Somogyi Néplap, 1971. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
1971-09-08 / 210. szám
I Megnyílt a lipcsei vásár Vasárnap 55 ország 6500 kiállítójának részvételével ünnepélyesen megnyitották a hagyományos őszi lipcsei vásárt, amelyet már az első napon az érdeklődők tízezrei kerestek fül. Képünkön: A -kiállítás bejárata. Jugoszláv lövészek Csurgón: Hasznos, a munkát segítő kapcsolat Tavaly kezdődött a jugoszláviai Durdevácz Radnik Klub és a Csurgói Faipari Vállalat MHSZ lövészklubjának baráti kapcsolata. Mindkét klub versenyzői járlak már egymásnál, s a két klub titkára, Mató Mjholek és Cserti Tibor is eredményesnek, hasznosnak, a munkát segítőnek tartja ezt a kapcsolatot. A jugoszláv ' lövészek szombaton ismét Csurgóra látogatták, hogy újból kicseréljék a legutóbbi találkozás óta szerzett tapasztalataikat és lóversenyen mérjék össze tudásukat. Standard puskával, fekvő testhelyzetben 60 lövést adtak le a versenyzők. Az egyéni elsőséget a csurgói Rysavy József szerezte meg, második lett Hamzsek Iván jugoszláv, és harmadik Végh József csurgói versenyző. Csapatban a vendégek szerezték meg a győzelmet A vendégeket az MHSZ megyei és járási vezetői köszöntötték, s a verseny után közösen tekintették meg Csurgót, a gimnáziumot, s a tűzrendészed kiállítást is. A csurgói lövészek október elején viszonzzák a látogatást, akkor újabb versenyre kerül sor a két klub között iiniiimiiri ni »■ »UAJMimif.ur XXVII. évfolyam, 210. szám. Szerda, 1971. szeptember 8. Kifizetődő gazdálkodós A szárazság sok termelőszövetkezetben megnehezítette a munkákat. Különösen késleltette a tarlóhántást. Visszavetette a zöldtakarmányok Eejlődését, így a betakarításukat is. Ezekkel a gondokkal küszködött a mesztegnyői egyesült Lady János tsz is — mondta Horváth László, a termelőszövetkezet elnöke. — Csak az időjárás miatt volt kiesés a munkában, mert a munkaerőre nem lehet panaszkodni. Az őszi feladatokat idejében elkezdhettük, s eddig zökkenőmentesen ment. A tarlóhántást rögtön az aratás után megkezdtük, s 1432 holdon végeztük el. Ezután folyamatosan ment a pillangósok betakarítása — 320 holdon, majd megkezdtük a szerves és a műtrágya szórását. — A nagyobb munkák közé most a silózás tartozik. 173 hold silókukoricánk van, de emellett még napraforgóból Öszi munkák Iíapolyon A hosszan tartó, száraz időjárás miatt szinte lehetetlen vetőszántást végezni. — Így mondták ezt a kapolyi Haladás Termelőszövetkezet irodájában. Kötött a talaj, s ha nem lennének modern gépeik, nagyon nehéz feladat várna rájuk. Az öt hete tar- lóhántott terület még most sem »-érett be«. Így az ezer- hatszáz holdból csak harmincöt holdon végezték el eddig a munkát. Megkezdték a burgonya szedését a kapolyi határban. Gép pergeti ki a gumót, s kézi erővel szedik. Egyelőre harminc ember * végzi ezt a feladatot, de .rövidesen már hatvanan serénykednek a hetvenhét holdas burgonyaföldön. Akkor már két gépét tudnak foglalkoztatni. Nagy feladat a vetőmag tisztítása is. Huszonnyolc va- gonnyi árpát, búzát kell átrostálniuk géppel. Megkezdték a kétszázötven holdnyi lucerna, vöröshere kombájnolását. Ha ezzel ’ végeznek, a napraforgó kerül sorra, mely az idén százhetven holdon hoz termést. csalamádét is silózunk. Á munkát augusztus végén kezdtük el egy NDK gyártmányú silókombájnnal és egy szecskázóval. Sajnos a tervezett 140 mázsás holdankénti átlag a szárazság miatt csak kilenc- ven-száz mázsára sikerült. Nemsokára megkezdik a bíbor és a repce vetését is körülbelül 170 holdon, aztán folyamatosan következnek az őszi gabonák. — A termelőszövetkezet kertészettel is foglalkozik — folytatta az elnök. A termés egy részét a Nagyatádi Konzervgyárral kötötték le, míg a többit a böhönyei MÉK-nek szállítják. A paprika holdanként 15— 20 mázsás átlaggal fizetett, az uborka 80—100, míg a paradicsom 20—30 mázsát adott. Emellett még dinnyét is termesztettek körülbelül tíz holdon. A növénytermesztéssel kapcsolatos feladatok mellett említést érdemel a gazdaság állattenyésztése. Jó ütemben halad a hízómarha értékesítése. Nem elég a jóakarat ' Iskola fedél nélkül 1 Nagy érdeklődést váltott lei annak idején, mi lesz a barcsi iskolával, amikor élet- veszélyesen megrongálódott a födémszerkezete. Ennek már jó ideje, de az idén szeptemberben mégis födém nélkül áll az iskola. Ottjártunkkor még a tartó betongerendákat láthattuk csak. A járási és a községi vezetők elmondták, hogy nem kevés gondot okoz a kivitelezési késés, miatt a tanévkezdés. A Barcsi Építőipari Ktsz jóakarattal vállalta a munkát, s nem kellett a községi vezetőknek más építők után nézniük. A tények azt mutatják, hogy a jóakarat kevés volt, nem mérlegelték kellőképpen teljesítőképességüket, s emiatt elcsúszott a befejezés. A sürgetésre a községi vezetők azt a választ kaptak: »Tessék kötbérezni«. Pedig nem fájdalomdíjra, hanem födélre van szükség. Sertéskombinát épül a csurgói tsz-ben Évi tízezer sertés Űj sertéskombinát építését kezdték meg a csurgói Zrínyi Termelőszövetkezetben. A hatalmas kukoricatábla közepén, nem messze a kövesúttól karcsú toronydaru emelkedik. Mindenütt az építkezések nyomai, a földön pedig egy felállításra váró hidroglóbusz. — Jelenleg még az alapozást végzik a nagyatádi TÖVÄL dolgozói — mondta Balogh Lajos, a termelőszövetkezet elnöke, aki nap mint nap kinn jár az építkezésen, ellenőrzi a munkát. — Sietni kell az építkezéssel, mert 1973-ban már hatezer sertést szeretnénk értékesíteni. Azt akarjuk, hogy az épület jövő év decemberére elkészüljön. A modern, könnyűszerkezetes sertéskombinát évi tízezer sertést ad majd. A telep teljesen automatizált lesz. A szomszédságában új szárítóüzemet is építenek, melyet a Bábolnai Állami Gazdaság szállított, s hogy a felállítása gyorsabb legyen, a tsz saját szerelőbrigádot hozott létre. A szárító napi kapacitása húsz vagon szemes kukorica • szárítása. Az új sertéskombinát körülbelül negyvenkilenc millió forintba kerül. Az összeg harminc százalékát állami támogatásként kapták, a többit pedig saját erőből teremtették elő. Látás — szürküleiben Válaszol az illetékes Étlapot hasznil a Kapavezér csárda Harmadosztály kockás pa- 'píron című írásunkban szóvá tettük, hogy' a balatonlellei Kupavezér csárdában kockás papíron közük a vendégekkel, milyen ételeket lehet kapni. Csondor Sándor tsz-elnök, Kurucz Miklós főkönyvelő a somogyvári Dózsa Termelő- szövetkezet véleményét a következőkben összegezte: »Utasítottuk a lellei csárda vezetőjét, hogy elfogadható étlapot használjon a kifogásolt kockás papír helyett. Megbízottunk a járási hivatal kereskedelmi előadójával együtt . ellenőrizte a III. osztályú csárda és a II. osztályú étterem kalkulációs lapjait. Mind a két üzletben az előírások szerint, helyesen vezették, s az étlapokon is ez az összeg szerepelt, a haszonkulcs azonban más a két helyen, így a másodosztályú Lelle étteremben ugyanaz az étel többe kerül. A nyáron többször ellenőriztük a csárda árkalkulációit, más szervek szintén, szabálytalanságot azonban nem tapasztaltunk.* •" :V' - • : • A szürkületben bekövetkező látóképesség-csökkenés nem elszigetelt jelenség, sok autóvezetőnél előfordul, főként azoknál a hivatásos sofőröknél, akiknek több évtizedes pályafutásuk alatt sokat kellett reflektorfénynél vezetniük. A biztonságos' közlekedés érdekében a kötelező orvosi vizsgálatok során a szemet ilyen szempontból is ellenőrizni kellene, nemcsak a színtévesztés vonatkozásában. A képen láthatd, az NDK-beli jénai Zeiss-gyár által gyártott »Nyktométer« teljesen automatizált vizsgalat során kimutatja a látóképesség ilyen természetű csökkenését. A készülék optikai szűrők segítségével pontosan olyan látási viszonyokat teremt a vizsgálandó személy számára, mint amilyenekkel az esti szürkületben szemben találja magát. Di«nyelőiva j ok a rács mögött A huszonkét éves kaposvári Horváth András pár nappal ezelőtt feleségével és a harminchat éves Ságvári La- josnéval Nagybajomból sze- kerezett Kaposvár felé. Útközben, Pálmaj or közelében halomba rakott kövér dinnyéket látott Zsákot vett magához és alaposan fölpakolt. A csősz utánafutott és ráparancsolt, tegye le a teli zsákot. Horváth elengedte a füle mellett a csősz szavait, és a lovak közé akart csapni. Az őr nem hagyta annyiban a dolgot, megfogta a kantárt és kijelentette, onnan egy tápod tat se mennek tovább, amíg a dinnye vissza nem kerül a kupacba. Horváth erre az ostorral ütni kezdte -az őrt. Közben a környékről is odaért valaki. Az újonnan érkezettnek is akadt dolga, a kocsiról ugyanis leugrott Horváth felesége és Ságváriné is, akik egy szarvasaganccsal támadtak a csősz segítőtársára. Csúnya verekedés támadt, amiből — pillanatnyilag — Horváthék kerültek ki győztesen. A csősz feljelentette a támadókat, és a három dinnyetolvaj rendőrkézre került. Horváth és felesége előzetes letartóztatásban, a nyolcgyermekes Ságváriné szabadlábon »varja«, hogy rablás miatt kiadják ellenük a vádiratot. Az úton A közlekedési rendőr megállít egy férfit: — Kérem, ha máskor térni akar, akkor jelezzen! Mire a férfi: — De kérem, kinek mi köze hozzá, hogy ón merre akarok menni? Elszökik a férj Diana Dotterel 31 éves birminghami asszony, több áruház tulajdonosa nemrégiben elbocsátotta férjét, aki az igazgató szerepét töltötté be. Az asz- szony ugyanis megtudta, hogy férje mindig elkésik a munkáról, s délután is. elszökik golfozni. Rövid házasság Inge Peders koppenhágai fiatalasszony tíz órával a házasság megkötése után válópert indított férje ellen, mert kiderült, hogy az meztelen nők fényképeivel ragasztotta tele — a padlótól a meny- nyezetig — a lakását. A bíróság igazat adott a fölháborodott fiatalasz- szonynak. Mit vágnának földhöz? Egy amerikai közvéleménykutató intézet a következő kérdést intézte az emberekhez: ha mérgesek, melyik tárgyat szeretnék a földhöz vágni? Az első helyre a négy legunalmasabb zajforrás, a gépkocsi, a televízió, a táskarádió és a telefon került. Bölcső Hasznos dolgot készített egy brit gyár: bölcsöt, amely együtt nő a csecsemővel. Ha a baba kinőtte, csak szét kell húzni, mint a kihúzható családi asztalt, s a gyerek elfér benne mindaddig, amíg magassága meg nem haladja a két métert. BB zsugori? Brigitte Bardot. mondta nemrégiben: »Furcsák az emberek. Azt mondják rólam, hogy zsugori vagyok, s miért? Mert nem szeretek ajándékot adni, szállodaszámlákat fizetni és jótékony célokra adományozni«. Pénzhamisító Főiké Olander svéd játékgyárost nemrégiben beperelték pénzhamisítás miatt. Az ötletgazdag ember ugyanis vécépapirgön- gyölegeket gyártott, s a svéd ezerkoronás hű másával díszítette őket. Saimggi Néplap Az JVTSZMP ■Soinoerv megye! BizoHsáérának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinra Sándor u. Telefons 11-510. 11-511. 11-512. Kiadja a Somogy mérvéi Lapkiadó Vállalat. Kaposvár. Latinra S. u. 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzőnk mee és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helvi nostahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25 067. Kt. ,fc *' Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár. Latinca S. u. 8. Felelős vezető: Mautner József j