól aludt, Anna néni? Amikor az utolsó kortyot Itta a kávéból, a takarító­lány leszaladt a segédmun­káshoz. — Igaza van — mondta, bolond ez az öregasszony. Be­ágyazott ... Lehet, hogy sep- regetett is. Reggeli után a fiatalok rőplabdázni mentek. Hívták az öregasszonyt is. De az csak nevetett: — Még csak az kellene... Semmi más, csak az kellene — mondta. A kert végére ment. Sétál­ni. Leült volna szívesen a nappal szemben szunyókálni, de padot nem talált Harminc éve falécekből ké­szült kényelmes, görbe hátú pad állt itt Azon az estén, amikor a fekete kendős lány vőlegénye behívót kapott, itt ültek. Itt búcsúztak. Azt mondta a fiú: — Ha nem jövök, felejtsd el! — Nem — mondta a lány. — Visszajössz. A fiatal vendég a 17-es szo­ba ablakából leste őket. El­leste a legszebb pillanatu­kat Aztán kegyetlenül oda­kiabált: — Jöjjön be!... Jöjjön be! Nem csókolta meg a fiút Előtte nem akarta. Úgy vál­tak el, csak kézszorítással. Az egyik ment a háborúba, a go­lyók elé, a másik a 17-es szo­bába. Mindkettő parancs­Az öregasszony lassan lép­kedett a kertben. Arra gon­dolt: ha isten lenne, megte­hetné, hogy ne legyen eres a lába. Az imok jött ki az ajtón. Papírokkal a hóna alatt az utca felé sietett. Amikor meg­látta az öregasszonyt, meg­kérdezte: — Na, Anna néni, hogy ér­zi magát nálunk? — Jól, jól fiam — mosoly­gott az öregasszony —, csak leülnék ... Nincs itt pad ? — Pad? Volt az is. Csak már öreg volt, elkorhadt, el­tüzeltük. Tíz órakor már forrón tű­zött a nap. A fiatalok kiabál­va lubickoltak és labdáztak a vízben. Ketten csónakkal a túlsó part felé eveztek. Az volt a tervük, hogy a másik oldalról mindenkinek egy ka­vicsot hoznak ajándékba. Az öregasszony lassan kö­zeledett a part felé. Mintha nyújtani akarná az időt, hogy minél később lássák a testét. A labda a nagy lendülettől a part felé repült. Az egyik lány a labda után nézett, s hirtelen riadtság ült az ar­cára: — Csúnya — mondta szint* akaratlan. — Nagyon csúnya a lába. Az egyik fiú a lányra né­zett. — A sok munkától — mondta. — Attól... — És az anyjára gondolt Az anyjának is eres és csúnya a lába. Harminc évvel ezelőtt a két vendég délelőtt fürödni ment, és úszás közben nőkről ábrándozott így szólt a 17-ea lakója: — Azt mondják, vízben, holdsütésnél nagyon jó ... — Lehet — Én még nem próbáltam — mondta a 17-es és idegesi- tően nevetett A fekete kendös lány távol állt tőlük, felkötött szoknyá­ban egy vendéggyereket für­detett A 17-es barátja arra muta­tott: — Próbáld meg vele... Tíz pengőért biztosan megteszi. — Nem... Nem kell — mondta a 17-es. — Csúnya a lába. — És arra az estére gondolt, amikor a lány nem lett az övé. — Csúnya, csúnya — neve­tett a másik. — Csak egy ki­csit eres. Egy óra volt, éppen ebéd­hez kongattak, amikor a két fiú csónakkal megjött a túlsó partról. Szép, nagy kavicso­kat hoztak ajándékba: tizen­nyolcat A legnagyobbat az öregasszonynak adták. — Köszönöm — mondta mókásan az öregasszony. — Képzeljék el, majd a gyárban elmesélem: a Balatonnál ajándékot kaptam egy fiatal­embertől ... Nem hiszi el senki... Senki sem hiszi eL N evettek a fiatalok. Ne­vetett az öregasszony is. És ahogy elindul­tak együtt befelé ebé­delni, az öregasszony már nem is gondolt arra, hogy eres a lába. A fekete kendős lány 1945­ben hagyta el a balatoni vil­lát. Már nem volt kit szolgál­ni, és a fekete kendős lány elment. Két bugyorral, négy fekete kendővel indult az or­szágúinak. A vőlegénye 24 éve jött vissza. Kereste a lányt, de nem találta. Kutatta, de nem találta. Meghalt — gondolta. És megbékélt a halállal. Sok halált látott A fiatalok este moziba mentek. Vígjátékot játszot­tak. Hívták az öregasszonyt is. Velük ment, de mert fújt a szél, kendőt kötött a fejé­re. Fekete kendőt A moziban, amikor leült, a nyakán érezte, hogy valaki nézi. Nagyon nézi. Lassan hátra fordult Egy görbe hátú ember jött feléje. — Ne haragudjon — mond­ta a görbe hátú ember. — Nem dolgozott maga valami­kor a kastélyban? — Nem, nem ... Sohasem jártam erre, most vagyok itt először — mondta az öreg­asszony. És nem is hazudott Nem ő volt a fekete kendős lány. Csak nagyon hasonlí­tott rá. És ő is mindig fekete kendőt hordott. Harminc év­vel ezelőtt ia. tfeiw György

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom