Somogyi Néplap, 1972. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-23 / 19. szám
Mire szabad a szombat? (3.) Az ember metamorfózisa Látogatóban egy fiatal festőnél Lóránt János műtermében A lüktető-feszülő sima vonalak mögött ott a küzdelem LQkurgosz »a minden emberek közt legnőiesebb« azért tarthat igényt az utókor csodálatára — jegyzi meg Plutarkhosz —, mert szabad időt ígért a köztársaság polgárainak, amennyiben eltanácsolta őket minden mesterség gyakorlásától. Szocialista államunk szabad időt adott, ám mindenféle önfejlesztő »mesterség« művelését tanácsolja a pihenés napjaira is. Sajátos termelést — munka nélkül. Milyen szabad idő az, amely »termelést« feltételez? E látszatéi! entmondásra hadd feleljek Hermann István szavaival: »A termékeny idő egészen különleges sajátossága az, hogy produkció munka nélkül, az ember bővített önreprodukciója, anélkül, hogy azt terhesnek erezné hogy ebben a legcsekélyebb korlátozó vagy szűkítő mozzanatot érezné egyénisége számára; ellenkezőleg, ez az a pont, ahol egyéniségének kiteljesedése egyúttal a pro- dució társadalmi kiteljesítésének feltétele is«. A szabad időt élvező ember tehát éppen azzal szabadul fel bensőleg, hogy szabad idejét elkötelezi önmaga egyéniségének fejlesztésére. Vagyis termékennyé teszi. Nem elégíti ki a tétlen pihenés, hanem »a szabad idő egy részét is alkotásra használja fel, s nemcsak tárgyakat alkot, hanem a tárgyalkotással — és amellett — önmagát is alkotja. Ilyen értelemben az ember önmagát alkotó lény«. Nos, milyen szerep jut a művelődésnek, az ember metamorfózisának, önfejlesztő átváltozásának? Kulcsszerep. Amennyiben nem csupán a művészet múJANNISZ KOFINISZ: saséival, a tudományokkal, a szakismeretekkel való ismerkedésre serkent, hanem a legkülönbözőbb hobbyk, szakköri tevékenységek jó patronusa is. Gondol a művelődési intézményen kívüli kedvtelésekkel; tartalmat lop például egy kirándulásba azzal, hogy a táj természeti és történeti érdekességeire felhívja a figyelmet. A szociológusok figyelmeztettek arra, hogy eélt tévesztünk, ha a szabad szombatokon rendezvényekre erőszakoljuk a közönséget. Hiszen a tapasztalat éppen a művelődési intézmények elnéptelenedését jelzi. A szabad napaie nyáron inkább a természetbe zarándokolnak az emberek, kirándulnak vagy kertészkednek. Mások az otthon felgyülemlett munkát végzik el. Egyes szociológusok így fogalmaztak: a szabad szombat nem szabad a művelődésre! Legalábbis arra a művelődésre, amit mi hagvománvos népművelés alatt értünk. Talán a természet nyújtotta felüdülést lehetne összekapcsolni valamely nemes szórakozás vagy ismeretszerzés örömével. ígéretes próbálkozás, hogy nyaralóhelyeken egy- egy esti koncertet, műsoros estet rendeznek a szabadban. Tehát a »művelődési házat» viszik ki az emberekhez, és nem fordítva. A hétvége időmérlegét vizsgálva a következő sorrend alakult ki az időtöltés tartalmában: első a tévé, második a rádió (vagy a család), harmadik az újságolvasás, aztán pihenés, háztartás, kertészkedés, könyvolvasás. Egy későbbi vizsgálat azt jelezte, hogy a tévé és a rádió tartja elsőségét, de a kirándulás előbbre lépett. Tehát növekszik az igény a szabad levegő iránt. Hazai és nemzetközi tapasztalat a tévé »zsarnoksága«. Ám mihelyt a tévé műsora az ember szórakozását, egyben személyisége gazdagodását szolgálja, a zsarnokból egyszerre felszabadító lesz. Az emberi képesség felszabadítója, az emlberi világnézet, morál, ízlés formálója. Az a népművelő cselekszik okosan, aki a helyi szokásokra helyi hagyományokra figyel, s a maga tevékenységét ezekkel összehangolja. A népművelési konferencia szintén hangsúlyozta a helyi sajátosságok fontosságát, mondván: ez a népművelés lelke. A jó népművelő jó gazda módjára tartozik művelni a kertjét: ismeri »talaját«, tudja milyen táperők serkentik több termésre; tudja milyen magvetés ígér termést. Persze, nem pusztán alkalmazkodnia kell a helyi kulturális igényekhez, sokkal inkább a valóságos viszonyok átformálása a feladat. Az embert felnevelri a jövő nagyobb, több tudást kérő tennivalóihoz — ez tehát a feladat. Az egyének fejlődési lehetősége, illetve fejlesztése éppen az össztársadalmi előrelátás egyik alapvető mozzanata. S nem elég az igény kielégítése, legalább épp ilyen lényeges — ha nem előbbreva- ló! — az igény felkeltése a művelődésre. A szabad idő eltöltésére tehát nevelni kell az embereket, termékeny idővé tétele nem önmagától következik be. Kérdezzük ismételten: mire szabad a szabad szombat? Semmi esetre sem pénzkeresésre, sokkal inkább a magunk személyiségének »keresésérer». Az önmagunkra-ta- lálásra. Képességeink fejlesztésére, alkotó kedvünk kibontakoztatására, a magunk testi és szellemi gyarapodására. Ha a szabad időt eladjuk pénzszerzés ürügyén, lényegében önmagunkat lopjuk meg. Mert míg pénztárcánk hízik, szegényebbek leszünk emberi tartalmainkban. Balogh Ödön A föld gyomrába felhoznak vékony, színes kristály- rétegekből képződött kőzetet. Az ember, ha kezébe vesz egy ilyen kőzetet, tenyerén a sokmillió éves föld fényes, hideg kristályokra tisztult múltját látja. Ez a gondolatsor ötlött fel bennem Lóránt János műterHalőr. mében. Sima, egy lendületből hasadt, zárt formái, kék, zöld, szürke tónusai mögött — belülről fénylenek, mint a jég — feszülnek az erők, indulatok és vágyak. Festményeinek katalógusát lapozva árulkodnak már a címek is. Bazaltok, Nádas, A Körös, Tavaszi áradás, Csend, Halőr ... Mesélnek a folyóparton órák hosszan üldögélő kisfiúról, aki a víz felületén tükröző-változó felhők, fák ámyékfoltjalt rakosgatta képzeletben, amíg egyszer csak a víz illata, a szél hangjai, egy horgászó férfi magánya vonallá-színné vált ecsetjén. Első nagy élménye a természet. A szülőfalun keresztülfolyó Körös, a nyári naptól száraz, fehéren izzó szikes alöldi talaj, később a drámáival, kínjaival, fájdalmával megjelenő ember. Lóránt János Békésszent- andráson született 1938-ban. Gimnáziumi tanulmányai után a Szegedi Pedagógiai Főiskolára jelentkezett rajzföldrajz szakra. Még főiskolás volt, amikor néhány festménnyel részt vett egy szegedi képzőművészeti tárlaton. A főiskola elvégzése után Kaposvárra került tanárnak, első önálló kiállítása is ott volt, 1962-ben. Rippl-Rónai-díjat kapott Kaposváron töltött éveiről így vall: — Hat évig tanítottam Kaposváron. Hármat teljes óraszámban, három évet féltanári beosztásban... Nagyon sokat tanultam a gyerekektől, főleg bátorságot. Ami lényegest a gyerek észrevesz a világból, azt óriási nagynak látja, óriásivá növeli. Ezt szeretném én is elérni képeimben. Ami kis dolgot észrevesz az ember, azt olyan nagyra tudja növelni, hogy mások is észrevegyék, felfigyeljenek rá... 1966 óta él Salgótarjánban, akkor kapta a Munka-Művészet nagydíját, 1968-ban pedig a Derkovits-ösztöndíjat. E három év alatt alkalma volt a nyugodt kísérletezésre, technikai felkészülésre. A mesterségbeli tudást nagyon fontosnak tartja. A Budapesti Stúdió kiállításán 1969-ben I. díjat nyert. 1970-ben pedig a Derkovits»- teremben megrendezett tárlatával bemutatkozott a Tv Galériájában is. 1971-ben SZOT-díjaí kapott. Akik alakuló, fejlődő pályáját figyelik, egyenleten emelkedést, formáinak egyszerűsödését látják. Zárkózott ember, de műveiben * lüktető-feszülő sima vonalait mögött ott a küzdelem Az Alföld színei, formál, az alföldi emberek emléke keveredik új élményeivel, a Salgótarjánt ölelő sűrű sötét erdők és hegyek látványával, a hatalmas építkezésekkel. Tarján még nem emlék. Még hozzá kell szokni. A művész sajátos szűrőberendezése még a gyermekkort, majd a Somogybán töltött hat esztendőt rostálja. Megkérdeztem, legjobban hova szeretne eljutni életében. — Mongóliába — válaszolta. — Fennsíkok, csak a lényeget ismerő, kemény emberek közé. A síkban keresni harmóniát, mélységben rejlő erőkkel ismerkedni — egysíkú vászonra felrakva, a világ bonyolult összességét láttatni — csak kemény emberek feszült erejével lehet. Mint ahová vágyik, s amilyen ő maga. L. J. # ♦ # fgy hát a vágyam — vágy marad csapán, mígnem elindulok az úttalan úton? S emlék epeszt el egy forrás után, erdőid sűrűjében bölcsőm: Parnasszusom? SZIRMAY ENDRE: SZOMJÚSÁG A víz, amit egykor innom adtál, arcod rezgő emlékét szétgyűrűzte, felszürcsöltelek, hogy szomjamat oltsam, itt vagy bennem, véremmel összeszűrve. E gészen hétéves koráig c^y vén, festetten házban lakott, azon a ritkán használt úton, mely a Trumion- hegyről visz lefelé. Apja nem sokat törődött vele, anyja pedig régen meghalt. Az apa azzal töltötte idejét, hogy a vallásról gondolkodott és beszélt. Ez annyira elfoglalta, hogy szinte észre sem vette a kicsiny gyermeket, aki félig elfeledve — halott anyja rokonainak jóvoltából — hol itt, hol ott élt. Aztán egyszer egy idegen érkezett Winesburgba, s meglátta a' gyermekben azt, amit az apa nem vett észre. Magas, vörös hajú fiatalember volt, és csaknem mindig részeg. Néha kiült az apával, Tom Harddal az új Willard- ház elé egy székre. Miközben Tom beszélt, és istenről fecsegett, az idegen mosolyogva kacsintott a körülállókra. Összebar átkozott Tómmal, és sok időt töltöttek együtt. Az idegen egy gazdag clevelandi kereskedő fia volt, és eltökélt szándékkal érkezett Winesburgba. Le akart szokni az italról, s azt remélte, hogy városi kompániájából kiszakadva, a vidéki környezetben jobb esélyekkel küzdhet az életét fenyegető szomjúság ellen. Winesburgi tartózkodása. azonban nem járt sikerrel. Az egyhangúan múló órák unalma csak még több ivásra ösztönözte. Valamit ellenben mégis sikerült elérnie. Gazdag jelentésű nevet ajándékozott Tom Hard kislányának. Valamelyik este az idegen — éppen egy hosszabb tivornya után — végigdülöngélt & város főutcáján. Tom Hard kint ült egy széken az új Willard-ház előtt, s a térdén lovagoltatta kislányát, aki akkor ötödik évében járt Az ifjú George Willard ott ült mellettük a deszkajárdán. Az idegen lezökkent közéjük egy székbe. Remegett, s amikor bezélni próbált, remegett a hangja is. Késő este volt már, sötétbe borult a város, meg a vasútvonal is, mely a szálló előtti kis emelkedő lábánál kanyargóit. Valahol a távolban, nyugat felől hosszút sípolt egy személyvonat mozdonya. Egy kutya, mely eddig a kocsiúton haladt, most felállt, és ugatni kezdett Az idegen fecsegett, s közben prófétai jóslatot mondott az agnosztikus apa karjába csimpaszkodó gyermekről. — Én azért jöttem ide, mert abba akartam hagyni az ivást — mondta, s köny- nyék csorogtak végig az arcán. Nem iséaett Tóm Kardira, hanem előrehajolva a sötétségbe bámult mint aki víziót lát — Vidékre menekültem, hogy meggyógyuljak, de kijelentem. De eljutottam oda, ahol, tudom, már sosem valósulhat meg a reményem — jelentette ki rekedSherwood Anderson: TANDY nem gyógyultam meg. Ennek oka van. M egfordult a székén, z a gyermekre nézett, aki az apja térdén felegyenesedett ültében, és viszonozta a pillantást Az idegen megérintette Tom Hard karját — Én nemcsak az italnak vagyok ám rabja! — mondta. — Valami másnak is. Szerelmes vagyok, de még nem találtam meg, akit szeressek. Ez nagyon súlyos baj, de ha ön elég bölcs, akkor megérti, mire gondolok. Elkerülhetetlenné teszi a pusztulásomat ... Nagyon kevesen értik meg ezt... Elhallgatott, s úgy látszott, teljesen letaglózta a szomorúság. A személyvonat mozdonyának újabb füttye azonban felélesztette. — Én nem vesztettem dl a reményé. Saat üsyae&éiyesen ten. Keményen a gyermekre nézett, s ettől fogva ahhoz beszélt, az apával nem is törődött többet. — Valahol jön egy nő — mondta, s most élesen és komolyan csengett a hangja. — De én elkerültem őt, tudod... Nem az én időmben jött Lehet, hogy éppen te vagy az. Ilyen az én sorsom. Lehet hogy egyszer éppen mellette állok, egy ilyen estén, mint a mai, tönkretettem magam az itallal, s 6 még csak gyermek. Az idegennek hevesen meg- vonaglott a válla, s amikor cigarettát akart sodorni magának, a papír kihullt remegő ujjai közüL Méregbe gurult és dühösen folytatta. — Az emberek azt képzelik, hogy nőnek lenni köny- nyű, mert csak hagynia kell, hogy szeressék. De én tudom, hogy mm így ya® — jelentette ki. — Talán minden férfi közül egyedül én értem! Pillantása ismét a sötétbe borult utcára tévedt. — Én ismerem azt a nőt, pedig még sosem találkoztam vele — mondta halkan. — Ismerem küzdelmeit és vereségeit Éppen vereségei miatt oly kedves ő nekem. Vereségeiből új női tulajdonság született. Ennek én nevet is adtam. Ügy hívom: Tandy. Még akkor találtam ki ezt a nevet amikor igazi álmaim voltak, s nem lett még gonosz a testem. Azt a tulajdonságot jelenti, mely erőt ad ahhoz, hogy szeressék az embert Ezt a férfiaknak a nőktől kellene kapniuk, de nem kapják meg. Az idegen felállt, s odament Tom Hardhoz. Annyira imbolygóit előre-hátra, hogy attól lehetett tartani, elesik, ehelyett azonban térdre hullt a járdán, s italtól zsibbadt ajkához emelte a kislány kezét és rajongó mozdulattal megcsókolta. — Légy Tandy, — kicsinyem — mondta könyörgő hangon. — Merj erős és bátor lenni! Mert ez az igazi út... Ne riadj vissza semmitől !... Légy bátor, s ne riadj vissza attól, ha szeretnek! Légy több, mint a nők vagy a férfiak... Légy Tandy! Aztán felállt s tántorogva elindult * főutcán. Néhány nap múlva vonatra szállt, s hazatért Clevelandba. Azon a nyári estén, a szálló előtti beszélgetés után, Tom Hard, az egyik rokon házához vitte a kislányt, ahová meghívták éjszakára. Miközben a sötétben a fák alatt lépkedett, feledve az idegen zavaros beszédét, ismét kétkedő nézetein tűnődött, melyekkel a reményt akarta lerombolni az emberek lelkében. evén szólította aztán a lányát, mire az elsírta magát. — Nem akarom, hogy így szólítsanak — jelentette ki a kislány. — Azt akarom, hogy Tandy legyen a nevem. Tandy Hard. — A kislány oly keservesen sírt, hogy Tom Hard meghatódott, s vigasztalni próbálta. Megállt egy fa alatt, s karjába véve a gyermeket, simogatni kezdte. — Legyél jó kislány! — mondta erélyes hangon, de a gyermek csak nem nyugodott meg. Gyermekes szertelenséggel adta át magát bánatának, s hangja megtörte az utca esti csöndjét — Tandy akarok lenni Tandy akarok lenni. Tandy Hard akarok lenni! — kiáltotta sírva, és fejét rázta, mintha gyermeki ereje kevés lenne az idegen szavai által felidézett látomást elviselni. yerd&etta: Vajda. Büki«* 80M0ST!NtFLAF 'SsBássssSo a99$, SssBäfe SS,
