Somogyi Néplap, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-23 / 146. szám

Zavarok a keszthelyi ökölvívóverseny körül A Magyar ökölvívó Szövet­ség hónapok óta nagy erőfe­szítésekkel készülődött az álta­lunk is beharangozott keszthe­lyi nemzetközi ökölvívótorna megrendezésére. Csaknem a rajtig úgy volt, hogy sikerül rangot biztosítani ennek a négynapos viadalnak. Az utol­só pillanatban azonban egy egész sereg váratlan esemény jött közbe. Az már bizonyos, hogy a tervezettnél jóval ki­sebb viadal lesz a Balaton- bajnokság. A szovjet és a lengyel ököl­vívók lemondták a részvételt, így a nemzetközi szintet Cseh­szlovákia, Jugoszlávia és az NSZK versenyzői jelentik. Az olimpiai keret tagjai kö­zül kétessé vált Orbán Lász­ló, Kajdi és Gedó indulása. Ez utóbbinak még nincs teljesen rendben a keze. Gedó nem akar és nem mer kockáztatni. Orbán László és Kajdi beteg­ségére hivatkozva kérte föl­mentését a verseny alól. — Olimpiai felkészülésünket mindig újabb és újabb akadá­lyok nehezitik — mondta Ád- ler Zsigmond szaktanácsadó. — Sorozatos megbetegedések, sérülések hátráltatják mun­kánkat ezekben a nagyon fon­tos hetekben. A keszthelyi viadal részben nehezíti, részben könnyíti a válogatók dolgát az olimpiai csapat kijelölésével kapcsolat­ban. A tervezett nagy versen­gések a különböző súlycsopor­tokban elmaradnak. Ezek után a mostani keretből legföljebb 8 ökölvívónk pályázhat a müncheni küldetésre. A kaposvári Kovács minden számot megnyert a területi delfin bajnokságon Kaposvár, Zalaegerszeg (két csapattal) és Pécs úszóinak részvételével rendezték két na­pon át a területi delfin úszó­bajnokság küzdelmeit. A leg­nagyobb létszámú csapatot a Kaposvári Sportiskola indí­totta. Kaposvári volt a ver­seny legeredményesebb spor­tolója isc Kovács Miklós min­den számban megszerezte az első helyet A fiúk általában kitettek magukért A lányok­nál a nagyon tehetséges Tóth Andrea egy aranyérme mel­lett 8 második helyet szerzett. FIUKc 100 m metlr T. Kovács ' 12.4. ...3. Kökényest . 1:51.4. 3 m gyors: 1. Kovács 3:04.2. i JÜ m vegyes: 1. Kovács 7:22.5. 100 m hát: L Kovács 1:40.3. 200 m pillér „3. Kele 4:20. 1500 m gyors: L Kovács 2ti:59— 3. Kele 28:54.6. 200 m vegyes: 1. Kovács 3:23. 100 m gyors: 1. Kovács 1:29.8 200 m hát: 1. Kovács 3:34.3. 2. Sza­tyin 3:43.9. 3. Lovko 3:44. 400 m gyors: 1. Kovács 6:54. 200 m mell: 1. Kovács 3.43.7. 4x100 m gyors váltó: 1. Kaposvári Sportiskola 6:27. 4x100 m ve­gyes váltó: 1. Kaposvári Sport­iskola 7:07.8. 4x200 m gyors váltó: ...2. Kaposvári Sport­iskola 14:18.2. LÁNYOK: WO gyors: 2. Tóth A. 1:30.6, 3. Verdősi 1:33.6. 100 m pille: ... 2. Tóth A. 2:03.3. 200 m vegyes: „ 2. Tóth A. 3:45.8. 3. Misák 3:47. 100 m hát: __ 2. Tóth A. 1:44.9. 3. M isák 1:47. 200 mell: __ 2. M isák 3:53. 400 m gyors-: 1. Tóth A. 7:05.2. 2. Verdősi 7:12.3. 100 m mell:__3. Ver­d ősi 1:52.4. 400 m vegyes: ...2. Tóth A. 8:05.8 . 200 m gyors: .„ 2. Tóth A. 3:25. 800 m gyors: — 2. Tóth A. 15:05. 200 m hát: _ 2. Tóth A. 3:45.4 4x100 m vegyes váltó:____2. K aposvár 7:27.4. 4x100 m gyors váltó: 1. Kaposvár 6:40.8. NDK'beli portyára utazik ma a Siófoki Bányász labdarúgó-csapata Döntetlen a tatai évzáró mérkőzésen NDK-beli meghívást kapott a Siófoki Bányász felnőtt és if­júsági labdarúgó-csapata. A vendéglátók már június 25-én mérkőzést akarnak játszani. Hogy e kérelemnek a siófokiak eleget tehessenek, szükség volt a Magyar Labdarúgó Szövet­ség hozzájárulására. Nemcsak a kiutazás miatt, hanem még hátra volt a Tatai AC elleni NB III-as bajnoki mérkőzésük is. Az MLSZ-ben és a Győr megyei Labdarú­gó Szövetségnél gyorsan döntöttek. Mintán a 30. for­dulóra kisorsolt Tatai AC— Siófok találkozó eredménye a bajnoki sorrend alakulására semmilyen kihatással nincs, így hozzájárultak, hogy hét közben lejátsszák a mérkőzést. Így került sor szerdáit este Ta­tán a siófokiak évzáró mérkő­zésére. Tatai flC - Siófoki Bányász 0:0 Tata, 200 néző. Vezette: Csordás. Tata: Horváth — Szépe II., Kol­lár, Péntek, Dihány, Marosi, Né­meth. Molnár, Csukovics (Vigh), Kőhalmi, Szépe I. Edző: Molnár Zoltán. Siófok: Kálmán — tJjvári, Szilágyi, Horváth I., Meggyes. Schádl, Osváth (Bujtor), Horváth II., Dróth, Sós, Bán (Kapitány). Edző: Papp Gyula. Rekkenő melegben került sor a cét nélküli mérkőzésre. Végig unal­mas csapkodó játék folyt. Mind­két oldalon elsősorban a kapusok jeleskedtek. A Siófoki Bányász csatárai naggyá is tették a tatai kapust. Jók: Horváth a mezőny legjobbja, Kollár. Németh, illetve Kálmán, Szilágyi, Meggyes. A Siófoki Bányász ezzel be­fejezte az 1971—72. évi bajnok­ságot. A csapat mérlege: 11 győzelem, 6 döntetlen, 13 ve­reség. Gólkülönbsége negatív: 45—46. A Bányász 28 pontot gyűjtött, ezzel jelenleg a baj­noki táblázat 10. helyén áll. Végleges helyezése a sárisápi csapat vasárnapi szereplésétől függ. Az S. Bányász 18 felnőtt és 18 ifjúsági játékosa ma reggel autóbusszal útnak indult az NDK-ba. Középfokú iskolák atlétikai bajnoksága Korábban már beszámoltunk arról, hogy Kecskeméten, a középfokú iskolák országos at­létikai bajnokságán Csorba Virgínia, a Táncsics Gimná­zium tanulója megnyerte a női magasugrást. Az ugyancsak Táncsics-diák Terlaky a 110 m gáton a 2. lett. A továb­biakban még két 2. helyezés, valamint 3 ötödik és két hato­dik hely jutott a mieinknek. A már közölt eredményeken kívül versenyzőink szereplése: Magasugrás női csapat:. . .6. Táncsics Gimn. (a csapatver­senyben fcsorba 170-et ug­rott). 80 m női gát: ... 2. Mária (Közg.) 12.4. Simon Súlylökés I. korcsoport: ... 5. Matics Margit (503. sz. ITSK) 11,60. Diszkoszvetés I. korcsoport: ... 5. Matics M. 37,56. A női 100 m-es síkfutás­ban Szendi Katalin (Munká­csy) az előfutamban 13 má­sodpercet futott, de ezzel nem jutott tovább. Fiúk Távolugrás: .. 6. Terlaky (Táncsics) 613. 800 m II. kor­csoport: ...2. Svéger (525. ITSK Barcs) 2:04.2. 110 m gát csapat: .... 5. Táncsics Gimn, 16.68 mp. Terlaky a csapat- versenyen is 14.5 másodpercet futott. Eredménye új megyei ifjúsági csúcs. TEKE Kitettek magukért az öregek Tizenöt versenyző állt rajt- . hoz a tekéző öregtiúk városi egyéni bajnokságán a K. Spar­tacus csarnokában. A tét az első 10 közé jutás volt. Tízen indulhatnak ugyanis majd a megyei döntőn, amelyet július. Szpasszkij a sakk vb előtt l-én a K. Volán pályáján ren­deznek meg. Az öregek kitet­tek magukért. Kapitány Zol— Jól emlékszem arra a piros nyak- kendös kisfiúra, aki 1949-ben Moszkvába érkezett az iskolások országos csapatbajnokságára. Szpasszkij mindössze 12 éves volt, Leningrád városát képviselte, s néhány nagyszerű győzelem volt a háta mögött. Leplezetlen büsz­keséggel mondta akkor tanítvá­nyáról a ma már érdemes edző, Vlagyimir Zak: — Figyeljétek ezt a srácot. Rend­kívüli tehetség! Valóban! Meglepő volt, milyen nagyszerű érzéke van a mezőny­játékhoz, a pozícióelőnyök kihasz­nálásához, ami igen ritka az ilyen ifjú sakkozóknál. Többé nem tévesztettük szem elöl a ^csodagyereket«. Nem volt hát különösebb meglepetés 1953- ban a bukaresti nemzetközi verse­nyen aratott győzelme több ta­pasztalt nagymester fölött. Ekkor 16 éves volt és megszerezte a nem­zetközi mester címet. Szpasszkij sikereinek kovácsa: Igor Bondarevszkij nagymester. Nagyszerűen megértik egymást,, s — Értelemzavaró jelentés miatt tévesen jelent meg a Somogysárd—Vese megyei II. osztályú mérkőzés ered­ménye. A találkozón Scxmogy- sárd csapata győzött 7:3-ra. úgy, ahogy azt a góllövők is mutatták. együttműködésük gyümölcsöző voltát igazolja a sakktörténelem. A lélektani-taktikai hadviselés széles skáláját dolgozták ki, ame­lyek sorra beváltak a nagy nem­zetközi erőpróbákon. Szpasszkijra mindenekelőtt az jellemző, hogy alaposan ismeri ellenfelei erős és gyenge oldalát. Ami persze ren­geteg játszmaelemzéssel jár, de hát Bondarevszkijjel értik ennek a módját.—. Emlékezzünk csak vissza a ko­rábbi mérkőzéseire Fischer ellen: milyen remekül találta meg a »kulcsot« a behatolásra az ame­rikai versenyző taktikai elképzelé­sébe, hogyan tudta a legjobb pil­lanatban zavarba hozni ellenfelét. A legkritikusabb időpontban olyan lépést választott, amely kizökken­tette Fischert megszokott tempó­jából. Sok évtizedes gyakorlatom alap­ján abban látom Szpasszkij »tit­kát«, hogy nem keresi a felkészü­lés különleges útjait. Reggel ki­adósán tornázik, rendszeresen jár az uszodába, nagyon szeret játsza­ni — kosarazni, teniszezni. Ifi éveiben — a világbajnok jelenleg 35 éves — komolyan foglalkozott a könnyúatletikával. Sót, magasug­rásban a 180 centiméteres^magas­ságot is megugrottá'! Hogy mhyen ember te Borisz, I arra szeretnek elmondani egy jel- j lemzö példát. 1966-ban Santa-Mo- mcaban nagyszabású nemzetközi 1 torna volt, Borssz '.«életlenül be­nyitott Fiseher »sobáTabs.- A* »-ifjú titán« sakkönyvekkel körülbás­tyázva, ruhástól feküdt az ágyon. Nem volt valami remek hangulat­ban. — Idefigyeljen, Bobby, én most megyek a strandra — mondta Bo­risz. — Ott várom egy óra múl­va . A szemtanúk szerint két sakkfe- nomén úgy hancurozott a vízben, mint két nagyon vidám ifjú. Azt beszélik, hogy az eset után Fischer magához tért és sikeres hajrával felzárkózott Szpasszkij mögé a- második helyre. A világbajnok egyébként mindig hízelgőén vélekedett a trónköve­telő játékáról. — Fischer a nyugat egyetlen kép­viselője, akivel számolniok kell a szovjet sakkozóknak, ö képes el­jutni a világbajnoki döntőig — mondta nekem két esztendővel ezelőtt, amikor az egyik moszkvai lap megbízásából interjút kértem tőle. Alig egy esztendeje pedig az odesszai újság tréfás kérdésére, kit venne maga mellé partnernek, ha a sakkban is lenne olyan pá­rosjáték, mint a teniszben. Szpasszkij habozás nélkül, komo­lyan válaszolt: Fischer. Nyílt titok, a világbajnok már hosszabb ideje Fischert tartja a legméltóbb ellenfelének, akinek játékát, ha szabad ezt állítanom, többé-kevesbe ismeri. Úgy vélem, hogy Szpasszkij tudasa minden színében kidomborodik majd a hamarosan kezdődő sakk világbaj­nokság döntőjén. Liliejathal Andor nemzetközi itag^mi-ester tán remek eredménnyel sze­rezte meg az elsőséget az ugyancsak jó teljesítményt nyújtó Illyés, Báthy dr. és Szigeti előtt. A városi bajnokság továbbjutói: 1. Kapitány Zoltán (K. Fáklya) 453 fa 2. Illyés András (Kórház) 440 fa 3. Dr. Bathy Sándor (K. Fáklya) 438 fa 4. Szigeti István (K. Vasas) 438 fa 5. Kelemen László K. Vasutas) 429 fa 6. Körtési István (K. Vasutas) 418 fa 7. Kis István (Kórház) 148 fa 8. Barta Mihály K. Spartacus) 415 fa 9. Pap Janos (Korba-?) 194 fa 19. Gerencsér Jántis Korhad 38S ■ ÄT­június Milyen lesz az időjárás? 23 PÉNTEK Zoltán A várható időjárás ma estig: Időnként egy kissé megnövekvő felhőzet; cső nem lesz. Gyenge, las­san megélénkülő déli—délnyugati szél. Meleg idő. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: 30 fok körül lesz. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap 11 órakor Siófoknál 23 fok volt. — Mezőgazdasági Ifjúsági Tanács alakult a KISZ nagy­atádi járási bizottsága mel­lett. A 19 fős testület a me­zőgazdasági termelést segítő és a falupolitiikai munkabi­zottságban fejti ki tevékeny­ségét. — Négytagú delegáció uta­zott tegnap Olaszországba dr. Gombár Józsefnek, a KISZ kb titkárának vezetésével az olasz kommunista ifjúsági szövetség ideológiai-politikai munkájának tanulmányozá­sára. — Tirisztoros hő- és fény- szabályozókat szerel fel az Öreglaki Állami Gazdaság borjúnevelő házában aVBKM Világítástechnikai Gyára. A Kiírni fax automatikus beren­dezéssel automatikusan be­állítható minimális hőingado­zás, sőt mesterséges napfel­kelte és napnyugta is. — Űj felületvédelmi eljá­rást szabadalmaztattak Vesz­prémben, a Nehézipari Kuta­tóintézetben. A bevonat kivá­lóan bírja a 130 C fokos gő­zöléseket, a nagy hőmérsék­let-különbségeket, a savas és lúgos hatásokat. — Bányászati szervezési konferencia kezdődött Kom­lón. A kétnapos tapasztalat- csere-jellegű tanácskozás té­mája az üzem- és munka- szervezés helyzete, feladatai a 16 ezer embert foglalkoztató Mecseki Szénbányáknál — Rendszeresítik a hallás- gondozast a Szegedi Orvostu­dományi Egyetem orr-, fül-, gégeklinikájának közremű­ködésével Szeged, illetve a Dél-Alföld üzemeiben. — Ritka szép műtárggyal gazdagodott a Magyar Nem­zeti Múzeum gyűjteménye: magántulajdonból megvásá­roltak egy értékes kivitelezé­sű, zománcdíszes dobozt, Apafi Mihály erdélyi fejede­lem ostábláját — Ismeretterjesztő előadás- sorozatot szervezett a kapos­vári 32. sz. galambtenyésztő­egyesület. A sorozat záró, he­tedik előadását állategészség­ügyi témáról szombaton tart­ja dr. Tóth István állatorvos. — Erdészeti és vadászati múzeum létesítésére terveze­tet terjesztett elő a Duna­kanyar Intézőbizottság, java­solta, hogy a múzeumot Vi- segrádon nyissák meg. — Vadászházat vásároltak a nagybajomi »Takarékos­ság« Vadásztársaság tagjai, s az epületet társadalmi mun­kában újították föl. Peches fakir Kis híján a porondon lelte halálát Syndra Kahn fakir, aki a mágusok világfesztivál­jának gálaesjén lépett föl. A párizsi Olympia színpadán bemutatott műsorban Syndra Kahn élő céltáblaként szere­pelt, s egy apró nyílvessző olyan mélyen fúrodott testé­be, hogy megsértette a jobb tüdejét. A peches fakirt a színpadról kórházba kellett szállítani, Már túl vari az életveszélyen. 30 évvel ezelőtt, 1942. június 23-án halt meg — 61 éves korában — Oláh Gábor író, költő, tanár. Tanári oklevelét a budapesti egyetem bölcsészkarán szerezte meg 1905-ben. Négyesy László stílusgyakorlatain kötött barát­ságot Babits Mihállyal, Juhász Gyulával és Kosztolányi Dezső­vel. Debrecenbe visszatérve, a kollégium könyvtárában kapott állást: emellett segédtanárként működött a református kollé­giumban. 1908-ban Párizsban járt. Útjáról és Adyval való kinti találkozásáról útirajzában (Keletiek nyugaton) számolt be. Négy társával Debrecen­ben megalapította a Bokréta irodalmi társaságot; verseikből Bokréta címmel három alka­lommal adtak közre antológiát. 1913-tól a debreceni általános főreáliskola tanára volt. Noha művészileg közel állt a Nyu­gat-mozgalomhoz, mégis elzár­kózott tőle. Az 1918-as polgári demokratikus forradalom ide­jén azonban már a Károlyi- párt híveként lépett föl. 1932- ben megjelent Pokol című ver­seskötete miatt bíróság elé ál­lították; 1941-ben nyugalomba vonult. 23 új számítástechnikai tanfolyaméi indít az 1972—73-as tanévben a Számítástechnikai Oktató- központ Budapesten és hat vidéki nagyvárosban. Rend­szerszervezőket, folyamat­szervezőiket, számítógép-prog­ramozókat, gépkezelőket, szá­mítógép-műszakiakat képez­nek ki. A »számok« tanfolya­main tavaly már több mint ötezer hallgató tanult. A jö­vő tanévre már 7 ezren je­lentkeztek. — A magyar—NDK bel­kereskedelmi választékcsere helyzetéről folytattak Buda­pesten tárgyalásokat, s meg­állapodást kötöttek a rfiűsza- ki-tudományos együttműkö­dés továbbfejlesztésére. — Hat milliméterrel tágul évente az Antarktiszt és a Dél-Amerikát elválasztó Drake-szoros. A szovjet tu­dósok azzal magyarázzák, hogy állandóan tágul a világ­óceán feneke; a folyamat mintegy 30 millió éve kezdő­dött, s ma is tart. — Több mint 60 ezren pá­lyáznak az egyetemek, főis­kolák első évfolyamaira. Hétfőn már meg is kezdőd­nek az írásbeli felvételi vizs­gák a felsőoktatási intézmé­nyek nappali, esti és levele­ző tagozatain. — Az »Opole 72« tancdal- fesztivált, amely tegnap kez­dődött, most tizedik alkalom­mal rendezték meg Lengyel- országban. — Tíznapos vendégszerep­lésre Finnországba utazott a pécsi Mecsek Táncegyüttes 30 tagú csoportja. — Egy asszonyra támadt a 48 éves pusztakovácsi Ga­lambos János. A Marcali Já­rásbíróság erőszakos nemi közösülés kísérlete miatt egyévi és hathónapi szabad­ságvesztésre ítélte, két évre pedig eltiltotta a közügyek- től. — Értesítjük a lakosságot, hogy Siófokon június as-én autó- éa motorvásár lesz. U2"SUí

Next

/
Oldalképek
Tartalom