Somogyi Néplap, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-23 / 146. szám

* KAPJUNK HAZAFISflGfl Orvosi segítség a nap minden órájában Javult a betegellátás P ályakezdő értelmiségi­vel vitatkoztam nem­rég a hazafiság mai tartalmáról, gyakorlati meg­nyilvánulásáról. Ifjú partne­rem, szélsőséges nézeteket hangoztatva, némely nyugati állam meg Japán dinamikus fejlődésével példálózott, és in­dulatosan csepülte a magyar valóságot. Lassúnak, körülmé­nyesnek, bátortalannak ítélte gazdasági haladásunkat, mi­közben azt sem titkolta, hogy ő tulajdonképpen megérti azokat a diplo­más szakembereket, akik a fejlett tőkés országokban ke­resnek lehetőséget — hazájuk hűtlen elhagyása árán is — tehetségük kibontakoztatására és hasznosítására. — Mit csi­náltok olyan nagy ügyet a ha­za físágból 7 — szegezte nekem a kérdést. — Túlságosan misz­tifikáljátok ezt a fogalmat, és ráadásul kizárólag érzelmi alapról ítélitek meg. Másrészt csupán a közösségi oldalát hangsúlyozzátok, az egyén ér­dekeit figyelemre sem méltat­játok. Elfelejtitek, vagy nem akarjátok elismerni, hogy az embernek egy élete van, és nem mindegy, hogyan gazdál­kodik e soha vissza nem térő lehetőséggel. — Amit itt kapott, majd itt indították útjára emberré vá­lását, itt juttatták el az esz- méléshez, a felnőttkorhoz — vetem közbe. — Tudom a szöveget! Hogy hol maradt mindezekért a há­la, a viszontszolgálat? Sze­gény anyám is ezt ismételget­te, amikor az övétől eltérő vé­leményt hangoztattam. Neki is csak azt válaszoltam: én nem kértem az életet, maguk akar­ták hogy legyek, saját örö­mükre és szórakoztatásukra. A nagykorúságomig biztosí­tott szállásért, az életért meg a ruházatért, egyáltalán az el­tartásért nem tartozom senki­nek hálával! kább távolodtak egymástól a vélemények, mintsem közeled­tek volna. Még győzködtünk egy ideig, de amikor az indu­latok hevében világnézetemet, magatartásomat is sértő sza­vakkal illette, nem tartottam célravezetőnek a vita folyta­tását. De megnyilatkozása — amelyben ideológiai éretlen­ség, az élettapasztalat hiánya és feltehetően a szűkebb kör­nyezetéből hozott cinizmusa keveredett — azóta sem hagy nyugton. Lehet, hogy bennem van a hiba? Aki szülőfalum­ból is csak négy évtized múl­tán, és akkor is keserves gyö­kértépéssel mozdultam? Mint ahogy másokat talán nem zak­latott volna fel ennyire hajda­ni, ötvenhat végén disszidált osztálytársa csodálkozó tekin­tete, amikor azt kédeztem tő­le nemrég történt találkozá­sunkkor: — Hogyan tudod le­győzni a honvágyadat? — A megdöbbent tekintet, akárcsak a felelet, sajnos, őszintének látszott: — Bocsáss meg, de én kanadai állampolgár vagyok. — Fejbe kólintva váltottam át hirtelen más témára, és igye­keztem minél rövidebbre szab­ni beszélgetésünket. De magamban azóta is foly­tatom a vitát mindkettőjükkel. (Bár az utóbbival semmi értel­mét nem látom még a gondo­lati eszmecserének sem, mert nincs, ami összekössön ben­nünket. A közös múltat egyet­len, megföllebbezhetetlen mondattal megtagadta.) G azdagabbak a monopol­kapitalizmus felső c.»- csaira törő államok? Nagyobb árubőséggel áraszt­ják el a lakosságot? Ki tagad­ja? Az okokat, a történeti és gazdasági előzményeket, kö­rülményeket, no meg a ter­melt javak elosztásának ellent­mondásait, a tárgyak uralom­ra törését most ne részletez­vedelem jellemző és ismert adatait. Lassú a mi fejlődé­sünk? Attól függ, mihez vi­szonyítjuk. Nagyjából megfe­lel lehetőségeinknek és körül­ményeinknek. E megállapítás azonban korántsem jelenti, hogy elégedettek vagyunk ter­melésünk növekedésének üte­mével, hogy azt valljuk: ezen nem lehet jobb szervezéssel, bátrabb, határozottabb, oko­sabb irányítással, szervezéssel javítani, fejlődésünket gyorsí­tani. Lehet és kell is. Hogy eközben meg kell küzdenünk a maradiság viszahúzó erejé­vel? Ki állítja az ellenkezőjét? De ebben a harcban az or­szág nem nélkülözheti egyet­len szakemberét és főként nem diplomását! Hogy nem bizto­sít azonnal vezető beosztást a még oly tehetséges pályakez­dőnek sein? Vagy nem bízza meg önálló kutatómunkával? Ez igaz, de természetes is. Példák sora bizonyítja azon­ban, hogy a tehetség a mi vi­szonyaink között is utat tör magának, ráadásul — és ez nem mindegy — becsületesebb eszközökkel. A jó értelemben vett érvényesülés sem marad el. Misztifikáljuk a hazafiságot? Inkább nagyon is valós közei­be igyekszünk hozni. A tettek, a gyakorlat szintjére. De sem­miképpen sem úgy, hogy meg­fosztjuk érzelmi töltésétől; el­lenkezőleg, ennek erősítésére törekszünk. Ezt nem is tagad­juk. Érzelmi kötődés nélkül csak olyan emberek tudnak élni — ha létezésüket egyál­talán teljes értékű életnek le­het nevezni —, akikből vagy a szülői ház, vagy a későbbi kö­rülmények segítették kiölni az emberiesség több, alig nélkü lözhető vonását, így a szülő­földhöz kötődés érzését is. Közösségi oldal? Egyéni ér­dek? Szinte közhely már bi­zonygatni, hogy a mi társa­dalmunk az emberért van, nem valamiféle elvonatkozta­tott, egyének nélküli társada­lomért. De az is igaz, hogy nálunk a »ranglétra« fokainak megmászásához a kétes ízű »élelmesség«, a »kitűnő üzleti érzék«, az egyéni kapcsolatok keresése és gátlástalan fel- használása nem bevált mód­szerek. Sokkal inkább a közös­ség érdekeivel összehangolt, azt figyelembe vevő munkál­kodás, amelyből természetesen nem hiányozhatnak az olyan egyéni képességek, mint ami­lyenek a gyors helyzetfelisme­rés, a kockázatvállalás, a gon­dolkodás frissesége, az új irán­ti fogékonyság stb. Igen, az embernek egy élete van, és ezt kell hasznosan eltölteni. Azokon azonban csak sajnál­kozni lehet, akiknek teljesen mindegy, hol, milyen környe­zetben, milyen emberi viszo­nyok között teszik vagy akar­ják tenni ezt. Akik állandó nosztalgiával lesik a tőkés nagyhatalmak technizációs mutatványait, de csak ezt ve­szik észre, más nem is érdekli őket. Ahelyett, hogy saját helyzetüket felismerve, teljes szívvel és értelemmel a mi valóságunk fejlesztésén mun­kálkodnának, ezt tartanák egyéni érvényesülésük színte­rének, és lehetőségének is. E gy országban hazafi módjára élni, dolgozni, ha kell, harcolni csak konkrét közegben lehet: egy üzem, intézmény, szervezet stb. keretében. A mi hazafi- ságunk aktív elkötelezettséget jelent saját ügyünk, a szocia­lizmus iránt. Enyhén szólva torz szemlélet kell ahhoz, hogy ezt valaki viszontszolgálat­ként, a szülőföld iránti hála lerovásaként fogja fel. Az itt­hon való munkálkodás, a mi helyzetünk vállalása, nehéz­ségeinkkel, gondjainkkal, lel­kesítő céljainkkal együtt — természetes magatartás. Paál László Tegnap tartott ülésén a Sió­foki Városi Tanács Végrehaj­tó Bizottsága dr. Varga Ferenc egészségügyi osztályvezető je­lentése alapján a körzeti or­vosi és a gyermekorvosi szol­gálat átszervezésének tapasz­talatairól tárgyalt. Januárban kezdődött az át­szervezés, mely az elmúlt hat hónapban — mint azt a jelen­tés és a vb is megállapította — javította, biztonságosabbá tette Siófokon a betegellátást. Január 1-vel megszüntettek több régi, korszerűtlen rende­lőt, s az orvosok az új rende­lőintézetben dolgoznak most. Ez lehetővé tette a munka színvonalának emelését, gyor­sította a járóbeteg-ellátást. Siófokon olyan kedvező hely­zet alakult ki, hogy a nap minden órájában — éjszaka gépkocsival ellátott ügyeletes dolgozik — orvos áll a bete­gek rendelkezésére. Ezzel régi vágya teljesült a város lakóinak, de az itt nya­ralóknak is — mondotta dr. Gáti István tanácselnök. Szólt a jelentés a gyermek­orvosi szolgálatról is. Mint megállapította: »A korszerű betegellátás irányait mutató körzeti orvosi ellátás mellett elmarad a gyermekorvosi ellá­tás szervezettsége.«. Siófokon két gyermekorvosi körzet van jelenleg, s ez nem elegendő. A vitában felszólalt dr. Csáki László, a megyei ta­nács egészségügyi osztályának vezetője is. Elismeréssel szólt a betegellátás fejlődéséről, a jelentésről, és arról tájékoztat­ta a végrehajtó bizottságot, hogy szeptemberben Siófok még egy gyermekorvost kap. Ez lehetővé teszi újabb körzet kialakítását, s azt, hogy a gyer­mekorvosi ellátást szervezet­tebbé tegyék, jobban körzete- sítsenek, ami további előrelé­pést jelent majd a város be­tegellátásában. Elismeréssel szóltak a vb tagjai a Kőolajvezeték Válla­latról, amely nagy anyagi ál­dozatot vállalt magára az üzemorvosi rendelés megte­remtéséért. A vállalatnak na­ponta átlagosan hetven dolgo­zója él az üzemorvosi kezelés nyújtotta lehetőségekkel. Ezért javasolta a végrehajtó bizott­ság: ösztönözni kell más vál­lalatokat is e példa követésé­re. Ha nem önállóan, akkor többen összefogva teremtsék meg dolgozóik számára az üzemorvosi kezelés, a gyógyí­tás föltételeit. Találni már ilyen törekvéseket a siófoki áfész-nél, s ezt bizonyára má­sok is követik majd. Fejlődött, jobb, biztonságo­sabb lett Siófok lakóinak be­tegellátása, s ez igen nagy elő­relépés. Az utóbbi hónapok­ban nem érkezett hozzánk ez­zel kapcsolatban egyetlen pa­nasz sem — mondotta össze­foglalójában dr. Gáti István tanácselnök. Arról is szólt azonban, hogy többet kell ten­ni az emberek nevelése végett, hogy jobban becsüljék a ne­héz munkát végző orvosokat. Gyakori ugyanis a jogtalan ké­rés, kívánság, nem teljesítésük esetén pedig az alaptalan be­jelentés. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy megromolhat a gyó­gyító munkához nagyon szük­séges jó viszony a beteg és az orvos között. Sz. L. A vita további részében in zük, fogadjuk el a nemzeti jö­TOLVAJ Köd. A gumizott ajtó csa­pódásit hallotta, alattuk a vil­lamossín csikorgását. Jobbról, balról nyomták, Löktek, ta­posták. A hideg alumínium- rudba kapaszkodott, s az üve­gen át éppen egy pékség ki­rakata látszott. Kenyerek... A szagát érezte. Élesztő .. • ébresztő!... Vallott Lajos havi 4 forint 40 fillérért anyagkönyvelt a Főirodán. Az evoluttábla már kagylónyira kikopott a hü­velykujjától. Azzal nyomja le az indigókat. Most az IBUSZ plakátjait bámulta. A villamos közben megállt, 435-en szálltak le, 436-an szálltak fel. Utazá­sok . .. Capn: 12 40(1 forint. Balmazújváros autóbusszal, szalonnasütéssel, oáa-vissza: 230 forint... Almok!... Vallott Lajos akkor vette észre az idős hölgyet, mert testük összeért. Az öregasz- szony vékony keretű szemüve­get hordott, a keretet spárgá­val erősítette piszkos, szür­ke haja mögé. Kopott, fekete télikabátját felül nercgallér övezte, barna muszlinsállal. Vallott Lajosnak eszébe ju­tott; Párzisban a Bots pad­ján egy megfagyott öregasz- szonyt találtak, s otthon a szalmazsákjában 4 millió frank volt... »Ez is ilyen le­het!«... Az öregasszony fonnyadt ajka mögött hibátlan műfog­sor vicsorított (néha kattin­tott - l ' s ez egy kissé el­lem i. :ssé tette arcát, sőt egész lényét. Vallott Lajos az öregasz- szony kezére nézett, s megré­mült: karvalyujjaival egy idősebb úr zsebéből a saját karján lógó, félig nyitott re- tiküljébe rámolt 3 aranyke­resztet, CG. 1918. monogram­mal, fél méter cukorspárgát, aztan egy koteg bankje­gyet, némi aprópénzt... Vallót a fülére húzta sip­káját, behunyta a szemét, az­tán odanyúlt. Tenyerében fé­mes ízt érzett, zsebébe csúsz­tatta a kereszteket, a spárgát, aztán a 10 000 forintot, s né­mi aprópénzt. Forró öröm gurgulázott a torkán: »Na ez sikerült!!«... Kotorászott még a táská­ban, de már csak egy kö­römollót, s egy Állami Bizto­sító-naptárat emelhetett ma­gához. — Mi van, öreganyám, nem dolgozunk? d- kérdezte dühö­sen, de az asszony legyintett. Fáradtság, unalom, s egyben kedves malicia volt mozdula­tában. — A keresztek hamisak, CG. 1918-ban eladta az ere­detijét, és dubléból csinálta­tott másikat — mondta az öregasszony, és megsimogatta a férfi arcát. — A köteg pénz nem forint, hanem pengő, a spárga ér egyedül valamit, fiam — s kaccsintott. Vallott Lajos bement a Főirodába, s a mellékhelyi­ségben felakasztotta magat. De a spárga leszakadt alatta. Mint kiderült az is hamis volt. Papírból készítették a 11. világháborúban, s a vasuta­sok ezzel kötözték össze a sze- retetcsomagokat, hogy később szétessenek, és el lehessen emelni egy-két üveg rumot, bélelt kesztyűt. Se. n. Túl a megyehatáron A réssák városában Ámulni kell és gyönyörköd­ni. Ezernyi pompás rózsa vi­rít, illatfelhő áraszt el min­dent. — ötezer rózsatövet ültet­tünk ki kora tavasszal, de ha ősszel járnak erre, még akkor is csodálhatják, mert nyílni, illatozni fognak. Van olyan tő, amelyiken 10—15 szál rózsa is virágzik ... A gyulai Várfürdő kertésze büszkélkedett munkájának eredményével, s elégedetten nézett végig a Várfürdő főbe­járata mellett nyíló rózsaer­dőn. Vörös és lila, fehér és kék, sárga és a szivárvány minden árnyalatát megtalál­hatja itt a virágot kedvelő vendég. S a fürdő előtt, a vár melletti hatalmas játszótéren, végig az utcákon, tereken, sok ezernyi rózsa pompázik. Joggal mondják erről az alig 30 000 lakosú alföldi hely­ségről: — Gyula, a rózsák vá­rosa ... , Akik Gyulát eddig csak hentesárujáról ismerték, nem győznek betelni a gyógyfürdő látványával. Kevés ilyen nagyszerű adottságokkal ren­delkező fürdő van az ország­ban. Százötvenezer négyzet- méternyi területen pihenhet­nek, gyógyulhatnál?: az ide lá­togatók. Melegvizes fedett me­dencék, s a szabadban újabb meleg és hideg vizes meden­cék több ezer ember fogadá­sára alkalmasak. Külön medencék állnak a gyerekek rendelkezésére. Ezüstfenyők, hatalmas töl­gyek és más fák alatt, zöldel­lő pázsit hivogat. Mindenütt játékok, hinták, a gyermek- medencében csúszda. S szólni kell arról, hogy több állami és , szövetkezeti üzlet, étterem, A vár, előtte a csónakázó tó. presszó biztosítja a zavartalan pihenés feltételeit. ínycsiklan­dozó birkapaprikú6t, sültkol­bászt, halászlevet és más kü­lönleges alföldi ételeket kí­nálnak. Erkel, Ferenc fája előtt finn csoporttal találkozunk. A köl­csönzőnél szovjet és román vendégek gumimatracot, nyug­ágyat kérnek. S a gyógyfürdő­nél, ahol iszappakolást kap­hatnak a betegek, kaposvá­riakkal is találkozunk. itt minden — mondják. De ezt halla­ni azoktól a somogyi fia­taloktól is, akik a VI. Országos Ifjúsági Klub­táborba érkez­tek, és egy he­tet a vár kö­zelében levő Kempingben töltenek el. A vár alatti csónakázó tó melletti pázsi­ton színes sát­rak, s más, a táborozáshoz szükséges tár­gyak keltik fel a figyelmet. Sok az érdek­lődő, több sá­torra hamaro­san , kiteszik a feliratot: »Eladva.« S nemcsak a kiállítás rendezői örülnek a sikernek, hanem mi is: hiszen a sátrak a Tabi Campingcikk Vállalat termé­kei, amelyek a messzi Gyulán is jó hírnevet szereztek a so­mogyi iparnak. Csónakok szelik a vizet a vár alatti tavon. Fiatal és idő­sebb párok ülnek benne, gyö­nyörködnek a kicsiny szigete­ken lévő szomorú fűzekben, s az alattuk büszkén sétálgató pávák játszadozásában. — Itt pihenünk a SZOT új üdülő szállójában. Csodálatos Megilletődve lépünk be a vár felvonóhídján. A kiállító termekben réfti fegyverekkel, szerszámokkal, népviselettel ismerkedhetünk meg, s azzal, hogy Gyula ipara miként fej­lődött, a kezdetleges kézmű­ipart hogyan váltotta fel a modern gyáripar. Ezernyi látnivalót lehetne felsorolni Gyuláról. Erkel Fe­renc szülőházát, illetve az itt berendezett emlékmúzeumot, a százéves cukrászdát, a han­gulatos Ifjúsági Presszót, a kilenc emeletes szakszervezeti üdülőt, az új iskolákat, háza­kat, gyárakat. Külön elismerést érdemel­nek a város szép szobrai. A művész sétányon tizenhárom szobor látható, köztük Munká­csy Mihályé, Erkel Ferencé, Bartók Béláé, hogy néhányat említsünk. De a Lenin szobor a nagygyűlések terén, az Esz­perantó téren a Fésülködő nő, s a Várfürdőben a Madaras fiú is mind nagyszerű alkotá­sok. Sok gyulaival beszélgettem. S ami nagyon megkapott, az a büszkeség, amellyel fejlődő, gazdagodó városukról szóltak. — Látta az új szakszerveze­ti szállót? Ilyen tervek alap­ján épült a salgótarjáni Ka- rancs Szálló is. — Hamarosan egy másik SZOT üdülőt is építenek, az tizennégy emele­tes lesz. — Üj melegvízfor­rást tártak fel, ennek a leg­melegebb a vize, 92 fokos ... Az idős borbélymester, a szállodai portásnő, a várfürdő­nél a helypénzszedő valameny- nyien városukról, az utóbbi években történő' fejlődésről áradoztak. S még egyet java­soltak : — Ha szépet akar látni, jöjjön el a Várszínházba- fe­lejthetetlen élményben lesz 'sze. Szalai László astrr”

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom