Somogyi Néplap, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-24 / 120. szám

összefüggések

Gyepterületek és a szarvasmarha-tenyésztés A mezőgazdaságban

dolgozó emberek — de közülük is az idősebbek — minden bizonnyal emlékeznek még rá, hogy a gazda milyen szempontokat vett figyelembe, amikor szénáról gondoskodott jószága részére. Ahány láb áll az istállóban, annyi kocsirakomány jó minőségű száraz szálas takarmányra van szükség az újig: ezt hordta kazalba, ezzel töltötte meg a pajtát, az istállópadlást. Ez nyújtott biztonságot a zavartalan átteleltetéshez a pelyva, a kukoricaszár, a takarmányrépa, a dara, a korpa meg a szemes abrak mellett. Nagy becsülete volt a szénának. Hajnalban kaszálták a füvet, nappal a pillangóst, harmattal forgatták és rakták kocsira, hogy ne tör- jön-hulljon a levele, s ha esőfelhő lógott az égen, a vasárnap és a nagy ünnep sem tarthatta otthon az embert — gyűjteni ment. Megmenteni azt a szénát, amelyik már addig is sok izzadságába került. A talajgazdagitó anyagból nemcsak a szántóföldre jutott, hanem a rétre, a legelőre is. És közmunkában irtották a tüskét, egyengették a talajt a gyeptermő területen, hogy a kihajtott jószágot ne érje baj a legelőn, és elegendő füvet találjon.

Hogy miért beszélek én most erről? Főként azért, mert ma, amikor a szarvasmarhaprogramról hallunk, és ennek kapcsán több tízmillió forintos nagyságrendben tehenészeti telepek épülnek, nem árt emlékezni arra az időszakra és azokra a módszerekre. Szálas- takarmány-termesztés és szarvasmarhaprogram: nagyon

szorosan összefüggő dolgokról van itt szó. S amikor az utóbbit helyezzük a fig'yelém középpontjába, egy pillanatra sem szabad szem elől téveszteni az előbbit. Dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztertől hallhattuk nemrég egy, a rádióban folytatott beszélgetésben, hogy mezőgazdaságunkban a többi növény kultúrához képest a lédús és szálas takarmányok termesztésében a legkisebb az előrehaladás, s ez természetesen kihat a szarvasmarha-tenyésztésre is.

Termelőszövetkezeteink és állami gazdaságaink a megmondhatói Somogybán is, hogy évente. milyen számottevő támogatást nyújt az állam

Az ilyen belső, gazdasági törekvésekre találni jó példákat megyénkben is, ezek közül úgy vélem külön is kiemelkedik a kéthelyi Aranykalász Termelőszövetkezeté. Nagyon tudatosan, célratörően fokozzák gyepterületük termőképességét, kitűnő módszerekegy-egy, ezt az ágazatot segítő I ^el — és szaktanácsadó bevoberuházás megvalósításához, és hogy milyen nagymérvű az a segítség, melyet gazdaságaink a rét- és legelőterületek javításához, termőképességének fokozásához kapnak. Mégis, ha az elmúlt hát év tükrében vizsgáljuk a termelőszövetkezetek gyeptermő területeinek hozamát — szénában kifejezett eredményeit —, a képpel nem lehetünk elégedettek. Íme a rétek hektáronkénti szénatermése, kerekítve: 1966 18, 1967 17, 1968 15, 1969 18, 1970 13, 1971 10 mázsa. Ugyanakkor a legelők átlagos hozama, szintén szénában számolva, hektáronként 13, 12, 11, 13, 12 és végül tavaly 10 mázsa volt.

JNyilvánvaló, hogy a központi intézkedés, az állam hathatós támogatása önmagában nem old meg mindent — csak az adott üzem megértésével és helyes törekvéseivel együtt vezethet eredményre. A rétekben és a legelőkben olyan lehetőség van a szarvasmarha-tenyésztés és -hizlalás eredményes megvalósításához, amelyet mindig is igyekeztek kiaknázni a gazdálkodók, s ezt ma sem mellőzhetik. Dr. Gergely István, a mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter helyettese egyebek között ezt mondja: »A legel- tetéses marhahizlalás lehetőségeinek kihasználása — az öntözhető, vagy nyáron is csapadékos legelővel rendelkező vidékeken — gazdaságossága miatt feltétlenül támogatást érdemel. Ez a megoldás a világ sok országában teremti meg a jövedelmező szarvas- marhatartást.« Természetes, hogy ezt a támogatást csak belső erővel megfelelően segítve lehet sikerre vinni.

násával — növelik már évek óta a fűhozamot. Ez a közös gazdaság tavaly 124 kiló vegyes műtrágyát használt fel holdanként a legelőterületén; rendszeresen javítja rétjeinek

és legelőinek termőképességét; a szarvasmarha-állomány legeltetésénél villanypásztort alkalmaz. Ebből következve az sem lehet véletlen, hogy ebben a szövetkezetben tavaly kereken 56 mázsa vágómarha jutott száz hold közös szántóra, és az egy tehénre jutó átlagos évi tejtermelés már 1967-ben meghaladta a 3300 litert. ..

A dolgok valahol összefüggnek, ez nyilvánvaló. Jó volna, ha egyre több gazdaság követné a kéthelyihez hasonló példákat a gyepterületek termőképességének fokozásában, ennek a kézenfekvő lehetőségnek á kiaknázásában — a szarvasmarha-tenyésztés érdekében.

Hernesz Ferenc

Kölcsönös képviselet

Szólásra jelentkeznek — tettekkel bizonyítanak

A cím első felét a rádió tegnapi műsorából kölcsönöztük, egy beszélgetésből, amelynek azok a szocialista brigádveze- tők voltak a részvevői, akik ott lesznek az országos tanácskozáson. Szekeres István termelőszövetkezeti brigádvezető fogalmazta meg mindjárt bevezetőben nagyon világosan, mire is jó egy ilyen tanácskozás: »A gyár és a termelő- szövetkezet vegye föl egymással a kapcsolatot, nem hivatalból, hanem elbeszélgetve az üzem vezetőivel arról, hogy ez a két brigád szeretne egymással találkozni. És ezt rendszeressé lehetne tenni... Közelebb kell, hogy kerüljön az üzemi dolgozó és a parasztság egymáshoz, hogy megismerje egymás munkáját a szocialista brigádokon keresztül.«

A riporterek beszélgetőpartnerei olyan munkásemberek voltak, akik — és az általuk vezetett kollektívák — megannyi szép, követésre méltó példáját adják a szocialista együttélésnek, a segítőkészségnek. Elmondták, hogyan szervezik meg a munkájukat, hogyan támogatják a vállalati, gyári törekvéseket, és azt a társukat, aki műszak után iskolába siet. Tömör mondatokba sűrítették mindazt, amit a szocialista brigádvezetők országos tanácskozásán majd elmondanak.

Jóllehet a tegnapi rádióműsorban erről nem esett szó — és nem tudni, hogy a mai, délelőtti közvetítésben kikkel

mogyi brigádvezetők is jelen lesznek a kongresszuson. Méghozzá nem is kevesen. Megyénkben szakmai ágazatonként tartott értekezleten választottak küldötteket. Ezek a küldöttek 1228 brigádot — 14 ezer 219 brigád tagot — képviselnek majd a tanácskozáson. Somogybán tavaly 1089 munkakollektíva nyerte el a megtisztelő szocialista címet, s erre több mint 13 ezer brigádtag lehetett büszke, hiszen ki-ki oklevelet, illetőleg zászlót, bronz-, ezüst- és aranykoszorús jelvényt szerzett; tizenkét csoport pedig kiérdemelte a vállalat kiváló brigádja rangot.

Csupán a megyeszékhelyen ez idő szerint 624 brigád — 7252 taggal — munkálkodik a szocialista címért, s közülük 451 közösség 5494 tagja már megszerezte azt. Az ő képviselőik is ott lesznek az országos tanácskozáson, mint ahogyan részt vesz a kongresszuson a közép-somogyi termelőszövetkezetek szocialista brigádjainak képviseletében Márton László is. Márton László a göllei Béke Tsz Petőfi Sándor nevét viselő szocialista brigádjának a vezetője. A műhelyben dolgozó gépszerelőkből három évvel ezelőtt alakult a tíztagú közösség, és már birtokosai a címnek, amelynek az eléréséért annak idején létrejött a brigád. Azóta is tettekkel bizonyítják, hogy méltóak voltak, és ezután is méltók lesznek

folytatják a sort —, de so- erre az elimerésre.

Vezetőképzés — munkahelyen

A TANÁCSKOZÓ ASZTAL

fő helyén, a megyei tanács elnöke mellett a Hazafias Népfront Somogy megyei Bizottságának titkára is ott ült tegnap délelőtt. Miért kell ezt külön hangsúlyozni? Igaz, Varga Károly máskor sem hiányzott a tanács végrehajtó bizottságának üléséről, de annak, hogy tegnap délelőtt a megyei tanács elnöke mellett foglalt helyet, most külön jelentősége volt. A vb ugyanis első napirendi pontként együttműködési megállapodást kötött a Hazafias Népfront Somogy megyei elnökségével.

Eddig is jó volt a kapcsolat a tanácsi és a népfrontszervek között. Miért kell külön megállapodást kötni? A bizottság elé terjesztett írásos anyag címoldalán a tanácstörvény 3. paragrafusát idézték, amely kimondja: »A tanácsok a Hazafias Népfrontra és az állampolgárok tömegszervezeteire, valamint egyéb szervezeteire támaszkodva, a nem tanácsi szervekkel hatékonyan együttműködve, a lakosság tevékeny részvételével látják el feladataikat.«

Nézzük, milyen területekre terjed ki az együttműködés. Első helyen a »kölcsönös« képviselet szerepel. A megyei tanács és a vb ülésein tanácskozási joggal vesz részt a népfront megyei bizottságának titkára. A népfront megyei bizottsága és elnöksége viszont rendszeresen meghívja üléseire a megyei tanács elnökét. Ez irányelvként természetesen vonatkozik az alsóbb szintű szervekre is. A kölcsönös kép- vis"!»"i- ■ tartozik az is. hogy egymás javaslatait soron kívül megvizsgálják és figyelembe veszik a munkatervek összeállításánál.

A népfront a lakosság minden rétegével tartja a kapcsolatot és bizottságai utján gyűjti az észrevételeket. Ezek továbbításával támogatja a végrehajtó bizottságok terveinek a kidolgozását. Ennek kapcsán megkülönböztetett figyelmet fordít mindkét szerv a falugyűlések előkészítésére, megtartására, a közérdekű javaslatok intézésére, de segítséget nyújt a népfront a tanácstagi beszámolók és fogadóórák sikeres és hasznos lebonyolításához.

Mindezek megvalósításához elengedhetetlen, hogy az emberek ismerjék a jogszabályokat, a párt és a kormány célkitűzéseit, valamint a rendelkezésre álló anyagi erőket. A demokrácia kiszélesítésére vonatkozó törekvésekhez nélkülözhetetlen a tudatformálás. Annak az igénynek a ki- fejlesztése, hogy a lakosság éljen is a jogszabályok adta lehetőségekkel.

A MEGÁLLAPODÁST és a rögzített irányelveket a népfront megyei elnökségének jóváhagyása után megküldik valamennyi helyi tanácsnak és alsóbb szintű népfrontbizottságnak. Ezeket az irányelveket természetesen a helyi sajátosságok figyelembevételével alkalmazzák, és nemcsak »általánosságban«. Az együttműködési irányelvek fontos kitétele, hogy a helyi megállapodásoknak tartalmazniuk kell a kölcsönösen vállalt feladatok végrehajtásának módját .határidejét és azt is, hogy ki a felelős érte. A két szerv tanácsi ciklusonként egyszer, a választást megelőző év végén értékeli az együttműködés tapasztalatait és meghatározza a további feladatokat.

ft. Is,

Pénteken a vállalati középszintű vezetők munkahelyi képzéséről tárgyalnak az MTESZ-székházban. Az 1028/ 71-es kormányhatározat értelmében ugyanis a jövőben ez a vállalatok feladata. Így

a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság megyei szervezete koordinációs bizottság alakítását határozta el, s ennek alakuló ülését is pénteken tartják.

Készülnek a kerítésoszlopok

a Tahi Vegyesipari Ktsz cementüzemében. Az 1000—1500

darab oszlop Tab és környéke lakosságának szükségletét bizHasraesők

M

éhány éve Athénban jártam, s a Szent Márk tér alá egy turista hasra esett a Notre Dame előtt. Rácso- dálkozott az óriási templomra, megbotlott és hasra esett. Különösebben nem tűnt fel a dolog, de aztán észrevettem, hogy megbotlott a piacon és a divatáruházban is, az autószalonok kirakata előtt és a szállodában, az idegenbe szakadt, szóficamos hazánkfia társaságában és az utcai fényreklámok alatt. Megbotlott és hasra esett mindenütt. Feltá- pászkodva azt mondogatta maga elé: Nem igaz! Ez maga a csodavilág...

Arra válaszoljon kérem: miért esünk hasra minden előtt, ami nem a miénk?”

Örömmel olvastam a levelet, és kedvvel groteszk, gúnyo- ros hangvételét. Időszerűnek tartom a gondolatot különösen most, az idegenforgalmi év kezdetén. Valóban: miért esünk hasra külföldön és idehaza a külföldiek előtt, s miért nem becsüljük legalább úgy azt is, ami a miénk?

Az olvasó választ vár. S félek, magyarázkodásnak veszi majd érvelésemet. Mégsem állok el tőle. Eszembe jut a kis nyúl példája (elnézést a hasonlatért), amelynek születése után hamarosan kinyílik a szeme, de nem lát. Az a gyanúm, egy kicsit mi is így vagyunk ezzel. Ha nem most születtünk is, azért igencsak hajlamosak vagyunk arra, hogy nézzünk nagy- nagy rácsodálkozással; szemünkkel és gondolatunkkal pásztázzuk a felszínt, de nem vesszük észre a lényeget. Nemcsak külföldön tapasztalni ilyet, itthon is. Ha látjuk a Balaton- parti autósort, az óriás motorcsónokat, a »több szobás« villasátrat vagy a hűtőszekrénnyel fölszerelt lakókocsit, egyszeriben megbotlunk. Mintha még mindig sikk lenne hasra esni »A NYUGAT« előtt.

De azért nem szeretném, ha félreértenének. Voltaképpen természetes megcsodálni Párizst, a művészetek városát; a Pantheont, a világ nagy gondolkodóinak, íróinak, művészeinek síremlékével; az athéni Agorát a Theseus-templom romjaival, a római Colosseumot és mindent, ami az egyetemes történelem vagy a művészet beszédes maradványa. Csakhogy mi gyakran az életforma látványos — és belülről sokszor sivár —, felszínes jelenségei előtt esünk hasra.

Mert nézünk és nem látunk.

Megvallom, több mint tíz évvel ezelőtt magamat is »helyre kellett igazítanom«, amikor sok ezer külföldi fényképem lapozgatása közben rádöbbentem, hogy milyen szép — Magyarország. Egyszerű házakat, tereket, semmitmondó részleteket is megörökítettem akkoriban, mert azt »onnan« hoztam magammal; itthon a szebbet, a tökéletesebbet természetesnek találtam, sokszor elmentem mellette. Azóta járom az országot, azóta rá tudok csodálkozni arra, ami a miénk. ..Nem lenne bennünk — jó értelemben vett — nemzeti büszkeség?

Egy kicsit talán értettem is ezt a nagy-nagy hasra esést akkor, amikor először tárultak ki a kapuk, amikor megnyíltak a határok, és egyáltalán lehetőségünk volt arra, hogy kitekintsünk. Mert jó utazni, és nagyon hasznos dolog körülnézni más országokban is. De azóta sok-sok év telt el. Volt időnk látni is a felszínes szemlélődés helyett. Mégis megmaradtunk volna a gyerekkornál?

V

alaki azt mondta nekem: »Azért van ez, mert nem élni megyünk oda, csak vásárolni«. És a maga szempontjából tökéletesen igaza volt. Legtöbben így csinálják ezt itthon is, ha külföldiekkel akadnak össze. Meg aztán az is igaz: a külföldiekre nem olyan jellemző a panaszkodás, mint ránk. Ök valahogy jobban szeretnek dicsekedni. (Ezt igazán eltanulhatnánk tőlük!)

De vegyük komolyan a dolgokat. Azt hiszem, Önök is tudják: ma már senki sem akarja bizonygatni hazánkban, hogy mondjuk Nyugat-Németországban alacsonyabb az élet- színvonal, mint nálunk. Ez blöd dolog volna, nincs is értelme, egyszerűen nem igaz. De hogy nem azért magasabb az életszínvonal ott, mint nálunk, mert két különböző társadalmi rendszerben élünk, ez bizonyos. Az emberek ma már nem szeretik hallani azt sem, hogy ki honnét indult. (Pedig ezek tények!) De adottságaink nem olyan jók, s valljuk meg (ezt is megkérdezhetnék néhány nyugati turistától) valamicskével kevesebbet is dolgozunk, és valamicskével többet is eszünk. Csak az autó drágább, ugye? Melyik a fontosabb?

Nem akarok humorizálni. A kiindulópont inkább az lehetne, hogy hol mennyi az egy főre jutó nemzeti jövedelem. Mondok számokat. Nálunk 1220 dollár. Franciaországban 2180, Angliában 1850, Olaszországban 1470, az Egyesült Államokban 3880 dollár. S az ma már mindenki előtt ismert, hogy annyiból oszthatunk, amennyit termelünk e szép kis hazában. Az összehasonlításkor nem árt ezt is számításba venni! Már csak azért sem, mert a helyzet a »NAGY NYUGATON« pontosan ilyen. Annyiból jut ott is, amennyi van. Na de hát mondhatok én más számokat is, amiktől talán csökkentem, vagy csökkenteni remélem a hasraesést.

Íme! Nem tudom, hallottak-e már arról, hogy Svédországban 70 év a nyugdíjkorhatár, most harcolnak azért, hogy 68 legyen! Vagy arról, hogy nálunk például tízezer Iákosra másfélszer annyi orvos jut, mint az Egyesült Királyságban (Anglia és Wales együtt). Vagy kétszer annyi gyermekgyógyászati kórházi ágy van Magyarországon, mint náluk. Ér- zifc ebben megcsillanni a szocializmus fölényét?

Na jó, a fogyasztás nálunk izgalmasabb kérdés, mert szeretünk »fogyasztani«. Tessék csak figyelni; ha száz százaléknak veszem a lakosság fogyasztását, akkor élelmiszerből, dohányból és italból Magyarországon 50, Olaszországban 45,8, az Egyesült Királyságban 37,3 és az NSZK-ban 35 ez az arány. Ezzel nem szoktak dicsekedni a nyugati turisták a Balaton partján.

A fenti országokkal szemben az első helyet foglaljuk el például az aktív keresők számát illetően, de egyszerűen nem létezünk a statisztikában akkor, amikor a munkanélküliekről esik szó. Hát nem csodálatos? Tessék elképzelni, hogy Franciaországban 254 000, az NSZK-ban 314 000, Olaszországban 694 000, az Egyesült Államokban ötmillió munkanélküli van! És nálunk nincs! (Legföljebb az üzemen belül, de ez egy másik téma, ami viszont összefüggésben van az életszínvonalunkkal.)

M

ondanak valamit ezek a számok? A kulturális életből csak egyetlen példát a könyvkiadásról, Magyarországon az elmúlt években két és félszer annyi könyvet adtak ki mint Olaszországban, és 37 százalékkal többet, mint Franciaországban.

Kérem, bocsássanak meg a párhuzamért, de ugye belátják: mindez jóval nagyobb érték, mint a siófoki piacon olcsón megvásárolható olasz nylonkombiné ...

Ott az a sláger, a mi néző, de nem látó szemünkbens s a kempingek zöld gyepén, szerény, de fejlődő országútjaink Citroen-ízű kalózai között, az önmagukat s életviszonyaikat kellető sokat emlegetett »elszármazottak« között.’

Sétáltam tavaly a Balaton partján, és hasra estem egy ígazolványtokban. Körülöttem nem volt senki, belenéztem. Kólcsönpapírt találtam a Mercedesről, Bécsben állították ki. Hazánkfia urizálni jött »önmutogató« kocsiján.

Szép kocsi, és jó is. Hasra esni előtte? Mégsem érdemes