Somogyi Néplap, 1971. október (27. évfolyam, 230-256. szám)

1971-10-17 / 244. szám

} AZ MIZNr «OHOGY MIOVII 11 Z O TT I A O A N Á K LAPJA XXVII. évfolyam, 244. szám. Vasárnap, 1971. október 17. Pályázati felhívás a néphadsereg tiszthelyettesi iskoláira A Honvédelmi Minisztérium pályázati felhívást bocsátott kj tiszthelyettesi iskolai je­lentkezésre. A magyar nép­hadsereg tiszthelyettesi isko­láira azok az ifjak jelentkez­hetnek, akik önként vállalják a dolgozó nép fegyveres szol­gálatát^ és hivatásos tiszthe­lyettesek akarnak lenni, 17 életévüket már betöltötték, de 23 évnél nem idősebbek. A jelentkezés további felté­telei: büntetlen és feddhetet­len előélet, erkölcsi-politikai megbízhatóság, magyar állam- polgárság, egészségi és fizikai alkalmasság hivatásos szolgá­Miből él a mű velődési otthon? Közös érdek a közös támogatás Vezet: Veszprém, Somogy és Bács Hazánk több mint 3000 mű­velődési otthonának fenntar­tására az állam évenként több •mint 130 millió forintot költ. E hatalmas összeg célszerű felhasználása elsőrendű érdek, de jól kell kamatoztatni a mű­velődést szolgáló egyéb erő­forrásokat is. Ezt segíti elő az a miniszteri rendelet, amely lehetővé teszi a művelődési otthonok közös fenntartását. Az utóbbi időben növekedett a közösen fenntartott művelő­dési intézmények száma. Jel­lemző, hogy 1968-ban még csak 113 volt található az országban — emellett a termelőszövetke­zetek 250-et részesítettek anya­gi támogatásban —, az elmúlt esztendőre a közös fenntartá­si intézmények száma 275-re emelkedett, ezenkívül 381 mű- Dfelődési centrumról gondos­kodnak anyagilag a tsz-ek. A terhek java részét azonban továbbra is az állam viseli; a termelőszövetkezetek és az vdgszontfűk rdyyáima — Ne zavard apádat, az első műszakja se volt könnyű... (A Wochenpresse karikatúrája.) Fokozódott a Ilid eg A szombat reggeli meteoro­lógiai jelzések szerint általá­ban 6—8 fokkal volt hide­gebb, mint pénteken hajnal­ban Sopronban a talaj men­tén mínusz 4, embermagas­ságban pedig mínusz 1 fokos hideget mértek. Záhonyban havas eső esett. A Kékestetőt is befehérítette a hó. Szombat reggel már 2 centiméteres hó­lepel borította be a Kékest, s tulajdonképpen ez az első hó, mely az idei tél előhírnöké­nek tekinthető. Ugyan s a má­sodik félévben volt már hó­esés ezen a hegytst n, de egv-két órán belül elolvadt, viszont a mostani meglehető­ser tartósnak ígérkezik. A váratlanul jött lehűlést megérezte az ország energia- rendszere is. A hideg miatt megnövekedett áramfcgyasz- tási többlet 120 megawattnyi elektromos energiatermelést vett igénybe, éppen annyit mint amennyi az Inotai Erő­mű teljesítménye. egyéb szervek az állami támo­gatás összegének 7 százalékát vállalták magukra, vagyis mintegy 9 millió forinttal se­gítik a tanácsi művelődési ott­honok fenntartását. További 5 milliót jelent a közös gazda­ságok saját művelődési ottho­nainak juttatott szövetkezeti támogatás. Tavaly Veszprém megyében már 42 volt az ilyen módon pártfogolt művelődési ottho­nok száma, s ez országosan a legjobb eredmény. Sorrendben ezután Somogy következik 37, Bács pedig 35 intézménnyel. Hevesben 24, Tolnában 23 a »közteherviseléssel-« működ­tetett művelődési otthonok száma. Kevés viszont a nagy­városokban: Budapesten, Mis­kolcon, Pécsett, Szegeden ta­lálható egy-egy. A megyék kö­zül eddig Csongrádban és Nógrádon nem talált követők­re a kezdeményezés. A tsz- támogatás is mindjobban ki­bontakozik országosan: Pest megyében 44, Békésben 37, Hajdúban 30, Veszprémben 29 művelődési otthon kap rend­szeres anyagi támogatást a mezőgazdasági nagyüzemektől. Az NSZK-ban megszerkesz­tett új strandmentőcsónakok­kal nem lehet felborulni. Sta­bilitását felborulási kísérletek­kel és a viharban való próba­bevetéssel bizonyították be. Az 54 lóerős Diesel-motorral meghajtott kiváló mentőcsónak Latra, általános iskolai vég­zettség, nőtlen családi állapot­A tiszthelyettesi iskolára pályázók (sorkatonák is) je­lentkezési lapot a kiegészíti parancsnokságtól, a szakmun­kástanulók az iskol;} igazgató­jától kapnak. A jelentkezés: laphoz mellékelni kell a sa­ját kezűleg írt részletes ön­életrajzot. az erkölcsi bizo­nyítványt, valamint a legma­gasabb iskolai végzettségről szóló bizonyítványt. Az erköl­csi bizonyítványhoz szükséges nyomtatvány a kiegészítő parancsnokságon szerezhető be. A pályázók a jelentkezési lapot és a mellékleteket a ki­egészítő parancsnokságnak, a szakmunkástanulók az iskola Igazgatójának, a sorkatonai szolgáltot teljesítők pedig pa­rancsnokuknak adják át. A jelentkezők gépkocsizó, lövész, tüzér, légvédelmi tü­zér, műszaki, lokátoros híradó, egészségügyi, hadtáp, harcko­csi- és gépjárműtechnikus, fegyverzeti technikus vagy repülő műszaki szakra pályáz­hatnak. A technikus szakokra elsősorban azok jelentkezze­nek, akiknek a választott szaknak megfelelő, vagy ah­hoz közelálló szakképzettsé­gük van. Pályázati határidő: 1972 március 31. A jelentkezők 1972 mágusá­ban egészségi alkalmassági és képességvizsgálaton vesznek részt a központi tiszthelyet­tesi iskolán. Az időpontról ér­tesítést kapnak. Az eredmény­ről a pályázókat a tiszthelyet­tesi iskolák parancsnokai 1972. június 30-ig írásban ér­tesítik. A tiszthelyettesi isko­lák első évfolyamán a tanulmányi év 1972. szeptem­ber első hetében kezdődik. A tanulmányi idő két év. méretei: hossza 6,92 m, széles sége 2,34 m, merülése 0,55 m, súlya teljes felszereléssel 1750 kg. Homokzátonyra futva csa­varjai és lapátai segítségével saját erejéből ki tudja magát szabadítani. Sorozatban készül a „Vénusz“ Cj televíziókészülékek sorozatgyártását kezdte meg az Orion. Az AT 551 »Vénusz« elnevezésű készülék középméretű kép­ernyős. Az új készüléket színes adáskapcsolóval gyártják, így a színes adás fekete-fehér vételénél előforduló esetleges hi­bák megszűnnek. Cikkek a propagandamunkáról az Útközben legújabb számában A folyóirat napokban meg­jelent 3. számában elsőként Grósz Károly, a Központi Bi­zottság agitációs és propagan­daosztályának helyettes veze­tője írt cikket az SZKP XXIV. kongresszusának jelentőségé­ről, állásfoglalásáról. Írásában érdekes megközelítésben veti össze a magyar és szovjet gazdasági fejlődés sajátossá­gait A továbbiakban pártmunká­sok, propagandisták cikkeit olvashatjuk. Arról, milyen ta­pasztalatokat kell elsősorban figyelembe venni a pártokta­tási évben, melyek a propa­gandamunka legfontosabb fel­adatai egy-egy járásban, Ítélet született az utóbbi évek legnagyobb csalási bűn­ügyében. A bűnper vádlottja — a negyvenhat éves kapos­vári Sárdi Lászlóné zongora­tanárnő — és családja 1967- ben költözött Kaposvárra. Ek­kor már huszonnyolcezer fo­rintos adóssága volt, ezt azon­ban számtalan egyéb kölcsön­nel együtt visszatérítette. Sárdiné évek óta arra kér­te családja barátait, jó isme­rőseit, hogy kölcsönökkel se­gítsék ki a pénzzavarból. A hitelezők többnyire nem kér­tek kamatot, ám az asszony negyven—ötven százalékkal nagyobb összeg visszafizetését ígérte, mint amennyit fölvett. Rendkívül rövid határidőre — esetenként néhány napra — kérte a pénzt. Eleinte egyik kölcsönből a másikat próbálta fedezni, később már eszébe sem jutott a hitelezők kárta­lanítása. A bűnper során lépten-nyo- mon szóba került: hova tette Sárdiné a pénzt? Az asszony nem adott kielégítő választ, de többek között arra hivatko­zott, hogy gyermekei tanítta­tására, lánya férjhez adására kellettek a százezrek. A hitelezőktől azzal a mesé­vel csalta ki a pénzt, hogy zongorákat akar* vásárolni, feljavíttatja azokat, és nagy haszonnal túlad rajtuk. Egyre inkább elmérgesedett a viszony a vádlott és édes apja között, Sárdiné szerette volna édesapját eltávolítani a közvetlen családi környezet­ből. (A háromszobás családi- házrész Sárdinéé volt, az In­gatlant azonban édesapja ha­szonélvezeti joga terhelte.) üzemben. Szólnak az írások az agitáció különböző módszerei­ről, lehetőségeiről is, így a sajtó szerepéről, a szemlélte­tés alkalmazásáról, a terme­lést segítő meggyőző és felvi­lágosító tevékenységről, a kö­zelgő politikai könyvhónap je­lentőségéről, kiadványairól. Az időszerű gazdasági kér­dések rovatban a megye gaz­dasági életének néhány veze­tője válaszol közérdekű fej­lesztési kérdésekre. Végül szí­nes útibeszámolót olvashatunk Szibériáról. A megyei könyvtár ez alka­lommal is részletes bibliográ­fiával szolgál a témakörök irodalmáról. Az asszony rá akarta venni édesapját, hogy adják el a há­zat és az így szerzett pénz­ből térítsék vissza a kölcsö­nöket. Az édesapja azonban megtudta, hogy milyen nagy összegekkel tartozik a vád­lott, és nem járult hozzá lá­nya javaslatához. (A ház érté­kéből nem futotta volna az adósságokra.) A legtöbb, amit Sárdiné egy embertől kért, hatvanhétezer forint — ebből huszonnégyez- ret visszaadott —, a legkisebb kölcsön négyezer forint. Sárdi Lászlóné 494 700 fo­rintot csalt ki a letartóztatá­sáig, s ebből mindössze hat­vanezret fizetett vissza. Több mint harminc hitelezőnek adós a mai napig mintegy 434 000 forinttal. A Kaposvári Járásbíróság Szilvási Zoltánná dr. tanácsa Sárdinét harmincnégy rendbe­li — közülük tizenhat folyta­tólagosan elkövetett csalá- miatt négy és fél évi börtönrt ítélte és öt évre eltiltotta a közijgyektől. Szilvási Zoltánn dr. tanácsa a példásan szigo­rú ítélet indoklásában — Sár- diné a bűncselekményeire ki­szabható maximális szabad ságvesztést kapta — ismertet­te a súlyosbító körülménye­ket. Ezek szerint súlyosbító a többszörös halmazat, a rend­kívül sok kár, az, hogy a vád­lott a bűntetteit folytatólago­san követte el, s azokat hasz­nálta ki, akik családján segí­teni akartak. A bíróság eny­hítő körülményt nem talált Az ügyész tudomásul vette az ítéletet a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett TAZkA főm Ahány ház, annyi szokás Étkezesek A régi Indiában (az i. e? III. századtól az L sz. u. VIL századáig) a feleség egyik legfontosabb kötelessége volt, hogy maga készítse el férje ebédjét — még akkor is, ha nagyszámú cseléd­séggel rendelkezett A ház urára ugyanis kötelező volt az étkezéseknél a ri­tuális előírások megtartá­sa: csak a felesége által készített ételekből ehetett. Ha úton volt maga készí­tette el ebédjét Az étkezéssel kapcsolatos rituális előírásokat olyan szigorúan megtartották, hogy a királynak például tilos volt együtt ebédelnie rabszolganőjétől való leá­nyával. Ugyanebben a korban a szolgálóleányoknak, ha úr­nőjük közelébe mentek, aloéből, fahéjból és kám­forból készített illatos pasztillát kellett a szájuk­ba venniük. BARÁTOK A régi Lengyelországban a féleséget gyakran «•barát­nak« is nevezték. Ezt a ré­gi szokásokkal foglalkozó különböző forrásokból — okiratokból, végrendele­tekből, bizalmas levelek­ből — állapították meg. A kor emberei a feleségben társat, barátot láttak és ezért nemcsak női bájt, ér­zéseket, gyöngédséget kö­veteltek tőle, hanem bátor­ságot és értelmet is. A -mulier fortis« Lengyelor­szágban sokkal gyakoribb jelenség, mint más orszá­gokban. Frycz aSodrzewskS, a XVL század egyik neves írója kesereg is emiatt, mondván: -A lengyel asz- szonyi személyek, az illen­dőségre mit sem adva, meg­szokták volt, hogy férjeik ellenére cselekedjenek.« A HŰTLEN ASSZONYOK A cisztercita kolostorok krónikáját író tudós szer­zetes arról számol be, hogy Bátor Boleszláv len­gyel király (aki 1058 és 1079 között uralkodott) se­regének oroszországi had­járata idején a hűtlen asz­szonyok a szczyrzyci vár­ba (»castrum de Cyrieh«) zárkóztak be szeretőikkel együtt, tartván hazatérő ' férjük haragjától. Vissz.- térve, Boleszláv serege osroma alá vette a várat, és »a benne lakókat eleve­nen elégette«. Somogyi Néplap Az megye) Ionja. Ffis7erkp«!7tö! •JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár« Latinra ^^ndor u 2. Telefon? 11-510. 11-511. 11-512. Kiadta a Somogv megvet Lankiadó Vállalat. Kaposvár. Latinra S u. 2. Telefoni 11-510. Felelős kiadó; Dnmlán Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzíinfc mes és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helvi oosta hivataloknál és postáskézbesltőknél. Előfizetést dii egv hónapra 20 Pt. Index; 25 067. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár. Latlnca S. cl 0.' felelős vezető: Mautner JózssC ítélet a félmilliós csalás bűnperében

Next

/
Oldalképek
Tartalom