Somogyi Néplap, 1971. október (27. évfolyam, 230-256. szám)
1971-10-19 / 245. szám
WUG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér Somogyi Néplap Toronyház épül Siófokon OG Y V-XXVII. évfolyam 245. szám. MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA 1971. október 99., kedd Vissza az „életből Of A tsz elnöke kikéri ösztöndíjasát a szakmunkásképzőből, mondván; amúgy is mindegy, hol tölti a gyakorló idejét a gyerek. Sőt, talán jobb is, ha megismeri az életet, a termelőmunka minden* napjait. A csendes, szerény, kiegyensúlyozott magatartásű ifjú aztán néhány hónap múlva visszatér az »életből«, és oktatói nem ismernek rá. Pimaszul visszabeszél nevelőinek, társaival kötekedik, beszéde ocsmány kifejezésektől hemzseg, s ha módját ejtheti, italozik, kimarad — szóval fegyelemsértések sorát követi el. Amikor tanárai utánanéznek, milyen környezetben töltötte a gyakorlóidőt tanítványuk, megdöbbentő, ám korántsem egyedi tapasztalatokkal térnek vissza. A tsz gépműhelyében ugyanis — ahol természetesen tilos a szeszfogyasztás, vagy ittasan végezni a munkát — rendszeresen pálinkával kezdik a napot. Hol egyik, hol' a másik hoz egy kis kóstolót a friss főzetből, ennek híján pedig a legfiatalabbat, a tanulót sza- lasztják a boltba, kocsmába egy-két deciért. Később, ebéd után sörért küldik. Szolgálata fejében neki is innia kell, ha kívánja, ha nem. Az egyik fiú idéz.1;- főnöke kedvenc mondását: »Nem is szerelő a szerelő fél pálinka meg üveg sör nélkül.« y A szesz aztán bátorít. Feloldja a gátlásokat, szinte kényszerít a valódi vagy vélt sérelmek kiöntésére, a va- gánykodó ellenzékiségre. Egy másik tanuló elmondta, hogy a műhelyben állandó jelszóként ismételgették, ha valaki — felettes, vagy akár munkatárs — gyorsabb vagy jobb munkát emlegetett: — Ezért a pénzért? — A főnöknek visszabeszéltek, csapkodtak, káromkodtak a jelenlétében, és ha egy munkához nem volt kedvük, ezernyi kifogást találtak. A 16—18 éves fiatal tehát ilyen »életben« kezdi gyakorolni az iskolában szerzett elméleti tudását, kerül próbára alakulóban levő egyénisége, embersége. Igazán nem csoda, ha néhányan azt hiszik: ez az igazi munkastílus, így kell felnőtt módra viselkedni, Vezetők panaszaiból tudom, hogy a tsz-ekben, gazdaságokban mennyi baj van a munkafegyelemmel. Sok gondot okoz számukra, hogyan lehetne ezen változtatni. Én azt tartom, hogy mindenekelőtt a fegyelemsértések, a romboló magatartás újratermelésének kellene elejét venni. Azzal, hogy ha már az iskolai gyakorlatot otthon folytatják, leendő munkahelyükön, olyan környezetbe, kerüljenek a tanulók, amely pozitív indítást tud adni a fiataloknak. Olyan mester mellé, aki példát tud mutatni — nem az ivásban, a szájalás- ban — hanem a szakma sze- retetében, fegyelemben, magatartásban. Tudom, hogy egy gazdaságon belül nem lehet elszigetelni senkit, így a fiatalokat sem a valóság ellentmondásos tényezőitől. Azt azonban bizonyára el lehet érni, hogy a leendő szakember indítása iránt több felelősséget érezze- nek vezetőik, és ennek megfelelően gondoskodjanak gya- korlóidcjük megszervezéséről. A serdülő ifjú és a gazdaság érdekében. | A Kínai Népköztársaság ENSZ-jogainak helyreállításáról \ Negkezdődött a nagy vita Ezúttal nem rutinszerű „szertartásról“ van szó — Az albán külügyminiszter előterjesztese — Bush helyet cserélt Tajvan képviselőjével Köves Tibor, as MTI tudósítója jelenti New Yorkból: Az JENSZ-közgyűlés nagy üléstermében hétfőn délelőtt Anesti Nase albán külügyminiszter felszólalásával megkezdődött a világszervezet történetének egyik legfontosabb vitája a kínai ENSZ-képviseletrők Adam Malik, a, '26. ülésszak elnöke telt ház előtt nyitotta meg a hosszúnak ígérkező vitát. A várakozásteli, feszült légkör jelzi: ezúttal nem a 21 év óta rutinszerűen ismétlődő, előrelátható kimenetelű »szertartásról« van szó, hanem ezúttal először nyílik igazi esély arra, hogy a f világszervezet érdemi döntést hozzon a Kínai U Thant megingathatatlan Még átmeneti időre sem vállalja V Thant, az ENSZ főtitkára visszavonhatatlanul úgy döntött, hogy mandátumának december 31-i lejárta után még átmeneti időre sem vállalja tovább a főtitkári tisztség betöltését A főtitkár hétfen nyilatkozatában hangsúly ozta, hogy nem osztja azoknak a nézetét, akik szerint távozása válságot robbantana ki az ENSZ-ben. U Thant egyébként sürgette a tagállamokat, hogy kezdjenek tanácskozásokat utódjának kijelöléséről. (MTI) Péter János hazaérkezett Népköztársaság ENSZ-jogai- nak helyreállításáról. Az albán külügyminiszter hosszú, csaknem egy órán át tartó felszólalásának lényege a következőkben foglalható ösz- sze: Csak egy Kína van, s ennek jogos és törvényes képviselője a Kínai Népköztársaság Pekingben székelő kormánya, s a világbéke érdekei és az ENSZ egyetemességének elve egyaránt megköveteli#, hogy a világszervezet minden intéz(Folytatás a 2. oldalon) Épül az első toronyház Siófokon. A negyvenegy lakásos, két- és háromszoba-összkomfortos épület a jövő év első felében készül el. A szovjet diplomáciai offenzíva része Koszigin Kanadában Megkezdődtek a hivatalos tárgyalások Alekszej Kössdgin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke Pierre Trudeau kanadai miniszterelnök meghívására vasárnap este hivatalos látogatásra Kanadába érkezett, hétfőn pedig megkezdődtek a tárgyalások a két kormányfő között. Péter János külügyminiszter, aki az ENSZ-közgyűlés 2«. ülésszakának munkájában részt vevő magyar delegációt vezette, hazaérkezett New Yorkból. A Ferihegyi repülőtéren Púja Frigyes üdvözli Péter Jánost. Politikai botránnyal tetőzve Ulster legvéresebb két napja A két éve tartó polgárháborús állapot legvéresebb két napja zajlott le a hét végén Észak-lrországban, ahová vasárnap újabb angol csapaterő- sitéseket küldtek, miközben Londonban politikai botrány robbant ki az internálások miatt. Az angol hadsereg egyik szóvivője Belfastban közölte, hogy a hét végén három katona vesztette életét a fegyveres ellenállók golyóitól, három rendőr pedig megsebesült. Londonderryben meglepetésszerűen az IRA vetett be CS-gázt a katonák ellen. A hét vége igazi szenzációja politikai botránnyal tetézte az amúgy is súlyos észak-írországi helyzetet. A Sunday Times című hetilap első. oldalán hozta azt az értesülést, hogy az észak-írországi intemálótábo- rokban kegyetlen módszereket alkalmaznak a bírósági eljárás nélkül fogva tartottakkal szemben. (A Sunday Times birtokában van 11 internált személy kicsempészett nyilatkozata.) (MTI) A szovjet miniszterelnök kíséretének tagjai között van Dzsavahisvili, a Grűz Szocialista Szövetségi Köz társaság Minisztertanácsának elnöke, Guzsenko tengeriflotta- ügyi miniszter, Kozirev külügyminiszter-helyettes és Misznyik, a szovjet állami tervbizottság elnökhelyettese. A szovjet és kanadai zászlókkal feldíszített repülőtéren Koszigint Trudeau miniszterelnök, Sharp külügyminiszter Szovjet—finn közlemény A szovjet fővárosban hétfőn közös közleményt adtak ki Urho Kekkonen finn köz- társasági elnök október 17— 18-i nem hivatalos baráti látogatásáról. Kekkonen Podgornij államfővel és Gromiko külügyminiszterrel tárgyalt; a megbeszéléseket a kölcsönös megértés és őszinteség légköre jellemezte. A szovjet és a finn politika számos nemzetközi problémában egymáshoz közelálló vagy azonos — húzza alá a közlemény, majd így folytatódik: — A felek a többi között tárgyaltak az európai biztonságról, valamint az európai biztonsági és együttműködési értekezlet előkészítéséről. Megjegyezték, hogy a tapasztalható pozitív fejlődés Európában kedvező előfeltételeket teremt a tanácskozás mielőbbi összehívásához. és több más hivatalos személyiség fogadta. Alekszej Koszigin, akinek személyében először látogat ily magas rangú szovjet vezető Kanadába, október 20-ig tartózkodik Ottawában, ahol hétfő délelőtt kezdte meg' hivatalos tanácskozásait Trudeau miniszterelnökkel. Október 20-a után a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke Montrealba, Vancouverbe, Edmonton ba és Torontóba látogat, majd október 25-én Torontóból visszautazik Moszkvába. Az AFP Koszigin látogatását összefüggésbe hozza a világ négy kontinensén kibontakoztatott, nagyméretű szovjet diplomáciai offénzívával. amelynek célja az általános feszültség csökkentése. (MTI) Pakisztán és India Farkasszemet néznek a határon Diplomácia mozgás a konfliktus elhárítására A NATO déli fellegvárában Agnew „szilárd biztosítétekai“ tepsit A görögországi látogatáson tartózkodó Spiro Agnew amerikai alelnök hétfőn befejezte hivatalos tárgyalásait Papado- pulosz görög miniszterelnökkel. A miniszterelnök hivatalában lezajlott másfél órás tanácskozáson folytatták a megbeszéléseket Görögország NA- TO-ban játszott szerepéről. Az amerikai alelnök. — mint mondotta — »szilárd biztosítékokat« kapott az athéni rezsimtől arra vonatkozóan, hogy az ország a NATO hatékony déli fellegvára marad. Az összesen hat és fél órás hivatalos megbeszélésekről Agnew szóvivője kijelentette, hogy szívélyes légkörben zajlottak le, de egyéb kommentárt nem fűzött a tanácskozásokhoz. (MTI) Nem csökken a feszültség India és Pakisztán között — a két ország nyugati határán — továbbra farkasszemet néznek egymással a fegyveres erők. A Pakisztánnal közös határ mentén állomásozó indiai csapatoknál ugyanis teljes készültséget rendeltek el. Az intézkedést a pakisztáni csapatösszevonások tették szükségessé. Ugyanakkor — a hírügynökségek jelentéseiből kitűnik — már kezd kibontakozni az a diplomáciai mozgás, amely egy — esetleg végzetessé váló — fegyveres konfliktus elhárítása érdekében folyik. A Reuter-iroda hétfői ösz- szefoglaló jelentése szerint bár rendkívül feszült a helyzet, a diplomáciai források nem látják reménytelennek a háború elkerülését. Indira Gandhi indiai miniszterelnök-asszony hétfőn több mint kétórás eszmecserét folytatott az országban vendégeskedő Titö jugoszláv elnökkel. Jól «értesült indiai kül- ügyminisztériumi források szerint a megbeszélés során Gandhi asszony kijelentette: India nem akar háborút Pakisztánnal, de meg kell tennie a szükséges előkészületeket a pakisztáni részről érkező fenyegetésekkel szemben. India csak azt követően tett védelmi óvintézkedéseket, miután Pakisztán támadólag lépett fel: kiürítést hajtott végre saját határtérségében és nagyarányú India-ellenes kampányba kezdett. Az indiai hadsereg fegyveres akciói csak válaszok voltak a pakisztáni támadásokra. (Folytatás a 2. oldalon) Anglia csalt húzza az időt Ivan Ippolitov, a Szovjetunió londoni nagykövetségének ideiglenes ügyvivője hétfőn felkereste Sir Denis Greenhillt, a külügyminisztérium állandó államtitkárát, és megismételte a szovjet kormánynak azt az indítványát, hogy kezdjék meg az európai biztonsági értekezlet összehívásának előkészületeit. A szovjet diplomata felhívta Greenhill figyelmét arra, hogy megkötötték a négyhatalmi, Nyugat-Berlinnel kapcsolatos keretmegállapodást (a brit kormány áltjrl megjelölt feltétel a nyugat-berlini kérdés tárgyalásos rendezése volt), s itt az ideje az értekezlet előkészítésének. Sir Denis Greenhill — közölték tájékozott körökben — a nyugat-berlini kérdés »végleges« rendezéséhez köti az angol kormány »teljes és aktív« részvállalását az értekezlet összehívására irányuló többoldalú előkészületekben«. (MTI)