Somogyi Néplap, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-12 / 85. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! XXVIII. évfolyam 85. szám AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BÍZÓ T T SÄG Á N A K LAPJA é >* ■ ' - -O’ Lakás, iskola, víz DINAMIKUS KORSZAK Fick Jenő Koiáron megyéin Az országgyűlési képviselők Komárom megyei csoportja kedden a komáromi városi tanácsnál tartotta ülését, amelyen a megye egészségügyi helyzetét vitatták meg a parlament következő ülésszakán napirendre kerülő új egészségügyi törvény tükrében. A tanácskozáson részt vett Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnöke, Tatabánya országgyűlési képviselője és dr. Beresz- tóczy Miklós, az országgyűlés alelnöke is. A vita során — amelyben Fock Jenő is részt vett, — a képviselők kifejezték azt a véleményüket, hogy a nők egészségvédelme, valamint a csecsemőhalandóság csökkentése érdekében az egész társadalom nagyobb felelősségvállalására lenne szükség. Számos, hasonló életszínvonalú országban sokkal kisebb a csecsemőhalandóság, mint hazánkban. A magyarországi helyzetben elsősorban a halálozások kétharmadát jelentő koraszülés játssza a fő szerepet. Ez viszont szorosan ösz- szefügg azzal, hogy évente 200 000 művi vetélésre kerül sor. Ennek káros következményei pedig nemcsak az egyes családok boldogsága, hanem az ország jövője szempontjából sem mellékesek. A gyermekgondozási segély bevezetése és az a sokféle más szociális kedvezmény, amelyet az utóbbi években a kormány biztosított, segített ugyan abban, hogy a mélypontról elkerüljünk, a fejlődés azonban nem kielégítő, és az ország lakosságának »elöregedése« tovább tart. Napirenden: a városi tanács — Kaposvár fejlődése meghatározó — Mozgalom a 100. évfordulóra Nagy jelentőségű témát tárgyalt tegnap délelőtt a megyei tanács végrehajtó bizottsága. Hosszan, eimélyültén és szenvedélyesen. A Kaposvári Városi Tanács V. B. és szakigazgatási szerveinek tevékenységét tűzte napirendre, s érthető, hogy ezt nem lehet, nem is volna szabad elszakítani a város általános fejlődésétől. Tehát nemcsak a testületeket, hanem Kaposvár, sőt a megye egész lakosságát is közelről érintő tanácskozás volt ez. A napirend tárgyalásán részt vett és felszólalt Németh Ferenc, a megyei partbizottság első titkára és Csapó Sándor, a városi pártbizottság titkára is. A háromórás vita bevezetőjeként Rostás Károly, a városi tanács elnöke kiegészítőjében elmondta, hogy 1967 óta most először zajlott le komplex vizsgálat a városi tanácsnál. Ennek célja nyilvánvaló, tartalma a lényegre tört, módszere segítő szándékú volt. Hozzásegítette a város vezetőit ahhoz, hogy elmélyült, elemző jelentésben adjanak számot munkájukról a megyei vezető testületnek. A jelentés megállapította, hogy a városi tanács és a végrehajtó bizottság működése zavartalan. Aktivitás jellemzi választott tagjait, különösen nagy érdeklődéssel foglalkoznak a város fejlesztésével. Ugyanerről adhattak számot a tanács hét bizottságának tevékenységével kapcsolatban is. SZEMÉLYZETI HELYZET A szakigazgatási szervek azonban — jóllehet fejlődés jellemzi az egész apparátus munkáját — sok gonddal küzdenek. S ezek a gondok nemcsak a jelentésben, hanem a vitában, a felszólalásokban is nagy hangsúlyt kaptak. A hatósági tevékenység még sok kívánnivalót hagy maga után. Erről beszélt dr. Kassai János, a megyei tanács vb- titkára is, aki elmondta, hogy különösen az építési, közlekedési és vízügyi osztályon, valamint az igazgatási osztályon sok az el nem intézett ügy; három-, négyhónapos, sőt egyes esetekben egyéves lemaradás is tapasztalható. Előfordul, hogy nem megfelelő hangnemmel fogadják az ügyfeleket; durvaság, felületesség is tapasztalható. Ezeken sürgősen változtatni kell. A végrehajtó bizottság egyébként részletesen elemezte a városi tanács személyzeti helyzetét, a dolgozók politikai és szakmai felkészültségét. Megállapította, hogy a nyilvánvaló fejlődés ellenére különösen a nagy fluktuáció okoz zavarokat, (öt év alatt a dolgozók 65 százaléka cserélődött ki.) Ennek megállapítása és a belső tartalékok föltárása nagymértékben hozzájárulhat a megnövekedett feladatok színvonalas ellátásához. HÁRMAS Ft) FELADAT A megyei tanács vb-titkára úgy fogalmazott felszólalásában, hogy hármas fő feladat áll a tanács előtt: a lakás, az iskola és a víz. E témák egyébként nagy teret kaptak a jelentésben is. Örömteli megállapítás — és valamennyien szemtanúi lehetünk —, hogy az utolsó tíz év Kaposvár fejlődésének legdinamikusabb korszaka. Érdekes számadat, hogy az utolsó évtizedben évenként 1200—1300 ember vándorolt be Kaposvárra, s ennek háromnegyed része produktív népesség. A lakosság számának alakulása természetesen összefügg a mezőgazdaság gépesítésével, a város nagymérvű iparosításával és sok más tényeA szokásosnál korábban etethetnek zöldtakarmányt Illés Imre, a sávolyi Egyesült Űj Élet Termelőszövetkezet főállattenyésztője mondja: — Ilyenkor a határt járva erősebben dobog az állattenyésztő szive. Tudom, másnak is tetszik a kép, ami most elé tárul: minden zöldell, az eső meg a meleg hatására szinte egyik napról a másikra tavaszi színt vett föl a határ... De a szakember különösképpen örül a látványnak, mert tudja, hogy ez az idő nagyon kedvez az állattenyésztésnek. Hogy nálunk, az Egyesült Üj Életben mit jelent ez? Elkezdhettük a zöldtakarmány etetését. Erre most mintegy két héttel korábban került sor, mint más években. A repcével indult a zöld futószalag. Nem tisztán etetjük a jószággal, hanem a tavalyi silóval keverjük, úgy rakjuk az állatok elé. A korán tavasziasra fordult időjárás teszi, hogy a hagyományos május elsejei kezdés helyett már április 15-én kihajthatjuk a jószágot a legelőre. A fű szép, gazdag hozamú, semmi akadálya sincs a legeltetésnek. Százötven üsző. és tizenöt csikó kp-'"'i v; a zöldbe a hónap kö- y " e-zű fél hónapot r . Annyi előnyhöz jutunk a korábbi évekhez képest. így a tavalyi finomabb széna megmarad az ístállós I szarvasmarháknak, a teheneknek és a hizlalásba fogott nö- I vendégeknek... A megyét járva bízvást elmondható, hogy másutt is a szokásosnál korábban etethetnek zöldtakarmányt az idei tavaszon a gazdaságok. A dű- lőutakon olyan kocsikkal lehet találkozni, amelyeknél a saroglyábán már idei, friss ka- szálású zöldeleség látható. Az egyik szövetkezet határában láttuk, az őszi árpa tábla végén: egyes sötét foltokban olyan dús a növény, hogy az erős szél lehengerelte. — Lekaszáljuk zölden ezeket a foltokat — mondta a gazdasag elnöke. — Nem tehetünk mást. Amikor a műtrágyát szórták, gondatlanság miatt a géppel többször is ráfordultak egyugyanazon területre, így aztán most megmutatkozik a hatás. De így, zölden is hasznát vesszük, örül a jószág a friss takarmánynak... Fél hónap előny. Ennyivel korábban »jön be« az idén a vetett zöldeleség, és a fű a réteken, legelőkön. Mindenesetre a megtakarított értékes szénát érdemes lesz megbecsülni: ki tudja, hogy a zöldtakarmány hozamát a későbbiekben hogyan befolyásolja majd — a csapadék.-, h. r. Poci gór nij Ankarában zővel. Köztudomású az is, hogy a kormány Kaposvárt felsőfokú központtá jelölte ki. S az egyre dinamikusabb fejlődés nem tűr megállást! A jelentés beszámolt arról, hogy a város IV. ötéves tervének legnagyobb feladata az állami lakásépítés. A korábbi késésekkel ellentétben most sikerült — egy operatív bizottság közreműködésével — biztosítani a folyamatos építkezés előkészítését. Ez azonban nem oldotta meg a tanács minden gondját. A tervidőszak első részében volna szükség több pénzre az építkezésekhez és nem fordítva, ahogy az várható. Ennek ellenére határozott állásfoglalás született: emiatt nem csökkentik az építés ütemét. Vita van még az OTP-vel a lakásépítést illetően, de valószínű, hogy e kérdésben is rövidesen megállapodás születik. A tanács egyébként előreláthatóan hozzákezdett már az V. ötéves terv lakásépítésének előkészítéséhez is. A másik égető gond a tanteremhiány. Három vizsgálódó szerv egybehangzó véleménye szerint is 75 tanteremre volna még szükség Kaposváron az épülő 16 tantermes iskolával szemben. Ezt nemcsak a jelenlegi túlzsúfoltság indokolja, hanem az is, hogy az eddigi évi 600—650 első osztályos gyerekkel szemben az idén 800 iratkozik be az általános iskolákba. Tehát az országos tendenciával ellentétben nálunk nő az iskolás korú gyerekek száma. S bár Csapó elvtárs elmondta, hogy a tantermeket elfoglaló lakások felszabadításával — némi túlzással — egy egész kis iskolát nyernénk, véglegesen ez sem oldja meg a gondokat. Ismert valamennyiünk előtt a város régi vízpropblémájá- nak megoldása. A nagy hírű, az egész lakosságot megmozgató akció óta új ipartelepek, üzemek kezdték meg működésüket. S talán nem mindenki tudja, hogy a jelenlegi 16 ezer köbméter víz 34 százalékát fogyasztja csak a lakosság, 42 százalékát az ipar »issza meg«. Ebből is következik, hogy — mint Rostás Károly megfogalmazta — a víztermelés permanens bővítésére van szükség. Nyomasztó kérdés városunkban a szennyvízhálózat és a derítés is. S bár az idén elkészül végre a 7500 köbméteres szennyvíztisztító berendezés, máris tervezik egy azonos kapacitású tisztító építését, amely mintegy 40 millió forintot emészt fel. MINDENT AZ EMBEREKÉRT A jelentésből és a felszólalásokból is kitűnt, hogy a városi tanács egész tevékenységének középpontjában az ember áll. Gyakran és igen felelősségteljesen hivatkoztak Kaposvár megnövekedett munkásosztályára, a munkások érdekeire, gazdasági és szociális helyzetére, kulturális ellátására, életkörülményeire. Ilyen alapállásból elemezték a tanács és az üzemek, intézmények között egyre jobban kibontakozó együttműködést és a további lehetőségeket. Vizsgálta a végrehajtó bizottság a városrendezési tervek megvalósítását, Kaposvár művelődési irányításának helyzetét, viszont kevesebb teret kapott a városgazdálkodás, a IV. ötéves terv végrehajtásának értékelése. Csapó Sándor, a városi párt- bizottság titkára felszólalásában megállapította, hogy a városi tanács munkája fejlődő tendenciát mutat, de nem problémamentes. Sokat tettek a peremkerületek ellátásáért, több fontos politikai feladatot is megoldottak. Egy-egy elképzelés, határozat megvalósítása azonban még hosszú időt vesz igénybe. Ezért is utalt a személyzeti munka megjavítására, a belső tartalékok ésszerű kiaknázására. A végrehajtó bizottság ülésén ezután felszólalt Németh Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára. KAPOSVÁR - MEGHATÁROZÓ — Legnagyobb városunk fejlődése valamennyiünk szeme láttára megy végbe, s dinamikus korszakát éli. A város lakosságának nagy többsége örül a változásnak, magáé(Folytatás a 3. oldalon) Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke kedden, Cevdet Sunay török köztársasági elnök meghívására hivatalos látogatásra Ankarába érkezett. A hivatalos törökországi látogatásra a szovjet államfőt elkísérte Kurban Ali Ogli Ha- lilov, az azerbajdzsáni SZSZK Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, SzemjoKedden az Egyesült Államokból további 20 darab B— 52-es nehézbombázót irányítottak át az indokínai hadszíntérre. Ezzel ott az amerikai B—52-esek száma 110-re emelkedik. (Az indokínai térségben állomásozó B—52-esek száma eddig sohasem haladta meg a 100-at.) A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya hivatalos közlemény b . bélyegezte meg az amerikai imperializmus VDK ellen folytatott háborújának »újabb rendkívül súlyos eszkalációját«. A kedden délben nyilvánosságra hozott közlemény leszögezi: Nixon parancsára április 6-a óta amerikai repülőgépek százai — köztük B—52-es hadászati bombavetők — és az amerikai 7. flotta csatahajói szünet nélkül támadják Vinh Linh közigazgatási központ körzetét, Quang Binh és Ha Tinh tartomány, valamint Vinh város térségét. Agresz- sziójuk nyomán több száz polnov Szkacskov, a szovjet minisztertanács külgazdasági kapcsolatok állami bizottságának elnöke, Vaszilij Kuznye- cov, a külügyminiszter első helyettese, Viktor Kulikov hadseregtábornok, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének első helyettese, a szovjet fegyveres erők vezérkari főnöke, Ivan Szemicsasztnov, a külkereskedelmi miniszter első helyettese. gári lakos vesztette életét, illetve sebesült meg. Az Egyesült Államok lábbal tiporja az 1954. évi genfi egyezményeket, az összes nemzetközi jogi elveket — hangzik a közlemény — s cinikusan megszegi az amerikai kormány ígéretét, amely szerint teljesen és feltétel nélkül véget vet a VDK területe bombázásának. A kormányközlemény emlékeztet az Egyesült Államoknak arra a törekvésére, hogy véglegesíti Vietnam megosztottságát, cáfolta a Washington és a VDK közötti állítólagos hallgatólagos megállapodás létezését, s megállapítja: az Egyesült Államok azzal az ürüggyel, hogy a VDK állítólag megszegte e nem létező megállapodást, folytatja és fokozza a háborút. Ugyanakkor figyelmen kívül hagyja 1968 októberében tett kötelező ígéretét, »amely szerint feltétel nélkül és teljesen véget vet a VDK elleni bombázásoknak és támadásoknak«. (Folytatás a 2. oldalon.) Szerződéstervezet a Holdról A Szovjetunió az ENSZ-nek ban nemzetközi szerződés- a világűr békés felhasználásé- I tervezetet terjesztett elő a val foglalkozó jogi albizottság- Hold békés felhasználásáról. —-............................. ■ a tervezet tiltja atomfegyA VDK kormányközleménye Washington megszegte ígéretét Üj üzem a nyergesújfalui Danamid Selyemgyárban A nywgesújfalui Danamid Selyemgyár évi háromezer tonna kapacitásra bővített új üzemét átadták rendeltetésének. Az üzem teljesen automatizált berendezésekkel működik. A műszálat a Borsodi Vegyi Kombinát ka<prólak tán alapanyagából készítik. (MTI Fotó — KS) ver és más tömegpusztító fegyverek elhelyezését a Holdon és egyúttal betilt minden olyan tevékenységet, amely a Holdnak háborús célokra való felhasználására iráhyuL Szovjet tiltakozás A Szovjetunió Külügyminisztériuma április 10-én erélyes tiltakozását jelentette be John Edward Killick-nél, Nagy-Britannia moszkvai nagyköveténél azok miatt a provokációs cselekmények miatt, amelyeket bizonyos angol szervek, és diplomaták követnek el egyes külföldön szolgálatot teljesítő szovjet állampolgárukkal szemben. A nagykövet közölte, hogy a szovjet külügyminisztérium nyilatkozatát kormányához továbbítja.