Somogyi Néplap, 1971. október (27. évfolyam, 230-256. szám)

1971-10-15 / 242. szám

•f A francia szocialisták továbbra is végcéljuknak tekintik a baloldali egység kialakítását Mike Mansfield szenátor: Kambodzsa a teljes káosz és pusztulás színhelyévé vált Francois Mitterrand, a Francia Szocialista Párt első titkára csütörtökön újságírók előtt kijelentette, a szocialista párt elismeri az FKP és a szocialista párt között tavaly folytatott tárgyalásokon elért eredményeket, a tárgyalások első szakaszának lezárásakor megvont mérleget. Ugyanak­kor továbbra is kitért a kom­munistáknak az elől a javas­lata elől, hogy haladéktalanul folytassák a tárgyalásokat egy közös kormányprogram kidol­gozásáról. Szerinte csak a jö­vő év márciusában kerülhet sor a két párt közötti tárgya­lásokra. Hangsúlyozta azon­ban, hogy a tárgyalásokat fel­tétlenül folytatják, és a szo­cialista párt továbbra is vég­céljának tekinti a baloldali egység kialakítását. Egy kérdésre válaszolva Mitterrand kijelentette, a szo­cialista párt határozottan ál­lást foglal az európai bizton­sági értekezlet megtartása mellett. Kijelentette, hogy a Nyugat-Berlinre vonatkozó négyhatalmi megállapodás létrejötte után minden más előfeltétel csak mesterségesen akadályozná a konferencia megtartását. Életbe lépett a hágai egyezmény 70 ország csatlakozott a géprablásellenes megállapodáshoz Október 14-én életbe lépett az úgynevezett géprabláselle­1970 ki Hét halálos áldozat a NATO hadgyakorlatán Hétre emelkedett csütörtö­kön a München közelében «Reforger—XII.« fedőnévvel folyó NATO-hadgyakorlat ha­lálos áldozatainak száma. Az amerikai hadsereg szó­vivője bejelentette, hogy az áldozatok között három ame­rikai és két nyugatnémet ka­tona, valamint két német pol­gári személy van. A polgári személyek csütörtökre virradó éjszaka vesztették életüket, amikor gépkocsijuk katonai járművel ütközött össze. Hat polgári személy megsebesült. A szóvivő szerint a had­gyakorlat során eddig össze­sen > 210 amerikai katona se­besült vagy betegedett meg. Több mint 70-et még mindig kórházban ápolnak. (MTI) Új Nobel-díjas Az amerikai Sutherland professzor kapta meg az idei orvosi Nobel-díjat. Írország Megkezdték a jelöletlen földutak felrobbantását Mint már korábban jelen­tettük, Írország és Észak-ír- ország határán brit műszaki alakulatok megkezdték a jelö­letlen földutak felrobbantását. Az intézkedést — számos ha­sonló akcióval együtt — Faulkner és Heath múlt heti találkozója során határozták el, annak megakadályozására, hogy a szélsőséges katolikus ír köztársasági hadsereg (IRA) tagjai Írországból fegyvereket hozzanak be a brit tartomány­ba. Az IRA úgynevezett ideiglenes szárnyának vezetői felszólították az érintett ha­tárkörzetek lakosságát, hogy töltsék fel a mély krátereket és gödröket. Egyes határmenti északír községekben a lakosok erre a célra külön bizottságo­kat alakítottak. Hírügynökségi jelentések szerint az ott lakó parasztok már szerda este traktorokkal, buldózerekkel és egyéb gépekkel felszerelve megkezdték a kráterek fel töl­tését, hogy ismét használható­vá tegyék a földutakat. A ha­tár két oldalán lakó parasz­tokat ugyanis különösen sú­lyosan érintik a robbanások. Mivel a földutak két északír községet kötöttek össze Íror­szágon keresztül vagy fordít­va, az egyes falvak lakóinak a robbantások miatt most tíz ki­lométeres utakat is kell meg­tenniük, hogy saját földjeikre jussanak. Az északír parla­ment szociáldemokrata és munkáspárti csoportja támo­gatja a parasztok akcióit, és — mint már beszámoltunk ró­la — Lynch ír miniszterelnök szerdán élesen tiltakozott a brit kormánynál a robbantások miatt. Az IRA fegyveresen is meg­próbálja megakadályozni a földutak felrobbantását. Szer­da este egy orvlövész súlyo­san megsebesítette a brit mű­szaki alakulatok egyik katoná­ját. Fegyveres összetűzésekre ke­rült sor csütörtökön a máso­dik legnagyobb északír város­ban, Londonderryben. A vá­ros egyik katolikus negyedé­ben brit katonák tűzpárbajt folytattak három gépfegyveres emberrel, s kettőt közülük va­lószínűleg megöltek, a harma­dik pedig megsebesült. Csütörtökön Belfastban meg­tartott razzia során az egyik brit járőr egy bombagyártó műhelyre bukkant. A helyszí­nen több, már kész bombát és egyéb robbanószerkezetet ta­láltak. (MTI) nes konvenció, amelyet decemberében dolgozott •Hágában egy nemzetközi kon­ferencia. • Az egyezményt már több mint 70 állam írta alá, köz­tük Magyarország is. Bármely ország, amely még nem írta alá a konvenciót, csatlakozhat hozzá. , Mint a szovjet külügymi­nisztériumban közölték a TASZSZ tudósítójával, a gép­rablás-ellenes egyezmény fon­tos nemzetközi jogi eszköz az olyan súlyos bűncselekmények elleni harcban, mint a repü­lőgép-eltérítés és a repülőgé­pek fedélzetén elkövetett ban­ditaakciók. A konvenció feladata annak biztosítása, hpgy géprablást elkövető személyek ne kerül­hessék el a büntetést, bárhol próbáljanak is elrejtőzni az igazságszolgáltatás elől. Az az állam, ahova a bűncselekmény elkövetője került, köteles az illetőt bíróság elé állítani és szigorúan megbüntetni. Füg­getlenül a bűncselekmény mo­tívumaitól. Az olyan államok számára, amelyek nem kötöttek egymás közt külön kiadatási egyez­ményt, a konvenció jogi ala­pot szolgáltat a repülőgép-el­térítésben vétkes személyek kiadására. (MTI) A kambodzsai hetes számú főútvonalon szabadságharcosok rakétája találja el a dél-vietnami kormánycsapatok egyik páncélosát. (Teleiotó: AP—MTI—KS) Az amerikai szenátus kül­ügyi bizottsága szerdán állási foglalt amellett, hogy a kam­bodzsának nyújtandó amerikai katonai segély felső határát 250 millió dollárban állapítsák meg. A bizottság egyidejűleg 200 főben határozta meg a Kambodzsában tevékenykedő amerikai katonai szakértők létszámát. Mike Mansfield demokrata­párti szenátor szerdán drámai áttekintést adott a kambodzsai fejleményekről. A szenátus­ban leszögezte: e kis délkelet­ázsiai ország a teljes káosz és pusztulás színhelyévé vált, az ország kormányzói — az Egye­sült Államok alárendeltjei. 1 Másfél év telt el a kambod­zsai invázió óta — folytatta —, amelynek állítólagos célja az volt, hogy a partizánok fel­tételezett rejtekhelyeinek fel­számolásával «-meggyorsítsák- a vietnami háború befejezé­sét. A háború , azonban még mindig tart, s az indokínai tragédia e zavaros epizódja még távolról sem merült fele­désbe. Emlékeztetett rá, hogy Kambodzsa, amely korábban nem kapott amerikai segélyt, és a rend és a nyugalom oázi­sa volt a háborútól gyötört Indokínában, most a legjobb úton halad ahhoz, hogy köz­vetlen vagy közvetett támoga- , tás formájában megkapja az első dollármilliókat az Egye­sült Államoktól. (MTI) Az amerikai külügyminisztérium elégedetlen a chilei döntéssel Az amerikai külügyminisz­térium szerdán bejelentette, hogy «mélységesen elégedet­len« azzal a chilei döntéssel, amelynek értelmében két amerikai érdekeltség rézbá­nyáit kártalanítás nélkül ki­sajátítják. Nyilatkozott a kérdésről Rogers külügyminiszter is, Azzal fenyegeti Chilét, ha nem fizet «igazságos kártala­nítási összeget« a kisajátított amerjkai tulajdonért, veszé­lyezteti az amerikai magán­tőke és a hivatalos segély be­áramlását az országba. Az Egyesült Államok külügymi­Segítség kilenc millió éhezőnek (Indiai tudósítás) Delhi — Calcutta — Ag&rtala A ........ v igasztalanul szürke fellegekből kitartóan zuhogott az eső, az amúgyis sáros országútra, meg ránk, a külföldi újságírók kicsiny csoportjára. Vagy két mérföldön keresztül elszán­tan dagasztottuk a sarat, hogy a határhoz érjünk. Amikor a sűrű, zöld fűvel teljesen be­nőtt határkőhöz érkeztünk, abban a pillanatban megszűnt az eső. Ott álltunk a határnál, amely huszonnégy évvel ez­előtt Indiára és Kelet-Pakisz- tánra osztotta ezt a területet. Alig negyedórát ácsoroghat- tunk a határjelző oszlopnál. E rövid idő alatt is több mint háromszáz pakisztáni mene­kült haladt el mellettünk. Egy­más után kanyarodtak rá az indiai területre vezető gya­logösvényre. Jöttek és jöttek végeláthatatlan sorokban a hosszú gyaloglástól elcsigá­zott nők és gyermekek, öreg­emberek és öregasszonyok. Szinte minden motyójuk el­fért a vállukon. Kholna, Ba- rishalla, Shonephur pakisztá­ni körzetek lakosai voltak... Indultunk vissza Calcuttába. Autóbuszunknak állandóan az út szélére kellett húzódnia, hogy utat engedjen a szembe­jövő teherautóknak, amelyek élelmet, sátorponyvát és ta­karókat szállítottak a mene­külteknek. Az indiai hatóságok — lát­tuk — mindent elkövettek, hogy valahogy elhelyezzék és élelmezzék a menekülteket. A helyzet mégis napról napra rosszabbodik. Különösen Nyu- gat-Bengáliában súlyos a helyzet, ahol már mintegy hét millió menekült torlódott ösz- sze. Naponta további negyven­ötvenezren érkeznek erre az amúgyis sűrűn lakott terület­re. Az indiai kormány meg­próbálta, hogy legalább a szükséges élelemadagot bizto­sítsa számukra. Egy felnőtt ember napi fejadagja 40 deka rizs, 2,5 deka étolaj és ugyan­annyi só. A 12 éven aluli gyer­mekeknek igyekeznek napi 25 deka tejport is adni. A hatóságoknak igen komoly problémát jelent, hogyan old­ják meg ennyi ember elszállá­solását. A nélkülözhető köz­épületek már mind foglaltak, sőt túlzsúfoltak, számos isko­lában nem kezdhették meg a tanévet. Nincs elegendő ivó­víz, a nedves őszi időjárás pe­dig hozzájárul a járványos be­tegségek terjedéséhez. Időn­ként és helyenként még a ko­lera-veszély is felüti a fejét. Nyugat-Bengáliából Agar- talába, az indiai Triphura tar­tomány székhelyére repültünk. Takaros és tisztán tartott bambusz-barakkokat talál­tunk, amelyek valósággal luxus-telepeknek tűntek a Nyugat-Bengáliai nyomorhoz képest. Itt viszont az élelmi­szer szállítása okoz gondot. Ugyanis nincsenek vasútvona­lak. Már a kelet-pakisztáni menekült-áradat megindulása előtt is problémát jelentett az élelmiszerhiány, most pedig, sünikor a lakosság — a mene­kültek révén — majdnem duplájára, vagyis három mil­lióra növekedett, körülbelül 20 ezer tonna élelemmel több­re lenne szükség, ennek szál­lítására pedig mintegy 300 teherautóra. Ott-tartózkodá- sunkkor mindössze feleannyi autó állt a hatóságok rendel­kezésére. Megpróbálták, hogy az egyébként is csekély élel­miszeradagok egy része he­lyett pénzt adjanak a mene­külteknek. Ennek az lett az eredménye, hogy hihetetlenül felszökött az élelmiszerek sza­badpiaci ára. Azóta néhány hét telt el, de a menekültek tovább áradnak India felé. Legfrissebb jelen­tések szerint számuk már el­érte a kilenc milliót! int a legutóbbi szovjet- indiai közös nyilatko­zat leszögezte, a szov­jet fél mélységesen átérzi és értékeli India humánus maga­tartását a kelet-pakisztáni menekültek problémájává] kapcsolatban, és megérti a iparáti India nehézségeit. Ép­pen ezért a szovjet kormány pozitívan reagált az indiai kormány kérésére, hogy nyújt­son segítséget a menekültek problémájának megoldásához. Az indiai kikötőkbe azóta szovjet hajók, a repülőterekre pedig szállító-repülőgépek ér­keznek, amelyek rizst, élelmet, takarókat, sátorlapokat, gyógy­szert, és kolera elleni oltó­anyagot hoznak a szűkSlkö- dőknek. V. Trubnyikov M nisztere azonban úgy tűnik, az esetet precedensnek akarja beállítani, '-mert kijelentette, ha Chile nem teljesíti az ame­rikai; követeléseket, az «hát­rányosan hathat más fejlődő ors?ágoknak nyújtandó külföl­di segítségre is«. A chilei külügyminisztéri- ■um, válaszolva az Egyesült Államok külügyminisztériu­mának tiltakozására, úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok nem veszi számítás­ba: Chile joga, hogy törvé­nyeinek és alkotmányának megfelelően, mint független ország, maga állapítsa meg a kártalanítás összegét. Az ame­rikai társaságok egyébként 15 napon belül fellebbezhetnek a chilei főszámvevő határozata ellen. XXX A chilei rendőrség szerdán letartóztatott három egyetemi hallgatót, egy szélsőjobboldali politikai csoport tagjait. A diákok a vád szerint összees­küvést szőttek Allende elnök meggyilkolására. Mintegy 50 dinamitrudat halmoztak fel és ezekkel akartak támadást in­tézni az elnöki palota ellen. (MTI) IZRAEL 6,5 -7 milliárd font katonai kiadásokra Izraelnek az 1972—1973-as esztendőre tervezett 14 mil­liárd izraeli fontos költségve­téséből előreláthatólag mint­egy 6,5—7 milliárd fontot for­dítanak katonai kiadásokra. Az erre vonatkozó adatokat izraeli gazdasági szakértők tették közzé, hozzáfűzve, hogy azok még nem tekinthetők véglegesnek, mert «valószínű­leg 300 millióval« csökkentik a hadügyminisztérium költ­ségvetését. A hatalmas összeg­ből, amely az izraeli nemzeti össztermék 25 százalékát emészti fel, fegyvereket és hadifelszereléseket vásárol­nak külföldi devizáért. Az iz­raeli szakértők véleménye sze­rint a hazai fegyvergyártás csak némileg mérsékli a va­lutáért történő beszerzéseket SOMOGYI NfiPlAf Péntek, 1971, október IS.

Next

/
Oldalképek
Tartalom