Somogyi Néplap, 1972. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-29 / 203. szám

Vízumra várva A kampalai brit nagykövetség; hétfőn meffkeztSte a brit beutazási engedélyek kibocsátá­sát az ötvenezer brit állampo Igárságú »ázsiai« első csoportjának, akiknek Idi Amin Ugandái elnök rendeleté nyomán cl kell hagyniuk az országot. Az érintetteknek szinte kivétel nélkül barátaik vagy rokonaik élnek Angliában és sokan közölték, hogy már munkát is szereztek. Kína nem kéri a jóvátételt? Okúba Naohiko, az ellenzéki Komeito Párt helyettes főtit­kára, aki július 25—augusztus 3-a között Pekingben tartóz­kodott, pártjának központi bi­zottsági ülésén kijelentette: Csou En-laj kínai miniszter- elnök közölte vele, hogy a Kí­nai Népköztársaság kész le­mondani a Japán ellen a má­sodik világháború okozta ká­rokkal összefüggésben emelt jóvátételi követelésekről. Nao­hiko hozzáfűzte, hogy a kínai részről támasztott jóvátételi követelésekről szóló lemon­dást belefoglalják majd a Ta­naka pekingi látogatásáról ki­adandó közös közlemény, vagy nyilatkozat szövegébe. Csou En-laj rámutatott arra is — mondta végül Naohiko —, hogy japán—amerikai biz­tonsági szerződés nem jelent akadályt Kína és Japán kap­csolatainak normalizálása szempontjából) Négy órás összecsapás Londonderry ben A Londonderry-i katolikus negyedben vasárnap négy órán keresztül folytak az ösz- szecsapások a lakosság és a -biztonsági erők« között. A verekedés azután robbant ki, hogy mintegy nyolcszázfőnyi­en tüntettek az angol katonák ellen, mert a negyedben meg­szállták a stadionokat, az is­kolákat és m£s épületeket, összetűzésekre került sor Bel­fast utcáin is. A brit hadsereg egyik szóvi­vője hétfőn bejelentette, hogy az utóbbi három hét alatt ösz- szesen kilencen vesztették éle­tüket — bombatelepités köz­ben, mert a bombák idő előtt robbantak. Londonderry katolikus ne­gyedében vasárnap holtan ta­lálták a brit hadsereg egyik őrmesterét, akit tarkólövés ölt meg. Washington csökkenteni akarja hozzájárulását az ENSZ költségeihez Az amerikai ENSZ delegá­ció hétfőn emlékiratot körö­zött a tagállamok között és eb­ben állást foglalt a világszer­vezet költségvetéséhez való hozzájárulásának csökkentése mellett. Az emlékirat azzal ér­velt, hogy az Egyesült Álla­AUGUSZTU5 31 Nixon—Tanaka találkozó A japán külügyminisztéri­um bejelentette, hogy Tanaka ■ japán miniszterelnök és Nixon amerikái elnök csúcstalálko­zóján — amelyet augusztus 31-én és szeptember 1-én tar­tanak meg a Hawai-i szigete­ken, két megbeszélésre kerül sor. A találkozó befejeztével, .szeptember 1-én közös közle­ményt adnak ki. mok jelenleg, idén a legmaga­sabb részesedéssel, 31,52 szá­zalékkal, 64 millió dollárral járult hozzá az ENSZ költség- vetéséhez és ezt aránytalannak tartja. Az amerikaiak szeret­nék 25 százalékosra leszállí­tani a hozzájárulásukat és az így kieső összeget szerintük részben új tagállamok befize­téseivel, részben a régi tagál­lamok hozzájárulásainak mó­dosításával kellene pótolni. Az emlékirattal kapcsolat­ban egy amerikai szóvivő sie­tett hangsúlyozni, hogy az Egyesült Államok álláspontját nem a megtorlás diktálta kü­lönböző, Washington számára kedvezőtlen ENSZ döntések miatt. Azt viszont ő sem ta­gadhatta, hogy szélsőjobbolda­li körök különösen Tajvan ki­zárása óta hangos kampányt indítottak a világszervezet el­len. Peking követeli a hejjékár megtérítését A Kínai Népköztársaság külügyminisztériuma szomba­ton hivatalos nyilatkozatban utasította vissza azt az ame­rikai állítást, hogy az Egye­sült Államok harci repülőgé­pei -nem támadlak meg és nem pusztítottak el« semmifé­le kínai hajót a Vietnami De­mokratikus Köztársaság part­jainál. , A külügyminisztérlumi köz­lemény pontos adatokat szol­gáltat arról, hogy mikor és hol támadták meg az ameri­kai repülőgépek a KNK lobo­gója alatt közlekedő hajót. Is­mét leszögezi: a támadásban életét vesztette öt kínai ten­gerész. A Kínai Népközársa- ság külügyminisztériuma kö­vetelte az Egyesült Államok kormányától, hogy azonnal hagyjon fel a kereskedelmi hajóit veszélyeztető provoka­tív akciókkal és tegyen intéz­kedéseket a hasonló inciden­sek elkerülésére. Kína újból bejelentette igényét az okozott károk megtérítésére. A KAPOSVÁRI CUKORGYÁR AZONNAL FÖLVESZ egy különleges gépjárművezetői jogosítvánnyal rendelkező gépkocsivezetőt autó-baggera továbbá egy gépkocsivezetőt ntolticar kistehergépkocsira Jelentkezés a gyár gépkocsi-előadójánál. (9701) A republikánus pártkassza rejtélyei A biztos győzelem hangula­tában ringatózó republikánus választási kampány számára az egyetlen közvetlenül kelle­metlen tényezőt továbbra is a pártkassza feltörése körül lep­lezett szabálytalanságok és a demokrata párt választási fő­hadiszállásánál történt lehall­gatás botránya jelenti. Az amerikai törvényhozás egyik hivatala, a főszámvevő­szék vasárnap olyan jelentést tett közzé, amely a szövetségi törvények többrendbeli meg­sértésével marasztalja el Nixon pártjának pénzkezelését. A kongresszus korábban tör­vényt hozott arról, hogy a pár­toknak pontosan el kell szá­molniuk a választási alapjukba befolyó minden összegről. Az ellenőrzéseknél kiderült vi­szont, hogy legalább két gya­nús eredetű összeg szerepel a republikánusok pénztárában. A Miami Herald értesülése szerint az egyik rejtélyes, 89 OOO dolláros cselek azért ke­rült Mexikóvárosból a repub­likánusokhoz, mert valójában négy gazdag texasi üzletember fizette be, akik hagyományo­san a demokrata pártot támo­gatják, s pártütésüket most a pénz ilyen, -megsétáltatásával« akarták takargatni. Bonyolít­ja a dolgot, hogy a 89 000 dol­lár és további 25 000 dollár is a demokrata párti válaszási fő­hadiszálláson történt betörés ügyében gyanúsított Bemard Parker bankszámláján ment keresztül. A képviselőház egyik bizótt- sága máris vizsgálatot indított a republikánus párt' pénzfor­rásai ügyében. Bhuttó újabb csúcstalálkozóról beszél Ali Bhutto pakisztáni elnök szombaton az egyik vidéki vá­rosban tartott beszédében fel­vetette egy újabb indiai—pa­kisztáni csúcstalálkozó lehe­tőségét, amelyre — mint mon­dotta — esetleg már szeptem­ber közepén sor kerülhetne. A pakisztáni elnök be­szédében megemlítette, hogy nemrégiben telefonbeszélge­tést folytatott a London­ban kórházi ápolás alatt álló Mudzsibur Rahman- nal, a Bengali Népi Köztársa­ság miniszterelnökével, aki­nek egészségi állapota felől érdeklődött. Rahman a beszél­getés során kitért országának Pakisztán részéről „történő elis­merése kérdésére is. Az indiai főváros diplomá­ciai köreiben egyébként meg­lehetősen borúlátóan ítélik meg azt a tényt, hogy Bhuttó nem hajlandó elismerni önál­ló államnak a függetlenné vált keleti országrészt. Ugyanez a vélemény a Bengáli állam ENSZ tagságát megakadályozó Nixon és a hollywoodi csillagok Nixon elnök vasárnap este a kaliforniai Fehér Házban, San Clemente-ben 400 szemé­lyes garden-partyt rendezett; amelyen támogatást ígért a súlyos válságban bukdácsoló hollywoodi filmiparnak és megmártózott a tv- és film­csillagok látványos seregének népszerűségében. A színészek közül sokan aktív részvételt ígértek Nixon újjáválasztási kampanyaoam. kínai vétóról is. Mindezek rá­nyomják bélyegüket a pakisz­táni elnök különmegbízottjá- nak jelenleg Űj Delhiben fo­lyó megbeszélésén is. amelyek­nek feladata a simlai egyez­ményben foglalt megállapodá­sok érvénybeléptetési módoza­tainak kidolgozása lenne. Kétórás megbeszélést tar­tottak hétfőn délelőtt Üj- Delhiben azok a magasrangú indiai és pakisztáni tisztvise­lők akik a múlt héten pénte­ken kezdték meg tárgyalásai­kat az indiai fővárosban a simlai egyezmény óta történt fejleményekről és az egyez­mény végrehajtásával kap­csolatos kérdésekről. Eddig egyik tárgyalófél sem nyilatkozott a megbeszélések eredményeiről. Hírügynökségi értesülések szerint a felek kö­zötti nézeteltérések a kasmiri tűzszüneti ellenőrző vonal ki­jelölésével kapcsolatosak. Közös közlemény Kuwait állam külügyminiszterének magyarországi látogatásáról Péter János külügyminisz­ter meghívására Sheikh Sa­bah AI Ahmed Al Dzsaber, Kuwait áíllam külügyminiszte­re 1972. augusztus 24—27. kö zött hivatal es látogatást tett a Magyar Népköztársaságban. A látogatás során a kuwait: külügyminiszter és kísérete megismerkedett a magyar nép életével, munkájával, a szo­cialista építésben elért ered­ményeivel. Fogadta a külügyminisztert Losonczi Pál, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsá­nak elnöke és Focit Jenő, a Minisztertanács elnöke. A hivatalos megbeszélése­ken és a tárgyalásokon átte leintették a legfontosabb nem­zetközi kérdéseket, megvizs­gálták a kétoldalú kapcsola tok elmélyítésének, fejleszté - sének lehetőségeit. Az őszinte, baráti légkör­ben folytatott tárgyalásokon megelégedéssel állapították meg, hogy a nemzetközi élet legfontosabb kérdéseiben a nézetek azonosak, vagy közel állnak egymáshoz. A két fél megítélése szerint a békesze­rető erők álhatatos küzdelmé­nek eredményeként a nemzet­közi életben bíztató kezdemé­nyezések történtek az általá­nos és teljes leszerelés meg­valósítása, a világ békéjének és biztonságának megteremté­se felé vezető úton. Ugyanak­kor azt is megállapították, hogy a bíztató változások el­lenére még mindig sok veszély fenyegeti a nemzetközi bizton­ságot és békét. Kinyilvánítot­ták készségüket, hogy további erőfeszítéseket tesznek az ál­talános és teljes leszerelés el­éréséért. A felek különös figyelmet szenteltek a közel-keleti hely­zetnek. Megállapították, hogy Izrael agresszív magatartása — az imperializmus és a nem­zetközi cionizmus támogatá­sával — súlyosan veszélyezte­ti a nemzetközi békét és biz­tonságot. Határozottan elítél­ték Izraelnek az arab népek ellen irányuló agresszióját, terjeszkedési törekvését és a megszállt arab területek be­kebelezésére törekvő mester­kedéseit. A felek támogatják a Palesztinái nép törvényes jo­gainak helyreállítását. A dél-kelet ázsiai helyzettel kapcsolatban mindkét fél kö veteli a Vietnami Demokrati­kus Köztársaság bombázásá­nak azonnali megszüntetését, és a vietnami kikötök ameri­kai katonai blokádjának fel­számolását. Hangsúlyozták az idegen csapatok kivonásának szükségességét Indokínából, hogy a térség népei élhessenek önrendelkezési jogukkal, minden külső beavatkozás nélkül. A felek megvitatták az európái biztonság kérdését is, hangsúlyozva az európai biz­tonsági konferencia összehí- /í „mák különleges jelentősé­gét azért, hogy a népek érde- Keinek megfelelően megszi­lárduljon az európai stabili­tás, csökkenjen a nemzetközi . feszültség az egész világon. A felek kifejezték teljes szolidaritásukat az ázsiai, af­rikai és latin-amerikai népek iránt, országuk politikai és gazdasági függetlenségének megszilárdításáért, a gyaláza­tos gyarmati örökség felszá­molásáért vívott harcukban. Támogatják Angola, Mozam­bique, Guinea-bissau és Na­míbia népeinek a függetlensé­gükért és a gyarmati uralom ellen folyó harcát. Elítélik a Dél-Afrikai Köztársaság és Rhodézia faji diszkriminációs, apartheid politikáját. A felek ismételten megerő­sítették bizalmukat és teljes támogatásukat az ENSZ alap­okmányának elvei, a nemzet­közi szervezetnek a gyarmato­sítás felszámolására irányuló erőfeszítései iránt. Kifejezték reményüket, hogy valamennyi független ország hamarosan elfoglalhatja helyét a világ- szervezetben. A felek megelégedéssel szóltak a Magyar Népköztár­saság és Kuwait állam baráti, mindkét nép javát „szolgáló kapcsolatai fejlődéséről. Ked­vezőnek tartják a magasszintű találkozókon folytatható esz­mecseréket, mert ezek haté­konyan segítik egymás orszá­gainak, népeinek jobb .megis­merését, a gyümölcsöző gazda­sági és kulturális együttműkö­dés bővítését. . . — Kuwait állam külügyminisz­tere háláját, fejezte ki a ma­gyarországi meleg fogadtatás­ért és kuwaiti hivatalos láto­gatásra hívta meg Péter Já­nos külügyminisztert; A ma­gyar külügyminiszter a meg­hívást köszönettel elfogadta. A látogatás idejét később ha­tározzák meg. (MTI) GYORSLISTA az 1972. augusztus 28-án megtartott lottó jutalomsorsolásról, ame­lyen a 34. heti szelvények vettek részt: 1 329 741 utalv., 1 328 992 utalv.. 1 532 448 varrógép. 2 114 430 háztart. gép, 2 114 949 ru­házati cikk, 2 119 403 ruházati cikk, 2 125 273 bútor-lakbér., 212G 825 utalvány, 2 133 043 éléskamra ut., 2 139 623 éléskamra utalv., 2 150 külf. társ. ut., 2 157 30o utalvány, 2 172 316 háztart. gép, 2 183 591 tv, 2 183 433 lemezjátszó, 2 200 272 ut., 2 206 2.43 ki mit vál., 2 207 381 élés­kamra ut. 3 318 345 házt. gép, 3 334 200 ut.. 3 356 196 éléskamra ut., 3 374 257 mosógép. 3 385 879 magnó. 4 317 777 éléskamra ut., 4 329 411 méteráru. 4 333 188 ki mit választ, 4 346 170 éléskamra ut., 4 390 383 ut., 4 397 440 tv, 4 397 438 utalv., 4 407 171 rádió. 5 399 301 lak.-tex.. 5 436 4Ö7 utalv., 5 439 912 utalv., 5 450 409 méteráru, 5 455 371 mosógép, 5 466 479 magnó. 5 481 129 varrógép, 5 482 245 hűtő­gép, 5 482 374 éléskamra utalvány, 5 435 738 éléskamra utalv., 5 485 750 Kínai vétó - daccal reagálás Bangla Desh népét felhábo­rította az országának ENSZ- tagságának megakadályozását célzó pekingi vétó — írja a TASSZ daccai jelentésében. A Bengáli Népi Köztársaság fő­városéiban szombaton nagy-- szabású tömegtüntetések zaj­lottak le, a szónokok elítélték Kína magatartását. Tofail Ahmed, az Avami Li­ga politikai titkára kijelentet­te: a pekingi Vétó arról tanús­kodik, hogy Kína az imperia­lista hatalmakhoz hasonló po­litikát folytat. A Bengáli Kommunista Párt Központi Bizottsága határozat­ban ítélte el a kínai magatar­tást. A, dokumentum felszólí­totta az ország népét, legyen éber az országban tevékenyke­dő Maoista elemekkel szem­ben, hiszen ezek élvezik az-im­perialista reakció támogatását is. Daccában és a Bengáli Népi Köztársaság más nagyvárosai­ban ifjúsági tüntetésekre is sor került; a fiatalok szónokai elítélték a 75 milliós ország ENSZ-tagságát megakadályozó kínai vezetést. Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára a bécsi Die Presse­ben hétfőn közölt nyilatkoza­tában egyebek között azt mon­dotta, nem lepve-meg, hogy a Kínai -Népköztársaság a Biz­tonsági Tanácsban megvétózta a Bengáli Népi Köztársaság felvételét az ENSZ-be. Szerin­te számítani lehetett e vétóra, mert Peking álláspontja ' sze­rint előbb a pakisztáni foglyok szabadonbocsátására vonatko­zó ENSZ-határozatokat kell wssahajtasi. ^ lemezjátszó, 5 495 427 külf. társas- utazás, 5 503 777 háztartási gép, 5 512 842 éléskamra ut.. 5 519 307 ki mit választ. 5 527 787 éléskamra ut., 5 547 697 méteráru, 5 550 548 utalv., 5 550 606 éléskamra utalv., 5 563 707 ki mit választ, 5 576 831 éléskamra utalvány, 5 580 806 éléskamra utal­vány, 5 581 936 fényképezőgép, 5 581 942 utalvány, 5 983 753 háztar­tási gép. 5 537 454 utalv., 5 620 437 éléskamra ut., 5 621 212 éléskamra utalvány, 5 639 185 ruházati cikk, 5 642 055 utalvány, 5 645 824 méter­áru, 5 653 842 utalvány, 5’656 014 mo­sógép, 5 663 204 utalvány. 5 670 170. utalvány, 5 676 935 külf társasuta­zás. 5 677 207 magnó. 5 678 490 ut., 5 687 666 utalvány, 5 696 023 lemez­játszó, 5 696 028 lemezjátszó, 5 699 075 utalvány, 5 705 325 élés­kamra ut., 5 7Q8 776 ruházati, .cikk, 5 709 384 bútor-lakbér., 5 718 450 Volkswagen 1300 típusú -személy- gépkocsi, 5 744 349 utalv., 5 747 214 OFOTÉRT-Utaivány, 5 765 284 élés­kamra ut., 3 774 685 éléskamra ut., 5 782 460 utalv., 5 793 271 ruházati cikk, d 803 776 színes tv; 5 810 905 OFOTERT-utalvány, 5 822 110 OFOTERT-utalvány. 5 02- 1. 2 OFOTÉRT-ut.. 5 322 118 OFOTÉRT- uíalvány, 5 822 119 OFOTERT-ut., 5 823 165 utalvány. 5 827 653 ki.mit választ, 5 832 306 tv, 5 836 99o élés­kamra utalv., 5 850 639 OFOTERT- utalvány, 5 853 952 éléskamra ut., 5 870 223 hűtőgép, 5 873 329 éléskam­ra ut.. 5 873 329 éléskamra utalv., 5 873 917 bútor-lakbér., 5 874 289 éléskamra ut., 5 875 298 háztartási gép, 5 875 789 magnó, 5 877 310 mé­teráru, 5 883 806 tv, 5 890 106 tv, 5 893 250 hűtőgép, 5 905 188 lemez­játszó. 5 908 382 fényképezőgép, 5 911 977 magnó, 5 914 324 lakás-tex­til., 5 933 119 tv, 5 954 361 éléskam­ra utalvány. 5 954 793 lak.-tex., 3 957 309 ruházati cikk, 5 959 141 magnó, 5 968 032 Zsiguli személy- gépkocsira utalvány, 5 973 80i ru­házati cikk. '5 982 347 élés ka mi-a ut.,; 5 990 854 háztart.,: 5 996 643 u"üVáhy, 5 997 511 éléskamra utalvány. A nyertes szelvényeket 1972. szeptember 20-ig kell a totó—lottó kirendeltségek, az OTP fiókok Vagy a Posta útján a Snortfoga-. dási és Lottó Igazgatósághoz (Bu­dapest, V., Münnich Ferenc u. 15.)’ eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sor­solás után készült, az esetleges számhibákért felelősseget nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom