Somogyi Néplap, 1972. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-10 / 187. szám

fit A G PROLETÁRJAI; EGYÍSöt JETEK1 Ára: 80 fillér M S ZMP; SOM O GY MEGYEI B I Z OTTSÁG ÁNAK LA P J A XXVIII. évfolyam 187. szám 1972. augusztus 10., csütörtök 9Vágni, akár fűkaszával is...“ Az aratás befejezésének küszöbéhez értek a somogyi állami gazdaságok — Azt szeretnénk, ha nem maradna gazdaságainkban olyan terület, amire azt mondhatnák, hogy aratatlan. Éppen ezért jó, hogy ahol erre mód van, akár fűkaszával is vágják a kalászosokat, mert így tudjuk befejezni az idei aratást •.. Az Allamá Gazdaságok Or­szágos Központja Somogy me­gyei Főosztályán . Craguss László főagronómustól hallot­tam ezeket a szavakat tegnap annak a beszélgetésnek a so­rán, amit a somogyi állami gazdaságok gabonabetakarítá­si helyzetéről folytattunk, A legutóbbi adatok a vasár­nap esti állapotot' tükrözik még, éppen ezért nagyon va- . lószínű, hogy az a szám, amely szerint a kalászosok aratásával 86 százaléknál tartanak, a hét első három munkanapjá­nak jó időjárására való tekin­tettel jelentősen módosult. Ez következik, egyébként a főag- ronómusnak a véleményéből is; ha szép marad az idő, ezekben a napokban végezhetnek az aratással valamennyi somogyi állami gazdságban. S még azt is hozzátette ehhez, hogy ez egyúttal eddig példa nélkül ál­ló eset lesz, hiszen olyan még nem fordult elő, hogy augusztus 10-e után fejezték volna be az aratást. Ennyit tett a sok eső, a 207—300 milliméteres csapa­dék ... Nos, mit mutatnak a tegnap kapott adatok? A 116 saját kombájnhoz 12 arató-cséplő érkezett Szolnok megyéből, de ezekből hatot mindjárt átadtak a szomszédos Zala megyének, mivel ott még nagyobb szük­ség volt ezekre a gépekre. Ügy számblnak — ez egyéb-' ként a főagronómusnak az ara­tás befejezésére vonatkozó »prognózisából« is következik —, hogy a hét végére az itt le­vő hat »vendég« kombájn is felszabadul 11321 hektár kalászos és .2576 hektár borsó, illetőleg rep­ce várt betakarításra az idei nyáron megyénk állami gazda­sagaiban Ami vissza van még: 1612 hektár kalászos, ezen kívül repcéből 12, borsó­ból pedig 200 hektár. Végeztek az anyarozs-termelésre vetett rozzsal, az őszi és a tavaszi ár­pával, s az utóbbiak 34,3 ille­tőleg 27,7 mázsával fizettek hektáronként­Búzából holdanként 24 má­zsát vártak, ezzel szemben az eddig betakarított termés 19 mázsa körüli tiszta átlagot , mutat. Érdekes összehasonlító adatokat hallottam arról, hogy milyen volt az egyes gazdasá­gokban az esőzéseket megelőző betakarítás átlagtermése, s hogyan alakultak a hozamok ugyanott az esős időszakot kö­vető aratásban. íme néhány . példa. A balatonnagyberekiek- nél akkor 23,10, most 18,20 má­zsás az átlagtermés búzából, s hozzá kell tenni, hogy ez az - utóbbi szám a bruttó hozamot jelzi... A kutasiak akkor 23,30, most 20.90 mázsát mértek, s még szembetűnőbb az összeha­sonlítás az öreglakiaknál: 20 mázsáról 16.2 mázsára esett vissza a holdankénti átlag. Megtudtuk, hogy valamennyi szárító dolgozik, ami azt jelenti, hogy ezekkel a ■ vízelvonás igénytől függően 1700—2000 tonna szem szánt­ba tó naponta. Több gazdasási a termelőszövetkezeteknek és a társgazdaság'oknak is segít eb­ben a munkában. A Böhönyei Állami Gazdaság például — nagy kapicitású berendezése révén — a Kutasi Állami Gaz­daságnak és a csurgói Zrínyi Tsz-nek is végezhetett gabona­szárítást. A kedvezőtlen időjárási kö­rülmények azáltal, hogy hátra­vetették a gabona-betakarítást, az utómunkákat is számotte­vően késleltetik: meglehetősen nagy területen elmaradt a szalma letakarítása, a tarló­szántás, s ennek nyoma majd az alom-ellátásban, illetőleg a jövő évi szántóföldi termés­eredményekben lesz érezhető. A főagronómus arról is tá­jékoztatott, hogy az idei szem­termés meglehetősen alacsony — 60—72 kilós — hektoliter­súlya, valamint a csíráképesség nagyfokú romlása miatt tete­mes mennyiség alkalmatlan az elvetekre. Éppen ezért jó vetőmagot a Tiszán-túlról kell beszerezniük a somogyi állami gazdaságoknak, s amit ők maguk leszerződtek és ve­tőmagnak termesztettek az el­látó és felvásárló vállalat ré­szére, az említett körülmények miatt azt sem adhatják át A búza minőségével kapcsolatos eddigi tapasztalatok azt mutat­ják, hogy amit vetőmagnak szántak, annak egy része ke­nyérnek és abraknak lesz majd jó,ami pedig eredetileg a ma­lomba kerülhetett volna, ab­ból bizonyos rész csak takar­mánynak felel meg. A mostani idő egyre inkább megengedi az aratási munká­kat, a még kint levő termés megmentését a földeken. Ám a tegnapi napfény korántsem garancia arra, hogy holnap és holnapután nem zúdul újabb eső a még betakar!tatlan gabo­natáblákra. Nyilvánvalóan eb­ből indultak ki a somogyi ál­lami gazdaságok megyei fő­osztályán, amikor arra hívták fel a figyelmet, hogy minden rendelkezésre álló erővel, a kedvező időjárást kihasználva lehetőleg minél több kenyér­nek valót juttassanak biztos helyre. Hernesz Ferenc Harcok Saigon közelében A dél-vietnami hazafias erők kedd este meglepetéssze- rü támadást hajtottak végre Saigontól mindössze harminc kilométerrel keletre a 15. szá­mú főközlekedési út mentén, nem messze Nguyen Van Thieu elnök nyaralójától. Sai- goni közlés szerint a környé­ket őrző katonákat és rend­őröket oly váratlanul érte a rajtaütés, hogy fegyvereiket hátrahagyva menekültek a közeli kaucsükültetvényekre. A harcban 58 salgoni zsoldos­katona meghalt, 55 pedig meg­sebesült Az AFP francia hírügynök­ség jelentése szerint a Long Thanh falu melletti kaucsuk- ültetvényeken lezajlott össze­tűzések több órán át tartottak és a parlizánob a támadást rakéta- és aknatüzzel készí­tették elő. Nemzetközi biztonság, leszerelés, ENSZ a georgetown-i értekezlet napirendjén Az el nem kötelezett orszá­gok külügyminisztereinek georgetown-i értekezletén ked­den jóváhagytak a konferen­cián megtárgyalandó napirendi pontokat. Az el nem kötelezettek kül­ügyminiszterei eszerint elemzik országaik politikai szerepét napjaink világpolitikájában, azt, hogy miként fokozható a harc a gyarmatosítás és a neo- kolonializmus, valamint a faj­üldöző politika ellen, megvizs­gálják a nemzetközi biztonság­gal és a lefegyverzéssel az ENSZ szerepének megerősíté­sével, valamint a világszer­vezetben való egyenlő képvi­seleti joggal és a gazdasági problémákkal összefüggő kér­déseket A napirenden szere­pel a. békeövezetek létesítésé­nek, valamint a tengerfenékkel s a tengerek használatával kapcsolatos jogok kérdése is. Az egyik napirendi pont »az agressziós háborúk folytatása, a külföldi megszállás és az erő­szak alkalmazása« címet vise­li. Vádoljuk az imperializmust! Elítéljük a vietnami népirtást! Felhívás a magyar ifjúsághoz A KISZ központi bizottsága a magyar ifjúsághoz felhívást intézett, amelyben elítéli az amerikai imperializmus viet­nami súlyos bűncselekmé­nyeit. ’| — A világ haladó közvéle­ményének felháborodása elle­nére tovább tart az Egyesült Államok indokínai agresszió­ja, — hangsúlyozza a felhívás. Az elaknásított kikötők, az is­kolák, az óvodák, a bölcsődék, a kórházak, a gátak és öntöző- berendezések bombázása nemcsak a vietnami népet fe­nyegeti, hanem egyben' kihí­vás az egész világ békéje el­len is. Az USA kormányát a vietnami hazafiak sikerei, a háborúellenes hazai és nem­zetközi közvélemény tiltako­zása arra késztették, hogy Pá­rizsban újra tárgyalóasztalhoz üljön: az indokínai hadszínté­ren azonban az agresszor újabb jogtiprő gaztetteket kö­vet eL Ebben a helyzetben szüksé­gesnek tartjuk, hogy új len­dületet adjunk a vietnami nép támogatására kezdeményezett »Vádoljuk az imperializmust!- mozgalomnak és kifejezésre juttassuk az amerikai agresz- szió elleni tiltakozásunkat. Rendezzetek röpgyűléseket és nagygyűléseket! Tiltakozza­tok az amerikai agresszió el­len! Munkátokkal és tettei­tekkel járuljatok hozzá az ezer fős vietnami szakmun­kás-tanuló intézet felépítésé­hez és felszereléséhez! Ren­dezzetek augusztus 15. és 17. között a KISZ önkéntes ifjú­sági építőtáboraiban vietnami műszakot! Az általatok létre­hozott termelési értéket ajánl­játok fel a vietnami szolida­ritási alapra! Magyar fiatalok! Tiltakozá­sotokkal és áldozatkészsége­tekkel újólag bizonyítsátok szolidaritásotokat az igazságos ügyért harcolókkal! — fejez, dik be a felhívás. 0 Szovietniiié Legfelsőbb Bíróságának elnöke Budapesten Szerdán — négytagú jogász­delegáció élén — Budapestre érkezett A. F. Gorkin, a Szov­jetunió Legfelsőbb Bíróságá­nak elnöke. A vendégek tízna­pos látogatásukkal dr. Sza­kács Ödönnek, a Legfelsőbb Bíróság elnökének meghívásá­ra, viszonozzák a magyaror­szági Legfelsőbb Bíróság kül­döttségének tavaly a Szovjet­unióban tett útját. A vendé­gek fogadására a Feri­hegyi repülőtéren megjelent a Legfelsőbb Bíróság részéről dr. Szakács Ödön. Ott volt V. J. Pavlov budapesti szov­jet nagykövet. A F. Gorkin a megérkezés­kor adott interjúban elmondta, hogy a Szovjetunió bírói szer­vei azt a küldetést töltik be, hogy törvényességi garan­ciákkal is elősegítsék, alátá­masszák az építőmunkát a gazaságban, a kultúrában egyaránt. Beszélt arról is, hogy a bűnüldözés hagyomá­nyos formái mellett újabban mind jobban előtérbe kerül­nek a gazdasági szankciók, és egyéb fegyelmi eszközök. Mindamellett — jelentette ki A. F. Gorkin — mindennél fontosabbnak tartják az ál­lampolgárok nevelését, amely az egyik leghatékonyabb mód­ja lehet a törvénysértések megelőzésének. Bonni korrrjányülés határozata: Bahr térjen át az érdemi tárgyalásokra A nyugatnémet kormány hi- eddigi előkészítő megbeszélé- vatalosan felhatalmazta Egon | vekről ^ térjen át az érdemi Bahr államtitkárt, hogy az Hidrológiai észlelő állomás a Gellérthegy gyomrában A Gellérthegy hévforrásai tették híressé Buda gyógyfür­dőit. Ezeknek a mélységben mozgó vizeknek a »felügyele­tét« tölti be az az észlelő állomás, amelyet egy évtizede rendezett be a. Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Inté­zet ?, í egy belsejében.. Napi szolgálatban itt olvassák le a műszereket és állapítják meg, hogy a gyógyfürdők milyen mennyisegü és hMeku vaaet kannak. A Merkur jelenti: Meijitt a Hédssftot! ZAZ 918-es típusú Zaporszsec Az idén háromezer várakozó kapja meg Ismét kapható a hazai autó­piacon a Zaporozsec típusú személygépkocsi, s megkezdő­dött az e típusokra várakozók igényeinek sorszám szerinti kielégítése. Folyamatosan vesznek föl új megrendelése­ket is. i A hazai autósok és az autó­várományosok táborában 1970 tavaszán nagy érdeklődést váltott ki az olcsó kategóriá­ba tartozó Zaporozsec 966 tí­pusú gépkocsi, amelyből. 3 ezer közlekedik hazápkban. »Eltűnésének« okairól a Merkur vezetői elmondták, hogy a Zaporozsec gyors nép­szerűségével együtt néhány probléma is fölmerült. A megfelelő alkatrészellátás hiánya, a kocsi néhány — a szereléssel összefüg­gő — hibája, a tulajdono­sok és a javítóüzemek tapasz­talatlansága következtében szélsőségesen ellentétes néze­tek alakultak ki az autóról. Kétségtelen, hogy a Zaporo­zsec fokozottabban szervíz- igenyes más kocsiknál, de gondos karbantartással, hoz­záértő, kíméletes használattal jó teljesítményű jármű. A gyár a kocsi minőségére vonatkozóan az észrevételeket elemezte, és elfogadta, s prog­ramjába vette a különféle hi­bákra okot adó szerkezeti ás -technológiai módosításokat. A most már a javított ZAZ 968- as típusú Zaporozsecet szállít­ja a gyár. Javult az alkatrészellátás is. A többféle változtatás el­lenére a közepes kategóriába tartozó kocsi ára változatla­nul 58 ezer forint. (Közel áll a 600—700 köbcentiméteres 20—30 lóerős kiskocsik árá­hoz.) A Merkúrnak jelenleg 6500 előjegyzése van a Zaporozsec- re. A várakozóknak csaknem a fele még az» idén megkapja a kocsit, miután a következő hónapokban 3 ezer ZAZ 968-as érkezik. Jövőre 4 ezer, az utá­na következő két évben pedig újabb 6 ezer Zaporozsecet szállít a szovjet gyár. tárgyalásokra az NBKNval — közölte szerda délutáni sajtó- -értekezletén Conrad Ahlers kormányszóvivő. A kormány a kora délutáni órákban ült össze a legfonto­sabb bel- és külpolitikai kér­dések megtárgyalására. Ahlers elmondotta, hogy az idén mindenképpen megtart­ják a rendkívüli parlamenti választásokat, amelyeknek el­képzelhető, sőt valószínű idő­pontja december 3. Behatóan megvitatták a mi­niszterek a nemzetközi hely­zet nyugatnémet szempontból legidőszerűbb kérdéseit is. A kormány — tűnt ki a kor­mányszóvivő szavaiból — tu­domásul veszi, hogy tárgyalá­sok indultak Finnország és az NDK között -a diplomáciai kapcsolatok megteremtéséről. A szövetségi kormány állandó kapcsolatban van Helsinkivel. Ahlers jelezte ugyanakkor, hogy az NSZK hajthatatlanul kitart korábbi álláspontja mellett és igyekszik megaka­dályozni az NDK-nak más államok részéről történő elis­merését mindaddig, amíg szer­ződésben nem rendeződik a két német állam viszonya. tkSSEt .cratgam- uian Mongol miniszter Siófokon Nyíri Ferenciéi, a siófoki áfész kereskedelmi főosztály- vezetőjétől kaptuk a hírt au­gusztus 9-én Siófokról: »Ma vendégünk volt a Mon­gol Népköztársaság belkeres­kedelmi minisztere és a mi­nisztérium szervezéstechni­kai főosztályának vezetője! Három üzletünket látogatták meg. Nagyon tetszett mongol barátainknak a Sió áruház, ahol az önkiszolgáló rendszert tanulmányozták,, mert ha/.á- jukhaa hason la-. tipusu áruhá­zakat akarnak építeni. Elis­meréssel szóltak a látottakról és arról, hogy a Sió júliusban 21 millió forint értékű árut adott el. A nyári vásár első két napján például közel 30 ezer ember fordult meg az áruházban, és kétmillió forint értékű, többnyire árkedvez­ménnyel forgalomba hozott áru került a vevőkhöz.« A mongol vendégek ezután a szövetkezet Balaton presszójá­val, illetve bisztrójának mun­kájával ismerkedtek meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom