Somogyi Néplap, 1972. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-05 / 3. szám

Arcok a mából

Bizalmat a bizalomért

A KIS PIROS traktor küszködve kapaszkodott a hantokba, vezetője feszült figyelemmel tartotta > a kormányt, ügyelte a barázdákat. Nehéz ez a munka, különösen ezen a területen, mivel ezt most érte felőször az eke vasa. Szűz terület volt ez mindig, csak legelőnek használták. Aztán a vezetőség úgy határozott, hogy ebbe a földbe is mag kerüljön — így felszánfatták.

— Csak két holddal végeztem idáig — mondta a traktoros, Bodó István.

— Egész évben a traktoron dolgozom, ez a piros teljesen új. Nemrég vásárolta a termelőszövetkezet, s nekem adták. Tudja, milyen érzés, amikor az embernek a régi, rossz, állandóan javítani való traktor helyett egy újat adnak? Én tudom, s ez az egyik oka, hogy beléptem az idén a tsz-be. Mert eddig csak alkalmazott voltam, holott itt születtem negyven éve a faluban, s itt dolgozom immár nyolc éve a szövetkezetben. Amikor megjöttek a gépek, akkor' azt mondta az elnök, hogy csak tsz-tag ülhet rájuk, de velem kivételt tett, ide adta a »pirosat«. Ügy éreztem, a tsz vezetősége megbízik bennem, s ezt a bizalmat nekem is viszonoznom kell Így lettem aztán tagja a tsz-nek, s az az igazság, hogy még jobban is jártam.

Fiatalember még, igaz, már negyvenéves. Ö is — mint a többiek — korábban másutt keresett munkát, megélhetést. 1957-ben és 58-ban Pécsen az állami építőipari vállalatnál dolgozott, aztán otthagyta, és az iharosberényi termelőszövetkezetnél helyezkedett el mint traktoros.

— Az a fő, hogy a falumban vagyak. Családot alapítottam, két gyereket kell fölnevelnem. Most már különben sincs kedvem másutt dolgozni — miattuk. Tulajdonképpen jól keresek, meg is vagyok elégedve meg nem is. Amikor megkezdődött az aratás,

egyedül ültem a kombájn nyergébe, mivel a másik gép rossz — azzal csak silózni lehet már —, aztán hajnali öttől este nyolcig dolgoztam. Meg is lett az eredménye, mert abban a hónapban — sajnos csak egy ilyen hónap van — tízezer-háromszáz forintot kerestem. Sokan irigykedtek a faluban emiatt, de ha nagyon akarják, akkor jövőre ők csinálhatják — nem sajnálom én tőlük. Az egy hónap alatt körülbelül ötvennégy vagonnal kombájnoltam le, ami bizony szép summa volt.

Míg beszélgetünk, kezével egy-két helyen megtöri! a gépet, féltve, mintha a legnagyobb kincs lenne. Látszott rajta, hogy szereti a gépeket, s gondozza is őket.

— Rá vagyok utalva a gépre, hisz vele keresem meg a kenyerem. így aztán nem mindegy, hogy napközben félbe kell-e hagynom a munkát, s be kell-e hozni javításra vagy sem. Amikor kombájnoltam, akkor naponta legalább két órát a gép karbantartásával foglalatoskodtam. Nem is volt vele semmi hiba. Csak az bánt, hogy a fiatalok nem nagyon törődnek a traktorral. Azt hiszik elég, ha beülnek a, nyeregbe, s tudnák kapcsolni. Tönkre is ment néhány gép a kezük alatt. Aztán a szántást hogyan végzik, arról jobb nem beszélni. Ha tőlem függne, egyszer be is vezetném a dolgot, hogy aki ahal szántott, ott kombájnoljon is. Majd akkor megtudnák, mit jelent hepehupás területen aratni a gabonát.

AMIKOR a termelőszövetkezet elnökével beszéltem róla és a munkájáról, a legjobb traktorosként említette. Olyan ember — mondta az elnök —, akire a vezetőség mindig számíthat Univerzális a maga területén, mert amikor vége az ősznek, a gépek bekerülnek a műhelybe, fogja a motorfűrészt, s megy az erdőre fát vágni. Mindenhez ért, ami a gépekkel van kapcsolatban. Neki a gép jelenti a munkát, az örömet — »mert ilyen ember is van«.

Gyertyás László

A párttagsági könyv „olvasottságáért"

Még nincs egy hónapja, hogy megyeszékhelyünk egyik üzemi pártalapszervezetének taggyűlésén hátborzongató mondatolt ütötték meg a füle-i met. A vezetőségi beszámolót követő vitában ugyanis többen elmondták: mélységesen 1 elítélik azt vagy azokat a párttagokat, akik párttagságukra hivatkozva jobb munkahelyet, több bért követelnek maguknak. Nyilvánvaló, hogy ha nincsenek ilyen ténybeli tapasztalatok, a felszólalók sem foglalkoztak volna ezzel a témával. Éppen ezért a borzongást nem az elmondott — meglehetősen felháborodott — felszólalások, hanem az ezeket kiváltó okok idézték elő. Viszont az idegen mégis csak ezekből a mondatokból döbbent rá a valós helyzetre. Ugyanakkor azt is látnia-hal- lania kellett, hogy három új párttagnak, három fiatalnak — közülük egy lánynak — éppen ezen a taggyűlésen adták át ünnepélyesen a párttagsági könyvet. Ezek a fiatalok talán — vagy biztosan? — nem is gondolták, hogy 1971 végén még ilyen problémák kerülnek terítékre munkahelyük pártalapszervezetének taggyűlésén...

Gondolkodtam rajta, megírjam-e ezt az esetet, mert bizonyosan nem mondható általánosnak — és ez az egyetlen jó benne —, tehát most a tollhegy nem a típushibák ellen irányul. De az egyedi, a ritkaságszámba menő is lehet nagyon-nagyon súlyos, és ilyen, azt hiszem, az iménti példa is. Nem volna szabad egyáltalán előfordulnia ilyesminek, de ha mégis megtörtént, sürgősen lokalizálni kell, hogy ne terjedhessen tovább.

Ügy vélem, a taggyűlésen ezt a kommunisták legtöbbje megtette. Idézhetnék jó néhány, a nem létező jogokat elítélő véleményt az elhangzottak közül, meg olyat is, amelyik a párttagok kötelességeire és igazi jogaira irányította a figyelmet. Felháborodtak ezek az emberek — alapos okuk volt rá —, és a taggyűlés hangvételéből következtetve egyszer és mindenkorra lezárták ezt a témát.

A történtek arra figyelmeztetnek: érdemes, sőt szükségszerű a párttagsági könyv, az abban megtalálható új betét, a szervezeti szabályzat többszöri lapozgatása; többször kell kinyitni ezt a piros könyvecskét, mint csupán havonta egyszer, amikor a bélyeget beragasztjuk. Ugyanis ismernie kell valamennyi kommunistának a szervezeti szabályzatban pontosan, félreérthetetlenül rögzített és ugyanilyen ■ világosan értelmezhető kötelességeket és jogokat, hiszen a kötelességek teljesítése, a jogok betartása csakúgy, mint az egész szervezeti szabályzat — a párttagra nézve kötelező érvényű. És itt nem található semmi olyan a jogok között, ami csupán a párttagság tényét többletbér- rel honorálná! A párttag kötelessége, hogy »mutasson példát a munkában, hivatásának teljesítésében«. Ha ennek eleget tesz, nyilvánvalóan a becsületes dolgozók — párttagok és pártonkívüliek együttvéve — anyagi megbecsülése, a munka ilyetén való elismerése rá is vonatkozik. De ebből senki sem azért részesül kisebb vagy nagyobb arányban, hogy van-e vagy nincs párttagsági könyve...

Hernesz Ferenc

beruházások száma

A termelőszövetkezeti beruházásoknál a múlt évben sokat javult a helyzet: egy év alatt 50 százalékkal csökkent a befejezetlen beruházások száma az országban. A közös gazdaságok 1971-ben újabb beruházásokat nemigen indítottak, az anyagi erőket és eszközöket arra fordították, hogy »tető alá hozzák« azokat a beruházásokat, amelyek még 1970-ben vagy annál is korábban indultak. Az ilyen áthúzódó jellegű beruházások értéke 1971 elején még 9 milliárd forintot tett ki, s a múlt évben ezek jó része befejeződött

A termelőszövetkezetek vállalati beruházásainak összege tavaly meghaladta a 10 milliárd forintot. Ennek az ösz- szegnek legnagyobb részét építőipari munkálatokra fordították, de az 1970- évinél többet költöttek gépvásárlásokra is. Az építőipari kivitelező munkákra a legtöbb esetben a termelőszövetkezetek házi építőbrigádjai vállalkoztak. Ezek a szervezetek jó munkát végeztek, elsősorban azért, mert egy év alatt sokat javult a tsz-ek építőipari közös vállalkozásainak műszaki ellátottsága

1971-ben a termelőszövetkezetekben a számítások szerint mintegy 350 000 sertésférőhely készült el. Ezek 80—90 százaléka a szakosított telepeken van, tehát ott, ahol a sertés- tartás, hizlalás a legmagasabb szakmai-műszaki színvonalú. Százezer férőhellyel bővült a termelőszövetkezeti szarvasmarha-istállók befogadóképessége a múlt évi beruházások nyomán. 1971-ben csaknem száz élelmiszer-feldolgozó létesítményt állították munkába a termelőszövetkezetek, és egész sor baromfi- és kertészeti telepen kezdték meg a munkát. Bővült a termelőszövetkezeti hűtő- és gabonatároló-tér is.

Hat nagyobb vizsgálatot tervez az első félévre a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. A lakosság tejjel és tejtermékekkel való ellátásának vizsgálatát azért határozták. el, mert a kínálat elmaradt a fogyasztók igényétől. A Balaton partján például akadozik az ellátás, a falvakban és a peremkerületeken pedig sem a választék, sem a szállítás időpontja nem megfelelő. A vizsgálat arra szeretne választ adni, milyen mértékben biztosított a megye területén az ellátás, mi az, ami akadályozza a javulást. Mindez állandó beszédtéma az emberek között, s biztos, hogy sokan kísérik figyelemmel a NEB munkáját.

Időszerű annak a megvizsgálása, hogy mennyi az általános iskolai napközi, kollégiumi, valamint óvodai hely a megyében. A helyi gazdálkodó szervek mit kívánnak tenni ebben az ötéves tervben, hogy több gyermeket helyezhessenek el ezekben az intézményekben, a központi forrásokon túl ugyanis nemigen

Választ keres a megyei NEB

Miért akadozik a tejellátás? — Jut-e elegendő pénz óvodára, lakásra? Javul-e az idegenforgalmi szolgáltatás?

hoznak áldozatot ezért. Egyes I helyeken kizárólag á központi szervektől várják a dolgozók gyermekeinek elhelyezését,

pedig elsősorban az ő munkaerőgondjaik megoldásáról

van szó.

Országos jelentőségű, hogy a NEB elemzi az idegenforgalom helyzetét, az ellátottság színvonalát, s ennek alapján a fejlesztés feladadatait is meghatározza. A vizsgálat révén szeretnék megállapítani, hogy az idegenforgalmi szervezetek milyen színvonalon elégítették ki az igényeket tavaly, s hogyan készülnék az idei szezonra. Azt is megnézik a népi ellenőrök, hogy a közép és hosszú távú intézkedések lehetővé teszik-e a feladatok megoldását. A tapasztalatok szerint az idegen- forgalmi szervezetek szolgáltatása nem mindig és nem megfelelően elégítik kz asz egyre növekvő igényeket. A fejlesztések a szükségesnél lassabban valósulnak meg, s a szervező munka sem elég hatékony, hol kihasználatlanok a lehetőségek, máskor nagy a zsúfoltság.

A munkatervben szerepel a lakásépítés helyzete is. A népi ellenőrök arra kíváncsiak, hogy az ötéves tervben előirányzott lakásépítés műszaki, pénzügyi, területi előkészítés szempontjából összehangolt-e a települések részletes és általános terveivel, a rendelkezésre álló pénzeszközökkel.

Sok szó esik mostanában a községi tanácsok önálló gazdálkodásáról. A választópolgárok nagy figyelemmel kísérik» hogyan használják fel a tanácsok a fejlesztésre fordítható összegeket. Néhol a gyakorlatlanság miatt nehézségek is előfordulnak a készlet- és

állóeszköz-gazdálkodásban, a pénzt nem minden esetben használják fel célszerűen, ezért indokolt a községi taJ nácsok gazdálkodásának vizsgálata.

Megvizsgálja a NEB a termelőszövetkezetek melléküzemági tevékenységét. Az utóvizsgálat azért szükséges, mert a bizottsághoz érkezett bejelentések szerint még mindig sok a szabálytalanság, törvénytelenség. A népi ellenőrök szeretnének tiszta képet kapni arról, hogy a korábbi vizsgálat óta mennyit szilárdult a törvényesség a melléküzemági tevékenységben.

Egészen biztos, hogy e közhasznú témák alapos elemzéséhez mindenhol m~ga^ják a NEB munkatársainak a legmesszebbmenő segítséget, hiszen mindenkinek érdeke a vizsgálatok eredményessége.

I» G.

Szívesség

K

annibálok vagyunk. Önök is, én is, és miután valamennyien »piacról- élünk«, nem kétséges, hogy az ország valamennyi lakója az. v

A történet, melyet szerény bizonyításként elmondok, rövid, humoros és kifejező. Egy áruházba kivételesen beengedtek még nyitás előtt. A kereskedő panaszkodott:

— Nézzen csak ki a kirakaton. Ezek kannibálok mind. Még ki se nyitottunk, de már itt tülekednek az üzlet előtt. Sorbaállnak. Még öt perc, aztán megkezdődik a falatozás. Kinyitok, s ez a rengeteg nép beözönlik az ajtón. Megesznek. Beszélnem kell. Beszélnem reggeltől estig egyhuzamban. Állandóart csak kérnek, kíváncsiskodnak, kérdeznek. Bele kell őrülni. Bezzeg azt tudják maguktól is, hogy az egyedüli cikk a nylonharisnya, aminek tavaly lefelé ment az ára. De hogy miért nincs manapság mogyoró és Melódia szeletben ugyanazért az árért... Ezt tőlem kérdezik, mintha ón tudnám. Szóval kétségbeejtő, higgye el. Estére kelve szinte eszemet vesztve, hullafáradtan megyek haza, csak arra van erőm, hogy végigvessem magam a díványon. És akkor jön az én drága kis feleségem. Odabújik hozzám, s azt mondja: »Látom, fáradt vagy. De legalább beszélgess velem ...« Hát beszélgessem vele az a...

Alighogy befejezte, jött a kannibálok hada...

Mert annak néznek bennünket, szegény, szerencsétlen halandókat. Nemcsak az űrietekben, az áruházakban, hanem a vendéglátóiparban, a hivatalokban és intézményekben is sok helyütt. Mintha nyűg lennénk, rosszindulatú pattanás a nekünk teremtett intézmények nyakán. Nézzenek csak körül kérem: hányszor érzik nap mint nap a saját bőrükön, hogy szívességet tesznek Önöknek — saját pénzükért? ,

Az iroda egyik zugában névnapot ünnepeltek a »dolgozók«. Valaki beszólt: — Frekventált kartárs! Gyere a telefonhoz, keres egy ürge. Mert a panaszos náluk csak ürge. És az a flaszter köp tató is, aki talpalni viszi a cipőjét — Tabán két hónap múlva tessék jönni... De miért nem vesz inkább újat... Aztán a pincér: — Rizzsel vagy burgonyával parancsolja a gombás szűzérméket? — Ha lehetne, burgonyával... S amikor fizetek, bocsánatkérően jegyzem meg: — Szűzérme volt — rizzsel. Mert ürge vagyok, aki örüljön, hogy egyáltalán kiszolgálták.

Illetékes szerv felszólít, hogy haladéktalanul fizessem be 300 forint adóhátralékomat. Udvariasan válaszolok, mellékelem az egy évvel korábbi csekket, amelyen rég befizettem már az adót. Válaszra sem méltatnak. Nem vagyok nyugodt. Lehet, hogy jövőre 500 lesz a »hátralékom«?

Akármerre megyek, akármit kérek vagy intézek, szívességet tesznek nekem. Csodálatosan jószívű nép a miénk. Adakozó. És rákényszerit, hogy hálás legyek.

A múltkor a Déli pályaudvaron szorongtam egy ideig a sorban. Aztán odamentem a felvilágosítóhoz: — Egyetlen információt szeretnék kérni — mondtam udvariasan. — Tessék mondani, miért van az, hogy délben, amikor tízesével indulnak a vonatok és ezrével az emberek, cSák egyetlen pénztár van nyitva a csarnokban? — Csak látták volna azt a fölháborodást. Ha nem lett volna ablak közöttünk, hát nem tudom, viszontláttam volna-e a családomat, ösz- szehúztam magam, s mert ürgelyuk nem volt a közelben, hát behúzódtam a sor végére.

A

zt hiszik, hogy egyéni panasznapot tartok? Ugyan, ki ne érezné önmagán azt a hallatlan szívességáradatot, amelyért hálásnak kell lennie. De nem panaszkodhatunk, mert ez a »társadalmi nyavalya« voltaképpen megszépíti életünket Arra késztet, hogy ne szomor- kodjunk, hanem mosoly üljön a szájunk szögletében. Mert lássák be: örülnünk kell manapság, ha kiszolgálnak az üzletben, örülnünk, ha csere helyett megragasztják a levált talpú vadonatúj cipőt. Ujjongunk, ha egyes hivatalokban egyáltalán szóba állnak velünk, s ha más intézményekben a munkafegyelem túlburjánzásának jeleként egyetlen tapsütésre elfogyaszthatjuk tízórainkat. Repesünk a gyönyörű ségtől, ha a pincér visszaad a százasunkból, lelkesedünk, ha valaki köszön, amikor belépünk a boltba, tapsolunk, ha vasárnap is kinyit egy üzlet, dicshimnuszt zengünk, ha véletlenül határidőre elkészül egy épület, s felkiáltunk az örömtől: ah, már megint nem rúgták el a bokánkat. Hát kérem, ha eddig nem tudták volna, ez az ország a szívességek országa.

Hallottam a múltkor, hogy egy nyugdíjas bácsika szívességet tett a szakszervezetnek, mert elment arra a vacsorára, amelyiken őt ünnepelték. De dicséretére legyen mondva: felháborodott, mert csak rántott máj volt, pedig disznótoróst ígértek. Viszont szívességet tett egy illetékes, aki az öreg felháborodása ellenére pohárköszöntőt mondott. (Igaz, hogy ő szerette a rántott májat.) De nálunk szívességet tesz a kispolgár a színháznak, ha megnézi az előadást, s a tervező, ha hathónapos késéssel elkészül a terv. Leereszkedik a postás azzal, ha kikézbesíti helyenként az újságot (a pénzről nem is beszélve), szívességet tesz a házmester, ha hetenkint egyszer lesöpri a járdát, s a közjónak adakozik a benzinkutas, ha nem folyatja mellé az üzemanyagot. Arról már nem is beszélek, hogy hálás köszönettel tartozunk a pénztárosnak, amikor kiadja havi fizetésűnket.

De nem folytatom tovább. Azt hiszem, így is nyilván való, hogy a kötelességet egyre több helyen minősítik szívességnek. Pedig ha a pincér rizst ad burgonya helyett, ha a boltos »elfelejt« udvarias lenni, ha csak egy pénztár van nyitva csúcsforgalomban stb., akkor nem kötelességteljesítésről, hanem annak ellenkezőjéről van szó.

De azt javaslom, azért ne essünk túlságosan kétségbe. Végtére is bumerángként működik ez a társadalmi »jószokás«. Feltételezem ugyanis, hogy a pincér is eljut vendégként az étterembe, a kereskedő is vásárol néha szappant, a hivatalnoknak is lehet panaszügye, s elképzelhetőnek tartom, hogy még a postás kézbesítő is olvasna néha újságot, ha valaki ki vinné neki.

A szívességet — mint olyat — azért nem irtanám ki szóhasználatunkból és társadalmi gyakorlatunkból. Csak visszaállítanám eredeti jelentését, s nem nevezném szívességnek azt, ami alapvető kötelességünk.

Végezetül kérem, hogy akik a felsorolt szakmák között szerepeltek, s magukra nézve sértőnek találták szerény megjegyzéseimet, azok vegyék úgy, hogy őket már az »ürgék« táborába soroltam, akik vesznek, esznek, isznak és olvasnak, tehát mentesek a szívesség társadalmi nyavalyájától. Jávor! Béla

«OSOGf!IfPtiP SMV&h **ffisár S.

3