Somogyi Néplap, 1971. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-05 / 261. szám

/ SZIBÉRIA FÖLDJÉN Bratszk — a kilowattok városa Lomhán emelkedik magasba az AN 10-es óriásgép, hogy másfél órás utazás után az an- garai vízilépcső jelenlegi leg­nagyobb működő komplexumá­hoz, Bratszkba szállítson ben- nünket A repülőtéren vár Szovjenko Mihail Ignatevics, a TASZSZ Iroda vidám helyi ve­zetője és Gurjevics Alexander Boriszovics, az APN hatalmas termetű, ifjú tudósítója. A jelenleg 200 ezer lakosú város repülőterén nagy a forgalom. Autónk hamarosan a régi Bratszkon halad keresztül, amely igazi kertváros képét mutatja. A Szibériában koráb­ban általáhan elterjedt fahá­zak mellett hasonló stílusú, de egy- ás kétemeletes faépületek sorakoznak. Ablakkereteik, te­tőperemeik díszesen faragot- tak, és üde kék, zöld és fehér színekkel tarkítják a bokrok­kal és sokszínű virággal pom­pázó kertek látványát. Az utak és a járdák aszfaltozottak. A város 326 esztendeje állt, mint a Szibériát meghódító ko­zákok erődje anélkül, hogy a világ tudomást vett volna ró­la. Nevezetességeire, a környé­ken található ősrégi sziklaraj­zokra legföljebb a tudósok fi­gyeltek föl, és nem volt köztu­dott, hogy itt raboskodott so­káig a száműzött Awakum protopópa az óhitűek vezére. A városról a lexikon is csak annyit árult el, hogy vajköpü- lő üzeme, rókafarmja és mozi­ja van. Az érdeklődés központ­jába akkor került, amikor az 50-es évék közepén megjeleni a hétéves terv: Bratszikban épül fel a világ egyik legna­' — Hogyan? Hiszen itt a Szi­béria beláthatatlan területeit beborító, millió és millió fából álló tajga! — Ez igaz. De a talaj alul fagyott — és a fák gyökerei emiatt nem függőlegesen, ha­nem vízszintesen terjeszked­nek. A természet viszontagsá­gai ellen csak nagy tömegben tudnak védekezni, a magányo­san ültetett fák kiszáradnak. Meggyőződésem, hogy a bratszkiak ezt a nehézséget is megoldják. Itt jegyzem meg, hogy mivel itt a városban úgy­szólván minden energiát a ví­zierőmű szolgáltat, nincs füst, nincs korom, a város levegője hallatlanul tiszta. Nagy erőfe­szítéseket tesznek a víz tiszta­ságának megóvására is. Ez már komplikált feladat, mint­hogy a Bratszkban működő óriási üzemek (különösen a cellulózé-gyár, amelynek nap! vízfogyasztása jelenleg másfél millió köbméter, ami majd­nem kétszerese Budapest tel­jes vízfogyasztásának) hihetet­len mennyiségű vizet igényel­nek. A vízszennyeződés ellen biológiai, kémiai és mechani­kai eszközökkel védekeznek. Nagyon érdekes látogatást tettünk a faipari kombinátban, amely arról nevezetes, hogy a fát a legutolsó szemig felhasz­nálják, és a papír- és cellu- lóze-gyártástól a bútor-gyár­tásig mindennel foglalkoznak. Nyikolaj Simonovics Szjab- renko igazgatóhelyettes el­gyobb, négy és fél millió ki- mondta, hogy jelenleg ötmil- lowatt teljesítőképességű vízi­erőműve. Hamarosan elénk tárul a másfél kilométer hosszú és 127 méter magas duzzasztógáttal elrekesztett Angara hatalmas víztárolója, a helyenként több kilométer széles »Bratszki ten­ger«. Kísérőim meg is jegyzik: ♦A Bajkál, az is valami? Az a természet műve, de ezt mi te­remtettük a két kezünkkel!« És később, amikor Nyikolaj Grígorjevics Perevalovnál, a városi tanács elnökénél beszél­gettünk, kirajzolódnak előttünk a szédítő alkotás megteremté­sének egyes szakaszai. Az első szakasz a vasútépítéssel kez­dődött, ez volt a »sátorkor- szak« — enélkül nem lehetett volna továbbjutni. Két-három év múlva megkezdődött a fa­házak építése. Valóban hősök voltak az első építők, akik nyá­ron a szúnyogok milliárdjai- val, télen a kegyetlen, 50-60 fokos hideggel küzdve terem­tettek életet és otthont a taj- gában. A tanácselnök megem­líti, hogy ezek a faházak esz­tétikailag talán nem minden­ben elégítik ki a követelmé­nyeket, de éppen az óváros példája mutatja, hogy az em­berek szívesen laknak benne. Aztán megkezdődött a har­madik szakasz, amely még ma is tart A város lakossága az utolsó 15 esztendőben nyolc­ezerről 200 ezerre emelkedett, és ez a szám napról napra nö­vekszik. Az új város ma már szinte semmiben sem külön­bözik Európa vagy a világ más táján épülő modern városok­tól. Iskolák, kórházak, színvo­nalas üzletek szolgálják a la­kosság ellátását. A tanácselnök szerint a gyermekgondozási intézmények még nem tudtak teljes egészében lépést tartani a követelményekkel, ezt a kö­vetkező két-három év alatt kí­vánják megoldani. A lakosság jobb ellátását célozza a város húsüzeme, tejkombinátja, a ba­romfi-feldolgozó, a sörgyár és két kenyérgyár. A város kör­nyékén üdülők és szanatóriu­mok épülnek, és a természeti szépségekben bővelkedő tajgá- ban úttörőtáborokat és hétvégi házakat létesítettek. Érdekes problémáról is be­számolt a tanácselnök. Arról, hogy jelenleg, a város építése közben egyik legnagyobb ne­hézségük a parkosítás, a fásí­tás. lió köbméter fát dolgoznak fel vegyi úton, kétmillió köbmé­tert pedig mechanikai módsze­rekkel. A beruházás egymilli- árd százmillió rubel volt. Eh­hez érdemes összehasonlításul megjegyezni, hogy az energia- forrást szolgáltató erőmű 760 millió rubelbe került. A gyár jelenleg mintegy nyolcezer dolgozót foglalkoztat, amit az ötéves terv végéig tizenöt­ezerre kívánnak növelni. Arra a kérdésre, hogy honnan kap­nak új munkásokat, az igaz­gatóhelyettes mosolyogva így válaszol: »Ha van lakás, van munkaerő!« No és tegyük hozzá azt is, amiről már az üzemben győ­ződtem meg a dolgozók el­mondása alapján, hogy Karé- liától Ukrajnáig az ország leg­különbözőbb területeiről ér­keztek ide, és keresetük lénye­gesen magasabb, mint korábbi munkahelyeiken volt. Az üze­met a legkorszerűbb szovjet, svéd, finn és lengyel automa­ta gépekkel szerelték föl, ahol a munkásokra csak annyi fel­adat hárul, hogy ellenőrizzék a műszereket, és a szükséges műveleteket gombnyomással irányítsák. Persze mindehhez megfelelő műszaki képzettség szükséges, melyről a város szakiskolái és maguk az üze­mek gondoskodnak. Angela! Elég csak ennyit mondani, Angela — tudja mindenki, ki­ről van szó: Angela Danisról, a néger íilozqfusnőről, aki börtönben sínylődik, s a hala­dó világ most őérte, életéért harcol. Neve egy nagyszerű mozgalom szimbóluma lett. A kaposvári Vasas színpad til­takozó dokumentumműsorral készül a megyei KISZ kül­döttértekezlet tiszteletére — hallottuk a hírt. Kiss László, az együttes vezetője az egyik próbán elmondta, hogy az amerikai társadalom visszás­ságait is szeretnék bemutatni műsorukban, melyhez az anya­got különböző újságokból, fo­lyóiratokból és az Angela be­szél című könyvből gyűjtöt­ték össze. A műsor tizenegy szereplője nagy lelkesedéssel készül a bemutatóra, melyre hamarosan sor kerül. Az Illés-együttes új számát, | írt oratóriumot is felhasznál- Az emberi jogok dekrétumára I ják műsorukban a vasasok. Képünkön: Kiss László meg­beszélést tart az együttessel. Szükségük van szeretetre, gondoskodásra (Folytatjuk) G. I. Mindent a gépek végeznek. A bratszki Faipari Kombinát celiulóze-üzemének egyik csarnoka. Többnyire mindannyian elérkezünk egyszer aJbba a korba, amikor rászorulunk mások támogatására, segítsé­gére, megöregszünk. Sokan öreg korukra teljesen egyedül maradnak, hiába neveltek föl több gyereket is. Vállalatok, üzemek társadalmi munkával járulnak hozzá, hogy az öre­gek számára otthont, kellemes környezetet teremtsenek. De milyen • visszhangot kelt ez a gondozottakban? Kaposváron, a Petőfi Sán­dor utcai öregek napközi ott­honát kerestem meg. A reme­gő kezekbe fogott kanálból ki- kilöttyen a leves. Körülbelül ötvenen ékteznek Itt naponta, aztán együtt töltik a délutánt. Sokan már reggeltől itt van­nak. Végeznek az ebéddel, s mindenki a saját szórakozása után néz. A sarokban galamb­ősz néniké ül, ujjait egymásba kulcsolja. Fáradt, szemhéja néha lecsukódik. Talán valami elmúlt szépet idéz? Nyolcvan- éves. Arca kisebb-nagyobb ráncoktól barázdált. — Mióta jár ide, néni? — Én, fiacskám? Már két éve. özvegy vagyok, senkim sincs. A fiam is meghalt pár éve. Szükségem van az embe­rekre, arra a szeretetre, gon­doskodásra, amit itt kapok. Meg /tudnék én főzni magam­nak, de egyedül enni? Igen, egyedül enni és eltöl­teni hónapokat, éveket anél­kül, hogy bárki ránk nyitná az ajtót, bizony nehéz, szomorú lehet. Itt három szoba áll ren­delkezésünkre. Frissen festett falak, modem asztalok és székek. Televízió, rádió, le­mezjátszó és számos társasjá­ték. Mind azért, hogy jól érezzék magukat. Az egyik asztal mellett négy bácsi ül és beszélget. Egyikük az órájára pillant. — Nemsokára kezdődik a meccs — mondja. Csatlakozom hozzájuk. Már régóta ide járnak. Ha haza­mennek, mindegyiküket meleg családi légkör fogadja. Kit a fia, kit a lánya. De a nappa­lokat sem szeretik egyedül eltölteni. Egyikük boldogan meséli, hogy néha még,.dolgo­zik is. Igaz, hogy már hetven fölött jár, de az egészségére nem panaszkodhat Most a cukorgyárba jár. Aztán el­sütnek egy-két viccet, s gör­nyedt válluk megremeg a ne­vetéstől. Az egyik sarokban kisírt szemű nő ül. Jóval fiatalabb- nak látszik a többinél. Kezé­ben zsebkendőt morzsol ide­gesen, s amikor a családjáról beszél, letöröl egy-egy könny­cseppet. — Írja meg, kedveském, hogy a gyermekek törődjenek a szüleikkel. Nagyon szomorú az én helyzetem. Két gyerme­most velem. két is fölneveltem, s egyikük sem törődik Kitaszítottak a házamból, és albérletben kell laknom. Ti­zenhat évvel ezelőtt rokkant­ságival nyugdíjba mentem. Szövőnő voltam. Vigaszt egye­dül abban a kis munkában lelek, amit még meg tudok csinálni. Egy subaszőnyeget szeretnék készíteni ide a fal­ra. Marikával, a vezetőnővel már megbeszéltük, s én sür­gettem, hogy minél előbb elkezdhessem a munkát. Zsidi Lászlóné, az otthon vezetője és helyettese, Somo­gyi Arpádné szorgalmasan, lelkiismeretesen dolgozik azért, hogy semmiben se szen­vedjenek hiányt az öregek. Foglalkozásokat szerveznek számukra. Gyakran olvasnak fel újságcikket vagy regényt. Aztán megtárgyalják, vitat­koznak. Most éppen az Arany­ecset van soron. — Megkezdtük annak a mű­sornak a szervezését, amelyet karácsonyra terveztünk. Fél ötre jár már az idő. Lassan, aprókat lépve többen is az ajtó felé indul­nak. Látom, hogy fáradt ke­zükben milyen nehéz a ka­bát. Megköszönik a vezetők kedvességét, a finom ebédet. — Talán még holnap is ta­lálkozunk — mondják. S ki­lépnek a forgalmas őszi utcá­ra. Fenyvesi Beáta Géza harmincéves, sötét hajú, jóvágású fiatalember volt. A Sütőipari Vállalat kjnyvelőségében dolgozott. Főnöke szerette, gyakran ka­pott dicséretet, s az év végi prémiumokból lassanként összerakott magának egy 850-es Fiatot. A fiú szülei és rokonsága Nagykőrösön lak­tak, de amikor Géza ideke­rült, az apja vett neki egy egyszoba-összkomfortos szö­vetkezeti lakást az új város­részben. A fiúnak tehát kutyabaja sem volt az élettel. A lányok kedvelték, magas alakját, fé­nyesfekete haját, kissé bo­rongás lényét, s bizony gon­dosan a naptárjába kellett feljegyezni a találkákat, ne­hogy összekeverje a dátumo­kat, mint a rossz diák a tör­ténelemórán a sok hasonló békekötés időpontját. De hát egy könyvelő ezen nem bukhat el. Sokkal na­gyobb gondja volt Gézának, hogy mit csináljon az ablaka alá állított Fiattal éjnek év­adján, zuhogó esőben, vagy a Rákóczi-hajú garázda fiúk éjszakai hancúrozása idején? Gézát néha a hideg veríték verte ki, amikor az ablakon át megfigyelte, hogyan must- rálgatják a sorba állított ko­csikat a hcsszú hajúak, gú­nyosan köpve egy-egy ijed­ten lapuló Trabant sárhányó- jára. Már ekkor felötlött az Garázs és szerelem agyában — egyelőre ködösen imbolyogva, mint Newton előtt az alma hullása pilla­natában a graviátció —, hogy a Fiat helyzetét valami vég­leges megoldással kellene rendezni. Azt, hogy havi négyszázért garázst béreljen a város szélén valami uzso­rástól, eleve elvetette, mint használhatatlan ötletet. De néha, amikor egy-egy tétlen délutánon fütyörészve a régi tisztviselőtelep utcáit rótta, önkénytelenül is bebámult az udvarokba, ahol a gépkocsik számára kis, kőből épült ga­rázsok hallgattak a diófák vagy hársak alatt. — Ilyen kellene nekem I — gondolta sóvárogva, s ez motoszkált a fejében még akkor is, amikor az éppen soros leányt várta a cukrász­da előtt. De nagyon tévedne az, aki Géza számos kalandjából könnyen arra következtetne, hogy a fiú közönséges szélhá­mos és nőcsábász volt. Géza úgy érezte, nem tehet róla, hogy annyi lány kerül az útjába. S miután alapjába véve tisztességes fiatalember volt, aki a lányoknak soha­sem ígért házasságot, nem ér­zett semmiféle lelkiismeret- furdalást sikerei miatt. Ügy látta, hogy házassági ígéret nélkül is nagyjából ugyanazt éri el, mint amit a régebbi korok fiatalembere a házas­ság révén. Gézát azonban lassanként ezek a sikerek már nem elé­gítették ki. Egy reggelen a fekete hajban váratlanul föl­fedezett ősz hajszál, édes­anyja súlyos betegsége, leg­jobb barátjának hirtelen el- vitorlázása a legényélet vi­dám vizeiről a házasság nyu­galmas révébe, őt is elgon­dolkodtatták. Majd amikor az elmúlt nyáron a strandon egymás utáni napokon két komoly lánnyal is megismer­kedett, s megérezte viselke­désükön és gondolkodásukon a feleségnek alkalmas nemes nyersanyagot, hirtelen fölve­tette magában: — Mi lenne, ha megnősül­nék? A fiúnak mind két lány tetszett. Nem tudott köztük választani. Mert igaz, hogy leukának kissé vastagabb a bakája, mint ő szereti, de olyan kedves, vidám lény, hogy mellette úgy érzi az em­ber, mintha valami szénsa­vas pezsgőfürdőből lépett volna ki. S bár kétségtelen, hogy Micike szebb, hosszú haja olyan ruganyos, mint a laticel, s olyan tüzes a csók­ja, mintha izzó vas érné az kissé ez ember száját, de egy kiszolgáltatja magát, Gézába parányi kis tüskét szúrt. Ö bizony nem lenne hajlandó arra, hogy házas­társként behordja neki a reggelijét. A fiú beletúrt a hajába a gondoktól. Lehet az ember egyszerre két lányba szerel­mes? Géza úgv érezte, mond­hatnak akármit a pszicholó­gusok, a kétfelé vonzódás ritka esete vele megtörtént. Egyszerűen nem tudott vá­lasztani. Végül is megkér­dezte egyik orvos barátját: — Mondd, van olyan, hogy valaki egyszerre két lányba szerelmes? — Hogyne. De azok mind aberráltak. — Ne hülyéskedj! Es ha én lennék az? Az orvos kivallatta barát­ját, megcsóválta a fejét és elküldte egy ideggyógyász­hoz. Az ideggyógyász két hétig a legmodernebb eljárások­kal kezelte, még altatta is, hogy közelebb jusson Géza lelki titkához, de nem sok eredménnyel. S ami nem si­került a modern orvostudo­mány és pszichiátria fehér köpenyes papjának, azt hir­telen megoldotta a »vágott nyakú« bandája egyik éjjel. Másnap éjszaka Géza Fiatjá­nak tőszomszédságából eltűnt egy kis, kék színű Mercedes kocsi. A rendőrség három napig kereste, de nem találta. A negyedik napon a tett szín­helyétől száz kilométernyire megtalálták az árokba for­dítva a Mercedest. A kerekei fölfelé álltak, és olyan volt, mint egy döglött bogár. Gézát az eset nagyon meg­viselte. Három napig nem is tudott aludni. Éjszaka azzal szórakozott, hogy újra meg újra végiggondolta Icuka és Micike előnyeit. S aztán egy­szerre, mint Pallas Athene Zeus fejéből, előugrott az agyából a megváltó gondo­lat: — Micike ott lakik a szü­leivel a tisztviselőtelepen. Es garázsuk is van! Így történt, hogy Icuka vi­dám lénye mellett Géza egy­re jobban elkomorult. Fáradt­ságra panaszkodott, s lassan leépítette a lányt. Az lanká­val való találkák dátumát át­írta Micikére. S mikor egy­szer októberben egymásba karolva beléptek Micikééit kerti házának kapuján, a fii fölmérte szemmel a garázst, és a lány kezét megkönnyeb­bülten az ajkához emelte: — Szeretlek Mica! És tu­dod, hogy ebben a garázsban elfér a Fiat is? Tar! János SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1971. november 5,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom