Somogyi Néplap, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-29 / 151. szám

totókupa-mérkőzések lesznek Kaposváron Három Somogy megyei csúcs az országos atlétikai bajnokságon A Táncsics és a Z. Dózsa az NB n Nyugati csoportjában szerepel. A körmendiek a Rá­kóczihoz hasonlóan most ju­tottak fel az NB IX-be. Július 9-től augusztus 13-ig lesznek a totókupa-meccsek oda—visszavágó alapon. A lab­darúgás kaposvári kedvelői­nek tehát július elsejétől au­gusztus közepéig hétről hétre jut majd egy-egy hazai kupa- mérkőzés. A K. Rákóczi—K. Táncsics rangadót július 16-án, a visszavágót augusztus 6-án láthatják majd a szurkolók. A Rákóczinál szeretnék az új csapat kialakítására fel­használni a totómérkőzéseket. A Táncsics azokat az új játé­kosait dobja 'frontba, akik Űr, Pál és Németh leszerelése után ezekben a napokban ke­rülnek a kaposvári együttes­hez. Cassius Clay győzelme Muhammad AH, alias Cassius Clay könnyeden győzte 1c el­lenfelét Las Vegasban. A képből is kiderül, hogy Jerry Quarry, az ellenfél nem volt éppen irigylésreméltó helyzet­ben-— (Telefotó: AP—MTI—KS) Ä korábbi évek gyakorlatá­nak megfelelően a nyári baj­noki szünetben ismét megren­dezik a totókupa mérkőzése­ket. Különböző csoportokban küzdenek egymással a csapa­tok. Az egyik mezőnyt a K. Táncsics, a K, Rákóczi, a Za­laegerszegi Dózsa és a Kör­mend csapata alkotja. Az országos atlétikai baj­noksággal kapcsolatban el­mondtuk, hogy Ivanov Drágán 16,18 méteres hármasugró eredményével mindössze két centivel maradt el az olimpiai szinttől. Viszont Iváfiov belül van az érdemes sportolói ha­táron. A K. Dózsa kitűnő ug­róatlétája egyébként rajthoz állt és döntőbe került a tá- voltugrásban is. Eredménye 725 cm. Ezzel a nyolcadik lett. A távolugró. mezőny 9. helyé­re került a tízpróbás Záborsz- ki Tibor, aki 723-at ugrott. A döntőben szerepelt Terlaki Jó­zsef is a 110 m gáton, eredmé­nye 15 mp, új megyei csúcs. Ugyancsak a döntő részese volt Acsné Gaál Judit. A Dó­zsa kitűnő atlétanője 4:35.7-tel új; megyei csúcsot állított fel az*1500-on, és 4. lett. A várakozásnak megfelelő­en ott volt a magasugrás dön­tőjében Csorba Virginia. Ez alkalommal gyengébben ment az ugrás. Csak a 166 cm-es ma­gasságon jutott túl, ezzel 11. lett A felsoroltakon kívül jól sze­repelt a balatonboglári Szabó Éva, aki a 200 m-en kétszer is megjavította a megyei csúcsot. Az előfutamban 25.5-öt ért el, a középfutamban pedig 25.4-re javított, 400 méter Szabó Éva 57.5-öt ért el. A barcsi Végvári 400-as elő­futambeli ideje 50.1, a dózsás Hirté 50.8. Acsné a 800-as elő­futamban 2:14.6-tal második lett, de nem jutott a döntőbe. Hajszállal maradt el a döntő­be jutástól a kalapácsvető Tóth Ferenc, aki 58.10-et do­bott. Vass Julianna 1500-as előfutambeli eredménye 4:52.4 volt, és ezzel a Dózsa-verseny- ző kiesett. jól ment a bogiári teniszezőknek Nagyüzem van a teniszezők Nemzeti Bajnokságában, ahol a III. osztályban szerepel — sikerrel — a Balatonboglári MEDOSZ csapata. A legutóbbi kettős forduló két győzelme azt sejteti, hogy nem lesz gondjuk a bogiári teniszveze­tőknek. Várakozáson felül gyűjtött pontokat az első for­dulóban a B. MEDOSZ. Bogláron azzal vágtak neki a bajnoRT évnek, hogy a csa­pat első játékosa, Harmath Gyula nem áll az együttes ren­delkezésére. Emiatt kénysze­rült a Harmath fiúk édesapja is kézbe venni az ütőt. A tar­talékos Balatonboglári ME­DOSZ eddigi öt mérkőzésén messze felülmúlta a várako­zást. Négy győzelem egy vere­ség az első fordulóbeli mérleg. Ezzel a csapat jelenleg a baj­noki táblázat 2. helyén áll. Bizony kevesen számítottak erre a somogyi teniszsport ba­rátai közül. A kettős forduló eredményei: Balatonboglár— Győri Lendület 8:1 Balatonboglár— Szentesi Vízmű 6:3 Most szünet következik. A következő forduló július 22-én lesz Balatonbogláron, amikor a budapesti MÉLYÉPTERV együttese lesz az ellenfél. A folytatásig rendelkezésre álló időt Bogláron igyekeznek úgy hasznosítani, hogy a má­sodik rész is jó legyen. Zalaegerszeg a huszonnegyedik™ Fischer ma megérkezik? Összefoglaló az 9,évszázad sakk tahi koz ójáról“ A magyar labdarúgás ősko­rában a bajnoki címért csak fővárosi csapatok harcoltak. A vidék első jelentős képviselője a Kassai AC gárdája volt, 1909-ben elnyerte a vidék baj­noka címét, s Budapest leg­jobbjával, az FTC-vel is mér­kőzhetett A hivatalos adatok szerint a Kassai AC az FTC mögött az MTK társaságában holtversenyben a második he­lyet érdemelte ki. A vidéki csapatok nem ju­tottak egykönnyen a pestiek háziversenyébe. Az MLSZ 1904-ben vidéki kerületeket állított fel, de csak három esztendővel később lett a ter­vekből valóság. A Sportvilág 1907. október 13-i cikkében jelentette, hogy megkezdődnek a vidéki kerületi bajnokságok, s hangsúlyozta: ».. . A mai napon fordulóponthoz ért a -magyar labdarúgás... Ez a nap aranybetűkkel lészen be­írva a magyar testnevelés év­könyvébe .,. A testnevelés­ügy térfoglalását látjuk eb­ben .. .« Az első kerületi bajnokok 1907—1908-ban: Dél: Kapos­vári AC. Észak: Eperjesi TVE. Nyugat: Győri ETO. Erdély: Kolozsvári Kereskedelmi Aka­démia SE. Kassa, Kaposvár, Eperjes kezdte taposni az utat, aztán Kőműveseket és férfi segédmunkásokat felveszünk. Somogy megyei Víz- és Csatornamű . Vállalat, Kaposvár, Berzsenyi u. 18. (4481161 az esztendők folyamán mind nagyobb számban jelentek meg a vidéki városok a magyar Labdarúgás élvonalában: Kassa, Győr, Tatabánya, Szeged, Szombathely, Miskolc, Debrecen, Kaposvár, Pécs, Salgótarján, Szolnok, Diós­győr, Tokod, Nagyvárad, Új­vidék, ' Kolozsvár, Dorog, Pe­reces, Nagykanizsa, Dunaúj­város, Komló, Ózd, Eger és Székesfehérvár adott nem is egy, hanem több klub révén is NB- I-es csapatot Az 1972—1973. évi NB I-ben új terület kap szereplési lehe­tőséget: Zalaegerszeg. Zala fő­városa a 24. vidéki város, amely NB I-es csapattal büsz­kélkedhet. Zalaegerszeg csapata először játszik az NB I-ben, ettől füg­getlenül Zalaegerszegen már volt NB I-es mérkőzés. Az 1958—1959. évi bajnokságban április 12-én félbeszakadt Szombathelyen a Szombat­hely—Bp Honvéd mérkőzés. A vasutascsapat pályáját betil­tottak, s így 1959. május 10-én az Ű. Dózsa elleni találkozóját Zalaegerszegen rendezte meg zsúfolt nézőtér előtt. Az ered­mény 1:1 volt Pál, illetve Ku- harszky góljaival. Döntetlen az HB I elmaradt mérkőzésén Győrben PÉCS—RAB A ETO 3:3 (S:l) Győr. Vézette: Vincze dr. 1 Góllövők: Jánosi, Máté, Solymosi, illetve Stolcz (2) és Korsós. Fred Cramer, az amerikai sakk­szövetség volt elnöke, Bobby Fi­scher tanácsadója, szerdán Reyk- javxkban újságíróknak kijelentet­te: lesz világbajnoki páros mér­kőzés, Fischer csütörtökön meg­érkezik a nagy találkozó színhe­lyére, mégpedig titokban. Borisz Szpasszkij, a világbajno­ki cím szovjet védője, már június 21-e óta Izlandon tartózkodik, s amennyiben Fischer valóban meg­érkezik, július 2-án megkezdődik a 24 játszmás (mindig hétfőn, csütörtökön, vasárnap lesz fordu­ló), augusztus 25-ig tartó páros mérkőzés. Vasárnap délután, pon­tosan 17 órakor, Reykjavik egyik legnagyobb csarnokában 5000 né­ző előtt a nyugatnémet nagymes­ter, Lothar Schmid indítja meg a sakkórákat, s ezzel rajtol a ver­sengés a 29. világbajnoki címért. Günter Einfeldt, a DPA világ­hírű szakírója a páros mérkő­zéssel kapcsolatban összefoglalót készített az »évszázad sakktalálko­zójáról«. — Csaknem negyed évszázada már, hogy a szovjet nagymeste­rek . a »királyai« a sakkozásnak, és őrzik a hegemóniát — írja. — Most azonban egy zseniális ameri­kai sakkozó, Bobért James Fischer trónfosztásra készül, s ahhoz, hogy a szokottnál is nagyobb ér­deklődés előzze meg szereplését Borisz Szpasszkij ellen, már ed­dig is mindent megtett. Az ame­rikai »fenegyerek« sok gondot okozott a világ sakksportjának, így például azzal is, hogy a jel­zett időpontban úem érkezett meg a színhelyre. De bizonyára mégis­csak megjön Reykjavikba, hiszen nem akarja elszalasztani az al­kalmat, hogy 114 év történetében Paul Morthy után esetleg a má­sodik amerikai sakkozó legyen, aki világbajnoki címet szerez. No meg az anyagiak sem mellékesek, hiszen ha Fischernek sikerül a le­hetséges 24 pontból 12,5-öt elérni, ami a győzelmet jelenti, akkor 78 125 dollár részesedést kap. Kétségtelen, a világ jelenlegi két legjobb sakkozója találkozik. Szpasszkij 1969-ben honfitársától, Fetroszjántól hódította el a büsz­ke címet, s ezért most mint vé­dőnek 12 pont megszerzése is ele­gendő, hogy továbbra Is ő ma­radjon a világbajnok. A mindig szerény szovjet »sakkatlóta« ki­tűnő idegzetű, játszmái sokolda­lúbbak, mint ellenfelének. Szpassz­kij, aki Csajkovszkij, Beethoven és Bach zenéjének »kíséretében« készült fel a találkozóra, elemezte Fischernek a legutóbbi 15 évben vívott játszmáit, s önbizalmát fel­tétlenül növelheti, hogy eddigi öt találkozójuk közül hármat meg­nyert, s kettő döntetlenül végző­dött. Bizonyára most is megvan a receptje Fischer ellen. Az amerikai sakkozó, áld német származású fizikus fia, 14 eszten­dős korában már amerikai baj­nok volt, majd egy évvel később, mint a világ legfiatalabb játékosa nemzetközi nagymestert címet szerzett. Nevéhez fűződik, hogy sok új vonást hozott a sakkjáték­ba, általában »rohamozó«-' ijíPús és ritkán vét hibát. Felkészülése a sok »körítés« ellenére bizonyára jól sikerült. Edzéseit New York mellett ott tartotta, ahol koráb­ban a volt profi ökölvívó világ­bajnok, Clay. Gondosan tanulmá­nyozta azt a könyvet, amelyben Szpasszkij játszmáit gyűjtötte ösz- sze. Szpasszkij vagy Fischer? — ez a kérdés tartja most lázban az egész sakkvilágot. Az esélyeket illetően a vélemények megoszlanak, sokan Fischerre adják le voksukat, má­sok Szpassz&jra esküsznek. Arra. hogy folytatja Botvinnik, Szmisz- lov, Tál és Petroszjan sorozatát: továbbra is szovjet sakkozó ma­rad a Wlagbajnok. A La borii Állami Gazdaság nagy baráti kerülete felvételt hirdet egy karbonlartö fics és egy bognár munkokfir betöltésére Fizetés órabér szerint. Jelentkezés a kerület gépcsoportvezetőjenéL x Pontos címünk; Somogyszob—Nagybaráti. (7S02) Milyen lesz az időjárás? / A várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő, néhány helyen záporral, zivatarral. Mérsékelt, időnként megélénkülő északnyugati, északi szél. A várható legmaga sabb nappali hőmérséklet ma 33— 27 fok között lesz. JÚNIUS 29 CSÜTÖRTÖK Péter-Pál Raktárban az őszi árpa A Gabonafelvásárló és Fel­dolgozó Vállalat átvette az első 30 vagon idei termésű őszi árpát. Az első learatott táblákon, Barcs és Csurgó környékén 16—20 mázsás volt a termés, s a minősége is hasonlóan jó a tavalyihoz. — Fennállásának 20. év­fordulóját ünnepli az ősszel a varsói egyetem magyar nyelv és irodalom tanszéke.« — Naponta tíz-tizenöíezer ember látogat — különösen a fürdésre alkalmatlan időben — a Balaton egyik legkedve­sebb kirándulóhelyére, Bada­csonyba. — Ismét clszaporodtak az úgynevezett vadtáborok, pe­dig a megyei tanácsok tavaly rendelettel is szabályozták a sátortáborozás rendjét. Esze­rint is a beépített telken leg­följebb két, maximálisan 15 négyzetméter területtel, a beépítetlen telken pedig 3 sátor helyezhető el 20 négy­zetméternyi helyen. — Vagyonvédelem címmel kiállítást rendez a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság július 1-től 15-ig Kaposváron, a Kilián György Ifjúsági Házban. A gazdag kép- és dokumentumanyaggal ellá­tott kiállítást délelőtt 10-től este 8-ig lehet megtekinteni. — Magyar plakátkiállítás nyílt tegnap Tokióban az UNESCO Art Education League (az UNESCO képző- művészeti neveléssel foglal­kozó társadalmi szervezete) es a Mitsubishi Co. közös rendezésében. Egy őrült elbarikádozta magát otthonában a kanadai Que­bec tartomány Sainte Scho- lastique nevű településén, fogva tartva feleségét és öt gyermekét. Azzal fenyegető­zik, hogy megöli, aki beteszi a lábát a házába. Rögeszmé­je, hogy összeesküvést sző­nek ellene, s ki akarják lop­ni gyermekeinek szájából a falatot A helyszínre érkező rendőröket megfenyegette, akciójuk esetén dinamittal a levegőbe röpíti családját. 110 évvel ezelőtt. 1862. június 29-én született Mó­ron Rado Antal költő, műfor­dító, irodalomtörténész. A bu­dapesti egyetem bölcsészettu­dományi karán tanult, ahol 1883-ban tanári és bölcsészdok­tori diplomát szerzett. Tizen­nyolc éves korától különböző lapok szerkesztőségében dolgo­zott, 1885-től 1922-ig a képvise­lőház gyorsíró irodájának munkatársa, majd vezetője volt. Rendkívül sokrétű iro­dalmi, 'szerkesztői tevékenysé­get folytatott. 1897-től szerkesz­tette a Magyar Könyvtárt. 1901-től a Remekírók Képes Könyvtárát. Töob versesköte­te, néhány irodalomtörténeti, valamint verstani, műfordítás­elméleti munkája jelent meg, és széles körű műfordítói munkásságot fejtett ki. 1941 novemberében a nyilasterror faji üldözése miatti kétségbe­esésében öngyilkos lett. — Tegnap indította útnak Ausztráliába a Tabi Cam- pingcikk Vállalat azt az öt­ven sátrat, amit a budapesti« Nemzetközi Vásáron kiállí­tott Laura-modellből rendelt egy ausztráliai üzletember. „Érckutalők“ a bíróság előtt Bíróság elé állítottak a bra- züiai Cuiabában egy ércku­tató csoportot, amelynek tag­jai 1963-ban — expedíciójuk során — valóságos irtóhadjá­ratot .indítottak az indiánok ellen- egy dzsungelfáluban. A támadást túlélő indiánok el­beszélése szerint az’ »ercku- tatók« még repülőgépről is bombázták falujukat, több tucat embert öltek meg. — Kétezer éves krokodi­lul tojást találtak Egyiptom­ban. A páratlan leletet — krokodilmúmiákkal együtt — az asszuáni -múzeumban ál­lítják ki. —- Tizes névadóünnepséget rendeznek szombaton délután az Elektroncső-gyár rácsüze­mében. A tíz kisbaba közül kettő lány, a többi fiú’, mindannyian a gyár dolgo­zóinak gyermekei. — Kigyulladt egy cserépte­tős istálló és pajta Pogány- szentpéteren Szalai László tsz-tag udvarán. A kárt tíz­ezer forintra becsülik, okát vizsgálják. Itt az új magyar gyümölcslé: az „Oázis“ Magyarországon a gyü­mölcslevek és az alkohol- mentes üdítő italok fogyasz­tásának mértéke elmarad a környező országokétól. Ter­mészetes következménye ez annak, hogy hosszú időn át nem volt megfelelő minőségű késztermék és natúr gyü­mölcslé nem került forga­lomba. Noha az utóbbi évek­ben a fogyasztás nőtt, ez azonban elsősorban az im­port eredménye. A kizárólag hazai nyersanyagból készült gyümölcs alapú levekből és üdítő italokból változatlanul kevés van és ezek sem nyer­ték meg a fogyasztók tetszé­sét. Ezért a Zöldség-, Gyü­mölcskereskedelmi Egyesülés a hazai gyümölcslevek ter­melésének előmozdítására múlt év júniusában pályáza­tot írt ki a jonatán alma alapanyagú, szénsavas, alko­holmentes gyümölcslé kor­szerű gyártástechnológiájá­nak és csomagolásának kidol­gozására. A pályázatokat ez év ápri­lisában egyetemi tanárokból és más neves szaktekintélyek­ből álló zsűri két pályázatot díjazott: a Szabolcs-Szatmár megyei Mezőgazdasági Ter­mékértékesítő Szövetkezeti Közös Vállalat kollektívája által beküldött »Oázis« jel­igéjű termékét és csomagolá­sát, valamint a Nagykőrösi Konzervgyár »Aranyalma« jeligéjű termékét. A vállalat már jó előre fel­készült az új üdítő ital gyár­tására is. Nyíregyházán, ahol — elsősorban r téli alma tá­rolására — 20 ezer tonnás hűtőházzal rendelkeznek, tel­jesen korszerű gyümölcslé- gyártó gépsort hozott letre. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom