Somogyi Néplap, 1972. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-01 / 1. szám

Újév a magyar népszokásokban B z újév nem mindig ja­nuár elsejével kezdő- dött A rómaiaknál kezdetben március elseje volt az év el­ső napja; január elseje csak az időszámításunk előtti 153- ban lett az év első napjává Január hónapunk neve Já­nosnak, a kétarcú istennek a nevével függ össze, aki egyik arcával a múltba néz, az el­múlt évbe, másik arcával pe­dig a jövőbe, az új esztendő felé. A nyugati kereszténységnél a XVII. századig többféle év­kezdetet ismerünk. Hol de­cember 25., hol január 1., hol januáré, hol március 25., hol húsvét szombatja volt az év első napja. A január elsejétől való idegenkedést a keresz­tény egyház részéről a po­gány eredettől való irtózás magyarázza. Az újév első napja állandó cserélgetésé­nek XI. Innocentius pápa ve­tett véget, 1691-ben, és mind a polgári, mind az egyházi év kezdetéül véglegesen január elsejét jelölte ki. A babonák, hiedelmek ma már erejüket vesztették, fa­lun is, városon is derűs szó­rakozásokkal, nagy eszem- iszommal köszöntik az új­évet, a különbség legföljebb csak annyi, hogy falun több­nyire saját disznótoros ételei­ket eszik és saját borukat isszák az emberek. Nem min­dig volt azonban ez így! A múltban a falvak népe az újévhez olyan babonákat, hiedelmeket, szokásokat és szórakozásokat fűzött, ame­lyek gyökerei legtöbbször az ősi magyar hitvilágba nyúl­nak, és szerencsehozó vagy gonoszűző szerepet töltöttek be. ■> ősi szokás volt például a »téttemetés«, az óévet meg­testesítő szalmabábú élásása vagy a »téVdverés«, amikor egy öregember álarcát viselő . sihedert kikorbácsoltak a fa­lu végére. Az óév kiharango- zása — a lakosság énekétől kísérve — már egyházi erede­tű. H agyon sok volt a jó állatszaporulatot és jó termést varázslat­tal biztosító népi hie­delem is, mint a »kongózás«, a »szűzgülyahaj- tás-«, és a dévajkodások. Az újévhez egészség- és szépsegvarázsoló szokások is fűződtek. A lányok éjfélkor elmentek a forráshoz »arany- vizet«, meríteni, hogy szépek legyenek, illetve, hogy szép­ségüket megtartsák. Az »■aranyvizet- néhol az »élet vizé«-nek nevezték. Az újév az elkövetkezen­dő esztendő titkainak megfej­tésére, a szerencse »irányító« sara« is módot adott. Főleg a lányok vették ezt komo­lyan. Az volt a hiedelem, hogy ki mit csinál újévkor, azt fogja csinálni egész esz­tendőben. Az asszonyoknak tilos volt bármiféle bontási munkát végezni, mert ez sze­rencsétlenséget jelentett vol­na. Babonák fűződtek az el­ső látogatóhoz, az utcán szembejövő első járókelőhöz. Tilos volt — ajándékokat ki­véve — a pénzkiadás is, mert a népi hiedelem szerint akkor az új esztendőben nem marad meg a pénz a házpál. Az újévhez fűződő babo- aák hiedelmek egész serege az egészségre, a halálra, lá­nyoknál pedig á férjhezme- nésre irányul. Főleg az utób­bi volt igen gyakori. Erre szolgált az ólomöntés (a kiön- töt ólom formájából követ­keztettek a vőlegény foglal­kozására), a galuskafőzés, az almahéjdobás, a szöszrázás, a papírcsillagvágás, a kerí­téslécek leolvasása, a papucs­dob álás, az első ólomból való jóslás stb. — a varázslatnak, a babonáknak, a népi hiedel­meknek száz év száz formája, amelyben hittek is, nem is, de alkalmazásuk lehetőséget adott a vidámságra, a nagy nevetésekre és csúfolódásók­ra. Az ' újév megünnepléséhez szigorú étkezési szokások fű­ződtek. A malac szinté köte­lező volt, mert előre túrja a szerencsét. Nem volt szabad azonban szárnyast enni, mert » elkhparta« a háztól a sze­rencsét. Kedvelt újévi étel volt a lencse is, a lányokkal kapcsolatban még megszépítő erőt is tulajdonítottak neki. Újévi fogás volt &z édeská­poszta disznóhússal. És el­engedhetetlen volt a kalács. a z újévi ünnepet rend- • szerint a. »köszöntő­zés« fejezte be. A gyerekek kezdték, akisnek kalács és al­ma járt fizetségül, majd a le­gények folytatták, akik első­sorban a lányos házakat ke­resték fel. A rokonok, jó ba­rátok is összejöttek, és jóízű evés-ivás közepette meghány- ták-vetették a házi, falusi és országos gondokat. »Arattak« ilyenkor a falusi cigányban­dák is, akik házról házra jár­tak, és mindenütt elhúzták a gazda kedves nótáját Bor és némi pénz volt a jutalmuk. A fukarabbak bezárták előttük a kiskaput, de az ilyeneket napokig »kibeszélték«. A nap bőséges vacsorával ért véget A babonák, népi hiedelmek kora napjainkban már lejárt. De ha nem is gyakoroljuk őket, a megbecsülés azért ki­jár nekik. Nemcsak azért, mert egy elsüllyedt világ ér­dekes emlékei, hanem azért is, mert a népi gondolkodás egyrfémely vonására jó ma­gyarázattal szolgálnak. Egyébként ma már mindenki tudja, hogy szerencséjét, jó­létét nem a babonák biztosít­ják ... Az újévet pedig a mai ember arra használja fel, hogy szilveszterkor vigadjon, jó hangulatban búcsúzzon az óévtől, és így lépjen/át az új esztendőbe. Galambos Ferenc ______________________ S IPOS gyula VERSS Zselici ősök Nincs út a rengetegben, a kanászok úgy járnak a makkos fák hegyében, viszik őket az ágak. Viszik őket az ágak, hajlongva, dombról dombn a kanászok úgy járnak, velük vonul a konda­A konda lenn a földön, á csillag fönn az égert, a kanász, hogy őrködjön ezen a mindenségen. Rögeszme Otthont eszelünk magunknak, fejünk fölé sátoros lombot, embert magunk köré, mint a bolondok. Okos rádiók bőgik, nincs ember és nincs isten. Hagyjatok még kicsit élni szép rögeszméinkben! A NAP ÉS A HOLD Dimltros Armakolas (Görögország) alkotása. Somogy megye múltjából IL SZENT QYÖRQY országos ranggal FODOR ANDRÁS: A hóhullásban Aki Somogy szellemi életének írásos produktumait rendszeresen forgatja, szinte gyermeki örömmel lapozza át a karácsony iáján megjelent Somogy megye múltjából cí­mű levéltári évkönyv máso­dik számát . Előlegezve a részletes tartalmi ismerte­tést; már a tartalomjegyzék végigolvasása után is megál­lapítható, tematikában, kro­nológiai metszetben rendkívül gazdag, koncepciózusán szer­kesztett, összeállítását és fcülj- lemét tekintve még a legké­nyesebb ízlésű szakmai körök igényeinek is megfelelő ta­nulmánygyűjtemény. Vidéki kiadványaink sorsát • figyelve, a karakter-nélküliség aggaszt időnként bennünket.1 A levél­tári évkönyv meglepő cáfo­lat: máris kiforrott karakte­re van. Úgy tűnik, Kanyar József összefogó, szerkesztő tevékenysége nyomán szelle­mi műhely tömörül az év­könyv köré, s miként egyik tanulmány szerzője mondta: értékes alapul szolgálnak e>7*r> publikációk egy majda­ni somogyi összmonográfiá- hoz. Átolvasva a gyűjteményt, megválaszolhattam magam­nak egy — már mások által is föltett — régi kérdést. Le­het vidéken is olyan művet, tudományos müvet is kibo­csátani, amely nem viseli magán a rosszízű provincio- nális jegyeket, amely vidék­ről szól, de mindezzel együtt országos viszonyításban jel­lemez, és olyan szinten, hogy díszére s dicsére válna fő­városunkba tömörült szelle­mi központjaink bármelyiké­nek is. Ferenczy Béni szobra. (1913)) És még egy megállapítás. Nagyon helyénvaló — mert példázat a ma gazdálkodása előtt — az, hogy a somogyi szerzők körében a gazdaság­történetírás népszerű na­gyon. S elismeréssel jegyez­zük meg azt is, hogy a gon­dos »számadásanatómiákat« marxista konklúziók, a poli­tikai történetre is* rávilágító politikai következtetések kí­sérik. Az ismertetés sorát Ma­gyar Kálmán tanulmányával kezdjük, amely jóval több, mint a címben jélölt adat­közlés, a középkori Szent- györgy névadás somogyi for­rásairól. Gazdag, tudomá­nyos asszociációk kíséri a ta­nulmány egész gondolatme­netét. Kálmán Béla népszerű névtani művének néhány megállapítása, és megjegyzett szavai jutottak eszembe ol­vasásakor: a névtan alkalma­zási lehetőségeiről és külde­téséről. A somogyi szerző kö­vetkeztetései izgalmasan messzemenőék, etnikai kap­csolatokra, szellemi hatások­ra, és az Árpád-kor, a ma­gyar kora középkor néhány politikai tényezőjére vonat­kozóan is. Lehet, hogy a fia­tal történész a somogyi föld­rajzi nevek gyűjteménye, majd az ennek nyomán születő monográfiák megjelenése után újabb adatokra s kiinduló­pontokra lel még. Babócsa erősségének a XVI. századi sorsa; hadi föl­szereltsége jelentősége bonta­kozik ki Szakoly Ferenc ta­nulmánya alapján, amelyhez lényeges alapul egy urbárium és várleltár szolgált. Szinte felsóhajtunk Fallen- büchl Géza Somogy megyei diákok a XVIII. század dere­kán című tanulmányának ol­vasása után. A közölt adatok és adalékok — sajnos — nem hézagpótlóak még, hanem felhívják a figyelmet egy óriási hézagra, a megyei mű­velődéstörténet többi — még feldolgozatlan — rétegeire. Hét tartalmas gazdaság­történeti tanulmányt olvas­hatunk a mostani levéltári évkönyvben. Bencze Géza kutatásai a somogyi reform­kor világába vezetnék ben-' nünket; jeles kezdeménye­zést mutat be A Kapos víz- rendezési munkálatai So­mogybán című tanulmánya. A szentlukai üveghuta mű­ködéséről, munkásairól, ter- melvényeiröl, sőt még árfo­lyamairól is Lehmann Antal ír. Az ipartörténeti témakör­ből megemlítjük még Jenei Károly tanulmányát, amely az agrármegye termékfeldol­gozó tevékenységére világít v rá, a monopoTkapitalizmus, majd a felszabadulási évek időszakában, bemutatva a Mezőgazdasági Ipar Rész­vénytársaság megyei üzemeit. Tóth Tibor szintén a re­formkorba kalauzol bennün­ket. Az általa már gazdagon ■bemutatott XX «századi memyei uradalomnak most száz esztendővel korábbi ké^ pét vázolja, az ellenőrzés és az irányítás aspektusából. Kaposvár város történeté­nek mezővárosi sajátosságait jellemzi Simonffy Emil, az elkülönítés és a tagosítás helyzetét vizsgálva a job­bágyfelszabadítás után. Kanyar József tollából egy »nagy kísérlet«, az elsikkasz­tott ellenforradalmi földre­form eredményeiről olvasha­tunk, az 1935-ös agrársta­tisztikai tükörkép alapján. Idézzük a tanulmány végső konklúzióját: »... a reform, ha szándékában nem is, kö­vetkezményeiben azonban a nagybirtokos és a nagytőkés társadalom hasznával végző­dött.« Andrássy Antal tanulmá­nya — AZ MKP tevékenysé­ge és az 1945-ös választás Somogybán — úgy is jelle­mezhető: egy átélt időszak­ról íródott, kortársaknak is. Megyénk felszabadulás ‘utáni politikai történetének egyik döntő szakaszát ábrázolja, az összes felhasználható adat alapján, teljes hitelességgel. A párt tevékenységét tárgyi­lagos szemmel, a kritikus marxista történész tartásával kíséri végig, példaszerű kor­rektséggel elemezve az adato­kat. jelenünk számára is használható tanulságokat le­vonva. Egy írás maradt ki a sor­ból: Komjáthy Miklós forrás­közleménye, amelyben okle­veleket bocsát közre, hitele­sen, kifogásolhatatlan egzakt­sággal, nagy hasznára a szak- tudománynak. Ezért elisme­réssel adózhatunk tevékeny­ségének. Sajnos, az okleve­leket bevezető gondolatai nem kevés ellenérzést tá­masztanak bennünk. Nem idézzük szó szerint megálla­pításait, a történelmi elide­genedésről, elembertélevédés- rol, az általa oly szívesen használt, de rosszízű »kis­ember« kategória tudati tor­zulásairól ... A kiadvány hozzáférhető. ízek a megál­lapítások véleményünk sze­rint ellentmondanak a hely- történeti mozgalom, a honis­mereti mozgalom — még ta­lán a pozitivista történetírás idején sem tapasztalt — vi­rágzásának. Ezzel nem akar­juk azt állítani, hogy e téren nincs további teendő, csupán azt vetjük ellen, hogy az ilyen fiktív diagnózis koránt­sem szolgál további épülésre. Mindez természetesen nem változtatja meg jó' vélemé­nyünket a tanulmányok együtteséről, hiszen ezt egy szerzőnek s lektornak címeztük. Azt sem állítjuk, hogy a kötetben ne lenne helye egy hasonló indíttatású történelmi eszmének. De azt is olyan tiszteletre méltó igénnyel s alapossággal kell végezni, mint ugyan 6 tette — az oklevélkivonatok köz­rebocsátásával mor A hóhullásban ' szépek a lányok; fejüket meghajtva futnak az útra, verdeső pillájuk szirmok közt billeg, harmatos csillagok ülnek hajukba. Ügy érzik, mintha az ég sűrűjéből libegne köréjük zizegő dallam, — márványos arcukon átüt a mámor: vérük, a víg tüzü rózsa kicsattan. A hóhullásban szép az öregember, amikor egyedül ballag a dombra: süvege, válUji a zuhogó szálak rácsait szelíden tépkedi, bontja, — emelt arcából tág szeme kitartón figyel a pelyheket ringató égbe, nyakába csüngő ősz haja, ezüstös bajusza, > fehéret ír a fehérre. KERÉK IMRE: A lovak Egy holdas éjszakán kikelnek a sárbűzű dögtemetőből s eljönnek hozzám a lovak elevenedő látomásként jönnek a földalatti éjszakából dübögő ménessé verődve zabolát, nyűgöt nem tűrő, lovak csillagos homlokúak a dimenziótlan időben történelem fölötti térben vonulnak egyre közelebb tébolyult csillagok alatt szügyig vérben ágaskodók véres tajtékkal habosak égő karámban toporzékolók gyerekkorom egébe röpítők szétrúgják az országhatárokait tengerek habját fölkavarják kontinensek pora viharzik basák, hóhérok csontváza ropog szikrázó patáik alatt eljönnek hozzám a lovak nyitott ablakomon benéznék a foszfore&zkáló falak közt tekintetük parazsa villog lángra lobhantja arcomat önkívületben függönye mögött sörényük tűzvésze világít BOŐR ANDRÁS: Szilveszter Trombitaszólós lánysereg Fehér bundájú, nagy terek Ördögsüveg az ablakon Szerencsepatkó lárma'rom Malac röfög a képeken Amott egy pózna részegen FSUeioomázocc házfalak Holnapi gondok alszanak «OM06T1 RtPLAP ÜBSBaaáif L i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom