Somogyi Néplap, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-14 / 87. szám

KINEK JÁR A CÍM? r lahol öt, tíz, tizenöt munkásember — férfi, nő, bányász vagy vasas vagy szövő — a munkában összekerül: szervezetileg, mű­helybeosztás vagy szalagbeosz­tás szerint, gépek vagy szer­számok hozzák össze őket, mindegy. Munkabrigád a nevük, vagy egyszerűen csak brigád, vagy még csak ezt se mondják ki határozottan. Aztán eltelik egy vagy két év és ugyanez a kis csapat ember műhely-, üzemrész­vagy gyárszerte ismert közös­ségként szerepel és érmeket meg jutalmakat kap, gépei fö­lé kis zászlót akaszt és azt mondja magár ók “Szocialista brigád lettünk«. A kettő között csak egy jel- zőnyi különbség van — de ez a jelző mélyreható differen­ciát jelez. Talán valami olyasmit aka­runk elhitetni, hogy a mun- kabrigádiban közepes és nem fontos emberek vannak, a szo­cialista brigádban peáig csupa csodalény? Ez a gondolat távol áll tő­lünk. Nagyon sok szocialista brigádot ismer e sorok írója is, amelynek tagjai például egyénileg nem is kiemelkedőbb munkások, mint a műhelyük­ben dolgozó egyik-másik mun­káscsoport legjobbjai. És na­gyon rendes, tisztességes és jó szándékú munkások százai, sőt ezrei dolgoznak nem szo­cialista brigádokban, sőt, min­denféle brigádköteléken kívül. A különbség nem a rendes, a becsületes, a tisztességes ma­gatartáson van — mert alap­jában ez a munkásosztály óri­ási többségére jellemző. Mitől szocialista a szocialista brigád? M ost majd, hogy országos tanácskozásukra sor kerül, ez a válasz sok­féleképpen megfogalmazódik és a közvélemény elé kerüL Jómagam is ker esgetem a leg­lényegesebbet, mindeme le­hetséges válaszok alapgondo­latát. És eszembe jat egy tői be­szélgetés — Nagykanizsán. Za­lai gyárak szocialista brigád­vezetőivel, brigádtagokkal ta­nácskozott az Olajkutató szék­házában — Kádár János. A jegyzetfüzet megőrizte a be­szélgetés mondatait Idézem őket, úgy gondolom, nem ok nélkül. “Nálunk a szocialista köz- gondolkodás az első számú fej­leszteni való.« Talán — teszem hozzá — itt kezdődik a brigádmozgalom üzemi jelentősége. Mert lehet egy gyár állami, azaz szocia­lista tulajdonban, és állhat az élén a szocialista állam kine­vezte igazgató, és lehet ebben a gyárban pártszervezet és szakszervezet és jó munkaügyi osztály és céltudatos személy­zeti munka. De szocialista üzem akkor lesz belőle, ha az emberek a műhelyekben nem­csak normát teljesítenek — hanem valami többet adnak és másképp adnak, mint a töb­biek. »Nem kötelező módon, nem fizetve, magukra veszik a közösség gondjait« — nézem a következő mondatot. Alá­húztam annak idején. E zek az emberek megvan­nak: ezerszámra van­nak meg, és most a mozgalom továbblépésén is tűnődnek — sok egyéb gond­juk és bajuk mellett, mert azért őket sem szabad plakát­figuráknak elképzelni, akik szüntelenül a jövőt fürkészik és izmaik szakadatlanul dol­goznak. Hogy milyen emberek, arra nézve ugyanerről a tanácsko­zásról egy apró emlék: vala­melyik kanizsai brigád veze­tője elmondta, hogy náluk az 1970-es nagy tél nem hozott termelési visszaeést, mert a vonaton, buszon bejárók a vá­rosban lakóknál aludtak, és így otthonuk volt egymásnál. Több ez a rokonsági segítség­nél — iemerek családokat, ahol ez nem lenne ilyen természe­tes. Ugyanebben a brigádban a tagok egymás munkájáért vállalnak minőségi felelőssé­get, ami a bizalom magas foka egy üzemi közösségben! Bizo­nyos, hogy itt a szocialista jel­ző nem sallang, nem dekorá­ció. Mert ha már továbblépésről beszélünk, ünneprontás nélkül is el lehet mondani: ettől a hibától, a formalizmustól ezt a jó és eredményes mozgalmat is félteni lehet. A papírosered­ményekre törekvő üzemi veze­tés nem ritkán produkál »szo­cialista brigádokat« ott is, ahol a munkásközösség alkotó erői még nem érték el ezt a fokot, s kirakateredményeikben néhol idegesítően túlbecsülik a fé­nyes papírosú, fényképekkel és elhasznált mozijegyekkel tele­ragasztott, középkori kódexek kalligrafált betűivel teleírt ál- bumszerű naplókat és a tabló­kat. F igyelmeztetni erre azért sem árt, mert az érdek­lődés a brigádok élete, munkája, eredményei iránt nő, az üzemi nyilvánosság fölkel­tése kezd újra divatba jönni. Ahogy mondani szokás, »szól­junk idejében«, mielőtt bár­hol ... több lenne a »kirakat­ban«, mint bent a »boltban«, azaz a műhelyben. Mert a szo­cialista jelzőben benne van a reális eredmények tisztes és őszinte értékelése is; ezt kü­lönben minden üzemben tud­ják a munkások. Nem hiszem, hogy egy-egy brigád esetében bármilyen »felső szerv«, érté­kelő bizottság jobban tudhat­ja: jár-e neki a cím, a szocia­lista cím, mint ahogy a mű­hely közvéleménye tudja. Ennek a megítélésébe ezért érdemes mindig bevonni a kollektívát — az első számú illetékest. B. F. Cukorrépát vetnek Siófok közlekedési helyzetéről tárgyalt a városi tanács vb ÉRDEKES TÉMÁRÓL tár­gyalt tegnapi ülésén a Sió­foki Városi Tanács V. B.: a város közlekedési helyzetéről, amely jelenleg nemcsak a Ba­laton legforgalmasabb üdülő­helyének fejlődését gátolja, hanem az évről évre növekvő hazai és külföldi idegenforga­lom zavartalan lebonyolítását is. Az országos és a megyei településhálózati elvek Siófo­kot középfokú központnak je­lölik meg. Ez a város üdülő- területi jellegéből és a főváros közelségéből ered. A tanácskozásra a vb meg­hívta Fecser Péter országgyű­lési képviselőt, Suri Sándort, a Vuan 13-as Vállalat igaz­gatóját, s mindazokat, akik a város közlekedésének fejlesz­téséért valamit tenni tudnak. — Nagyon sokat halljuk, hogy Siófok a Balaton főváro­sa. Ám, amikor arra kerül a sor, hogy valamit tenni kell az előrehaladás, a jelenlegi áldatlan állapotok megszünte­tése végett, ' altkor többnyire magunkra maradunk. Különö­sen aggasztó a közúti közleke­dés helyzete. Útjainknak csak egy része kövezett, nincs ele­gendő parkolóhely, az autó­busszal utazók — megfelelő helyiség hiányában — kényte­lenek a szabadban várakozni. Igaz, most a Volán Tröszt, megértve gondjainkat, ígéretet tett, hogy fölépíti az autó­busz-pályaudvart, ez azonban nem old meg mindent. Azt szeretnénk, ha a KPM, az Építési és Városfejlesztési Mi­nisztérium, valamint a Bala­toni Tárcaközi Bizottság is megértené: közlekedési gond­jaink megszüntetése nem csu­pán siófoki és somogyi, ha­nem országos feladat, s ebből ennek mértékében vállalnának részt. Lényegében ezek hangzottak el a végrehajtó bizottsági ülé­sen. Fecser Péter országigyűlé­si képviselő — akit arra kér­tek, hogy a Parlamentben is képviselje ebben a kérdésben is érdekeiket — azt javasolta, hogy alapos tanulmányt ké­szítsenek a város közlekedési helyzetéről. Suri Sándor, a Volán 13-as Vállalat igazgatója és Hegyi József, a vállalat siófoki fő­nöke elmondta, hogy ebben a szezonban naponta 234 autó­busz indul a vasútállomás előtti nagyon zsúfolt és bal­esetveszélyes térről, illetve 206 érkezik oda. Nagyon szüksé­ges a korszerű, modern pálya­udvar megépítése, s átmene­tileg a jelenlegi kibővítése. Több hasznos javaslatot tett Nyíró Hajós alezredes a köz­lekedési rendőrség részéről, Kiss Farkas Jenő a tanács műszaki bizottságának nevé­ben, s mindazok a vb-tagok, akik látják és magukénak ér­zik Siófok közlekedési gond­jait. Javasolták, hogy a me­gyei tanács vezetői mérlegel­jék: elegendő-e Siófoltnak az utcák karbantartására, új utak építésére szánt pénz, hiszen ezen az üdülőhelyen lényegé­ben nagyobb a gépjárműfor­galom, mint más Balaton men­ti községekben. Nem pontos számítás szerint csupán a külföldi turisták évente egy­millió kocsival keresik fel Siófokot, nem szólva a hazai turisták jelenlegi és várható nagy számáról. Mint dr. Gáti István, a Sió­foki Városi Tanács elnöke el­mondta, örülnek annak a se­gítségnek, melyet a Volán Tröszt nyújt részükre. Annak is, hogy különböző tervek ké­szülnek a Váradi Adolf téri autóbusz-pályaudvar megépí­tésére, a vasútállomás rende­zésére. — AKKOR ÖRÜLNÉNK igazán, ha a megye és az or­szágos szervek részéről nyúj­tott segítség valóban tükrözné azt a megállapítást, hogy Sió­fok a Balaton fővárosa. Szabi László 18 holdas táblán megkezdték a cukorrépa vetését a somogysámsoni Marót-völgye Tsz so- mogyzsitfai üzemegységében. Szép Imre az új SPC—6 szcmenkénti vetögéppel először vet cukorrépát. Karikás ostor és fejögép Látogatás a Mezőgazdasági Múzeumban Az épület, mely Vajda- hunyad-vára néven a legközis­mertebb, 1896-ra, a milleniu- mi kiállításra épült. Alpár Ig- nácnak, az építőművésznek az volt a célja, hogy »át- nézetes« képet nyújtson a magyar építőművészet évez­redes fejlődéséről, s ezért a legrégibb Árpád-kori műemlé­kektől a r'illeniumig alkotott »legmoder:. sob« épületekig egy-egy jellegzetes motívum felhasználásával a komplexu­mot úgy alkotta meg, hogy an­nak részei mégis harmonikus egységgé váltak. Az 1896-os nagy — történel­münket és az akkori életet reprezentáló — kiállításnak része volt, vagy inkább annak árnyékában bújt meg a sze­rény kiegészítő anyag, mely Magyarország mezőgazdasá­gából és erdészetéből adott ízelítőt. A mai Mezőgazdasági Múzeum ősei között kell még megemlítenünk a Kertészeti Múzeumot is, melyet 1869-berr a Magyar Gazdasági Egyesület hozott létre. A milleniumi történeti kiál­lítás anyagának kiköltöztetése után a főváros az egész épü­letcsoportot átengedte a Me­zőgazdasági Múzeumnak. Az akkori földművelődésügyi mi­niszter 1897. szeptember 12-én nyitotta meg ünnepélyesen a látogatók előtt az intézményt. Az érdeklődésre jellemző, hogy már az első napon 1608 látogatót számoltak meg. A reneszánsz-barokk jegye­ket viselő épület kiállítási anyaga az idők folyamán egy­re gazdagabb lett, az intéz­mény jelentősége nőttön nőtt, s a fejlődést a világháborúk, az inflációs évek is csak idő­legesen tudták megakadályoz­ni. A jelenlegi húsz teremben fejlődésében mutatják be a Megalakult a megyei ifjúmunkás tanács A megye üzemeinek ifjúsá­gát képviseli az a harminchá­rom fiatal, aki tagja a tegnap alakult megyei ifjúmunkás tanácsnak. Elnöke Magyar Lászlóné, az elektroncsőgyár szakmunká­sa, titkára pedig Halmos Ká­roly, a KISZ megyei bizottsá­gának ifjúmunkás-felelőse. Az alakuló ülésen Deák Ferenc, a megyéi tanács ipari osztályá­nak vezetője tartott tájékoz­tatót a megye ipari helyzeté­ről, az utóbbi évek gyors fej­lődéséről. Többször is kitért arra, hogy mennyire számíta­nak a fiatalokra a gazdasági munkában es a vezetésben egyaráwt Ez a gondolat közös volt a fiatalokéval, akik elmondták, hogy szeretnék kivenni részü­ket a IV. ötéves terv helyi fel­adataiból, és a KISZ-en ke­resztül segíteni az üzemi fluk­tuáció csökkentését. Az ifjú­munkás tanács feladatának te­kinti, hogy egy-egy üzemen belül csökkentse a fiatalok el­vándorlását. Elfogadták a négyéves feladattervet, melyet ki is egészítettek hasznos ja­vaslataikkal. A tanács figyelemmel kíséri az ifjúsági törvény határoza­tainak végrehajtását. Foglal­kozik a fiatalok érdekképvi­seletével az üzemekben, a kez­dők munkahelyi beilleszkedé­sével. Gondot fordít a fiatalok szociális körülményeinek (el­sősorban lakáskörülményei­nek) javítására. A termelésben megkülönböztetett figyelem­mel foglalkozik a fiatalok bri­gádversenyével. Kiemelt fel­adat lesz a védnökségi mozga­lom a megye nagy beruházá­sai fölött. Kezdeményezi a fia­tal műszakiak számára kiírt pályázatok minél nagyobb népszerűsítését. Ahogy a me­zőgazdasági rétegtanács, az ifjúmunkás tanács is megkere­si az egyetemek somogyi diákkiubjait. A tanácskozáson szó volt arról is, hogy az üzemek az eddiginél jobban támogassák ösztöndíjjal saját dolgozóik gyerekeit. mezőgazdaságnak minden ága­zatát, az erdészeti munkáikat, a vadászat történetét, a halá­szat eszközeit, a borászat munkáinak változásait. Az alapos szemlélődő, de a csak bekukkantó látogató is érzi: valamennyi kiállítás temati­kai kialakításánál és megren­dezésénél az a modern muze- ológiai elv érvényesült, hogy a néző ne csak részleteiben hű, hanem egészében véve szerves képet is kapjon a ma­gyar agrártermelés ágazatai­ról Dr. Takács Imre kitűnő kalauza — A Magyar Mező- gazdasági Múzeum rövid tör­ténete című kiadvány — ezt a célt nem is titkolja. Kóstolót kívánunk adni az olvasónak néhány terean gazdag anyagáról, ez volt látogatásunk célja. Színek, képek, mozaikok a Mezőgaz­dasági MúzeumbóL A magyar pásztorélettel is­mertet meg az egyik terem. A pásztorélet ősi eszközeivel: a karikás ostorral, a kanászkürt- tel, a kengyellel. A csordási, csikósi öltözettel, művészetük igazi csodáival; a somogyi ko­bakkal a vájt, díszes nyelű kanalakkal, a somogyi ostor furfanggal, kézügyességgel ké­szített fonataival, a bugaci »szolgafával«. S ahogy az esz­közökkel ismerkedünk, a tár­gyakat szemléljük — szinte megelevenedik előttünk a fél­nomád életforma. Ahogy a számadó a kihajtáskor »rovás­ra veszi« a tulajdonostól rá­bízott állatokat. A hosszában kettéhasított rováspálca egyik felét a számadó, másikat a gazda tartotta magánál bizo­nyítékként. »Szoruláskor«, vagyis a legeltetés befejezését követő számadáskor ez segí­tett az elszámolásban. Vers is fakadt ebből: »Szentgyörgy- napkor, kihajtáskor, / Nagy­anyám is lehet pásztor. / And- rásnapkor, szoruláskor, I Az a pásztor, aki számol!« Berendezett juhásztanya. A pásztor személyes holmiját a tanyáján tartotta. Ott készült a gomolya, a szalagsajt (pe- renyica) és a füstölt sajt (os- tyepka) is. De nem volt ennél színtelenebb élete a kondás­nak sem. Nyáron a rétséget, lápot, semlyéseket túratta, ősszel bevette magát a makk­erdőkbe. Vászonöltözetét da- rócra cserélte, szűrbe bújt. Olykor napokig nem találko­zott emberrel Csak a kutyájá­val társalgóit. Az meg értett a füttyszóbófTs. A disznó pe­dig a kutyaugatásból De, hogyan is alakult ki a sertéstartás? Erről ad ismere­teket egy másik kiállítási te­rem anyaga. Itt szemlélhetjük meg az »ősszülőket«, a vad­disznó fajtáit. »Megszólalásig« hű másai ezek — ahogy mon­dani szokás — az egykori ál­latoknak. Láthatjuk ebben a teremben a disznóölés ut;«ni feldolgozásra berendezett pa­rasztszobát, de a legmoder­nebb tartási viszonyokat szem­léltető épületkomplexum ma­kettjét is. A korszerű feldol­gozás és szállítás eszközeit is megismerheti a látogató. A szarvasmarha már az ős­korban ott élt az ember kör­nyezetében. Eleinte csak a hú­sa, bőre volt az ember számá­ra értékes. Aztán az ereje is az lett. A teje viszont csak a XIX. század első felében ke­rült az első helyre. A szarvas­marha-tenyésztés történetét bemutató kiállítási részen megtudhatjuk azt is, hogy a ház végi kisparaszti istálló építése csak a XVIII. század­ban terjedt el hazánkban. • A kíváncsi szemlélődő ismerked­het az ősi magyar fajtákkal is: a szürke magyar marhával, a riskával, a busával, a mokány pirókkal, az erdélyi havasi marhával. S aztán itt^ is a má­ba érkezünk: a gépi fejes be­rendezéseit látjuk, az itatás és etetés technológiáit. Amott a múlt, a babona szerint »mági­kus erővel« is bíró eszközök: a sündisznóforma kefe, a fo­nott szalmacsutak, a pillogó istállólámpa. Itt a jelen: auto- matikák, gépsorok. S ha a szarvasmarha, a ser­tés jellemző volt az egykori, paraszti életmódra, hogyne lett volna az a ló is! Talán ép­pen ennek az állatnak a ter­melésből való eltűnése jelzi legjobban a paraszti életfor­ma változását. Igen: a ló ma már múzeumi »tárgy« lett. Széllel száguldó vadmének, szkíta harcosok »járművei«, római fogatok, jobbágyi ekék ‘‘húzói — ezek voltak ezek az állatok. Ez a terem itt. szinte a búcsúztatójuk színhelye. Stroboszkópon kél életre a vágtatás, itt meg a híres Kin­csem csonvázát látni. Sok ver­senyt nyert ez az 1874-ben született ló. A ló feladatköre ma szinte csak a versenyzés, a perádézás. Gépek húzzák az ekét, a learatott termés is csak a kisebb gazdaságokban kerül szekérre. A legtöbb fa­luban traktor, pótkocsi szál-'- lítja a zsákokat. A rövid séta véget ért. Aki volt már Budapesten, a Mező- gazdasági Múzeumban, az tud­ja: vissza kell térnie oda. A gazdag tárház látnivalókban, ismerkednivalókban kimerít­hetetlen. Leskó László Somogyi Néplap

Next

/
Oldalképek
Tartalom