Somogyi Néplap, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-14 / 112. szám
Könyvet mindenkinek! Varga Rudoff: Dózsa Varangyvörös éjszakádban forgószél rabolta mennybe a fákat, égő szárnyú varjak vitték véred fekete hószitálásban, csak parazsa tokádó hegedűszó, szelek kifeszített vitorlád feletti, halk, halotti ének, levelekből hullatott sikoly látta, mikor gyullongó leheteted az idegen csendben jeget kiáltott, piros paripák előtt meztelenre vetkőztetett bőröd; pörkölt virág, sistergő fagyban hevítetted gyulladásig magad. Pengéid bontottak csontjaidon lángujjlenyomatos, felrobbant sugarat Varangyvörös éjszakádban forgószél rabolta mennybe a fákat. Ott volt a máglya: véres angyal. Mennybe szúrt tornyok csigaszarvai fölül, néztél le a Napból, tűztől viselős arccal. Sípos Gyula: Temetés Látványosan temetkeznek sokan. Gyűjtik a pénzt első osztályú koporsóra. Mi elvonulunk szelíden, csöndesen, akár az elefántok. Csak az utókor fedezi majd föl az őserdő mélyén, milyen hatalmas agyaraink voltak. És csecsebecséket készít belőlük. Győzelem (Thimios Panaurgias szobra.) JELZŐTŰZ ODAFONN Beszélgetés Benjámin Lászlóval Wichita Stanescti:* A JÖVŐ PÓLUSA (részlet) Holnap. Pontosan holnap érkezik a holnap. Nem később, s nem előbb. Arca kipirul, mint a reggel, egy vonása sem ismeretlen, testvére ggermekalmamknak. Várunk rád. Holnap — ifjúságunk ikertestvére, a pillanat kapuinál, ahol kilépsz, mint reggelből a táj, mint széles horizont, vörös tónál, let minden utat egybefűzöl, s a sorsok káoszát az évszázaddal egybeöltöd. Hid idők s fajok közt, holnapból mába ívelsz, s mert megneveztünk: Így lesz. • Piatal román k6ML Zelk Zoltán: HA OTT Ahol az útjuk megfutott szelek, ahol a hajléktalan árnyak, ahol a törött szárnyú záporok, menedéket találnak, ahol egy asszony léptei alatt a fű nem hajlik, jég be nem szakad, ahol a perc az ágakon tollászkodna megül, már föl se rebben — ha ott, ha ott, ha végül is a bekerített csendben. Az akarat (Mészáros Andor szobra.) Sok emberben fölmerül a kérdés: miért kell nemzetközi könyvév, miért kell a könyvnek világméretű propaganda, amikor a könyv ma már majdnem mindenkinek közkincse és közszükségleti eszköze? A kérdés jogos is, meg nem is. Tagadhatatlan, hogy a könyvtermelés soha nem látott, rohamos mennyiségi fejlődésen megy keresztül, és olyan mennyiségű könyvfo- meg lát évről évre napvilágot, hogy lassanként már a világ legnagyobb könyvtárai sem képesek befogadni. A folyóiratokban közölt tudományos publiákációk száma pedig lassanként csak milliókkal lesz mérhető. Ennek alátámasztására elég pár adatra hivatkoznunk. A moszkvai tudományos és műszaki dokumentációs intézet, a VINITI referáló folyóirata 1959-ben még »csak« 505 000 információt közölt; ez a szóm azonban 1965-ben már 800 000-re, 1969-ben pedig 928 000-re emelkedett. Az amerikai Physical Rewiew című — nemzetközileg is jól ismert — folyóirat az ötvenes évek elején hétmillió címszót közölt, és ez a szám 1967-ben már elérte a tizenhét milliót. És mindez csak egy szakmán belül! Az úgynevezett »információrobbanás«, a tudományos dolgozók számának állandó növekedése, az általuk írt könyvek és folyóiratcikkek számának állandó emelkedése azonban nem jelenti azt, hogy a szükséges könyv mégis eljut mindenkihez. Elég, ha saját példánkra hivatkozunk: a könyv Magyarorszá_- gon csak a felszabadulást kö~- vető kulturális forradalom nyomán lett mindenki számára elérhető. Ennek ellenére még mindig vannak »szűz területek«, és nem olvasó rétegek. Annyit azonban leszögezhetünk, hogy á könyvkultúra és a könyvolvasás területén a szocialista országok — élükön a Szovjetunióval olyan óriási fejlődést értek el, amelyet a legtöbb nagy kultúrájú kapitalista ország is megirigyelhet. * * * Az UNESCO a könyv nemzetközi évével kapcsolatban sok javaslatot dolgozott ki. Elő akarja segíteni a könyv előállítását és terjesztését, elsősorban a fejlődő országokban, ahol bőven akad még tennivaló. Kívánatosnak tartja a könyv forgalmának emelését, méghozzá valamennyi államban. Ebinek érdekében a jobb papírellátás, a grafikai művészetek és a nyomda- technika további korszerűsítése révén a könyveik nyomdai előállítását is könnyíteni * akarja. Fontos feladatnak te« kinti a nyomdai szakemberképzést, a könyvtárak és do- j kumentációs központok fejlesztését, a nemzetközi, nemze. ] ti és regionális bibliográfiák kiadását, a könyvre vo- i natkozó kutatások fejlesztését; az olvasni újabban megtanult tömegek részére készült olvasmányok nemzeti nyelvű kiadásának a növelését sürgeti, valamint a tömegek részére készülő könyvek számának emelését és áruk további csökkentését. Ezek érdekében az UNESCO több célt tűzött ki tagállamai elé. Ezek között igen fontos szerepet tölt be a könyv és az előállításához szükséges papír forgalmának nemzetközi szabályozása, a könyv szerepének előmozdítása a felnőttoktatásban, a tudományos, és műszaki kiadványok, kézikönyvek hozzáférhetőségének megvalósítása, a könyvekre vonatkozó kulturális csere megkönnyítése, az emberiség irodalmi hagyatékának megvédése - és kiadása, és még sok más okos feladat, amely mind abból indul ki, hogy a könyv a tömegkommunikációs eszközök (rádió, televízió) mellett is megőrizte, sőt növelte befolyását, és még nagyon sokáig az ismeretszerzés lényeges eszköze marad. » > • A nemzetközi könyvév célkitűzései minden országban más és más problémákat vetnek fel; más és más helyi program kidolgozását teszik szükségessé. Van, ahol az alapoknál kell kezdeni és van, ahol már csak a meny- nyáségi és minőségi növekedés, a nem olvasó rétegek könyvolvasóvá tétele a gond. Hazánkban, ahol a könyvkiadás évről évre nő, és a könyvtárhálózat a kis falvakat is eléri, a szűz területek felszámolása, a többet-olvasás lehetőségének a megteremtése, valamint a könyvkiadás és a könyvtárpolitika már elért eredményeinek fokozása az elsőrendű céL A nyomdaipar rekonstrukciójának megkezdésétől kezdve kiállításokon, kiadványokon, a könyvhét színvonalának emelésén keresztül kultúrpolitikánk mindent megtesz annak érdekében, hog; az UNESCO nemes törekvése célt érjen. És 1972, a könyv nemzetközi éve mellett ne feledkezzünk meg arról sem, hogy 1973-ban lesz ötszázadik évfordulója a »Chronica Hun- garorum« megjelenésének. Ez a büszke évforduló a könyvvel kapcsolatban — függetlenül a nemzetközi könyvévtől — sokra kötelez N em jártam még viharos tengeren, nem éreztem a hajón hánykolódók halálfélelmét, nem tudom, hogy mit éreznek, akik ilyenkor meglátják a parton a torony tetején a jelzőtüzet. De tudom, hogy akkor az az életet jelenti. A reményt. Az embert félelem és bizonytalanság kíséri. Nemcsak a viharos tengeren, de az egyszerű mindennapok harcaiban is. És az ember kétségbeesetten keresi a kapaszkodót, a reményt. Jó azoknak, akik meglátják a jelzőtüzet odafönn; melyet költők gyújtanak, okos, reményt is adó, szép szavaikkal Benjámin Lászlóval beszélgetek. — Miért lett költő? — Petőfit előbb ismertem, mint a betűket. Édesanyám mesélte, dalolta a verseit. És most felsorolhatnám számtalan író, költő nevét, azokét, akik engem közvetve neveltek. A magam példájából kiindulva hittem és hiszek abban, hogy az irodalom segíthet az embereknek. — Azoknak, akik ismerik ezt az erőt, feltétlenül. De hogyan lehet tágítani a kört? Hogyan lehet megtalálni az utat a költészet világától távol élőkhöz? — Ennek a feladatnak a fele a miénk, költőké. Keresnünk kell a lehetőségeket, hogy közel kerülhessünk az olvasókhoz. Témáinkban, publikációkban. De a feladat másik fele az olvasóké: nekik is keresniük kell a találkozást — Mit tart a költészet fontos feladatának? — Szomorúan látom, hogy napról napra szűkebb körben éljük az életünket Én magam is. Munkahelyünk van és otthonunk van, ezenkívül minden mástól igyekszünk elzárkózni. Ez a beszűkülés egyhangúsághoz vezet, és ebbe nem szabad belenyugodnunk. Minden művészetnek, így a költészet fontos feladatának is tartom, hogy tágítsa a gondolkodást, és lehetőséget, perspektívát adjon a fantáziának. Mert a megindult gondolatokból előbb- utóbb cselekvés is válik. — Mit tart a -legszebbnek az életben? — Magát az életet. Az, hogy él az ember, az mindenképpen gyönyörű. És aki ebben hisz, az megtalálja mindig, nehéz időkben is az értelmet, az apró örömöket. — Mit tart a legfontosabbnak? — Szorongások nélkül lefeküdni esténként és másnap azok nélkül ébredni. Ez persze nehéz. — Verseiben nyomon követhető ezeknek a töprengő gondolatoknak, a »de tiszta kell maradjak«-élet tehetőségeinek keresése. Ügy érzem, a Tengerek fogságában summázta ezeket a gondolatokat Megkérem: beszéljen erről a költeményről részletesebben! — Sokáig készült, formálódott bennem ez a vers, majd két évig írtam. Ha elemezni próbálnám a mondanivalómat. azt hiszem, száraz, filozofikus mű kerekedne belőle. Arról, hogy az ember a Végtelen világban is a maga pici, zárt világán belül él. Ez félelmetes és egyben felelősségteljes felismerés. Mert ki hogyan éli az életét, azt minden ember maga dönti el. És amit választott, azt az utat kell járnia. De mert gondolkodik, lát, hall, az élet sok más lehetőségét is számba veszi, és ezek ellenében már nem mindig könnyű vállalni a magáét... Hogy mennyire fontos a döntés, és hogy amit vállaltunk, azt végig is vigyük: ezt szerettem volna valahogy összegezni Három ember: A toronyőr, A matróz, A hajósinas mondja el ezeket a gondolatokat. Három ember, három típus, három magatartás. Ami közös bennük, az az érzés, ami a tengerhez köti őket. Életformájukat, munkájukat, »fogságukat« meghatározza a víz. De emberi mivoltuk, vágyaik, vívódásaik egymással össze nem hasonlíthatók. Gyermekkori olvasmányaim emlékeiből jött elő ez a három ember: a toronyőr, a matróz, a hajósinas. A vizet megmagyarázhatatlanul, nagyon szeretem, önmagától adódott ez a forma, hogy az életet a tenger végtelenjébe zárjam és azon belül próbáljam helyemet, helyünket meghatározni. Legfontosabb mondanivalómat, egyben hitvallásomat A ha- jósinas mondja el: »Csöndes a viz. A kormányos nem néz a műszerekre, megcélozott egy csillagot, most afelé tart mindig a hajó és Indiába ér. Így megyek én is csillagom nyomán, mig el nem süllyed a hajó, míg egy hullám le nem sodor, amíg hajós kell, mindig. — Itt a váltás. Kezdjétek, fiúk}» Somogyi Néplap DEVECSERI GÁBOR: Rét — ötéves koromban A hernyók másztak föl és le a fán. Nem voltak szépek. Halványak, pettyesek, puhák, sokan voltak. .4 cseresznyefa törzse fényes, amelyik fa fényes, az cseresznyefa és ez már mindörökre így marad. Alattuk karszékben ült a tüdőbajos ember, a világ egyetlen tüdőbajos embere, templom kettő volt, utca sok, tüdőbajos ember egy. A világ azóta megnőtt, a számok érvényüket veszítették., azaz helyet cseréltek egymással, de ezt az éj nemijüket is itt hagyjuk végmi». bennünket Galambos Ferenc (Perenczp Béni szobrod
