Somogyi Néplap, 1971. október (27. évfolyam, 230-256. szám)
1971-10-10 / 238. szám
A járási labdarúgó-bajnokságokból jelentjük Siófoktól — Nagyatádig Megyénk legnagyobb létszámú bajnoksága, a járási csapatok küzdelme hétről hétre száznál több csapatot mozgósít. Legtöbb helyen olyan szinten mozog ez a küzdelem, hogy a magasabb osztályokban sem megy jobban. Izgalmas , változatos mérkőzésen megérdemelt magyar siker A szombat délutáni párizsi mérkőzésen a kiét csapat az alábbi összeállításban szerepelt: Franciaország: Camus — Djor- kaefí, Növi, Bosquier, Rostagni — Michel, Mézy — Lech, Revelli, Loubet, Bereta. Magyarország: Géczi — Noskó, Páncsics, Vidáts, Juhász P. — Juhász L, Szűcs, Fazekas, Bene, Dunai n, Zámbó. A 35. percben vezetéshez jutott a magyar válogatott. Noskó Dunai n-t indította a jobbösszekötő helyén, Dunai n hátrahúzta a labdát Bosquier feje felett és a befutó Bene 8 m-ről kapásból bombázott a hálóba. (1:0) A 41. percben újabb magyar gól következett. Zámbó remek cselekkel ment el a balszélen, beadását Dunai n elől Novi a hálóba fejelte, öngól. (2:0.) A második félidőre cseréltek a franciák, Loubet helyére Gress állt be. Fazekas alakítása volt az első esemény, a 46. percben két csel után 18 m-ről ballal fölé lőtt Az 52. percben Zámbó szerelte szögletre Djorkaeffet, majd még egy perc sem telt el, Djorkaeff mentett az alapvonalon túlra a másik oldalon Zámbó előtt. Az 58. percben Géczit meglökték egy beívelés után, csak röviden tudta kiütni a labdát, Revelli rálőtte. Vidáts az üres kapu előtt fejelte ki. Nagy izgalmat keltett, amikor egy szabadrúgás után Juhász T. röviden akarta továbbítani Nos- kónak a labdát, Bereta elcsípte, Géczi azonban előrevetődve mentett. A 87. percben Mézy io m-es pattogó lövését Géczi szögletre ütötte, majd egy meglepő ítéletet lehetett látni: a 89. percben Géczi kidobta a labdát Vidátsnak aki visszagurította Géczinek. Erre a spanyol bíró a magyar 16-os- ról közvetett szabadrúgást ítélt. Nem volt ennyire szigorú a bíró a 69. percben, amikor Zámbó mindenkit kicselezett, Camus mellett is elhúzta a labdát, de a kapus elkapta Zámbó lábát és így mentette kapuját a biztosnak látszó góltól. Az Európa-bajnokság második csoportjában a párizsi magyar győzelem után a magyar együttes került az első helyre. Az állás: 1. Magyarország 2. Bulgária 3. Franciaország 4. Norvégia S 3 1 1 8:5 7 p 4 2 1 1 8:4 5 p 4 2 1 1 7:5 5 p 5 — 14 5:14 1 p Bárcsak Kaposváron is.-:: A kosárlabdázás népszerűsége Somogybán is közismert. Különösein, amióta a legjobb sportpályáit vehetik igénybe a Központi Sportiskola legfiatalabb növendékei, a fiúk és kaposvári csapat, a Táncsics a lányok egyaránt. A nyáron SE az NB II-ben szerepel évről évre eredményesen. Az NB II-es Táncsics mögött azonban elég nagy az űr. A legfiatalabb nemzedék csak az iskolákban ismerkedik meg a kosárlabdázással. Ez a felvételünk Budapesten készült, ahol a Népstadion 230 gyerek versengett a Nép stadion-beli sportnapköziben, hogy bekerülhessen a KSI kosárlabda tagozatára. Bár csak nálunk is lenne már ilyen vetélkedés, és egyáltalán sportiskola a kosárlabdázást kedvelő fiatalok számára. Az ökölvívó CSB őszi műsora A Magyar Ökölvívó Szövetségben véglegesen összeállították az ökölvívó csapatbajnokság őszi menetrendjét. A somogyi bokszbarátok most elsősorban az NB I B műsora iránt érdeklődnek, hisz itt szerepel a Kaposvári Dózsa. No meg azért is, mert a K. Dózsa előtt — sokak szerint — megnyílt az út az NB I felé. Az első akadályt a körülményekhez képest jól vették a kaposváriak. Most a hazai szorítóban következnek a csoportmérkőzések. Igaz, ezután jön a valódi erőpróba, a döntő, amelyen eldől, hogy a két bonyolítják. csoportgyőztes közül melyik léphet egy osztállyal följebb. Az NB I B őszi műsora: Október 23: SZIM Vasas- Borsodi Bányász. Szabad: K. Dózsa. Október 31: K. Dózsa— SZIM Vasas. Szabad: Borsodi Bányász. November 7: Borsodi Bányász—K. Dózsa. Szabad: SZIM Vasas. November 13-án az A-cso- port (itt szerepel a Kaposvári Dózsa) győztese lesz a pálya- választó, a B-csoport első helyezettjével szemben. A visz- szavágókat november 21-én A kaposvári, a siófoki járás népes bajnoksága felveszi a versenyt akár a megyei II. osztállyal is. A nagyatádi és a marcali járásban is helyére került a bajnokság. Nem kaptunk viszont megnyugtató híreket a barcsi járásból. A fonyódi járás rendkívül nehéz helyzeten van. A megyei I. és a megyei II. osztály »elnyelte« e járás csapatait. A megmaradtakkal csak a legnagyobb erőfeszítés árán tudja fenntartani a bajnokságot a járási labdarúgó szövetség. Siófoki járás Már a hetedik fordulón jutottak túl a csapatok. Nincsen forduló meglepetés nélkül A legutóbbi hetekben Balatonendréd hazai pályán vereséget szenvedett Somogy- meggyestől, most idegenben győzött Kisbárapáti ellen. Az is váratlan, hogy a nagyberé- nyi csapat lelépte az eddig pontveszteség nélkül álló Fiadot Csupán Nágocs szereplése maradt el a várttól, a csapat még nem szerzett pontot, s a gólaránya is 0:23! Kapoly—Somogymeggyes 1:4, Nagyberény—Fiad 6 :t, Balaton- szabadl—Köröshegy 3 :0, Balaton- őszöd—Andocs 2:1, Balatoni Vasas—Nagycsepely 4 :l, Kisbárapáti—Balatonendréd »ti, Nágocs— Balatonföldvár 0:9. 1. B-földvár 2. Fiad 2. Balatonendréd T0I — 28:0 18 7 6 — 1 18:12 12 7 5 — 2 15:7 10 Az Ifjúsági bajnokságban Nagyatádi Járás Az utolsó forduló mérkőzései következnek a járási első osztályban és az Ifjúságiaknál. A n. osztályban már véget ért az őszi idény. A legutóbbi játékhét meglepetése volt a listavezető Beleg pontvesztése. A kis bolhás' együttes újból Idegenben szerzett két pontot. Ortllos—Háromfa 8:0, Bt Berzence 2 rU Somogyudvaritely— Bolhás 1:3. Szabás—Beleg 2% So- mogyszob—Rinyaszentklrály 3U. 1. Beleg 2. Bolhás 3. Szabás • 7 1 — 3»:» H 0 T — 1 *8rl7 14 0 s 2 1 sínt» 12 Az Ifjúságiaknál Szabás csapata áll az élen, a n. osztályban Görgeteg az őszi első . Marcali Járás A hatodik forduló is bővel) ts- fett meglepetésekben. Somogyzsit- fa otthonában nem bírt a sávio- lyiakkal. Horvátkút pedig h'az.al pályán vereséget szenvedett. Szenyér—Nagyszakácsi 5:2, Ste mogyzsitfa—Sávoly 2:2, Pusztakovácsi—Kéthely 0:4, Gyóta—Boron - ka 2:3, Horvátkút—Somogyfajsz* 0 3. 6 4 2 — 133 10\ 6 4 — 2 26:11 8 ’ 6 6— 2 23:12 8 t. Somogyzsitfa 2. Boronka 3. Szenyér Kaposvári Járás A nyolcadik fordulóban az !ga- liak súlyos vereséget szenvedtek a feljövőben levő Somogysárdtól. Szentbalázs megszerezte első győzelmét, s ezzel el is került az utolsó helyről. Patalom—Nagyberki Stí, Oszlopán—Szentgáloskér 2 3, Somogv- szll—Kaposfő 13, Büssü—Juta 03, Szentbalázs—Kaposmérő 53, Zl- mány—Mernye 13, Somogyjád— Igái I*. MAI rm $ w 1. Szengáloskér 2. Somogyjád 3. Nagyberki 7 7--2*3 14 8 6 1 1 42:10 13 >5 1 2 24:13 11 Az Ifjúságiaknál Igái, az X. B retlenúl a nagyberény! csapat ve- osztályban Hedrehely, a n. osz- zet, a n. osztályban Ságvár tályban Kaposfüred a listavezető együttese ugrott az élre. a nyolcadik forduló után. Ketten a zöld asztal mellől Hét közben Kaposváron vendégszerepeit az egyik legjobb magyar asztalitenisz-csapat, a Budapesti VSC. A fővárosi együttes vezéregyénisége Börzsei János volt. A kaposváriaké — meglepetésre — Péter Aladár. Elhangzott olyan vélemény a Börzsei— Péter mérkőzésen, hogy a jelen és a jövő találkozik a zöld asztalnál. 2:1 arányban a jelen, azaz Börzsei győzött. Bizony nehezen. Mindkét versenyző megérdemli, hogy közelebbről megismerjük őketBörzsei visszatér? A BVSC asztaliteniszezője 28 éves. 1968-ban Lyonban nagy meglepetésre bekerült az Európa-bajnokság férfi egyes döntőjébe, ahol óriási csatában ezüstérmes lett. A magas termetű Börzsei János első pillanatra inkább kosárlabdázónak vagy röplabdásnak tűnik Mégis asztaliteniszező ő ízig-vé- rig. Még akkor is, ha váltakozó sikerrel szerepelt az utóbbi időben a nagy világversenyeken, s nem került be a nagoyai világbajnokságot részt vett magyar csapatba. Ez sem törte le, s továbbra is a tőle megszokott szorgalommal edzett. Nemrégiben a lengyel nemzetközi bajnokságon ott volt a férfi egyes döntőben, ahol az ezüstérem lett az övé. Bérezik Zoltán edző szerint is a válogatott keret egyik legszorgalmasabb tagja Börzsei. A mai támadó rendszerű játékban is jól megél közismert védekező stílusával. A szövetségi kapitány úgy mondta, hogy Börzsei János jelenlegi formájában visszakerülhet a válogatott csapatba is. Különösen, ha a most soron következő versenyeken, az Európa Liga meg a BVSC VVK-mérkőzésein Börzsei bizonyítani tud. A közelgő miskolci magyar nemzetközi bajnokságon Börzsei ismét a nyugatnémet Schölerre! lép asztalhoz, s a miskolciak Európa két leg- lobb védőjátékosát láthatják majd. Péter Ali mint első ember Amikor a kis szöszke. nlklai Péter Aladár megjelent először Kaposváron egy sparatkiádon, a szakvezetők már akkor felfigyeltek játékára. Született tehetség — hangzott az első vélemény. Aztán a kis fiúcskából szép szál legény lett. Nikla után Kaposváron tanult tovább, s hol máshol folytatta volna az asztaliteniszezést mint a legjobb kaposvári csa- oatnál, a K. Vasasnál. Az sem keserítette ed, hogy tudta: jó ideig szóba sem jöhet, Balázs, Ivusza meg a tÖfchtek mögött akár csak ötödik emberként is az NB l-es csapatban. Aztán tavaly a megyén belüli bajnokságokon Péter egymás után legyőzte a nála jobban kvalifikált versenyzőket is. Már rendszeresen be-beszállt az egybe. Most a BVSC ellen is ott volt a csapatban. Hogy nem méltatlanul, azt nem csupán két győzelme bizonyítja. Az egyiket a sokszoros válogatott Harangi ellen aratta. Aztán simán győzött a BVSC Ötödik embere ellen. Börzsei elleni játszmáját már említettük. De Rózsástól is csak 2:l-re kapott ki. Született tehetség — hallottuk nyolc-tíz évvel ezelőtt. — Most már kész játékos, ezt bizonyítja hétről hétre. Ha az az akaraterő, amely Péter Aladárt lellemzi. nem törik meg, ha lesz kitartása a jelenleginél is keményebb edzéseket végezni, ha nem száll fejébe a siker, akkor nem csupán Harangi ismeri meg a modern asztaliteniszt játszó Péter Aladár pörgetéseit, tenyereseit... EL S. Zárt kapuk Marcaliban Aki tegnap olvasta lapunkban a hét vége sportműsorát, bizonyára meglepődött, hogy a mai napra kisorsolt Marcali VM—Karát! megyei I. osztályú mérkőzést zárt kapuk mellett kell megrendezni. A kérdésre, hogy miért, a megyei labdarúgó-szövetség legutóbbi hivatalos lapja adja meg a feleletet. A szövetség 3. számú fegyelmi bizottsága hozta ezt a határozatot. Mi is történt az idei bajnokságban Marcaliban? Az NB m-ból kiesett Vörös Meteor úgy kezdte a bajnoki évet, hogy sorra nyerte hazai és Idegenbeli mérkőzéseit. Amikor azonban Csurgó csapatát fogadták hazai pályán, megtört a lendület. 2:1 arányban a csurgóiak bizonyultak jobbnak. Ezt nem tudták jó páran elviselni Marcaliban... Mint a bizottság megállapította, a hazai vereség után a Vörös Meteor sporttelepén rendbontásra került sor. melynek során a szurkolók egy része inzultálta a Játékvezetőket. A szomorú esemény- sorozat végén a bírókat a katonai készültség szállította el Marcaliból. Megállapította a bizottság, bogy a történtekért a Marcali Vörös Meteor labdarúgó-szakosztálya, annak vezetősége és a pályaren- dezöség egyetemlegesen felelős. Büntetésként egy mérkőzésre be kell 'Zárni a marcali sporttelep kapuit. A mai találkozón szövetségi ellenőr Is jelen lesz. Abban bízunk, hogy nem lesz úlabb jelenteni valója, s hogy a marcaliak nem -rendszeresítik« a pályabotrányt. Ugyanis nem a csurgói mérkőzést követő volt már az egyetlen .. . CSTKY GERGELY SZÍNHÁZ: IS órakor: SIRÁLY. (Gárdonyi- bériét.) 19 órakor: SIRÁLY. (ETVRT—VBKM.) VÖRÖS CSILLAG: Délelőtt fél 11 órakor: A KRONSTADT! TENGERÉSZEK. 3, 5 és 7 órakor: A NAGY ZSÁKMÁNY. Színes, szinkronizált francia—olasz film vígjáték. Fölemelt helyárral. (X. IS-igJ SZABAD IFJÚSÁG: 4. 6 és 8 órakor: AZOK A CSODALATOS FÉRFIAK. Színes amerikai film vígjáték. (X. 10-lg.) LATTNCA FILMSZÍNHÁZ: Fél 8 órakor: A RET MESTER- LÖVESZ. Színes, amerikai wes- temfilm. Fölemelt helyárraL RÁKÓCZI MOZI: Du. 4 órakor: A GYILKOS A HÁZBAN VAN. Magyar bűnügyi film., FILMSZÍNHÁZ, SIOFOK: Matiné: De 10 órakor: BOGÁNCS. 5 és 7 órakor: TANAr URNÁK SZERETETTEL. Magyarul beszétlő, színes angol film. TELEVÍZIÓ Budapest 8.60—9.25: Iskolatelevízlö. 9.29: Műsorismertetés. 9.30: Flipper. Magyarul beszélő amerikai film- sor SZat. 10.00: FTC—Bakony Vegyél íz női bajnoki kézilabdamér- kőzé's. 11.05: Hétmérföldes kamera. 11.20—11.99: —Fényrehivó«. 14.38: Műsorismertetés. 14.49: A korszerű pedagógia műhelyéből. 15.15: Emberek ég emberkék. 16.05: Röplabda Európa-bajnokság Olaszországban. 16.40: »Édesanyám sok szép szava...« 17.05: Műsoralnfcat ajánljuk 1 17.30: Delta. 17.55: iíeklámműsor. 18.05: Ma- gilla goril&i. Magyarul beszélő amerikai gajzQhnsorozat. 18.30: Sporthírek. 18.46: Esti mese. 18.55: Szüneté 1st00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: RózEa Sándor. Tévéfilm. 21.05: lltelesport. Lengyelország—NSZK Korópa-bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítése. 21.45: »Kicsodia-Mäcsoda?« 22.35: Hírek — Sporthírek. Jugoszláv tv 8.55: Barázda. 9136te Hangverseny zenekarra és szólistákra. 10.00: Földművelőiknek. 10.50: Az évszázad fogadása. .11.30: Nicholas Nickléby. Fümsora: at. 12.00: A 30 betű művelete. El.30: Szakmai továbbképzés. 14.00; Ökölvívás: ifjúsági válogatott mérkőzés. 14.55: Labdarúgás: Lengyelország —NSZK. 16.50: Kézilabda: Partizán—Medvescak. 17.50: lUlmarcké- pek. 18.15: Játékfilm. 28135: Diplomások. 21.00: Videofosn. 21.35: Sportszemle. Osztrák tv 16.30: Választás: 1971. 20.30: Sporthírek. 21.05: Bíró fehérben. Tv-játék. 22.35: Tv-híradó. 22.50: Truman Capote: Hidegvérre*.» KOSSUTH RADIO 6.00: Hírek. 6.10—7.25: Kellen tes vasárnapot! 7.25: Múzeumi tr.'.radó. 7,28: Nagy családok. 7.50: Hallgatóink figyelmébe! 8.00: Hírek. 8.10: Édes anyanyelvűn!:. 8.15: Sejtelmes sziget. 8.55: Szíri ’ Brahms-rapszódlSk. 18.05: Tudomány és poll tiki 18.25: Zenés játékokból 18.« Mendelssohn: e-moll hegedűvel seny. 19.15: Mikrofon előtt a irodalmi szerkesztő. 19.25: Jó eí tét, gyerekek! 19.35: Kapcsolju a Zeneakadémia nagytermét. KI 21.50: Színek, hangulatok.. 23.00: Hírek. 23.1«: Hugenottái 24.00—0.10: Hírek. URH 16.00: Hírek. 16.05: Csak fiata lóknak! 17.35: Hanglemezparádt 18.00: Hirek. 18.05:- Kapcsoljuk 22-es 'stúdiót. 19.30: Műsormozaik 20.42: A dzsesz kedvelőinek. 20.59 Két szimfónia. 22.05: Zeneszerző: leveleikben. 22.45: Hidas Frigyes II. fúvósötös. 23.00—23,10: Hírek. HOLNAPI tniisor o.io: avejteimes sziget. 8.50: öZ,-. .... -—j — — várváffy. 10.25: Rádióreklám. 10.30-;'' rek. 0.10—0.25: Keringök filmzeVasárnapi koktél. 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 12.50: Nem azért: mondom ... 13.00: Művésziemé-' zek. 13.50: Tudósaink fóruma. 14.10: Házy Erzsébet, László Margit, llosíalvy Róbert és Melis György énekel. 14.40: Pillantás a nagyvilágba. 15.00: Hirek. 15.08: Bach-művek. 16.03: A nyolcadik stáció. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hirek. 17.05: Faluról falunak — muzsikával. 17.50: Költők albuma. 18.05: Schumann: Hat részlet a Fantasiestücke c. műből. 18.28: Az NDK kultúrájának hete. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Hírek. 19.10: sporthírek. 19.15: Szólistaparádé. 20.06: Közvetítés a Győri Kisfaludy Színházból. Berenice. 22.00: Hirek. 22.10: A vasárnap sportja. 22.20: Századunk mesterműveiből. 23.17: Verbunkosok, népdalok. 24.00: Hírek. 0.10—0.25 • A Feketeerdő lánya. PETŐFI RADIO 7.00: A református egyház félórája. 7.30: Orgenaművek. 8.00: Mit hallunk? 8.30: Zenei anyanyelvűnk. 3.40: Százados szenzációk. 9.10: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. 9.25: A »Nyitnikék« postája. 9.55: Olasz művészeik operán ing- versenye. 10.48: Szívesen hallgattuk ... — 11.28: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 12.51: Mi lesz Bu Bandival? 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Táskarádió. 15.00: Mit üzen a Rádió f 15.35: Kerekes Tóth Erzsébet és Tekeres Sándor népdalokat énekel. 16.00: Hirek. 16.05: Az NDK kultúrájának hete. 17.15: A homok táncosai. 17.45: CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ? Szünnap. VÖRÖS CSILLAG*; 5 7 és 9 órakor; A TAG* ZSÁKMÁNY. Színes, szinkronizál francia—olasz filmvigjátéik. Föl emelt helyárraL (X. 13-ig.1 SZABAD IFJÚSÁG: 4, 6 és 8 órakor: SÖTÉT PIL LANAT. Színes, csehszlovák film 14 éven felülieknek. (X. 13-ig.) SIÖFOK, FILMSZÍNHÁZ: 7 órakor: RÖMEÖ ES JULIA I—n. Shakespeare drámája színes szinkronizált olasz filmen. Más feles helyár»L TELEVÍZIÓ Jugoszláv tv 16.55: Magyar nyelvű tv-krómka 17.15: Braslav Kadar sakk-kommentárja. 17.40: Biljana. 18.00: Tv- óvoda. 18.30: A tudomány és mi 19.05: Tegeződve. Ifjúsági műsor 20.35: »Nem jó minden cipő minden lábra.« Tv-dráma. 22.25: Peyton kisváros. Osztrák tv 18.00: Tudományos aktualitások 18.20: Jó éjszakát, gyerekek. 18.25 Osztrák képek. 19.16: Az OBF mi este. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: A1 Mundy. Tv-játék 21.08: Héftöi telesport. 22.05; Tv- híradó. KOSSUTH RADIO L30: Hírek. 4.33: Hajnaltól reggelig... 8.00: Hírek. 8.05: Műsor ismertetés. 8.13.: Színházak és mozik műsora. 8.15: Mit üzen a Rádió? 8.50: Fúvósesztrád. 9.06: Eötvös József élete és művészete 9.26: Rádióbörze. 9.30: A hét zeneműve. 10.00: Hírek. 10.05: Együttesek Verdi operáiból. 11.00: Iskolarádió. 11.35: Schumann: Karnevál. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Tánczenei koktél 13.15: Boross Lajos népi zenekara játszik. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.00: Édes anyanyelvűnk. 14.05: Fol-beat. 14.15: Kél szonáta. 14.40: Keresztelő a Százház utcában. 15.00: Hírek. 15.10: Harsa» a kürtszó! 15.45: A magya-r népdal hete. 16.00: A vűággazdaság hírek 16.05: Technikai szünet. 16.10: Borodin: H. szimfónia. 16.37S Lakádhelyzet 1971-ben. 16.57: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hirek. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Gounod: Faust — szerelmi kettős, 17.30: Népművelés — katonaruhá- ban. 17.50: A magyar népdal hete 18.00: Húszas stúdió. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.30: A magyar népdal hete. 19.45: A Rádiószínház bemutatója. Derűs gyermekszoba. 30.11: Egy rádiós naplójából. 21.21: Hírek. 21.24: Komor Vilmosra emlékezünk. 22.00: Hírek. 22.15: Sporthírek. 22.35: A zürichi Tonhalle zenekar hangversenye. 24.00: HínékbőL PETŐFI RADIO 6.30: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kbssuth-műsorral. 8.05: Zenekari muzsika. 9.00—10.00: Ezeregy délelőtt ... 10.00: A zene hullámhosz- száat. 12.00: A magyar népdal hete. 12.29: Garissimi: A megdicsőül- tek boldogsága. 12.45: A színháa- törtér.vész mondja... 13.00: Hírek. 13.03: Kamarazene. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00—17.00: Kettőtől ötig ... 17.00: ötórai tea. 18.00: türek. 18.10: Ha még nem tudná..18.40: Uj könyvek. 18.43: —19.27: Közkívánatra! 19.27: Rádióreklám. m.30: Jó estét, gyerekek! 19.35: Kapcsoljuk az Erkel Színházat. Kb. 21.25: Nőkről nőkneB, Kb. 21.55: T’.onny Eyk harmonikaegyüttese játszik. 22.05: A hét zeneműve. 22.35b Csókolj meg, Katám! 23.00: Hi'rek. 23.15: Nótacsokor. 24.00—O.lOíV Hírek. VARH 18.00: Hirek. 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Fr-80013 társalgás. 19.10: Magyar zeneszerzők. 19.48; Az 1971. évi Montre.ux-i Nemzetközi Dzsesszfesztivál. 20.28: Hírek. 20.31: Kilátó. 21.27: Három balettszvit. 22.22; Szöktetés- a szerájból. 23.00—23.20: Hírek. lOHOGTI NÉPLAP Vasárnap, 1971. október 18