Somogyi Néplap, 1972. július (28. évfolyam, 154-178. szám)

1972-07-04 / 155. szám

Sorrendben negyedszer bajnok az Újpesti Dózsa &§lepetés-e a Szektái Dézsa RS ll-es bajnoksága? A labdarúgó NB I-es baj­nokságban a 27. fordulón ju­tottak túl a csapatok. E héten szerdán és a jövő vasárnap még tart a pontvadászat az él­vonalbelieknél, de most már egy újabb kérdés is tisztázó­dott. Mint az várható volt, az Ű. Dózsa a 27. játékhéten meg­szerezte a bajnokság megnye­réséhez még szükséges pontot. Már egy döntetlen is elég lett volna, a lila-fehér gárda azon­ban bajnokhoz méltóan, he­lyenként nagyszerű játékkal legyőzte az MTK-t, s a mérkő­zés végén jogosan ünnepelt az újpesti tábor. A Dózsa sor­rendben negyedszer nyerte meg a magyar bajnokságot. Nem akármilyen siker ez. A hátralevő két fordulóban most már csak egy nyitott kér­dés vaui. A Szombathelyi Ha­ladás mellett ki lesz a máso­dik kieső? Egerben az Eger— DVTK kiesési rangadón pont- osztozkodás történt, ezzel a diósgyőriek megtartották elő­nyüket a kiesőhelyen tanáyzó Egri Dózsa előtt. Papíron még megmenekülhet az egri csapat,- ennek azonban kevés a való­színűsége. Egyébként a fordulóban a döntetlenek domináltak. A már említett Eger—Diósgyőr találkozó mellett pontosztoz­kodás történt Tatabányán, So­roksáron és Pécsen is. Tatabá­nyán a hazai csapat és a Rá­ba ETO összecsapásán nem esett gól. A VM Egyetértés— Csepel és a Pécsi Dózsa—Vi­deoton találkozó 1:1 arányú döntetlennel ért véget Nem valami szépen búcsú­zik a Szombathelyi Haladás csapata az NB I-től. A vasutas együttes most a Komlói Bá­nyászt fogadta. Maga a szám­szerű eredmény nem mond kü­lönösebbet. 3:0-ás vezetés után a komlóiak 3:2-re győztek. A mérkőzés befejezése után azonban Halmosi, a válogatott labdarúgó megrúgta az egyik partjelzőt. Ez bizony még egy járási mérkőzésen is elítélen­dő, nemhogy az NB I-ben. Az ügynek folytatása lesz. Rangadójellegű találkozót vívott a Salgótarján a Bp Honvéd csapatával. Az ered­mény nézőcsúcs: 15 000 szur­koló buzdította a Bányászt, mint utólag kiderült, győze­lemre. A Salgótarján bebizo­nyította, hogy nem érdemtele­nül áll a bajnoki táblázat 2. helyén. Vasárnap késő este a Nép­stadionban került sor a 27. forduló záró mérkőzésére. A Vasas—Ferencváros összecsa­pás meglepetésszerű ered­ménnyel zárult. A Vasas má­sodik félidőbeli jobb játékával két vállra fektette a Ferencvá­ros csapatát. Egri Dózsa—Diósgyőr 1:1 (0:0) Eger, 12 000 néző. Vezette: Katona. G.: Kovács, ill. Siko- ra. P. Dózsa—Videoton 1:1 (0:0) Pécs, 4000 néző. Vezette: Balia. G.: Jánosi, illetve Wol- lek. Salgótarján—Bp. Honvéd 3:1 (2:1) Salgótarján, 15 000 néző. V.: Bircsák. G.: Jeck (2), illetve Kocsis. Tatabánya—Rába ETO Od) Tatabánya, 5000 néző. Ve­zette: Bana. TOTÖ A totó 13+1 találatos szelvénye: 2, 1, x, x, 1, 2, x, x, 1, 2, 1, 1, 1, +1. A 27. heti totónyeremények az illeték levonása után a követke­zők: 13+1 találatos szelvény há­rom darab, nyereményük egyen­ként 174 231 forint. 13 találatos szelvény hat darab volt, nyeremé­nyük 100 090 forint. A 12-esre 1308 forintot, a 11 találatosra 88 forin­tot, a 10-esre húsz forintot fizet­nek. Labdarúgó mini VB A döntőkhöz közeledik a brazíliai labdarúgó mini VB küzdelemsorozata. Hírügynök­ségi jelentések szerint vasár­nap az alábbi eredmények szü­lettek: Argentina—Szovjetunió 1:0, Brazília—Jugoszlávia 3:0, Skócia—Csehszlovákia 0:0. Ű. Dózsa—MTK 6:3 (3:1) Megyeri út, 10 000 néző. Ve­zette: Somlai. G.: Dunai II (2), Maurer, Bene (2), Kellner, il­letve Becsei, Kiss (2). Komló—Haladás 3:2 (1:0) Szombathely, 2000 néző. Ve­zette: Nagy B. G.: Juhász. Bordács, Buus (11-esből), illet­ve Kulcsár (11-esből), Rátkai. Vasas—Ferencváros 3:2 (2:2) Népstadion, 20 000 néző. V.: Szilvási. G.: Puskás dr. (31, Váradi B. (2), illetve Braniko- vics, Kű. Az NB I állása: 1. Ü. Dózsa 28 19 6 3 71:27 44 2. SBTC 28 15 9 4 46:26 39 3. Honvéd 28 14 7 7 46 :26 35 4. Tatabánya 28 12 11 5 42:30 35 5. FTC 28 14 6 8 57:34 34 6. Vasas 28 11 7 10 47:43 29 7. Csepel 28 11 7 10 33 :34 29 8. Komló 28 9 10 9 34:44 28 9. Videoton 28 11 5 12 37:38 27 10. P. Dózsa 28 6 12 10 21:26 2 1 11. Rába ETO 28 6 11 11 32:49 23 12. MTK 28 7 8 13 34:40 22 13. Egyetértés 28 5 12 11 26:35 22 14. DVTK 28 8 6 14 29 :43 22 15. Eger 28 6 8 14 31:58 20 16. Haladás 28 4 5 19 26:59 13 Bene vezet a góliövőiistán A labdarúgó NB I-es baj­nokság külön versenye a leg­eredményesebb csatárok vetél­kedése. Két héttel a bajnok­ság befejezése előtt Bene Fe­renc 5 gól előnnyel vezet klubtársa, Fazekas László előtt. Az élen a következő a sor­rend: 26 gólos: Bene (U. Dózsa). 21 gólos: Fazekas (U. Dó­zsa). 15 gólos: Branikovits (FTC), Dunai II (U. Dózsa), Kozma (Honvéd). 14 gólos: Szőke (FTC). ATLÉTIKA A fér fiuknál a csehszlovák, a nőknél a magyar csapat győzött Ivanov 16,25-tei nyerte a hármasugrást Már a szombati versenyna­pon előrevetette árnyékát, hogy a Magyarország—Cseh­szlovákia férfi és női atlétikai válogatott viadalon a férfiak­nál a vendégek, a nőknél a magyar csapat nyeri a ver­senyt. Az időjárás nem nagyon kedvezett a viadalnak. A vál­tozékony, páradús, szeles idő zavarta a futószámokat, az ugrókat és az ügyességi atlétá­kat is. A magyar atléta válogatott tagjai ez alkalommal sem na­gyon jeleskedtek. A viadal egyetlen magyar rekordja a befejezésre maradt: Bakai a tízpróbában átadta a múltnak a régi csúcseredményt, ame­lyet szintén ő tartott. A kétnapos viadal egyetlen somogyi részvevője, Ivanov Drágán, a K. Dózsa ugróatlé­tája, meghálálta a válogatók bizalmát. A hármasugrásban váltakozó erősségű hátszélben versenyeztek. Ivanov második ugrása nagyszerűen sikerült, átvette a vezetést és végig meg is őrizte azt. Ivanov Drágán 5 centivel túlugrotta az olim­piai szintet (ez 16,20 m). A 16,25 új megyei csúcseredmény is. A verseny végeredménye: Férfiak: Csehszlovákia—Ma­gyarország 119:104. Nők: Magyarország—Cseh­szlovákia 75:62. A K. Táncsics SE csapata. A tavaszi idényben kitűnően szereplő együttesből ez alkalom­mal a 4-es számú mez viselője,Kaufmann hiányzott. Mindannyian sokat tettek azért, hogy a Táncsics SE őszi 11 pontjával szemben a tavasszal 18-at szerzett, és jövőre is az NB Il-es bajnokságban szerepelhet. Nem kétséges, hogy az NB II Nyugati csoportjának első szá­mú esélyese a Pécsi Ércbá­nyász együttese volt. Mint hal­vány lehetőséget említették a szakemberek a Szekszárdi Dó­zsa végső győzelmét, mégis, amikor befejeződtek a küzdel­mek, a nagy esélyes, a P. Érc­bányász a bajnoki táblázat 5. helyén foglalt helyet, a Szek­szárdi Dózsa viszont 10 pont előnnyel már hetekkel koráb­ban megnyerte a bajnokságot.) Szekszárdon már három év­vel ezelőtt olyan nagyarányú csapatátszervezés történt, ami mutatta, hogy távlati tervek készülnek. Az Sz. Dózsa haza­hívta a Pécsi Dózsából Törö­Kisorsolták az „Öt karika — öt verseny” nyereménytárgyait A 212 679. számú sorsjegy gazdája utazik Münchenbe Ötezernél több fiatal vett részt Somogybán a KISZ által meghirdetett »öt karika —r öt verseny« sportmozgalomban. A sorsolási bizottsághoz beér­kezett szelvények közül azon­ban háromszáznál több volt a szabálytalan, ezeknek tulajdo­nosai — sajnos — nem vehet­tek részt a vasárnap délelőtti balatonboglári sorsoláson, amikor gazdára találtak az értékes nyeremények. A közjegyző által lepecsételt borítékot Weisz Zoltán, a sor­solási bizottság elnöke és Hor­váth Attiláné, a KISZ megyei sportfelelőse nyitotta fel, s a sorsjegyek számai urnába ke­rültek. Szabó Éva futóbajnoknő húz­ta ki az urnából a nyertes sors­jegyeket. Ezek a következők: 11 napos utazás a müncheni olimpiára: 212 679. számú sors­jegy. 8 napos üdülés a román ten­gerparton: 204 277. 5 napos kirándulás a Cseh- Tátrába: 205 541, 214 135. 5 napos autóbuszkirándulás a Lengyel-Tátrába: 205 625. 214 965. Téli üdülés Kőszegen: 205 611, 205 59t2, 208 662, 214 152 214 934. Egy darab kerékpár: 205 530, 205 572. 500 forintos vásárlási utal­vány: 13 521, 13 524, 205 568, 208 810, 214 143, 215 265. 300 forintos vásárlási utal­vány: 13 143, 13 583, 13 624, 13 657, 205 502, 205 767, 203 012, 214 146, 214 900, 214 946, 208 122, 214 600, 214 138, 212 586. 200 forintos vásárlási utal­vány: 204 273, 214 592, 208 675. 212 811, 208 669, 212 659, 205 646. 211 095, 13 365, 212 678, 208 808, 214 581, 214 650, 204 185. Az »öt karika — öt verseny« nyeremény tárgyai a KISZ So­mogy megyei Bizottságán, Ka­posváron, az igazolószelvény felmutatása ellenében vehetők át július 6-tól. A külföldi uta­zások nyertesei legkésőbb jú­lius 8-ig vegyék át nyeremé­nyüket. Szabó Éva balatonboglári atlétanő kihúzza az »öt karika, öt verseny« főnyereményét, müncheni utazást a szerencsekerékből. köt, leigazolta az ugyancsak NB I-ben szerepelt pécsi Frep- pánt, valamint az MTK-s Szántót (aki korábban a K. Táncsics jobbhátvédje volt). És még csaknem egy csapatra való játékos került a szek­szárdiakhoz. Az első két év nem hozta meg a hőn óhajtott NB I B-t Manapság már úgy mondják, hogy jobb is ez így, mert idő­közben összekovácsolódott a csapat, amelyben középkorú és idősebb játékosok szerepel­nek. Most már esetenként sa­ját nevelésű fiatalok is helyet kaptak a csapatban. Nem kétséges — és ezt már félidőben is látni lehetett —, hogy a bajnoki cím ahhoz ke­rült, akit legjobban megillet. Jól olajozott gépezet módjára ■működött ez az együttes, mely­nek kitűnő védelme és gólerős csatársora van. Ez utóbbi tényt atért érdemes hangsúlyozni, mert nem lesz szükség a baj­nokságot nyert csapat teljes átalakítására a magasabb osz­tályban sem. Együtt van itt már a jövő csapata is. A K. Táncsics mérkőzésein találkoztunk a mezőny vala­mennyi csapatával. A fűztőiek jó szereplése csak annak meg­lepetés, aki nem látta ezt az együttest játszani. A Győri Dózsa az idei bajnokságban is eléggé rapszodikusan szerepelt. A Savaria viszont tartani tud­ta múlt évi pozícióját. A P. Ércbányászról már szóltunk. Nem Dunai János dr. edzőn múlt, hogy nem váltak valóra a pécsi NB I B-s álmok. Pápa nem javult, a Bakony Vegyész pedig hanyatlott. A K. Tán­csics 8. helye megfelelt a vá­rakozásnak, noha a kaposvá­riak az ősszel nagyon gyengén kezdtek. Az »újonc« PVSK ép­pen csak megkapaszkodott. Az ebben az osztályban először szereplő KOMÉP 28 pontja vi­szont pozitív eredménynek számít. A Székesfehérvári MÁV Előre tavaly még NB I B-s csapat volt, most éppen csak megmenekült. A vissza­került Nagykanizsai Olajbá­nyász úgyszintén. A Zalaeger­szegi Dózsa a korábbi évek­ben jól, most eléggé mérsé­kelten szerepelt. A három ki­eső: az Ajka. a Bauxitbányász és az Almásfüzitő kétségkívül a mezőny leggyengébb csapata volt. NB II a neve, valójában a Nemzeti Bajnokság harmadik vonalát jelenti ez az osztály, amely 1971—72-ben a Nyugati csoportban felszínre hozott egy valóban jó csapatot, a bajnok Szekszárdot. A többiek tényleg csak a harmadik vo­nalbeliek közé tartozók. K. S. SPORTHÍREK Európa-bajnoki mezőnynek is beillik a július 5—9-i, len­gyelországi nemzetközi röp­labdatorna, amelyre hétfőn délután vonattal elutazott a női válogatott. A 13 tagú együttes vezetője Borovits Ta­más, a Magyar Röplabda Szö­vetség főtitkára. Elmondotta az elutazás előtt, hogy az előze­tes csoportbeosztás szerint Sosnowiecben Kuba, Csehszlo­vákia és az NDK válogatottjá­val együtt lépünk pályára, míg a másik csoportban Katowicé­ben a hazaiak, valamint Ro­mánia, Olaszország és a Szov­jetunió verseng a négyes dön­tőbe jutásért. Ä magyar válo­gatott számára ez az utolsó nemzetközi torna az olimpia előtt — folytatta az MRBZ főtitkára —, ezután már csak az NDK és Románia váloga­tottja látogat el Magyarország­ra július végén, illetve augusz­tus elején. A következő játékosok utaz­tak el Lengyelországba: Bű­zeimé, Bánhegyiné, Blauman- né, Gerhardtné, Énekes, Sza- lainé Házsikná, Halászná, Tor­ma, Gáli, Török, Schadekné Királyné. Véget ért Bukarestben a ro­mán nemzetközi öttusa-bajnok­ság. Az egyéni versenyben a bolgár Bratanov szerezte meg a győzelmet 5218 pontos telje­sítménnyel a csehszlovák Adam előtt, aki 5171 pontot ért el. A csapatversenyben szintén bolgár siker született, a győztes együttes 15 088 pon­tot gyűjtött, míg az ezüstérmes román válogatott 14 913 pon­tot. A magyarok közül Móczár (4867 pont) 9., Borlay (4864 p) 10., Vass (4843 p) 12. lett, a csapat 14 574 ponttal a 4. he­lyet szerezte meg. * * * G. M. Rogulskij, a szovjet állami sportbizottság elnökhe­lyettese vezetésével szovjet sportvezetői delegáció érke­zett hétfőn néhány napos ba­ráti látogatásra hazánkba. A vendégeket a Ferihegyi repü­lőtéren Bíró Mihály, az MTS elnökhelyettese fogadta. * * * Nyolc megye — Békés, Bor­sod, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Szabolcs-Skatmár, Szol­nok és Nógrád — mintegy 130 középiskolás sportköri diákel­nökének egyhetes táborozása kezdődött meg hétfőn a salgó- bánvai KISZ vezetőképző tá­borban. A táborozás célja, hogy a diáksportköröknek po­étikai, elméiéi és módszertani segítséget nvíi'tson a közéo- :ekolai sportélet fellendítésé­hez. • * « Nyíregyhászki Márton, az MTK labdarúgója, 21 éves ko­rában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Somogyi Néplap

Next

/
Oldalképek
Tartalom