Somogyi Néplap, 1971. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-03 / 259. szám
Párthatározatok nyomában TÁRSULÁSOK ÉS LEHETŐSÉGEK NOVEMBER második felében éppen egy éve lesz annak, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt a X. kongresszusát tartotta. Írtam akkoriban három patosíai tsz- taggal folytatott beszélgetésről, pontosabban azokról a benyomásokról, melyeket a kongresszusról a rádió és az újságok tolmácsolásával ez a három ember szerzett. Két akkori véleményből idézek most egy-egy mondatot: »Ha valamit nagyon akarunk, akkor ahhoz oda kell állni, de nagyon, egesz emberként.. .«, aztán »... Ha a kongresszus egész tartalmához és menetéhez méltó lesz a határozatok végrehajtása, akkor nem lehet baj...« így és ezt mondta tavaly a patosfai Jákfalvi Péter nyugdíjas és Bozsoki Ferenc traktoros. Hadd zárjam az idézet, sorát egy, a X. párt- kongresszus határozataiból vett mondattal: »Segíteni kell a szövetkezetek és állami vállalatok társulásait, s bátorítani kell a termelési, feldolgozási és értékesítési kooperációt.« Ismerünk e határozat gyakorlati megvalósulására néhány somogyi példát — de vajon elegendő-e ennyi? Nem kellene-e több együttműködési formát találni, íöllelni azok köziül, amelyek itt Somogybán, a mi sajátos adottságaink között úgyszólván kínálják magukat? A kérdés ugyanis önként adódik abból a megállapításból, ami egyébként köztudott és gyakran hangoztatott tény, miszerint a somogyi termelőszövetkezetek eszközellátottsága meglehetősen elmaradott. Ha a tőkeszegény közös gazdaság mellé odaállna egy-egy ipari üzem, vállalat, és felajánlaná anyagi segítségét közös érdekeltségű és hasznú beruházás megvalósítására, minden bizonnyal előbbre lehetne lépni. Elég csak arra emlékeztetni, hogy megyénk néhány tsz-ében eléggé kezdetleges eszközökkel és nehéz munkakörülmények között folyik fafeldolgozás, vagy hiányoljuk például a korszerű hűtőtárolókat, s ezzel egyúttal arra is rámutatunk, hogy nem élünk, eléggé a kooperációs lehetőséggel. Pedig kézenfekvőnek látszik, hogy akik egy-egy termék előállításában, forgalmazásában érdekelve vannak, azok ösz- szeíogjanak és együtt, érdekeik összehangolásával vágjanak neki a feladatok megoldásának. A KOOPERÁCIÓ megvalósítása, a társulások létrehozása termelési, feldolgozási és értékesítési céllal a termelőszövetkezetek és az állami válAszfaltgyár a 4-es út mellett Debrecen határában, a Debreceni Közűt Építő Vállalat NDK-gyártmányú asztfalkeverő özemet állított fel a 4-es út mentén. Az »útmenti« gyár telepítésre azért volt szükség, mert korszerűsítik a 4-es út megyei szakaszát. A napokban kezdte meg a termelést, és óránként 50—80 tonna aszfaltot készít laiatok között — előbbre is tarthatna. De sokkal inkább és még több okkal elmondható ez a kívánalom az ilyen kapcsolatoknak a szövetkezeti szektoron belüli alakulásáról. Amikor arról az egyébként nagyon biztató és dicséretes törekvésről esik szó, hogy a megye fogyasztási szövetkezetei a negyedik ötéves tervben különös gondot fordítanak olyan alapvető ellátási feladatok megvalósítására, mint a lakosság hússal és húskészítménnyel, kenyérrel és péksüteménnyel, tejjel és tejtermékkel, valamint zöldséggel, gyümölccsel kapcsolatos igényeinek a kielégítése, s ugyanakkor a termelőszövetkezetek is ilyen elképzelés kivitelezésén munkálkodnak, érdemes megkérdezni: vajon nem lehetne ezt együtt csinálni? Hiszem ugyanazt akarják, ráadásul ugyanazoknak az embereknek az érdekében, mert a falvaikban a legtöbb ÁFESZ-tag egyúttal a termelőszövetkezetnek is tagja. És ketten együtt csak több pénzt tudnának összerakni, mint külön-külön. Vagy adva van például egy község, ahol a fogyasztási szövetkezet vendéglátó egysége mellé a tsz is épít egyet, nagyobbat és korszerűbbet, mint amaz, természetesen nagy pénzért. Hogy itt ki a nyertes és ki a vesztes? Valamelyik veszít, és a vesztes is — szövetkezet... A minap a kezembe került egy előterjesztés, melyet az Észak-somogyi Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének egy korábbi elnökségi ülésére készítettek. Ez az anyag az észak-somogyi tsz- társulások, vállalkozások működésének értékelését, valamint a kooperációs lehetőségeik ajánlását tartalmazza. Érdemes hozzányúlni és kiemelni belőle néhány követésre méltó példát, tanulságként szolgáló tapasztalatot A megyének ezen a területén is a termelőszövetkezeti közös, önálló építőipari vállalkozások (TÖVÁL-ok) megalakulása hozta magával az épü- letberuházási és kivitelezési gondok enyhülését, a fez-eichen. A marcali vállalkozást akkoriban kilenc, a bogiárit nyolc, a siófokit (annak idején Balatonkiliti) tizenöt termelőszövetkezet hozta létre. A szövetség elismeréssel ösz- szegezi ezek eddigi tevékenységét, és hasonló a vélemény a kereki, a pusztaszemest és a bálványos! tez, valamint a szántód! vízgazdálkodási és talajvédelmi társulat által közösen megalakított gépjavító és szolgáltató vállalkozásról is. Jól működik Nagykanizsán öt észak-somogyi közös gazdaság részvételével a feldolgozó és értékesítő vállalkozás, amely tagszövetkezetein kívül immár ötvein más testvérszövetkezettel áll üzleti kapcsolatban. Ennyit a tapasztalatokból. S a tennivalók, melyeket az észak-somogyiak célul tűztek maguk elé? Ezeket a megyei pártbizottság májusban hozott határozata alapján vették feladataik közé — a kongresszusi határozat megvalósulását tehát következetesen elősegíti pártunk megyei szintű vezetése. részt vállal belőle a szövetség is —, és fontosnak tartják a lehetőségek kihasználására a társulások, kooperációs tevékenységek szélesebb körű szervezését. íme néhány példa a »hogyan«-ra. A TÁSKÁI hévíz hasznosítására közös vállalkozás alakult a táskái, a buzsáki, az öreglaki termelőszövetkezet, a balatonnagyberekj és az öreglaki állami gazdaság, valamint a Somogy megyei Kertészeti és Parképítő Vállalat részvételével. A MÉK az érdekelt tsz-eknél különbözőképpen segíti a fóliás zöldségtermesztést, a burgonya termesztését és tárolását Célszerűnek tartják két-hárcan tsz közös növényvédő brigádjának a létrehozását, mely a vegyszeres . növényvédelem munkáit elvégezné. Kooperációs lehetőség rejlik a borpa- lackozásban, a fa kitermelésében és feldolgozásában, a tő- zef? kitermelésében és hasznosításában, a húsfeldolgozásban, a takarmánykeverők és szárítók létesítésében, a tej feldolgozásában, a termény- szárító telep megvalósításában. íme, egy csokorra való javaslat, és csupán a megye északi részéről. A legfőbb indok ezeknek a létjogosultságához: koncentrálni az erőket a mezőgazdaságra váró feladatok mielőbbi és minél jobb teljesítésére. Ez az igény — népgazdasági igény. Kielégítését a párthatározatok, így a X. kongresszus határozatai is előmozdítják. Fontos a végrehajtást figyelemmel kísérni, s ahol lemaradás van, ott gyorsabb tettekre serkenteni. Hernes« Ferenc * A nyomdai IM,nl£a olyan embert kíván, aki szerelmese a betűnek, aki megfelelő formába tudja öltöztetni a gondolatot, vagy éppen — ha a megrendelő azt kívánja — az áru reklámozását segíti egy kartondobozon. A Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat nagyatádi telepén elsősorban az utóbbira van lehetőség: az üzem a helyi gyáraknak készít dobozokat, a csomagoláshoz feliratokat. Az üzemegységek munkájáról Druzsiti Katalin KISZ-tit- kár tájékoztat, s ő kalauzol egyik géptől a másikhoz. A gépek mellett mindenütt fiatalok serénykednek. Nagyobb részük nő. Mondhatnám azt is, hogy lány, mert a nyomdában sok tizennégy-tizennyolc év közötti fiatal dolgozik. Két műszakban gyártják százezer- vizámra a dobozokat. Munkájuk 1 gépek mellett nem kíván különösebb szakértelmet, viszont a modem technika intenzív munkatempót diktál. Az újonnan — alig egy esztendeje — beállított gépek ötször annyit termelnek, mint a régiek, kiszolgálásuk ennyivel gyorsabb munkát igényel. A dobozüzemben Mathisz Teréz, az alapszervezet szervező titkára elmondta, hogy a fiatalok az üzem előtt álló feladatok megoldásából mindig részt kémek. — Alapszervezetünk a KISZ- en kívüliekkel együtt nagy gondot fordít a termelést segítő tevékenységre. Tavaly a felszabadulási munkaverseny keretében két ifjúsági brigádom szerveznünk. Munkájukat jól végezték, jelzi ezt az is, hogy a vállalatvezetés mindkét brigádot ezer forinttal jutalmazta. Az üzemben évente 30—100 óra társadalmi munkát végzünk, előre meghatározott céllal. Nemrégiben aiapszerve- zetünk szerződést kötött a Kaposvári Ruhagyárral, hogy hu lladekkar ton bói inggallérmerevítőt készítünk. A szerződés értelmében több tízezer merevítőt gyártottunk, a az értük kapott pénz felét befizettük a vietnami szolidaritási csekkszámlára. Az árvíz- károsultak megsegítésére alapszervezetünk tavaly a szabad szombatokon is dolgozott, és a keresetet valamennyien befizettük. Ezek a munkaformák mind olyanok, amelyekből az üzemnek is haszna van. Még inkább elmondható ez az. ipari üzemek alapszervezetei között folyó munkaversenyről, ahol megszereztük a megyei harmadik helyet A nyomdai fiatalok munkájával nincs gond, azzal a vállalat és az üzemvezetés elégedett. A napi munkában jó kollektíva azonban a szabad időben nem összetartó közösség. Ennek objektív oka is van: nincs önálló helyiség, ahol a fiatalok kulturált körülmények között összejöhetnének A megkérdezettek felhozták az ifjúságpolitikai állásfoglalás megfelelő bekezdését, amely szerint a fiatalok művelődése, klubélete, a mozgalom tárgyi feltételéinek javítása érdekében intézkedéseket kell tenni. Itt, a nagyatádi telepen a rendezvényekhez az üzem étkezdéjét kapják meg a fiatalok. Az alapszervezet vezetősége szerint a tárgyi feltételek hiányánál nagyobb gond a tagság körében fellelhető passzivitás. Hubai Lajos másodéves szakmunkástanuló, a KISZ-vezetdség tagja beszélt errőL — Munkánkat közösen kell végezni, de gondot okoz, ho.^ társaink egy részének a szándék és a tett nem esik egybe. Példát is mondok: alapszervezetünk elhatározta, hogy egy kirándulás költségeire közös, fizetett muhkaakciókat szervez. Amikor dolgozni kellett, a tagság fele jött el, pedig mindenki egyetértett a javaslattal Mit mutat ez? Mindenekelőtt azt, hogy társaink egy része passzív részvevője a munkának. A passzivitás feloldására, a munka javítására KISZ-csoportokat szerveztünk, egyet-egyet a dóbozüzemben, illetve a szedőben, kettőt pedig a gépteremben. A nyomdai fiatalok többsége nő, s közülük jó néhány fiatalasszony. Bevonásuk újabb nehézséget jelent az aíapszervezet vezetőségének. Mert »általános»« gyakorlat, hogy férjhez menetei után kimaradnak a közös akciókból. Miért? — tettem föl a kérdést három fiatalasszonynak. A válasz mindháromnál az volt: »Mert a férjem nem engedi.«. »Ezzel az érvvel szemben — itt a nyomdában — a közösség tehetetlen, mert ebben az egyéni és a kollektív érdek nem esik egybe. Itt csak az egyén, a fiatalasszony (és a férj) tehet azért, hogy a helyzet megváltozzon. A vezetőség elsősorban a megbízatások rendszerének szélesítésére törekszik. A fiatalasszonyok kevésbé időigényes, könnyebben elvégezhető feladatokra kapnak megbízást. A nyomdában dolgozó fiatalok nemcsak munkájukban, a szabad időben is a betű szerelmesed. Druzsin Katalin azokról a lehetőségekről beszélt, amelyekkel hasznosabbá teszik a szabad időt. — Nincs ifjúsági klubunk, de évente öt-hat klubjellegű összejövetelt tartunk, amelyeket szellemi vetélkedővel, irodalmi műsorokkal színesítünk. KISZ-eseink közül heten tagjai a városi ifjúsági klubnak, ketten pedig a művelődési központ irodalmi színpadának. Jók a kapcsolataink a járási könyvtárral, évente rendezünk közös könyvtárlátogatást Laczkó András Nyomdai fiatalok között Égni jó... S okszor elgondolkozom azon, hogy mi a jobb? Okosa», felnőtt módjára beosztani energiánkat, és becsületesen, de nem túlhajtott munkával adózni a közösségnek hosszú évtizedekig, avagy a nap, minden percében bőkezűen osztogatni magunkból mindent: szenvedélyt, tehetséget, erőt, tenni akarást, s feláldöaii idegrendszerünket is — néhány évig. Mi a jobb? Mi az egyén és a társadalom számára hasznosabb? Választhatunk. De csakugyan miénfc-e a választás lehetősége? Bonyolult dolog. Meggyőződésem, nemcsak rajtunk áll Környezetünk legalább annyira felelős korai fáradásunkért... Nem kért senki, hogy a kíméletről írják, erről nem túl sokat beszélünk. Pedig aggasztó jelenségek tanúja az ember napjainkban. Leginkább vezetők, fiatalok és középkorúak, életük teljében lévő vagy most kibontakozó emberek, de kisebb felelősséggel »megáldott« dolgozók is egyre-másra nyomják a kórházak ágyait Az öregek így mondják: baj van a »motorral«. Beteg a szív, zavart a vérkeringés, trombózis gyötri a túlhajszoltakat, idegkimerülés és fáradtság jelei mutatkoznak. Miért? Liehet, hogy új népbetegség kibontakozásának tanúi vagyunk? Remélem, nem. De a számok mindenesetre megdöbbentőek. Íme tíz év tragikus »fejlődése«. A megyei rendelőintézetben 1960-ban 9780 embert kezeltek idegrendszeri megbetegedéssel. Tíz évvel később, 1970-ben 23 459-etl (Ebből 2500-at a siófoki rendelőintézetben.) A szívbetegek száma egy évtized alatt 20 százalékkal nőtt, s évente 2—3 százalékos az emelkedés. Egyszerű volna azt mondani: nem más ez, mint a zaklatott életritmus következménye. De aligha tapintanánk a lényegre. Mindenki tudja, hogy a társadalom nemes, közösségi céljaink megvalósításához nemcsak munkát, hanem sokszor áldozatot is követel. De meggyőződésem, hogy nem ilyen álr dozatok. Nem azt, hogy idő előtt az alkotó erő, a szellemi képesség, a tapasztalat felhalmozódása idején, amikor igazán sokat és megfontoltan adhatnánk önmagunkból a társadalomnak, akkor kényszerítsen tétlenségre a kór, akkor ernész- szen a kín, akkor kelljen búcsút vennünk szeretteinktől, az élettől. Ilyen áldozatot nem vár senkitől ez a gyökerében humanista társadalom... De hát mi történik itt? Tudom, hogy jó égni a munka, az alkotás lázában. Sokan lángolnak közülünk, akiknek nincs éjjelük és nincs nappaluk sem. Tudom, hogy álmatlan éjszakákon át gyötrődnek gondjaikkal a kisebb-nagyobb közösségekért Néha talán el is túlozzák szerepüket, talán többet vállalnak magukra, mint amennyit elbír a válluk. (Ezt rendszerint a szemükre vetik, akitor is, ha nem önkéntes vállalásról van szó.) De általában — azt hiszem — nem itt kell keresni a bajok forrását. Nehéz ugyanis elképzelni, hogy valaki mártíromságot játszva önsanyargatásra adja a fejét. De ha van ember közöttünk, aki önszsántából hajszolja túl magát, ha nem hagy időt a pihenésre, ha felelőtlenül pazarolja energiáját — hát azért vagyunk mellette, hogy figyelmeztessük, és megfogjuk a kezét. Ha komputer dolgozna e jelenségek vizsgálatán, talán a fáradtak, a kimerültek két százalékát sorolhatná az önsanyargatók közé. A többiek baja másban gyökerezik. V alaki azt mondta nekem: a munkában sohasem fárad el. Mert szereti, amit esinál, szívesen dolgozik. Ha »csak« dolgozhat, és nem munkál benne a »körítés«, a környezet sokszor idegesítő hatása, ha nem emésztik embertelen és lélékmérgező módszerek, akkor jól érzi magát Elgondolkoztató. És azt hiszem, ez a bajok igazi gyökere Társadalmi méretekben — jól tudom — nincs baj a légkörrel, bánásmóddal sem. De a helyi légkör, a helyi módszerek, a lélékmérgező folyosóügyek maradványai még méte- lyeznek — ismerjük éL Mi aggaszthat egy vezetőt mi minden teheti próbára idegrendszerét? Megint csak azt kell mondanom: bonyolult dolog. S ha a bizalomról kezdek beszélni, nem vált-e ki rögtön intenzív tiltakozást Mondják, ha nincs bizalom, nem lehet ott valaki, ahol van. Látszólag igaz. És mégis hányszor találkozhat a sanda gyanúval egy-egy intézkedés kapcsán felülről, s még többször alulról. Elejtett szavak, kétes értékű mosolyok borzolhatják idegeit, s nem azért, mert görcsösen kapaszkodik a székébe, hanem azért, mert kimondva bizalom veszi körül, de a gyakorlati munkában gyakran az ellenkezőjét tapasztalja. Gondolják asak meg, milyen idegen szó az, hogy »főnök«. Mennyi gyötrelmet okoz viselőjének. Pedig ugyanolyan ember, mint beosztott korában volt, csak munkája, felelőssége nagyobb. De nemet is keli mondania, s ettől már nem munkatárs, már főnök. S a felelősség? Környezete gyakran emlegeti ezt, s megnyugtatja. Igen, van aki felelősséget vállalt az ő munkájáért is. Miért hajtsa hát magát, miért okozzon gondot önmagának. Pedig a saját tevékenységéért ő is felelős! Van-e még örök visszatérés nála? Egyetlen utasítás, ami következetesen, hónapok alatt sem valósul meg? Ismételni kell (a felelősségre vonás nehezen megy nálunk), s a vezető szánté egyedül marad gondjaival, türelmét és önbizalmát veszi®... És mennyi az előreláthatólag értelmetlen, fölösleges munika! Mennyi a hónapból szinte két hétig tartó szóáradat az értekezletek dzsungeljében tízszázalékos, vagy annál is kisebb hatásfokkal. Mennyi a látszattevékenységre, nyüzsgésre ösztönzés a különböző munkahelyeken, a formalizmus gúzsba kötő önmutogatása. Hányszor erőszakolunk ki közösségi döntést hosszú huzavonán át olyankor is, amikor a vezető egyedül, saját hatáskörében azonnal intézkedhetne. Vannak-e még kerülő utak, amikor folyosókon vagy fehér asztal mellett, kiránduláson vagy a gépkocsiban dőlnek el dolgok, s az embernek, akinek magának és közösségének keil végrehajtania, fogalma sincs arról, hogy honnét fúj a szél? És vannak-e még közéletünkben vadhajtások: a társadalmasítás nemes gondolatának helyenkénti túlhajtása & félreértelmezése azáltal, hogy nem mindig új embereket vonunk be a közéletbe, hanem már ismert, s amúgy is túlhajszolt közéletieket? Érvényesül-e még nálunk az a régi igazság, hogy mindig azt a lovat ütik (hajtják), amelyik húz?... D a nem mondom tovább. Ezernyi variációt rakhat még hozzá az <jlvasó, aki maga is lépten-nyomon találkozik e csak vázlatosan bemutatott jelenséggel. Jobban kell becsülnünk egymást? Igen! Jobban kell féltenünk egymást?'Igen! Mert igaz, jó égni a munika lázában. De ne hagyjuk idő előtt elégni egymást... Jávor! Béla lOMOGTI S'SFLA? Esszé!*, ISTL aovMBheg 4.
