Somogyi Néplap, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-22 / 145. szám

Vízparti reggel Virsli tánczenévd Sokan a csendet keresnék balatoni nyaralásuk, pihené­sük közben. Korunk egyik ve­szélyes ártalma a zaj, s ez elől menekülnének csendes, meghitt helyekre, ahol zavar­talanul beszélgethetnek, néze­lődhetnek. Ám kevés sikerrel jár ez a törekvésük. A zaj — még a kedvelt táncmélódiák formá­jában is — elviselhetetlen, ha éppen nem akarják hallani, vagy olyan helyen »szolgál­tatják«, ahol sokak szerint nincs rá szükség. Siófokon, a Matróz bisztró­nál egy szál cigány igyekszik az érkező, induló hajók kürt­jeleit túlharsogni. Meg kell adni, sikerrel. A ki tudja, há­nyadik korsó sör után olyan erővel húzza, hogy azt még a kikötő végén horgászok is »él­vezhetik«. — Csendes lett a vén ci­gány — közli a sétálókkal fé­lelmetes hangerővel, s aki sze­retett volna itt egy pohár bort vagy sört inni, az is sietve me­nekül Meglepő: a bisztró sze­mélyzetéből senki nem szól rá, mintha ennek az egy szál mu­zsikusnak bérelt helye lenne itt! A vasúti sorompónál levő Sió bisztró viszont tánczenét sugároz a virsli mellé. Remél­hetőleg nem számítanak ze­nés árat, mert a hangerő alap­ján ítélve ■ nemcsak a bisztró vendégeitől, hanem a szom­széd mozi közönségétől is jog­gal igényelhetnék' a vonatok robogását túlharsogó zenéjük után a hallgatási dijat. Egy vendég megjegyezte: inkább a hangszóróra kellene ráparancsolni ezt a hallgatást, mert ki látott olyat, hogy a virsli mellé tánczenét szolgál­tassanak. De a balatonlellei Pipacs bisztróban sincs jó helye a ze­negépnek. Már nyitás után be­állít néhány tánczenét kedvelő fiatal leány és fiú, s kedvenc Figyelem, hajó indul ••• Jókedvű utasok, némelyi­kük csatos üveg borral a ke­zében igyekszik a badacsonyi hajóállomásra. Akad köztük, aki csak áll, s bár hallja mit mond a hangos beszélő, nem fogja fél annak értelmét. Ez nem annyira a melegtől, ha­nem inkább a pavilonoknál el­fogyasztott bortól van. — Hová tetszik utazni? — ezzel a kérdéssel lép az egv ilyen utas jelölt mellé egy egyenruhás, fiatal nő. — Hát, hát, nem is tudom ... — Talán Fonyódra ? ... — Igen, hol találom a csó­nakot? Amikor megmutatják a »csó­nakot«, a hatalmas, négyszáz utas befogadására alkalmas hajót, a matrózoknak kell se­gíteniük, hogy a kissé mere­dek lépcsőn fölmehessen. — Figyelem, hajó indul az 1-es állásból Fonyódra! „ A bemondó ugyanaz a fia­tal nő, aki az előbbi bizonyta­lan érdeklődött útbaigazította. Neve: Szöllösi Béláné, s ő a balatoni hajózásnál az egyet­len női forgalomirányító. — Nyolc évig pénztáros vol­tam, s most neveztek ki a fonyódi hajó­állomás bada­csonyi körze­tébe forga­lomirányító­nak. — Mit kell tudnia egy for­galomirányí­tónak? — Nagyon sok mindent. Sok a retúr- utas, s bizony akad köztük, aki a borkósto­lásból , vissza­térve még azt is elfelejti, ho­vá akar utaz­ni. Tudni kell az érke­ző, induló' ha­jók pontos idejét, a más hajókra való átszállási lehetőségeket, helyet biztosítani a csoportoknak, de ismerni keH a vasúti és az autóbuszcsatlakozásokat is. Ha megkapjuk a nyári menetren­deket valósággal foszlánnyá olvassuk, hogy fejből ismer­jük a szükséges adatokat — Szereti-e a sétahajózást, mikor van ideje fürdeni? — Nagyon szeretnék egy-egy hosszabb hajóúton gondtalanul részt venni, meg jó lenne a kellemes vizet is élvezni, ám a napi 12—14 órai munka mel­lett ritkán akad erre lehető­ség. Állandó badacsonyi lakos vagyok, majd a télen pihenek, akkor is nagyon szép itt. Sz. L. Akik a Balatonból éhek Az idegenvezető 1971 augusztusától vezet Még nem töltötte be a husza­dik évét, de már a sokszor csupa idősebb emberből álló csoport minden gondjával meg kell birkóznia. Oroszul és né­metül beszél, most akarja el­sajátítani harmadik nyelvként az angolt. Az IBUSZ szerző­déses idegenvezetője Nyilast najj az idegenvezetésnek? Én többet nevetek a kelleté­nél, édesanyámnak van jó hu­morérzéke, tőle örököltem a vidám természetet. Időnként nagy szükségem is van rá. Gondolja csak el: szakadó eső­ben bent rekedek negyven vendéggel egy buszban. Min­denki elaludna, ha valaki nem szórakoztatná őket — Milyen alapszabályai van­GyöngyL Egész nyáron a Ba­laton mellett fog dolgozni, nagyrészt NDK-beli csopor­tokkal. — Hogyan jutott eszébe ide­göl vezetőnek menni? — Véletlen volt. Orosz tago­zatos gimnáziumba jártam. Közben tíz szemeszteren ke­resztül a TIT-ben fölvettem a német nyelvet, gyorsított tan­folyamon. Aztán úgy mentéit) el az elméleti’ vizsgára, hogy a család nem is tudott róla. Majd leestem a székről, ami­kor felolvasták az eredményt: jeles. Akkor már mindenki biztatott, hogy a gyakorlati vizsgára is menjek el. — Ezek szerint az is sike­rült ... — Igen, bár nem tudtam, hogy bizonyos borfajták mi­lyen ételhez valók. Azt sem tudtam, hogy hányféle bor van. Ez persze nem jelenti azt, hogy azóta is a borokat kós­tolgatom! Gyöngyi csinosan öltözkö­dik. Szőke, állandóan vidám. — Ez szabály: állandóan jó­kedvűnek lenni? — Inkább úgy fogalmaznám, hogy minden pillanatban ké­szen kell állnunk arra, hogy a hangulatot vidámmá tegyük. Lel lei „szabad strand* Sártengerben, szemétdombon Már a Masped-üdülő mel- építkezéshez szükséges kavi- mert fürdésre, napozásra a letti út is arra figyelmezteti csőt, homokot. strand jelenlegi állapotában a Balatonlelle alsón, a szabad strandon fürdeni, napozni szándékozókat, hogy jó lesz vigyázni. Az elején — néhány méterre egymástól — két be­tonaknát építettek, s csak az egyiket fedték be deszkadara­bokkal, a másik nyitott száj­jal tátong, veszélyeztetve az arra haladó gyermekek biz­tonságát. A kocsik által kivá­gott gödrökről ne is beszél­jünk. Hasonló helyzetet találnak a fürdeni vágyók a parton is. Ez az egyetlen szabad strand errefelé, a többit a különböző üdülők elkerítették beutalt­jaik számára. Építkeznek itt, ami jelzi: fenntartják ezt . a strandot, csak éppen a feltéte­lekről nem gondoskodnak. Szeméthegyek, sártenger, víz, nád. Hulladék hever itt kocsiszámrá. A szomszéd üdü­lő is ezen a részen tárolja az Gyors intézkedést várunk, használhatatlan. — Erre egyáltalán nem könnyű válaszolni. Sok van, természetesen olyanok is, amelyeket minden körülmé­nyek között meg kell tartani. Ilyenek például, hogy egy cso­porton belül nem lehet szim­pátia alapján különbséget ten­ni egy-egy vendég között. Az idegenvezetőnek pontosnak kell lennie, mert a csoport ró­la vesz példát. Szabály az is, ha valahova kirándulni me­gyünk, alaposan kell ismerni a helyi""történelmet, a nevezetes eseményeket, épületeket. Az­tán az előbb említett készség a jó hangulat megteremtésére: alapfeltétel. — Ha eljtrt Magyarország bármely vidékére, tudna róla beszélni? — Nagy vonalakban tisztá­ban vagyok ezzel, de ha elkí­sérek például Sopronba egy csoportot, a helyi idegenvezető kalauzolja a városnéző kör­utat. Lehet, ha már nagyobb gyakorlatom lesz, nehezebben tudnak egy-egy kérdéssel za­varba hozni. Most még előfor­dul, de igyekszem magam ki­vágni. — Melyik a kedvenc tája Magyarországon ? — Budapest Akárhányszor kalauzolok, magam is mindig BARBÁROK! Nézzük a fonyódi kikötőben lévő nagyon szép bronzszob­rot, és eltűnődhetünk az em­berek lelkivilágán. Kik lehet­nek azok, s mennyire tudnak gyönyörködni a szépben, ha képesek egy nagyszerű művé­szi alkotást elcsúfítani, össze­firkálni. A két méternél is jóval ma­gasabb férfi és női alakon tu­catjával a ceruzával írt vagy bicskával belckarcolt »emlék­irat«, név és különböző év­szám. * S ha ismeretlenek is, a szé­pet kedvelő, abban gyönyör­ködni tudó emberek jól isme­rik ezeket a szoborf irka lókat: barbárok, akik talán részegen, talán azért, hogy csak kárt okozzanak, képesek ilyen cse­lekményekre! Jó lenne a szobrot megtisz­títani, hogy ne botránkoztassa meg a rengeteg ráfirkált zagy- vasác a benne gyönyörkődő- ket találok új csodálnivalót. Ezen túl a hegyeket szeretem, a Bükköt, a Mecseket és nagyon- nagyon szép a Börzsöny is. — Nehéz az emberekkel bánni? — Nem könnyű! Most már hagyján. Nemrég vágattam le a hajam, addig hosszú volt. Állandóan kislánynak néztek, győztem a tekirítélyt megsze­rezni. Ha ez nincs meg, sza­ladgálhatok utánuk minden­felé. Egy idősebb német hölgy ■jön az asztalunkhoz. Elmeséli, hogy nagyszerűen érzi magát, milyen szép Magyarország, és az emberek kedvesek. A kony­ha, az egyszerűen utolérhetet­len! — Nahát — mondja Gyön­gyi — látja, ez nagyon jól­esett. Ilyenkor tudom, érde­mes volt elmennem arra a bi­zonyos vizsgára. , M. A. számukat öt-hat alkalommal is lepergetik a zenegépen. A személyzet -arcán látom, na­gyon unják ezt, hiszen a szűk, alacsony helyiségben igen erő­sen hallatszik a zene, s ezt hajnaltól zárásig nehéz elvi­selni Hasonló lehet a vendégek véleménye is — azoké, akik nem zenére, hanem valami harapnivalóra térnek be —, mert a legtöbben nagyon gyor­san elhagyják a helyiséget. Sz. L. A kis csónakos m Mit kiabál ? Az IBUSZ a nyári idényben szinte naponta ismertet meg külföldieket a puszta, a csárda vagy a népi lakodalmas ro­mantikájával. Egy-egy kirán­duláson aztán mindent meg­gást. És persze ott vannak «z asztalon a boroskancsók is. Az est fénypontja az, ami­kor a menyasszony és a vőle­gény átvonul a nászházba. Be­zárkóznak, és csak annyi idő­kap az ijedős francia asszony- re nyitják ki az ajtót, amed Ság vagy a magyar bort ked­velő olasz kereskedő. Attól nem kell félni, hogy a létszám nem telik ki. A nyugati vendégek valóban a »gulasch« és a »tshikos« szintjén tudnak hazánkról. Az IBUSZ messzemenően figye­lembe vette ezt, ezért van oly nagy sikere ‘ a puszta- és a paprika-partyknak vagy a pa­rasztlakodalomnak. Ez utóbbi tele van megle­petéssel, mindenekelőtt azzal, hogy a magyar bor sokkal erősebb, mint amihez a ven­dégek hozzászoktak. A prog­ram: busszal irány a szántódi Rév-csárda. Kovács Lajost, csoportunk sofőrjét dicséri, hogy a busz padlójáról enni lehetne. A csárdában kalocsai és sióagárdi népviseletbe öltö­zött lányok, legények fogadják az érkezőket, nagy kurjonga- tás közepette. A lényeg termé­szetesen a lakodalmon van. Minden együtt található: a jó cigányzenekar, .a vőfély, a szendének nem nevezhető menyasszony, a koszorúslá­nyok. Mire a vendégek asztal­hoz ülnek, már túl is vannak az első pohár boron, ami csak Urra jó, hogy türelmetlenül várják a vacsorát. Nem adják ™ _- • j , r; , „vT™ nait honnan szerez k önnyen: minden fogas kozott népi rigmusokat kiabál egy szalagos-kalapos legény, na­gyokat dobbantva a padlón vőfélybotjával. Ekkor még mindig nem lehet enni, mert tánc előzi meg a következő, a magyar konyhát dicsérő fő­dig kidobálják a ruhadarabo­kat. Gatyát és rokolyát, egy­szóval mindent. Az intimebb ruhadaraboknak külön szerep is jut: ezeket bot végére tűz­ve kördehordozzák, talán ereklyeként, talán trófeakent. Ezek után végre meg lehet enni a rétest is, és lehet foly­tatni a borkóstolást. Mindenki oda ül, ahova akar, s táncol­hat is, akit a magyar leányzók táncba visznek. Este tíz óra­kor aztán a »Trink trink...« kezdetű dallal lényegében be is fejeződik a magyaros est. A siker kirobbanó. Ezt a buszban lehetett lemérni. Senki nem volt hajlandó ha­zamenni. Erich Schulze ür szerint a feleségének »nem többé nyugodt perce«. Addig fogja üldözni vőfélybottal bon­ni családi házuk körül, amed­dig nem tanul meg rétest süt­ni, és nem szerez be tizenhá­rom fodros szoknyákat, lehető­leg rövidet és pántlikával, ö majd addig felépíti a Rév­csárdát. Szerette volna még megtanulni a rigmusokat is, de nem értett egy szót sem,. Meg is kérdezte: — Ez a legény Hre mér­ges? Csak azt nem tudom, Csoko- hozzá. A költő ugyanis itt írta a Tüm- nyi echóhoz című versét. M. A. Somogyi Néplap t

Next

/
Oldalképek
Tartalom