Somogyi Néplap, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-09 / 134. szám
A í országút kígyózó, tekergő szalagjának a végén bog vagy inkább rendjel Ecseny. Közelebbről — nem gyémántokkal ékesített “-kitüntetés«, csak amolyan puritán, »hétköznapi« rendjel. A falu a völgyben épült, A rét oldalán egy-egy házsor tart a hosszú utcának. A házakban emberek. A nevük is mond valamit. Stickl, Bernhardt, Buchenauer, Welter, Szabó, Morvái, Fekete, Katona. Egy kanyar házat dob elénk. Az Előre Tsz irodája ez. Szerencsénk van. Péter János elnököt és Deák Lajos főagro- nómust együtt találjuk. Ismerkedjünk a faluval, az emberek munkájával! A szövetkezetnek 368 tagja van. Százhetvennyolc dolgozik közülük, a többi már nyugdíjas, járadékos. Ügy mondják divatos kifejezéssel: »rossz közgazdasági viszonyok közt« gazdálkodnak. A talaj savanyú, erdei. A talajerő-utánpótlás csillagászati összegekbe kerül. Telepítettek egy gyümölcsöst a megmunkálásra leginkább alkalmatlan területen, asszonyi munkaerő van elegendő a szedés, karbantartás elvégzéséhez. Az utóbbi években a növénytermesztést gépesítették. Korszerű gépműhelyt, sertés- fiaztatót, gyümölcstárolót építettek. A jövő? Az állattenyésztésben van, ezt szolgálja ki a növénytermesztés. Évente ezer sertést adnak le, ennyi kerül ki a háztájiból is. A nők faluja. Nem statisztikailag értem ; ezt. Az asszo- ■ nyok viszik előre a falu i ügyét. S ezzel * nem elmarasztalni akarom az ottani férfiakat. Valaki azt mondta ott: »Az ecsenyi férfiak komótosabbak. Régen a kaszán kívül mást nemigen vettek a kezükbe. Legföljebb a szőlőben dolgozgattak. Ma változott a helyzet, de azért a közös még mindig jobban támaszkodhat az asszonyokra.«. Ezt azért cáfolják. Hárman is, akik sokadmagukkjal mindig kivették részüket a munkából. A szövetkezeti majorban beszélgetünk, egy parányi helyiségben, ahol még kiegyenesedni is alig lehet. Kint szakad az eső, halljuk, hogyan kopog monoton dallamot a tetőn. Ki-ki ott ül le, ahol éppen helyet talál. Úri Imre, a gépműhely vezetője, Szabó Aladár a beosztottja lés Bayer János magtáros. Előbb a munkáról folyik a szó, aztán az »egymásra találásról«. Mert a nemzetiséginek számító svábok mellett a Felvidékről érkezett magyarok is élnek itt. Még Romániából, Jugoszláviából is érkezett ide néhány család közvetlenül a háború után. — Jöttünk az itt furcsaságszámba menő szekereinken — mondja Szabó Aladár, aki ak- koriban még ostornyi magas j sem lehetett. — Szóval, a mi szekereink oldala hullámos volt, hajlított. A kerék meg két collal szűkebb, mint az ittenieké. Másban nem is különböztünk mi egymástól. Ezt csak megerősítheti BaEcsenyi Ifikor Kéri Imre. Kis zenészek. yer János, aki — mint tudom — elsőnek vett el »betelepülő lányt«. Arra azért még emlékeznek: a »városi« öltözetet a betelepülők tették divattá. Akkor vetették le az itteniek a faklumpát, a hagyományos viseletnek számító kék kötényt. A régi hangulatok, dalok felidéződnek-e még? Erre a kérdésre egyszerre válaszolnak. Van a faluban két zenekar, azok lakodalmakkor régi és újmódi dalokkal vidítják a meghívottakat. De a három napig tartó régi lagziknak »befellegzett«. A nőknek a télen szerveztek egy tanfolyamot — mondják. S a férfiaknak milyen szórakozás jut? Tévé, italbolt. — Ki a népművelési ügyvezető? Erre csak az úton megszólított asszonyok adnak,pontos választ. így jutunk el az iskolába. Két összevont osztály van itt, két, a munkájáért tűzbe menő pedagógusnővel: Szabó Je- nőnével és Makker Jánosáéval. Az egyik csoportban éppen énekóra van. Egy egész gyerekzenekar kíséri az éneket. Xilofonok csengő hangjai, harmonika öblös terce. A »zenekart« Szabó Jenőné tanította be. Tizenöt éve dolgozik Ecsenyben. A tanítóképzőt már magyar területen végezte. Zsigárdról »csöppent« Ecsenybe. — Nagyon nehezek voltak a kezdeti évek. Ott pezsgett az élet — nagy, négyezer lelkes község volt —, itt pedig nekem kellett elkezdeni »mozgatni« az embereket. Egy könyv- szekrény mellett beszélgetünk. Az üveg mögött magyar íj és német nyel- ivű könyvek. — A gyerekek néha visznek egy-egy Szabd Aladár, német nyelvű regényt, meséskönyvet is. A szülők olvasgatják nekik. Makker Jánosné arról beszél: az itteni fiatalok felújították a nagyszüleiktől, szüleiktől ellesett táncokat. Már külföldön is jártak a produkciókkal. Nagyon együtt vannak itt a fiatalok. S ez nem kis mértékben neki köszönhető. Ö a falu »kulturális örökmozgója« Vezeti a könyvtárat, csaknem minden klubfoglalkozáson részt vesz. Mert az is van itt. A Szekeres Istvánról elnevezett klubban negyven fiatal is összejön esténként. Sokfajta szakmájú, az érdeklődési kört tekintve is különböző »gyerekek«. »Észre sem vették«, és közösséggé forrtak. Ott vannak a politikai ismereteket gyarapító előadásokon éppen úgy, mint az irodalmi vagy a kötetlen foglalkozásokon. Vetélkednek, műsorokkal is készülnek egy-egy alkalomra. Ök kérték: József Attila verseiből tanulhassanak. _ A faluban Äi’Wmög nem kísérte zajos siker ezt az összeál- llítást, inkább a bohózatokat 'kedvelik. De őket nem keserítette el ez. Talán mert Bayer János, olyan jó iramot diktál a Makker Jánosból és Wilhelm Mária KISZ-titkárból összetevődő »páros«. Az eredmény: a KlSZ-szer- vezet jó munkájáért 10 ezer forintot kap a KISZ központi bizottságától fölszerelésre. Jeget törnek a faluban, munkálkodásuk haszna szinte lemérhetetlen. Hozzájuk csatlakozott a tsz főagronómusa is, aki mezőgazdasági ismeretekből ad ízelítőt a klub tagságának. »Minden talpalatnyi Befejeződött a vezetők egyéves kollégiuma TAVALY OKTÓBERBEN kezdődött, s tegnap Kaposváron ünnepélyes külsőségek között fejeződött be a különböző területen dolgozó vezetők részére indított 10 hónapos speciális kollégium. Igazgatók, főmérnökök, társadalmi és tömegszervezeti vezetők vettek részt az Oktatási Igazgatóság politikai gazdaságtan tanszékének kollégiumán. A záró foglalkozáson Hortobágyi István az Oktatási Igazgatóság nevében búcsúzott a hallgatóktól. Részt vett az ünnepségen Varga Sándor, a megyei pártbizottság munkatársa is. — Célunk volt a vezetők munkájához olyan politikai segítséget adni, hogy munkájukat tudományos alapokra helyezve végezhessék majd. A X. pártkongresszus valameny- nyiünk számára azt határozta meg, hogy magasabb színvonalon folytassuk a szocializmus építését. Korábban ugyan már rendeztünk hasonló tanfolyamokat, de ez volt az első, ahol ilyen szervezetten, rendszerezetten foglalkoztunk a vezetési ismeretekkel — mondotta, amikor megköszönte a hallgatók lelkiismeretes, fegyelmezett munkáját, igyekezetét, amellyel az egyéves kollégium anyagát elsajátították. Huszonöt hallgató kapott igazolványt. Ennél azonban bizonyára többet jelent, hogy vezetői munkájukat az előadások és a viták tapasztalatai alapján az eddiginél is eredményesebben tudják végezni. Hiszen olyan kérdések szerepeltek, amelyek a napi élethez, a szervezett munkához elengedhetetlenül szükségesek. Ilyenek voltak: a szocialista vezetés elvei, az ellenőrzés szerepe a vezetésben, a vezetés szerepe a jó munkahelyi légkör kialakításában. Az előadásokat az MSZMP KB, a megyei pártbizottság, a megyei tanács munkatársai és más neves szakemberek tartották. A hallgatók különböző témákból szakdolgozatokat írtak, a legjobbakat az Útközben című kiadványban megjelentetik. Válaszoltak olyan kérdésekre is, hogy hasznosnak ítélik-e az egy esztendőt, milyennek tartják a tematikát, illetve mit javasolnak a jövőre. A VÁLASZOKBÓL és az egyik hallgatóval, Bóna Zoltán igazgatóval folytatott beszélgetésből is kitűnt, hogy jónak, hasznosnak ítélték valamennyien az egyéves kollégiumot. Helyes volt az is, hogy különböző területen dolgozó vezetők tanultak együtt, mert így nagyobb területről szereztek tapasztalatokat. Mindezeket figyelembe véve az Oktatási Igazgatóság politikai gazdaságtan tanszéke az ősszel újabb egyéves kollégiumot indít — hasznosítva a mostani tapasztalatokat — a vezetők részére. 8c. L. földért harcolni kell, kulturális értelemben!« — ezt vallják. De — és ezt is kertelés nélkül kimondják — kellene egy »kultúrkombinát« már. Ahol nem »kocsmaszinten« tudnának együtt lenni az ecsenyiek. »Az embernek fáj a szíve. Hiszen a mezőgazdaságban már mindent a gép csinál. De a kultúra, a művelődés eszközeit tekintve lemaradt« — ráncolja össze a szemöldökét Makker Jánosné. Még esett az eső, amikor elhagytuk a falut. De már szakadozott a szürke felhőbunda. Leskó László MAI KOMMENTÁRUNK Szaporodó fóliasátrak A megyében egyre több helyen lehet találkozni — nemcsak nagyüzemben, hanem háztáji gazdaságban is — a fólia alatti zöldségtermesztéssel. Örvendetes ez a tény, hiszen tudjuk jól, a zöldségtermesztés megtorpanása sokáig, szinte évekig tartott. Az igények pedig egyre nőttek — táplálkozásunkban nagyon helyesen mind nagyobb szerep jut a zöldségféléknek. Keresni kellett az olcsóbb, ésszerű megoldásokat, egyensúlyt kellett teremteni a kereslet és a kínálat között. Ez a magyarázata annak, hogy egyre inkább a fólia alatti zöldségtermesztés felé fordul a figyelem, önmagáért beszél a következő adat: egy évtizeddel ezelőtt, 1962-ben hazánkban mindössze 24 hektáron volt műanyag borítású termesztőberendezés, a múlt évben ez a terület már 1200 hektárra emelkedett. Jó példáért, tapasztalatokért nem kell messze menni1; csak utalásszerűén említjük a látrányi szövetkezet kertészetét, ahol tavaly fóliás termesztéssel négy hold háromszázezer forint hasznot hozott, vagy a nagybajomi szövetkezetei, ahol már szamócát is termelnek fólia alatt. Terjed ez a módszer, s ezzel összefüggésben egy kísérő jelenséggel szeretnék foglalkozni. Azzal a nagyon céltudatos tevékenységgel, amely közrejátszik abban, hogy szaporodjanak a fóliasátrak, hogy több, jobb zöldségféle kerülhessen asztalunkra. Először említeném a tudomány támogatását — hiszen korunkban a mezőgazdasági termelésben is egyre nagyobb szerepe van a tudományos megalapozottságnak. A napokban megkaptam a júniusban összeülő első országos ke- mizálási ankét teljes anyagát. Ebben olvastam többek között egy figyelemre méltó tanulmányt, mely a műanyag fólia alatti zöldségtermesztés legújabb kísérleti eredményeit ismerteti. Téma lesz tehát ez a nagy országos fórumon azért, hogy közkinccsé tegye a tudomány jól hasznosítható megállapításait. Hogy segítsen a gyorsabb előrejutásban. Ezt a támogatási formát egészíti ki az, amit például a Somogy megyei Termékértékesítő Szövetkezeti Vállalat végez anyagilag is közreműködik abban, hogy minél több kertészet éljen a jó lehetőséggel. S ahogy a fejlődésben nincs megállás, nem lehet megállás a támogatási formákban sem. A szövetkezeti vállalat most azon munkálkodik, hogy a kertészeti egyetem közreműködésével (ismét jelen van a tudomány) az ősztől állandó jellegű oktatást szervezzen a fóliás zöldség- termesztés elméleti és gyakorlati ismereteinek bővítéséért. Sőt azzal a gondolattal is foglalkoznak, hogy a vállalatnál létrehoznak egy olyan kísérleti telepet, ahol mód lesz az új eljárások, az új fajták és technológiák megismertetésére. Terjed a jó módszer — és a ténymegállapításnál hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról: hányán és hányféleképpen működnek közre azért, hogy a jó módszer közkinccsé váljon. Ezek a segítő erők nem látványosan, hanem a háttérben mozognak. Mindenképpen megérdemlik, hogy legalább időnként észrevegyük őket. V. M. A rejtett munkaerőforrás Vagy inkább mellékesen kezelt? Ez is, az is, holott a bedolgozói rendszer — az otthon dolgozás, ahogyan újabban jelölik — világszerte terjedőben, erősödőben van. Hazánkban viszont csupán szociálpolitikai eszközt látnak benne, s nem az ipari termelés növelésének sajátos tartalékát. A kihasználatlan lehetőséget két számadat összevetése jól érzékelteti. Országosan megközelítően 250 ezerre tehető azok száma, akik a kellő körülmények megteremtése esetén bedolgozói munkát vállalnának. Ugyanakkor 1972 elején a ténylegesen bedolgozói munkával foglalkoztatottak csoportja mindössze 66 ezer fő volt, s ami még nagyobb baj: számuk évek óta egyre mérséklődik. Kölcsönös érdek A csökkenés azt sejteti, hogy nem sikerül érvényesíteni a kölcsönös érdekeket. A szőnyegszövés, a kosárfonás, a kötés, a tekercselés, az öntött, préselt termékek sor j ázása, ezer más otthon végzett munka nemcsak kenyérkereset a bedolgozóknak, hanem köny- nyítés a gyár, a vállalat, a szövetkezet gondjain is. Amikor mindenütt munkaerő- hiányról hallani, meghökkentő a nagyvonalúság veszni hagyni e munkaerőforrást. Erős hullámzás figyelhető meg. 1966-ban az állami és a szövetkezeti iparban 71 ezer bedolgozónak jut kisebb vagy nagyobb kenyér. Két esztendő múlva számuk 84 ezerre szökik fel, de újabb két év múlva már csak 77 ezren vannak. 1971-ben 69 ezren, s 1972 elején 66 ezren. Kevés a munka? Ugyan! Kevés a törődés és nem megfelelő a vállalati, szövetkezeti érdekeltség. Előnyösebb a telephelyi létszámot növelni, mintsem a bedolgozókét. Nem azért, mert valóban ez az előnyösebb, hanem mert ebben teszik érdekeltté a vállalatokat az érvényes gazdasági szabályozók. Túl olcsó ? Vannak, akik úgy vélik, hogy maguk a bedolgozók sem nagyon kapkodnak a munka után, mert filléreket látnak csak érte. Tény: jó néhány termék esetében — mint ezt számítások igazolják — csupán 2,80—3 forintos órabért érhet el a bedolgozó. Ugyanezért az üzemen belül legkevesebb hat forintot fizetnek ki, s ehhez még hozzá kell tenni a szociális juttatásokat, a különböző kedvezményeket, melyeket az otthon dolgozó nem élvez. Igaz, a munkaügyi miniszter 16/1967. sz. rendelete sok tekintetben tisztázta a bedolgozók helyzetét, így a többi között kimonda, hogy ha az otthon dolgozó produktuma eléri a rendes munkaviszonyban levők teljesítményének ötven százalékát, akkor a munkakönyves alkalmazottként járó jogok illetik meg, ám a központi szándék és a helyi gyakorlat nem jutott közös nevezőre. A nehézkességnek vannak más okai is. így az, hogy meg kellene szervezni a bedolgozói hálózatot, márpedig a szervezettség itt a minimális szintet sem éri el. Sűrűn még a munka kiadása körül is arcpirító huzavonák vannak, nemhogy eszközt, technológiát bocsátana a megrendelő a munkát vállaló rendelkezésére. Kényelmesebb hagyni az egészet, mintsem létrehozni a munka kiadásának, az anyag elszállításának, a technológia elsajátíttatásának, a kész termék összegyűjtésének rendszerét. Közös haszon Érthető, ha a kézmű- és há- zíiparban találjuk — az állami iparon belül — a bedolgozóknak több mint a felét. Utána a textilruházati, majd a textilipar foglalkoztatja a legtöbbet, 2400, ületve 1300 főt. Kevésbé érthető viszont, hogy éppen a textilruHazati iparban a legalacsonyabb a bedolgozói kereset — 525 forint — s a legmagasabb — 1520 forint — az élelmiszeriparban. Holott az otthoni foglalkoztatást nézve a két iparterület lehetőségei alig összemérhe- tőek. Ahogy az egy helyben topogást sejteti az átlagkereset alakulása is, mivel 1960- ban 530, 1970-ben 756 forint volt az állami iparban. A szövetkezeti iparban ennél alacsonyabb — 639 forint —, s végül így kerekedik ki az átlag 660 forintra, ami a munkás átlagkereset — 2028 forint — egyharmada. Nagy hiba lenne ennek az egyharmadnak a jelentőségét lebecsülni, hiszen 77 ezer ember számára ez is, vagy ez volt a kenyér. Ezért kell fönnakadni azon, hogy csökken a bedolgozók száma, s hogy a szándékok — szociálpolitikai és termelésfejlesztési szándékok — és a szabályozók, az érdekek és a gyakorlati eljárások nincsenek összhangban. Az ellentmondások feloldása nemcsak lehetséges, hanem mielőbb szükséges is. Közös haszon származik egyénnek és társadalomnak, vállalatnak és népgazdaságnak abból, ha az otthon dolgozókkal bővül a munkaerőforrás, ha ésszerűen terjed e sajátos munkamegosztás, s ha ilyen módon is növekedhet azoknak az egyedülállóknak és családoknak a jövedelme, akiknél minden forintnak nagy a becsülete. m. a Somogyi Néplap
