Somogyi Néplap, 1971. október (27. évfolyam, 230-256. szám)
1971-10-03 / 232. szám
Mire jó a művészet? (I.) A hasznos és szórakoztató „Mikor állítják végre bíróság élé azokat, akik ilyen filmeket csinálnak, és akik pénzt adnak rájuk?« A kérdés korántsem költői. Nagyon is valóságosan, indulatosan hangzott él egy ankéten, amelynek témája a mai magyar filmművészet volt S aki újságnál dolgozik, ráadásul művészetekkel kapcsolatos cikkeket ír, havonta kap hasonló tartalmú leveleket S persze nemeseik filmtémában, bár kétségtelen, hogy a filmgyártás — milliós tételei miatt — igen divatos céltábla lett Nincs Ludas Matyi és nincs kabarészám, ahol ne lövöldöznének szívesen a filmgyártás «szélbeszórt-« forintjaira. Van, aki nem marad meg az indulatos kérdéseknél, hanem javaslatokat is tesz. Például ilyeneket: Miért nem adják azt a sok milliót inkább a nyugdíjasoknak? Vagy kórházépítésre? Ha azt a rengeteg fémet meg követ, amiből azokat a szörnyű, torz testű szobrokat csinálják, az idétlen talapzatukkal együtt megtakarítanák, akkor nem lenne olyan nehéz építőanyagot vásárolni. Tudják, kinek kellenek azok a bárgyú filmek meg lyukas hasú, madárfejű asszonyszobrok? Csak azoknak, akik csinálják, mert így lesz autójuk meg nyaralójuk a Balaton mellett! fordítani a beruházók. (Törvény van rá.) Nos, ha valaki mindennék utánaszámol, akkor kiderül, hogy a vitás összeg valóban nem jelentéktelen. Sőt! Nagy a valószínűsége ugyan, hogy ha a nyugdíjak emelésére fordítanák, akkor egy-egy embernek igen kevés forint jutna, kórházakat sem lehetne felépíteni belőle, de jónéhány kórházi férőhely bizonyára kitelne az összegből És ez is nagy sző! Hát akkor miért nem fordítjuk ezt a sok pénzt hasznos, kézzelfogható dolgokra? Íme, a kérdés most már a maga drámai egyszerűségében, életszerű keménységében. Egy biztos mindenkinek, aki becsületesen válaszolni próbál — akár ügy, hogy egyetért a kérdés feltevésével, akár úgy, hogy nem — élőbb tisztáznia kell: mit ért a hasznos, a kézzelfogható kifejezés alatt? Mert ha különböző dolgokra gondolunk, miközben a hasznosságról beszélünk, akkor nehéz igazságot tennünk ebben a vitában. — Minek ez a köntörfalazás? — hallom a kifakadást, lehet értelme, mi több: öröme?! Hátha az evésen, a pihenésen, az öltözködésen, ki- kapcsolódáson kívül — amelyek persze nagyon fontos alapdolgok — például gondolkodni is kell! Sőt, hátha a gondolkodás — különösebb közvetlen haszon nélkül is — adhat örömet? Esetleg az emberi élet legnagyobb örömeit nyújthatja. Aztán hátha a többi ember is fontos rajtunk kívül, mert nélkülük mit sem érünk? És hátha kötelességeink is vannak — éppen mert emberek vagyunk — a többiekkel szemben is? Hátha az is szórakoztat, ha egy műalkotás segít megértetni velünk önmagunkat s a többi embert? Ha így gondolkozunk az életről, akkor a hasznosság alatt minden bizonnyal mást kell értenünk, mint az első felsorolásban találhatókat. Akkor hasznosnak, sőt na- gyonis hasznosnak tarthatjuk a művészeteket. Az olyan műalkotásokat is, amelyek talán nem sodró izgalmúak, de nagy mélységűek, nem látványosak, de sokértelműek, kevés a cselekmény bennük, de BESZE IMRE: ACÉLÖNTÖK Pálinka ízű zsíroskenyér hozza esti betűk között a kemence melegével telített gyomor éhes táncait. Aztán mámorzöld palackból énekel a hegyi pásztor szüreti rigmust. Aztán csont-bőr-izom-feszüléssel rést szakít két martinász kenetlen-láncos ajtók alatt, Aztán ömlik a tűz megolvadt napközelségben szárad szakadt ingekre a munka — Így, messzi-közeiről nézni a birkát, távcsövei csillagokat — könnyű Így, azbeszthurokban védve az érc köpéstől — könnyű Ott lenni közért-forintért süket és vak, aszalt bőrű nyolc óra alatti Ott vannak mégis; asszonyvigyázat gyermekaggódás azbeszt szálai védik a mozdulatot ... mert lábukba haraphat szikraszemű mindent-f eketére-nyáló-vákító acélkutyafalka. MÁRFFY IBOLYA: HlVOQATÓ gyertek, lányok, ligetre ott a világ közepe közepébe beállni selyemkendőt lengetni bánatunkkal táncolni bánatunkkal vigadni menjünk, lányok, ligetre! BÉKEVÁRÓ Weeber Klára szobra. Régi magyar irodalmi szalonok Az ilyen és az ehhez hasonló típusú kérdések elől az újságíró gyakran kitér, rosz- szabb esetben egy kézlegyintéssel elintézi azokat mint a művészetek iránt érzéketlen emberek felszínes megnyilatkozásait. De vajon jogos-e ez? Semmibe vehetjük-e azok elégedetlenségét, akik kezük munkájával maguk is hozzájárulnak a sokat emlegetett, állítólag szélbeszórt milliók előteremtéséhez?! Valóban, ne beszéljünk mellé! Egy játékfilm előállítása Magyarországon ma 4— 6—8 millió forintba kerül. De készült már 40 milliós film is... Ha az országban bárki színházjegyet vásárol, akkor egy jegy árához az állam 17—20—25 forintot ad hozzá (színháza válogatja a mértéket), hogy egyáltalán megtarthassák az előadást. Sok pénz ez, hiszen évente mintegy ötmillió a színházlátogató. A mozijegyekhez is mintegy 70 fillérrel járul hozzá a népgazdaság ... Ha az országban bárhol állami építkezés folyik, akkor a költségek egy ezrelékét eleve képzőművészeti alkotásokra kötelesek Minek ez a mellébeszélés? Minden gyerek tudja, hogy számára mi a hasznos. Miért ne tudná ugyanezt a felnőtt? Hasznos az, amitől jobban lehet élni, amitől többet lehet venni a piacon, amitől kényelmesebb az élet; többet pihenhetünk, többet szórakozhatunk, amitől kevesebbet kell kínlódni a hétköznapok szürke unalmával, a munka nyűgéveL A hasznosságnak ez az értelmezése határozott életszemléletről tanúskodik, s ezt az életszemléletet bizony sokan vallják magukénak. Ám aki csak ezt érti a hasznosságon, az nem nagyon szereti a munkáját, inkább csak kenyérkereseti lehetőségnek tartja. Az evésen, pihenésen, öltözködésen kívül legfeljebb szórakozni kíván. S nem nehéz elképzelni, hogy a szórakozás alatt olyasmit ért, ami semmiben sem emlékeztet a saját, nem épp szórakoztatónak ítélt életére. De hátha az emberi élet gazdagsága nemcsak ennyit jelent? Hátha a munkának sok a gondolat, amit elindíthatnak; nincsenek romantikus hőseik, de elárulnak valamit a valóságról. Miért ad hát pénzt — gyakran nem is kevés pénzt — társadalmunk a művészetekre? Miért áldozott mindig is pénzt, fáradtságot, energiát a művészetekre az emberiség, amióta csak leszállt a fáról, és két lábra állt? Mindsnkit irngg/iutat talán a kérdések ilyen szigorú logikája, hogy a miértekre a válasz attól függ: ki mit vár az élettől. — E szerint tetszik hasznosnak vagy haszontalannak a művészetekre költött pénz is. E kérdések azonban olyan szerteágazóak, hogy valójában minden részlet alapos választ kíván. Ebben a most induló sorozatban az itt sommázott gondolatok kibontásával szeretnénk részletesebb magyarázatot adni a címbeli kérdésre: Mire jő, miért szükséges — sőt hasznos — a művészet? Beraáth László z irodalmi szalonok divatja bécsi közvetítéssel került Magyarországra. Ha a keszthelyi Helikon-ünnepségeket nem is tekinthetjük vérbeli irodalmi szalonéletnék, mégis a kezdetet jelentették. Pest azonban nem volt Párizs, fővárosunk a XIX. század elején inkább egy nagy sváb faluhoz hasonlított S már ekkor kezdett kialakulni a mai belváros, akadt már egy-két mutató- sabb főúri palota is, és az írók is mozgolódni kezdtek. 1810-ből már két irodalmi szalonról is tudunk: az egyiknek Vitkovits Mihály pesti ügyvéd háza adott otthont a másiknak Podmaniczky Annáé. Vitkovits Mihály, a görögkeleti esperes fia már diák korában nagy tisztelője volt Kazinczynak; később Szemere Pál közvetítésével személyesen is megismerkedett vele. Ez adta az ötletet Vitko- vitsnak, hogy Kazinczyt és a többi magyar írót meghívja magához. Szemere Pállal és Horváth Istvánnal megalakította a »Kazinczy-triászt«, s ez teremtette meg az első magyar irodalmi szalont. Folyóiratalapítási kísérletük (Amalthea) nem sikerült ugyan, de csakhamar Fe- renczy János, a geográfus >s csatlakozott hozzájuk, és 1811- től, majdnem naponta összegyűltek Vitkovitsnál. 1812- től, amikor Vitkovits a Kereszt utca (a mai Szerb utca) 30. számú házba költözött, az évi 20 000 forint jövedelemmel rendelkező ügyvéd szalonja egyre több írót, tudóst fogadott; gyakran megfordultak a házban Virág Benedek, Döbrentei Gábor, Jankovics Miklós, Fáy András, Helmeczy Mihály, a nyelvújító, és még sokan mások. De nem egyszer vendége volt a Vitkovits háznak Kisfaludy Károly, Vörösmarty Mihály és Toldy Ferenc is. Kazinczy, ha Pesten járt, sosem kerülte el a vendégszerető házat. Vitkovits a rászoruló írókat anyagilag is támogatta; a lci- sebb-nagyobb pénzösszegeket Horváth István lopva csempészte be hozzájuk. A házigazda bájos, szellemes felesége tartotta össze a társaságot, s nem volt olyan irodalmi probléma — a Verseghy és Kazinczy közötti nyelvújítási vitától Berzsenyi költeményeinek kiadásáig —, ami ne került volna terítékre. Kölcsey és Helmeczy felolvasták legújabb írásaikat, de ha kellett, egy-egy munka megjelenése érdekében még a cenzornál is közbenjártak. Kisfaludy Károly itt találkozott KazinczyivaL K isfaludy Károly és az Auróra-kör tagjai Bárt- fay László lakásában találtak második otthonra. 1820 táján Bártfay László körül alakult ki a második magyar irodalmi szalon. Az új magyar irodalom képviselői találkoztak itt a Vitkovits- ház íróival, akik a régi irodalom hívei voltak, A régiek közül Kultsár Mihály, Fáy András, Kölcsey Ferenc is csatlakoztak az Auróra-kör- höz. Kazinczy vezért szerepét Kisfaludy Károly vette át, s a Hébe, az Auróra riválisa egyre jobban lemaradt a versenyben. Toldy ezt írta Bártfayről: »Kevés férfiút ismertem, aki nála több általános műveltséggel bírt volna, alaposabb ismeretekkel a szépirodalomban, a történelemben, a jogban, emellett oly józan, biztos ítélettel, szemmel és ízléssel.« Bártfay felesége is minden szépért, jóért hevült, így lakásuk a Károlyi-palotában gyakran lett népes írói összejövetelek színhelye. Vörösmarty, Szemere, Kölcsey, Kisfaludy, Bajza, Szontagh. Wesselényi Miklós fordulták meg itt gyakran; a költők itt olvasták fel legújabb alkotásaikat, s itt foglalkoztak először az frői tulajdonjog kérdéseivel is. A pesti társasélet 1830 körül élénkült meg. Egyre több főúri csalad költözött ide vagy tartott fenn házat Pesten is. A főúri szalonokban azonban a magyar érzés idegien volt (Mocsáry Lajos le is szedte a keresztvizet emiatt a magyar arisztokráciáról; Vörösmarty Űri hölgyhöz című költeménye is erre céloz). F áy András Kalap utcai háza azonban magyaros szeretettel adott otthoni az íróknak. Gyakori vendégei voltak Széchenyi István, Kossuth, Wesselényi, Czuczor Gergely, Deák Ferenc, Vörösmarty, Bajza, Ferenczy István, a szobrász és a pesti egyetem neves orvosprofesz- szorai, A hangulat patriarchális és fesztelen volt; a vendégek a napi politika eseményei mellett elsősorban irodalmi kérdésekről vitatkoztak. Schodelné gyakran énekéit, Egressy gyakran szavalt, Fáy Gusztáv pedig zongorajátékával gyönyörködtette a közönséget. A vendégek megfordultak a házigazda ferencvárosi kertjében és fóti szőlőjében is, ahol Vörösmarty Bordala született Az elnyomatás évei alatt, amikor az államvédelmi szervek jóvoltából még a falnak is füle volt, a társasélet is összezsugorodott Az irodalmi szalonok felett egyébként is eljárt az idő, s szerepüket utóbb az irodalmi társaságok (Kisfaludy Társaság, Petőfi Társaság stb.) vették át a kötetlenebb találkozásoknak pedig az irodalmi kávéházak adtak helyet. Irodalmi szalonjaink azonban így is bevonultak a kultúrhistóriába, Galambos Ferenc Művészeti kíállítóterem (Selmeczi Tóth János felvétele.) E. DIVILKOVSZKIJ: Rag A múltkoriban otthon ültem, és lapozgattam a nyelvtankönyvet. Olvasom: »Én megyek, te mégy, ő megy«. Tehát mennek valahová. Sietnek. De miért kell feltétlenül valahová menni? Lehet otthon ülni is. Mint például minekünk ezen az estén. Én úgy ülök, mintha a fiam nyelvtani házi feladatát ellenőrizném. De uram, teremtöm! Mi az, hogy én ülök? Hisz nekem gyűlésre kellene mennem. Én mintha gyűlésre mennék. Te mintha a barátnödhöz mennél. ö mintha a barátjához menne elkészíteni a házi feladatot. Érzem, hogy itt valami nincs rendjén. A részletek valamelyike, mintha nélkülözné a valóságot. Ám azonnal rájöttem: Az igeragozással van baj! Valahogy így: Én hazudok neked. Te hazudsz nekem. Ö hazudik nekünk. ozam De az is lehet, hogy az aszszonytárs már szólt Szuszé- kínnak. Én, mafla, nekem már tegnap rendeznem kelT lett volna ezt a gyűlésügyei. Hogy erre nem gondoltam hamarább?! Bűnbánóan tovább ragozok: Én jó férj leszek. Te jó feleség leszel. Ő jó fiúnk lesz. Na! Így mindjárt más. Rendben is van minden. Akkor én holnap bemegyek a munkahelyemre, megmosom a kezemet, leülök az íróasztalomhoz, és így fogok ragozni: Én hiszek neked Te hiszel nekem. Ó hisz nekünk. Mi hiszünk nektek. Ti hisztek nekünk. Ők hisznek mindenkinek. Ugye, milyen szépen hangzik? Lám, mit szül a helyes igeragozás, amely mindig egyes szám első személlyel kezdődik! Fordította: Sigér nnre. SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1ffll. október 3.
