Somogyi Néplap, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-13 / 86. szám

At MHSZ munkájáról Át akarták torn! a határsorompót Fokozni kell a politikai nevelő munkát Egyre nagyobb jelentősége van napjainkban a fiatalok és felnőttek honvédelmi, haza­fias nevelésének. Ez a munka, különösen a Politikai Bizott­ság 1967. évi határozata óta, mind tartalmasabbá, eredmé­nyesebbé válik. A hazafias honvédelmi nevelés egész tár­sadalmunknak, a párt és KISZ-szervezeteknek, a Haza­fias Népfrontnak, a tanácsok­nak és a fegyveres testületek­nek is feladatuk, de ebből leg­több a Magyar Honvédelmi Szövetségre hárul. Erről tanácskoztak nemrég Budapesten, ahol az eredmé­nyek melleit arról is szóvolt: hogyan lehetne még tartalma­sabbá tenni ezt a munkát Jé úton járónk Boczáti Andrással, az MHSZ megyei vezetőségének titkárá­val arról beszélgettünk, ho­gyan kívánják magasabb szín­vonalra emelni a szövetség munkáját — Kiss Lajos főtitkár be­számolója, a szövetség mun­kájáról nyújtott értékelése, s az országos központ megyénk­ről kialakított véleménye ar­ról győzött meg, hogy jó úton járunk. Munkánkkal, ered­ményeinkkel mégsem lehetünk elégedettek. Elsősorban a po­litikai nevelő munka, a veze­tés, az irányítás színvonalát kell fokoznunk, s ennek segít­ségével elérni: klubjainkban tartalmas, a fiatalságot és a felnőtteket is vonzó szerveze­ti élet alakuljon ki. Szövetsé­günk egymagában képtelen ezt megvalósítani. Ezért célunk, hogy a már tavaly is gyümöl­csöző együttműködést még tovább javítsuk. fonzúdnak a fiatalok A megyei vezetőség titkárá­nak szavaiból az tűnt ki, hogy a szövetség klubjaiba, elsősor­ban a technikai eszközökkel rendelkezőkbe — gépjármű, rádiótávirász, modellező — szívesen jönnek a fiatalok. A klubok száma meghaladja a kétszázat, a tagoké pedig eléri az öt és fél ezret. — Gondot okoz néhány he­lyen, hogy a klubtanácsok csak formailag léteznek, hiányzik a pezsgő, vonzó, tartalmas élet, s nagyon kevés a tagok sorai­ban a nő. Ezen is változtatni kívánunk a községi párt- és társadalmi szervezetek segít­ségével. Üj alapokra helyez­tük a megyei, járási tanácsadó testületek tevékenységét, Mar­caliban, Nagyatádon, Siófokon, Csurgón, Kaposváron ezeknél a tanácsadó testületeknél már azt tapasztaljuk, hogy hasz­nos segítséget nyújtanak szö­vetségünk munkájához. A szövetség országos köz­pontja a Somogy megyei MHSZ tavalyi munkáját érté­kelve azt állapította meg, hogy az agitációs-propaganda mun­kában, a modellezésben, a rá­diózásban kiemelkedő ered­ményeket ér­tek el, a gép- járművezetői kiképzést és a lövész tömeg­sportot pedig jónak minősí­tették. — Ez annak az eredménye, hogy a párt- és tanácsi szer­vekkel, a KISZ-szel, a fegyveres tes­tületekkel, több intéz­ménnyel, üzemmel igen jó együttmű­ködés alakult ki. Most az a célunk, hogy bevonjuk eb­be a munkába a területi tsz- szövetségeket és a termelő­szövetkezeteket is. Anyagi támogatás is keli A* MHSZ félkatonai tömeg- szervezet. Legfőbb célja, hogy a néphadsereg számára olyan fiatalokat neveljen, akik kato­nai hivatásuknak már az első pillanatban megfelelnek. Fon­tos az is, hogy a leszerelt, tar­talékállományba levőket útó- képzésben részesítsék. A bevonuló fiatel okról, a gépjárművezetőkről, a rádió- távirászokról az a vélemény, hogy alapos előképzésben ré­szesültek a szövetségnél. Nem mondható el ez a könnyűbú­várokról. Ennek a sportágnak nincs megyénkben hagyomá­nya, csupán három éve műkö­dik ilyen klub. Ugyanez ta­pasztalható a lövészklubokban tevékenykedő fiatalok egy ré­szénél, akiknek felkészítéséhez nincs meg az anyagi-technikai feltétel. Az MHSZ megyei vezetősé­ge arra törekszik, hogy meg­felelő oktatógárda álljon a sorkötelesek és a tartalékosok foglalkozásainak levezetésére. Kaposváron a gépjárműiskolá­ban, a Puskás Tivadar rádiós­klubban, a Hetesi Általános Iskola rádió kollektív állomá­sán és még néhány helyen jól képzett oktatókkal rendelkez­nek. A modellezők, rádiósok, lövészek több országos és nem­zetközi versenyen szerepeltek kiemelkedő eredménnyel, s ez az oktatók lelkiismeretes munkájának köszönhető. Azonban sok helyen nincs lő- pálya, elegendő légfegyver, korszerű technikai felszerelés. Hiányoznak a járási székhe­lyeken, centrumközségekben a megfelelő helyiségek. — Azt a szemléletet szeret­nénk mindenkivel megértetni, hogy az MHSZ-nek nyújtott anyagi támogatás nemcsak a munkánkat könnyíti. Klubja­inkban a fiatalok technikai is­mereteket sajátítanak el, tuda­tuk, politikai ismereteik is fejlődnek, s ez a társadalom, a népgazdaság számára is hasznos. Tehát anyagi támogatást kértek a tanácsok vezetőitől, amikor a megyei tanács vb tavaly az MHSZ munkáját tárgyalta. Eredményes munkát várni megfelelő feltételek biz­tosítása nélkül ugyanis lehe­tetlen. Jó néhány tanácsi, gaz­dasági, szövetkezeti vezető megértette ezt a kérdést. Marcaliban már tavaly meg­kezdték az MHSZ bázisának építését a tanács jelentős anyagi segítségévek A kapos­vári tanács évi 100 000 forin­tot ad a lövészversenyklub működéséhez. Balatonboglá- ron és Nagyberkiben is épül MHSZ-bázis. Zákánytelepen vízi bázis épül a határőrség közreműködésével, s talán lé­tesül ilyen Fonyódligeten is a KISZ támogatásával. Az erdő- gazdaság lőteret épít Kapos­váron, ahol nemzetközi verse­nyeket is rendezhetnek majd. Lehetne sorolni a követésre méltó példákat, s az ellenke­zőjét is. A párt- és a tanácsi, a társadalmi, gazdasági veze­tők azonban sok helyen már nemcsak elvileg értenek egyet azzal, hogy a hazafias honvé­delmi nevelés össztársadalmi feladat Se. L. Nemes György: iiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Dávid és Klotild 28. rész — Akkor is, ha látlak, de akkor is, ha csak rád gondo­lok. — De én az éjszaka nagyon gondoltam rád. És boldogta­lan voltam, hogy nem vqjtál velem. Klót csak nézett rám bá­mészkodón. Somogyi Néplap Én dacosan néztem vissza a szemébe. Aztán egyszerre csak furcsa érzésem támadt. Nem is álltam tovább a tekintetét. Lesütöttem a szememet. De éreztem, hogy 6 tovább is csak néz engem. Csönd volt. Ott feküdtünk a rejtekhelyünkön. Egy fecs­ke egészen alacsonyan repült el fölöttünk. Éreztem, amint szárnya csücske végigsurolja az arcomat Hangom rekedt volt de ki­mond tam. Csak éppen ránéz­ni nem tudtam. — Azt akarom, hogy legyél velem. Kis szünet után válaszolt: — Jó. Fölállt. Még mindig nem tudtam rá­nézni. Gömyedten ültem, sze­mem a térdét figyelte. Bőre alatt megrándult az izom. Csak hallottam a suhogást, ahogy a fején áthúzza és leveti a ru­háját. A pázsit selymes volt és hű­vös. A bokorsövény eltakarta összefonódott testünket. Egy idő wtím Megszólalt Kleti * — Ugye, most úgy szeretjük egymást, mint a felnőttek? Próbáltam határozottan vá­laszolni : — Igen. Azt hiszem. — Akkor mi igazán szeret­jük egymást. Akkor mi igazi szeretők vagyunk — mondta Klót — Igen — feleltem. — Akkor most már nemcsak én vagyok boldog. Akkor most már te is boldog vagy, ugye? Ráhajtottam a fejemet a vállára. Ügy suttogtam a fü­lébe: — Igen. Azt hiszem, Dávid nem hi­szi el, hogy én már nő vagyok. O azt hiszi, hogy én még kis­lány vagyok. Ma hevertünk a fűvön. A szokott helyünkön. Én feküd­tem, ő ült. Fejem az ülében. És figyeltem az eget És a röppenő madarakat, ö nagyon halkan klarinétozott. Olyan halkan, hogy még a madara­kat sem zavarta. Én csak az alsó karját láttam. Meg a klarinét taksán* végét Dá­Egy megdöbbentő terv — és a következmények Erről a bűnügyről könnyű beszélni, hiszen a hátborzon­gatóan látványos részletek mindegyikére fényt derített a nyomozás és a bírósági eljárás. Annál nehezebb megfelelő jel­zőket találni a bűntettre és el­követőire. A kilenc vádlott közül öt fiatalkorú: mondjuk hát azt, hogy a fegyveres disz- szidálás ötlete csupán a túlsá­gosan gazdag, mindemellett éretlen kamaszfantázia szüle­ménye? Nem, nem erről van szó. Ezek a »gyerekek« nem tacskóábrándokat kergettek. A kilenc közül öt csonka család­ban nevelkedett, indokolt len­ne hát a megpróbáltatásokkal teli gyermekkort deresre húz­ni? Vagy a kilenc munkahely felelősségéről szót ejteni, mert a vádlottak munkakerülők és csavargók lettek? A kilenc fiatalemberen kí­vül ne keressünk egyéb fele­lősöket Tettükért és a követ­kezményekért Is ők • felelő­sek. Nem az elvált szülők, nem az ostoba képzelgés, ha­nem a vádlottak. Akik jóllehet a törvény szerint még fiatalko­rúak, de semmiképpen sem »megtévedt gyermekek«. En­nek ellenkezőjéről a tárgyalá­son hullajtott könnyek Bem győztek njeg bennünket Hogy a Corsó cukrászda bel­ső termébe jóérzésű vendég csak kényszerből ült be, az E. Zoltánnak és bandájának is köszönhető volt. A tengő-lengő ifjak itt ütötték agyon idejü­ket, mivel — ahogy már utal­tunk rá — a munkával ugyan­csak hadilábon álltak. Pénzte­lenségük miatt nemigen ren­deltek, különösen az utóbbi időben más elfoglaltságot ta­láltak maguknak. A Nyugatról beszéltek. A »korlátlan lehető­ségekről«, a Kánaánról, ahol »mindenki azt tehet, amit akar«, a kocsikról, a nőkről, amiket, azaz akiket odakint bárki emberfia egy szempil­lantás alatt megszerezhet E. Zoltán különösen hang­zatos kijelentésekkel kápráz­tatta el társait, s amióta a Sió­foki Városi-Járási Rendőrkapi­tányság közveszélyes munka­kerülés miatt lecsukta, sza­vaiból egyre inkább gyűlölet áradt. Elmenni ebből az or­szágból, ahol őt »igazságtala­nul« a rács mögé juttatták. Amikor két barátját a bíróság jogerősen börtönre ítélte egy botrányos verekedés miatt, végképp betelt a pohár. E. Zoltán maga köré gyűj­tötte bizalmi embereit, köztük a többszörösen büntetett elő­életű, huszonkét éves, kapos­vári Budavári Zoltánt, és sű­rű helyeslések közepette egyre többször szóba hozta: »meg kellene lépni valahogy«. Érle­lődő tervébe bevonta egy má­sik csoport vezetőjét, a hu­szonkét éves kaposvári Tóth Ferencet is, és az új galeri tagjait. Mi is volt tulajdonképpen a vid ujjait néztem. Ahogy moz-| gáttá a billentyűket. S bőre; alatt az izmok minden moz-: gásra egészen könyékig táncol-: tak. • Dávid egy kicsit megpihent.; Tréfásan végighúzta a válla-’ mon a klarinét ezüst peremű tölcsérét. A kétrészes fürdőru­ha volt rajtam, az édes kis melltartóval. — Ne csiklandozz, Dávid! Csiklandós vagyok — mond­tam. Most a combjára fektettem a fejemet. Dávid megint fújni kezdett. Én egy bogarat néztem. Föl akart mászni egy hosszúkás le­vélre. De a levél egy ponton mindig meghajolt, s a bogár leesett. Ahol mászott, ezüstös csík maradt a levélen. Dávid megint abbahagyta a fúvást. Akkor megszólaltam: — Én már nő vagyok, tu­dod-e? Dávid így válaszolt: — Hát persze. Mért kell ezt ködön mondani? — De igazi nő — mondtam. — Igazi, természetesen — mondta Dávid. tervük? A nyugati országhatá­ron egy lopott tehergépkocsi­val áttörni (!) a sorompót, a siker érdekében fegyvert sze­rezni és azt használni is. Meg­beszélték, ha kell, rálőnek a rendőrökre és a határőrökre. Ha tervük kudarcba fullad, gyorsan ölő méreggel végez­nek magukkal. Útvonalukat egy iskolai térképen be is je­lölték. Rövid gondolkodás után helybenhagyták a tizenkilenc éves Cscheid József színházi díszítőmunkás javaslatát, mi­szerint a tehergépkocsin egy Wartburgot is kivinnének, »így mégis könnyebb lesz a közlekedés odakint«. Mit akart a nyolc fiatalem­ber Nyugaton? (A kilencedik, J. József, nem akart disszi­dálni, pusztán az előkészüle­tekhez ajánlotta fel segítségét) Részlet E. Zoltán vallo­másából: »Ha sikerül kijut­nom, beálltam volna az ide­genlégióba. Tudom, a légiósok élete minden percben veszély­ben forog, de éppen ez vonz, az örökös veszélyhelyzet Ügy gondoltam: nem baj, ha nem élek sokáig, de amíg meg nem halok, minden az én akaratom szerint történjen.« Az ő akarata szerint, az ide­genlégióban. Mondott még cif­ra dolgot éppen eleget Ami rokonszenves volt vallomásai­ban: semmit sem tagadott, ködösíteni sem akart Letar­tóztatása óta sokat gondolkod­hatott ... A többiek elképzeléseiről sem mondhatunk sokat: csak úgy mentek volna. »Hiszen ott is megél mindenki«. Pisztolyt, lőszert, fegyver­kellékeket szereztek, de arra már nem került sor, hogy eset­leg használják is őket Január 21-én a két banda nagyokosai úgy döntöttek, hogy január 27-én mindenkit összehívnak, akik részt vesznek a február 3-ra tervezett akcióban. Január 22-én sorra kattan­tak a bilincsek... Lényegében ez történt, a to­vábbi részleteket nem tartjuk arra méltónak, hogy ecsetelé­sükre helyt adjunk. Bár ez al­kalommal kevésbé tartunk tő­le, hogy egy-két suhancnak esetleg »tippet« adunk a rész­letekkel. A legostobábbaknak is látniuk kell: hová vezetnek az ilyen fajta tervek, s mi lesz kiagyalóik sorsa. Nemcsak n szülők számára tanulság: a jövőben nem árt jobban szemmel tartani a ga­lerikbe verődött, többé-kevés- bés ártalmatlannak látszó, lé­ha életet élő fiatalokat... A Kaposvári Járásbíróság Szilvási Zoltánná dr. tanácsa tiltott határátlépés előkészüle- * tének bűntette, valamint lő­fegyverrel és lőszerrel való visszaélés bűntette miatt El Zoltánt egyévi és négyhónapi szabadságvesztésre ítélte, ám három évre eltiltotta a köz­ügyektől. Tóth Ferenc egyévi és nyolchónapi szabadságvesz­tést kapott, s három évre őt is eltiltották a közügyektőL A ti­zennyolc éves kaposvári Cson­ka Tamás büntetése egyévi szabadságvesztés és háromévi eltiltás a közügyektől, a tizen­hét éves T. Béla hat hónapot, T. Dénes kilenc hónapot, A. Károly tíz hónapot kapott Gscheid József büntetése nyolchavi szabadságvesztés és kétévi eltiltás a közügyektőL J. Józsefet öthavi szabadság- vesztésre ítélték, de a bünte­tés végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztették. A legsúlyosabb büntetést Buda­vári Zoltán kapta, akinek egy régebbi ügy folytán január elején jelentkezni kellett vol­na, hogy leülje a szabadság- vesztést Nemcsak az E. Zol- tán-féle bűnügyben vett részt, hanem a huszodik életévét még be nem töltött személy sérelmére elkövetett kerítés bűntettét is elkövette. A bíró­ság háromévi fegyházra ítélte, és öt évre eltiltotta a köz- ügyektőL Az ügyész minden vádlott büntetésének súlyosbításáért fellebbezett, több vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezés. így jogerős ítélet a Kaposvári Megyei Bíróságon születik majd. Pintér Dezső Mit kínál az AZ INTOURIST, a szovjet utazási iroda a közelmúltban ismertette a magyar sajtó előtt az idei év idegenforgalmi le­hetőségeit, nevezetesen: mi­lyen utazást kínál az IN- TOURIST a magyar turisták­nak: milyen útvonalon, mer­re, hova utazzanak azok a magyarok, akik a Szovjetunió tájaira, üdülőhelyeire, törté­nelmi és kulturális nevezetes­ségeire kíváncsiak. — Az 1972-es idegenforgal- ,mi szezonra az INTOURIST ; több mint hatvanféle utazást ajánl a magyar utazási iro­dáknak — mondta Borisz Alekszandrovics Zezjulin, az INTOURIST budapesti képvi­selője. — A magyar turisták évek óta járják Moszkva, Le- ningrád, Kijev, Uzsgorod, Lvov és a Balti Köztársaságok fővárosainak útjait — ez a hagyományos magyar turizmus a Szovjetunióban. Újabban azonban mind több csoport indul Közép-Ázsiába, a Kau­kázusba, valamint Szocsi, Jal­ta és Picunda híres üdülőibe. — Hogyan lehet egyénileg utazni a Szovjetunióba? — Sokféle utazási lehetősé­get biztosítunk az egyéni tu­risták fogadására, beleértve azokat is, akik saját gépkocsi­val utaznak. Aki a Szovjet­unióba egyénileg akar utazni, annak első útja az IBUSZ-nál kezdődik. A magyar utazási iroda vállalja az utazással kapcsolatos formaságok inté­zését, tehát az útlevél beszer­zését, a kinn tartózkodás kle­INTOURIST jére szükséges valuta beszer­zését, a szállás biztosítását. Az utazás előtt arra kérjük egyéni autós vendégeinket, hogy közöljék, hová, milyen útvonalon kívánnak utazni: Moszkvába, Leningrádba-e, a Fekete-tenger partjára, ahol egyébként nemzetközileg elis­mert, jól fölszerelt kempin­getek vannak. Ugyancsak le­hetőség van a Szovjetunióban megrendezésre kerülő nemzet­közi kongresszusok, tanácsko­zások, kiállítások és vásárok, művészeti fesztiválok látogatá­sára is. Az idén a Szovjetunió nagy eseményre készül: 1972. de­cember 30-án ünnepli a sok nemzetiségű szovjet nép a Szovjet Szocialista Köztársasá­gok Szövetsége megalakulásá­nak ötvenedik évfordulóját. November 15-től már sajátsá­gos évforduló-rendezvényso­rozatot biztosítanak azoknak a külföldi turistáknak, akik eb­ben az időben Moszkvába, Le- ningrádba, vagy valamelyik szövetségi köztársaságba láto­gatnak. SIKERESEN fejlődik a két ország turistáinak forgalma. Ez év első két hónapja alatt hetven szovjet turistacsoport, több mint kétezer ember ér­kezett Magyarországra. A ma­gyar utazási irodák, az IN- rOURIST segítségével a Szov­jetunióba az idén harmincezer magyar turista utaztatását ter­vezik. Ennek megfelelően ugyanennyi szovjet turista lá­togat hazánkba

Next

/
Oldalképek
Tartalom