Somogyi Néplap, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-13 / 86. szám
Gondok, eredmények a megyei labdarúgás második vonalában Sokak szerint a labdarúgó szövetség jól »• ráijesztett« a megyei labdarúgó-bajnokság II. osztályának csapataira. Persze nem csupán ennek következménye az, hogy szinte példás rendben folyik most ez a bajnokság. Az egyesületek nagy része megértette, hogy a megyei II. osztály jövőjének kulcsa a sportkörök kezében van. Ezek bizonyíthatják, hogy szükség van továbbra is a megyei II. osztályra Ha így mennének a küzdelmek, mint most a legutolsó fordulóban, akkor bizonyára mindenki a fennmaradás mellett tenné le a vok- sát Van ugyan gond jelenleg is a második vonalbelieknél. Problémát okoz az utazások megszigorítása Ezt azonban gondos előkészítéssel áthidalták a csapatvezetők. A héten utazási nehézségekből adódóan semmi fennakadás nem volt. Zavaró viszont, hogy játékvezetőinknek nem egységes a szemlélete. Siófokon történt, hogy a járási sportorvos külföldre utazott szabadságra. Helyettese nincs, így az egyik cáapat lejárt orvosi engedélyét a körzeti orvossal hosz- szabbítatta meg. Az egyik bíró — az ifjúságiak mérkőzésén — ezt az orvosi igazolást nem fogadta el. A felnőtt csapatok találkozóján viszont Ignáczy Iván játékvezető megadta a jelet a mérkőzés megkezdésére. Ez utóbbi tette helyesen. Az előző csak szaporította a szövetség és a csapatok gondját, nem fogadva el a szükségmegoldást. De nemcsak nehézségek találhatók megyei labdarúgás második vonalában. Jelentkeznek az eredmények is. Egyre több a jól felkészült csapat. Érződik a játékon, hogy a kedvező tavaszi (és tél végi) időjárás a kisebb csapatok számára is lehetővé tette, hogy a játékosok jól felkészülten vágjanak neki a bajnoki küzdelmeknek. Az erőviszonyok kiegyensúlyozottsága szintén - a pozitív oldalra kívánkozik. Szerencsére ma már alig van előre lefutott mérkőzés. A legtöbb találkozón szoros küzdelemben dől el a két bajnoki pont sorsa. Az is gyakori, hogy a sereghajtók sorába tartozók megtépázzák a bajnokjelölt sikerét. Ezért került sör a déli csoportban is a táblázat élén helycserére. Jóval több pozitív vonás jelentkezik a megyei II. osztályban, mint az őszi idény során. Ez örvendetes az osztály jövőjével kapcsolatban. K. S. Színvonalas döntők az asztalitenisz minősítő versenyen I. osztályú férfi és női minősítő versenyt rendezett Kaposváron a Somogy megyei -Asztalitenisz Szakszövetség. A harminckettes mezőnyben általában az esélyesek győztek. A mieink csak a tizenhat közé tudtak kerülni. A Dunántúl versenyen a pécsi Balázs legyőzte kaposvári névrokonát. A minősítő verseny eredményei: 1. osztályú férfi egyes: 1. Asztalos (Ganz MÁVAG), 2. Faházi (Ganz MÁVAG), 3. Papp (Budapesti Spartacus), 4. Kollár (Aknamélyítő). I. osztályú férfi páros: 1. Papp, Marosfi (Bp. Spartacus), 2. Gutmayer,. Asztalos (Ganz MÁVAG), 3. Balázs, Ivusza (Kaposvár), 4. Szederkényi, Szeiíert (Pécs). I. osztályú női egyes: 1. Schneller (HSC), 2. Papp (Statisztika), 3. Zacher (VM Közért), 4. Juhos (Statisztika). I. osztályú női páros: 1. Juhos, Papp (Statisztika), 2. Schneller, Menyhárt (HSC), 3. Vízilabda A fővárosban folytatódott az országos úttörő és serdülő Budapest vízilabda-bajnokság, amelyen részt vesznek a legfiatalabb kaposvári vízilabdacsapatok is. A héten egy vereség és egy döntetlen a -mérleg. Serdülök K. Rákóczi—Csepeli MSK 1:1. Ü ttörök: Központi Sportiskola- Kaposvári Rákóczi 14:4, A Dunántúl-verseny győztese Balázs Árpád (Pécs). Magyar, Szepes (VM Közért), 4. Sóra, Márton (Postás). Dunántúl férfi egyes: 1. Balázs A. (Pécs), 2. Balázs M. (Kaposvár), 3. Péter (Kaposvár), 4. Haiser (Pécs). Ez történt a megyei II, osztályban ÉSZAKI CSOPORT Tab-r-Göae 2:1 (1:0) Tab, 200 néző.' Vezette: Antal. G.: Mázi, Vendl (11-esből), illetve Bíró. Szerencsés góllal nyertek a hazaiak. Balatonszemes— Balatonkeresztúr 3:2 (1:0) Balatonszemes, 200 néző. Vezettet Bozsik. G.: Czellár (2), Kelemen, illetve Bállá. Gál. A végén elfáradt a balatonsze- mesi védelem. A keresztúriak viszont későn kezdtek hajrázni. Buzsák—Balatonfenyves 0:0 Buzsák, 300 néző. Vezette. Fenyvesi. A vendégcsapat állt közelebb a győzelemhez. SzőUősgyörök—Táska 1:1 (1:0) Szőlősgyörök, 100 néző. Vezette: Erdélyi János. Sportszerű mérkőzés volt. Balatonszárszó— Balatonlelle 1:0 (0:0) Balatonlelle, 400 néző. Vezette: Vajda. Kovács , gólja döntöte el a mérkőzés sorsát, no meg az a tény, hogy a hazaiak elhibáztak egy 11-est. Tapsony—K. Gazdász 2:0 (1:0) Kaposvár, 100 néző. Vezette: Németh. G.: Horváth, Lutor. A vendégcsapat jobban futballozott Siófoki MED ŐSZ— Siófoki Bányász II. 1:0 (1:0) K. Táncsics II.—Somogyvár 7:1 (1:0) DÉLI CSOPORT Vese—Porrog 2:1 (1:0) Vése, 100 néző. Vezette. Szöllősi. G.: Bausz (2), illetve Horváth. Sportszerű mérkőzés, biztos hazai győzelem. Felsöbogát—Gékényes 3:0 (3:0) Felsőbogát, 200 néző. Vezette: Komái. G.: Mándi, Krizsa- nics, Gergelics. Az első félidőben a hazaiak kihasználták a szél támogatását. Csokonyavisonta— Iharosberény 2:1 (1:0) Iharosberény, 200 néző. Vezette: Gelencsér. G.: Molnár (2), illetve Dergecz. Egységesebb volt a vendégcsapat, mint a megfiatalított hazai együttes. Somogysárd—rLakócsa 2:0 (1:0) Somogysárd, 100 néző. Vezette: Zsalakó. Sportszerű, jó mérkőzés. Mesztegnyfi— Kadarkút 3:2 (1:1) Kadarkút, 200 néző. Vezette: Tóth I. G.: Bors (2), Lassú, illetve Bakonyi, Keslovics. Bár a vendégcsapat játszott jobban, a hazaiak kapushiba miatt nem szereztek pontot. Kutas—Szülök 4:1 (2:1) Kutas, 600 néző. Vezette: Horváth II. László. G.: Vidus (2), Fülöp, Légrádi, illetve Boros. A bajnokjelölt félgőzzel játszva is biztosan győzött K. Rákóczi II.—Böhönye 13:1 (4:0) Nagybajom—K. Vasas II. 3:2 (2:2) Az Északi csoport állás*: A Déli csoport állása 1. B.-lelle 17 10 5 2 38:17 25 L Kutas 16 11 1 3 43:21 23 2l B.-fenyves 16 10 4 2 28:11 24 2. Gyékényes 17 10 2 5 39:26 22 3. Tapsony 17 9 4 4 39:20 22 3. Lakócsa 17 8 5 4 36:21 21 4. Tab (—1) 16 8 s 3 33:19 20 4. Cs.-visomtia 17 9 3 5 39:24 21 5. Somogyvár (-« s. s.-sárd lő 9 2 5 38:26 20 16 7 3 4 17:10 18 6. Váse 17 7 3 7 39:32 17 6. K. Gazdász (1) 7. Nagybajom 15 6 4 5 25:36 16 17 8 1 8 37:26 16 8. Saulok 17 7 2 8 31:43 16 7. B.-fcereaztúr (-4) 3. Felsőbogát —1) 16 8 1 7 33:28 16 lő 6 3 7 29 :27 14 8. S. MEDÓSZ 16 5 H 5 30:30 16 ML Mesabegnyő 17 5 4 8 31:38 14 0. Táska 17 4 6 7 21:35 14 11. Böhönye 1Ő 5 3 8 27:28 13 10. B.-szeme* 1)6 3 3 8 21:27 11 12. Kadarkút (-i>) 11. Gölle (-3) 16 6 1 9 24:29 19 N S 4 8 24 :36 13 12. B.-szárszó (-m 13. Porrog (—» w 4 4 9 20:37 9 17 f 3 8 36:33 11 13. Buasak <—*) 14. Iharosborény (-1) 16 4 4 6 14 je 8 16 1 1 14 22:56 2 14. Szöldsgyórók (—2) K. Rákóczi IL wr 2 f14 16 ISI 3 19 13 3 3 96:41 29 Táncsics IL 19 lő 1 3 86:13 31 K. Vasas H. (—rfíf) Siófok IL 18 U 3 4 61:26 25 19 9 2 8 51:90 18 BIRKÓZÁS Kaposvári sikerek a pécsi területi bajnokságon Pécs volt a színhelye vasárnap a birkózók kötöttfogású területi bajnokságának. A versenyen Kaposvár versenyzői általában sikeresen szerepeltek. Jól mutatkoztak be az ITSK versenyzői. 48 kg: 1. Ambrus József (812. ITSK). 52 kg: 1. Gergely! István (K. Dózsa). 57 kg: 2. Tapolczai János (512. ITSK), 3. Illés József (K. Dózsa). 62 kg: 2. Farkas József (512. ITSK), 4. Rácz József (K. Dózsa). 68 kg: I. Szabó László (K. Dózsa). 74 kg; 2. Csepregi Gábor (K. Dózsa), 3. Kiss László (K. Dózsa). 100 kg: 2. Bokor Sándor (K. Dózsa). Nehézsúly: 1. Tmusz Miklós (K. Dózsa). Érdekes, jó mérkőzések a megyei teke rangadókon H Sőniögyi Néplap A sors szeszélye folytán az összevont megyei teke csapatbajnokság 6. fordulóján három-három somogyi csapat került szembe egymással. A rangadósorozat bizonyította, hogy formába lendültek legjobb csapataink. Különösen a Fáklya—Volán összecsapás mozgott magas szinten. A közlekedésiek 2708 fát ütöttek, a csapatversenyt mégsem sikerült megnyerniük. Becskor, a Volán versenyzője 510 fával új megyei csúcsot állított fel. Míg az első számú rangadó döntetlent hozott, addig a Vasas—Spartacus mérkőzésen a szövetkezetiek kiharcolták a győzelmet. Pedig a Vasasnak is nagyon jól ment. Kelemen például 480 fát dobott. A K. Vasutas—K. Közút összecsapáson elég mérsékelt eredmények születtek. Ez a találkozó 4 színvonalban messze az előző kettő mögött járt. A K. Volán döntetlenje és a K. Spartacus győzelme azt jelenti, hogy a bajnoki táblázat élén helycsere történt. Most a Spartacus áll a táblázat élén. A Volán egy ponttal lemaradva második. K. Fáklya—K. Volán 3:3 (2690:2708) Ld.: Németh T. 475, Kertész 466, ill. Bocskor 510, Peltzer 462. K. Spartacus—K. Vasas 4:2 (2641:3591) Ld.: Haász 466, ifj. Bélavá- ri 461, ill. Kelemen 480, Nagy L. 432. K, Vasutas—K. Közút 4:2 (2416:2315) Ld.: Bárány 428, Klein 418, ilL Juhász 406, Herczeg 394. Ferencváros — Tatabánya döntő az MNK-ban Szerdán Tatabányán es Székesfehérvárott az MNK döntőjébe jutásért játszottak. A vidékre látogatott fővárosi csapatok közül a Ferencváros sikerrel vette az újabb akadályt. A kupét és a bajnoki címet védő Ü. Dózsa azonban vereséget szenvedett Tataibányán. Júliusban így az MNK döntőt a Ferencváros és a Tatabánya játssza. TATABÁNYA—Ü. DÓZSA 2:1 (1:1) Tatabánya, 7000 néző. Vezette: Katona. Góllövőik: Lódi, Toth K., illetve Be ne. FERENCVÁROS— VIDEOTON 3:2 (1:2) Székesfehérvár, 15 000 néző Vezette: Müncz. Géíllövők: Bálint, Kü és Albert, illetve Szabó II. és Wol- lek. ÁPRILIS 13 Milyen lesz az időjárás? A várható idöj árás ma estig: Erősen felhős i&6, sokfelé esővel, k eleten néhány helyen zivatarral. CSÜTÖRTÖK Mérsékelt déli, délnyugati, majd később nyugati, északnyugatira forduló és időnként megélénkülő Ida szél. Keleten is h üvösebb idő. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet m 11—16 fok között lesz. — Kortársáramlatok a szobrászatban címmel ma délután Nagy Ildikó művészettörténész előadást tart a TIT-székházban. — Két clsö^dij Szegedről. Az általános iskolások országos tehetségkutató versenyéről, melyet a fafúvósok és a hegedűsök részére rendeztek, a nyolc kaposvári zeneiskolás közül ketten első díjjal tértek haza tegnap. Szegeden már a legjobb száz ifjú zenész versenyzett, a fafúvósak ötvenöt fős mezőnyéből került első helyre Bokor Pál fagottos és Halász László fu- volista. — Rendkívül nagy forgalmat bonyolított le hétfőn— kedden az OTP Somogy megyei Igazgatósága. A hét első két napján 1113 békekölcsönkötvényre összesen 178 465 forintot fizettek ki. — A tehénállomány 25,3 százaléka nevel bikát a so- mogyszili Petőfi Termelőszövetkezet telepén. — «-Visszhang« címmel iskolaújság látott napvilágot az 503. sz. Ipari Szakmunkás- képző Intézetben. A lap az intézet KISZ-bizottságának támogatósával indult. — Négyezer forintos kárt okozott a tűz, amely gyermekjáték következtében keletkezett Göllén, Kovács Imre portáján. Elégett egy 5x3,5 méteres nyitott pajta, meg a benne lévő mezőgazdasági fölszerelés és 3 mázsa széna. — Polgár István nagymester ma szimultán sakkversenyt tart az ÉDOSZ Művelődési Otthoniban. A versenyen előreláthatóan harmincán indulnak ellene. • — Kaposvári ipari tanuló 10 000 forintos IBUSZ-utat nyert. Nagy Miklós, a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat ipari tanulója az egyik nyertese a Képes Sport »■Az ön 11-e« pályázatának. Nagy Miklósnak április 20-án Budapesten adják át a nyereményt. — 20 év a somogyi szarvas- marha-tcnycsztcsben címmel figyelemreméltó cikk jelent meg a Magyar Mezőgazdaság legutóbbi számában. Az írás az ágazat húszéves fejlődését, a tenyésztői munka tapasztalatait összegezi. — A zöldborsó vetésterülete három-négyszeresére emelkedett a megyében az utóbbi években a termelés gépesítésének hatására. 1968-ban 3600, tavaly már több mint 9600 mázsa zöldborsót dolgozott fel a konzervipar, — Hetenként két alkalommal szállítanak primőr zöldpaprikát Szentesről Kaposvárra. Naponta 6—7000 darab fogyott el, de az Élelmiszer-, Háztartási és Vegyiáru Kiskereskedelmi Vállalatnál a kereslet növekedésére szá- mitanak, mert a paprika ára fokozatosan csökken. — Közlemény. A Kaposvári Városi Tanács V. B. igazgatási osztálya értesíti a lakosságot, hogy a néphadsereg alakulatai 1972. április 15-től április 30-ig éjjel-nappal éleslövészetet hajtanak végre a sántosú katonai lőtéren. Kéri a város (község) lakosságát és az erdészet dolgozóit, hogy a fenti időben a lőtéren és annak biztonsági területén ne tartózkodjanak, mert életveszélyes. A biztonsági őrök felszólításának tegyenek eleget Egy évvel ezelőtt, 1971. április 13-án halt meg — 76 éves korában — Igor Tamm Nobel-díjas fizikus kiváló szovjet tudós. Tamm dolgozta ki a magenergia és a részecskesugárzás elméletét, valamint továbbfejlesztette a fényszóródás kvantumelméletét. A fizika különböző ágaiban elért kiváló eredményeiért 1965-ben Lenin- renddel tüntették ki. Hosszú ideig vezette a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Lebe- gyevről elnevezett fizikai intézetének elméleti osztályát; 1958-ban a Cserenkov—Vavilov - féle sugárzás elméleti magyarázatáért nyerte el a fizikai Nobel-dijat. Az említett atomfizikai fénysugárzás akkor keletkezik, ha valamelyik közegben haladó, elektromos töltésű részecske (elektron, proton stb.) sebessége nagyobb, mini a fény terjedési sebessége az Illető anyagban. A Cserenkov— Vavilov-féle sugárzás a részecske haladási irányában küp alakban terjed; intenzitása egyenesen arányos az elektromos töltésű részecske sebességével, elektromos töltésének négyzetével, és függ a közeg törésmutatójától. Az úgynevezett Cserenkov-számláló segítségévéi mutatják * i a nagy energiájú, elektromosan töltött részecskéket, ezzel sikerült például az antiproton kísérleti kimutatása is. — VI. bélyegaukció kiállítását szerdán délután a Kinizsi utcai központjában megnyitotta a ' Bizományi Áruház Vállalat. Az aukcióra 88 tétel bélyeg kerül, összesen több mint kétszázezer forint kikiáltási áron. Az aukció sztárja a 47-es szám alatt nyilvántartott gyűjtemény — 20 000 forintért bocsátják kalapács alá —, amelynek katalógus értéke több mint 87 000 forint. Az aukcióra kerülő bélyegek április 15-ig tekinthetők meg. Az áiverést vasárnap 10 órától tartják. — Különösen tragikusan végződött egy iakástűz a hollandiai Den Boschban, ahol kedden éjjel kigyulladt egy kétszintes' lakóház. A tűzoltóknak sikerült a földszintről kimenteni az ott alvó két kislányt, de a mandzárd- szobában alvó két kisfiún már nem tudtak segíteni. — A levegőben összeütközött, majd lezuhant a svájci légierő két repülőgépe. Az első jelentések szerint mindkét gép gyakorlórepülést hajtott végre. A pilóták sorsa egyelőre nem ismeretes, — Tüzelő! Barcsi fűrészüzemünkben kemény, csurgói fűrészüzemünkben lágy, kemény fűrészhulladék kedvezményes áron vásárolható. Vagontételes szállítást i& vállalunk. Megrendelés es befizetés a fűrészüzemeknél. Erdőgazdaság, — Méhészek, figyelem! a Kutas! Állami Gazdaság értesíti a méhészeket, hogy gazdaságunk egész területén a növényvédelmi munkák miatt méhekkel 1 letelepedni csak központunk külön engedélyével 1 ellet. — A Kaposvári Városi Tanács V B. termelés-, ellátásfelügyeleti osztálya értesíti Kaposvár érdekelt lakosságát, hogy a Szabadság Vadásztársaság 1972. ápTilis 18- tól május 15-ig Kaposvár északi területe és Zarany-erdő, továbbá a toponári városrész és a kapós- füredi városrész határában mérgezett tojással kártékony vad-irtást végez. A mérgezett tojások halálfejjel és »Mérgezett» felirattal varrnak megjelölve, azokhoz nyúlni vagy azokat elfogyasztani életveszély es.