Somogyi Néplap, 1972. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-29 / 203. szám

FELELŐSSÉGET AZ EMBERÉRT Héjformázású acélöntöde A közvélemény igen nagy érdeklődéssel figyel minden olyan eseményt, amely pozitív vagy negatív formájában valamiképpen ha­tást gyakorol, előreviszi avagy visszatartja szocializmust épí­tő hazánk fejlődését. S nem csupán figyelnek az emberek, nemcsak egymás kö­zött vitatják meg a történte­ket, sokan akadnak, akik tol­lat ragadnak, s levélben köz- lik véleményüket, valamelyik újság, rádió vagy a televízió szerkesztőségével. Egyik, nemrégen lezajlott bí­rósági ügy kapcsán — korrupt, beosztásukkal visszaélő veze­tőket ítéltek el leváltásuk után — írta olvasónk a következő­ket. — Állandóan figyelemmel kísérem a különböző újságok­ban az ilyen és hasonló bíró­sági ügyeltet. Engedjék meg, hogy megkérdezzem: hol volt a cikkben említett vállalat pártszervezete, miért nem szól­tak időben a kommunisták, s mentették meg a túlkapásaik, visszaéléseik miatt leváltott, majd elítélt vezetőket, akikről tudom, hogy régebben egyszerű fizikai munkásként dolgoztak. Talán, ha időben szólnak, ak­kor fegyelmivel, kisebb felelős­ségre vonással észre téríthetik, megmenthetik azokat az em­bereket, akik nemcsak kárt okoztak, hanem nagyon sok hasznos dolgot is cselekedtek. Nem kár ezekért az embere­kért? Levélírónk sokak által fog­lalkoztatott kérdésben raga­dott tollat. Véleménye elgon­dolkoztató. S joggal vetődik fel a kérdés: pártszervezeteink, kommunistáink bizonyos nega­tív jelenségek láttán, vajon megtettek-e, megtesznek-e mindent, hogy az ügyek ne a bíróságon végződjenek, s ne kelljen korábban becsült, eredményesen dolgozó embe­rektől azért megválni, mert letértek az egyenes útról. — Levontuk a tanulságot, taggyűlésén tárgyaltuk a tör­ténteket, hasonló eset nem for­dulhat elő nálunk — mondták az egyik helyen. — Láttuk a szaporodó hibá­kat, mi is tudtunk igen sok szabálytalanságról, ám úgy éreztük, még korai lenne azok hánytorgatásával esetleg meg­rontani a gazdasági vezetés és a pártvezetés közötti jó kap­csolatot — hangzott másutt a válasz. Mindkét állásponttal vitat­kozni kell. Nem elég csak a tanulságok levonása, hanem olyan körültekintő munkára van szükség a pártvezetőség és minden egyes kommunista ré­széről, amellyel megelőzhetik a súlyosabb eseteket. S nem kell különösebben felsőbb szervek utasításaira várni, főleg akkor, ha olyan vezetőről van szó, aki tagja a pártszervezetnek. Minden egyes vezetőre ép­pen úgy vonatkozik a párt szervezeti szabályzata, mint bármelyik kommunistára, s az kimondja: »Mutasson példát a munkában, hivatásának tel­jesítésében: védje a szocialista társadalom érdekeit.« S ha nem ezt tapasztal­ják, hanem ennek el­lenkezőjét, akkor kö­vetkezetesen élni kell minden kommunistának, a pártszerve­zet vezetőségének azzal a jo­gával, illetve kötelességével, amely így szól: »A pártszerve­zet joga és kötelessége műkö­dési területén a párt politiká­jának érvényesítése, a munka átfogó ellenőrzése, az állami, gazdasági vezetők beszámolta­tása.« Az ilyen beszámoltatások nagyon alkalmasak arra, hog'-' egy korábban jól dolgozó ve­zető változásaira, hibáira idő­ben felhívják a figyelmet. Ha valaki tapasztalja az őszinte segíteni akarást, akkor ez a beszélgetés, figyelmeztetés csak eredménnyel végződhet. Nem úgy a szemhúnyás, a hibák takargatása, amely vé­gül is azzal a következménnyel fejeződhet be, hogy a pártszer­vezet, a kommunisták számára csupán egy lehetőség marad: levonni a szükséges tanulsá­gokat! Felelősséget az emberért! Pártszervezeteink, kommunis­táink nagy feladata ez. Erre int az a kétségbeesett hangú levél is, amelyet egy nemré­gen leváltott, s a bíróság ál­tal elítélt vezető beosztású em­ber felesége írt: »Ne higgye, hogy menteni akarom a férjemet. Abból a pénzből nekem és két gyerme­kemnek semmi sem jutott, mé­gis mi szenvedtük és szénve- dünk miatta a legtöbbet. Saj­nos, amíg meg lehetett volna menteni, senki nem akadt, aki figyelmeztesse, pedig, ha idő­ben szólnak ... « Igen ha időben szólnak. De vajon a pártszervezeteinknek, kommunistáinknak mikor,kell vagy lehet szólniuk, ha látják egy vezető tévedéseit, hibáit, vagy egyre szaporodó szabály­talanságait? Világos választ ad erre a X. pártkongresszus egyik határozata amely ki­mondja: ‘ »Nagy gondot kell fordítani arra, hogy a társadalom döntő fontosságú tisztségeiben csak olyan emberek dolgozhassa­nak, akik a szocialista célokat teljes egészében magukénak vallják, e célok valóra váltá­sának feladatait jól értik, s akiket eszmei felkészültségük, politikai, erkölcsi, magatartá­suk, szakmai hozzáértésük és vezetőkészségük az ilyen tiszt­ségek betöltésére alkalmassá tesz.« w E s ha egy vezetőnél, aki korábban ugyan megfelelt ennek a kö­vetelménynek, de magatartá­sában, vezetési módszereiben, a rábízott vagyon kezelésében olyan változás következik be, amely arra figyelmeztet, hogy helytelen útra lépett, kommu­nistáinknak, pártszervezete­inknek addig kell szólniuk, amíg nem késő! Szalui László Üzemlátogatás — tanároknak A délutáni tanévnyitó érte­kezlet előtt üzemlátogatás. Így alakult az 503. sz. Ipa­ri Szakmunkásképző Intézet tantestületének tegnapi prog­ramja. A tanárok — a szak­mai es közismereti tantárgya­kat tanítók — a Kaposvári Villamossági Gyárba látogat­tak. — A szakmunkásképzés korszerűsítésének meg gyorsí­tása elválaszthatatlan a neve- lomunka minőségi fejlődésé­től — mondta Pintér Kálmán igazgató. — A tananyag a ro­hamos műszaki fejlődéssel együtt gyorsan változik, s a változó üzemi feltételek hul­lámverése nem jut el hoz­zánk mindig teljes mérték­ben. Célunk az, hogy taná­raink a gyárban egységében és folyamatában lássák a terme­lés sok apró kis mozzanatát, s azokat a körülményeket, amelyek között dolgoznak, formálódnak a gyerekek. Ez a látogatás tulajdonképpen az iskola és a gyár- szorosabb kapcsolatai hivatott elmélyí­teni, szorosabbra fűzni. Sok nálunk a fiatal pedagógus: szerencsénk van, kifejezetten előnyös ez egy igazgatónak. Már csak azért is, mert sok­kal fogékonyabbak a valóság iránt... A VBKM 11. gyára a ka­posvári. Évi négyszázhúsz milliós termelés folyik falai között, négy üzemrészben. A tanárok nagy érdeklődéssel fi­gyelték a munkát az előké­szítőben, a biztosító szereidé­ben és a bakelitrészlegben, a készülő transzformátorok mű­helyeiben, valamint a szer­számgépek és felvonóvezérlők csarnokában, Varga Jenő fő- technológus szakszerű kalau­zolása mellett. Megtekintették a félautomata és automata forgácsológépek munkáját — mellettük érdekes segszamba ment a nem is olyan régen még betanított munkát végző asszonyok sarából néhány itt dolgozó utolsó »mohikán«. Közvetlenül érzékelték a ha­talmas műhelycsarnokok jól szervezett rendjét, a legkülön­bözőbb anyagok megmunká­lásának és a késztermékek bedolgozásának folyamatát. Elidőztek néhány szót váltva a sóik ismerőssel; hajdani ta­nítványokkal, akik itt nem egy ízben buzgó szakmai ma­gyarázatokat fűztek a látot­takhoz. Közvetlenül megfi­gyelhették, hogy egy-egy rész­művelet, munkafogás, ame­lyet olyan alaposan igyekez­nek megtanítani a gyerme­keknek, s amely az iskolában még csak tananyag, itt ho­gyan válik a szervezett mun­ka részévé, s hogyan illeszke­dik a folyamatba, amelynek a végén elkészül a termék. — A látottakból mennyit lehet hasznosítani az órán? — kérdeztem Cémesi Tibor ta­nárt, aki ebben az évben szakrajzot fog tanítani. Nem1 véletlenül választottam őt. Terjedelmes nylonzacskóval a kezében fáradhatatlanul gyűj­tögette a különböző részter­mékek (aljazatok, gyűrűk, ko­rongok) elhullatott selejtjeit. Megalapozva szemléltető esz­közeinek gyűjteményét. — Változik-e a tanár szem­lélete, módszere a látogatás után? — Ha szamunkra nem is teljesen új, de szemléletfosmá- ló, hogy itt közvetlenül lát­tuk, milyen anyagokat és hol használnak fel, s hogyan ál­lítják munkába a gépeket. Oktató-nevelő munkánkban mindenképpen nagy jelentősé­gű, hogy közvetlen, helyi pél­dákból tudunk kiindulni egy- egy feladat megoldásánál. Ha például a mélyhúzást, menet­iéi zí test tanulják a gyerekek sokkal nagyobb az érzelmi, értelmi értéké, halasa, ha az itt gyűjtött anyagon szemlél­tetem az elhangzottakat. Mit szól mindehhez Köké- nyessy Péterné magyar—tör­ténelem szakos tanár? — Laikus vagyok, természe­tesen, de a látogatás mégis sokat jelent nekem is. A ta­nulók a hét egy igen jelentős részét töltik a gyárakban, üzemekben. Számomra tehát a sok technikai újdonságon, látványosságon kívül azért ér­tékesek az itt tapasztaltak, mert sokkal többet értek meg a tanulók viselkedéséből, szo­kásaiból így. Végül is nagy­mértékben befolyásolja őket éppen ez a környezet, s ezt még a humán szakosnak sem szabad figyelmen kívül hagy­nia. Sőt, ha igazán meg akar­ja érteni tanítványai világát, s meg szeretné találni a leg­jobb hangot, akkor még több­ször is el kell látogatnia ide. Mégpedig nem is akárhogy: nyitott, figyelő szemmel. Cs. T. A Borsodnádasdi Lemezgyárban 8ö millió forintos beruházási költséggel héjformázású ön­tödét építenek. Az új létesítmény 1973-ban készül el. Évente 3000 tonna öntvényt állí­tanak majd elő. Nagy erejű kis közösségek A szocialista brigád­mozgalom élő része termelő- szövetkezeteink, állami gaz­daságaink, üzemeink, gyára­ink életének. S ez még akkor is így van, ha akadnak el­szórtan — ellenpéldaként — a felsoroltak közt olyan egyes vállalatok vagy éppen tsz-ek, ahol inkább papíron, tehát el­méletben, mintsem a gyakor­latban »patronálják« ezt a mozgalmat. S eredményeik látszateredmények. A brigádokban dolgozók azonban mindenütt komolyan dolgoznak, magukénak érzik a hármas jelszót, s magukra nézve kötelezőnek fogadják el. Hányszor, de hányszor kell vizsgázniuk! És hány akadályt kell legyőzniük! Elsősorbán magukban, aztán a környeze­tükben. De a példák magukért be­szélnek. Győzelmek ezek a ja­vából! Sokan látták azt a tele­vízió híradót, melyben egy vasutasbrigád emberség dik­tálta érzéssel, önkéntes mun­kával otthont teremtett egy magatehetetlenné vált tár­suknak, akit baleset kénysze- rített tolókocsiba. Napilap-társunktól tudunk arról az asszonyról is, akin csak külföldön lehet műtéttel segíteni. Ki jelentkezett első­nek pénzbeli segítséggel? A szocialista brigád, melynek tagja volt betegsége előtt! És ahhoz sem kell jóstehetség hogy előre lássuk: a cikk nyo­mán sok ilyen brigád túlórá­zik majd, hogy az ebből »nyert« pénzt felajánlhassa a műtéthez. Az eredmények azonban mindig verejték árán szület­nek. S ez néha nem is a fizio­lógiai jelenséget jelenti. Mert némi bátorság és sok felelős­ségérzet is kellett ahhoz, amit az egyik ilyen brigádban vál­laltak Somogybán is. »Beavat­koztak« a családi életbe. Bri­gádtagjuk vőnek nősült be egy falujukbeli házhoz. Szorgal­mas, becsületes embernek is­merték az emberek. Ha kel­lett, dolgozott vasárnap is, nyújtott műszakban is. Mert az időjárás szeszélyei gyakran kényszerítik erre a termelő- szövetkezetekben dolgozókat. Esetünk »hőse«, a brigádtag azonban egy idő után kezdte elhanyagolni magát. Mindig egy ruhában látták. Munká­ban, ünnepnapon. Feltűnt — hogyne tűnt volna fel ez — az embereknek. Hiszen manap­ság a már foltozott ruhájú gyerekeket sem igen látni fa­lun. »Hősünk« gyakori vendé­ge lett az italboltnak is. Pedig józan legényként ismerte és szerette a brigádja korábban. Ahogy mondani szokás: »kérdőre fogták«. Kiderült, hogy az otthoni körülmények miatt jár abban az egy rend ruhában ünnep-, hétköznap. S egy alkalommal, amikor túl­órázott: kizárták a lakásból. Akkor kezdett inni. Beszéltek feleségével. Nem is annyira ő, mint az anyja volt a bajok »forrása«. A beszélgetés óta rendeződött sok minden a brigádtaggal kapcsolatosan. Azóta nem lát­ják az italboltok sem. Ezek a kis közösségek nem­csak dolgozni tanítják meg tagjaik közül azokat, akik ré­gebben »fél kézzel tettek-vet- tek«. Nevelnek is. Ez azonban nem jelent egyfajta ütemezett didaktikus tevékenységet. F nem jelent mindig »fejrr sást« sem. Néha viszont ige kemény kézzel avatkoznak közbe. Volt egyszer egyik gaz­daságunkban egy szállító trak­toros. Szocialista brigádtag. M Összetorlódtak a feladatok A RAPSZO DIKES időjárás az idei nyáron alaposan fel­bolygatta a mezőgazdasági munkák kezdetének időpont­jait. összetorlódtak, és au­gusztus végére, szeptemberre maradtak az elvégzendő fel­adatok. Már az újak is sür­getnek. Ez megnehezíti az emberi és gépi helytállást Magyaratádon is így van ez. Esős napon jártam ott A Barátság Tsz irodájában Vis- nyei Mihály elnököt és Ba- gyari Lajos főállattenyésztót is ott találtuk. A téma a silózás szervezése és az őszi vetés végzése volt. Az előbbi munkának mar nekiláttak volna — a gépeket felülvizsgálták, új silókoni- bájnt is vettek az adapterek mellé —, de az időjárás, mint annyiszor ezen a nyáron, is­mét közbeszólt. Pedig három üzemegységben — a magyar- a tadj ban, a patalomiiban es a rácegresiben — kell majd végezni a munkákat. Száz­nyolcvan holdnyi területről van szó. A silótakarmány, ahogy az irodában mondták: kiváló minőségű, ilyen jó még egyetlen évben sem volt Gyommentes, mert időben vegyszerezték. Szükség lesz rá, hiszen az állatállomány számra is, minőségre is szép. Száznyolcvan tehénnek és szaporulatának, ugyanennyi anyakocának és malacainak, valamint ötvennégy lónak, hu­szonegy csikónak kell a téli takarmány. Ügy mondta a két mező­gazdasági szakember, hogy »különleges szervezésre lesz szükség«, ha minden munká­val végezni akarnak. Folyamatosan rostálják, szá­rítják és tisztítják a gabonát. Lassan itt a burgonyaszedés ideje. A répát is ki kell ter­meim. A kukoricái tárni kell. És akkor meg nem is szól­tunk az őszi vetésekről! Sze­rencsére gépi ellátottságuk jó. Hetven hold megmunkálása jut egy traktorra. A kukori­caszedésnél és a cukorrépánál lesz szükségük kézi erőre is. A burgonya »kipergetése« géppel történik. A tengeri csaknem nyolcszáz holdon te­rem. Harmincmázsás átlagot »néznek ki« belőle. AZ »ÖSSZETORLÖDOTT« feladatok legsürgősebbike azonban most még az őszi ve- lésűek talajelőkészítése és maga a vetés. A letakarítható táblákat azonnal szántják. A borsóföldek állnak ellent, ezekről szinte lehetetlenség lehúzni a szalmát. Szerencsé­re takarmányuk van és lesz bőven, úgyhogy a borsószal­mára már nem lesz szükség. A napokban tehát — ha az időjárás engedi — megkez­dődhet az őszi vetés. Rendes, szorgalmas ember. A többiek »Jámbornak« hívták szótlansága miatt. Ez az ember a családjának és a munkájá­nak élt. Építgette a »fészket«, ahová majd beköltözhet. A pénz kellett. A szállítással kapcsolatban papírmunkája is volt. Neki számoltak el a mun­káját igénybe vevő helyek, melyeknek dolgozott. Neki ezt a pénzt a gazdaság pénztárába kellett fizetnie. Egyszer azon­ban elmaradt ez a befizetés. A brigád tagjai, vezetői tudo­mást szereztek erről. Közbe­avatkoztak. Nem volt túl nagy összeg, de egy ember becsüle­te forgott kockán. És a brigá­dé is! Az ügyet rendezték. A gazdaság dolgozója azonban nem »úszta meg« ilyen köny- nyen az esetet. Per, bírósági ügy nem lett a dologból, de annyi bizonyos, hogy soha többet nem nyúl meg nem ér­demelt pénzhez. Ezt nemcsak ő, hanem a brigád is hitelesí­ti. Arról nem nyilatkoztak, milyen »nevelési módszert« alkalmaztak. Sok köztük a szókimondó ember. S ezt nem min­den helyen értékelik egy­értelműen a gazdasági ve­zetők. Erről is beszélni kell. Okvetetenkedésnek érzik, személyük ellen irányu­ló támadásként értékelik a brigádtagok véleménynyilvá­nítását. Pedig nem árt odaíi-. gyelni rájuk! Aki közvetlenül vesz részt a termelésben, az- jól látja a részfeladatokat, ta­pasztalatainak feltárásával so-' kát segíthet a vezetőknek. Sze­rencsére a legtöbb üzemben, gyárban vagy szövetkezetben ^gyre inkább fölfedezik, s ki-" iknázzák a »több szem többet lát« igazságát. S támaszkod­nak ezekre az emberekre. Igaz*, néha konfliktusok is keletkezhetnek. Az új vezető­ség megválasztása előtt az egyik szövetkezet kommunis­tái egyetértettek abban, hogy a vezetőségbe, mégpedig az egyik felelős posztra — az el­nökhelyettesire — fizikai dol­gozót javasolnak. A javaslat- tevő szocialista brigádtag el­len azonban megindult az intrika. Hogy ki indította meg a lavinát? Természetesen an­nak fáj leginkább az ujja, akinek megharapták ... De ma fizikai dolgozó az el­nökhelyettes abban a mező- gazdasági üzemben! S az ügy- gyé dagadt piszkálódásokat felülvizsgálva — a pártveze­tők inspirálására — véget ve­tettek a javaslattevő elleni intrikáknak. Nemcsak az egyén, hanem a brigád nagy megnyugvására is. Egyre többet hallatnak ma­gukról ezek a kis közösségek. Egyre számottevőbbek válla­lásaik. Oda kell figyelnünk rájuk. Leskó László

Next

/
Oldalképek
Tartalom