Somogyi Néplap, 1971. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)
1971-08-23 / 196. szám
KISZ-titkár a szántóversenyen Az őszre klubjuk lesz A KISZ-titkárt keresi? Öt bizony nehéz lesz megtalálni — mondták Somokyszilban —, kint szánt valahol^ határban. Mivel a határ jóval nagyobb annál, semhogy csak úgy találomra nekiinduljon valaki, le kellett mondanom a beszélgetésről. Azt azonban megtudtam róla, hogy ő fogja képviselni a somogysziliakat az ifjúsági szántóversenyen So- mogygesztiben. Dézsi hajós szervezőtitkárral és Nyári László párttitkárral beszélgettünk. — 54 tagja van a KISZ- szervezetünknek — mondta Dézsi Lajos. — Huszonötén itthon, a tsz-ben dolgoznak, a többiek bejárók. Kaposvári üzemekben dolgoznak, vagy középiskolások. Ilyenkor nyáron eléggé szétszóródik a tagság. Akik a mezőgazdaságban dolgoznak, azoknak elég hosszú a munkanapjuk. A bejáróknak meg sok idejük elmegy az utazással. — Azért jelentős társadalmi munkát végeztek — mondta a párttitkár. — Somogyszil virágos falu. A portáját mindenki rendben tartja. A középületek előtt azonban nincs virág. A KISZ-esek vállalták, hogy a tanácsház és a kultúrház környékén parkosítanak, s gondozzák az elültetett virágokat. A gépműhely környékén rengeteg szemét és ócskavas volt. A fiatalok elhordták, a műhely környékét is rendbe tették. — A pénzt, amit a munká ért kaptunk, a klub berende zésére fordítjuk — folytatja Dézsi Lajos. — Klubunk a pártszervezet helyiségében van. Ha KISZ-gyűlést vagy más összejövetelt tartunk, mindig megkapjuk. Szombaton és vasárnap pedig egész nap a miénk. Őszre szeretnénk berendezni az egyik helyiséget. Ehhez a tsz-től, a pártszervezettől, a járási KISZ- bizottságtól kapunk segítséget. Ha meglesz a berendezés, a fiatalok valóban magukénak érzik a klubot, valószínű, hogy sikerül olyan programot szervezni, hogy a KISZ-esek szívesen jönnek ide. Ahogy a szervező titkár elmondta: volt olyan időszak, amikor közös rendezvényeik voltak a honvédség KISZ-szervezetével; alakult egy közös táncegyüttes, és versenyeket is nyert. Később azonban feloszlott. Jó lenne felújítani ezt a kapcsolatot. Mindenesetre a vezetőségválasztó taggyűlés után a választott vagy megerősített vezetőségnek — azt hiszem — erre is gondolnia kell. S. M. Az igény fölmérés jó módszere Ma már egyetlen termelő- szövetkezet és állami gazdaság sem boldogulna gazdálkodása során műtrágya és a különféle növényvédő szerek nélkül. Ezek az anyagok immár úgy hozzátartoznak a termelés folyamatához, mint a gépek: szakszerű alkalmazásuk jelentős segítséget nyújt az eredmények fokozásához. A mezőgazdasági ellátó vállalatoknak — köztük a Somogy megyei AGROKER-nek is — éppen ezért egyik legfontosabb tevékenysége a műtrágyáknak és a növényvédő szereknek (rovarirtó és gyomirtó szereknek) az értékesítése, továbbítása a gazdaságokhoz. Hogy ezekből az anyagokból mennyi, milyen fajta és mikor kell a mezőgazdasági üzemeknek jövőre, ebből a célból végzett a vállalat igényfölmérést az elmúlt napokban. Az adatközlő nyomtatványban, amit megküldték a gazdaságoknak, nemcsak az igények bejegyzésére biztosítottak helyet, hanem a műtrágya és növényvédő szer felhasználásához tájékoztatást is adtak. Javaslat olvasható például arra, hogy az egyes növényvédő szereket melyik növényi kultúrákban — és milyen adagban — lehet alkalmazni s mely növényeknél érhető el a legjobb hatás. Az adatközlő lapok tehát egyúttal kivonatos növényvédelmi tájékoztatók is. A nyomtatványok adatai, az igényelt mennyiségként feltüntetett számok egyik fél számára sem kötelező érvényűek, csupán azt a célt szolgálják, hogy a gazdaságok idejében jelezzék várható igényeiket, a vállalat pedig továbbítja ezt. A tröszt ugyanis ennek alapján biztősítjá hazai gyártásból és importból a szükséges árualapot. Megyénk csaknem valamennyi termelőszövetkezete kitöltötte és visszaküldte a vállalatnak a nyomtatvány egy példányát. Erre építve keresik föl az AGROKER vezetői az üzemeket, és kötik meg a szállítási szerződéseket. A jelzett igényekből kitűnik: 1972-ben növényvédő szert az idén vásárolt mennyiségnek megfelelően, műtrágyát viszont az ideinél 6—8 százalékkal többet kérnek a megye mezőgazdasági üzemei. FELHŐTLEN EG ALATT Gazdag program, ünnepi nagygyűlés Somogysárdon A nagygyűlés ünnepi szónoka képviselő volt (bálról). A somogysárdi lovasbemutatónak immár hagyományai vannak, ám ez a mostani alkotmánynapi ünnepség mesz- sze túlnőtt a hagyományok gyakorlatán; több, teljesebb, tartalmasabb volt. A Hazafias Népfront megyei, kaposvári járási és somogysárdi bizottsága, a Kutasi Állami Gazdaság somogysárdi üzemegysége, a helyi Haladás Termelő- szövetkezet és a községi tanács valóban méltó, szép, egésznapos ünnepséggel emlékezett meg augusztus 20-róL Első helyen szükséges szólni arról a termény-, tabló- és gépkiállításról, amelyet a Kutasi Állami Gazdaság somogysárdi üzemegysége, a helyi Haladás, a hetesi Egyesült Erő Tsz, az ÁFÉSZ és az AGROKER rendezett Tulajdonképpen mezőgazdaságunk egy évtizedes' rendkívül dinamikus fejlődését reprezentálta ez a bemutató. Külön-külön lehetne szólni minden egyes tablóról, fényképről, a ménes kiállított díjairól, okleveleiről — hiszen napjaink nagyon is figyelemre méltó történelme ez, — ám ezúttal a bemutató jellegének érzékeltetésére csupán néhány példát szeretnénk kiragadni. Mindkét termelő- szövetkezet — a fogyasztási és takarékszövetkezet — grafikonokon, oszlopos diagramokon Horváth László országgyűlési tárta az érdeklődők elé azt a fejlődést, ami az utóbbi évtizedet jellemezte. Milyen hihetetlenül sokat elmond az a tény például, hogy a hetesi szövetkezetnek tíz évvel ezelőtt 9,2, most 25 mázsás átlagos gabonatermése lett; vagy hogy a sárdi tsz tagsága 19601958. évi 0,2 millióról 5,3 millióra emelkedett. S valóban, a teljességet szolgálta, az egész kiállítás harmonikus egységét teremtette meg az AGROKER bemutatója, mintegy szavak nélkül elmondva: a dinamikus fejlődésben, parasztságunk életszínvonalának emelkedésében jelentős része van a tudománynak, a vegyszereknek, és nem utolsósorban az egyre korszerűbb, jobb gépeknek. A gondolatokat ébresztő, tartalmas kiállítás megtekintése után már • délelőtt gazdag program várta az érdeklődőket. Labdarúgó-mérkőzés, a BM Somogy megyei együttesének nagy sikerű bemutatója, a kezdő lovak díjugratása tartozott \a délelőtt eseményeihez. Ez utóbbi versenyszámban a siklósi tsz lovasa, Erdélyi Lajos nyert Tibiké nevű lován. A délután fő eseménye az ünnepi nagygyűlés, amelynek szónoka Horváth László országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tágja volt. A történelmi visszapillantás után több mint húszéves alkotmányunkról szólt az előadó, s utalt az egész népünk életében végbement változásra, amely szükségessé tette alkotmányunk módosítását. — Ma, amikor új kenyér kerül népünk asztalára — mondta többek között —, hajtsuk meg az elismerés zászlaját dolgozó parasztságunk előtt, amely az új kenyeret lovasbemutatóra. Ezrek drukkolták, tapsolták végig a változatos lovasszámokat, és nem egy somogyi lovas irta "el ezen a bemutatón a győztesek közé a nevét. Vadászugratásban a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum lovasa, Komjáthy György lett az első, Csoki nevű lován. A kétéves félvérek 1400 méteres galoppversenyén csak fiatalok, iskolás gyerekek indultak és érdetnes megjegyezni a három győztes sárdi fiatal nevét: Simon Ferenc, Szarka László, Mali Eva. A kétezres ügető is teljes sárdi győzelmet hozott; Papvölgyi József Orbán, Császár László Odette és Urbán András Tamás bácsi nevű lován futott be az első. három helyre. A ví- gaszugratás első helyezettje a siklósi Major István lett Felhővel. Különösen nagy sikere volt a pónik versenyének, ahol Halász István (Siklós) Pipacson, Szarka László (So- mogysárd) Mirkón és Gyócsy Győző (Siklós) Pityun ért el helyezést. A 2200 méteres üge- tőn a rádiházi Tüske István Ipse nevű lován lett az első; az angol telivérek 2000 méteres galoppja pedig ugyancsak »abszolút« sárdi győzelmet hozott: Torma István Quitt nevű lovával bizonyult a legjobbnak. Az utolsó és az egyik legtöbb izgalmat tartogató lovasszám, a kitartásos ugratás volt, ahol végül is a siklósi Major István Felhő nevű lován érte el az első helyet. A versenyszámok közti csikósbemutató csak tovább emelte a A múlt és a jelen volt együtt az AGROKER gépbemutatóján. A régi, elavult munkaeszközök mellett felsorakoztak a legkorszerűbb erő- és munkagépek is. ban egy tízórás munkanapra I asztalunkra tette; de hajtsunk 17,2, tavaly pedig már 90 fo-' rintot kapott? Nem lehet nem észrevenni az összefüggést, hogy ugyanakkor a takarék- szövetkezet betétállománya az Százak az öreglaki parkban Jól sikerült a MEDOSZ szakszervezeti napja zászlót munkásságunk előtt is, amely az ipar korszerű eszközével könnyíti és segíti a paraszti munkát. Csak együtt, szoros testvéri közösségben válnak, válhatnak valóra szép törekvéseink, céljaink. Az ünnepi nagygyűlés után került sor a színes, érdekes látványos rendezvény színvonalát. Összegezve ezt a napot: a felhőtlen ég alatt valóban szépen, tartalmasán ünnepelt, szórakozott több ezer ember Somogysárdon. V. M. Mnden évben kiemelkedő esemény a mezőgazdasági, erdőgazdasági és vízügyi dolgozók augusztus 20-i szakszervezeti napja Egy ünnepélyes, nagy megyei találkozó ez, ahol összemérik erejüket, képességüket a MEDOSZ-hoz tartozó mezőgazdasági üzemek sportolói és kultúrmunkásai. S ha általában igaz az, hogy pirosbetűs ünnep ez a nap, akkor Sokszorosan így volt ezen a mostani augusztus 20-án. Az eseménynek otthont adó, vendéglátó házigazda ezúttal az öreglaki Állami Gazdaság volt. Szándékosan használtuk ezeket a szavakat, »otthon« és »házigazda«, mert ahogy és amilyen körülményeket teremtettek erre az alkalomra, arról csak az elismerés hangján lehet szólni. A gazdaság központja mögötti ősi erdő tisztása valóságos kis sporttelep lett, és az árnyat adó fák alatt elkészült erre az alkalomra a szabadtéri színpad is, előtte pirosra festett, hívogató padsorokkal. Mondják, az ünnep előtti napokban nagy odaadással, lelkesedéssel munkálkodott itt, aki csak tehette. S hadd tegyük mindjárt hozzá: nemcsak egyszeri, erre az alkalomra való felbuzdulás volt ez, hiszen olyan sporttelepet, olyan környezetet alakítottak itt ki, amely egyszer s mindenkorra otthont ad a sportolni kívánó helyieknek, de alkalmas arra, hogy — mint ezen a napon — vendégeket is fogadjon. Már kora reggel sorban kanyarodtak a gazdaság központjába az autóbuszok; a MEDOSZ tizenegy üzeme jelentette be részvételét az egésznapos ünnepi eseményre. A sport- és kultúrműsorokban több mint negyedfélszáz dolgozó »szerepelt«. A felsorakozott csapatokat dr. Varga István, a MEDOSZ megyebizottságának munkatársa köszöntötte, üdvözölve a megjelent szovjet vendégeket, valamint Gálig Ferencet, a MEDOSZ központi munkatársát. Rövid megnyitóíjában méltatta a szakszervezeti nap nemes hagyományát, a népünk életében ünnepet jelentő augusztus 20-át, és jó munkát, sikereket kívánt a kulturális- és sportnap vetél- kédőin résztvevőknek. Az ünnepi megnyitó után nyomban elkezdődtek a versenyek. S íme az eredmény: a kispályás labdarúgásban első lett a Kutasi Állami Gazdaság, második az preglaki, harmadik a balatonboglári gazdaság. A lövészetben a legjobb eredményt a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság barcsi üzemének versenyzői érték el, a második a balaton- fenyvesi, a harmadik a balatonboglári gazdaság lett. Röplabdában a siófoki Halászati Vállalat jeleskedett a balaton- fenyvesi és a kutasi gazdaság előtt. Kézilabdában ugyancsak az erdőgazdaság barcsi versenyzői győztek, megelőzve a balatonboglári és a balaton- fenyvesi gazdaságot is. A nagy szellemi tornában, a sakkban az első hely a balatonboglári gazdaság versenyzőit illeti; második helyre került a ba- latonfenyvesi, harmadikra az öreglaki gazdaság. Az asztali- tenisz a vendéglátó, hazai gazdaság győzelmét hozta; második a siófoki Halászati Vállalat, harmadik a Nagyatádi Állami Gazdaság lett Az NB IIIas Lábodí MEDOSZ csapata 6:3 arányban győzött az öreglakiakkal szemben. Jó ötlet volt — és nagy sikert aratott — a versenyszámok közti szünetben az MHSZ modellbemu- tatója. Az esti órákban került sor a kultúrcsoportok műsorára. A szabadtéri színpad előtt legalább másfélezren gyűltek össze, és szűnni nem akaró tapssal köszönték a balatonszentgyörgyi ÉRDÉRT Vállalat, a Balatonfenyvesi, a Balatonboglári és Öreglaki Állami Gazdaság kultúr csoportjainak színvonalas műsorát; a népi játékokat, a népi táncokat, a citerazenekart, és nem utolsósorban Árok László és Pirók József népdalénekeseket. A színes, szép műsor késő estig tartott, s utána adták át a vándorserlegeket. A legjobb sportmunkáért ezúttal a Bala- tonnagybereki Állami Gazdaság kapta a vándorserleget. Az egész MEDOSZ-nap színvonalas megszervezéséért megrendezéséért a vendéglátó öreglaki gazdaság ugyancsak díszes serleget kapott Ezrek szórakoztak a látványos lovasbemutatón. SOMOGY! NÉPLAP Hétfő, 197L augusztus 23. 3