Somogyi Néplap, 1971. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)

1971-09-02 / 205. szám

A él*. * V fílÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Áras 80 fillér Somogyi Néplap OH OCY HEGYEI XXVII. évfolyam 205. szám. 1971. szeptember 2., csütörtök Tanácskozás az országgyűlés kővetkező üléséről Ma délelőtt a Parlament go­belintermében dr. Beresztóczy Miklósnak, az országgyűlés al- eln őkének vezetésével értekez­letet tartottak az országgyűlés állandó bizottságainak elnökei, a képviselőcsoportok vezetői, valamint a parlament tisztség- viselői, Az országgyűlés soron kö­vetkező ülésének tennivalóiról dr. Beresztóczy Miklós tájé­koztatta a képviselőket, majd dr. Korom, Mihály igazságügy - ■miniszter számolt be a készülő szövetkezeti, illetve dr. Orbán László, a művelődésügyi mi­«9 Ötvenezer diák ünneplőben uj általános iskolát avattak a megyeszékhelyen Tegnap a világkiállításon A Szovjetunió nemzeti napja Katonazene köszöntötte teg­nap reggel az érkező vendége­ket a vadászati világkiállítás főterén. Ez volt a nyitánya a Szov­jetunió eseményekben, műso­rokban gazdag nemzeti napjá­nak. A szovjet pavilon első látogatója, egy idős nyugdí­jas — régi hagyományként — virágot és értékes ajándékokat kapott a vendéglátóktól Az úgynevezett kerámia-te­remben Borisz Bogdanov, a szovjet mezőgazdasági és élel­mezésügyi minisztérium var dászati főosztályának vezetője, a kiállítás szovjfet megbízottja számolt be az újságíróknak a Szovjetunió vadászatáról, vad- gazdálkodásáról. Szavait kisfilmek illusztrál­ták a beszámoló után, egye­bek között az Állatok nyelve című kisfilm, amely már több nemzetközi fesztiválon díjat nyert. Az Elbeszélés a vadá­szatról című kisfilm a nyír­fajd, a farkas, a vízimadarak, a nyúl és a barlangi medve vadászatát mutatta be. Délelőtt 11 órakor mutatko­zott be a száztagú ének- és tárcegyüttes a kiállítás népes közönségének. A szabadtéri színpadon előadott műsorukat orosz és magyar népdalokból, táncdalokból állították össze. Ä szovjet nemzeti nap érdekes eseménye volt még a két er- eredeti orosz trojka bemutat­kozása a lovaspályán. Az egésznapos program záróak­kordjaként az esti órákban fogadást adtak a Szovjetunió nagykövetségén. Lynch a jövő héten Londonba utazik niszter első helyettese az ala­kulófélben levő ifjúsági tör­vénytervezetről. (MTI) AUSZTRIA „Minden lehetséges“ »Zöld utat« k°nott szerdán az osztrák választási kampány, miután a megegyezés értelmé­ben szeptember elsejétől a pártok megkezdhetik karúpá- nyukat az október 10-i vá­lasztásra. Ennek jegyében tartotta még sajtótájékoztatóját Bruno Kreisky kancellár Bécsben. Kreisky többek között kije­lentette, hogy a választáson minden lehetséges: többség esetén a szocialista párt egye­dül kormányoz, de szerinte a koalícióhoz is »nyitva áll az út«. (MTI) Mintegy ötvenezer mák öl­tözött ünneplőbe tegnap So­mogybán, amikor megyeszerte megtartották iskoláinkban a tanévnyitókat. Mert ünnepnap minden évben szeptember 1. S kétszeresen ünnep ott, ahol az új tanévet új iskolában kezdik meg a nevelők és a gyerekek. Tegnap délelőtt Kaposváron a Damjanich utcai általános iskolában a látványos ünnep­ségen megjelent a művelődés- ügyi miniszter első helyettese, dr. Gosztonyi János is. A dísz­emelvényen helyet foglalt dr. Xfárkonyi Imre, a megyei ta­nács elnökhelyettese. Somogyi József, a városi pártbizottság első titkára, Mákos Gyula, a megyei pártbizottság munka­társa. Avatóbeszédet ' Rostás Károly; a városi tanács elnö­ke mondott. Arról beszélt, hogy megyeszékhelyünkön mi­lyen nagy jelentőségű ennek az új iskolának a megnyitása. — Városunk fejlődését jelzi minden új intézmény felava­tása, minden új épület átadá­sa. A Damjanich utcai új álta­lános iskola felépítésével a korábbi évek lemaradását hoz­tuk be. s az oktatásnak, ne­velésnek ezzel korszerűbb fel­tételeket is biztosítottunk. A városi tanács elnöke ez­után jutalmakat adott át az építőknek, majd dr. Várkonyi Imréné, az új iskola igazgatója mondott ünnepi . beszédet. A tanulóifjúság nevében Wagner Margit VII. osztályos tanuló vette át a létesítményt. Ezt az iskola tanulóinak műsora követte. , Az ünnepség befejeztével a •meghívottak megtekintették a város legkorszerűbben fölsze­relt általános iskoláját, az első »gázos iskolát«. Építési költ­ségei is sok mindent elárul­nak: mintegy 13 millió forint­ba került. Mag,T az épület még többlet mond. Szépen beren­dezett úttörőszobát láttunk, az az emeleten világos, tágas, előadótermet, ahol korszerű kémiai és fizikai bemutatókat lehet tartani. Tizenkét tante­remben folyik a mai naptól kezdve a tanítás. Még nincs berendezve, de tanulószobai klubhelyisége is a diákok ren­delkezésére áll hamarosan. Két műhelye van az iskolának, korszerű konyhája, - étkezdéje és orvosi rendelője. Az ‘ udva­ron a tervek szerint sportpá­lyát, játszóteret, kertet létesí­tenek. A tegnapi ünnepség került A Szovjetunióba utazott a partizánszövetség küldöttsége A szovjet háborús veterá­nok bizottságának meghívásá­ra szerdán reggel a Szovjet­unióba utazott a Magyar Par­tizán Szövetség hattagú dele­gációja. Tagjai olyan volt ma­gyar partizánok, akik a Nagy Honvédő Háború idején a szovjet hadsereg katonáival vállvetve harcoltak a német fasiszta megszállók ellen. Szovjetunióbeli tartózkodá­sa során a küldöttség felkeresi a közös harcok színhelyét. Választási előkészületek Csehszlovákiában Csehszlovákiában már aktív szakaszba léptek a november utolsó napjaiban esedékes vá­lasztások előkészületei. A nem­zeti bizottságok, az államhata­lom helyi szervei most össze­gezik az elmúlt választási idő­szakban végzett munkájukat, s távlati terveket dolgoznak ki az elkövetkező öt évre. A község- , és városfejlesztési programokról széles körben tájékoztatják a lakosságot. Ha­sonlóképpen megélénkült a nemzeti front szerveinek a szövetségi politika szellemében kifejtett tevékenysége. A választási előkészületek­kel foglalkozott a nemzeti front központi búápttaága el­nökségének Prágában megtar­tott szerdai ülése is, amelyet Gustáv Husák, a nemzeti- front központi bizottságának elnöke, a CSKP KB főtitká­ra vezetett. Az ülésen megállapították, hogy a front valamennyi szervezete egyöntetű helyeslés­sel fogadta a CSKP májusi — XIV. — kongresszusának út­mutatásait. (MTI! j Fokozódó feszültség Ulsterben Tanácskoznak az ellenzéki munkáspártok is Szerdán délután meglepetésszerűen bejelentették, hogy Jack Lynch, az ír Köztársaság miniszterelnöke a jövő hétre hozta előre — egyébként október végére tervezett — lon­doni látogatását, és szeptember 6-án és 7-én tárgyal Che- quersben Edward Heath-szel. az iskolatörténet első lapjára. Ma itt is, mint a megye csak­nem valamennyi iskolájában, megkezdődik a munka. A Damjanich utcai általános is­kolában mintegy háromsziázöt- venen' látnak hozzá az új is­meretek megszerzéséhez. Kö­zülük százan a környező fal­vakból járnák be: Simonfáról, Töröcskéről, Magyaregresről, Zselicszentp álról. Az iskola bemutatása után konzultációs beszélgetésen vet­tek részt a tantestület tagjai. Dr. Gosztonyi János miniszter- helyettes az oktatásügy idősze­rű kérdéseiről tájékoztatta a pedagógusokat. H. B. A találkozó előbbre hozata­lára elsősorban a vasárnapi határincidens adott okot. Az angol—ír hatórincidens dubli­ni verzióját a belfasti , unio- nisták ingerültebben fogadták, mint London. Hivatalos bel­fasti nyilatkozatok még csak szítják a protestáns ultrák il­legális előkészületeit. . A katolikus oldalon a vissz­hang élesen elítélő volt: a polgárjogi mozgalom vezetői megbélyegezték a baljós pro­vokációt. Válaszként terveket állítottak össze a katolikus hadviseltek önvédelmi alaku­latainak létrehozásira. Megmozdultak a katolikus szélsőségesek , is, akikkel a pol­gárjogi mozgalmak nem mű­ködnek együtt. Joe Cahill, a betiltott ír republikánus had­sereg (IRA) fegyveres — úgy­nevezett ideiglenes — szár­nyának vezére kijelentette: titkos hadserege »a katoliku­sok védelmében« továbbra is lelő annyi angol katonát, ahá­nyat csak tud. Tízmillió ember szavazott a föderációról mm tiireietiic lei a szavazás eredményét El-Safei az arab államszövetség kérdéseiről lom második évfordulójára Nyolcéves szünet után be­teljesüléséhez közeledik az el­ső komoly konföderációs kísér­let az arab világban. Az új szövetségi állam terve minden bizonnyal elsöprő többséggel győzedelmeskedett a tegnapi (szerdai) népszavazáson, s így az izraeli agresszió - — mint Anvar Szadat mondotta — méltó választ kap az arabok­tól. Magyar idő szerint reggel 6 órakor Egyiptomban, Szíriában és Líbiában megnyíltak tegnhp a szavazóhelyiségék. A' három ország több mint 10 millió sza­vazásra jogosult polgára igen­nel vagy nemmel felelt arra a kérdésre: »Jóváhagyja-e ön az Arab Köztársaságok Szövet­ségének alapvető statútumait és a konföderációs állam al­kotmányát?« Egyiptom városaiban és fal­vaiban rendben és fegyelme­zetten zajlott le a népszavazás. Csaknem 15 ezer szavazóhe­lyiség várta a referendum részvevőit. A kairói szavazó­helyiségeket a három államfő — Szadat, Kadhafi és Asszád — fényképével díszítették. »Ha igent mondasz az ál­lamszövetségre, akkor az arab egységre, a megszállt területek felszabadítására, a szocializ­musra szavazol« — ilyen és ehhez hasonló jelszavakat fes­tettek a népszavazásra moz­gósító plakátokra. Líbiában a győztes forrada­esett a referenduma. A líbiai nők először éltek a forradalom, által kivívott szavazati joguk­kal. A népszavazás napja előtt mindhárom országban politikai tömeggyűlések százain ismer­tették a konföderáció alapel­veit és célkitűzéseit. A szavazás befejeztével teg­nap mér megkezdődött a vok- sok számlálása, s az ered­ményről a három államfő ma, csütörtökön délben egyszerre tesz ünnepélyes bejelentést. A szélsőséges nyilatkozat akkor hangzott el, amikor a haladó szervezetek által indí­tott polgári engedetlenségi kampány egyre idegesebbé te­szi a kormányt. Belfastban rendkívüli minisztertanácsi ülés foglalkozott a sztrájk kérdésével. A hadseregnek az internálá­sok végrehajtásakor elkövetett brutalitásait szerda reggel óta kormánybizottság vizsgálja Belfastban. A polgárjogi szer­vezetek már korábban közöl­ték: mivel a vizsgálat nem nyilvános, nem működnek együtt a bizottsággal. Szerdán Londonban a munkáspárt székházában ta­nácskozást tartottak Anglia, Írország és Észak-lrország el­lenzéki munkáspártjai az északír válságról. A pártok — Wilsonék meghívására — a követendő taktikát egyeztet­ték. Izraeli közéleti személyiségek a Szovjetunióban Jeruzsálem ügyéről a tárgyalást Nein ellenzik, de mellőzni szerelnék Elhangzott az első hivatalos amerikai nyilatkozat is Jeru­zsálem' kérdésének esetleges ENSZ-vitájáról. McCloskey, a külügyminisztérium szóvivő­je ugyan nem ellenezte nyíl­tan, hogy Jordánia kérését kö­vetve a Biztonsági Tanács na­pirendre tűzze az arab Jeru­zsálem »judaizálásónak« prob­lémáját, de értésre adta, hogy az Egyesült Államok »a csen­des diplomácia kézenfekvőbb formáit« részesíti előnyben, s reméli, hogy a vita, ha létre­jön, »nem bonyolítja a közel­keleti rendezés érdekében tett erőfeszítéseket«. Eközben Tekoah, Izrael ál­landó ENSZ-képviselője közöl­te a BT soros elnökével, Ja­pán nagykövetével, hogy kor­mánya »felelőtlen politikai cselekedetnek tekintené« a Tanács összehívását Jeruzsá­lem ügyében. Mint az izraeli rádió New York-i tudósítója jelentette: Tekoah eleve visz- szautasitott minden olyan dön­tést, . amelyet »Izrael a maga érdekeivel ellentétesnek minő­sít«.' (MTI) A szovjet békebizottság ven­dégeként a közelmúltban ha­ladó izraeli 'közéleti személyi­ségek érkeztek Moszkvába, hogy tanulmányozzák a szov­jet életet. Dan Miron, a Tel Aviv-i egyetem irodalmi tanszékének professzora Moszkvában a szovjet békebizottság fogadá­sán kijelentette: »Mi nem ér­tünk egyet az Izraelben folyó szovjetellenes propagandá­val, és egyáltalán ellenzünk minden ilyen propagandát, amelyet akár otthon, akár külföldön folytatnak«. Jaliov Riftin, az izraeli par­lament volt képviselője han­goztatta: jóllehet a csoport tagjai különböző nézeteket vallanak, különböző társadal­mi helyzetet foglalnak el és különböző pártok hívei, vala­mennyien ellenzik az izraeli szélsőségesek cselekedeteit, akiknek a területszerzés fon­tosabb a békénél. Ellenzik a szovjetellenes hisztériát is, a nyelvet az uralkodó izraeli körök szítanak. Ruth Lubitz, az Izraeli KP Politikai Bizottságának tagja a szovjet társadalom képvise­lői előtt kijelentette: a vesze­delmes közel-keleti helyzet a megszállás azonnali beszünte­tését és a Biztonsági Tanács határozatai maradéktalan megvalósítását követeli i

Next

/
Oldalképek
Tartalom