Somogyi Néplap, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-26 / 73. szám
a keskeny, «an toa area fiatalember azután sem tudta volna okát adni, miért voilt olyan sürgős, hogy bejussanak • végállomásnál a büfébe Türelmetlenül, kézen fogva húzta maga után a lányt Együtt járták meg délután a hegyet, átsétáltak az erdőn, különösen fáradtak vagy szomjasak nem voltak. Lehetséges, hogy csupán aa öröm késztette sietségre, a lendület hajtotta, ahogyan az előbb nekilódultak a lejtőknek, kergetőztek egy kicsit, s amelyikük hamarabb leért, kitárt karral várta a másikat A hodályszerű büfé bejáratában megtorlódtak a befelé igyekvők, s a csontos arcú fiatalember, aki szürke pepita kabátot hordott, összekapaszkodott párjával. Az áradat vitte őket s akaratlanul arrébb sodortak egy kövérkés asszonyt A fiatalember jókedvű volt, még rá is mosolygott. Aztán beállt a pénztár előtti sorba. Zsebében kotorászott apróért, amikor hátulról rákopogtak a vállára. Megfordult Keményképű, zömök férfi állt mögötte. Fél szeme ösz- szehúzva, feje kissé oldalt billentve. Semmi jót nem ígért a tekintete. — Mit lökdosi a feleségemet? A fiatalember «lőtt nem állt már senki. — Tessék kérni! — sürgette a pénztárosnő. Két tűz között egy másodpercre megzavarod ott, aztán gyorsan megváltotta a blokkot Mielőtt ellépett volna, hátulról megfogták a könyökét I — Ne siessen Agyi A lány az üveges pultnál nézelődött a megtöppedt húspogácsák s a fonnyadó kolbászadagok közt Észre sem vette a jelenetet — Azt kérdeztem, mit hu- ligánkodik itt? — fordította szembe a fiatalembert a mellé szegődött férfi. Valamivel, alacsonyabb volt idősebb is nála. S a hangja fenyegető. — Lesz szíves elengedni? mondta idegesen a fiatalember, s elharapva utánamormolta: — Nagyon sajnálom, ha meglöktem valakit... másik elmosolyodott Mintha bunkót forgatna a* arca előtt — De még mennyire megsajnálod, te csibész. Egy pillanatra sem eresztette el a markába kaparintott könyököt Taszított rajta egy kicsit. A fiatalember egyszeriben megértette, hogy a vadonba került, a napfényes délutáni kirándulás végpontjára. Mindent ezért a pillanatért történt Mikor a dombtetőn, a kilátó korlátjának dőlve átfogta a lány vállát, ez az ismeretlen már valahol a háta mögött járt, hogy elérje, belekössön, megalázza. Könnyedén bólintott, mint aki beletalált szerepébe, meg sem próbál kibújni alóla. — Tehát mit akar? A lány most feléjük for- iult a pulttól. Szavukat nem A közelgő három ét ft'edik fordulót megelőzően — I szurkolók egybehangzó kívánságának megfelelően — s Sajt és Népe lap sportrovat- nezetője fölkereste Burbu- lya ll-t, hogy válaszoljon néhány, a szurkolókat rendkívül érdeklő kérdésre. Az interjú elkészült, s most ebből közlünk néhány »kérdés-fele- let-»-et. Okulásul Az újságíró: — S mi a véleménye a csak a pénzt haj- hászó sportemberekről? Burbulya II.: — Elítélem őket... Panta rei! Mondták a művelt görögök. Ami azt jelenti, hogy a víz elfolyik, minden változik, a pénz értéke is, mennyisége is, neme is, csak egy marad meg: az ember. Én! A szubjektum. Aki emberi emberségével nem törődik, aki megfeledkezik arról, hogy voltaképpen ő homo ludens, játékos embej, s nem harácsoló, az tegye le a lantiát a fotballcsukáját. Az újságíró: — Mi a véleménye: árt-e, ha a labdarúgó művelt, széles látókörű, politikailag tisztán látó, erkölcsileg magasan kvalifikált ember? Vidor Miklósi vás érthette a tömegben, de ahogy szemibenálltak, átvillant rajta az ijedtség. Kialakulatlanul fiatal arca olyan védtelenné vált, mintha öltözködés közben nyitnának rá. — Most nem ugrálsz, mi? — rekedt, vastag hangja volt • férfinak. — Hagyjon békén! Mondtam, hogy sajnálom ... — Gyerünk! Kifelé! A fiatalember megpróbálta kiszabadítani a könyökét; de a másik a hóna alá nyúlt, s olyan karolással szorította az ajtó felé, mint a detektív a fülöncsípett zsebtolvajt. — Pofa be, nem csinálunk ingyen cirkuszt! Majd oda- kinn elintézzük! Ebből a marokból úgysincs szabadulás. Kezdjen el dulakodni? Félfordulattal visszanézett a pult felé. Csak a szemével kérhetett bocsánatot, amiért a feltűnés elkerülésére kénytelen angolosan távozni, Pár perc az egész, any- nyi csak, míg összevereti magát, aztán rögtön visszatér, remélhetőleg a saját lábán. Még az is átfutott rajta, milyen fura, hogy a gömböc kis nő, akit arrébb taszított, nincs sehol. E szébe sem Jutott ellenkezni. Ellazította karját, s a markolás is kiengedett A kinn ácsorgók szemével nézve akár két cimbora lépett volna ki, vasárnap déli sörözés után. — Gyerünk csak arrébb! — dörmögte a zömök. Fejét még egyre elbillentve tartotta, amint mustrálta foglyát itt sok a nép! A kockás kabátul fiatalember torka száraz volt szívverése szaporázott Az előbb a büfében ösztönei mérték csak föl az erőviszonyokat, most értelme is tudomásul vette. Utálta önmagát, amiért belekeveredett. De most már végigcsinálja Elhaladtak a buszra várakozók mellett Két kis bódé következett, nemrég még gyümölcsöt csokoládét árusítottak bennük. Húsz lépés még, s a tájban voltak. A betonúton túl ritkás iiget kezdődött A fiatalember oldalt sandított kísérőjére. Baloldalt, kabátja hajtókájába szúrva zománcozott sportjelvény. — Azt mindenesetre szedje le — mondta csöndesen. — Minek? — Mert szúr. A férfi elnevette magátt — A kis kacsódat félted talán? Azt hiszed, hozzám érhetsz? — Szedje le! Én se vagyok kidekorálva. Burbulya TI.: — Egy kicsit furcsán fogalmaz, kérem ... Mi az, hogy árt-e? Véleményem szerint egy jó nyesett keresztlabdához nem árt tudni a nyesést és a beesési szög hányadosát. Ezt azonban hogyan lehet megtudni? Csakis az iskolában és csakis tanulva. Széles a pálya, széles a kör, ezek után természetes, hogy elképzelhetetlen egy labdarúgó széles körű ismeret nélkül. Az, hogy a sport politika, már közhelyszámba megy. Én is ott a pályán, amikor hasra esem, a tizenhatos vonalán, politizálok. Ha beljebb esek, megadják a tizenegyest, nem esünk ki, ha kijebb esek el, nem adják meg, és kiesünk. S ez már magyar és egyetemes sport- politikai kérdés... Es erkölcsi is, természetesen. Az újságíró: — Mi a kedvenc könyve és ki a kedvenc színművésze ? Egyáltalán milyen a viszonya a kultúra többi ágához? Megálltak. A férfi körülnézett, nincs-e a másiknak egérútja. — De mindjárt leszel — lendítette meg az állát. Már indulat sem volt benne. A fiatalember szűk fahangon megkérdezte: — Mi értelme az egésznek? Megváltozik ezzel valami? — Csak a pofád — felelte a férfi szakszerű komolysággal Hosszan vizsgálgatta: huszonnégy, huszonöt éves lehet Valami poros irodában görnyed egész héten, hogy össze gürcölje azt a másfélezret, amivel Imponálni akar a tyúkjának. Rákacsintott, bíztatóan. — No, kisapám, készen vagy? M em kapott választ. A fiatalember egyhelyben állt, vállat vont. Semmi harciasságot nem érzett Csak túlesni rajta! — Mi lesz? Nem félted a szép, kockás jakódat? — ösz- szevonta a szemét, vágott ajka egészen behúzódott Két ökle a nadrágzsebóben. — No gyere! — Én nem verekszem — mondta elszántan a fiatalember. — Tessék, üssön meg, azzal végeztünk! — Aha, elfogyott a legény? — Nekem erre nincs időm. — Csak idegen nőket lök- dösni! Aztán, ha férfi is van mellettük, teli a nadrág Te. szemétláda! — Fogja be a száját! A zömök férfi odalépett eléje megmarkolta a kabátját, úgy állt előtte egy ijesztő másodpercig orra alá nyomva csomós öíklét. Aztán parányit fölkoccantotta vele a fiatalember ál lát. Várt — Vagy meggondoltad magad? A fiatalember hátralépett — Fejezzük be! — Csak úgy? — nevetett kurtán, torokból. — Az lenne szép! — Csípőre csapta a két kezét, tömör lett a pillantása. — No, mennyit ér neked, ha nem vasalom ki a pofádat, öcsi? He? Sportinterjú, a javából Burbulya II.: — Nehéz kérdést tett föl. Még az edzéseken is, sőt néha játék közben is olvasok. Mi a kedvenc könyvem? Azt hiszem Dante Isteni színjátéka és Vergilius Aeneise. Mind a kettő eredetiben, természetesen. Kedvenc színművészem pedig Lawrence Olivier. A kérdés további részére válaszolva azt hiszem, hogy jó a viszonyom a kultúra többi ágához is. Picasso kék korszakát egyenesen imádom; a zenében Vivaldi és Monteverdi a kedvencem, meg az Illés. Az újságíró: — Végezetül: mivel tölti a szabad idejét, ha van? Burbulya II.: — Helyes volt hozzátenni, hogy »ha vanx. Mert nekem nincs szabad időm. Most készülök a kandidátusi értekezésem megvédésére. A »Gömbtestek ekvivalenciája, különös tekintettel az oválisán nyújtott pályákrax címmel Írtam. Befejezés előtt iü az (Marosits Iván grafikája) Hát erről van szó. Ezért kellett diszkréten elvonulni. Köröskörül a besötétedő fák. Alig két percnyire a végállomástól, de ezen a mellékúton a kutya se jár. A zömüknek egyszerre sietős lett. — Gyerünk az ötvenessel, aztán futhatsz a nődhöz! — Suttogó volt a hang előrehaj- lott törzse még félelmetesebbnek hatott a félhomályban. Itt nem maradt megfontol- nivaló. Emlékezett rá, hogy összesen négy tizes van nála. Lassan benyúlt a kabátja jobb belső zsebébe, ahol a tárcáját tartotta. Csontos balkeze váratlanul ökölbe rán- dult, és közvetlen közelből pontosan belevágott a férfi szemébe. Olyan hirtelen történt, hogy maga is meglepődött az akarata alól elszabadult mozdulattól. Csak az összegörnyedő alakot látta, amint két tenyerét szemére tapasztja. Nyöszörgő káromkodás, aztán mint aki berúgott, úgy tá- molygott a férfi a legközelebbi fához. Hideg undorod ást érzett. Se ijedtség se szorongás, se lelkifurdalás. Elkapta róla a tekintetét, hátat, fordított, és ' lelépkedett a kissé lejtős úton. Kiért a fák közül, megint a betonon volt. a büfében ugyanaz a tolongás. A lány megpillantotta, s átfurakodott a tömegen. Csupa kérdés az arca. — Mi volt az? — Semmi. — Mit akart az a pasas? — Egy ötvenest. A lány hitetlenül bámult rá. — És te? A fiatalember kedvetlenül bólintott. — Mit tehettem? — Csak nem adtál neki? Fanyarul elmosolyodott: — Alii kér, annak adni kelL Nem? — Belekarolt a lányba, s visszakormányozta a pulthoz. — Igyuk meg végre a málnánkat! Most érezte csak, milyen cudarul megszomjazott. profi megdicsőülése is halála« című parabolám, s ha mégis van néhány percem, azt hat gyermekem nevelésével töltöm. * * • Eddig az interjú részletei, amelyet az újságíró a nyomdai leadás előtt megmutatott Burbulya II-nek, aki szájtátva betűzte végig. Rövid fél nap alatt. — Áztat nem is goldoltam volna, hogy ilyen menő fej vagyok ... Hogy én miket mondok! Csak arra vigyázzon kérem, hogy baj ne legyen. Nem sértő az a gömbtestek ekviizéje? Nem? ... Meredek, állati klasszán meredek, amit lenyomott. Ha a haverok ezt elolvassák, bediliznek a gyönyörűségtől ... Csak egyet mondjon már meg: az a Vivaldi meg a Moteverdi nem játszott valamikor a Milánban? Állati ismerős nevük van ezeknek a fickóknak ... Gyúr to Gén urbulya //. nyilatkozik SOMOGYI NÉPIAP Vasára#, litt aaárctn M. NyelvmOveléi Elég az hozzá... Beszédünk során, különösen a mindennapi, kötetlen társalgásban mondanivalónkat számos jellegzetes, visz- szatérő, illetőleg állandó kifejezéssel kísérjük. Ezek egy része arra szolgál, hogy a mondanivaló értelmi és érzelmi tartalma minél teljesebben felfogható legyen, tehát a közlés hatékonyságát segíti elő. Más részük a szóbeli érintkezés kulturáltságát, szívélyességét növeli, az embereik egymás iránti megbecsülésének, jóindulatának, vagyis az udvariasságnak megnyilatkozása. A közlés hatékonyságának biztosítására mindanivalón- kat legtöbbször figyelemkeltő felszólítással vezetjük be. A nyomatékosabb állítást bevezetheti külön főmondat. Például: Hidd (higgye) el, hogy.-..; Vedd (vegye) tudomásul, hogy... ; Értsd (értse) meg, hogy... ; Tudd (tudja) meg, hogy ... ; gyakori azonban az önálló felszólítófelhívó mondat is: Ide hall- gass(on)!; Figyelj(en) csak ide!; Képzeld! E felszólításoknak, minit látható, különböző hangulati értékük van, amely a beszédhelyzet, a részt vevő személyek, a közlés érzelmi foka szerint is változ- hatik, s ezért az alkalomhoz megfelelően kell élnünk velük. Vannak azonban olyan fordulatok, amelyek önmagukban eleve udvariatlanok, bántó jellegűek; a Mondja, maga ... felszólítás például csaknem mindig lekezelő, szinte sértő. A figyelemkeltő felszólításokban leggyakrabban a vár, hall, néz ige felszólító módja szerepel. A sűrű használat folytán ezek az igiék, eredeti jelentésüket már-már elvesztve, az indulatszóhoz hasonló, tagolatlan mondat szerepét töltik be. Közülük még leginkább a vár ige őrizte meg konkrét jelentését, mintha valóban egy kis várakozásra szólítanánk föl a hallgatót: Várj csak, hányadika is van ma; Várjon egy kicsit, mindjárt eszembe' jut. Ereded jelentésétől pedig a néz ige távolodott él legjobban ilyen használatban: Nézd, évek óta nem tudom őt elfelejteni; Nézze, most ne menjen el hozzá. E figyelemkeltő szók a beszélő és hallgató közt szorosabb kapcsolatot teremtenek, s a beszédnek közvetlen, személyes jelleget adnak. Kosztolányi Dezső versében, a Hajnali részegségben éppen a bizalmas társalgási hangulat felkeltésének elemei, a vers elején: »Várj csak, hogy kezdjem, hogy magyarázzam ...«, a vers vége felé pedig: »Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem«. Máskor a közlés előtt azért élünk egy-egy bevezető mondattal, mert nem akarunk mindjárt a mondanivaló közepébe vágni. Legtöbbször feltételes mód jelen időbe vagy kijelentő mód múlt időbe tesszük ilyenkor a mondat állítmányát; esetleg felszólító módot, ritkábban kijelentő mód jelen időt használunk. Például: Meg szeretném említeni, hogy ... ; Azt szeretném hozzátenni, hogy ... ; Elmondanám még, hogy ... ; Arra gondoltam, hogy ... ; Azt akartam mondani ezzel, hogy... ; Engedjék meg, hogy ... ; Legyen szabad arra emlékeztetnem, hogy...; Ügy vélem, hogy...: Az az érzésem, hogy ... stb. Az ilyen bevezető mondatok egyrészt átsegítenek a kezdet nehézségein, másrészt kevésbé határozott jellegükkel szerénységet udvariasságot fejeznek ki, tehát használatuk jogos. Helytelenné, modorossá válhat azonban ez. a társalgási forma és a feltételes mód használata, ha sűrű egymásutánban így kezdi valaki mondatait, vagy ha a hallgató által elvárt határozott állásfoglalás helyett él vele a beszélő. Vannak a felsoroltakon kívül még olyan, gyakrabban visszatérő fordulatok is, amelyeket a közlésbe éke lünk, s velük mintegy kommentáljuk a mondaivalót Ezek rendszerint véleménynyel egészítik ki az elhangzottakat, vagy pedig hangúla- tilag-érzelmileg nyomósítják egy-egy részletét, illetőleg hosszabb mondanivaló esetén a figyelem új rafelkelté- sét, ébrentartását szolgálják. Ilyen fordulatok: meg kell vallanom, bátran mondhatom, megmondhatom magának, mit lehet tudni, elhiheti nekem, még álmodban sem ’gondolnád, magad is láthatod, öröm volt hallani, hihetetlennek látszott, hát most mondd, hát szóljon még valamit, na már most, szóval ott tartottam, elég az hozzá stb. Az ilyen és hasonló fordulatok természetes velejárói a társalgási stílusnak, szerepük lehet az is, hogy személyes állásfoglalással színezik a mondanivalót. Ámde csak mértékkel szabad élnünk velük, mert túlzottan sűrű használatuk modorossá, nemegyszer elviselhetetlenné teszi a beszédet. Némelyikük pedig eleve udvariatlan és bántó, így például a tudhatja, láthatja igealakokkal alkotott mondatok hetyke fölényt fejeznek ki: Tudhatja, hogy ilyenkor nincs félfogadás; Láthatja, hogy most nem érek rá. A társalgási formák másik csoportja udvariasságunk kifejezését, egymás iránti megbecsülésünk nyilvánítását, az ismerőseinkkel való jó viszony ápolását célozzák. Rendszerint alkalmakhoz kapcsolódnak, s nem annyira szorosan vett jelentésük a fontos, hanem inkább maga a tény, hogy élünk velük. A leggyakrabban előforduló s egyben talán legtipikusabb forma is az ismerőseinkkel való találkozáskor feltett kérdés: Hogy vagy (van)?, és a rá adott válasz: Köszönöm, jól vagyok. Már Kosztolányi Dezső felvillantotta e futó párbeszéd változatainak különféle, árnyalatnyi lehetőségeit: Jítiogy vagy? >— kérdezik tőlem". Erre nérh Is kell felelnem. Hogymint vagy? — kérdezik tőlem. Erre vállat vonok, morgok valamit, amit érteni se lehet. Hogy s mint vagy? — kérdezik tőlem. Erre már válaszolni illik egy semmitmondó általánossággal : Köszönöm, megvagyok.x Nemrégiben pedig Zelk Zoltán gyűjtött össze a lehetséges válaszokból egy csokorra valót. »Tehát: a legsűrűbben használt válasz a: Köszönöm, jól. Ennek udvarias változata: Köszönöm szíves kérdését, jól vagyok. Mogorvább változata: Köszönöm, megvagyok. Még mogorvább: Megvagyok. De felelhetem azt is, amit senki se hisz el, hiába szeretném, ha elhinné, azt, hogy: Ragyogóan!, Istenien!, Egyre jobban! S mi van még? Van a Nem henceghetek..., a Voltam már jobban is..., a Ne is kérdezze ... Aztán amit légy intve kell mondanom: Azt már csak a jóisten tudja! Sőt, hogy: Azt már a jóisten se tudja... És van még a Szó... SZO...X s a Hogy vagy?-ot követheti a Mi újság? (tréfás változatában a Mizújsfág]?), valamint az Ezer éve nem láttalak és a Milyen jól nézel ki, magyarosabban: Milyen nagyszerű (jó) színben vagy. Étkezés előtt jó étvágyat kívánunk egymásnak, utána pedig azt mondjuk: Váljék egészségére vagy (kedves) egészségére! Ugyancsak az egészségére hangzik el koccintáskor, de járja még az Isten éltesse, a bizalmasabb Isten, isten, és az Isten velünk. Ha valakinek valami kellemetlenséget okoztunk: (ezer bocsánat-tál vagy pardon-nal kérünk elnézést vagy bocsánatot tóle. És folytathatnánk még egyéb kifejezések felsorolásával, mert se szeri, se száma azoknak a jókívánságoknak, üdvözleteknek, köszöntéseknek, amelyekkel együttérzésünket, jóindulatunkat, egyszóval udvariasságunkat fejezhetjük ki. Eder Zoltán
