Somogyi Néplap, 1971. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1971-12-05 / 287. szám

Mire jő a művészet (6) Svejk - futószalagon A művészet fejlődése, stílusa és nyersanyaga Bemutatót tartottat 1928. január 24-én egy berlini szánttá Zb an. A darab Jaroslav Hasek Svejk, a derék katona dmű könyvéből készült Er­win Pisaitor rendezte és al­kalmazta színpadra. A pre­mier közönsége először meg­döbbent aztán mind nagyobb lelkesedéssel vette tudomásul az ötletet bogy a színpadon két futószalag van. Ezen a balról jobbra mozgó szalagon jártak be és ki a színészek, s ugyancsak itt »utaztak-“ ki­be a kellékek, meneteltek a katonák a frontra. Svejk is gyakran ráállt erre a futósza­lagra, pontosabban ráállítot­ták, hogy kiküldjék a front­ra. § mert alatta a szalag el­lenkező irányban mozgott ® hiába menetelt a legnagyobb lelkesedéssel, soha nem ke­rült ki a harctérre ... A közönség tetszését nem­csak az nyerte el, hogy így a szó szoros értelmében meg­szakítás nélkül elevenedett meg a regény; a gyakorlott színháznézők hamarosan ar­ra is rájöttek, hogy a futósza­lagot jelképnek is lehet értel­mezni: a háború technikáját hivatott szimbolizálni. Sőt, még azt is, hogy Svejk látszó­lagos menetelő buzgalma mö­gött — vagy inkább alatt — egy ellenkező irányú mozgás rejlik, ami nevetségessé teszi azokat, akik csak a felszínt látják. Egy tisztán technikai jelle­gű színpadi újítás így lett művészi gondolatok hordozó­ja, vált a színházművészet sajátos kifejezési eszközévé. fl művésze! fejlődése, »mo­dernsége“ tehát szoros ösz- szefüggésben van a művészet nyersanyagaival? — kérdez­hetik sokan. S bizony, nem­igen lehet egyértelműen el­utasító választ adni. Nyilván­való, hogy ha a nyersanyagok választéka bővül vagy előál­lításuk technikája változik, akkor ez aliglha marad követ­kezmények nélkül a művé­szet területén. S hogy mindez mennyire nemcsak elméleti feltételezés, arra példatárként rendelke­zésünkre áll az egész művé­szettörténet. Elég, ha az épí­tőművészet nagyobb fejlődési szakaszaira gondolunk, s ki­derül, milyen szoros az ösz- szefüggés az építőanyagok, az építéstedhnika és a nagy stí­luskorszakok között. A filmművészet jóval fia­talabb »életkora« még in­kább módot ad arra, hogy nyomon kövessük a technika, a nyersanyagok változása és a stílusok változásának ösz- szefüggéseit Csák a két leg­fontosabb példa: a rfkrmin- cas évek elejére véget ér a némafilmkorszak, amely stí­lusában is merőben más volt, mint az utána követke­ző hangosfilmé. Az ötvenes évek végén a korábbinál ér­zékenyebb ffilmnyersanyag — amely jóval kevesebb lám­Demény Ottó: PER — Angela DavisneS; —> Majd védeni magam a korlát elé állok. Elpusztíthattak engem. Szólok — nem kiabálok. Nézzetek szépségemre, nézzétek okosságom! Minden erő elévül, de burjánzik az álom. S kínból, nyomorúságból terem piros virágot. Feketének, fehérnek oszthatatlan világot Ahol helyetek nem lesz; ti onnan kirekedtek. Majd magatokban játszó fogatlan vének lesztek. S számoljátok — száz bamba Is jutott egyre-egyre; jussát, boldog hazáját mégis kiverekedte. Dühvei, daccal s a végső 'érvvel, amit kigondolt Mert az erőszak ellen ereje végtelen volt pát, világítást igényel *—, a könnyű, kézben hordozható, hangosfelvételre is alkalmas kamerák megjelenése magá­val hozta a »cinema verité« módszerét Ez a módszer a dokumentumfilm megújulá­sát eredményezte, de vissza­hatott a játékfilmre is, s tu­lajdonképpen a hatvanas évektől számíthatjuk a film­művészei nagykorúságát, amikor a rendezők úgy »ír­ják« a kamerával — a ma­guk művészi egyénisége sze­rint különböző módon — a filmtörténeteket, ahogy az írók töltőtollukkal a re­gényt ... ü példákból az következ­nék, hogyha művészet fejlő­dése a technika és a nyers­anyagok változásának a függvénye. Ha ez így volna, akkor könnyű dolga lenne a művészettörténetnek és a kritikának, hiszen csak jó ipari-technikai felkészültség kellene, s az volna a legkor­szerűbb művész, aki ma mű­anyagból dolgozik. De a nyersanyag nem lehet mércé­je egy műalkotás megítélésé­nek. Hol van akkor mégis összefüggés a nyersanyagok, a technika és la művészetek között? Van ilyen összefüg­gés, csak némiképp bonyo­lult. * A középkor egyháza az em­beri létet átmenetnek tartot­ta egy másik világ felé; ahol a lélekre a túlvilág vár, ju­talommal vagy bűnhödésseL Ez volt az uralkodó életszem­lélet, amely természetesen olyan templomot igényelt, amelyik misztikus, csodála­tos kapu a túlvilágra, ami felfelé kényszeríti a tekinte­tet és a gondolatot. Ilyen templomok a gótikus székes- egyházak. Az építtetők tehát nem azért választották a kor­szerű technikát, mert az újat akarták pártolná, hanem azért, mert csak ezzel a tech­nikával lehetett a kívánatos templomokat megépíteni. Nyilvánvaló, hogy az építte­tők igényei segítettek megke­resni a kivitelezés korszerű technikáját.. Láthatjuk tehát, milyen komplikált és kétoldalú ez a viszony. Adva van egy kor­szak anyagi kultúrája, terme­lési technikája általában, ami meghatározza a kor tudatát, gondolkodását. Ez a tudat azonban keresi a termelés­ben és technikában azokat az anyagokat és módszereket, amelyek jobban, tökéleteseb­ben kifejezik a világról alko­tott elképzeléseit. Korszerűbb lesz hát a termelés, s új anyaghoz, módszerekhez jut a művészet is, amely mindig a kor tudatát akarja érzékel­tetni. Fejlődik, változik a technika, vele a művészet, s a gondolkodás, a tudat régi formái elavulnak, csakúgy, minit a termelési viszonyok. Eljött a társadalmi forradal­mak kora, amikor a termelési viszonyoknak és a tudatnak utói kell érnie a technika színvonalát. Ez a fejlődés spirálja az életben, s ezen belül a mű­vészeteikben. Ezért nem le­het a nyersanyagok és a tech­nika fejlődését azonosítani a művészetek forradalmi vál­tozásaival, de ezért nem le­het ugyanezt mellékes körül­ménynek tekinteni. A transz­portőr, a futószalag bevonult az iparba, aztán a színpadra is. Svejk rálépett, és ez válto­zást jelentett a színházművé­szetben. Ámde nem azért, mert a traszportőr korsze­rűbb, mint a süllyesztő, ha­nem azért, mert 1928-ban Piscator a német munkásosz­tály számára akart figyel­meztető jelzéseket adni a há­ború technikájáról és értel­metlenségéről. Nyilvánvaló: ez utóbbi tet­te korszerűvé Piscator mű­vészetét S ehhez a korszerű mondanivalóhoz megtalálta a korszerű formákat így vál­hatott a futószalag egy tör­ténelmi pillanatban a kor­szerűség szimbólumává. Bernáth László GYŐRI LÁSZLÓ: NAQYANYA Meghalt a nagyanya, meghalt a királynő. Odavan, ún, oda, ez a koronás fő. Korona avarra, a sírba ez a fő, a magas eperfa kidöntve: tüzelő Amíg élt, az eper, a lilakék rubint özönével, >.ser-, milliószámra hullt. Es egész nyáron át. Hápogó, gágogó, csipogó tarkaság faldosó fulladó óriás gégeként ette, nyelte, falta újra és újra, még, újra, újra, mintha nem volna több a fán, a fán, amely ezer- és milliónyiszám esőzte az eper ősi nagy özönét egy teljes nyáron át e bibliai nép elé már Kánaánt terítve. Csakugyan: ez az a mannaözön, amelyik írva van. S öröm. A léha öröm. Negyvennap Kánaán. Ürül, ürül a fa. Nagyanyám udvarán ürül a korona. Nagyanya meghal Tíz éve nem él A szava halkul már édenivé. • ■% Amíg élt, az eper ott állt az udvaron, ma azon a helyen kő van és dudva van. Ú, ha három testvér összefog, akkor már a csoda — mint festmény — látható lesz mindjárt. Érzékletes! tik. A mennyet Is ledöntik. Enyém, tied, övé. Hárman háromfelé. Gyanakvás A rideg, sápadt kripta­óriás csupa egyes zár­kából állott Cellám sötét volt Forradal- t mi munkám miatt Horthy bírái négyévi fegy­házra ítéltek. ítélet után a kaposvári fogházból ide, a sopronkőhidai fegyházba dobtak át harminc elvtárs­sal együtt Reggel, amint megcsendült a csengő, kinyitották a zár­kákat, a íegylházudvar négy fala közt megkezdődött a mindennapos rabséta. Mi, testáleg-lelkileg meggyötört emberek fáradtak voltunk, rogytak inaink, amint .kört képezve kör be-körbe tapos­tuk az udvar köveit Felet­tünk a végtelen eigy arasznyi szürke ég volt öt lépés a távolság, mindig ennyi, soha sem több, sem vkevesebb. Szólni egymáshoz nem volt szabad. Csak arcunk rándiult, szemünk villant' ezt nem tilt­hatta meg senki, de így is megértettük, megéreztük a szótlan szavú testvéri szót Már nyolcadik hónapja ra­boskodtunk ott, amikor egy nap híre terjedt, hogy a po­litikái foglyokat elszállítják. ,Ez a hír örömmel töltött el bennünket, örültünk, hogy megszabadulunk az * őrjítő egyes zárkától, de egy szer- sín ind kétséget is ébresztett bennünk. — Mi lesz? Hova visznek? Az orgoványi és siófoki tö­meggyilkosságok jutottak eszembe... Valósággal meg­könnyebbültünk, amikor megtudtuk, hogy a sopronkő­hidai ^egyházból a hajmás­kéri fegyen cbarakkba he­lyeznek át bennünket Hajmáskéren mindössze: pár hétig tartózkodtunk, az­tán vagonba kerültünk, hogy átszállítsanak bennünket Szegedre a Csillag börtönbe. Forró nyár volt A vagon­ban ingre vetkőzve is nehe­zen bírtuk a hőséget Utgzás közben örökké az járt eszem­ben, hogy megszökök. Ti­zenegy hónap óta — mióta a börtönben ültem — szinte rmndennap gondoltam a szö­késre. Fájt testemet telke­met ette a rabság. Ügy gon­doltam, úgy is éreztem, hogy forradalmárnak nem szabad négy fal kö- _________ zött sorvadnia. “----------------------­K ockáztatni Somogyi Pál: kell; Inkább szökés közben a puskagolyó, mint a börtön penésze ________ emésszen et " Egész úton a szökés gon­dolata motoszkált a fejem-1 ben. Ezt az. alkalmat a szál­lítás lehetőségét nem szabad elszalasztani. Ha most nem sikerül valahol egérutat ven­ni, a Csillagból reménytelen lesz a szökés... Gálos! József, a volt vörös főhadnagy, ez a magas, bar­na, keménykötésű férfi egész úton. szótlan volt Ügy lát­tam, valamiben töri a fejét tervet sző. Melléje kuporod­tam, és elmondtam neki ter­vemet. Gálosának felcsillant a szeme, mélyen a szemembe nézett és keményen, megszo­rította á kezemét Ez több volt a beszédnél. Megértettük egymást ceglédi állomásra ér­kezve a külterületen, ahol a tehervonatok és a félretett vagonok álltak, etá álltunk meg ml is. Nagy robajjal félrelökték a vagon ajtaját Az őrség pa­rancsnoka, egy finom, le­gényképű hadnagy és né­hány katona jelent meg a vasom előtt A fezt beszólt: Franz Payerl (St Pölten) felvétele. (A Barátság Hídja nemzetközi fotókiállítás anyagából.) Radovan Zogovic: KEZEK Kezek, sötét tekintetű kiáltozások, néma szembogaramban vergődő kezek, láthatatlan hurkok árnyékai, amelyek az órainga taktusára himbálóznak párnám felett — kezek, könyvek lapja közé préselt, aszott virágok, lázas ágyam felett a mennyezetről * szívemig érő fekete cseppkövek, kezek — kezek — alagutak boltívein fagyottan csángó denevérek, emelödaruk drótkötelére aggatott horgok csalétkei, kezek, felhőkarcolók tetőinek rekedt kakukkjai, vészmadarak, kezek, ázottan felmeredő útjelzőoszlopok, amelyeket megpörgetnek a vasúti kupék ablakai mellett, kezek — 6, kezek, belefáradt, megkötözött, atyai, munkás kezek, melyeket mint holló a hulladékot, széthurcolt az élet országutakra, járdaszélre, pincékbe, bányák tárnáiba, — kezek a szántóföldeken, kémények alján, tengereken, kezek a világon és a világ felett — kezek, kezek, mint éretlen citromot, úgy facsarjátok, szívemet. •Radovan Zogovic neves szert» költő. Ladányi Mihály fordítása — Menázsl lesz! De kije­lentem, ha valaki megkísérli a szökést, azt rostává lőjük! A vagon mellett négy-öt lépés távolságra az őrség láncolatot képezett. Feltűzött szuronnyal, lövésre kész fegyverék vették körül a vonatot A gőzölgő kon dér­ihoz tizenkettesével, kettős sorban mentünk. Gálosi és én a negyedik sorba, hogy alá rejtőztünk. A tiszt hang­ja még mindig hallatszott Hét-nyolc méterre volt tő­lünk a töltés széle, és lent a füves árok. Az idegeink pat­tanásig feszültek. Ha kilé­pünk a nyílt pályára, bár- honnét megláthatnának. — Most már mindegy. — Gyerünk! — ütöttem ol­dalba Gálosit ——— Négykézláb másztunk a nyűt pályán. Münden pilla­natban vártuk a dörrenést, ® ______ golyót Tékin­1 — tetem Gálosi A feltűnést: ne keltsünk, mezít­láb, kabát és sapka nélkül álltunk be. Utánunk Varga. Amint megkezdték az étel kiosztását a személykocsi ablakából kiszólt egy tiszt: — Őrség, figyelem! — Az őrök mind odanéztek. — Most! — súgtam Gálo­sán ak. Leguggoltunk. Varga utánunk rögtön felzárkózott így a többiek lábai között a mellettünk álló vagon alá másztunk. Csend volt, A tiszt pa­rancsszavai pattogtak. A vagon másik felén fel­lestem. Vagy öt lépésre tő­lünk fegyverére támasztva óllát őr állót. Ahogy kidug­tam a fejemet, tekintetünk találkozott Pár pillanatig farkasszemet néztünk. Aztán a vörös bajszú őr (valami parasztemberféle lehetett!) észrevétlenöl háta* fordított kekünk. Összemértünk. A szemünk «at mondta: ez velünk érez. — Gyerünk! Átmásztunk a síneken. A másik bent élló üres vagon arcára esett Gálosi arca a fé­lelemtől eltorzult, de vala­hogy én is furcsán nézhettem ki, mert ő szintén megriadt, amikor rám nézett Csönd. Lövés nem volt. El­értük a töltést. Le az árokba. Mélyen meghajolva futot­tunk, rohantunk a gazos, gyepes árok fenekén. Csodá­latosan jó futó az ember, ha az életét lopja. Kiértünk az árokból. Mély szántáson buk­dácsoltunk keresztül. Kuko­ricásba értünk, majd szán­tásba ismét. Eibottattam, Gá­losi mellém hasalt — Mi az? — Semmi. — Nézz föl, nem jönnek-e utánunk! — lihegte. — Kü­lönben ne állj fel, mert ki­látszol. Feküdj, majd én haügatózok, úgyis megtud­juk, úgy is ki lehet venni. Gálosi a földre nyomva fü­lét hallgaitózott Majd hirte­len felugrott. — Lódobogást hallok. Jön­nek! — Feküdj» — húztam visz- saa a földre a magas legényt, anélkül, hogy a szememet le­vettem volna arról a helyről, ahol 6 fülelt, és most lát­tam, hogy ott a földön kis hantocskák lökődnek fel. — Te, hiszen Itt vakond túr! — Tényleg. Nézd csak — mosolygott ‘Gálosi. Nevet­tünk. Jóízűen, szívből nevet­tünk, ártatlan üldözőnk meg- nevettetett minket, s a neve­téstől szinte új erőre kapva továbbmentünk. — Erdő! — tört ki belőlünk az öröm. Fák, bozótok között bujkáltunk beljebb, beljebb. A gallyak, ágak arcunkba csapódtak. Tüskék hasogat­ták rólunk az inget; itt-ott a bőrt is. Mindegy... Galy- lyák ropogtak lábai alatt. A rigó füttyét, kakukkszót és a saját libegősünket hallottak. A napsugarak csillogva törtek át a falevelek csipkéi között Méhek zümmögtek felettünk. Mentünk. .. Estefelé igen éhesek és szomjasak voltunk, de fá­radták is. M ikor beaíkonyodott, megközelítettünk egy házat hogy valami élelmet szerezzünk. De ahogy végignéz­tünk egymáson, valósággal megijedtünk. Szakállasak, porosak, piszkosak voltunk. Mezítláb, rabnadrágban, bo­zontos hajjal, tépett ingben. Hogyan álljunk így emberek elé? ... D« hajtott bennünket az éhség. Megközelítettünk egy há­zat Kutya nem volt az ud­varon. Lesz, ami lesz! Beko­pogtunk. öreg ember nyitott ajtót Beléptünk. A bentlevőks leány, asszony, fiatal férfi az as2italnál ültek, és vacsoráz­tak. Csodálkozó tekintettel meredték ránk. (Folytatása, a S. oldalon.) SOMGG'SV KMSPLAP Vagástsa®, iSOT. Sesessbec 5.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom