Somogyi Néplap, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-13 / 86. szám

A Szovjetunióban a nyolcadik ötéves tervidőszakban 3700 laOométemyi új vasútvonalat, körülbelül 2000 kilométernyi második sínpárt és az ipari, valamint a mezőgazdasági vállalatokhoz vezető több mint három és fél ezer kilomé­ternyi bekötő vágányt építettek. A villamos és Diesel­vontatásra átállított vasútvonalak hossza a múlt év végén Ili 000 kilométer volt. Még nagyobb munkálatok várnak a közlekedési építőkre a kilencedik ötéves tervben. Bed fognak vezetni az új vasúti fővonalak? A Szovjetunió taffle­fcét tekintve, a világ legna­gyobb országa. A szárazföld egyhatodat foglalja eL Éppen erre a körülményre hívta fel a figyelmet Roman Anpilogov, a Szovjetunió Közlekedés- és Építésügyi Minisztériumának kollégiumi tagja. — A természeti kincsekben HBérheteűemil gazdag ország gazdasága az Októberi Forra­1 dalomig rendkívül egyenetle­nül fejlődött. Mindössze ötven- egynéhány esztendő alatt a gazdasági forgalomba sikerült bekapcsolni a Szovjetunió ke­leti kerületeinek igen gazdag energia- és nyersanyagforrá­sait. Az Ural-hegység kőlán­cán túl hatalmas nehézipari bázisok jelentek meg Nyugat- és Kelet-Szibéria az ország hatalmas gazdasági körzetévé fejlődött. Ez javarészt annak Villám ősitek a Bajkálon túli vasút Karimszkaja állomás és a Petrovszkij-gyár közötti szakaszát Kclet-Szibériában, A Somogy megyei Tanács V. B. Művelődésügyi Osztálya fölvételre keres a balatonszárszói és balatonmariai gyermeküdülőjébe a június 1-től augusztus 31-ig terjedő időre konyhai és takarítói munkára nőket Szállás es étkezes biztosított. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen a megyei tanács művelődésügyi osztálya». (405738) A BALATONBOGLARI fűszert-uokhoz azonnal felveszünk: takarítónőt, szakképzett hentest, érettségivel rendelkező adminisztrátort és gépkocsira áruszállítót. A fióknál kedvezményes áron ebédet és magas kereseti lehetőséget biztosítunk. köszönhető, hogy kiépítették az ország távoli szegleteit a központtal összekötő vasútvo­nalak több tízezer kilométe­rét A termelőerők elhelyezésé­nek tökéletesítésében kétség­telenül új szakasz lesz a je­lenlegi (1971—1975) ötéves terv. Tizenegy évvel ezelőtt adott először kőolajat a Tyumeny vidéki (Szibéria) saumi lelő­hely. 1972 végén a tyumenyi és a tomszki területekről ke­rül ki a Szovjetunióban kiter­melt kőolajmennyiség egy ne­gyede. A földgáz kitermelésé­nek mennyiségét tekintve pe­dig ez az aránylag kis kerület olyan szintre emelkedik, ame­lyen még tíz évvel ezelőtt az egész Szovjetunió állt. A Tyumeny és Szurgut kö­zötti 700 kilométer hosszú vasúti fővonal elő fogja segíte­ni, hogy a szovjet emberek ki­aknázzák ezeket a természeti kincseket, hogy birtokba ve­gyék Nyugat-Szibéria rengete­géit, hogy létrehozzák a fa komplex feldolgozását végző ipari központokat, hogy kifej­lesszék a fakémiát és a vele kapcsolatos iparágakat. A Szibériaivasútvonalak­ról Jurij Csemobajev, a mi­nisztérium uráli és szibériai igazgatóságának helyettes ve­zetője beszél. — A vasútvonal Jelentős szakasza a Tyument Szurgut- tal összekötő pálya. Hasonló gyors ütembe® fo­lyik egy másik fontos fővonal építése. Ez az Uszty-Ilim-i vízi erőmű építkezésének szín­helyére vezet. E vasútvonal jelentőségét csak növeli, hogy múlhatatlanul szükség van az irkutszki terület északnyugati részében lévő igen gazdag er­dőségek és vasérclelőhelyek komplex kiaknázására Egyéb­ként Szibériában az egész te­herszállításnak több mint 90 százalékát vasúton bonyolítják le. Nagy szerepűk van a vasút­vonalaknak Kazahsztánban is. A közép-szibériai fővonal itt kapcsolódik a dél-szibériai fő­vonalhoz. A terv szerint befe­jezik a Bejnyeu-Kungrad köz­ti 400 kilométer hosszú vasúti pálya lefektetését, amely újabb oáhzeköttetést biztosít^ Közép-Ázsia és az ország kö­zépső kerületei között. Jelentkezés személyesen a fiók igazgatójánál­mrn t db HASZNÁLT, SOS LITERES villanybojler eladó Ar megegyezés szerint. Afész, Kaposvár, Budai Nagy Antal u. 9., kereskedelmi osztály. tiaoi-8) Szibériából még egy vasút­vonalat fognak lefektetni, de már nyugati irányban. Ennek a 200 kilométer hosszú pályá­nak a megépítésével befejező­dik a dél-szibériai fővonal létrehozása. Ezzel lényegesen megrövidül az az út, amelyen a szállítmányok az Uraiból el­jutnak az ország nyugati kerü­leteibe. Mihail Gólman, a miniszté­rium műszaki főigazgatóságá­nak helyettes vezetője a vasút­vonalak villamosításáról be­szél. — 1972 elejére a Szovjet­unióban a villamosított vasút­vonalak hossza már megha­ladta a 35 000 kilométert — mondotta. — Ez több, mint egyfharmada a külföldi orszá­gok összes villamosított vasút­vonalának. A már meglévő fővonalakon a villamos vontatásra való át­állással kapcsolatos munkála­tok gyors ütemben folynak. Hamarosan sok útvonalon megindulnak a villanymozdo- nyok, a Kaukázusban és Kö- zép-Ázsiában, a Kola-félszige- ten és az Uraiban. A tervidő­szakban körülbelül 25 000 ki­lométernyi vonalon rendszere­sítik a diszpécser-irányítást és az automatikus térközbiztosí­tást. Erre egyebek között a Csita—Vlagyivosztok, Haba­rovszk—Komszomolszk, Har­kov—Brjanszk—Jelec, Omszk —Tyumeny útvonalon kerül sor. A fővonalak átbocsátó­képességének növelése végett párhuzamos vágányokat fek­tetnek le. Erre ott kerül sor, ahol a forgalom különösen fe­szített: az Ural európai részé­nek kerületeiben és Szibériá­ban. A legutóbbi jelentésekből kitűnik, hogy a kilencedik öt­éves tervidőszak első eszten­deje sikeresen zárult Több mint 460 kilométernyi új vas­útvonal, több mint 862 kilo­méternyi párhuzamos vágány épült, 40 százalékkal több, mint 1970-ben. Villamos von­tatásra 1191 kilométernyi út­szakaszt állítottak ét V. Sz. Sürgősen vennénk Jó állapotban lévő, ketdobos szovjet csőriéit, T—100-as lánctalpasra felszerelhető t. dm: Rmyamerrti Vízgazdálkodási Társulat, Nagyatád, Kiszeiy László u. 9. sz. (1202*) A BÖHÖNYBI 'KTSZ eladásra felajánlja D 350-es típusú, üzemképes csépel tehergépkocsiját mérsékelt áron. A kocsi seggel 7—16 aráig Fő megtekinthető mindennap 1. sz. alatt lévő üzemünknél. (12015) Kískorpádi bútorboltunkban tavaszi vásárt tartunk Kaphatok: lakószobák 14 500—20 000 Ft-ig; kárpitozott garnitúrák (rekamiéval és heverővel) 6500—7500 Ft-íg, többféle szövettel és szánben*, szólórekamiék és heverők, fotelok; külön szekrénysorok, szekrények, előszobafal; konyhagamitúrák nagy választékban; tv, rádió, asztali lámpa, szőnyeg, kerámia tárgyak. Tekintse meg bemutatótermünket a kiskorpád! vasútállomás mellett. Most vásárolja meg a szükséges bútorokat Áfész, Kaposfő (12023) A Fonyódi Építőipari Ktsz építőipari munEához segédmunkásokat fölvesz Jelentkezni lehet a Fonyódi Építőipari Ktsz irodájában. Cím: Fonyód, Blaha Lujza u. 26. (12007) ist magfefte, teJ# vigys. Rongygyűjtő hetek április 29-ig Minden 1 kg tiszta, színes vagy fehér háztartási pamutrongyért, valamint minden 5 kg vegyes ház­tartási rongyért az ellenértékén felül ajándéksors­jegyet is ad a MÉH. Főnyeremény: 3 szobás teraszos »-Pilis« típusú nya­ralóház. További nyeremények: IBUSZ külföldi uta­zások, ORION televíziók, vásárlási utalványok és még ezernél több értékes nyeremény. . (14736) A CSURGÓI ÉPÜLET ASZTALOSIPARI ÜZEM fölvesz asztalosokat, faipari gépi famegmunkáló szakmunkásokat, betanított munkásokat, férfi és női segédmunkásokat. Szükség esetén szállást, napi egyszeri étkezést biztosítunk. Minden második szombat szabad. Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság Épületasztalos-ipari üzeme, Csurgó MA! ntiisor C8IKY GERGELY SZÍNHÁZ: Zalaegerszegen 19 órakor: NAGY­MAMA. VÖRÖS CSILLAG« 5 és 7 órakor: AZ ÜGYVED. Színes, szinkronizált amerikai film. Hl éven felülieknek. (IV. 16.) SZABAD IFJÜSAG« 4, 6 és 8 órakor: A KÖZVETÍTŐ. Színes angol film. 14 éven felü­lieknek. (TV. 16-ig.) MÁJUS L FILMSZÍNHÁZ« SIÓFOK: 7 órakor: HOLT VTDEK. Színes magyar film. TELEVÍZIÓ Budapest 11.36—12.25: Iskolatévé. 17.29: Mű­sorismertetés. 17.25: Hírek. 17.30: Cirkusz mindenhoL Amerikai film- összeállítas. 17.50: Rólad van szó! Fiatalok önismereti műsora. 18.20: Memória. 19.05: Keklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Érdekházasságok. Vladimír Neff regényének tévéfilm-változa- ta. HL rész. 21.25: Toulouse-Latrec. Francia képzőművészeti kisfilm. 21.40: Műszakváltás ... 22.30: Tv- híradó. Jugoszláv tv ifi. 45: Magyar nyelvű ív-króni­ka. 17.40: Sezame Street. Amerikai gyermekfilmsorozat. 18.30: Tv-ta- nácsadó szülőknek. 19.00: Mozaik. 19.45: Jó éjszakát, gyerekek! 20.30: Boccaccio: Dekameron. 21.17: Ze­nei és zenészportrek. Osztrák tv 18.«: Olasz nyelvlecke. 18.M: Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: Osztrák képek. 18.55: Sportmozaik. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Kettőnk között. Tv-játék. 21.30: Tv-híradó. KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.03: Műsorismertetés. 8.15: Buda­pest és a vidék kulturális prog­ramjából. 8.18: Nóták. 9.00: Rádió szabadegyetem. 9.25: Sándor Judit és Bartha Alfonz énekel. 10.«: Hírek. 10.05: Rádióegyetem. Tóth Árpád. 10.35: Zenekart muzsika. 12.«: Déh Kromka. 13.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Melódia- koktél. 13.50: Vita a korszerű me­zőgazdaságról. 14.10: Dalok és vá­rosok. 14.24: Bach és Mozart mü­veiből. 14.48: Az élő népdal. 15.00: Hírek. 15.10: A világgazdaság hí­rei. 15.19: Rádiószínház, A bölcs Náthán. 17«: Hírek. 17.05: Udvar- dy Ti bor operettdalokat énekek 17.24: Bemutatjuk új kórusfelvéte­leinket. 17.43: Körmikrofon. 18.08: Népzenei magazin. 18.48: Miért igen, miért nem? 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19«: Esti Krónika. 19.25; Kritikusok fóruma. 19.35: A Magyar Rádió és Televízió szim­fonikus zenekarának hangverse­nye. 22« Hírek. 22.20: Számum Kairó felett. 22.30: Sláger volt — hallgassuk meg együtt. 23.00: Me­ditáció. 23.10: A kegyencnő. 24.00: Hírek. 0.10—0.25: Filmzene. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Kamarazene. 9.00: Hírek. 9.03: Francoise Hardy és Cliff Richard énekéi. 9.30: A 04. 05, 07 jelen­ti.. . 10.00: A zene hullámhosszán. 11.50: Közéletiség 30 éven alul. 12.00: Könnyűzenei híradó. 12.30: Kórusok magyar költők verseire. 12.43: Pécsi stúdiónk jelentkezik. 13.00: Hírek. 13.03: Mefistofele. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Kettőtől hatig ... 18.00: Hí­rek. 18.10: Rádióegyetem. 18.40: Fortunio dala. 19.04: Rádióhang­versenyekről. 19.34: A »dühös fia­talok« földjén. 19.54: Jő estét, gye­rekek! 20.00: Esti Krónika. 20.25: Üj könyvek. 20.28: Jónás Mátyás népi zenekara játszik. 20.46: Szem­besítés. Az ifjúsági rádiójáték­pályázat díjnyertes darabja. 21.28: Operakórusok. 21.54: A vezetés mindennapjai. 22.04: Dietrich-Fi­scher Dieskau összes Schubert- felvétele. 23«: Hírek.. 23.15: Eszt- rád.parádé. 24.00—0.10: Hírek. URH 18«: Hfrék. 18.10: Barokk mu­zsika. 19.08: Bil Vaughn zenekara játszik. 19.43: Dalok. 20.06: A dzsessz kedvelőinek. 20.42: Hírek. 20.45: Hangverseny Franz Berwald svéd zeneszerző műveiből. 21-38: Hogy volt? ... Abody Béla vidám szerzői estje. 23.00—23.15: Hírek. Somogyi Néplap

Next

/
Oldalképek
Tartalom