Somogyi Néplap, 1972. február (28. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-16 / 39. szám
filrögországlioz éj az Egyesült Államokhoz Szovjet kormánynyilatkozat A szovjet kormány kedden nyilatkozatot juttatott el Go- ■ rögország és az Egyesült Államok kormányához azzal kapcsolatban, hogy görög területen támaszpontokat szándékoznak létesíteni az amerikai 6. flotta hadihajói szá- ' mára. A nyilatkozat felhívja a görög kormány figyelmét arra, hogy az effajta támaszpontok létrehozása veszedelmes lépés, komolyan kiélezi a helyzetet a Balkán-félsziget és a Földközi-tenger térségében, ellentétes az európai békének és a feszültség enyhítésének érdekeivel. A Szovjetunió — hangsúlyozza a kormánynyilatkozat — a prágai nyilatkozat más aláíróihoz hasonlóan határozottan síkra- száll a jószomszédi kapcsolatok és a békés együttműködés elveinek következetes megvalósítása mellett az európai kontinensen. Az Egyesült Államok kormányához intézett nyilatkozat szintén aláhúzza, hogy a fentebbi szándékok megvalósítása fokozná az európai feszültséget, s ellentétben állna az utóbbi időben itt észlelhető tendenciákkal. RÖVIDEN Összehangolt sztrájkot és »■harci napot» rendez a közeljövőben a Pirelli-Dunpol nemzetközi cég valamennyi olasz és angol alkalmazottja. Edward Kennedyt tegnap este Mudzsibur Rahman sejk kormányfő is fogadta Daccá- ban, s az újságíróknak »a Bangla Desh szívesen látott vendégeként» mutatta be. Mogadishuba érkezett — a Szomális Demokratikus Köztársaság kormányának meghívására — Andrej Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi miniszteré. ’ Napirendre tűzte az Afrikai EgységszeíveZet Áddisz A be bábán ülésező miniszteri tanácsa a rhódegiai és a dél-nyugat- • .afrikai (namíbiai) kérdéseket . 389 millió frankot (75 millió dollárt) fizet Franciaország Izraelnek az 1967. háború előtt eladott, de le nem szállított 50 daräb Mirage vadászbombázó- ért. »Akasszátok fel Brandtot!« es »Akasszátok fel a kommunistákat!» feliratokat mázoltak éjszaka az egyik nagy mainzi könyvesbolt kirakatüvegére az újfasiszta provokátorok. Polgári bizottság alakul Nyugat-Németországban Szovjetunióval és a Lengyelországgal kötött szerződések mielőbbi ratifikálására — jelenti a Progress Presse Agentur. Sikerea magyar keademényenések a ver*aille»-i találkozón A szolidaritás új akcióiról Sebestyén Nándornénak, az OBT főtitkárának nyilatkozata Kedden hazaérkezett Francaiországból az a magyar delegáció amely dr. Beresztóczy Miklós cimzetes prépostnak, az országgyűlés alelnökinek, az Országos Béketanács katolikus bizottsága főtitkárának vezetésével részt vett — február 11— 13-án — Versaiiles-ban azon a szolidaritási világtalálkozón, amelyet az indokínai népek békéjének és függetlenségének támogatására rendeztek. Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács főtitkára — a küldöttség egyik tagjaként — a hazaérkezéskor úgy értékelte a világeseményt az MTI munkatársának adott nyilatkozatában, hogy az emberiségnek az indokínai népekkel vállalt szolidaritása egyértelműen kifejezésre jutott Versailles-ban, s a nemzetközi békemozgalom — benne a magyar békemozga- lom — újabb fellendülése várható a találkozó állásfoglalása nyomán. — A földkerekség 84 országából mintegy 1200 küldött vett részt a szolidaritás világméretű demonstrációján. A vietnami, a laoszi és a kambodzsai nép messzemenő támogatásáról a küldöttek egy emberként tettek hitet — mondotta. — Delegációnk nemcsak a világtalálkozó plenáris és munkabizottsági ülésein hallatta szavát — mondta az OBT főtitkára hanem már elismeréssel fogadták azt a kezdeményezésünket, hogy az eddiginél hathatósabban emel- jé fel szavukat az agressziós háború ellen a tudósok; az elektronikus háború megannyi veszélyére, szörnyűségére a józan észre hivatkozva, a humanizmusra appellálva hívják fel az emberiség figyelmét, tudoa versailles-i esemény élőké- 8 1 szitésében is közrem'űködött. AÍmányos. konferenciákkal, egy- találkozó plénumán ismertették teljes terjedelmében azt a levelet, amelyet Losonczi Pál, Elnöki Tanácsunk elnöke küldött a konferenciához... A konferencia öt munkabizottságának mindegyikében szót kértek és kaptak a magyar küldöttség tagjai, s javaslataik, indítványaik bele kerültek a egy szakterület rangos nemzeti képviselőinek regionális összejöveteleivel. — A tanácskozás részletes értékelésére, magyar vonatkozásainak taglalásaira rövidesen sor kerül az Országos Béketanács február 25-ére összehí- | vott ülésén — zárta nyilatko_____„ zatát Sebestyén Nándorné főt alálkozó különféle dokumen- titkár. (MTI) tumaiba. ' — Mindenekelőtt azt szorgalmaztuk, ■ és sikerrel mondta Sebestyén Nándorné —, hogy a következő időszakban országonként új meg új akciókat kezdeményezzenek- Amerikai engedmény nA ÍZ f * Kínának Nixon elnök az Egyesült Al- Indokína érdekében, s a meg- j 1am°k és Kína kereskedelmében további liberalizáló intézkedéseket rendelt el, küszö- ! bönálló pekingi látogatása előtt. Ez a gyakorlatban anymozdulások ne kötődjenek különféle dátumokhoz, hanem állandó segítői legyenek a viet- > nami, laoszi és kambodzsai nép igaz ügyének. Különösen Tüntetők a űrit parlament elült (Folytatás az 1. oldalról.) rát. A kormányfő Feather közbenjárásáért folyamodott, hógy a bányászok a hét végén fogadják el a vizsgálóbizottsági javaslatokat és vegyék fal a munkát Délután összeült a szaktanács, a pénzügyi és általános bizottsága. A szakszervezeti központ feltételesen támogatja csupán a bányászok bérkövetelési harcát A kormány vizsgálóbizottsága kedden megkezdte a meghallgatásokat a bérkövetelésekről. Először a bányászok képviselője adta elő, hogy az eltelt tizenöt évben a bányászok átlagbére — a többi szakma dolgozóiéhoz képest — viszonylagosan 25 százalékkal csökkent A bányászok most már új helyzetben tárgyalnak a védekezésre kényszerülő kormánynyal. A Sztrájkőrségek létszá-' mát — mint az MTI tudósítójával kedden közölték — csökkentik. A szóvivő közölte azt is, hogy biztosítják a tüzelőanyag eljuttatását a leginkább rászorulók számára. A bányászok fájlalják a nehézségeket és kényelmetlenséget, amit a sztrájk okoz, a felelősség azonban — mint mondta — a kormányt és az országos szénhivatalt terheli. • • • A tüntetők a parlament épülete előtt ízemben találták magukat a rendőrök sorfalával. Dulakodás kezdődött, majd amikor azt képviselők és a szervezők segítségével lecsillapították, a rendőrök megengedték, hogy a felvonulók közül 3500-am belépjenek a parlament udvarába, és felkeressék képviselőjüket. nyit jelent, hogy az Egyesült Államok mostantól kereskedelmi szempontból egyenlő elbánásban részesíti Kínát a Szovjetunióval, valamint a legtöbb kelet-európai szocialista országgal. Nixon elnök legújabb intézkedései értelmében az amerikai üzletemberek ezentúl eladhatnak Kínának mozdonyokat, építőipari felszereléseket, vegyipari termékeket, belső égésű motorokat, hengerműveket és egyéb olyan árucikkeket, amelyeket eddig különleges kormányengedély nélkül nem lehetett Kínába szállítani. (MTI) Suharto a Fülőp-szigctcken Ma döntenek Franciaország kérelméről Bolívia tagadja Ált minin szökését A bolíviai kormány közleményt adott ki, melyben tagadta, hogy Klaus Altmann, akiről — mint jelentettük — bebizonyosodott, hogy Klaus Barbie. egykori lyoni Gestapo- főnökkel azonos, elhagyta volna Bolíviát. Cáfolja a közlemény a nemzetközi sajtónak azokat a jelentéseit is, melyek szerint a bolíviai kormány egyes tagjai támogatják Altmannt. Bár La Paz-i politikai körök feltételezték, hogy Alt- mann, akit a múlt hét végén szabadon bocsátottak a börtönből, ahol az állammal szemben fennálló rendezetlen adóssága miatt töltötte büntetését, Paraguayba szökött, a La Paz-i rendőrfőnök kijelentette: Alt- mann »a rendőrség rendelkezésére áll«. Nyilatkozott Gustavo Carrion. Altmann ügyvidje is, aki állítólag nem tudja, hol tartózkodik védence, de kijelen a Franciaország részére történő kiadatásáról. A UPI értesülése szerint a náci háborús bűnösök üldözésével foglalkozó Beate Klarsfeld asszony, nyugat-németországi lakos is bizonyítékokat állított össze arra vonatkozólag, hogy Altmann igenis azonos BarbievaL Suharto indonéz elnök hivatalos látogatáson a Fülöp-szigete- ken tartózkodik. Képünkön: Suharto beszédet mond a Fülöp- szigeteki parlamentben. (Telefoto — AP—MTI—KS) a cél: ne legyen „tmitatö" az I. osztály Több segítséget a legkisebb diákoknak! Miniszteri levél a pedagógusokhoz Sok éves tapasztalat, hogy a diákéveik sorában a legnehezebb az első esztendő, azaz az általános iskola első osztálya. A legutóbbi felmérés szerint például az első osztályban 11,4 százalékos volt a tanévvesztés aránya, a másodikban ez az arány már csak 6.1 százalék. Ezért a művelődésügyi miniszter levélben fordult az ország valamennyi általános Iskolájának igazgatójához és az első osztályosok tanítóihoz. (Az ország 5351 általános iskolájában jelenleg 138 714 elsős tanul, mintegy 8000 pedagógus irányításával.) — Jelenleg a 3—6 éves gyermekek 57 százaléka jár óvodába, s további 19 százaléka részesül iskolára előkészítő foglalkozásokban. A realitásokkal számolva tudnunk kell — hangsúlyozza egyebek között a miniszter levele —, hogy még hosszú időre van szükség, amíg a teljes korosztályt be tudjuk vonni ezekbe a formákba. Éppen ezért különösen fontos, hogy az első osztályok tanítói — az átmenet megkönnyítése érdekében — fokozott figyelmet fordítsanak az első osztályos gyermekek közötti különbségek kiegyenlítésére, különös tekintettel a hátrányos helyzetből érkezőkre. Veszélyes és elfogadhatatlan az olyan szemlélet és gyakorlat, amely az óvodába jártak kétségtelenül magasabb szintjét tenné meg követelménynek. Sok elsőosztályos gyermek évvégi bizonyítványába kerül be elégtelen jegy környezetismeretből, gyakorlati foglalkozásból, ének-zenéből és testnevelésből, pedig közismert, hogy a kicsinyek közül sokan éppen ilyen vonatkozásban »startolnak« hátránnyal. A levél ezzel kapcsolatban rámutat: még a tanév befejezése előtt a Művelődésügyi Minisztérium rendeletet ad ki, amely szerint az első osztályban környezetismeretből, gyakorlati foglalkozásból, ének-zenéből és testnevelésből az év végi bizonyítványban adott esetleges elégtelen osztályzatot a második osztályba lépés szempontjából nem szabad figyelembe venni. A művelődésügyi miniszter kéri az igazgatókat, az első osztályban dolgozó pedagógusokat és a felügyelőket: Mielőbb biztosítsák, hogy az elsősök délelőtt járjanak iskolába, és ellenőrizzék, hogy a tanulók rendszeresen vegyenek részt az oktatásban, és csak igazoltan hiányozzanak. Vegyék számba a tárgyi felszereléseket, . amelyeknek hiánya esetleg hátráltatja az első osztályokban folyó munkát! Az elsőosztályosókat félévkor továbbra sem szabad osztályozni, s csak az igazgató vagy helyettese vezetésével és az I—IV. osztályok tanítóiból alakított bizottság vizsgálata és döntése alapján lehet őket javítóvizsgára vagy osztályismétlésre buktatni. (MTI) A legfőbb ügyész saj tótáj ékoztat ój a (Folytatás az 1. oldalról.) bálytalan előzés miatt történt. Gyakori baleseti ok a figyelmetlen, gondatlan vezetés. — Kevesebb erőszakos szexuális bűncselekmény történt tavaly, mint az előző évben, s csökkenő a tendencia a hivatalos személy elleni erőszaknál is. A gyilkosságoknak több mint fele rokonölés, és sokszor az elkövető öngyilkos lesz. A gyermekek védelmét szolgáló tartási kötelezettség elmulasztása bűncselekmény — ezek száma 2,8 százalékkal emelkedett tavaly. Jelentős csökkenést tapasztaltak viszont a politikai bűnözés körében az állam, a béke és az emberiség elleni — ismertté vált.— bűn- cselekményeknél. Az ugyancsak politikai jellegű bűncselekménynek számító tiltott határátlépések száma csökkent, emelkedett viszont a hazatérésmegtagadásé. A fiatalkorúak bűnözésénél nem kis gondot okoz a vidékről a fővárosba, illetve a városokba került sok-sok fiatallal való foglalkozás hiánya. A legfőbb ügyészség tapasztalatai szerint a nagyváros ismeretlen embertömegében érzett »elszemélytelenedés«, a szülői felügyelet, a társadalmi kontroll Egy manilai parkban kisebb bomba robbant, mintegy félórával azután, hogy a Fülöp- szigeteken látogatóban lévő Suharto indonéz államelnök és Marcos Fülöp-szigeteki elnök arra járt. Egy személy köny- nyebben megsérült. (MTI) DÉL-VIETNAM Egy napig szüneteltek az összecsapások Egy napig szünetelt Dél- Vietnam fölött az utóbbi idők és az egész indokínai agresz- sziós háború leghevesebb légi tevékenysége, amelynek során az amerikai légierő napról napra újabb rekordokat állított fel a bevetések számat es a bombázások ará- tette róla: szerdán minden bi- i nyait tekintve, zonnyal eleget tesz a bírósági I Az amerikaiak és a saigoui Idézésnek, hogy dönthessenek | bábcsapatok által «netjhirüetűzidő A tett egynapos holdújévi szünet kedden, magyar szerint délelőtt járt le. népi felszabadító erők — mint ismeretes — négynapos tűzszünetet hirdettek meg, és ez pénteken ér véget A Dél-Vietnamban meghirdetett tűzszünet ideje alatt az amerikai légierő változatlanul folytatta Laosz és Kambodzsa bornbá zéséit Dél-Szudán független kormányt követel Addisz Abebában hamarosan tárgyalások kezdődnek a szudáni központi kormány illetékes miniszterei és a dél- szudáni néger lázadók képviselői között. Az AFP jelentése szerint a dél-szudáni fél képviseletében a lázadók katonai vezetőjének, Joseph Lagának a személyes megbízottja tárgyal majd. A lázadók elképzelései szerint Dél-Szudánnak független kormányt kell kapnia, viszont az ország — egy föderációs elrendezés keretében — megtartaná integritását. A khartoumi kormányzat pillanatnyilag csupán a helyi önkormánvzat magadására mutat hajlandóságot. A várható tárgyalások' — Írja az AFP — máris bizonyos nézeteltéréseket hoztak felszínre a dél-szudáni lázadók körében. Nem pártolja a Ni- meri-kormany za :tal folytatandó párbeszédet Philip Pe- dak Keith, a Felső-Nílus tartományban működő lázadó csoportok »politikai vezetője», aki elégtelennek tartja a La- go-csoport Khartoummal szemben támasztott követeléseit. Keith szerint a három néger többségű dél-szudáni tartomány számára biztosítani kell a korlátlan önrendelkezés jogát, és az Afrikai E^y- ségszervez^t vagy az ENSZ felügyelete alatt népszav-zást kell tartani a három tartomány hovatartozásának eldöntésére Keith követei — mint ezt sajtónyilatkozatában közreadta —, ho«v Nimeri mood- ion le és fieivébe demokrati- kusan véiao»tott kormányzat lépjen. (MTI) hiánya, a korlátozás nélküli önállóság hirtelen éri az ifjú embereket, és sok esetben ez vezet bűncselekmény elkövetéséhez. Ennek megelőzéséhez az eddiginél fokozottabb társadalmi segítségre van szükség, például a munkahelyi közösségek, az ifjúsági mozgalom részéről. A visszaesők száma 7,8 százalékkal csökkent (1971-ben 9257, 1970-ben 10 045 volt); e csökkenéshez az is hozzájárult, hogy a büntetőjogi felelősség- revonásnak következetes, a korábbi évieknél szigorúbb gyakorlata alakult ki. A BTK legutóbbi módosítása nyomán a következő időszakban nyilván több lesz a visz- szaesők száma, mert olyan cselekményeknél is visszaesést lehet megállapítani, ahol erre korábban nem volt lehetőség. Az ismételt bűnelkövetésnek viszont a jövőben szigorúbb jogkövetkezményei lesznek. Már az egyszeri szándékos bűncselekmény miatt szabadságvesztésre ítélt sem bocsátható feltételesen szabadságra újabb bűnelkövetés esetén; velük szemben szigorúbbak a büntetésvégrehajtási fokozat megállapításakor és a büntetett előélethez fűződő hátrányok hatályánál is. A bűnüldöző szervek ezektől az intézkedésektől visszatartó hatást várnak. (MTI) ÉSZAK-IRORSZAG Bojkottálni fogjuk a vizsgálatot A londonderryi véres vasárnap áldozatául esett 13 ember rokonai hétfő éjszaka bejelentették, hogy bojkottálni fogják az angol kormány által folytatott vizsgálatot, mert a vizsgálóbizottság »nem független és nem pártatlan«. Az áldozatok hozzátartozói hétfőn este találkoztak, és közösen döntettek úgy, hogy semmilyen midőn nem hajlandók egy üt .működni a jelenleg Észak-Írországban tartózkodó Lord Widgery angol főbíró által indított vizsgálattal. Nyilatkozatukban közölték, hogy nemzetközi vizsgálóbizottság kiküldését követelik. (MTI) SOMOGYI NtPLiP Sterda, 1972. (ttnUt tt