Somogyi Néplap, 1972. október (28. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-03 / 233. szám
»el-korea Pak Csöng Hi hisztériás kirohanása a tárgyalások ellen Pák Csöng Hi dél-koreai elnök vasárnap kijelentette: Országa növelni fogja katonai erejét, hogy »így adjon nyo- matékot a kommunista Északkal folytatandó tárgyalásoknak». Pák Csöng Hi közvetlenül is támadta a népi Koreát. Szerinte a phenjani, illetve szöuli Vöröskeresztes-tárgyaláso- kón »kiderült, mit akarnak voltaképp a2 észak-koreai kommunisták«. Dél-Korea azonban — hangoztatta az elnök — megfelelő intézkedéseket foganatosít a »szándékkal« szemben. Szidki Moszkvába utazik Moszkvában hivatalosan bejelentették, hogy Aziz Szidki egyiptomi miniszterelnök október 16-án látogatásra érkezik a szovjet fővárosba. Vasárnap 75 ezren tüntettek Koppenhágában az Európai Gazdasági Közösségbe való belépés ellen. A szavazásról lapzártáig nem éikezett jelentés. A Monde különtr.dósítója szerint Krag dán miniszterelnök felkészült minden lehetőségre, és kot beszédet készített: az egyiket győzelem, a másikat pedig kudarc esetére. (Telefoto — AP—MTl-liS) Középpontban Anglia közöspiaci belépése Megnyílí a irinlaifáríi kongresszus Anthony Wedgewood-Bcnn i nek, a párt idei országos elnökének megnyitó szavaival Idi Amin — Mobutu találkozó Afrikai diplomáciai erőfeszítések az Uganda és Tanzánia közli rendezésre Folytatódnak e hét elején is az afrikai politikusok diplo- ■máciai erőfeszítései az Uganda és Tanzánia közti konfliktus tárgyalásos rendezésére. A legnagyobb érdeklődéssel várt mogadishui találkozót, amelynek részvevője a két érdekelt állam külügyminisztere és Nzo Ekangakl, az Afrikai Egység-szervezet főtitkára lett/volna, elhalasztot- ' ták. Wartime Kibedi ügandai külügyminiszter ugyanis »technikai okokból« nem érkezett meg a szomáli fővárosba. Vasárnap este befejeződtek Mobutu zairei és Kaunda zambiai elnök megbeszélései. A zairei államfő hétfőn érkezett Kampalába, ahol Idi Amin ugandai elnökkel szándékozik közvetítő tárgyaié 9o kát folytatni. Ausztria a Közös Piac társult országa lett Ausztria vasárnap a Közös Piac társult országává lett. Október 1-től ugyanis — az osztrák képviselőház által rali malayslol miniszterelnök IMosikudban •dr Bírál Tun Abdul Hazak malaysiai miniszterelnök hétfőn délelőtt Moszkvába érkezett, s délután megkezdte hivatalos tárgyalásait a szovjet vezetőkkel. Hétfőn este a Kremlben kormányfogadást tartottak tiszteletére. A malaysiai kormányfő pénteken érkezett hivatalos látogatásra a. Szovjetunióba, de a hétvégét Léningrádba töltötte. tifikált egyezmény értelmében — harminc százalékkal csökkentik a Közös Piac tágállamaiból Ausztriába szállított ipari termékek vámilletékét. Az osztrák Importban á Közös Piac ipari terméke: mintegy 56 százalékkal részesednek. Összetűzés Nápolyban Ezer rendőrt vetettek be vasárnap Nápolyban égy tömegverekedés során. Az újfasiszta suhancok gyűlést tartottak, majd megtámadták az ellenük tüntető baloldali fiatalokat. Az összecsapás során két rendőr megsebesült. az 1972. október 2-én megtartott lottő-jutalömsorSolSSról, az iá«, u ^ 39 hetl loUÚ„clvények vettek részt amelyen 1 328 236 bútor-lakbér., 1 330 547 robotgép, 1 338 93o méteráru, 1 §18 393 méteráru, 1 536 092 80 ooo Ft-os lakbér, utalv., 1 537 010 rádió, 1 539 571 íényképezőg., 2 1 00 6 53 ruházati cikk, 2 112 943 magnetofon, 2 115 746 OFOTÉRT-UtalV., 2 123 253 háztart-g., 2 126 107 bútor-lakbér., 2 135 764 mosóg. 2 136 113 éléskatnra- utalv., 2 150 330 magnó, 2 150 912 éléskam ra-utalv., 2 151 401 utálv., 2 165 804 mosógép, 2 166 689 magnó, 2 167 113 utalv., 2 179 416 ruházati cikk, 2 182 629 utalv., 2 185 230 OFOTÉHT-utalv., 3 309 368 hűtőgép, 3 335 442 magnó, 3 343 683 tv, 3 353 128 magnó, 3 359 486 ruházati cikk, 364 185 lak-tex., 3 387 718 OFOTÉKT-Utalv., 3 391 100 UtalV., 3 399 124 utalv., 4 320 760 tv, 4 321 552 varrógép, 4 330 630 tv, 4 519 211 íényképezőg., 4 527 056 - írógép, 5 439 545 éléskamra-utalv., 5 440 366 magnó, 5 441 078 Írógép, 5 450 652 hűtőgép, 5 451 165 írógép, 5 451 469 utalv., 5 469 892 ruházati Cikk, 5 477 532 tv, 5 487 394 táskarádió, 5 436 774 tv. 5 527 855 robotgép, 5 545 652 éléskamra-utalv. 5 552 022 élískrmra-Utalv., 5 556 697 magnó, 5 595 355 tv, 5 598 1 04 fényképezőgép, 5 613 195 ki mit Vél., 5 610 766 tv, 5 624 499 méteráru, 58 633 058 Utalv., 5 642 560 háztart. §örho{$i Néplap gép, 5 655 232 táskarádió, 5 663 126 varrógép, 5 679 270 utalv., 5 679 270 Utalv., 5 679 731 tv, 5 681 595 háztart. v„ ' 5 683 896 ki mitv ál., 5 692 418 utalv., 5 70S 014 varrógép, 5 713 147 méteráru, 5 716 249 méteré., 5 717 547 rádió, 5 732 766 hűtőg., 5 737 200 ki mitv ál., 5 745 445 rádió, 5 757 470 ruházati cikk, 5 758 054 lak-téxt. 5 762 901 éléskamra-utalv., 5 770 430 tv, 5 777 015 OFÖTÉBT-Utalv. 5 780 627 ruházati Cikk, 5 791 4a2 rádió, 5 794 957 fényképezőgép, 5 918 006 ki mitv ál., 5 918 722 éléskamra-utalv., 5 819 908 utalvány, 5 821 154 magnó, 5 828 443 éléskamra-utalv., 5 829 051 bűtór-lak- ber., 5 830 075 fényk., 5 640 599 ruházati cikk, 5 857 321 tv, 5 862 321 tv, 5 862 950 5 882 463 ruházati robotgép, 5 903 786 íényképezőg.. 5 920,417 fényképezőg., 6 922 275 ruházati cikk. 5 933 786 háztart. g., 5 937 033 tv, 5 969 563 ÖFOTERT- UtalV., 5 981 168 méteráru, 6 982 045 ki mit Vél., 5 999 688 hűtőgép, varrógép, 6 600 033 ruházati élkk. A nyertes szelvényekét 1972. október 20-ig kell a totó-lottó ki- rendeltségek az OTP-flókok vagy a posta útján a sportfogadáal és LóttóigazgatóSághóz (Budapest. V., Münnich Ferenc u. 13.) «ljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem véllafényképezőgép. cikk, 5 883 988 hétfőn délelőtt Blakpoolban megnyílt a brit munkáspárt Idei országos kongresszusa. A részt vevő 1000 küldött 0 millió szavazatot képvisel. Az érdeklődés a tanácskozáson azonnal a közöspiaci belépés kérdése felé fordult. Wedgewood Benn, a volt technológiai miniszter ugyanis megint felvetette azt a kényes kérdést, hogyha a kongresszus valamely ügyben dönt, akkor a határozatnak köteleznie kell a pártvezetőséget megfelélő politikai irányvonal kialakítására. A párt végrehajtó bizottsága vasárnap este tartotta meg a kongresszus előtti utolsó ülését, és ezen kétértelmű döntést hozott. Egyrészt jóváhagyta — egy szavazatkülönbséggel — a kazánkovács-szak- Szervezet és mások közös ha tározati javaslatát, amely neft veti el ugyan a közöspiac:' csatlakozás elvét, de a belépési tárgyalások újrafelvételét a Közös Piac száméra nyilvánvalóan elfogadhatatlan feltételekhez kapcsolja. Másrészt a végrehajtó bizottság elfogadásra ajánlotta a kongresszusnak a maga tervezetét is, amely végeredményben szabad kezet ad a közőspiaci tagság fenntartására —- egy jövendő munkáspárti kormánytagnak. A végrehajtó bizottsági határozattal a baloldal némileg előretört, mert a kazánko- vács-szakszervezet által kezdeményezett határozat élesebb a wilsonl formulánál. Wilson viszont pontot szerzett a Jenkinsékkel való egységért vívott harcában. A végrehajtó bizottság nyilvánvalóan felhívja majd a vasasokat arra, hogy vonják vissza határozati javaslatukat. A vasasok azonban, akiket Anglia legnagyobb szakszervezete — a széllítószakszervezet — támogat, továbbra is napirenden akarják tartani aZ -‘gyet. Így elképzelhető, hogy a blackpooli kongresszus többsége mögéjük áll. A munkáspárti konferencia másik fő vitatémájával, az infláció elleni harccal csütörtökön foglalkoznak majd a küldöttek. A külföldi részvétellel működő gazdasági társulások szabályai (Folytatás áz 1. oldalról.) KGST-országokkal kötött termelésszakosítási és kooperációs megállapodások. Ezek mellett az utóbbi években hasznos termelési kooperációs megállapodások jöttek létre magyar vállalatok és nyugati cégek között is. Nemzetközi gazdasági kapcsolataink új vonáséhoz tartozik a külföldön létesített magyar és vegyes tulajdonú vállalatok számának és szerepének növekedése, E vállalatok fő feladata a magyar termékek külföldi piacának bővítése és a magyar szellemi export növelése. A nemzetközi gazdaság* kapcsolatok korszerű formáinak további szélesítésére ad módot az a most megjelent pénzügyminiszteri rendelet, amely szabályozza a gazdasági társulások létesítését és működését külföldi részvétellel. A külföldi részvétellel működő gazdasági társulások létesítését az 1970. évi 19. számú törvényerejű rendelet teszi lehetővé ,a pénzügyminiszter 28/1972. (X. 3.) PM. számú rendeleté a gazdasági társulás létesítésének módlát és működésének részletes ■> énzügyi szabályait tartalmazza. A rendelet olyan társulások ilapítésára ad módot, amelyeket a magyar és a külföldi részvevők — a kölcsönös '.rdekeltség alapján — a műszaki fejlesztésre, gazdaságos kereskedelmi és szolgáltatási tevékenység folytatására hoz„Peking megtagadja a közös harcot" Szovjet megemlékezések a Kínai NK évfordulójáról Peking változatlanul szov- jctellenes politikája miatt a szovjet—kínai viszony nehezen mozdul el a negatív holtpontról — állapítják meg moszkvai diplomáciai megfigyelők, a Kínai NépkÜztársa- ság fennállásának 23. évfordulóján. A szovjet közvélemény, mint minden évben, az idén is meg - emlékezett erről a dátumról. A szovjet vezetők táviratban biztosították: a kínai népet: az SZKP és a szovjet kormány mély meggyőződése, hogy »a Szovjetunió és a Kínai Nép- köztársaság kapcsolatainak javítása megfelelne mindkét ország sarkallatos érdekeinek, a szocializmus, a népek szabadsága és a béke megszilárdítása által diktált érdekeknek«. A Pravda, az SZKP Központi Bizottságának lapja a maoista politikai múlt fölele- venítése mellett kitér a kínai politika új vonásaira is. A Kínai Népköztársaság most békés együttélési és együttműködési szándékáról biztosít minden országot, ezek a kijelentések azonban többnyire csak deklarációk. Figyelem! Kiskorpádi bútorboltunkban 1972. október l-31-ig őszi vásárt tartunk Kapható bútorok: szobagarnitúrák, szekrények, 3 ajtós szekrények, kombinált szekrények, kárpitozott garnitúrák, heverők, sezlonok, fotelok többféle színben és fazonban, hálószobák, konyhagarnitúrák, előszobafalak, emeletes gyermekágy, Irodaszekrény, szóló székek stb. y Tekintse meg bemutatótermünket Kiskorpádon, a tüzelő- és építőanyag-telep mellett ÁFÉSZ, Kaposfő (131058) »A kínai vezetés fellép a szocialista országoknak a nemzetközi feszültség enyhülését szolgáló politikája ellen, és megtagadja az összehangolt cselekvést az Imperializmus agresszív politikája ellen vívott harcban, tehát a valóságban folytatja az imperialista- ellenes erők megosztásának és bomlasztásának irányvonalát, s egyidejűleg a kapitalista országokkal való közeledés felé orientálódik«. Mégis — mint az Izvesztyija megemlékezéséből kitűnt — az SZKP és a többi testvérpárt elvi politikájának eredményeként az utóbbi időben sikerült valamelyest enyhíteni és elhárítani a kínai vezetés antiszocialísta, szakadár tevé- kenvségének következményeit. Szovjet részről . ezzel kapcsolatban utaltak a nagv- követek cseréjére és arra, hogy a múlt év eleje óta a két ország kereskedelmi force1 ma a többszörösére bővült, jóllehet még ezek után sem éri el a 200 millió rubelt. Iljicsov szovjet' külögvmi- niszter-helyettes e pillanatban ugyan Moszkvában tartózkodik (ott volt a kínai nagy- követség pénteki ünnepi fogadásán), de az általa vezetett szovjet delegáció pekingi tárgyalásai a két ország közötti határproblémákról és más fontos kérdésekről — mint arról az Izvesztyija beszámolt — tovább folytatnak. nak létre. Amennyiben gaz- daságllag indokolt, a vegyes víllpi-t ezeken a célokon túl '■ "evet’énül a termelésben is -'szt vehet, ha erre állam- " i szerződés lehetőséget ad s azt a minisztertanács en- z^déh'ezi. A társítást a megvár jog álcái ismert formákban — így - Mtvén vtársasé »ként, közkereseti társaságként, korlátolt "»’■'J'bsó-tű társaságként vagy ’-.őrös véllalatk4"t — lehet 1 't^síteni. A a magyar és a külföldi fái képviselőiből álló testület Irányítja. A társulásban a magyar fél vagyoni hozzájárulásának ál- ta'ában el kell érnie az 51 százalékot. A külföldi fél ér- lekeltságe azzal termetődik ne.a. hogy gazdasági tevékenységéért a társasági szer- -*dés kikötése Szerint megfelelő, közvetlen ellenszolgáltatást kaphat és . részesedhet a társulás nyereségéből. Magvar és külföldi tagok társulásához és a társulás működéséhez a társasági szerződés jóváhagyásával a pénzügyminiszter ad engedélyt. A társulások létesítésével kapcsolatban — megkei esésre — további tájékoztatást a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar KÜlkeresltedelmi Bank BT. és az Intercooperation BT. ad. A gazdasági társulások létesítésének és működésének most megjelent részletes szabályai megfelelnek társadalmi-gazdasási rendszerünk, jogrendszerünk és gazdasági S/ebálvozáS követelményeinek. összhangban vannak a nemzetközi gyakorlattal és nemzetközi kötelezettségeinkkel. E szabályozás várhatóan elő fogja segíteni Magvaror- szág nemzetközi gazdasági Ve o-^olatainak további fejlődését. (MTI) RÖVIDEN 65 ország 700 küldöttének részvételével megkezdődött Varsóban a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének 25. kongresszusa. Ma szólal föl a közgyűlés vitájában Csiao Kuan-hua kínai külügyminiszter-helyettes, aki tegnap átvette hazája ENSZ-küldÖttségének vezetését. Megbeszélésre fittek össze vasárnap Heath brit miniszterelnök és a brit munkáspárt kongresszuséra érkező Bruno Kreisky osztrák kancellár. Ma Egyiptomba utazik Dzsemal Bijedics jugoszláv miniszterelnök, egyiptomi kollégájának meghívására. Huszonnégy órás sztrájkot kezdtek tegnap a ciprusi állami alkalmazottak. A repülőtér zárva maradt, a hivatalokban szünetelt a munka. Csou En-laj megígérte Tail akának, hogy semmiféle kapcsolatot nem fognak kiépíteni a Japán Kommunista Párttal — közli az Akahata hétfői beszámolójában. Meghatározatlan időre felfüggesztettek a Lan-Chile légitársaság valamennyi járatát miután a cég 500 műszaki alkalmazottja sztrájkba lépett. A hivatalos statisztikák tudatosan „szépítik“ Tízmilliónál többen munka nélkül A fejlétt kapitalista ipari államok dolgozóinak jelenlegi szociális helyzetét a rendkívül magas arányú munka- nélküliség, valamint a feltartóztathatatlanul emelkedő megélhetési költségek jellemzik. Augusztusban ezekben az államokban a hivatalosa» nyilvántartott munkanélküliek száma 10,5 millió volt, am1 az ország dolgozói 4,6 százalékának felel meg. A hivatalos statisztikák azonban tudatosan hallgattak a munltanélküliség valódi méretéiről. így például a francia kohóipar dolgozói szövetségének bulletinje szerint csupán a Közös Piac tagállamaiban 3,2 millió a munkanélküli, való jában, miközben a hivatalos adatok csak 2,2 millióról beszélnek. Az Egyesült Államokban hivatalosan 5 . millió munkanélküli, van nyilván* tartva, holott a számuk valójában 6,2 millió. Nagy-Britanniában a munkanélküliek száma ismét megközelíti az egymilliót; a kormány hivatalos adatai szerint szeptember 21-én 921 490 volt