Somogyi Néplap, 1971. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
1971-09-02 / 205. szám
Somogyi láncosok az NDK-ban Balettóra a réten. 1. Úton — fenyvesek között Tó-tá tl-tl-tl, ti-ti-ti-ti — Somogy! Háromszor. És azután: •— Jesszus Mária, jesszug Mária... És ez így ment kilenc napig. Kaposváron megszólalt a gitár és nem némult el egészen — Kaposvárig. Gitárzenére jártak az Ikarusz dugattyúi, zeneszóra ettük a hazait; gitár kísérte a kis Kati énekét csakúgy, mint a heves ultipartikat, amelyek rögtön félbeszakadtak, amint ismeretlen, szép tájakon kanyargóit az autóbusz. Tá-tá ti-ti-tl... Ugye nem tudják, mi ez? Nem morzejelek, annyi bizonyos. Csak képtelenség ritmusjelekké önteni az ólmot, hogy megismerhessék a tánc- együttes híres csatazaját (ha úgy tetszik: üdvrivalgásét), melyet mindannyiszor eltap- soltak és elkiáltottak, ha örömüknek és köszönetüknek akartak kifejezést adni, Márpedig kilenc napig csak örültek, csak nevettek a fiúk és a lányok. Ezenkívül persze táncoltak és énekeltek is, hiszen azért utaztak az NDK-ba. Bemutatni őket? Képzeljenek el egy csupa fiatalból álló kis közösséget. A legifjabb 14 éves (ha jól emlékszem, Tóth Julika dicsekedhet ezzel), s a »legöregebb* a nemrég volt húszéves Streéb Marika. Amikor megismertem őket, még modern tárcegyüt- tesnek nevezték magukat, shake-ot táncoltak és rockyt. a »Sárikát* álmodták táncba hattak Somogy néptáncát képviselni Cottbusban és Potsdamlfhn is. — Utaztunk. Csodálatos tájakon, fenyveserdőkbe ékelt autóutakon, hegyek -és völgyek, gyönyörű erdők között, Pékó Laci, a »kormányfő«, azaz a Volán gépkocsivezetője is az együtteshez tartozott csakúgy, mint az a sok (magamfajta »öreg«) kísérő, akikkel mégiscsak meg kellett terhelni az autóbuszt, a nagy lejtőkön se kerüljenek a súlytalanság állapotába táncosaink. Szóval ott voltunk mi is, a gitárszóra, vidám kacagásra fiatalodók, az együttessel együtt druk- kolók. Komárom, Brno... Éjszakai séta a »city»-ben, igazán rövid pihenés (mert aludni otthon is lehet), azután' indulás tovább. Még csehszlovák földön egy hangulatos fennsík tárulkozott elénk. Sötét és a legmélyén is tiszta fenyő- erdő körülötte. ragyogó mipoüiés é, pik4 egy kis játék a réten, s azután ki ne bírná az egész napos utazást a rekkenő hőségben — éjjel egy óráig? Közben többször is eltérítették autóbuszunkat, mint a repülőgépeket szokás, de váltságdíjat senki sem követelt. Megálltunk egy-egy kisvárosban, ismerkedtünk sörrel és történelmi nevezetességekkel, s elindultak' a levelezőlapok is Sanyinak, a zongoristának címezve, Kaposvárra, anyuhoz és apuhóz, hogy megnyugodjanak kissé, persze — a posta jóvoltából — csak egy héttel hazaérkezésünk után . ,• i „ Jávori Béla (Következik: Fogadás és a Menyeit« kanál) Kánikulában készítették a meleget A Latinca kezdődött Három évvel ezelőtt hirdette meg a Magyar Nők Országos Tanácsa a »Takarót Vietnamnak« akciót. Az ország összes városából, kisebb településéről érkeztek felajánlások, a magyar asszonyok is kivették részüket a hős vietnami nép /megsegítéséből. Amikor Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Örszégos Tanácsának titkára Somogy megyében járt, a Latinca Művelődési Központban rendezett nagygyűlésen beszámolt vietnami élményeiről, s elmondta, hogy milyen nagy segítséget jelentenek a Magyarországról küldött takarók. Kérte a kaposváriakat, tegyenek ismét mi- ajánlást. — Erdei Lászlóné kérése nem maradt hatástalan. Pár nappal a nagygyűlés után már a háziasszonyok klubjában arról beszélgettünk, hogyan is kezdjük meg a szervezést — emlékezik vissza Járányi Gyu- láné, a népfront városi nőbizottságának vezetője. — Ezerháromszáz forintot adtunk össze, ebbpl vásároltuk meg az első takarókhoz szükséges fonalat, de segítettek bennünket a Gárdonyi Géza és a Berzsenyi Dániel Általános Iskolák, a Szigetvári utcai és a Cseri úti óvoda, a városi tanács és a Közúti Üzemi Vállalat is. Bélésanyagot az Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalattól kaptunk, s öt és fél ezer forintért vehettünk fonalat, szőrmét. A városi nőbizottság vezetőjével a Hazafias Népfront városi titkárával találkoztunk. Itt gyűjtik össze a már kész takarókat, hogy aztán a megyei pártbizottság közvetítésével eljuttathassák a VDK nagykövetségére, — Városi nőbizottságunk húsz takaró elkészítését vállalta, de a lelkesedés és a segíteni akarás olyan méreteket öltött, hogy valószínűleg ennek a dupláját kötik az asszonyok, A Szigetvári utcai bölcsődében például egy öttagú brigád már á hatodik takarón dolgozik. A legszorgalmasabb asszonyok Németh Pálné, Zu- pdnez Gtisztáimé, Bolla Dóra, Tadics Dezsőné, Vörös Istv- vánné, Burger Ferencné és Tábori Józsefné, A kaposvári asszonyok három évvel ezelőtt tizenöt takarót készítettek, s ha a mostani akció eredményeit nézzük, akkor az idén ennek háromszorosára vállalkoztak. — Hogyan néz ki egy ilyen takaró? — A nagysága Í10X160 cm. Anyaga vagy fonal vagy szőrme attól függ, mennyi pénzünk volt. Általában fehér színűek, de készítettünk kéket és rózsaszínűt is. Fontos, hogy mosható legyen. — Sok munkát igényel? — A kötött takaróban körülbelül hatvanórai munka van, tehát az értéke —anyag- és munkadíja — ezer forint körüli. A nyári nagy kánikulában készült el a legtöbb meleg takaró a vietnami gyerekek részére, ekkor jobban ráértek az asszonyok. De az iskolaév megkezdésével sem csökken a lelkesedés, mert a szülői munkaközösségek is bekapcsolódnak az akcióba. A somogyi asszonyok ötven takaró elkészítésére tettek felajánlást. Az év végére lehet, hogy elkészítik a századikat is! S. G. Film késiül a cukorbetegségről Angeli főorvos grafikonjai az udvarias »kormányfő«. A CTJKQRBETEGSÉGET korunk egyik leggyakoribb civilizációs betegségei között tartják számon. Egyidős az emberiséggel: mindig is volt cukorbeteg; az emberek 25 százaléka örökölheti ezt. Az életkörülmények és a táplálkozási viszonyok megváltozásával azonban ez a betegség az infarktussal, az elhízással és az érelmeszesedéssel együtt »élre tört«. A cukorbetegség már a lappangó«! Ideje alatt felderíthető és kezelése megkezdhető. Sajnos sokan nem veszik ezt komolyan, többen azt sem tudják, hogy ebben a betegségben szenvednek. A MAFILM riport- és dokumentumstúdiója most erről az új »népbetegségről« készít filmet az Egészségügyi Világ- szervezet (WHO) fölkérésére, A tizenkét tagú stáb több mint két hónapja forgat már. A szakmai kérdések megvitatásában tíz-tizenöt konzultáns vesz részt; az ország legjobb diabétes szakembereit hallgatták meg e témakörben, A film rendezője és forgatókönyvírója Borsodi Ervin (az ismert rendelőnek egyébként mintegy századik filmje és négy ezredik filmriportja lesz ez). •— A film tulajdonképpeni főszereplője —.mondja a rendező — dr. Angeli István rendelőintézeti főorvos. Bátran mondhatjuk, ' világhírű ember műhelyébe tekinthettünk be Kaposváron. Angeli főorvos szakirányításával készült egyébként a forgató- könyv is; szemléletes grafikonjai, táblázatai segítenek még érthetőbbé tenni mondandókat. Több évtizedes munkásságát a világ diabétes szakemberei jól Ismerik, cikkeit rendszeresen közli a WHO lapjában. Kutatási •eredményei, tapasztalatai nagy feltűnést keltettek. — .Milyen szempontok szerint állítják össze az anyagot? — A film két részből áll majd. Egy kerettörtnéetet szerkesztünk könnyed hangvételben. így szeretnénk a nézők érdeklődését fokozni. A film nagyobb része Kaposváron játszódik, Angeli főorvos rendelőjében. Cukorbetegeket vizsgál, kérdezget. Mi feltérképezzük a tüneteket, az orvos tanácsokkal látja el az embereket, hogyan gyógyulhatnak meg. A kezelőorvos és a beteg közötti viszonyt lestük meg. Bemutatunk egy fiatalembert is, aki súlyos cukorbeteg volt. Nagy akarattal és testedzéssel tehetséges cselgáncsozó lett. A főorvos úr egyik úttörő kezdeményezése éppen az, hogy a cukorbeteg végezzen aktív mozgást. Belevesszük a filmbe a Kaposvári Húskombinátban filmszalagra rögzített szűrő- vizsgálatot is. A film célja, hogy felhívjuk mindenki figyelmét a rejtett veszélyekre, valamint a helyes életmódra és táplálkozásra. A DIABÉTESRÖL készülő film, melynek operatőre Dra- hos Kálmán és Kis István, ez év második felében látható majd a mozikban. B. Zs. Lapot a mamának. és a beatmuzsikát általában. De két-három hónappal az indulás előtt már szinte minden este népzene szűrődött ki a kaposvári Fegyveres Erők Klubjának ablakain. Egyetlen »varázsütésre« átlényegült a kis együttes, s tánckultúrájuk alapján nyugodtan vállalkozi gazán kitűnő levegő. — Mozgás! Fiúk jobbra, lányok balra.., Mindenki értette a célzást, S a műszaki pihenő után máris a réten sorakozott az ifjú had. Rakoncátlanok voltak, mint a kiscsikók, ugráltak, bolondoztak előtte, élvezték a mozgás lehetőségét, életelemüket. Csakhogy az »atyamester«, a FEK-tánc- együttes vezetője, Csikvár József jóságosán is kérlelhetetlen. Tréning a réten ... Bár csak utánozni tudnám azokat a »nyakatekert« lábmozdulatokat. Mintha szabadtéri balettórán lettünk volna. Az alattunk elsuhanó autók utasai töltötték be a rácsodálkozó közönség szerepét, s Szűcs Jancsi, a kultúros nyomkodta ügyelőként a gombot — fényképezőgépén. Félórás mozgás, ez volt az igazi pihenés! Még Pánikban vagyok. Nem tudom megállni, hogy ki ne kotyogjam, mitől. Pedig netm akarok én pánikot kelteni, de tisztelettel szeretném közölni mindenkivel, akit érint, hogy aranyos, drága öreg napunk kihülőben van. Olvastam én ezt már egyszer, vagy jó húsz évvel ezelőtt. Akkor, abban a könyvben azt írta egy helyütt a tudós, hogy eljön az idő, amikor a nap halványabban ontja sugarait a földre, és az emberek védekezésül lehúzódnak az egyenlítő tájékára, mert feljebb és lejjebb már tűrhetetlenül hűvösre fordul az idő. Akkor — ifjú és bohó voltam még — elhatároztam, hogy én egy tapodtat sem megyek innét, Szeretnék itt, fenn, északon élni, itt vagyok, én bennszülött, a Mátrában. Később, ahogy öregedtem, a gerincem meghajolt, s engedtem ifjonti hevületemből, és feladva lokálvatriotizmuso- mat, 100 kilométerrel délebbre ereszkedtem — Budapestre —, - az egyenlítő felé. A nagyvárosban úgy tettem, mintha minden rendben volna, és mit sem tudnék öreg naprendszerünk zavarairól. Dolgoztam, táplálkoztam, aludtam, szerettem és gyűlöltem, mint minden normális ember. Éljen az élet, éljen a napsugár! Én nem locsogtam ki a, titkomat, senkinek el nem árultam. Azért tudat alatt merően Pánik figyeltem a dolgok alakulását, nem tudott elaltatni a nagyvárosi rohanás. Most, hétfőn éjjel 0 órakor túlságosan hidegnek találtam az éjszakát, és ez ismét felkeltette szunnyadó gyanúmat, félelmentet, bánatomat. Bár igyekeztem barátságosan elcsevegni az ásí- tozó kalauznővel, eszemben mindig az járt: a hidegben könnyen elalszanak és azután megfagynak az emberek, Napóleon katonái így vesztek oda a nagy orosz síkságon, pedig akkor csak 1812-t írtak. Azóta eltelt közel másfél évszázad. Vili, hogy tovább hűlt a nap. Lakásunkba lábujjhegyen érkeztem, és szomorúan konstatáltam, hogy itt is alszik mindenki. Gondosan betakartam szeretteimet és magam -is ágyba bújtam. Nem tudtam elaludni a terhes gondolatoktól, s kezembe vettem egyik ismeretterjesztő lapunkat, és abban rögtön az első oldalon a következőt olvastam: »'Végsősoron a napban másodpercenként 700 tniVió tonna hidrogén változik át héliummá. Az átalakulás közben fellépő tömeg vesztesén másodpercenként 4,3 millió tonna. A nap az e tömegveszteségnek megfelelő energiát sugározza ki másodpercenként a világtérbe. Ez a tömegveszteség óriási, de a számítások szerint a Napban levő hidrogénmennyiség elegendő ahhoz, hogy napunk még 10 000 millió évig szolgáltassa mai mértékű, változatlan erejű sugárzását.« Így állunk hát? Odafent az églek tehát így mahinálnak? De hisz sejthettem volna! Bevallom, a tudományos hír, bár igazolta balsejtelmeimet, az igazság meztelen feltárásával mégis szíven ütött. Azonnal kiugrottam az ágyból, papírt, ceruzát kaptam elő, és számolni kezdtem. 10 ezer millió, az annyi, mint 10 milliárd, ha nem tévedek. De hogy mennyi hónap, nap és óra, azt már nem tudtam kiszámítani, emberek. Ekkor indulatosan felkiáltottam: »Azonnal ide, a szobámba egy speciális komputert, hadd számoljon nekem!« Nem, a specializált komputer nem jó! Univerzális komputert ide! Annak, ha jól vagyok értesülve, üresek a cellái, tehát az átkozott masina rugalmasabban ' működik. Azonnal betáplálom a kíváncsiságom lynkkártyáival, és biztos megtudok valamit: Él-e valaki, vdami rokonom maid akkor. 10 mVliárd év múlva? És ki és mi? És kik és mik lesznek ők? Fiúk. lányok? Barnák, szőkék? És remélem. kultúremberek lesznek, és bátrak! És nem esnek pánikba. Hiszen ők előre tudták, hiszen én megírtam nekik 10 milliárd évvel azelőtt. Én írtam meg, én a mátrai előember, hogy úgy lesz. Es bár hálát akkor sem várok majd, mégis. meg kell mon-' dánom, hogy ezzel a figyelmeztetéssel én többet segítettem nekik, mint nekem a bátyám, Sámuel, aki félmillió évvel ezelőtt élt a Vértesben, és aki egy mukkot sem írt, üzent nekem arról, hogy: Vigyázz, öcsi, félmillió év múlva síkos lesz a pálya, többször hasra esel majd, ha nem vigyázol! Sok minden eszembe jutott még tegnap éjszaka. Az is, hogy talán ez az egész csak smafu. Meg az is, hogy itt a rakétakorszak, és mindenki átköltözik majd egy másik bolygóra, s talán ott a kilincsek sem maradnak az ember kefében, és a parketta is megtanul viselkedni. Hajnal előtt felköltöttem a feleségem, és megparancsoltam neki, hogy a gyorssal azonnal ' utazzon (egyelőre) Pécsre. Vigye a gyerekeket is! Legyenelc ők csak közelebb az egyenlítőhöz. Nem, nem haragudtam meg rá, pedig válaszával a tekintélyemet is meg'évázta egy kissé a család előtt. De hát mi értelme a veszekedésnek? Amikor én már tudom, hogy kihűlőben a nap. Soha Andor SOfflOGVf RfiPLAP Csütörtök, .1971. szeptember 2.
