Somogyi Néplap, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-12 / 85. szám

Washington megszegte ígéretét Fontos vendég Ankarában (Folytatás az 1. oldalról.) A dokumentum kiemeli: ha a Nixon-adminisztráció komo­lyan válaszolt volna a DIFK 1971. július 1-én előterjesztett hétpontos békejavaslatára, ak­kor 1971-ben hazatelepíthették volna az összes amerikai kato­nákat, a foglyul ejtett katoná­kat is. «-Az amerikai katonák éle­tének Washington által han­goztatott védelme — csak ürügy, mert a Nixon-kor- mányzat sokkal nagyobb fon­tosságot tulajdonít a saigoni bábrezsim, az amerikai neo- kolonializmus eszköze konszo­lidálódásának, mint az Egye­sült Államok katonái sorsá­nak-« — állapítja meg a közle­mény. A VDK kormánya egyértel­műen leszögezi: a vietnami nép elhatározott szándéka, hogy harcol minden újabb amerikai kaland ellen, kivívja a győzelmet, s teljes mérték­ben meghiúsítja a háború úgy­nevezett vietnamizálásának politikáját. »Minden vietnami állampol­gár joga és kötelessége, hogy Vietnam területén bárhol har­coljon az amerikai agresszor ellen« — hangsúlyozza a de­mokratikus Vietnam kormá­nyának közleménye, amely végezetül a vietnami nép in­ternacionalista támogatásáról biztosítja a laoszi és a kam­bodzsai népet is. A dél-vietnami fegyveres erők kedden az amerikai stra­tégiai és taktikai légierő, va­lamint a tüzérség hathatós tá­mogatásával ellentámadást in­dított a Saigont a kambod­zsai határral összekötő 13. szá­mú főútvonal mentén — jelen­tették a nyugati hírügynöksé­gek. A támadás célja: a haza­fiak Saigon térségét veszélyez­tető előretörésének feltartóz­tatása. Gyújtogatás a Alig néhány órával azután, hogy a hírügynökségek világ­f á röpítették Sallustronak, a iát argentínai leányvállalata igazgatójárták meggyilkolásá­ról szóló hírt, egy terrorista csoport Rómában felgyújtotta az argentin légitársaság Via Veneto-i irodáját. A kár mint­egy 42 ezer dollár. Berlinguer hangsúlyozta: az egyre éleződő választási harc­nak és a május 7-i szavazással sorra kerülő döntő fontosságú összecsapásnak két főszerep­lője van: az OKP és a DC. A kereszténydemokrácia részé­ről az utóbbi időben megnyil­vánuló kétértelműség és ve­szedelmes jobbratolódási kí­sérletek szükségessé teszik, hogy a DC egyértelmű és vi­lágos feleletet adjon hét, az OKP által életbevágóan fon­tosnak tartott kérdésben. A hét kérdés a következő: A DC vállaljon egyértelmű kötelezettséget: 1. az ellenállási népmozga­lomból született köztársasági alkotmány maradéktalan megtartására, a fasizmus új­jáélesztésire tett kísérletek megakadályozására; 2. a parlamenti demokrá­cia és az arányos képviseleti elv minden szinten történő megtartására; 3. arra, hogy nem tesz vagy támogat kísérleteket a dolgo­zók sztrájkjogának bármiféle korlátozására; 4. arra, hogy támogatja a szakszervezetek önállóságát és szervezeti egyesülését; 5. arra, hogy elfogadja a három nagy szakszervezeti szövetség szociálpolitikai és gazdaságpolitikai javaslatait; 6. arra, hogy nem szít val lási alapon ellentéteket a la- k-.-,s':g különböző rétegei kö­2 A saigoni alakulatok vonta­tott ütemben igyekeznek eljut­ni a főútvonal mentén fekvő An Loc tartományi székhely­re, amelyet már napok óta a hazafiak ostromgyűrűje vesz körül és Loc Ninh városába, amelyet múlt pénteken foglal­tak el a partizánok. A DNFF fegyveres erői azonban Loc Ninhtől 30 kilo­méterre északra bravúros ro­hammal elfoglalták a kambod­zsai határ közelében levő stra­tégiai fontosságú Bodup tá­maszpontot. Ezzel egyidejűleg tüzérségi támadást indítottak a dél-vietnami 5. hadosztály fő­hadiszállása, s az ugyancsak a 13. főútvonal mentén fekvő Chon Thanh város védelmi övezetéhez tartozó megerősí­tett állás ellen. An Loc tartományi székhely 90 kilométerre északra, Loc Ninh pedig mintegy 110 kilo­méterre északra fekszik a dél­vietnami fővárostól. Saigonban egyes katonai körökben is borúlátóan nyilat­koztak a dél-vietnami ellentá­madás kilátásairól. Borúlátá­suk annál is inkább indokolt, mert a felszabadító erők szi­lárdan ellenőrzik a 13. számú főútvonal An Loc és Loc Ninh közötti 24 kilométeres szaka­szát Az elmúlt 24 órában újabb »rekordot« állítottak fel az amerikai agresszorok délkelet- ázsia, elsősorban dél- és észak­vietnami légi háborújukban. A Saigonban kedden délben kiadott hadijelentésekből ugyanis kitűnik, hogy ameri­kai és dél-vietnami vadász­bombázók egy nap alatt 490 alkalommal, B—52-es amerikai óriásbombázók pedig 19 al­kalommal indultak bevetésre Via Veneton Az n Massagero című olasz lap szerkesztőségét korábban ismeretlen telefonáló hívta fel és közölte, hogy a gyújtogatás az »Argentin Népi Hadsereg« nevű szervezet római csoport­jának műve volt. Mint isme­retes, ez a terrorista szervezet rabolta el, majd gyilkolta meg Sallustrót. zött és megőrzi az állam szi­gorúan világi jellegét; 7. arra, hogy kötelezettséget vállal Olaszországnak a ka­tonai tömbökből való kilépé­sére, az Egyesült Államok imperialista politikájától való függőség felszámolására. A hétpontos kihívás azt cé­lozza, hogy a keresztényde­mokrata párt kimozduljon a tudatos kétértelműségből, amely választási taktikáját jel­lemzi. A DC vezető politikusai ugyanis — anélkül, hogy ezt a párt hivatalos programjaként mondanák — súlyos kijelenté­seket tesznek választási gyűlé­seiken. Forlani keresztényde­mokrata főtitkár például egy bolognai lapnak adott nyilat­kozatában még arra is célzást tett, hogyha a május 7-i sza­vazás nem hoz »a demokrati­kus pártok számára kedvező eredményt« (értsd: nem teszi lehetővé Jobboldali centrista kormány alakítását), újabb választás következhet. Forlani tehát azt mondja, vagy úgy szavaztok, ahogy a keresztény- demokrata pártnak kedvező, vagy nem érvényes a szavazás. »Ez a demokratikus intéz­ményeknek és a nép akaratá­nak teljes semmibevételét je­lenti« — hangoztatta az OKP főtitkára. Berlinguer hangsúlyozta: az OKP azt várja a május 7-i vá­lasztásoktól, hogy az a balol­dali erőkre adott »zavazatok- kal, a választórétegek általá­Dél-Vietnamban. A hadijelen­tések nem közük a demokra­tikus Vietnam, Laosz és Kam­bodzsa ellen intézett amerikai kalóztámadások számát. A bombatámadásokkal egy­idejűleg az amerikai 7. flottá­nak a vietnami partok köze­lében cirkáló csatahajói tűz alá vették a VDK-nak a de- militarizált övezettől északra fekvő területeit. A VDK parti ütegei viszonozták a tüzet. A legfrissebb hírügynökségi jelentések közelebbi adatokat közölnek a Dél-Vietnam észa­ki frontjára irányított ameri­kai csapaterősítésekről. A je­lentésekből kitűnik, hogy Da Nangból légi úton Phu Bai, a Hűé volt császári székhelytől mindössze három kilométerre levő nagy katonai támaszpont repülőterére szállították a 196. amerikai gyalogdandár egy zászlóalját. A belga külügyminisztérium kedden nyilatkozatban szólí­totta fel a vietnami háborúban érdekelt összes feleket a béke­tárgyalások folytatására. Le­szögezte, az indokínai háború jelenlegi eszkalációja ellenke­zik a békés rendezés célkitű­zésével. nos balra tolódásával olyan körülményeket teremt, ame­lyek visszautasíthatatlanná te­szik a kereszténydemokrácia számára az OKP milánói kongresszusán is vázolt de­mokratikus fordulat elfogadá­sát. Az a véleményünk — han­goztatta Berlinguer —, hogy az ország súlyos problémái csak a dolgozók részvételével, a há­rom nagy népmozgalom, a kommunista, a szocialista és a katolikus népmozgalom össze­fogásával és együttműködésé-^ vei oldhatók meg. Kínai nyilatkozat Vietnamról A kéddi kínai lapok vezető helyen közük a kínai külügy­minisztérium hétfői nyilatko­zatát, amely Nixon pekingi lá­togatása óta a legélesebb han­gon ítéli el az amerikai kor­mány vietnami politikáját, és február óta először szögezi le, hogy a kínai kormányt »nagy felháborodással« töltik el a VDK elleni bombatámadások. Nixont név szerint ez a nyi­latkozat sem támadja. A kí­nai külügyminisztérium visz- szautasítja az amerikai vá­daskodást az »északi invázió­ról«. A nyilatkozatnak a dél­vietnami helyzettel foglalkozó része forrón üdvözli a testvéri vietnami nép által kivívott győzelmeket, majd kifejezi a kínai kormány és nép szilárd meggvőződését, hogy a vietna­mi nép, összefogva és vállvet­ve harcolva a testvéri laoszi és kambodzsai népekkel, bizo­nyosan meg fogja hiúsítani az amerikai imperializmus ösz- szes katonai kalandjait és po­litikai manővereit, és győzel­met fog aratni. FUKUDA NYILATKOZATA Kissinger nem utazik Fukuda japán külügymi­niszter kedden közölte a sajtó képviselőivel, hogy dr. Henry Kissingernek, Nixon elnök külpolitikai tanácsadójának látogatását valószínűleg elha­lasztják. Megfigyelők a halasztást a vietnami események alakulá­sával magyarázzák. Fukuda egyébként szeretné, ha a ja­pán vezetők által régóta óhaj» tott látogatásra még Nixon amerikai elnök moszkvai útja előtt sor kerülne. Nyikolaj Podgornij, a Szov­jetunió Legfelső Tanácsa El­nökségének elnöke megérke­zett a török fővárosba. Az utazás személyi érdekessége, hogy Podgornij néhány esz­tendeje parlamenti küldött­ség élén már járt Ankará­ban, ahová most — a két or­szág kapcsolatainak történe­tében először történik meg ez — mint hazája első közjogi méltósága tér vissza. Bizonyos értelemben Pod­gornij útja a diplomáciai életben gyakori rutin-látoga­tásnak számít, hiszen a Leg­felsőbb Tanács Elnökségének elnöke viszonozza Sunay tö­rök államfő szovjetunióbeli utazását. A helyzet azonban mégsem egészen ez. Elég egy pillantást vetnünk a látoga­tást megelőző napok nyugati kommentárjaira és máris ki­tűnik, hogy Podgornij útját olyan érdeklődés előzte meg, amely messze túlnő a két or­szág határain. Ezt számos földrajzi, tör­ténelmi, kül- és belpolitikai tényező teszi érthetővé. A Szovjetunió és Törökor­szág közismerten határos egy­mással és Jereván, szovjet- örményország fővárosa a tö­rök határ közvetlen közelé­ben van. Ami a történelmet illeti, az a két ország vi­szonylatában is bővelkedett változatosságban. Van azon­ban egy olyan gránit alap, amelyre szovjet vélemény szerint mindmáig építeni le­A Palesztinái Nemzeti Ta­nács rendkívüli kongresszusa kedden a konkrét intézkedé­sek egész sorát határozta el Husszein király jordániai rendszerével szemben. Kairói megfigyelők szerint a Paleszti­nái mozgalom történetében is páratlanul kemény az a hang, amellyel a kongresszus a Husszein-tervet fogadta. Hét­főn este határozati javaslat született arra vonatkozóan, hogy Husszein király fölött Palesztinái nemzeti különbí­róság ítélkezzék. A kongresz- szus ajánlást fogadott el a jordániai monarchia megdön­téséré, a demokratikus jordá­niai állam megalakítására, egy jordániai—palesztin egységes front létrehozására. Husszeint »árulónak« bélyegezték, s en­nek megfelelő elbánást indít­ványoztak vele szemben. Javasolta a kongresszus Jor­dánia teljes gazdasági bojkott­ját, a királyi rendszer kizárá­sát az Arab Ligából, továbbá a »Jordániái Nemzeti Front­nak« mint az ország egyetlen képviselőjének elismerését. Minden arab pénzügyi támo­gatást a nemzeti frontnak kell kapnia ezután — hangoztatták a kongresszusi küldöttek. A párizsi rendőrség óriási apparátussal folytatja a nyo­mozást azoknak a gengszterek­nek a kézrekerítésére, akik­nek hétfőn délután egy bíró­sági tisztviselő foglyulej tűsével sikerült vizsgálóbírói kihallga­tásukról megszökniük, és akik — mután túszukat szabadon- bo'csátották — egérutat nyer­tek a rendőrök elől. A párizsi igazságügyi palo­tában történt páratlan vakme­rőséggel végrehajtott ember­rablást a gengszterek a jelek szerint bűntársaik segítségével alaposan előkészítették a szö­kést és jó előre gondoskodtak megfelelő búvóhelyről is. A francia lapok most em­lékeztetnek arra, hogy felte­hetően nemcsak a rendőrség keresi most a gengsztereket, hanem bosszúra készülődik ellenük a párizsi alvilág egyik csoportja is. Az egyik meg­szökött gengszter, Christian, Jubin ugyanis 1969 decembe­rében valóságos vérfürdőt rendezeti a párizsi alvilág Két: az a kölcsönös tisztelet, amelyet a szovjet állam és a modern Törökország megala­pítója, Lenin és Kemál Ata- türk érzett, illetve nyilvání­tott ki egymás személye és életműve ;-ánt. A török belpolitika szem­pontjából Podgornij megle­hetősen feszült helyzetben érkezett meg Ankarába. Még érvényben van a rendkí­vüli állapot, amelyet elmélet­ben a terrorcselekmények végrehajtói ellcn hoztak, a gyakorlatban azonban jobbá­ra a politikai baloldal ellen alkalmaznak. Hiba lenne megfeledkezni arról, hogy amióta egy esztendje a had­sereg megbuktatta Dcmirelt és Erim kormányfő kezébe adta a hatalmat, a török bel­politikára jobbratolódás jel­lemző. Ugyanakkor — bár az or­szág a NATO tagja és alap­vető orientációja nyugati — a külpolitikájában történi olyan változás, amely megne­hezítené a szovjet—török kap­csolatokat. Márpedig külpoli­tikai téren — a közel-keleti problémáktól a ciprusi kér­désig — rendívül sok meg­vitatni való probléma kerül az ankarai zöldasztalra és ugyanezt lehet elmondani a kifejezetten szovjet—török témákról is. Eddig már több­ször bebizonyosodott, hogy Ankarának nemcsak politi­kai, hanem gazdasági tekin­tetben sem közömbös hatal­mas szomszédja jóindulata. A Palesztinái Nemzeti Ta­nács ismét állást foglalt amel­lett, hogy »a Palesztinái fel- szabadítási szervezet a Palesz­tinái nép egyetlen törvényes képviselője; az egyetlen olyan testület, amelynek jogában áll kifejezést adni a palesztin tö­rekvéseknek, vezetni a fegy­veres harcot«. »Minden olyan kísérlet, amely figyelmen kí­vül próbálja hagyni a szerve­zetet, támadás a palesztinai nép jogai ellen« — állapította meg a kongresszus. A 11S. SALT A hadászati fegyverrendsze­rek korlátozásáról folyó SALT tárgyalások 118. plenáris ülé­sét a Szovjetunió helsinki nagykövetségén tartották. A szovjet küldöttséget Vlagyimir Szemjonov, az amerikai dele­gációt Gerard Smith vezette. Az amerikai küldöttség szóvi­vője szerint a felek »aktív és érdemi« tárgyalást folytattak. A soron következő ülést csü­törtökön tartják az amerikai nagykövetségen. egyik ismert alakjának, Jo Attinak «-Gavroche« nevű éj­jeli mulatójában, agyonlőtte az egyik pincért és az egyik bárhölgyet, majd erőszakot követett el Jo Attia fiatal lá­nyán. Attia és barátai ekkor bosszút esküdtek Jubin ellen, ám a gengszter csakhamar rendőrkézre került. Ju.bint ak­kor, letartóztatása után egy rendőrségi ideggyógyintézet- be küldték, mert zavarosan vi­selkedett. Most azonban a pá­rizsi lapok hangsúlyozzák, hogy az állítólagos őrült a szökési akció serén »'’-’átlan hidegvérről tett t" * ' ' i. Jubin én t ■ -sen rejtőznek v esban vagy körry \ ' lesi la­pok aggodal:r.\:' adnak kifejezést, hogy a mindenre el­szánt gengszterek aligha ad­ják majd meg ellenállás nél­kül magukat, s mivel egy ri­vális gengszterbanda bosszúra készül ellenük, még további véres eseményekre van kilá­tás. Romok és hajléktalanok Megérkeztek az első felvételek az Irán egy részét sújtott szörnyű földrengésről. Képünkön: Romok és hajléktalanok Qeer város térségében. (Telefotó: A P—MTT—KSt) Memorandum Brandtnak Rudolf Kleine, a nyugatnémet háborús veteránok szövetsé­gének elnöke békét követelő memorandumot nyújtott át Brandt kancellárnak. Az eseményen képviseltette magát a háború áldozatainak és antifasiszta ellenállóinak világszö­vetsége is. (Telefotó: AP—MTI—KS) Berlinguer sajtóértekezlete A kereszténydemokraták politikájáról Enrico Berlinguer, az Olasz Kommunista Párt főtitkára kedden az Olaszországban működő külföldi tudósítók köré­ben sajtóértekezleten vázolta az OKP álláspontját és irány­vonalát a május 7-i általános politikai választások kapcsán. Somogyi Néplap Palesztinai kongresszus Kemény hang a Husszein-terv ellen Krimi — Párizsban Nemcsak a rendőrök, a gengszterek is

Next

/
Oldalképek
Tartalom