Somogyi Néplap, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-26 / 73. szám

Janus Pannonius költői hagyatéka ELEVEN ÖRÖKSÉG Egykorú festmény Janus Pannonlusról, a magyar világi líra első jelentős képviselőjérőL Régi adósság a mostani aranyozott borítójú jubileumi kötet Régóta vártuk már a Janus-verseket anyanyelvűn­kön, hisz köztudott: latin nyelve ellenére egyetemessé­ge mellett nemzetünk költője ő. S ez nemcsak az utókor »kisajátítása*, erre költészete jogosít bennünket. Alig-alig juthatott már hozzá az olvasó a verseihez. 1953-ban ugyan megjelent Janus Pannonius válogatott versei címmel egy kötet, de hasonló összeállítás 1938-ban előzte csak meg. A hiány az 1961-es A renessaince Ma- gyaroszágon kiadása óta nagy volt tehát A folyóiratok, könyvkiadók — úgy tetszik — most méltó módon tisz­telegnek emléke előtt Közkinccsé tenni Igen, iglémy az, hogy ma­gyarul olvassuk, hogy köz­kinccsé tegyük a valóságban azt, amiről mint közkincs- rol beszéltünk. Bizonyára so­kan vannak mostanában, akik átböngészik a róla ír­takat. Gazdag bibliográfia kí­nálkozik tanulmányozásra: kezdve Horváth István 1938- ban megjelent hosszú című tanulmányával (Pannónia János előbb nagyváradi ka­nonok, utóbb pécsi püspök költeményeinek számos ki­adatásaikról) egészen az újabb kiadások szerkesztői előszavai-ig. Nemcsak költészetének megítélése, hanem egész sor filológiai kérdés várt — és van néhány, amely vár is még — tisztázásra Többek között származása is. Sok magyartanár ma is úgy ta­nítja: horvát ács fia volt Pe­dig származására nézve kis- nemes, bár néhány életrajzi momentum arra enged kö­vetkeztetni, hogy az atya esetleg az asztalosmestersó- get is űzte. A másik nagy kérdés a név. Egy 1951-es zágrábi ki­adás címében. így közük az autoritást: Cesmiéki Iván— Janus Pannonius. Nálunk Csezmicei Jánosnak mond­ták és hitték. A legújabb ál­láspont szerint (1965-ben Tóth István tette közzé az irodalomtörténeti Közlemé­nyekben) 1434-ben Szlavó­niában, Kesincén született. Az olvasó számára termé­szetesen nem az adatolás, ha­nem a költészet az elsődle­ges. Szép vállalkozása volt a Kortársnak, hogy e havi szá­mában amolyan “-fordítói há­zi versenyt-« rendezett. Ti­zenhét mai költőnk ültette át nyelvünkre a Búcsú Vá­radtól című költeményt. A Jelenkor áprilisi száma Ja- nus-emlékszámként jelenik meg, s közölnek tanulmányt, megemlékezést más folyóká­tok is. Magyarul A Tankönyvkiadó bőséges válogatást jelentet meg az életműből, s nemcsak a köl­teményekből közöl tetemes mennyiséget, hanem levelei­ből, beszédeiből is. Kétnyel­vű kötetet jelentet meg a Corvina, az UNESCO-vaA kö­zösen; latinul és franciául Kardos Tibor válogatásával és jegyzeteivel. Az Akadé­mia "csemegével-“ adózik emlékezetének, Zsámboki János XVI. századi Janus- kiadását újrázzák eredeti faíszknile változatban. Ugyanez a kiadó megjelen­teti a pécsi tudományos ülésszak előadásait is. Egy tájékoztató hírt ad ar­ról: mintegy fél évtized múl­va kritikai Janus-kiadás je­lenik majd meg. Ezúttal a Szépirodalmi Könyvkiadó — feltehetően a legszélesebb rétegekhez elju­tó — Janus Pannonius ver­sei című könyvéről szólunk bővebben. Régi Irodalmunk közre­adásakor segíti az olvasót; tanítja és eligazítja a jó be­vezető. Kardos Tibor — egyik legismertebb Janus- kutató és értékelő — állí­totta össze a küllemre is íz­léses kötetet 0 látta el be­vezetővel is. Bevezető és jegyzetek Ez a bevezető tanulmány összegezés, egy kutató, sa­játos szemszögű összegezése Janus életművéről. Nem vé­letlen, hogy a Janus Panno­nius arca címet írta tanul­mánya fölé. Nagyszerű port­iét rajzol, amelyben megfe­lelő arányban keveredik az életrajz, a költői élmény­anyag gazdag kibontása, és azok az esztétikai megálla­pítások, amelyek segítik az olvasót biztos ítélet kiala­kításában, az olvasmányél­mény befogadásában. Nemcsak portrét, hanem kortörténetet is kapunk, tö­mör elemzést, sokat sejtető utalásokat. Sok helyütt érzé­kelteti a művek megítélése, keletkezése kanosán kiala­kult polémiákat is, mindem esetben egyértelműen állást foglalva. Olyan ez a tanulmány, mint egy tudományos forga­tókon yv, kor hang utat, éles arcéi, kapcsolatok rendsze­rének jó rajzával. Egy he­lyütt támadt csak némi hi­ányérzetünk: Mátyás és Ja­nus Pannonius viszonyát ol­vasva Olyan izgalmas ez a kapcsolat, hogy szinte kü­lön fejezetet vagy külön ta­nulmányt szeretnénk olvasni róla Nem véletlen, hogy a Pécsi Nemzeti Színház Pa- negyricus című táncjátéká­nak prózai részét Gyárfás Miklós éppen Janus és Má­tyás király kapcsolatára, dis­putájára építette. A tartalmas jegyzetek kü­lön erénye a kötetnek. Kar­dos Tibor rövid előzetesben szól szerkesztési koncepciói­ról, tömör életrajzot is ad, filológiai kérdéseket tisz­táz. Csaknem minden vers­ről olvashatunk megjegyzést, keletkezésének körülményei­ről, lehelletnyi verstani vé­leménnyel együtt. Versek és fordítók A költeményeket fejeze­tekben olvashatjuk. Epi­grammák a ferranaá kor­szakból; Ódák, elégiák, hosszabb költemények ugyan­abból az időből; Epigram­mák a padovai korszakból; Elégiák, ódák, dicsőítő epi­kus költemények ugyanezen időszakiból; Magyarországi epigrammák, majd magyar- országi elégiák zárják a sort Janus a fordítók költői nyelvén jut el hozzánk. A fordítók pedig — nemes fel­adat volt vállalkozásuk — többnyire mai költők, meg­találják Janus-nyelvét és azt a »kulcsot«, amellyel a mai olvasók élé bocsátják mind­ezt Gazdagon, bőséggel árad­nak a reneszánsz tónusok, különösebb »hatásos« archai- zálás nélkül. Azt mutatják fel, ami tartalmában rene­szánsz, s úgy, hogy az ma izgalmas és élmény legyen számunkra. Erényére legyen mondva a válogatásnak, meg­tart olyan korábbi fordítást is, mint Szabó Lőrincé, de nagyon sok új átültetést is olvashattunk. Költőink legjobbjai vállal­tak részt a feladatból: Weöres Sándor, Illyés Gyula, Csorba Győző, Takáts Gyula, Fodor András, Herényi Grá­cia. S a »(hivatásos« fordítók közül említsük meg Berczeli A. Károly, Kálnoky László, Kardos Tibor és Végh György nevét Ügy vélem, a legtöbb ol­vasóhoz a költő epigrammái jutnak közel, a tömörség, a merész gondolatok, szelle­mes csattanók által. De a válogatás, a közreadók sza­vai bizonyítják: Janus egész hagyatéka eleven örökség. Tröszt Tibor Janis Pannonius versei Búcsúzás Váradtól és szent királyitól Minden hótakaróba rejtve szunnyad, S míg dér zúza rogyasztja lombos ágak Nemrég zöld pagonyát, telünkbe addig. Hogy már haggyuk a szép Körös vidékét. Szólít úri parancs a nagy Dunánkhoz. Társak, rajta az útra, falja a szánj Állhat jégbe mocsár s lápos amóeote. Nem tart vissza folyó, sem tó-rianás. Hol nemrég remegő ladikja szelte, Most ott táncol a pór s gúnyolva ropja, Hetykén járva a dermedt ár taréján. Társak, rajta az útra, falja a **án.i Ügy sodrásba se száll a csónak orra, S szárnyas, gyors evezőkkel sem suhan úgy, Fújhat alkonyi pírba zefírfuvallat Víztükrét rezegetve, mint lovakkal Száguld, szinte repülve, télen a szán. Társak, rajta az útra, falja a szán! Áldott hévizeidtől is búcsúzom, Szemnek orvosi, kristály tükrötökben Bíz nem orrfacsaró kén gőze, ámde Timsóval elegyült forrás vizével Gyógyítjátok a látást, áldjon az ég. Társak, rajta az útra, falja a szán! Nagy tékádat a régi könyveiddel Mnémon lányai, Múzsák, sem szerették Ügy s Castália berkét sem, ahogy én Hajló polc-sorodat, mely csalta Phoebust S őrzőn, ő, Patarából jött közibénk. Társak, rajta az útra, falja a szán! És szobrok, ti aranyba vert királyok, Még a tűz se fogott, mikor veszetten Tombolt végig a várban s pernye üszba A menny s földet a kőomlás takarta; Rom közt álltatok épen, búcsúzom is. Társak, rajta az útra, falja a szán! Rőtszín vértbe ki bronz lovaddal állsz Itt, S jobbod harci szakercét tart vigyázva S nektár verte ki márvány oszlopok közt Fénylő hamvaidat kő-nyughelyedben, Kérünk, légy mivelünk, amerre járunk. Társak, rajta az útra, falja a szán! EPIQRAMMAK AZ ÁLNOK FARKASRA Jól emlékszem-e? Ilyképp szólt a görög szava egykor: Mást hordoz Leucon s mást Leucon szamara. Farkasom, ejnye, mintha csak illene rád is e mondás, mert az eszed mást hord, mint ami nyelveden ÜL RUFUSRÓL Hogy nem tetszenek, írod, a jámbor hadnak a pajzán verseim? — Ejj, mi öröm! — Tapsol a nagy sokaság! BIRKÁSRA Nincsen olyan föld? Es a fejetlen nép rege lenne? Nézz Birkásra, legott változik ebbe1 hited! SZAMÁR-BESZÁLLÓ Ö, utazók, rakjátok e helyt le a terheteket, mert ím az írás biztat: itt a szamár-pihenő. Büszkeségünknek mondha- Az 500 éve halott költS tóm, mert Itália után ha­zánkban terjedt el elsőnek a humanista kultúra, s ez túl­nyomóan Janus Pannonius költészetének tulajdonítható. A XV. században Magyar­Büszkeségünk, a nagy kumanista országon még fejletlen volt a polgárság, az államvezetés azonban megkívánta, hogy az ország ügyével foglalkozó hi­vatalnokok a műveltségben járatosabbak legyenek. Ilyen tudomány — egyáltalán: a kultúra megszerzése — az időben csak Itáliában volt \ elérhető. És ő, egy kisnemes fia, humanista — latin nevén Janus Pannonius — elutazott Ferrarába és Paduába, hogy a humanista műveltséget el­sajátítsa, hazatérve pedig terjessze. A humanizmus helyet ad az emberi érzésnek, az ezzel foglalkozó irodalomnak. A haza, a hazaszeretet fogal­mát is nemesebb tartalommal tölti meg. Az «édes haza« ki­fejezés is először a humaniz­mus, a renenszánsz költésze­tében jelenik meg. Janus külföldi társai közül sokan lenézték akkor a ma­gyarokat, többek közt őt is. Egy iskolatársa »barbár med­védnek csúfolta, mire a köl­tő öntudatosan így vágott vissza: egyik epigrammájá­ban: »Megmartál, hogy a föld, mely szült, medvék le­gelője / Így mondod, Gryl- lus, annyira vad vagyok én. / Hát jó: medvetejen növe­kedtem, néked azonban, f Gryllus, nem medve volt az anyád, de szuka«. Egy őseivel állandóan hen­cegő olasz patriciusivadék is megkapta tőle a magáét: »Hej, sose kérkedjél! Tudjuk mindnyájan igen jól, honnan eredtél, és mily nemesek szüleid. Asszonyanyád folyton könyökébe törölgeti orrát, S csak ünnepnapokon köpköd a földre apád.« Janus Pannonius, a későb- püspök szembefordult az gyházzal is, amely V. Miklós ipával az élen pénzért és jrándoklással bűnbocsána- it és a purgatórium kínjaitól iló állítólagos megszabadu­ld hirdetett Janus gúnyo- !B kérdezte a zarándokok­»Eljön még az idő, amikor érett férfi' koromban Bátran a harci mezőt zengem, a csaták zivatarját, Nagy Hunyadit, hogy a vad törökök közt szerte miként dúlt.« Fájlalta azt is, hogy a tö­rök elleni harcban az euró­pai nemzetek közönyösen szemlélik küzdelmüket. Leg­jobban — miként 400 évvel később Petőfi is — a néme­tekre haragudott. Nagy ki­fejező erővel írta: Mikor hazajött, a hazai gondok, a török elleni harc legszebb versei megírására késztették. Szembeállította a régit az újjal, és a feltörő új mellett foglalt állást. Haladó gondolkodás, hazaszeretet, a nép életének átélése jellem­zik költészetét. »Még soha nem pártolt G er mánia minket, azonban Mindig készséggel szegte meg esküszavát.« Nyolc év után, mikor elbú­csúzott mesterétől, Guarino­töl, hazajött — miként írja —, megvolt nagy és nemes célja: tői, hogy: talán idehaza mér nem is lehet üdvözülni? Szenvedélyesen érdeklődött kora problémái iránt, és sík- raszállt a tudomány, a kultú­ra fejlődése mellett. Rajongva szerette hazáját Még egész fiatalon irtai »...« vadonban lakó népet kivezetni, műveltség áldásit föltárva finommá tenni az életet... « Mesterét szellemi atyjá- dicsőítő versben is szeretet- nak nevezve: a hozzá írott tel emlékezett meg hazájáról: »Hogy meghallgasson téged, a föld valamennyi sarkából jön a nép ... Franciák, németek, spanyolok özönlenek ... En magam is, kit az Isten és Jósorsom küldött hozzád még zsenge koromban, a Dráva és a Duna szép tájáról...« »Marshoz a békéért« és a »Békéért« című kis versei pe­dig a hazaszeretet mellett a humanista embernek a béke utáni vágyát sóvárgását Is tükrözik. Vertei, práaaá írásai szilárdították és elterjesztet­ték a magyar írásbeliség elő­készítését, a reformáció ma­gyar irodalmát. Janus a leg­nagyobb költőnk volt Balas­si Bálint előtt. Gyeaes Zoltán A HAJÓTÖRÖTT FRANDUSRÓL így szólt Frandus, amint a Póba merülve éviekéit: Lám, szomorú módon veszt el a sors keze, mert Már ha muszáj folyadékba, azért más lenne halálom, Hogyha borod nyelvén, vesznék, Bacchusom, én. Takáts Gyula versfordításai A NARNI QALEOTTÓHOZ Ezt a néhány epigrammát néked Pannóniából a Duna küldi, a föld északi főfolyama. Hogyha talán egy-egy közülük nem látszik enyémnek, jó Galeottóm, hát meg ne lepődj emiatt Mert ad a hely, de el is vesz a szellemtől — ki tagadná? S látszik a versen, hogy merre, hol is született Rég a latin környék latinabbá tette a versem, barbár táj barbár szóra kapaitja a szám. Hozd ide Vergiliust: hamisan fog szólni a lantja; vagy Cicerót: itt elnémul a nagy Ciceró. Ám te segíthetnél: ha göcsörtjeiket lecsiszolnád, azt hinné az Ítész: mind Helikonra való. LUCIÁRA Nincs igazad, ha megorroltál rám, Lucia, lelkem, mert — úgymond — ügyeid szétsusorogta a szám. Nem susorogta, bizony! Hogy honnan tudja a szomszéd? Hogy s mint terjedt el, s hangzik a városon át? Mondd, aki semmit meg nem hall, van olyan süket ember? Azt se, ha ágyú szól, azt se, ha dördül az ég$ Jó megszúrkált engem, Lucia ostoba nyelved; válni szúnyoggá most épp eyiiatt akarok. 'issza szeretnélek szürkülni: nyugalmad is éppúgy megkeserüljön, ahogy megkeserül az enyém. Csorba Győző fordításai SOMOGYI NÉPLAP frrnftn

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom