Somogyi Néplap, 1972. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-17 / 220. szám

Másfélmillió felnőttről van sző Bizsnyítvány iskolalátogatás nélkül Egy ellentmondásos helyzet és a népművelők Nemrég a televízió egyik riportműsora ismétel­ten — és már sokadszor! — íelhivta a közvélemény fi­gyelmét hazai gazdasági, tár­sadalmi és kulturális életünk egyik fontos, mindeddig meg­oldatlan problémájára: más­félmillió felnőtt dolgozónk nélkülözi a korunk megkí­vánta alapműveltséget, vagy­is nem végezte el az általá­nos nyolc osztályát. S még ez is voltaképpen szépítő sta­tisztika eredménye; ha egész, 16 éven felüli, még dolgozó lakosságunkat vesszük figye­lembe, ez a szám két és fél milliónál is nagyobb; az ál­talános iskolát nem végzet­tek aránya meghaladja az 50 százalékot Nem is várható egyhamar javulás. Száz közül nyolc- kilenc gyermek nem szerzi meg tanköteles korának túl­lépéséig a nyolcadikos vég­bizonyítványt, az »-ominózus" kategóriába tartozók tehát minduntalan újratermelőd­nek". A dolgozók esti iskolái­ban tovább tanulók száma pedig máig az 1964. évinek egy ötödére zsugorodott (az állandó csökkenés tendenciá­ja csak a legutóbbi tanévben szűnt meg, de ez nem sokat változtat a lényegen). E jelenség okait itt nem elemezhetjük, csak néhány körülményt említünk meg, a továbbiak jobb megértése vé­gett. Egyrészt: mai viszonya­ink között a legtöbb dolgozót még semmiféle egzisztenciális érdek nem serkenti hiányos alapműveltségének sok áldo­zatit kívánó, munka melletti pótlására. Másrészt: a már nem fiatal dolgozó emberek többsége viszolyog az iskola­padtól, a leckefelmondástól, esetleg a »beszekundázástól" tarsai előtt S ez az idegen­kedés a felnőttoktatás hagyo­mányos formáitól lélektani­lag érthető, noha eredmé­nyességükre ékes bizonyíték:' az utóbbi húsz évben kere­ken félmillióan szerezték meg ilyen úton nyolcosztályos vég­zettségüket, s közülük több mint kétszázezren közép- és felső fokon tanultak tovább. Bizonyos azonban: manap­ság már égetően szükség van a felnőttoktatás új, korsze­rűbb, az életkorhoz jobban alkalmazkodó formáinak, módszereinek megteremtésé­re, valamint a tanterv, a tan­anyag módosítására is. Ezen éppen mostanában fáradoz­nak közoktatásunk illetékes szakemberei; olyan gyors változás azonban, amilyet az élet sürget, ettől nem várha­tó. E . nehéz, ellentmondásos helyzetben siet az iskola- rendszerű felnőttoktatás se­gítségére a népművelés a ma­ga sajátos eszközeivel. Amit kínál, az pillanatnyilag az egyik legjárhatóbb útnak lát­szik. Alapot teremtett mindehhez az 1966-ban kelt művelődésügyi miniszteri utasítás, amely a dolgozók esti iskoláiban lehetővé tette az úgynevezett osztályozó-, illetve magánvizsgákat. Ezek­re mindén iskolalátogatás nélkül, egyéni. tanulással le­het felkészülni, eredményes elvégzésükért a szokásos bi­zonyítvány jár. Az alkalom­mal azonban jóidéig csak ke­vesen éltek. Hiszen nehéz is minden irányítás nélkül, oda-. haza — csupán tankönyvek­ből — elsajátítani a kötelező anyagot így született meg az a népművelői elgondolás, hogy közös foglalkozásokkal segítsék az egyéni felkészü-r lést — kis létszámú, pedagó­gusok által vezetett csopor­tokban. S megindultak az el­ső, teljesen spontán kísérle­tek, magánvizsgára előkészí­tő tanfolyamok néhány buda­pesti nagyüzemben és a Nóg- rád megyei Mizserfa bánya­telepen. A kezdeményezést felkarolta, magáévá tette a Népművelési Intézet és az Bálint András: Pálmafák cifra pálmákról Írtam verset tegnap mert írnom kellett s nem jutott eszembe semmi délelőtt áthúztam az egészet de most a fejemben járnak ismét lombjuk érett kókuszdiókat pólyái és a törzsükből épített tutaj sütkérező álmaim viszi — végig a Níluson Országos Pedagógiai Intézet. ■ Irányításukkal immár szer­vezetten folyt tovább a kí­sérlet a Ganz-MÁVAG-ban és a salgótarjáni kohász mű­velődési központban az ipari, Tolna megyében pedig a me­zőgazdasági dolgozók köré­ben. Az előkészítők külső, de lényeges vonása: a jelentke­zők nem iskolapadban ülnek, hanem a helyi művelődési ház vagy lclub barátságos környezetében közösen be­szélik meg a tananyaggal kapcsolatos problémáüiat. Nincs felelés, kikérdezés; a foglalkozást vezető pedagó­gus csak az anyag több ösz- szefüggéseit magyarázza meg, s válaszol a kérdésekre. A cél: a hallgatók tanuljanak meg tanulni, sajátítsák el az anyag önálló feldolgozásához szükséges készségeket. E tan­folyamok, amelyeknek költ­ségeit a népművelési intéz­ményeik fedezik, általában 92 órásak, gyakorlatilag tehát egy oktatási éven belül, a mezőgazdasági vidékeken pe­dig — a foglalkozások némi sűrítésével — ősztől tavaszig két, egymást követő évfolyam is elvégezhető. Ma már el­mondhatjuk: az eddigi kísér­letek jórészt beváltak, terve­zik is elterjesztésüket más megyékben, illetve üzemek­ben. De nem ez az egyetlen módja annak a segítségnek, amelyet a közművelődési ■szervek nyújtanak a felnőtt- oktatáshoz. Évente csaknem kétszázezren vesznek részt például a művelődési ottho­nokban szervezett, az esti oktatást kiegészítő, szaktár­gyi tanfolyamokon. Gondoltak a népmű­velők azzal is, hogy nem mindenkinek érdeke a bizo­nyítványszerzés, ugyanakkor szükségét érzi az általános műveltség megszerzésének. Tolna megyében az elmúlt évadban több százban . vettek „részi a szakszárdi Babits Mi­rhái y Megyei Művelődési Köz­pont által a településeken szervezett, az általános isko­la két felső osztályának anya­gát népszerű formában köz­vetítő ismeretterjesztő tanfo­lyamokon. Országosan mint­egy 120 ezer tagja van a mű­velődési otthonokban fenn­tartott,1 négyezernyi tudomá­nyos szakkörnek is, és ezek végső fokon szintén a fel­nőttoktatást segítik. A közművelődés így telje­síti egyik alapvető feladatát, a felnőttnevelést’. Így járul hozzá — a közoktatás néhány tennivalójának ideiglenes át­vállalásával is — a dolgozó tömegek műveltségi színvo­nalának minél gyorsabb eme­léséhez. G. Szabó László E gy hétköznap délelőtt ült ki a kirakatba a Cipő. Fajtája büszke­sége volt. Meleg meggyvö- rösbep ragyogott. A többi ci­pő úgy kuporgott az árcédu­láján, mint a bizonytalan Hallama Erzsébet: CIPŐ ELÉQIA szobrok a talapzatukon, de ez nem. Ez lebegett a levegő­ben, s mögötte, mintegy mel­lékesen, hanyag elegahciával, ott lebegett az árcédulája is. Az is olyan volt, mint egy diszkrét suttogás: pár forint választotta el az ezrestől. Csodáltam még egy kicsit a cipőt Műalkotás volt. És köz­kincs volt, azért ragyogott csorduló meggyszíne az üveg mögött, hogy elringassa egy- egy pillanatra a szívünket. Az élet rohanása közben megpihenő járókelők szí­vét ... Egy rövidlátó nő is érkezett; legyökerezett a lá­ba, s nyomban a Cipőre né­zett Közel hajolt az üveg­hez, úgy olvasta el a lebegő árcédulát. — Oh mmm — mondta a rövidlátó nő, s eb­ben a nyögésben tengernyi élettapasztalat és megbéké­lés zengett Később megfeledkeztem a cipőről. Mígnem kora dél­után, a lejtős utca sarkán ki­bújva ott jött velem szem­ben­Villan a poros aszfalton, mint az érett húsú meggy a falevelek között. Karcsú bo­kában, napsütött térdben és falatnyi szoknyában folyta­tódik. Lent, a piszkos földön mászkál a Cipő, ez a méltat­lan műalkotás... A csinos lányka meglebeg­teti hajfüggönyét, és kacag. Egy nagy táskás másik mond valamit neki, és ő is kacag. Hátra&zólnak az utánuk jö­vőknek, és azok is kacagnak. S e vidám kamaszlánycsapat­ban csupa csinos cipő, csatos cipő, vastag sarkú cipő, lef- fentyűs cipő, lakkcipő, új ci­pő. Az élen a falatszoknyásé, az a legeslegújabb. S ekkor — roppant sema­tikus képzettársításként — fölmerül az emlékezetemben egy másik cipő. Egy gombos barna fél. X röklött vagy használtan y J vásárolt cipő volt, s ott, ahol a kisujjat kellett védenie, mind véko­nyabbá és vékonyabbá vált a bőr. De a rést nem lehetett rögtön meglátni, és a cipő — közönséges fűző helyett — parányi gombbal csukódott, a bőre pedig egyenesén bárso­nyos volt. Én annak éreztem. Akkor már gimnazista voltam, mert emlékszem, hogy a gimnázi­umhoz vezetett az az út, ame­lyen a tócsákat kerülgettem gyönyörűszép gombos barna félcipőmben... S miközben ez az elégikus időzavar teljesen elhatalma­sodik rajtam, a sors össze­hoz egy nőismerősömmel. Túl jár a negyvenen, de csinos, jólöltözött, és ugyancsak csi­nos kamaszlánya van. Nekiszegezem a kérdést: — Vissza tudnál emlékez­ni, milyen cipőd volt tizen­hat éves korodban? A nő először lebiggyeszti a száját, sematikusnak és fö­löslegesnek tartja a kérdést Ráadásul hirtelenjében nem is tud olyan messzire vissza­emlékezni. Némi sürgetés után egyszer csak elváltozik az arca: oldódik, kiderüL — Hogyne emlékeznék! — mondja végül boldogan. —A háború után nemigen volt ilyen, hogy cipő... rongyból, vászonból varrt, kötött pa­pucsban jártunk... De az én édesapám, az nagyon ügyes ember volt Tudod, arany ke­ze volt neki! Szerzett vala- honnét ilyen fecni bőrdara­bokat, ni, és talpat faragott fából. De nem akármilyent, hanem szép kerekorrút, két részből, úgy, hogy még hajolt is az a fatalp! Arra szögezte rá a bőröket Olyanforma volt, mint manapság ezeken a drága sarukon. S kicifráz- ta-lyuggatta a bőrcsíkokat... Jajodé, hogy én milyen büsz­ke voltam a cipőmre! Nem klumpa volt ám, hanem amo­lyan szandálféle... Hogy irigyeltek a lányok. . EmléK- szem, volt a faluban egy lány... * állunk ott a napsütöt- te utcán, és . ki-ki a maga hajdani büszke­ségére gondoL Én a gombos félre, ő a bőrfecnikből gyár­tott fatalpúra. Egy boltajtón frissen pörkölt kávé Ujata árad ki. A napsugarak vakí­tóan villannák az autólám­pákon, szélvédőkön. Két mo­torzaj között hallani, hogy valahol búg egy ventillátor. Miniszoknyás ifjú anya ma­gas kocsiban alvó gyereket tol, és közben málnafagylal­tot nyalogat Heydte ezredes jelentése a bécsi titkos levéltárból Hogyan állapította meg az osztrák császári rendőrség Petőfi e (estét? A költő születésének 150. évfordulójára meg­hirdetett jubileumi Petőfi-év felé köze­ledve mind többször gondo­lunk ennek a lánglelkű költő- zsenmek és szabadsághősnek életére. S nemrég is egy dá­tumra emlékeztünk: 1849. jú­lius 31-én látták utolójára Petőfi Sándort, Segesvárnál, ott, ahol elesett a költő, a Bem-sereg vezérének szeme- fényp. Két század kozák csapat csapott rá a maroknyi ma­gyar ágyútelepre. Petőfi alig harminc méternyire futott a kozákok előtt; az erdőt akar­ta elérni, amely azonban még messze volt, a dárda pedig annál közelebb ... És a ko­zák dárdájával bosszút állt a Bem ágyújának lövedékétől lováról lefordult Slcarlatin cári generálisért... 1849 szeptemberében a csá­szári osztrák rendőrség még nem tudta, hogy Petőfi már a Segesvárnál ásott tömegsír jeltelen halottja. A császári és királyi hadtestfővezérség rendőri osztályparancsnoksá­ga 1849. szeptember 4-én kelt C. 1064—I. szám irata — amely a bécsi titkos levéltár, a Sttatsarchiv iratai közül va­ló — így kezdődik: — Névjegyzéke azon egyé­neknek. kik részint felseg­sértő, részint Magyarország­ban fegyveres felkeléssel vá- doltatnak. (Miniszterek, poli­tikusok neve mellett ott ol­vassuk a költőét is.) »•Pethőfy Sándor költő 30 (?) éves, erdélyi (?), születése nem tudatik; ref. (?) nős, felálló hajú, emelt homlokú, fekete szemű, szemöldökű; széles or­rú, rendes szájú és fogú, he­gyes állú, setét bajuszú, be­szél magyarul, románul (?), németül; nyakravaló nélkül szokott járni." Aztán még egy hivatalos jelentés Petőfiről, ugyancsak a bécsi titkos levéltárból. De ez a hivatalos jelentés már Petőfi haláláról szól, és ké­sőbbi keltezésű. Száma: 1854. évi 432 — B. M. A hivatalos jelentést Heydte báró császá­ri ezredes írta Lúgosról, 1854 január 12-én és küldte Budá­ra. Az a Heydte ezredes, aki átvette a csapatok vezényle­tét, amikor Skarlatin orosz generális lefordult a lováról. Ez a hivatalos jelentés így állapította meg Petőfi eles­tet: “•A magas cs. k. katonai és polgári kormányzóság elnök­ségének Budán. Azonnal, mihelyt a fölkelő sereg maradványai a bekö­vetkezett lovassági roham után a július 31-én Segesvár mellett vívott ütközetben Héjjasfalva felé menekül­tek, közákrajok keltek át a Fejéregyházán és Fejéregy­háza fölött a Küküllön, és ily módon elvágták nagyon sok menekülőnek az útját, akiket mindjárt le is kasza­boltak. Én az országúton lovagolva a kozákok után siettem, apu­kor közvetlenül a szökőkút- nál Fejéregyháza és Héjjas­falva között egy leszúrt föl­kelőtiszt mellett, aki nadrág­jáig le volt vetkőzve, több, vérrel bemocskolt iratot lát­tam heverni, amiket valószí­nűleg a kozákok találták a tiszt kirablása közben, s megint eldobták, minthogy rájuk nézve nem volt érté­kük. Én mégis azt hittem, hogy meg kell néznem az ira­tokat. A mellém beosztott egyik kozákkal fölszedettem az iratokat, és nagyon meg­örültem, hogy egy akkor igen fontos okmány került a ke­zembe, mert az egyik irat Kemény Farkas jelentése volt benne, Kolozsvárról kel­tezve, amelyben Kemény a defenzív intézkedésekről és saját csapataink állapotáról nyilatkozik s egyben megígé­ri, hogy augusztus 1-én vagy 2-án Maroshelyre fog érkez­ni. A holttesttől néhány lé­pésnyire körülbelül száz da­rab magyar dekoráció feküdt zsineggel összetűzve, való­színűleg ezt is a halottnál ta­lálták a kozákok, és a nagy sietségben megint elhuliaj- tották. A lelet, amelyből azt kel­lett következtetnem, hogy a halott tisztnek Bem mellett volt állása, arra bírt, hogy közelebbről szemügyre ve­gyem a holttestet, vajon nem ismerek-e benne régebbi is­merősömre. De a halott előt­tem teljesen ismeretlen volt: sovány, kicsiny, száraz arcú, nagyon határozott kifejezés­sel és nagy fekete körszakál­lal. (Er war mager, kiéin, trockenes Gesicht, mit sehr bestimmten Ausdruck und grossen schwarzen Voll bar t.) Nadrágja fekete pantalló volt Később tudatkozódtam több felkelőtisztnél, ezeknek az adatoknak közlése mellett, ezután a személyiség után, és a legtöbb közülük úgy vélte, hogy a halott, bizonyosan Pe­tőfi volt, akit az ütközötben még láttak Bem oldalán, de akit az ütközet után senki többé nem látott Ez minden, amit erről a do­logról módomban van elmon­dani, s amit a 152. G/32 P 2 Rés. számú magas leirat kö­vetkeztében sietek is a ma­gas cs. k. Kormányzósági El­nökség tudomására juttatni. Lugos, 1854, január 12-én." Heydte ezredes. Szívfájdítóan mai pillanat Az élet mindenkori kedves külsőségei, gondolom. Nincs ennek a dolognak tanulsága az égvilágon semmi. — Mennyire sajnálom, hogy nincs meg! — sóhajt mellet­tem ez az asszony, akiről senki sem hinné, hogy klum­pákban és bocskorokban járt valamikor. — Megmutathat­nám Klárikának ... Tudod, az ember csak rohan, és ro­han, és közben beszél össze­vissza, és nem is gondolja, hogy... — a befejezetlen mondat romjai fölött legyint egyet, és azt mondja: — Gye­re, együnk egy fagylaltot! Elégia — gondolom ma­gamban. Legalább egy röpke elégia a hajdani klumpák, pántos fapapucsok, házilag gyártott bocskorok, zsibogón vásárolt gombos cipők, lötyö- gő-hillegő, magas sarkú ci­pők, kidőlt oldalú cipők, megfoltozott cipők, lyukas talpú cipők, kislányálom-ci- pök és soha meg-nem-kapott cipők irdatlan sírhalma fö­lött

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom